Az úgy volt, hogy én kitaláltam, hogy a kredites rendszert kihasználom és kreditekként csinálom meg az egyetemet. A TO-s nő, aki hozzánk tartozik, ettől nagyon mereven elzárkózik, hogy nehogy már azt csináljam, ami jó és szabályszerű, hanem csináljam úgy, hogy most passzív féléves leszek - nuku egyetlen fillér támogatás, diákigazolvány, stb. -, aztán menjek át decembertől levelezőre - ott sincs semmiféle pénzbeli támogatás, amikre meg elég rendesen jogosult vagyok. Nem tágít. :( (Csúnya dolog ilyet mondani, de úgy tűnik, leragadt az előző rendszerben, hogy ha valamilyen tárgyból nincs meg a vizsga, bukjon meg a hallgató, egy egész évet ráadásul, nem 2 félévet.) Drága párom sem, hogy én mehessek suliba. Igaz, itthon van egész nap, mert éjszakánként melózik (=este fél 8-tól reggel fél 8-ig), a babóca meg nem akaródzik anya nélkül meglenni a bölcsikében. Pedig oly szép lenne, ha végre valahára egyetlen egyszer az életben az lehetne, amit én(!) eltervezek! De nem és nem és kategorikusan kijelenthetem, hogy NEM! Ráadásul drága párom volt olyan kedves, hogy mikor mondtam neki, mit akar a TO-s nő a státuszommal, örömében idehozott még 20 csirkét. Merthogy legalább lesz tojásunk. Kössz. Meg én úgyis rá fogok érni, mert nem megyek suliba, és ki tudok járkálni hozzájuk 10 percenként a tyúk-tojás-kannibalizmus megállítása végett. Hogyne! Persze, aranyosak ezek is, bár még nem imádnak, mint az előző 12 db, akik szó szerint a tenyeremből esznek, és ha meghallják a hangomat, jönnek a kapuhoz, de majd, talán... Arról nem is beszélve, hogy még két kismalacot is ide akar hozni. Hogy én nem akarom? Hát az ki a fészkes fenét érdekel??? A másik, nagyon szuper, extra-nagyszerű dolog, hogy kupi van, és nem tudok elpakolni. Mert ugye apa este elmegy melózni, én meg a lányokat próbálom lerakni aludni. Kb. este 10-re elalszik mindkettő - III. világháborús harcok árán ugyan, de elalszanak. Akkor ugye nem lehet már szekrény- és szobaajtót nyitni-zárni, porszívózni, mert minden egyes zörejre felkelnek, a pici keservesen sírva, akkor pedig iszonyat hosszan lehet csak megnyugtatni. (Most éjszaka is próbálkoztam a lehetetlennel: az összehajtogatott ruhákat elpakolni a helyükre. Meglett az eredménye: velem, mellettem, sírva, ölelve, "anyuciiii!"-zva aludt el a pici. Hajnali 2 körül.) Reggel 6-kor ugyebár kelni kell, tyúkokat elrendezni, nagylányt megetetni, a picibe legalább egyetlen falat kaját beleerőltetni, és mire ideér apa, addigra a nagylány készen legyen, apának is legyen két falat hami legalább (inkább egy nagy tányérnyi), elviszi suliba, visszajön, és alszik kb. du. 1-ig, de szeretne még tovább. Ezalatt nekem halkan, csendben kell tevékenykedni, a picit, akinek mindene a szaladgálás, rohangálás, kiabálás dobhártya-hasogató volumével, valahogy csendben, NAGYON csendben kell tartani. Hogy persze ne ébressze fel apát. Mert ha apa felébred, akkor jaj - nekem. Ja, igen, és itthon kell maradni napközben. Aztán ha apa felébredt, felkelt, rohanás az ebédért a város (pocsolyafalu) közepére. Meg elintézni, de szupergyorsan a maradék, kellő dolgot, ami nélkülözhetetlen: pl. a sárga csekkeket befizetni, ATM-ben befizetni, mindent megcsinálni, aztán meg iránysurány a nagylányért a suliba, hazahozni, és valahogy mindkét lányt csendben létre ösztökélni, merthát apa aludni szeretne még egy kicsit melózás előtt. Ami természetesen nem sikerül soha, emiatt újra nyűglődés - az én irányomba, hogy nem vagyok képes lecsendesíteni a gyerekeket, hogy ő tudjon pihenni. És még mindig nem tudtam nekiállni ajtószekrényt nyitogatni-csukogatni, ruhákat elpakolni, porszívót beindítani. Ami tehát marad megint következő napra. Mert amíg fürdenek, addig apának meg kell csinálni a kaját, amit visz melózni, hogy éhen ne haljon. Meg a lányoknak vacsit csinálni. Közben 5 percenként rakni a bojlerbe fát, amit előtte feldaraboltam, hogy legyen melegvíz fürdéshez. Meg a pipikhez kirohangálni 10 percenként, mert mi a fenéért tépik megint egymást vajon. Nem tudom, mások hogy csinálják, eddig én most egyetlen megoldást sem találtam, hogy sikeresen meg legyen oldva minden. Tegnap vagy mikor próbáltam elolvasni egy tanulmányt a nők otthoni, meg nem becsült munkájáról, hogy egy nő naponta 5-6 órát dolgozik azon, hogy a gyerekét/gyerekeit&férjét ellássa, takarít, főz, most, stb., hogy rendben legyen minden, és ezért semmiféle pénzbeli ellenszolgáltatást nem kap - ami a GDP meg hasonlók szerint igen rossz dolog, mert megérdemelnék a nők, hogy ezért kapjanak pénzt. Maximálisan alátámasztom a dolgot szerintem a fent leírt dolgokkal. Ahogy számolom, kb. 16-18 órát logisztikázok személy szerint per nap, amiért én sem kapok egy büdös fillért se. Nincs ez jól így, nagyon nincs...
Most pedig itt pötyögök kint a laptopon, mert bent zavarná Apát a billentyűzet hangja, a picit meg szórakoztatni kell(ene, bár kezdek kifogyni a szabadtéri, csendes játékokból), és sopánkodom. De legalább itt ki tudom panaszkodni magamat, a kutyát nem érdekli, de leírtam :)
