HTML

dö napló és egyéb mulatságok

Van két csodacsajszim meg egy picipasim, akik mellett nem lehet megállni fél percre sem. Viszont van pár hobbim: fotózás, sütés-főzés, szájjártatás... ezekhez pedig kell egy hely ;)

Friss topikok

Linkblog

2008.10.14. 13:14 - 2008.11.06. 11:49

2011.03.28. 21:24 bopci

Flash felpakolva főoldal tetejére. Megvolnék azzal is. Most lehet menni lassan a másik honlapot helyretenni, főleg, ha itt a főoldal alsó részét archiváltam...
2008.11.06. 11:49

 

 
Ez nagyon bejön...! :)
2008.11.06. 10:35

 

 
Valami nagyon nem stimmelt tegnap. Vagy a káposztával, vagy a hússal, de tuti nem volt jó valami. Ha a káposzta volt a hibás, annak Kósa az oka. Ha a hús, akkor annak meg Csabi. Tény, hogy a kaja jó illatú volt, finom, és az is, hogy mindannyiónkból ki is jött - alul. És nem éppen szilárd halmazállapotban, különböző nem túl kellemes hangok kíséretében. Gyajjj... :(
Jó kis sétára kéne indulnom. Csak kéne. Mivel baromira szédelgek reggel óta, nem igazán merek elmenni sehova. Viszont szoliban voltam. :) Végre! :) Az arcomat megfogta egy picit - ez abból mérhető le, hogy megint ott van az a pici piros csík a szemem alatt, mint mindig, ha megfogja az arcomat a nap -, de majd estére kiderül, hogy oldalt is megfogott-e vagy sem. Oldalra gyúrtam ugyanis. Mivel olyan csodásan festek ki, hogy eszméletlen! Elöl-hátul halványan látszik egy minimális szín, kétoldalt pedig eredeti sápadtfehér vagyok. Ez pedig összhatásában nem igazán vonzó, hogy finoman fejezzem ki magamat.
A violinkulcsos kávé pedig finom. Tényleg lágy, selymes az íze is, nem csak a dobozban az illata. :) Asszem szeretni fogom. Ja, és nem, nem a kávétól van bajom, ugyanis már hamarabb szédelegtem, minthogy igyak belőle egy kortyot is.
Vajon lesz ebből a nagyadag sétából valami most...? Franccsetuggya...

Mikinek leszedem a fejét - ezt közöltem egy finom emilkében is vele. Azt mondtam neki, hogy legyen szíves kiteríteni a kisasszony gatyóját, és a kezébe nyomtam a vizes cuccot. Ma reggel találtam meg, amikor fel akarta a gyerekre adni a tiszta, száraz ruhát. Nem a konvektoron. A szék háttámlájára - fából van! - rádobva. Nesze neked, kiterítés...! Hogy a fa megfogja a vizes ruhát, hát az kit érdekel...?! Áááááááááhhh!
2008.11.06. 10:11

 

 
Azt hiszem, rám fog férni most egy kávé... vagy kettő... vagy három... de violinkulcsos :)
2008.11.05. 17:39

 

 
Csakazértis! Vettem sajtot magamnak! Ráadásul kettőt! :) Igaz, az egyik kimondhatatlan hrhhhkrhh nevű olyan bűnédes, hogy még a Pannónia is megirigyelhetné, én meg nagyon nem bírom az édes sajtokat, szóval marad mikire. Ő szereti - hát egye! De vettem finom tiszafüredit is - mmm! :) -, úgyhogy csinálok majd alkalomadtán - úgy nagyjából egy-két napon belül - pogácsát. Főleg, hogy a kisasszonynak valamit be kell vinnie az oviba süti gyanánt pénteken.
Fú, annyi, de annyi pénzt elköltöttem, hogy az csak na! Olyan lebaszást kapok én ezért...! Már előre várom! :( De a székelykáposzta - hússal!!! - ott rotyog a tűzhelyen, az illata átjárta már az egész lakást, én meg élvezem. Csabi olyan finom, sovány combot adott, hogy bűn lett volna kihagyni! :) Csodaszép, de tényleg! Hozzá az Ica néni-féle savanyúkáposzta...! Mmmm...! Imádom! :) Ráadásul anyu szólt, hogy valami kávé van ócsón a hátunk mögötti boltban, amit marhára nem akartam elhinni, de tényleg olcsó, és az illata nagyon finom. Az a selymes, lágy kávéillat, ami nem egyenlő a gyenge kávé-utánzat illatával. Plusz violinkulcs van a csomagolásán. :)
Azon ábrándozom, hogy beütöm a bankos internetes akármimbe a kódokat, számokat, betűket vegyesen, de megfelelő kombinációban és sorrendben, majd megjelenik a számlámon, hogy van 25 millió forintocskám. Ezen nagyon, de nagyon ábrándozom. Szép álom...! Most olyanom van, hogy itthagynék mindent és mindenkit - Pankát kivéve -, beállítanék mondjuk Anitáékhoz, és kivágnám, hogy na akkor most és azonnal és lakás és kp, és kusspissz, azonnal kérem az ügyvédet, kifizetem a gyorsaságát, majd beugornék a Praktikerbe vagy a kikaba, megvenném az évek óta hőn áhított hálószobabútort - kb. 100 000 Ft alapból, kurvasok pakolóhellyel, csak ágyrács meg matrac kell hozzá pluszba -, felkapnám a tévémet, betenném a kellő helyére egy kis TV-állványra, távi a kezembe - úgyis a táskámban van még mindig -, mobilt kikapcsolnám, feltenném a - szintén évek óta kinézett - hullámos spotlámpát a plafonomra, betenném a Kegyetlen játékok c. filmecskét, és csak jól érezném magamat. Aztán havert előszedném úgy kamionostul együtt, kivitetném a KGST-re és hazahozatnám magamat, megvenném a hőn áhított OMO-t meg a Weiser Reisent, hozzá egy kis Lenort pakolva bedobnám a bordó, szatén ágyneműgarnitúrámat - addigra vennék, akárhány ezer Ft-ba is kerül -, fognék egy egész(!) csirkemellfilét, grillre pakolnám, hozzá párolnék zöld zöldbabot - asszem ceruzababnak hívják -, egy pohárka Cserszegi fűszerest mellékelnék, és nem érdekelne senki a külvilágból.

Na ennyire van elegem mindenből és mindenkiből, aki baszogat! :)

És mindössze kb. 25 milla kéne a tökéletes boldogságomhoz! Ja, a maradék pénzemet betenném a Gabi üzletébe, mert nagyon hamar visszahozza a sokszorosát. És nincs igazán veszítenivaló benne - szerencsére. Egy pár évre el lennék látva abból a pár tízezresből kajával, rezsi-befizetéssel, utazgatással, stb. De jó is lenne...! :(
2008.11.05. 15:57

 

 
És igen, a sötétlila bírta. Csak nem száradt meg reggelre. Így maradt a rikító rózsaszín, rövidujjú, de hosszított derékkal, szóval legalább nem fázott a derekam.
Szörnyű, mennyi kisebbségi család él a városban! El vagyok szörnyülködve, de nagyon. Bementem a Rossmannban mosóporért - eredetileg kávét is akartam venni, de sajnáltam rá annyit, amennyibe került; jobban is tettem, holnaptól akciós -, nemhirtelenbarnult anyuka a nagylányával mögöttem termett. Hopp, pénztárca-táska-felügyelet, de azonnal. Ráadásul nem csak én gondoltam ezt így, hanem a pénztáros csaj is. Persilt csak nem vettem, kávét sem, holnaptól mindegyik olcsóbb. Most megelégedtem a malackás mosóporral. Főleg, hogy miki naccsága kikötötte: márpedig a bevételem egyharmadát adjam oda neki. Én meg közöltem vele: oké, semmi gond, megkapja, de akkor se bérlet, se kaja, se telefon, se internet. Nem csak neki, nekem/nekünk sem. Majd meglátjuk, mit hoz ki belőle...
No, indulászoluk a tecsóba, wc-papír-beszerző túrára. Még ma ócsóóóó...! No, lehet meglepem magamat egy darab sajttal is, bár nem tudom, mi lesz belőle, ha kiderül, hogy én olyan felesleges luxusdologra költök egy fillért is, mint ami a sajt.
2008.11.05. 11:39

 

 
Egy adag mosnivaló bepakolva-elindítva. Majd kiderül, a sötétlila-fehér felsőm mennyire szereti a fehér Arielt... Remélem nincs vele túl nagy baja, főleg 40 fokon.
Recepteket kerestem kikapcsolódásképpen. Olyan szépen süt a nap, nekem meg annyira fáj a hátam...! Nem tudom, mi lett vele. A hátam közepe elkezdett fájni, de veszettül. Olyan szorítósan, mint a kezem, hogy be van dagadva. Csak fulladok is hozzá... Nagyon nem tetszik a dolog...
Hétfőn státuszozni megyek a kisasszonnyal. Majd meglátom, mennyire fog sikerülni a dolog. Erős kétségeim vannak afelől, hogy Ili néni kérdezget tőle, és válaszolni akaródzik-e a naccságának éppen...
Azon morfondírozom, mit is vigyek pénteken az oviba szülinap-ünneplés-képpen. Nagy dilemma... Az is, mit kapjon a kisasszony. Eddig úgy gondoltam, kap egy babát. Aztán most már nem vagyok olyan biztos benne. Van neki annyi, de annyi...! Ráadásul most megint a tavaly szülinapra kapott baba a favorit - nem kéne ezt a favoritságot elvenni. Csúnya dolog lenne. A babának főleg. Biztos sírna "A kisbaba" - merthogy ez a neve a játéknak. Nem Lujza vagy akármi, hanem "A kisbaba". :)
Lehet, hogy valami Casperes dolgot fogok neki keríteni vagy vizipók-csodapókot. Mostanában ez utóbbi a kedvenc néznivaló. Olyannyira, hogy tegnap Pötyi néninek boldogan mesélte, hogy itt nagyinál be kell kapcsolni a tévét, és ott van a vizipók-csodapók. Mert az jó dolog. Naná! :)
2008.11.04. 13:35

 

 
Na most anyázok. Veszettül anyázok. Fogadni mernék rá, hogy már megint visszatartja a bank a pénzemet. Hogyajóidesannyát...! GRRRRR!!!

A hátam szétmegy, ki sem látszom a melóból, szóval jól vagyok... :(
2008.11.04. 09:49

 

 
Csodás! Megvan! Kezem bedagadva. Akkor nyomás a Calcimuscért! Tehát ilyen virslit nem fogok többet enni. Szuper.
2008.11.03. 13:58

 

 
Elkámpicsorodtam reggel. Azóta már szédelgek is elég erőteljesen. A kámpicsor oka: a drágaságom se szó, se puszi, nekiiramodott a csoportszobának, a barátnőinek a nyakába ugorván, ölelgették ott egymást. Anyának puszi...? Hát az luxus. Leszart egész konkrétan, de jó magasból. :(
A szédelgés meg nem tudom, mitől van. Kávét nem ittam ma, dógoztam eddig megállás nélkül, na jó, annyira megálltam, hogy megnézzem: a rohadt bank nem utalta át a pízemet! Hogggyagránátcsapdossonbeléjük...!
2008.11.03. 12:42

 

 
Eddig nincs 5 perce, hogy megy a Sivatagi show, de már elég széles vigyor csücsül a képemen... Vagy a bor hatása...? :)
2008.11.01. 23:52

 

 
Sajtos popcorn, Az Istenek a fejükre estek 1-2, aztán remélhetőleg lejön a Sivatagi show is... Mmmm...! Isteni! :) Nem is kell ide nekünk miki, úgy döntöttünk a kisasszonnyal. Csak le kéne ugrani sörí'... :)
2008.11.01. 16:32

 

 
Egy újabb dolgot megtanultam: soha nem lehet hinni mikinek! Főleg, hogy hazudik, blöfföl, és kurvára nem bírja, ha zsarol, én meg nem hagyom magamat. Éjszakai alvásmennyiségem: kb. egy egész óra, a többiben azt hallgattam, mekkora suttyó vagyok, hogy képes vagyok egy hímnemű öreg(!)emberrel beszélgetni teljesen átlagos, hétköznapi dolgokról.
2008.11.01. 15:34

 

 
Át-halloweenesítettem az ódalkámat. Hehe! :) Teccik... Hehe! :) Megaztán... HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ...! :)
2008.10.31. 14:23

 

 
Nos... tud. Hehe! :)
2008.10.31. 12:33

 

 
Éssss.... most ugrik a majom a vízbe. Kérdés, tud-e úszni...
2008.10.31. 12:31

 

 
Hogyan kell meggyőzni a főnökünket arról, hogy nekünk van igazunk...? :) Éppen azt teszem tegnap este óta. Eddig sikeresen. Bár máshonnan is kért megerősítést, hogy igazat mondok. Na de majd most...! :)
2008.10.30. 10:26

 

 
Voltunk ismét doktor néninél. Nem úszta meg a kisasszony fájdalom-mentesen, legalábbis a várakozást nem. Szaladgál-szaladgál, hiába pofázok neki, hogy ne csinálja, mert elesik, nem, ő csinálja csakazértis. Aztán püff! Kicsúszott a kezemből, és arccsonttal kapta el a szék szélét. Most büszkélkedhet egy lilás-vöröses, felpúposodott folttal. Csodás! :( A kis lüke, egyemmeg! Magyarázott, hogy neki törpe kell. Mondom oké, megkapod, de csak ha jókislány leszel, nem szaladgálsz, stb., aztán a balesete után egyből: neki törpike kell. Na mondom nem játszadozunk ilyet! Ha rossz volt, rossz volt és kész, viselje a büntetést, hogy nincs törpike. Krokodilkönny-szindrómát bejátszotta rendesen. :)

Drágaságom igen ügyesen összeszedte a dógokat: vírus+baktériumos felülfertőzés. Aggyadnekíííí...! Pluszba még rám is ragasztotta. Kedves tőle, nem?
2008.10.28. 20:51

 

 
Na már csak ez hiányzott! Kénytelen voltam ebédre NeoCitrant vedelni. Hogyaza...! Bár hogy honnan szedtem össze, arról fogalmam sincs. Zúg a fejem, ráz a hideg, fáj a torkom, bedugult a tokmányom... gyajj! :(
2008.10.28. 12:48

 

 
Nos, itt a könyv, ami érdekel(ne). Végre megjelent. Valamennyire a munkámhoz kell. De az is érdekel, hogy miért van belőle akkora botrány, ha már egyszer Havas Henriknek is megjelent bő 10 éve - asszem, de lehet, hogy 20 - egy könyve, ami majdnem ugyanerről szól. Csak ott mint riporter készítette a Rákóczi téri munkaerővel a riportokat. Emlékszem, annak egy autó volt a címlapján, ahova egy nő behajolt, eléggé alulöltözött állapotban, korhű öltözékben.
Komolyan nem tudom pontosan, miért van ebből akkora botrány...! Itt, nálunk is van ilyen "szolgáltatás", aki körülnéz szórakozóhelyeken - akár fényképileg is -, kiszúrhatja, ki miért van ott. Legalábbis én kiszúrom, és utólag általában kiderült, hogy igazam volt. Szomorú, de van ilyen "munka". Ennek a nyilvánosságra hozása szerintem nem kéne, hogy ekkora botrány-övezte legyen...! Kussoljanak inkább a benne résztvevők, és ki tudja, mi lesz velük vagy mi a felháborodók véleménye?!

Szex és tandíj – egy diákprostituált naplója

„Laura vagyok, tizenkilenc éves egyetemi hallgató. Prostituált lettem, hogy tanulhassak. Az események különös láncolatában úgy történt meg egyik dolog a másik után, hogy szinte észre sem vettem, mibe sodródtam bele…”

Az álnéven író diáklány blogban mesél kettős életéről: nappal lelkiismeretes egyetemista, szülei mintagyermeke, éjszaka alkalmi prostituált, aki 100 euróért árulja a testét; így keresi meg a lakbérre, ennivalóra, jegyzetekre valót. Pedig a beiratkozáskor még azt remélte, hogy élete legszebb időszaka veszi kezdetét. Hogyan jutott idáig? Laura kíméletlen őszinteséggel ír a szüleinek kiagyalt hazugságokról, az internetes szexchatekről, a szolgálatait igénybe vevő perverzekről és lúzerekről, és persze a szexről, amely örömöt nem, de átmeneti anyagi biztonságot kínált neki.

A Szex és tandíj az utóbbi idők egyik legnagyobb botránykönyve volt Franciaországban, ahol közel félszázezer diák kényszerül alkalmi prostitúcióra. Laura D. egy közülük, akinek szerte a világban vannak sorstársai, így hazánkban is. (Ulpius-ház Könyvkiadó)

Szerző: Laura D.
Ára: 2999 Ft
2008.10.28. 10:46

 

 
Fáradt vagyok - bár már nem annyira, hála a nagy, tényleg nagy adag kávénak. A nagyot konkrétan 8 személyes kávéfőző tartalmának saját torkomon való legurítása alatt értem. Kellett nekem felébredni, magamhoz térni a pár órás alvásból! Rögtön kaptam a sömöst, hogy ugyan fizessem mán be a telefonszámlát, de izibe! Kössz... :( Hónap elejéig nincs mibő\'! :(

Kíváncsi vagyok, arra a gasztroizére mikor adnak Pankának időpontot. Az állandó \"anya, fáj a hasam, kéjek gyógyszer!\" hátha megoldódna tőle...

Asszem, a JYSK-ből fogom megvenni anyámnak a függönyt. Meg lehet, magamnak is. Bár... hát nem tudom. Tapéta-cserét is alkalmazni kéne itten, de hova a fenébe tegyem ezt a rengeteg bútort innen közben? :o
2008.10.28. 10:03

 

 
Nyűgös vagyok. El akajok menni Párizsba, inni egy teát a Diadalív árnyékában, aztán papírpoharas Starbucks coffeeval a mancsomban megmászni az Öreg Hölgyet, oszt csak lesni kifele a fejembő'. Da?
2008.10.27. 11:49

 

 
Most nem tudom, bekeményítsek-e... Arról volt szó, hogy megyek Bécsbe, beférek az ótóba. Erre kitalálta Tomó, hogy nem, mégsem, és visz mást helyettem... Én meg kitaláltam, hogy valahogy a kisasszonyt a hónom alá csapom, oszt iránysurány, azaz vagy Bécs vagy Párizs, vagy London, de valami nagyváros, kűfődön!, ahun lészen Starbucks. Azért nevjorkig nem repdesek el egy kávéért... Legközelebb is Bécsben található a dolog, előzetes kutatásaim alapján.
2008.10.27. 11:16

 

 
Kááááávééééééét...! De gyorsan! Tüstént bedobom a horkolást!
A kisasszony meg elég rendesen felhúzott. Kb. egy órán keresztül csikolta a talpamat reggel. Nagyjából mindig akkor, amikor lehunytam a csipámat. Vááá...! :( A kis gonosz...! Ráadásul valamikor felkelt éjszaka és csodálatosan könnyed módon magára - és anyám ágyára - öntötte a nagypohárnyi vizet.
Éjszaka néztem képeket. Imolának olyan édes a kicsi fia, hogy...! Majd' megzabálom! :) Viszont a kedvenc tanárnénim elvált. :( :( :(
2008.10.27. 10:25

 

 
A szombat délutántól még mindig nem sikerült magamhoz térni. Valaki mondja meg nekem: hogy a fenébe nem vesz észre egy autós olyat, ha valaki ott van mögötte, mozgásban van - keresztirányúban -, sőt, gyerek is van a kezében, mégis nekiindul hátra az autóval?!?!?! Aki aggódik, azzal közlöm, hogy nyugi, nincs bajom, csak mérges vagyok, hogy pont a tiszta, vasalt gatyómat kellett annak a baromnak összepiszkítania a kocsijának hátsó - hogy is mondják...? - lökhárítójával. Parkolóban ráadásul. Kész szerencse, hogy a kisasszony az ölemben trónol, különben alá kerül annak a rohadt autónak, de az tuti, hogy pár adag 8 napon túl gyógyuló sebet szerzett volna be magának a vezetője!
2008.10.27. 00:53

 

 
Hehe, anyámat beneveztem a tortás versenyre holnapra. Hátha kapna egy ajándéktortát... Jó lenne... Meglepődne, az tuti! Majd még a kisasszonyt is be kell nevezni kb. két hét múlva, aztán meg újabb nevezés, újabb és újabb, és... fú! Na mostantól jó sok tortás-alkalmas időpont lesz! :)
Mosok-főzök-takarítok-sütök-vasalok meg satöbbi. Ezt úgy vagy két napja egyfolytában. Mikibe beleszállt a kisangyal vagy nem tudom mi történt vele, de képes volt megcsinálni a leszakadt polcot. Csoda! Legalább el tudom pakolni a tiszta cuccot... Hogy itt mikor lesz igazán rend és tisztaság... hát azt egyelőre passzolom. De rajta vagyok...! :)
Azon morfondírozom, hogy ebben a porsziban - ami az enyimé -, hol lehet vajon beépítve a szívás-csökkentő...?! A csőben még erősen szív, aztán a fejben már nem. Semmiféle pótalkatrészt nem találtam eddig benne. Elvileg kemény 1500-as szívóerőt képvisel a szentem, ami aztán a fejnél nagyon lecsökken kb. 100-ra, vagy még kevesebbre. Atis aszonta régen, amikor ki kellett volna szívni a port a Mucuska gyomrából vele, hogy inkább hagyjuk. Szerintem is... Jobb lenne venni porzsákot bele, de az meg kurvakibaszottdrága! Nem van rá pízem. :(
Nu, leves kíszen lészön. Panka szerint gombászhatunk vele. :) Tartalma: karfiol, karalábé, répa, gomba, petrezselyem, krumpli, reszelt tészta. Asszem semmit nem hagytam ki belőle... Hogy utána mit eszünk, hát azt nem tudom, de szerencsére csak női szakasz van, tehát nem nagy dolog a kajakészítés, nem kell gondolkodni, hogy őfensége - miki - mit hajlandó megenni és mit nem. Tényleg! Volt olyan ügyes, és a PH-kulcs nála maradt. Fogadni mertem volna rá! Merthogy anyám ajándéka ott csücsül az asztalon odabent. És ha ezerszer el nem mondtam neki, akkor egyszer sem, hogy márpedig azért ma(!) kell értemenni. Örülni fog, ha hazaér, hogy visszaküldöm érte... Így járt! :)
2008.10.25. 13:43

 

 
A mai nap eddig csodálatosan alakult: Sanyi kopogott fel, hogy na menjünk gyorsan, betörtek a pincébe. Mentünk. Valaki olyan nagyon ügyes volt, hogy a lakatot - mivel erősen volt rögzítve - kitépte mindennel együtt a falból. Hogyazanyád...! De csak a nálunk levő bicajt meg a Sanyiét vitték el, a Feriét nem. Ergo: személy szerinti támadás volt a dolog. Kérdés, ki az elkövető. Hogy a porszívómban majd' hasraesik az ember, úgy van - volt - ott, nem számít, azt nem vitte sehova.
Paprikás krumpli fődögél, Panka bezabált két kakaós csigát délelőtt, reggelire egy szelet kenyeret husikával, csak nem tudom, a vacsi mi legyen. Valami gyümölcsös-zöldséges kaját kéne kanyarítanom, csak még nem tudom, mit. Lehet, körbenézek pár honlapon, mi van...
2008.10.23. 14:11

 

 
Disznó voltam. Nem csak kakaós csigát csináltunk, hanem összedobtam egy csokimuffint. Egész konkrétan több benne a csoki, mint a liszt, nem is kicsit, ergo csupa csoki az egész. De aszonta Panka, hogy finom. Úgy kezdetnek kettőt rámolt be. De a csigának a tésztáját ő csinálta ám! Viccen kívül! :) Egyemmeg, olyan aranyos volt! :) :) :)

Idáig Barátok közt matinét tartottam. Leszedve az összes olyan rész, amit nem láttam, oszt megtekingetve. És még mindig nem tiszta számomra, hogy Vili bácsi meghuzigálta-e Oszvald Marikát... Fejtörő egy dolog...
2008.10.23. 01:37

 

 
Konyhából takarodó kifele mindenkinek, Pankával bevetjük magunkat kakaóscsiga-készítő-csináló hadműveletre. Aki zavarni mer... - inkább ne akarja tudni, mit kap érte!
2008.10.22. 18:09

 

 
Igen, ezt szeretem. Nagyjából reggel kiderült, hogy az első program nem fog működni. Fincsi. A következő pipa, aztán az egész napomat áthuzigálta a kisasszony, ugyanis orvoshoz kellett vinni. Nincs igazán jól. :( Mondhatni, a nap további részének összes programja storno...? :(
No, a kávé azért megvan. Volt pontosabban. Meg lesz is - megyek, főzök még egy teljes adagot. Rám fog férni. Reggel alig bírtam kinyitni a csipámat, olyan fáradt voltam/vagyok jelen pillanatban is. Gyajjj...
A cicámmal kitaláltuk, hogy hát akkor mi mostan kakajós csigát fogunk csinálni. Bezonyám! :) Meg is csináljuk! :) Szóval fel, kávécsinálásra - közben megreggelizésre MOST! -, majd kakaóscsiga-készítésre.
2008.10.22. 11:43

 

 
Imááádom magamat...! Főleg, ahogy össze tudok mindent zsúfolni egy napra! Ha sikerül a felét megcsinálnom, mint amit kéne, már varázsló vagyok...! :(
2008.10.22. 01:18

 

 
Haladok... dícsérgetést mán kaptam érte. Szóval biztató a dolog... totál másmilyenre kreálom az oldalt, mint volt - már amennyire csak lehet... Határozottan érdekesen néz ki jelenleg. Eddig vörös-fekete volt, most bordósvöröses-khaki-fekete-fehér színvilágú... Hümmm...
2008.10.21. 17:23

 

 
Nohh... nem valami jó hír. Ugyanis az egyik - szerencsére csak a városi - honlap főoldalát egy az egyben újra kell csinálnom. Hogyafeneennémeg...!
2008.10.21. 12:30

 

 
Húúú, ezt a pörgést! Egyszerre 3 ember MSN-en (egy kivételével mind felsővezető), közben emilek hada, és ja, rakjak fel vagy 5-600 megányi képet különböző honlapokra, amit előbb átméreteztem, retusáltam, feljavítottam, stb.! Ja, és ezt lehetőleg már tegnapra! Hogyne!
2008.10.20. 12:18

 

 
Te jó isten, micsoda képeket találtam magamról...! Fú! Hát a 18-as karikát nagyon kimeríti! :) Nem baj... rég vót (egyik-másik megvan két éves fotó is)... :)

Tegnap hasmenéstől szenvedtem, míg a plázás gyógyszertárban nem tudtam bekapni két szemet valami L betűs kapszulából. De addig...! :( Fú!
2008.10.19. 09:33

 

 
És a pót-kiszemelt-szülinapi-játékajándék:
2008.10.18. 14:44

 

 
Ezek pedig a kiszemelt áldozatok saját részre való megvétel gyanánt. Mondhatni: a kiszemelt Károly-palánták. :)
2008.10.18. 14:43

 

 
Folytassuk a sisakos kaméleonnal, aminek aranyos a feje. Történet a következő: már a múltkor is láttam, hogy egy bazinagy üvegben van faág, amiben csúnyácska küllemű bogarak, rovarok találhatóak, de olyanok, amik a kontinens ezen területén igencsak ritkán fordulhatnak elő, lévén trópusi jószágokról van szó. Leguggoltam délben, hogy na akkor én most alaposan fogom őket tanulmányozni. Tanulmányoztam. Aztán felegyenesedtem. És a szemembe nézett egy forgó szempár. Történetesen egy környzetbe belesimuló - jó, tudom, hogy a kaméleonoknak az a bevett szokásuk, hogy beleolvadnak a környezetükbe -, vigyorgó fejű jószág. Körbelestem, és azóta tudom, hogy így néznek ki a sisakos kaméleonok. Egy másik kislánnyal egyetemben - hiába volt minimum 20 év köztünk - én is gekkónak néztem először. Műveletlen disznó vagyok! :)
Sisakos barátunk megpróbált szó szerint kimászni hozzám. Nem, nem menekült előlem. Azt Panka elől tette. Vagyis... olyan nem tudom, milyen formán, de ahogy ölbe vettem a kiscsajt, a kaméleon - valszeg nőstény - végigmérte a csajszit, és kedélyesen hátraarcot csinált, már amennyire kitelt tőle a lusta mozgásával.
Olyan mancsot még életemben nem láttam, mint neki van! Elvileg 2 ujja van, de sok-sok karommal. Olyan... ilyen! (Ja, hogy nem látszik, mit művelek:)) Nagyon érdekes pedig! :)
Komolyan mondom, ahogy végigmértem én is a kis (nagy) drágát, a Nazca-fennsíkon éreztem magamat. Főleg, miután kiderült számomra (is), hogy a farka az hámlik.
Biztos én vagyok a hülye, de elkezdtem komolyan kommunikálni vele. Megkérdeztem tőle, hogy őt ugyan hogy a bánatos fenében lehet megsimogatni úgy, hogy ne vegye rossznéven...?! Mertugyebár a háta csupa tüskének látszik, a hasán is végig van ilyen szurkálódó micsoda, oldalt meg odaér rendesen a lábával, én meg nem akarom magamat össze-vissza karmoltatni. Forgatta a szemét válaszképpen... Na de mit is várhatunk egy kaméleontól...!? Végülis igaza van. Mit képzelek én, földi halandó magamról, hogy őt csak úgy, ukkmukkfukk meg akarom simogatni!? Felháborítóóóó! :)

Nu, a förszt fotó báj mí, a másik meg netről leszedve. :)
2008.10.18. 14:41

 

 
Ááááhh! Nem szeressem a legyeket ilyetén formán-módon-bizgentyű - ahogy a Nyuszi mondaná az Micimackóbul. Beszálldosott vagy két-három napja egy aránylag nagyméretű légy a lakásba, és azóta nem akar innen eltávozni sehogy. Ráadásul leütni sem hagyja magát. Ne légy légy, te légy!

Alszik a babám. Ez a kis síró-rívó halacskanéző, éhenkórász kisasszony. Pedig nem is sétáltunk olyan nagyon sokat. De ő már az út felénél éhes volt. Egyemmeg...! :)

A mai nap eddigi tanulságai:
- ha a csajszidnak már megmutattad, hogy hol vannak halacskák a városban, akkor marhára ne menj többet vele a környékre, hacsak nem akarsz rengeteg halacskával hazatérni!
- ha úgy jön be reggel hozzád, hogy gyere anyu, menjünk sétálni, ott már elkezdhetsz gyanakodni!
- mindezt überelni is képes egy ilyen gyerek, mint ami az én tulajdonomban létezik
- a menyasszonyi ruháknak még a közelébe se menj vele, kivéve ha van bő félórád egy picike ruhakölcsönző áttanulmányozására vele!
- bugyik, melltartók számára legyenek tabutémák, mert ismételten időt pazarolsz vele, ha a közelükbe engeded
- jobb, ha már előre felkészülsz sétához bőséges süteménnyel (előre találd ki, mit akar majd a csajszi enni-inni, és csak azt, semmi mást ne vigyél magaddal)
- ha ő valamire azt mondja, hogy neki nem tetszik, nem áll jól, akkor fogadd el, még akkor is, ha totálisan meg vagy győződve az ellenkezőjéről
- ha sikerült kiválasztani, mit szeretne szülinapjára, gyorsan vedd meg, mert pár nap múlva már hűlt helye lesz a polcon



És íme egy pár kép. Kezdetnek mondjuk:
2008.10.18. 14:29

 

 
Kávémelengetős szépjóreggelt mindenkinek! Munkásszombat van. Vagyis munkanapos szombat. De ezt vehetjük úgy is, hogy munkásszombat. A környékemen minden létező ismerősöm melózik. Igaz, hogy van, aki már rég itthon lenne, ha engednék a főnökök, de nem engedik, pedig úgy volt, hogy szabadnapja-hétvégéje van.
Na ezt leírom, mert röhögnivaló...!
Fazonka hoz a kisasszonynak csokit Svájcból. Úgy volt, hogy szerda környékén hazaér, és szól, hogy ugorjak le az utcára, és ideadja az autótól a csokit, de úgy, hogy a megállóba parkol le gyorsan. Erre: szerdán nuku, még Svájcban van. Csütörtökön már itthon volt, de az ország másik végében kellett ügyködnie-dógoznia. Na ha már úgyis ott van, a főnöket úgy gondolta, maradhat még egy kicsit. Péntek. Na, akkor már szabadnak kell(ene) lennie, családjával lebeszélte, hogy na, pénteken tuti ám, hogy megy haza, asszony készül ezerrel, stb., gyerek, unokák boldogan várják, erre paff!, délelőtt lerobbannak Bp alatt a járművel. Autómentő valamikor du. 5 fele ért oda, vagy 6 volt, már nem is tudom. Udvariasan megkért, hogy legyek már készenlétben, mert ha máskor nem is, de késő este/éjszaka jön hazafele, és ugorjak már le, hogy ideadja a csokit, mert nem akar külön errejönni megint. Jó, mondom, semmi gond, miki úgysincs itthon, nem nyavalyoghat érte, kávé bekészítve, lefőzve, stb. Erre valamikor 11 fele telefonál, hogy hát mivel holnap munkanap van, a javítanivalót átteszi szombatra, a mesteremberek akkor dolgoznak, stb., otthon már lebeszélte, hogy nem indul haza éjszaka, mert már negyvenakárhány órája nem aludt. Szuper! Én meg közben elaludtam A Főnökön, pedig esküszöm, ki akartam várni a végét! Tehát csoki éjszaka sem volt. Majd talán ma valamikor. Csak nem tudom, mikor és hol, mert én menőkézni akarok a jányzóval - csak ne szédelegnék ennyire! Lehet, hogy nem is kéne meginni azt az erős kávét...? Itt még nincs vége a megpróbáltatásainak szerencsétlen embernek, ugyanis ahogy leadta az autót javítani, kiderült: a főnöke szerint ő most eljöhet haza, a műhelyben dolgozók szerint pedig indul vissza Németországba azonnal. Aggyadnekííí...! Na itt, ennél a résznél már komolyan elkezdtem röhögni. Hogy egy rohadt darab csokit ilyen nehezen tudjak megszerezni a jányzónak...?!?!?! Eléggé hasonlatos az ottani munkások összetartása a Munkaügyi központhoz... :) Azaz egyik nem tudja, mit tud a másik az ügyről, és hogy konkrétan mi is van...

Miki természetesen fetreng másnaposan Szolnokon. Remélhetőleg egyedül az ágyban, nem pedig Feri helyét pótolja Szabi mellett... Mostanra ért oda TGy, szóval jelen pillanatban én is ott lennék legszívesebben. De hát evvan! :(

A szemem köszönöm szépen túlélte a Panka-féle hogyan-vágjuk-bele-anya-szemébe-a-letört-törölközőtartó-rudat c. tevékenységet. Nem sok hiányzott neki! :(


No, a két vöröses-bordós-aranypettyes karmú nőszemély (Panka+szerénytelen személyem, azaz én!) elviharzik...
2008.10.18. 09:20

 

 
Ínyenc-vacsizok :) Most a pótvacsim pölö egy - mostmár - héj nélküli citrom szépen gerezdekre szedve. Mmmm...! Aggyadnekííí...! :)
2008.10.17. 22:35

 

 
Rájöttem egy újdonságra: a sült császárszalonna finom. Főleg, hogy anyám sikeresen tudott venni egy pár csíknyit vagy hogy mondják. Nagyon ízlik! :)
Panka meg fingom nincs, hogy jött rá, hogy melyik betű hogy van rajzolva, de az apját hívosgatja állandósult jelleggel. Apa persze mondja neki, hogy esze ágában sincs hazajönni, mert most ő ott bulizik, de a csajszit baromira nem érdekli, hívja hazafele egyfolytában. Szegény kicsim...! :(
2008.10.17. 18:54

 

 
Átmegyek lassan koordinátorba. Debrecenből irányítom a Szolnokon tartózkodó emberkéket. Csodás! Mi több: eszméletlen! A front elnöke fogja és elindul a tábortól GYALOG az állomásra - na gratulálok. Aszongya, hogy minnyá ottvannak. Persze! Agyilag a maximumon vannak, ahogy látom... Szenzációs!
Azért ez egy kicsit nevetséges, hogy Debrecenből mondja valaki a Szolnokon levőnek, hogy most fordulj jobbra, ott a zebra, átmégy rajta, és a megálló kiszúrja a szemedet. Visszakérdezés: de hol? Navajon?! Majdnem nekiment a drága az oszlopnak vagy minek, ami a megállóban van, de megkérdezi, hogy hun van a megálló. Fúúúú! Röhögne a vakbelem, ha nem viselne kontaktlencsét!

Basszus, közben meg keresgéljem meg a képeket, ami valahun a másik gépen volt található. Nem ezen. Anyád...!
2008.10.17. 09:45

 

 
Húúúú! Elég volt Szabiból! Az, hogy valaki lekési a megbeszélt vonatot, egy dolog. Az meg a másik, hogy aki még azzal menne, azt is felpakolja a vonatra (pedig felhívta mikit, hogy nyugi, mindenféleképpen megvárunk), hogy márpedig nem várunk a későre. Hogggyajóidesanyádat...! Vajh' miért szavaztam nemmel...? Franccsetuggya...
Tehát mostantól számítva vasárnap estig szabad vagyok. Hiphiphurrá. Csak azt nem tudom, miért nem ugrálok örömömben. Mérgemben ugráljak? :)
2008.10.17. 07:30

 

 
Csak úgy...
2008.10.16. 14:25

 

 
Hát hogyne! Így már érthető! Ha egyszer a leggyengébb gépbe feküdtem be a múltkor, persze, hogy nem látszott rajtam semmi! Most megkérdeztem, melyik az erősebb. A másik kettő. A szokásosom meg az álló - az meg Gabi szokása volt. Jelentem érzem a szolit magamon. Sőt, ha nem lenne egetverő baromság, amit mondok, akkor azt is állítanám, hogy már barna valamennyire a lábam. A nyári szórólapos-plakátos leégést még nem tudtam eltüntetni, pedig már nagyon ideje lenne.
Kávézgatok... második kávézgatok. Jószokásomhoz híven.

Tegnap kibuktam egy kicsit a Munkaügyi Központban. Egész pontosan felhúztam magamat, de nagyon. Történet a következő: okos fejemmel kitaláltam, hogy megyek tanfolyamra. Utánakutatás a neten, oké, van olyan, amire mennék. Nem a legtutibb, de van. Szuper. Bevándlizás, hogy bocsika, erre akarok jelentkezni. Na nem itt kell, hanem máshol. Nem gond. Mászok - gyerekkel! - a másik ajtóhoz. Bent a nő, akihez tartozom, közli, hogy hát nála csak két tanfolyam van: esztergályos meg bútorasztalos vagy mi. Mondom de kint a rendszerbeli gépen be van írva az idegenvezetős meg a külakármis. Akkor ő azt nem kapta meg, menjek az emeltre. Sötét folyosó, eldugott rész. Gyerek megijedés, menjünk haza. Ajtónál ül a két széken két srác - fiatalabbak nálam -, mondom bocsi, hogy lehet ide bejutni? Hát kopogjak, majd kijönnek. Kopogás - Panka is besegített -, semmi. Megyek le, gondoltam megkérdezem az információs krapekot, hogy árulja el, hogy jutok be oda. Várjak, és majd kijönnek. Nagy nehezen előkerül a nő. Közben jött még vagy három hímnemű élőlény oda sorbanállni-ülni mellénk. Gyerek éppen a térdemen hintázott, én guggoltam - mert a két srácnak eszébe nem jutott volna, hogy üjjél mán le a gyerekkel! -, nő kérdezi, ugyan mi a bánatot keresek én ott. Mondtam, hogy jelentkezni szeretnék tanfolyamra. Milyenre, mert csak kettő indul, és nők nem mehetnek rá. Nagy levegő részemről. Elsorolom, hogy volt leírva a lenti gépen. Hát azt meg honnan szedtem, hogy lehet jelentkezni, mert már három hete lezárult a jelentkezés rá. (Anyád!) Kérdeztem(?), hogy oké, és a novemberben indulókra ezek szerint lehet már jelentkezni. Na akkor arra írjuk be a nevemet. (Számításaim szerint ha egy tanfolyam okt. 17-én 20-án indul, amire már három hete lezárult a jelentkezés, ráadásul valószínűleg nem egy napig tartott, a következő ha még nov. 20-án indulna, akkor is kéne tartania a jelentkezésnek már egy ideje) Hát ő nem kapott semmi olyat, hogy novemberben indulna bármi is. Mondom bocsi, rajta van a neten egy xls file-ban, hogy indítanak. Ó, annak ne higgyek, csak a bent, náluk levőnek. Semmi gond, mondom, de a lenti gépben szerepel az, hogy most indul az idegenvezetős tanfolyam, akkormeg...? De ő most mondta, hogy ne higgyek neki! (Bazdmeg, nem vagyok ennyire szőke!) Szépen elmagyaráztam neki, hogy hol van a \"lenti gép\", ami legjobb tudomásom szerint központi szerverről fut. Na ekkor már kurvanagyot nézett a hölgyemény, főleg, amikor kiböktem, hogy hogyan is hívják ők, bentiek a gép pontos helyét. Egész konkrétan már köpni-nyelni nem tudott, hogy van ott valaki, aki jártatja a száját, és nem kurvaanyázik neki. Ez van... Jobbnak láttam, ha kimegyünk az épületből, mert olyan gyönyörűen felhúzott a kis szentem, hogy ihaj!
Tanulság: ha valaki tanfolyamra akar jelentkezni, érdemes pléhpofával, disznó módon bemenni minden egyes áldott nap a munkaügyi központba, végigmenni az összes (mondom ÖSSZES!) ajtón át-keresztül, és az asztalra csapni, hogy mondja el, mit tud, jegyzetfüzet a kézbe, felírni mindenki minden egyes mondatát, fényképezgetni a benti központi rendszeren található dolgokat, mert ott ugyan senki semmit nem tud, ami lényeges lenne, és akkor talán (mondom TALÁN) össze lehet rakni egy egyszerű kérdésre adható választ.

Panka ma reggel össze-vissza puszilgatott (ez konkrétan 5 db puszit jelent az általa előre meghatározott arcterületre), majd közölte, hogy \"na menjél anya, és hozzál csokit!\". Hinnye! Nem volt semmi! :)

Most pedig az uccsó simításokat meg kell csinálnom a költségtervezethez. Mindennel együtt. Viszont nagyon remélem, hogy az almás kölyök - nem gyümölcs-almás - délután/este nem lesz ott a megbeszélésen, mert kurvára semmi köze nincs a belső dolgokhoz.
2008.10.16. 10:13

 

 
Kivándlizok a konyhába, és csinálok spagettit vagy makarónit vagy nem tudom, minek nevezzem. És végre okos voltam, vettem citromot, úgyhogy a reszelt héját is bele fogom pakolászni a sütibe. Punktum! (Ahogy Panka mondaná: tumtum!)
2008.10.15. 17:15

 

 
jelenlegi háttérképem (azért nagyban jobban néz ki...):
2008.10.15. 16:49

 

 
Kb. fél órája értünk haza. A kisasszonyt megpróbáltam kifárasztani a lehető legjobban.
Kvardlipit - vagy hogy kell mondani - játszom: SAAAAAJTTTT...! Igaz, a szemem nem változik át hipnotikus körökkel tarkított golyókká, a bajuszomat nem pödröm úgy magamtól, sőt, levegőbe sem tudok kerülni, de azért jó, örülök neki... meg minden. Szóval saaaajtttt...! :) NYAMMMM!
Vettem egy kis tecsós konyakmeggyet. Nem fogok többet. Szar a csoki rajta. Ami szerintem nem is csoki, csak valami ahhoz hasonló utánzat. Olyan sötétbarna színű nugátnak nevezném inkább. Brrr! :( De nem baj, nemsoká - remélhetőleg - újra magamévá tudok tenni egy orig svájci vagy osztrák vagy mittudomén, de alpoki csokit. Addig megpróbálom kibírni valahogy. Tényleg, nem szeretethiányom van nekem...?! :o
2008.10.15. 13:55

 

 
Na többet sem adok át erotikus kép készítésének lehetőségét másnak, az tuti! Könyörgöm, legalább ha kurvaéletlen a kép, a vakut ne használná közelről...! De hát ez van, amikor a tanulatlan csinálja a tanult helyett a dolgot... Na mindegy, úgy látom, újabb tanítvány a láthatáron.
(Igen, ilyenkor vagyok kénytelen 9 megás képből csinálni 2,16-ost - na azzal már talán tudok kezdeni valamit amolyan utómunka-gyanánt... Gyajjj...)

 


2008.10.14. 13:14
 
 

 

1 komment

2008.09.23. 15:20 - 2008.10.14. 09:15

2011.03.28. 21:20 bopci

Tegnap lehúztam egy dobozos söröcskét. Anyám felhúzott, na mondom állítólag jót tesz az alkuhukk az ilyen esetekre, hát nosza. Jobb nem lett annyira, csak nem kezdtem el kiabálni vele. Ismét egy kurvára dógos napom lesz ma is. Így egész konkrétan. De pörögni kell, költségtervezetet írni, mindent. Így is, úgy is. Kérdés, hogy Gábor atyánk mit vállal be és mit nem. Azért legalább jó lenne tudni, szóval na. Holnapra kész kell lennie, hogy csütörtökön mehessen nyomtatásra a dolog. Buliplakát... francba, elfelejtettem. Na azt vajh mennyié' nyomnak...??? Áááááhh! Belépőjegytervezés, plakáttervezés, leülni a tulajjal, szerződésaláírni, stb. Lesz ma dógom, nem is kevés. Ja, és a honlapomat helyrepakolni újfent. Most kitaláltam, hogy bepróbálkozom a méhnyakrákkal, milyen a fogadtatása...

http://www.civisnoegylet.gportal.hu/gindex.php?pg=27074773&nid=4697900
2008.10.14. 09:15

 

 
Kényelmi szempontból a nagyon átlátszó nem nyert dobogós helyezést. A katonai meg a barackszínű viszi a pálmát, harmadik a kék.
2008.10.14. 00:21

 

 
Na még egy uccsó kép tegnapról, ami fura fényben készült. Amolyan szembenapsütősen.
2008.10.13. 10:39

 

 
Wáááá! Ez nem igaz! Menni akartam szoliba, de 300 Ft még kéne kp-ban. Kellett nekem annyi tangát venni tegnap! :(
Egyik kép tegnap délelőtti asszem, a másik meg mostani. A másodikról viszont mesélek, mert nem nagyon látszik. Van egyszer a barackszínű, égszínkék széllel, van a fehér, ami elöl nagyon, a többi helyen kevésbé átlátszó, van a terepszínű - átmentem katonába :) -, meg van az a kékes, ami szintén átlátszó. Kényelmi szempontot még nem tudok egyelőre. Majd ha felveszem őket, kiderül. Kérdés: kinek vegyem fel?! Merthogy mikit kurvára hidegen hagyja a dolog, az tuti.
2008.10.13. 10:34

 

 
Ez érdekes... blindre beregisztráltam egy másik, régi helyre. Azóta már elég sokan kerestek meg. Pasik, nők... köztük egy \"rokon\" munkatársa is...

Kávét főzök. Eredetileg azt terveztem, hogy hazajövök, bebújok a takaróm alá és durmolok, de nem jött össze. Kell nekem bekapcsoni a gépet, rögtön kiderül, hogy kurvasok melóm van! :(

Iszogatom már. Meg retusálgatok - hátteret. Elvégreis az egy dolog, hogy a fejemet fel merem pakolni úgy-ahogy, de a háttér nem igazán okés... És senki ne mondjon rá rosszat, ugyanis az egyszem szépségem fotózta. Igaz, még nem igazán tudtam elmagyarázni neki, hogy a képet kell figyelni, nem mást közben, hogy kattintgat, de csak megérti egyszer! :)

Egész finom lett a kávém. Tényleg, lehet, felteszem a tegnap beszerzett cuccokat ide - kizárólag és szigorúan lefektetve fotózva, nem hordva!
2008.10.13. 09:20

 

 
Ezt csak azért teszem be ide, hogy meglegyen. Vajh\' mikor találom meg a magyar szöveget hozzá, vagy legalább valami nagyjából-fordítást...?

Tán be kéne iratkoznom franciára, hogy megértsem? :o

(Azért aki akarja, hallgassa-\"énekelje\" velem nyugodtan. :))

https://www.youtube.com/watch?v=PZt_EUB-u98&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=m9G93LgoCSg&NR=1
2008.10.12. 00:58

 

 
Bátran kijelenthetem: most tuti nem vezetnék. Az alkoholszint a véremben nagyon fölötte van annak a bizonyos ezreléknek. Egészen pontosan 4,6%.
Azon gondolkodom, de konkrétan, hogy kipróbálom a Gillette borotvagélt. Hátha most sikerül a doboznyit úgy elhasználni, hogy egyben marad a dobozkája. Majd meglátom...
2008.10.12. 00:19

 

 
Kéremtisztelettel, a sör eddig tartott. Van még egy kevés Kalinka itthon, de nem fogom meginni, mert nem szeretem az alkoholt keverni...
Más nincs, inni nem tudok jelenleg, a Piac utcára meg nem megyek el bárminemű alkoholért...
2008.10.11. 22:40

 

 
Te jószagú málnabokor! Alig van két decinyi a literes sörösüveg alján! :o Egyébként most repülőt vadászok ezerrel...
2008.10.11. 22:19

 

 
Egy újabb tecsós pénztáros iratkozott fel a listámra. Arra, akit minimum egy orrbavágással üdvözölnék, ha találkoznánk egy sötét sikátorban. Innye, milyen szépen bírok fogalmazni egy kis sörivászat után! :) Nagyon, de nagyon szépen, finoman és nőiesen. Igaz, most csak 79 Ft-tal csapott be, de még ha 5 lenne, akkor is mérges lennék.

No, Tomi meg Szabi tartotta a fehér lepedőt úgy "országos fotóilag", én meg felpakoltam őket a netre a főoldal fenti, középső részére, hadd örüljön a nép! :)
Tominak végre van - ha minden igaz - barátnője.

Irtó szar dógok mennek a tévében. Trisztán és Izolda - a hideg ráz ki tőle jelenleg. Megasztár akárhanyadik sorozata, új zsűritagokkal. Hogyazanyátok, hogy nem unjátok még, mert én már nagyon! Főleg, hogy amiatt a Kegyetlen játékok 2 elcsúszik egészen 23:00-ás kezdésre.
Az m1-en azt se tudom, mi van... no most már igen: valami Goldie Hawn-Cheavy Chase (asszem így kell leírni a nevüket) film. Talán értelmesnek tűnik egy kicsit. Majd meglátom...
2008.10.11. 20:56

 

 
És itt van kétszer a kép, amin mindketten rajta vagyunk. Sőt, látszik még rajta egy olyan lakás is, amit a másodikon bekeretezéssel jelölök. Na az lett volna a teljesen tökéletes, ideális lakás számunkra. :( A számozása érdekes: 26/G, ha jól emlékszem. De az lett volna a címem, első emelet nem tudom, hanyas ajtó.
2008.10.11. 12:52

 

 
Úgy döntöttem, hogy fog a fene kínlódni a pontos, szakszerű táblázattal, ha más sem csinálta meg úgy! Így hát a tegnapi 4-5 órás munkámat félbehagyva ma csak két-három órán keresztül csinálom meg azt a kevésbé pontos, szakszerű táblázatot, sőt, diagrammot sem kreálok hozzá, amit pedig kéne. De ez van. Majd később megoldom, oszt kísz! :)

Svéd faszika megint elkezdte a hülyeségeit. Hogy menjek vele a romániai cégébe. Persze! Csakis!

Pistivel dumáltam, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle most odafent. Hehe! :)

Ahogy látom, már nem tudok leugrani a szoliba. Egyébként meg igencsak érdekes most a dolog, mert nem lesültem, hanem elkezdtem halványan(!) barnulni. Két nap után. Spagetticsövesben voltam. Érdekes... Vagy az, hogy reggel mentem, nem délben-délután, amikor már be van járatva a cső és erőseb...? Franccsetuggya...

Kávét bevedeltem. Asszem vagy 6-8 fős ez a kávéfőzőmasinéria. De a pocakomban landolt a tartalma, úgyhogy minden oké. :) Talán nem fogok elaludni ültömben délután a gép előtt.

Gyajj, nagyon nincs kedvem melózni!

Ja, itt van még pár db tegnapi kép:
2008.10.11. 12:39

 

 
Rájöttem, hogy a kisasszony igen érdekes dolgot csinál az oviban: kézműveskedik. Ma délután csinált - segítséggel természetesen - csuhéjbabát, só-gyurmás alapú különböző magos-nem magos meg hasonló holmikat belenyomogatott, aztán leveles álarcot - őszi karnevál lévén -, majd királynői fejdíszt. Ezek közben kipróbálta mindkét \\\\\\\"tűzótóautót\\\\\\\", leskelődtünk nagyokat a reflektorra, és valamilyen okból kifolyólag a kis csuhéjbabáját minden egyes bácsihoz oda akarta vinni - 2-3 után már leállítottam pozitív visszajelzés híján - és megmutatni, hogy nézd, bácsi, csináltuk a babát. A bácsik ugyan látták, de marhára nem érdekelte őket. Minek is?! Nálam fiatalabb volt majdnem mind. Majdnem kizárt, hogy egy-két emberen kívül legyen valamelyiknek is gyereke, ráadásul ovis korú vagy annál kisebb.

A fenti dolgokkal kapcsolatban pedig sajnos kezd egy nagyon csúnya dolog összeállni a fejemben. Ami nem a legjobb. És ki kell védenem. Gyajjjjj...
2008.10.10. 23:01

 

 
Káááávééééét...! De gyorsan ám!
Éjszaka kellemetlen élményben volt részem. Nem, nem szex volt a dolog, annál sokkal prózaibb: arra ébredtem, hogy bazinagy darab valami pont a képem közepére huppan, ráadásul az élével. Nos, leszakadt a polc teteje, a rajta levő dobozok pedig élükkel zuhantak pont egyenesen a pofám közepére. Nem a legjobb ébresztési módszer... Pakolhatok. Nagy kérdés: HOVA??? És olyan, de olyan boldogsággal tölt el a dolog, hogy pont amikor elpakoltam-kitakarítottam-kivasaltam-illatosítottam a polcot, akkor történik ilyen! Hogyaza...! Áááááááhhhh!
Monnya mán meg valaki, hova a gránátba pakoljam az amúgy is túlzsúfolt lakásban a cuccainkat?!?!?! És MIÉRT MOST SZAKADT LE AZ A KIBASZOTT POLC??????????????
A második - reggeli - ébredésem pedig féltékenységi rohamtól szenvedő mikitől származott. A nagy - tegyük hozzá: "jogos" - kérdése: miért sms-ezek én egy bizonyos illetővel? A válaszom, amely nem tetszett neki, igen tömör és rövid és lényegretörő volt: mert úgy kommunikálok. Igaz, ennél a mondatnál halvány vigyor jelent meg a szám sarkában - éreztem belülről - a Feketék fehéren-re gondolva. Kiderült, hogy mivel voltam olyan marha, hogy megrendeltem egy - elvileg - 3-400 Ft-os opciót a telefonomra, ez számára egyből fő féltékenységi alapot jelentett. Elsősorban azután, hogy meglátta: igen, kűttem sömöst, és ki is töröltem utána. Hogy minek? Jó kérdés... nem is tudom, minek tartogassak egy 2-3 szóból álló sömöst. Feleslegesnek tartom. Na jó, annyit megtartottam, ami a bozonttalanítás után átküldött fényképre jött kétszavas válasz. Azt viszont észre sem vette. Ilyen marhaságért féltékenynek lenni...?! :o Meg vagyok döbbenve.

Gyümölcskarneváli nap van az oviban. Helyesebben gyümölcs és zöldségkarneváli. Részemről szőlős és répás muffinnal szálltam be a dologba. Krém-a-tetején nélkül. Azt majd egy hónap múlva, amikor szülinapos lesz a kis szentem, de akkor csokival leöntött muffin lesz a süti. :)
Fényképezgető masinériát élesre töltöttem, szóval valószínűsíthető, hogy fotó fog felkerülni ide a kis szemem fényéről. :) Öööö... izé... vagyis ŐPankasága Feneségességes Okoskaságáról. Nem én találtam ki! Ő Okoska Fenség! Komolyan! :)
2008.10.10. 09:21

 

 
Megvan a gyors net. Pindurkát gyorsabb, mint az előző, kb. nemtudommennyiszer. Az, ami 3-4 nap alatt töltődött le eddig, megvolt másfél óra alatt. Ez mennyit jelent?
Tegnap szaladgálós egy napom volt, nem is kicsit. Ma is szaladgálni fogok. És nagyon remélem, az elkövetkező időkben senki nem akar úgy ébreszteni, hogy ott nyomja, ahol kibaszottul fáj! Anyám volt az elkövető. Aszonta, azért csinálja, hogy ne fájjon. Igen, ez már ötödik napja megy, hogy alig tudom mozdítani jobb oldalomon a karomat. Ha meg mozdítom, napszaktól függetlenül csillagokat látok.
Tegnap este kiderült, hogy szervi baja nincs a kisasszonynak - főorvos szerint -, inkább allergiás valamire, pl. a tejcukorra. Ha beigazolódik, akkor egész életemre lelkiismeret-furdalásom lesz, mert én ittam olyan sok tejet terhes koromban. De hát kívántam...! :(
Vajon miért van az, hogy a főorvos nyugodt szívvel ad - majd ma délelőtt, ha bemegyek hozzá - beutalót allergológiára, a háziorvos meg nem akart, pedig már tavasszal rágtam a fülét, mikor Dóriról kiderült, hogy allergiás?! :o
Befeküdtem szoliba. Rámfért már. Anyám egyből megjegyezte, hogy ráncos öregasszony leszek a sok(!) szolitól. Hogyne! Azt sem tudom, mikor voltam utoljára! Kb. fél éve lehetett, vagy még régebben...
Tehát most könyvleadok, bogarászok irományok között, aztán beutaló-kérek, majd satöbbi, amit még leírni is hosszú. Ezek között be kell ugranom az oviba is, fizetni, beszélni az óvó nénivel - reggel nem volt ott -, a vezető óvó nénivel is, stb. Gyajjj... (Ja, hogy az outlook-omra nincs beállítva az új cím! Kűdhetem én a cuccokat...!)
Tegnap meglesegettük az új könyváruházat. Nagyon nehezen, de megtaláltuk azt a könyvet, amire nekem égető szükségem van. 2500 vagy mennyi. Még jó, hogy megpendítettem anyámnak, ő pedig nem volt rest közölni, hogy hát izé, a negyvenakárhány százalékos tulajt ismeri ő is, én is, és ha előszedem a hapsi telefonszámát, akkor talán tud hozatni nekem ingyé'... kösz, csak vagyok. Kíváncsi leszek rá, meglesz-e a dolog, vagy a nemlétező pénzemből kell kigazdálkodnom valahogy.
A postást meg össze fogom csapdosni elég rendesen. Meg vissza is. Az hagyján, hogy nem hozza anyám pénzét. Az is, hogy hazudik. Még azt is elnézem, hogy az ajánlott levelemet aláírja és bedobja a postaládába. De azt, hogy amit fel kéne hoznia pénzt, le sem adja este a postára...! Na nem, ilyet nem lehet játszani!
2008.10.09. 09:55

 

 
Ő lenni a saját fejem - új, kreált hajjal egyetemben. Nekem teccik, Pankának teccik, a többi meg nem számít. :)
2008.10.06. 18:44

 

 
Hazaérkeztem - pedig nem akartam. Hajam megvan, köszöni szépen, és teccem magamnak. Sőt, mitöbb, szemvizsgálaton is átestem, aminek eredményeképpen dobhatom a kukába a szemüvegemet. Nem, nem romlott: JAVULT a szemem! A bal min. egy féllel, a jobb min. egy negyeddel. Ma csupáncsak minimum egy ötöst szórtam el úgy, hogy van, ami be volt tervezve nagyjából mostanra, de a többi nem. Anyám elhagyta a kulcsát. Ez pont akkor derült ki, miután már lefixáltam a szemészhez való menetelt (fél 12-re). Buszt már nem értem el - értelme sem lett volna rohanni -, tehát mondtam anyámnak, hogy még egy órát bírjon ki valahogy az utcán napozással. Majdnem kettő lett belőle. A következő busz is úgy döntött, hogy elsétafikál az orrom előtt.
Nagyon tudtam neki örülni, hogy most ezzel a lencsével három hét múlva menjek vissza, akkor a másik szememre is kapok egy gyengébbet, mert kurva nagy a váltás hirtelen a szememnek, és majd akkor arra is feltesznek egy kevesebb dioptriást. Mire meghalok, megjavul a szemem...? :) Szép és jó lenne a dolog, ha nem rohadtdrága műanyag lenne a keretemben különböző bevonatokkal. Most tehát dobhatom ki a francba.
Terveim szerint most, miután ezt a hatalmas - tenyérnyi - hajszálvékony szelet sonkát néminemű sajttal magamba tömöm, utána iszok ződteját - mer' az ojjjan egissíges meg dejétázni se kő vele -, leugrabugrálok a szoliba. Tudom, hamarabb kellett volna a szolit, mint a fodrászt, de ez már így alakult.
Valaki mondja már meg nekem, mi a fenéért kell a zöld teába vödörnyi műszart - K-szorbát, Na-ciklamát, aszpartám, stb. - tenni...?!?!?!
2008.10.06. 13:23

 

 
Szííímenyek minnyá'...! Hogyazavöröslófarkú indián...!
(Igen, ezek káromkodások voltak.)
Anyám rosszul van. Nem evett időben. Elérakom a lekváros kenyeret, elviszem a gyereket oviba, hazajövök, még mindig csak nézi, hogy mi lehet az. Nem, NEM MOZDUL annak irányába, hogy legalább a kezébe vegye, ha már a szájába nem. Most nem foghatja rám, hogy mert ott voltam a konyhában, azért nem evett időben. ...de nem vagyok ideges! Ááááá, neeeem....! Hogy nekem már indulnom kéne a várva várt fodrászhoz (egy éve nem voltam naggyábó'), az nem számít.

Amúgy meg tegnap este aránylag elviselhető élességű erotikus fotót sikerült kanyarítanom magamról, és ennek örülök.
2008.10.06. 08:49

 

 
Későn feküdtem, korán keltem. És irtózatosan elfeküdtem a jobb kezemet, vagyis konkrétan a jobb szárnyamat. A feltartott kézzel nincs gond, csak le ne kéne tenni, úgy nagyjából párhuzamosra a testemmel. Aúúúú!

Kb. 7 körül indultunk el a zsibire. Hogy minek, azt nem tudom, de a kisasszonynak vettem három darab bugyikát. Egy katicást, egy lovacskást és egy zümist. Szerintem hót aranyosak! :) Neki is tetszik. Meg túrtam egy vastag, kívül vízálló, hosszú fekete kabátot télre. 5-6 éves kor van beleírva, tehát valószínűleg még jövőre is jó lesz. Remélem is! Nehéz volt ahhoz képest... és már a megállóban a cetlije tanulmányozásakor vettem észre, hogy hoppá, ennek alsó részének is kéne lennie. Bele van írva. De a zsibire valamikor vissza kéne majd mennem - főleg, ha lesz hideg tél, amit ugye nem tudok előre megmondani -, mert két darab jópofa cuccost találtam a kisasszonynak. Az egyik egy farmer együttes, a másik meg sícucc. Vagy a farmer a kínaiban volt...? Hümmmmm... francsetuggya mán...

Közben vettem husit is. Mélyhűtöttet. Sajttal töltött pulykamellet, natúr falatkát meg egy egész tyúkot. Anyámmal közöltem, hogy ha továbbra is ennyi marad kilója a tyúknak, és ehetőnek fogom tartani, akkor pénzhíján karácsonyra valszeg tőtött tyúkot csinálok, nem káposztát. Ócsóbb... asszem.

No, a frissen letöltött mese akadozik pendrive-ról a lejátszóban. Ez pedig nem jó dolog. Gyajjj...

És tegnap annyira kifáradtam elnökségin, hogy ihaj! Hulla vagyok! Na nem olyan, mint az Eva Longoria Parker vagy ki ebben az előbb végigleskelődött filmben, de fáradt, az tuti. Délután meg még Pötyihez kék menni. Méregerős kávét sikerált összerittyentenem. Annyira, hogy nem bírom meginni. De még amellett is álmos vagyok. Szörnyű!

Olyan, de olyan "boldogság" öntött el, amikor hazaérve kiderült, hogy hát anyám közben vett húst, és azt pont a mélyhűtőbe tette be, ergo a saját cuccaim nem fértek oda, tehát át kellett variálni totálisan az elképzeléseimet. Mára rakott karfiolt terveztem. De nem, mert a káposzta már nem fért be sehogy. Tehát káposzta ki, agy jártatva, és felkészülés a töltött káposztára. Majd este talán be tudom gyúrni a gombócokat hozzá. Ám ehhez el kell mennem még a tecsóba, mert most ebédre csak fel kellett használnom a ledarált húst. Jajjj...
2008.10.04. 14:14

 

 
Felhívódott a szíves figyelmem arra, hogy ma szótlan vagyok. Ja, tényleg. Eszembe jutott, mire lehet fogni. Apám ma 7 éve halt meg. Ilyen esőben ki kéne mennem a temetőbe. Csak ne lenne olyan sártengerben a sírja...!

Amúgy meg hajat fogok mosni, mert kiteregettem az egyik adag ruhát, a másik, amolyan "született feleségek"-es mosódó fekete anyagból készültek meg most mosódnak. És virágillatú lesz a fejem búbja - is. :)
2008.10.03. 12:16

 

 
Micsoda kávéillat...! :) Lécci mondjon valaki valami jót nekem, mert még puszit sem kaptam ma senktől! :( Főleg Pankától hiányolom a puszikát!!!
2008.10.03. 09:14

 

 
Nem kaptam ótót. Egyhamar nem is fogok kapni, csak ha megszerzem magamnak. Francba! :(

(Most ijedezzek meg, hogy a MI tüntetésünk miatt kaptunk egy ilyen irományt:
\"21:33 :) Én már elhívtam: Morvai Krisztinát,
lehet, hogy Tomcat
barátunk is ott
lesz. Budai Gyuri
még gondolkodik. A
többiek szervezés
alatt!\"???)
2008.10.02. 23:26

 

 
Na most ne mondjak csúnyát...! Fhúúúú.............!!!!!!!!!!!!! Telekárak a fődecském környíkin: 1/3-a nagyságra: 17,7 millió. Ja, a környékem összközműves. Persze, hogy 125 000-ret ér az egész! Hogyne! Ide egy ótót, de kurvagyorsan!!!
2008.10.02. 13:45

 

 
Ennyire meg vagyok öregedve??? Örvájn nem ismert meg reggel! Drága ex-osztályfőnököm lesett rám, de köszönni nem bírt. Vagy csak nem akart...? Franccsetuggya.
Az ég (majdhogynem) dugig volt hatalmas nagy lufikkal, amiket hőlégballonnak hívnak manapság, Panka legnagyobb örömére. De honnan a fenéből vette, hogy ott van mindegyikben apa, ráadásul egyszerre...?!
Felhívtam apát. Aszonta, ő nincs hőlégballonban, én pedig most kivételesen hiszek neki.
Újra itt ülök a gépecskémnél. Tegnap irtózatosan álmos és fáradt voltam este. De annyira, hogy a flash-t sem bírtam feltenni a honlapra.
Közben azt is megtudtam, hogy holnapra kell összeállítanom mindent. Fú! Lesz egy jó adag harcom violával! Nem is kicsi, nem is kevés. De én kész anyaggal és előadással fogok felszólalni, úgyhogy ez van.
Mikinek meg újfent beszéltem a fejével, hogy ezt az áldatlan állapotot, ami a vezetőségben van az ő helyén, lesz szíves nagyon gyorsan felszámolni. Olyan sértést nem engedhet meg magának egy olyan tisztségben levő ember, mint amit Szabi megtett tegnap!

Kávé lefőtt, oszt mögymük. Isz. Majd valamikor dél vagy kora délután körül beugrándozok a kávés-képes bótba, hogy mennyi az a kávés kép. Nagyjából 1 m x 0,6 m-es fotópapír, telenyomva. :) Teccik! :) Valahogy ki kéne szorítani az árát. Még nem tudom, hogyan, de megcsinálom, mer' kőőőőő! Nagggyonnnn!!!
2008.10.02. 09:18

 

 
Károlylestünk. Aztán hazajöttünk. Károlyék jól vannak, az egyik Károly éppen halat hajkurászott. Hogy megfogta-e, hát azt nem tudom, mert hamarabb hazajöttünk. És én is hapcizok a madárrészlegnél. Gyajj. De itten van ni pár darab képecske:
2008.10.01. 15:04

 

 
Porszíztam - ahogy Panka mondaná. Most pedig asszem neki kell állnom mosogatni, mert igencsak ráfér a konyhára a tisztogatás - ha én nem csinálom meg, más sem -, szóval hegyre-halomra áll az egész. Ááááhh!
2008.09.30. 10:13

 

 
Az éjszakámról: felébredtem kb. 2 körül, aztán fél órán keresztül fulladva köhögtem. Csodás élmény! Egyébre sem vágytam, mint egy kocsmaszagtól és főleg piától bűzlő faszira, aki elfoglalja az ágyamat, miközben fájó torokkal, orrfolyva, fulladozva, köhögve próbálunk hárman aludni anyámnál mi, csajok.
Ami még baj: a kisasszony mindenáron az apjához akart bújni. Aztán sikeresen lebeszéltem róla. Hogyne! Hogy lehányja a gyereket?! Következő baj: szintén ez a kicsi szerelmem fogta magát, és szolidarítani kezdett a jó idesannyával - velem - köhögés és hapcizás-orrfolyás-ügyben. Na ennek nagyon, de nagyon nem örülök.
Ma reggel pedig örvendezve vettem tudomásul, hogy a drágalátos "párom" mindent evett-ivott, csak főtt kaját nem. Ja, a menü, amit Pannyikával betermeltünk: tavaszi zöldségleves - igen, ősszel!:) -, gombás-zöldbabos rizs grillezett csirkemellel és kovászos uborkával. Na ezt nem kérte az a barom. Végülis... igaza van. Miért enne főtt kaját, ami akkorra volt kész, amikorra ígérte, hogy megjön - 1/2 6-ra -, aztán a következő időpontra szintén megmelegítettem - este 8 -, aztán meg már azt mondtam, melegítse meg magának. Hogy mekkora egy szemét állat vagyok...?!
2008.09.30. 08:53
 

 

 
Most pedig 101 kiskutya-idő lészen. Csajos mesenézés folyamatban. Egy szál hímnemű élőlény nincs a közelben!
2008.09.29. 21:40

 

 
Kezdem magamat megint így érezni:
2008.09.29. 18:33

 

 
Megint szépet csináltam a megyei honlapra. :) Büszkélkedek itten... mer én olyan büszkélkedős vogymuk. Hehe. :)
Lehet, hogy a kisasszony megint beteg. Nekem mindenesetre fáj a torkom, az orrom megint kezd bedugulni úgy fent valahun; a pontos helyet csak érzem, nem tudom a megnevezését, de az tuti, hogy marhára szar érzés.
Hümm... miközben én ezt itten bepötyörésztem, a kisasszony felöltözött szoknya-póló viseletbe. Színileg jól van összehangolva, csak nem vette számításba azt a - szerintem - cseppet sem elhanyagolható tényezőt, miszerint már keményen ősz van. Lombhullásos-gesztenyés ősz. Kis takonypóc. Azt meg végképp "elfelejtette" közölni, hogy az a házi feladat, hogy gesztenyét meg makkot meg mogyorót kell szedni, és bevinni az oviba. Még jó, hogy Ibolya nénivel összefutottunk és mondta. Kis titkolózós! Aszonta nekem, hogy hát az titok! Nem fiatal még a titkolózáshoz...? :o
2008.09.29. 17:00

 

 
A fahéjas-körtés muffin bepakolva van a sütőbe. Lehet, kifolyt egy kicsit a tészta, mert égett karamell-szag ólálkodik a lakásban. De még vagy 10 percig ki kell bírni, addig sül a süti.
Mosás lejárva, meló félbehagyva, takarítás-pakolás elfelejtve egy jó időre, legalábbis amíg kinyomozom, tényleg mennem kell-e délután elnökségire. Ha igen, akkor mindent felhagyva gyorsan össze kell készítenem és ki kell nyomtatnom a cuccaimat, amit elő fogok "adni". Brrr!
2008.09.29. 11:58

 

 
Kezdődjön jól a hetem, mi? Kedves levélke:


Kárbejelentő

Ez a kárbejelentő valóságos, a Hungária biztosító által vizsgált kárügyek
irataiból származik. A "Baleset oka" rubrikában:


Az esemény részletes leírása:
Sötét volt már, baljósan zúgtak az útmenti jegenyék. A széltépte felhők
már-már feladni látszottak harcukat a Hold ellen, ám az égitest
győzedelmeskedett. Hideg fény szórta be ezüstjével a csalitos settenkedő
vadjait, az árokban lassan varangyosbékák kuruttyolták esti imájukat.
Na,ekkor ütöttük el a motorost. Balra akartunk elkanyarodni, de
meggondoltuk magunkat, mondván ott se lesz jobb. A motoros szegény bedőlt
balra villogó indexünknek, ám mi visszakanyarodtunkban rajtaütöttünk, ő
pedig az árokban hengerbucskázott, szegény. A békáknak torkára fagyott a
kurutty!


Véleménye szerint a baleset bekövetkezésének mi volt az oka, azért kitehető
felelőssé?:
Az autó vezetőjének pillanatnyi kihagyása, a szerencsétlen körülmények és a
világ általános nyomorúsága. Mindig az ártatlanok szívják meg, mindig.


Egyéb közlendők:
Az előadás, melynek megtekintésére Nyíregyházára igyekeztünk (Csehov: 3
nővér) nézhetetlen volt. A II. felvonásra értünk oda. A III. felvonás alatt
már szívesen cseréltem volna a motorossal. A IV. felvonás alatt bárkivel.
2008.09.29. 08:52

 

 
Újra indul egy dolgos hét. Honlapok újfent megnyitva, a szerkesztőprogim is, a képkészítőm, átalakítóm, az egyik kiskedvencem, a flash-készítőm... csoda, hogy még bírja ez az ördög a munkálkodást! :)
A CS3 meg itt frissítgeti magát, lassítja a gépemet. :( Hogy én mit meg nem teszek...?! :)

Gyajj, ez most rohadt gyenge kávé, édes is... brrr! Minnyá megyek oszt csinálok másikat. Ez sem jó felmelegítve... :)
Csatlakozik valaki? :)
2008.09.29. 08:44

 

 
Újabb apa-mentes délután. Erősen gondolkodom rajta, hogy kizarándoklok a kisasszonnyal békalesni a Békás tóhoz. Főleg, hogy miki jó messze van most onnan - elvileg. De nála ki tudja...?! :o

A pogit most vettem ki a sütőből. Valamiért pirosra és ropogósra sült a teteje, az oldala viszont puha. Megkóstolni még nem mertem, nem akarok gyomorfájással kínlódni.
2008.09.28. 16:27

 

 
Te jószagú málnabokor! Peti tényleg az a BalczóPeti, akire én gondoltam! Jócskán megváltozott! :o Az Adagio énekese. Én meg ismerem. Szóval most áll-leesést tartok.

Az előző bejegyzés és ez nem ugyanarra az emberre vonatkozik! NEKEM semmi közöm nem volt annak idején Petihez! Egy másik, mostanra már Mindentudás Egyeteme-díjas (akkor még) kölyökhöz inkább...
2008.09.28. 00:45

 

 
Filmen kívül is vigyorgok. Az oka egy régi jó pasi. :)
2008.09.27. 23:59

 

 
Pite 2-t nézek. Vagyis röhögök rajta, nagyon. Eszméletlen! :) :) :)

Erősen gondolkodom rajta, hogy mikinek kipenderítem a seggét innen, de véglegesen. Hogy engem kiküldjön a saját szobámból...?! Mert ő aludni akar, és én zavarom??? Hogyaza...!
2008.09.27. 22:42

 

 
Még mindig nincs meg a fődecském. De most már jóval közelebb voltam hozzá. Ez a jobb hír. Csak annyi volt, hogy nem jobbra, hanem balra kellett volna fordulni, menni egy kicsit, aztán jobbra be a hosszú úton. De még mindig úgy tűnik, hogy körbe van építve hatalmas házakkal, mondhatni villákkal. Hümm-hümm... keresést folytatom tovább. Egyszer majdcsak meglesz... Most már látom: valami terepjáró-féleség kell hozzá, hogy meg lehessen közelíteni. Kishíján elakadtunk az ótóval. Jó mély lyukak vannak arrafele, miután végetér az aszfaltos út, de villany végig van - ahogy láttam...
Szerencsém volt közvetlen közelről megnézni egy bazinagy kamiont. Sárga és nagy, és baromira meg vagyok döbbenve, hogy hogy a bánatos fenébe járkálnak az amerikaiak ilyen batár nagy dögökkel. Nem félnek azt vezetni??? :o Igaz, ennek magyar rendszáma vót. Csak cégjelzést nem láttam rajta. Kár, hogy nem hallottam tütülni... :)
2008.09.27. 17:55

 

 
Egy apa-mentes nap. Tele kétellyel - részemről. Ótót kéne szereznem újfent, mert kiderült, hogy nem azt a területet néztük meg tegnap Péter bácsiékkal, mint amit kéne. Gyajj... pedig ha az az lenne, akkor én is fel akarnám venni az uniós támogatást, mert az egy olyan telek, hogy ihaj!

Hát ilyenek vogymunk mink a temetűbe' - napfénnyel a szemünkbe sütve, viharos szélben
2008.09.27. 09:53

 

 
Amiket ígérgettem, íme (a másodikat csak azok nézzék meg, akik nem félnek a vér látványától, az ott a csőben ugyanis vééééérrrrr! Vááááááá! Frissssss... meleggggg... véééérrrr! :))
2008.09.26. 19:49

 

 
Hát ez nem igaz, hogy még mindig vérzik! Pedig már 4 órája be van ragasztva! Hogyaza...! Sziszegek, mint a kígyó. A régi fajta barna ragasztóval van odarögzítve a gézcsomó.
2008.09.26. 19:33

 

 
Jelenleg itthon vagyok - pár percig. Jó sokat szervezkedtem meg még fogok is, a kezem nyoma túlzás nélkül a város nagy részén fellelhető egy ideig még, ja, és most véremet fogom adni a (na nem a hazáért) betegekért, sérültekért, ahogy ismerem a környezetemben élőket, konkrétan az ő életükért...
Bevágok egy csokit, lehúzok egy jó adag löttyöt, oszt mögymük. :)

Majd lesz erről - is - fotó...
2008.09.26. 15:06

 

 
gózok, mobilon elér, aki akar
2008.09.26. 09:39

 

 
Dupla felhúzással kezdődött most a reggel. Kezdődött azzal, hogy miki őfeneségessége baszott szólni, hogy hé, paraszt, két hétig direkt nem vittem el a kártyaolvasót, hogy tudd használni, ha esetleg kéne, úgyis tudom, hogy nem kell semmire addig, most viszont azértis viszem, amikor szeretnéd használni, hogy ne tudd! Emellett Pötyi drága amit feltettem, na nem, nem letörölte, hanem fogta, és lecsúsztatta jó lentre az oldalon. Én meg kibaszok vele, mert nem szokás egy teljes cikket feltenni kezdőoldalra, hanem egy kis bevezetőt szoktunk kitenni, és linkelni. Ráadásul a frontos cikkeket mióta tesszük ki a megyei honlapra úgy cuzáme...?! :o
Kösz, jól vagyok! És dühöngök!!!!!!!!

Aki akar, jöjjön délután az ovinkba vért adni! Honlapokon rajta van a cím, tel., időpont, minden!
2008.09.26. 08:54

 

 
Nos, ahogy rá tudom tenni a telefonról a gépre a fotót, megmutatom, milyen, ha az embert a saját maszek különbejáratú egyszem kisasszonya úgy fej fölül kiindulva lelocsolja a saját kádjában... Elöljáróban: tetőtől talpig csurom víz lesz :)
2008.09.25. 22:31

 

 
Íme két fotó. Az egyiken elszörnyedtem, a másikon meg könnyfakasztóan kacarásztam - igen, olyat is tudok, beeeee! :)
2008.09.25. 15:33

 

 
Jelenleg fájó fejjel kávékavargatva-hűtve ülök itthon. Az asszisztens néni mézes füstölőt égetett, mielőtt bementünk. Jó, hát szegény nem tudhatta, hogy én baromi allergiás vagyok rá, a kisasszony meg erős orrcsavarásoktól szenvedett vizsgálat közben. Na ja, ne mozgassa a fejét. Persze! Próbálja ki ő, milyen, ha csavarja az orrát a füst, fáj a fejecskéje, könnyezik, és úgy általánosan mérges mindenre és mindenkire. Húúú, azt a mérges, összeráncolt homlokú pofázmányt...! Majd' megzabáltam! :) A vizsgálat-csináló néni is. :) Olyat vigyorgott, hogy öröm volt nézni! Nekem meg öröm lesz, mire kiengesztelem a naccságos kisasszonyt eme marha nagy megrázkódtatásból. :) Bár hazafele jövet kapott nyalókát. Tegyük hozzá, ő kikötötte, hogy nem megy oviba. Én meg azt kötöttem ki, hogy de! Még odabent is szajkózta, hogy nem megy, majd meglátta Irénke nénit, és csalapálás, boldog pofika, és kiabál, hogy "szijja óvónéni! Megjöttem!" - peeersze, nem akart oviba menni, mi? :)

Tegnap késő este sikeresen beállítottam a mikrót a helyére. Csak a zsinórja nem ér el a csatlakozóig. Oda meg hosszabbítót tenni...! Hát nem egy pozitív kicsengésű hatlat. Ha meg mégis, akkor már valahogy ki kéne találnom, hogy a kenyérsütőt is odapakolászom. Bár még nem tudom, azt hogy csinálom meg. Az igazi az lenne, hogy lecserélni az egész, az összes konyhabútort újra. Hiába suvickolom ugyanis állandósult jelleggel, az istennek nem lehet teljesen letakarítani. Már a tömény fertőtlenítő-fehérítő "zselé" sem használ semmit. :( De ehhez meg pénz kéne. Nem is kevés. Igaz, hogy nem a kikást venném meg, hanem a JYSK-eset - nem tudom, miért, de az jobban tetszik -, ami kb. 1/5-e a kikás árának, sajna jelenleg még azt sem tudom kigazdálkodni. Lenne már vége ennek a föld-histórinak, és tudnám leakasztani a pénzt róla!

Azon gondolkodom, hogy hova menjek el októberben. Merthogy a mai Fábryra nem megyek, az szinte biztos. Miklós őnaccságos ura szerint legalábbis. Főleg, hogy se píz, se semmi hozzá.
Érdekes módon azt vettem észre, hogy bársony meg selyem meg hasonló cipellőkben vannak a nők mostanában az utcán. Nekem is van olyan "báli topánkám", szóval elvileg a gatyómhoz felvehetném... selyem, kövekkel kirakva. Hümmm... franccsetuggya.
Ezeken viszont elgondolkodom, hogy elmenjek rájuk, anyám az elsőt nagyon dícsérve hallotta, és ő is meg akarja nézni - csak azt nem tudom, addig ki vigyázna a kisasszonyra.

Sose halunk meg
Zenés játék két részben a József Attila Színház előadásában
A Koltai Róbert által megformált figura, Gyuszi bácsi a film bemutatása óta legendássá vált.
Főbb szerepekben: Koltai Róbert,Vándor Éva,Szabó Kimmel Tamás,Újréti László,Ulmann Mónika,Fehér Anna,Sztankay István,Esztergályos Cecília,Háda János,Kocsis Judit,Láng József, Andorai Péter...
október 16., Főnix Csarnok 19.00
Belépődíj: 1900 Ft, 2900 Ft

A nyomozó
Díszbemutató / magyar thriller
Az élők kiszámíthatatlanok a halottak befejezett történetek. A film a 39. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb forgatókönyv, a legjobb férfi alakítás, a legjobb közönségfilm és a legjobb rendező díjakat.
október 20., Apolló mozi, Nagyterem 19.00
Belépőjegy: 690 Ft
2008.09.25. 10:50

 

 
Kénytelen leszek nekigyürkőzni a mosogatásnak, bár nagyon nem akaródzik a dolog. Edit néninél Panka úgy döntött, hogy a PANNI-ból a P és az A betűt átrajzolja. Nos... ha belegondolok, hogy nagyjából ennyi idős koromban én is kb. le tudtam írni a nevemet csupa nagybetűvel... van rá remény, hogy rám is hasonlít, ill. talán tőlem is örökölt. Szeretni és gyűlölni legalább ugyanúgy tud, mint én. :) Egyemmeg! :)

Könyörgésre hajlandó voltam bemenni vele "megnézzük a halacskákat", de már megint félt a popogájtól, a kis köpenyes vagy milyen patkánytól - na ilyen állatkát még nem láttam eddig, de nagyon aranyos, csupa ránc hatalmas, csupasz patkány -, az egérkéktől, de a teknős legalább bejött neki. És kiszúrt egy olyat, amit szintén nem láttam még: fehér, kövér, úszó, piros szemű békát. A karmos béka túl pici volt, igaz, nekem inkább a karmos VARANGY kéne, de mindenesetre a sárga fülű teknős maradt. :) Teccik neki is, nekem is. Már a nevén is elkezdtem gondolkodni. Bár még megvéve nincs, de akkor is. A Lujza már foglalt. Victor Hugo a postagalambom volt - amíg élt. Tequi 'la Trojka is foglalt, az tesómé volt. Bélának nem hívhatom - szintén tesóm miatt -, de a Kálmán is foglalt. Bertalan - á, nem jó, volt osztálytársamat is így hívták, és azért az ember és a teknős nem ugyanaz... Megvan! Dezső! Vagyis... ááá, nem, az az Anettka férje volt. Lukrécia szintén kihúzva, mert akkor Frakk is kéne mellé, márpedig kutyi csak Bencus lehetett ebben a házban. Akkor... lesz Károly! :) Nem bátyóm miatt, nem a Frakk miatt, hanem a Télapu 2-ben levő, idióta rénszarvas miatt. Az is Károly volt. Szóval megoldva: a leendő teknőském neve: Károly.

Vettünk a megálló fele tartva - aztán továbbmenve - egy túrós macifület, de ennyi vót, többet nem is akarok enni belőle. Baromi édes, ráadásul valószínűleg szőlőcukor van benne. Legalábbis a fulladásom miatt gondolom, merthogy diót nem találtam a környékén, méz meg mit keresne benne...?! Azt is kötve hiszem, hogy B6-ot tennének egy süteménybe.
Nőszemély kapott kiflit a piacon, aztán mivel kikönyörögte, szőlőt és almát is. A lencse az én hülye fejemből pattant ki, a vörösbabbal együtt. Csak a füstölt húst felejtettem el megvenni hozzá... viszont itt szemben vettem egy szál kolbászt - irtózatosan drágán, szóval ajánlom, hogy finom legyen! -, tehát a beáztatott lencséhez kolbász lesz.


No, indulászok nekigyürkőzni.
2008.09.24. 12:30

 

 
Jesszus, hogy szerzek én össze kb. 2,5 hónap alatt majdnem egy millát kp-ban??? Francba! És nem én nyertem meg a hatoslottót... Ja, a magyarázat: rámjött, hogy én most felkutatom, még időben! a mikuláshoz való utazást. Hála a jó égnek, legalább a Mikulás faluba ingyenes a belépés. Gyajj... megint le kell tennem róla?! :(
Ha valaki innen megnyerte a 6 találatot, igazán segíthetne kijutni oda, ígérem titokban tartom a kilétét... :)
Itt vannak a képek:

http://utazas.invia.hu/vendegsegben-a-mikulasnal-lappfoldon/tour-200745/?id=2635303

2008.09.24. 00:23
 

 

 
egy palacsintás kép by Panka

2008.09.23. 15:20
 
 

 

Szólj hozzá!

2008.08.28. 15:47 - 2008.09.23. 10:30

2011.03.28. 21:10 bopci

Anett drága megint kiakasztott. Annyira borzalmas, ahogy magyaráz, hogy valami eszméletlen...! Ááááhh! Falnak tudnék szaladni tőle. Kérdezte, honnan vettem az almát - nem mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy a piacról. Mondom neki, hogy onnan. Erre elkezd magyarázni, hogy Erzsike néninél ő nem vásárol, mert drága. Mondtam neki, egyetértek, én is nagyon ritkán megyek oda hozzá bármiért is. Erre csak mondja tovább - mintha nem fogtam volna fel -, hogy de a piac sokkal olcsóbb, menjek oda vásárolni. Mert honnan a bánatos fenéből jöttem vajon? És főleg mi a frászért mondtam neki el vagy 5x, hogy csak a piacra megyek, nem Erzsike nénihez, mert nincs annyi pénzem, hogy ezt a zöldségest itt megfizessem?! Borzalmacska. Nem is kicsit.

Jelenleg duplakávét iszom nagybögréből. Dupla 3in1-et. Vagy ezt inkább ne nevezzem kávénak...? És kínlódom a honlappal. Helyesebben egy cikkel. Gyajjjj... hogy mi a fenéért nem akarja úgy csinálni a rendszer, ahogy én mondom neki...?! :o

Panka reggel elkezdett hapcizni, és az istennek nem akarta abbahagyni. Valószínűleg valamire allergiás. Lehet, hogy az apja sprayjére. Az apja is nehezen bírja - pedig ő vette magának. És nekem teccik. Régi szép emlékeket felidéző illat: Old Spices Whitewater. Régmúlt fiatalkoromból való. Amikor még... szóval fiatal voltam, bohókás, (majdnem)mindenben benne... :)

Asszem, előreláthatólag okt. 3-8-ig nem leszek. Sajnos nem nyaralni fogok vagy hasonló, csak átmegyek másik internetszolgáltatóhoz. Most írosgattam alá a papírokat náluk. Ótógrammosztottam. :)

2008.09.23. 10:30

 

Megvolt a szülői értekezlet. Kisebb újdonságot hivatalosan is megtudtunk, pontosabban hogy 25-en vannak a csoportban, ami elég vegyes lett, de ha minden igaz, őPankasága a legnagyobb köztük. A legkisebbek pedig a most 3 évesek. Pankáék vannak 7-en. Szuper! Ezt akartam kikerülni: a vegyes csoportot. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Mint ahogy az "erőszakoskodásom"ból is, ami a zeneovis beíratást jelenti. Kikötöttem, hogy márpedig most megy a gyerek zeneoviba. Kipróbáljuk, milyen. Nem átallottam közölni Éva nénivel, hogy speciel én már 3 éves koromban elkezdtem tanulni zongorázni, énekelni is azóta tudok - a születésemnél levő doktor bácsis megnyilvánulásomat leszámítva, miszerint a milanoi Scalaban a helyem ilyen hanggal -, szóval egyik oldalról elég jó sok muzikalitást örökölt a nőszemély. Éva néni bólogatott rá, hogy igen, észrevették ők is, hogy mostanában élénken énekelget a jányzó. Emellett valószínűleg elég erős félelemtől szenved az udvari wc-t illetően. Bár ez nem ide tartozik.
Sajna nálunk is be kell vezetni - mármint az oviban -, hogy minden héten a szülők viszik a gyümölcsöt-zöldséget a gyerekeknek. Óvó néniék - vajh' miért?! - nem igazán bíznak a Sodexho-ban, hogy valódi gyümölcsöt-zöldséget adnak nekik. Nem csodálom. Főleg, ha a szárazbabfőzelék zöldségnek számít főzelékként. Furcsa arckifejezéssel mondták, hogy félnek a Sodexhonál, és már heti 2 alkalommal képesek főzeléket adni a fejlődő emberpalántáknak. Csoda!

Az ügyvédemnél megint teltház volt. Egyik tárgyalóban dugig - emlékeim szerint kb. 10-12 ember lazán elfér benne -, másik, üveges tárgyalóban - szintén hasonló kaliberű hely - egy darab üres szék tátongott, mi pedig - mert miki is jött - a hátsó kis tárgyalóba kerültünk, egy gyakorló ügyvédcsajjal. Mondta, hogy menjünk be hozzá, mert a főnök marhára nem fog egyhamar ráérni, lévén a délután 1-re érkezettek is tárgyaltak akkor még. De nem kispiskóta a hapsi... :)
Szegénynek nem esett le egyből a kavarásos ügylet, amibe belefolydogáltam és próbálok belőle kijönni élve. Különböző csűrés-csavarásokkal átitatott, erősen bűzlő a cuccos. Kiderült, hogy először megpróbálunk rendesek lenni, levelezgetni, de mivel borítékolható az eme sikertelenség, majdhogynem 100%-os a felperességem kilátása. Gyajjj... kell ez nekem...?! Hogy a fenébe ne kéne, ha egyszer eddig is küzdöttem, és már végig akarom csinálni, hogy pénzt lássak a terrorizálásokból, igazságtalanságokból. Elvégre - véleményem szerint - nekem is járhat olyan, amit egy milliomos eleve megkap, tőlem meg megpróbálják elvenni. Főleg, ha a törvényeket figyelembe vesszük, ami manapság vonatkozik ránk, magyar állampolgárokra.
miki gazdagodott egy új nadrággal. Ellentmondást nem tűrve tuszkoltam be az öltözőbe, pardon, próbafülkébe. Ez van. Időnként neki is kell ruha. Bár nem pont azt vettük meg, mint amit én akartam ráaggatni, de mindegy. Van és kész.

Most pedig gyönyörködöm. Egy sűrű, hosszú szempillájú, anyát elgázosító gólyafiókában. Csodaszép! :) Naná, hisz az enyimé! :)

2008.09.22. 23:44

 

Gratula! :)

Kicsit zaklatott volt az éjszakám. Amikor pont lefeküdtem volna, átvittem a kisasszonyt aludni, nézem, anyám hót rosszul van. Nagyjából hajnali 4-ig nem is hagyta abba a dolgot. Pihent vagyok... nagyon pihent. :(
Délután-este igen zsúfolt programom lesz: szülői, ügyvéd, Gabi (és remélem G. is beugrik :))... gyajj. Előre félek tőle...
Folyamatában vagyok egy felújított filmecske leszedésének. A 101 kiskutyát meg az istennek nem tömöríti ki, aszongya, kő még neki egy olyan file-darabka, ami marhára nincs meg. Anyád!

Ma reggel pedig kaptam egy nagyon jó kis levélkét. Thürmer a feladója. Linkelem az egészet, aminek egy-két részlete csúnyán moderálásra szorulna, mert buzizik, cigányozik, zsidózik benne, valamint egyéb, csúnya embereket szid.

http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=24194033&nid=4663103
2008.09.22. 13:54

 

Jelentem elfogyott szinte azonnal - a női szakasz által. Apának kb. két és fél darabka jutott. Aszonta, 6 körül itthon lesz. Elmúlt 10 óra. Eddig még csak 4 órát késett. Szokásos.
Viszont 8-kor el tudtam kezdeni vasalni! Ügyi voltam! :)
Panka még mindig kávézgat, velem is azt akar itatni, nem érti meg, hogy ilyen későn még játékból sem kávézunk. De olyan édes közben...!
2008.09.21. 22:07

 

Süti kész! :) Elég nagy darab pogicsák, jó illatúak, mancségetők, sajttal a tetejükön.
2008.09.21. 17:59

 

Lassan leáll a második adag mosás is, aztán ismételten csimpaszkodhatok a jéghideg fürdőszobában, majd veszekedhetek anyámmal, mert én igenis be fogom kapcsolni a melegítőt ott. Na nem, majd hidegben fogom szárítani a ruhákat, meg antarktiszi hőmérsékletben fürdetem a csajszit. Csakis!
Megerőltettem magamat, tehát sajt került a pogira. Be is tettem a sütőbe. Most meg itt szétnézve mérgelődök, mert a rohadt mustárt már megint itthagyta miki az asztalon. Aztán én leszek lebaszva, hogy meg fog romlani így a dolog.
Este remélem azért - valamikor 9-10 fele szokásos módon - el fogok tudni kezdeni vasalni holnapra. Huhhh...

Az azért nagggyon fasza volt, hogy a tecsóban nem volt már sem tojás, sem lecsókolbász, mire mentünk. A húspultos nénivel kommunkáltam egy kicsit, és a következő dolgokat tudtam meg: reggel még 800 kilónyival voltak felszerelkezve, amiből 9 órára semmi nem maradt. Emellett átlag 7 kilónyit vittek el a kedves vásárlók. Hát köszöntem szépen, csak vagyok!

Jé, virágot kaptam! Bácsitól! Szép rózsákat! Köszönöm szépen! :)
2008.09.21. 17:28

 

Krumplis pogi szépen kelendezik. Csinálok belőle finomat. Sőt, ha nagyon összeszedem magamat, akkor sajtot is biggyesztek a tetejére :)
2008.09.21. 16:48

 

Még mindig a répa a favorit. Ma este is. Igaz, hogy répás muffint csináltam, és amiatt, de akkor is. Természetesen a kisasszony óhajára a muffinevést meg kellett koronázni még egy jó 20 dekányi nyers répával is. Az egész szál nagyobb volt, mint a gyerek alkarja. 58 deka. Lemértem. Hogy most egyeseknek mi juthat eszükbe egy ekkora méretes példányról, hát azt sejtem... :)

Délután - a szakadó esőben - azért is mentem én is a Sikkbe. Sancival kibajszintottam. Aszonta, hogy mi van, ha ő azt mondja, hogy lesz három orgazmusom. Csend volt hirtelen, amikor a hangomat kieresztettem, hogy "oké, de mennyi idő alatt?"; miki meg újfent próbált elkussoltatni, én pedig nem hagytam magamat. Sőt, akkor sem, amikor bele akart szólni, mit írok és hova és minek és satöbbi. Finoman kérdeztem meg tőle, hogy bocsika, én mikor szóltam bele, hogy te mit írsz le, ha valaki leírandó dolgot közöl veled? Halvány-segédlila-fogalma sincs arról, hogy miért írtam le azt, amit, de így a jó.
Gyajj, Karecékkal is összefutottunk. Betonkeményen. :) Szegénykém, még mindig azt hiszi, hogy beveszem a hülyeséget. Főleg, hogy Szilvike előtte nyomatékosan közölte vele, hogy baromira nem kéne mondani, főleg azt nem, amit később mondott. Ahogy elnéztem, náluk - "Norbi cicával" - még mindig nem változott a felállás. :)

Kaptam két érdekes levelet. Az egyiket itt, a másikat iwiw-en. Az első számú emberen nagyon meglepődtem, aztán rájöttem, hogy talán még van valaki a földön, aki udvariasan is tud beszélni a másikkal, sőt, meg is tudja lepni. Az iwiw-esen pedig döbbentem. Azt is mondhatnám: tátva maradt a szám - esküszöm, nem a sült galambot vártam! -, aztán gyorsan becsuktam inkább, mielőtt még valami belerepülne. Vagy kerülne. Mondhatom úgy is, hogy arra a megállapításra jutna: jobb bent, mint kint ilyen hidegben. Igaza is van, mert a melegben jobban lehet szaporodni. Lényeg a lényeg: olyan dolgot kérdeztek meg tőlem, amit évek óta nem csináltam. Talán már el is felejtettem, mi az. Talán...?! Álmomban is rég csináltam, nemhogy az életben! Persze, majd akkora testmozgást csak úgy hirtelen, évek után, bemelegítés nélkül...! Csakis!
2008.09.21. 01:25

 

Igen, bevallom, most képes voltam 9-ig aludni! Hétalvó! :) Igaz, a drágaságomat 2:51-kor vittem át alva anyámhoz a nagy ágyra. Addig meg Télaput néztünk. Lassan megy, hogy rávegyem: a karácsonyfa az karácsonyfa, nem "bódogkarásonymindenki!".
Jé, közben Pisti felfedezte, hogy létezem az MSN-en! :o Hogymikvannak...?! :o
No, kisasszony palacsintát óhajt, úgyhogy megyek csinálok neki. Bár inkább rántottát, répával...
2008.09.20. 10:05

 

Kávéfődögélős jó reggelt! :) Gyerek letéve oviban - bár nem nagyon örült neki, Veró annál inkább -, miki alva - igaz, fél 8-kor elkezdett nyűglődni, hogy legalább egy nap, amikor "együtt tudnánk lenni", és még csak most keltem fel a gyereket -, kávégőzölgésre váltottam asztal irányából - mmmm! Finom, friss kávé...! -, és azon kezdek el gondolkodni, hogy hasonlítok az ex-eüminiszterre, aki szintén kávéval kezdi a napot. De mondhatnám volt osztálytásamat is, bár őt nem ismerik annyian, mint a H. Ági naccságát. Eddig betettem a gépbe anyám nagy, szövetkabátját kimosni - fog a fene ezreket költeni rá, hogy tisztítóban mossák ki egy baszottnagy gépben, mikor itt is belefér a mosógépbe, és van rajta gyapjúmosó progi, ergo ki lehet mosni. 40 fokon. Jó az...!
Apropó... kér valaki kávét? Isteni lett, úgyhogy gyorsan jelentkezni ám! ;) miki meg úgysem kap belőle, mert egy egész - asszem 6, de lehet, hogy 8 fős - adagot megiszogatok. Szóval ha valakinek kávé kell, azt csak tőlem kaphatja meg. Ponyty. :p
2008.09.19. 08:42

 

Mondtam már, hogy elegem van anyám hülyeségéből? Szeretném mindenkivel közölni, hogy szerinte én kurva vagyok, ugyanis a kisasszony valami olyan filmet hozott be a neten, hogy egy nő egy fekete pasit csókolgat, ezt mindet kb. 3x3 cm-es képátlóval. Ezért anyám közölte, hogy én kurva vagyok, kikapcsoltat mindent - vizet, gázt, villanyt -, merthogy én hazudok, nem fizetek, de megkeresem a keféléssel a pénzt rá (tudniillik szerinte én szereplek azon a felvételen). Jó tudni... :(
2008.09.18. 13:50

 

Megyek zuhizni a 21 palacsinta megcsinálása előtt muffin csokimázzal való bevonása miatt elszenvedett tripla mancségéssel kísérve, ami olybá tűnik, nem a legkellemesebb érzés a világon.
Akinek meg nem tetszik: \\\"Silence! I kill you!\\\" :) (Ha nem érted, katt a linkre!)

https://www.youtube.com/watch?v=31CsB55Uwm0&feature=related
2008.09.18. 01:22

 

Kézszétázva mosogatok tovább. Elég érdekes ez a betegeskedősdi... ma vettem észre, hogy nagyjából egy percig tartó köhögő-fulladó rohamok jönnek rám... hümm... nagyon nem teccik a dolog...
Pannyicica meg Hófehérke-néz. Nagyon édes, ahogy kiabál, hogy "ne edd meg, Hófehéjke, az méjeg! süsséj sütit! küldd el boszojkát!" :)
Na, még pár cuccot berámolok a mosógépbe, aztán megyek tovább edénysikálni. Most már tényleg ideje lenne azt a mikrót betenni a konyhába... hümm... csak még mindig nem tudom, hogy hova. Elérkezett az idő, amikor nagyon kéne már egy új szekrénysor oda. Nagyon, de nagyon kéne. Meg pénz is hozzá. Vagyis főleg pénz hozzá. Gyajj. Kuszkusz.
2008.09.17. 17:04

 

Rámfér egy újabb adag kávé... anyám természetesen pattogott megint, hogy be van kapcsolva nálam a fűtés. Ide vagyok tapadva a konvektoromra, és így vacogok. Nem jóóóó! :(
2008.09.17. 13:10

 

Úgy, de úgy... köhömm... csinálnék valamit. De ez a valami nagyon hasonlatos legyen... na jó, ezt most így nem írom le pontosan. Még félre nem érthető lesz a dolog. :)

Ma volt Misi bácsi temetése. Nem voltam ott. Nem volt értelme hót betegen elmenni rá, asszem. Illő lett volna, de sajnálom. Pötyinek is ugyanaz jutott az eszébe, mint nekem: kiadni a könyvét. Majd megcsinálom és kész. Vagy valami. De az biztos! :)
2008.09.16. 23:35

 

Most én is nekivágnék és csak mennék... mennék... mennék... főleg ha mellettem is ülne valaki...

https://www.youtube.com/watch?v=qNNT_hWtlBA&feature=related
2008.09.16. 10:57

 

Jobb reggelt mindenkinek, mint ami nekünk van. Az oviban kénytelen voltam szólni az óvónőnek, hogy finomabban viseljék el ma a kisasszonyt. Nem szeret ő sem arra kelni, mint én teszem már egy jó ideje: az apja ordítására. Pannikánál akkor tört el a bizalom az apja és(!) a nagyanyja iránt, amikor nem csak az apja - megszokott - kiabálására, püfölésére ébredt, hanem arra is, hogy a nagyanyja velem ordít, mert be akarom kapcsolni a fűtést. Attól kezdve csak ölben volt hajlandó bármit is csinálni, pl. pisilés, öltözés, oviba menetel, átöltözés, csoporba bemenés, stb.
Kaptunk megint egy biztosítós papírt, hogy töltsük ki. Tavaly sem kértünk külön biztosítást, idén sem fogunk kérni. Ááááhh! Tényleg vegyes csoporttá avanzsáltunk, ahogy elnézem... De minek...?! :o Vannak vagy 30-an Pankáék, kicsik-középsősök vegyesen. Ibolya nénit nem láttam most. Remélem nem beteg vagy ilyesmi...
Kávévedelek. És nem tudom, mit csináljak. Ki kéne rabolni egy bankot... vagy valami olyan helyet, ahol jó sok pénz van. Esetleg megzsarolni gyurcsányt... de úgy, hogy fizessen, mint a köles.
2008.09.16. 09:08

 

Na, aki hiányolt, íme a jelenlegi, élő egyenes webkamerás-betegeskedő pofázmányom:
2008.09.16. 01:12

 

Namittaláltam...?! :) Régi kedvencem. Erre szoktam mondani, hogy no comment, ha valaki nem érti... :) Remélem nem sok olyan van :)

Edda: Te talán megértesz

Te talán megértesz, tudod, ez hogy van
Egy rohadt nap után elég
Felhajtott gallér, nyakad behúzva
Botorkálsz haza, az otthonod vár

Talán ott nincs, aki megtalál
Reméled ott van az aki már
Segít, hogy ne őrülj meg végleg
És holnap is bírd valahogy tovább

Jöhet bármi, minek várni
Gyere viszlek az égbe szállni fel
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor

És gondolatban már mindent látok
A fürdő résnyire nyitva áll
Valahol ott vagy a tükör bátor
A törülköző semmit nem takar

Talán itt nincs aki minket akar
Remélem most is új csoda vár
Segíts, hogy őrüljek meg Veled
Lehet, hogy nem kell a holnap, csak ma Veled

Jöhet bármi, minek várni
Gyere viszlek az égbe szállni fel
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor

Aki bátor, elvarázsol
Testem a testeddel forró lázban ég
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor

Jöhet bármi, minek várni
Gyere viszlek az égbe szállni fel
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor

Aki bátor, elvarázsol
Testem a testeddel forró lázban ég
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor

Aki bátor, elvarázsol
Testem a testeddel forró lázban ég
Szeretkezzünk itt vagy bárhol
Az ölelésed maga az téboly és a mámor
2008.09.15. 15:27

 

Hidegem van, nagyon hidegem! Magyarra lefordítva: kib*ottul fázom! Nézelődök, takarítgatok, dolgozgatom, közben meg döntéshozatalt csináltam: igen, főzök húslevest. Eldöntöttem. Akinek meg nem tetszik, kenheti oda, ahova akarja. Ráadásul gondolkodom rajta, hogy még a májat is megcsinálom magamnak. Bezony ám! :) Zőccséges májacskát fogok eszkábálni ebédre. Mmmmm! :)
2008.09.15. 13:09

 

Ez a T. Gyula úgy tűnik, végigmegy az egész családon. Legalábbis a nőneműeken. Hogy biszexuálissá válik-e, azt még nem tudom, de remélem semmi ilyen mutációt nem fog elkövetni, és szövődményei sem lesznek. Nálam még mindig fennáll a fulladásos köhögőroham néminemű orrváladék-ürítéssel, Pankánál szintén, csak kevesebb mennyiségű mindkét cuccos, anyám lázas, mikiről meg nincs mit mondani.
Egyébként hazaállított most egy mikróval. Jobb, mintha két zsáknyi semmire nem használható kacattal jött volna...
A cicám mostanában inkább a nyusziságot helyezi előnybe, mármint ő egy nyuszi. Vagyis ő \"a nyuszi\". Ezt töménytelen répa megrágcsálásával párhuzamosan végzi. Nem baj. Legalább nem süti, csoki, cukorka, stb. még mindig.
Jelenleg micimackós pólóban ülök, vizes hajjal a gép előtt, és várom, hogy az U-571 gépre kerüljön. Aztán nagy titokban megpróbálok valahonnan előkotorni egy üres dövödöt, és a filmet arra rápakolászni. Még nem tudom, hogy fogom csinálni, de csak sikerül! :)
Ja, az iwiwen a rég nem látott - évek óta! - uncsitesóm bejelölt. A legnagyobb fiát kb. 5-6 éves korában láttam utoljára. Most 13 éves... és tiszta anyja! :) A középső srác meg olyan, de olyan helyes, hogy csak lestem! Nagyon jó arcúra hozták össze! :)
Természetesen a mai nap sem múlt el veszekedés nélkül. Anyám nem bírja elviselni, hogy megpróbálom fentebb tornászni az ő szobájában - a csajszikám miatt - a hőmérsékletet kb. 10 foknál, úgy 2-3-mal. A naccságos kisasszony ugyanis előszeretettel takarja ki magát éjszaka, anyám meg doszt sem takarja be. miki meg... hát róla nem is érdemes beszélni! De holnap! A holnap remélem jó lesz! :)
2008.09.14. 23:57

 

Két dolog nem került a kosarunkba: virsli és kifli. Egyik sem volt ugyanis. Szokásos: ma kezdődött az akció, én meg már csak délben értem oda a cicámmal. Legközelebb reggel 6-kor ott kell lenni. :(

Ehelyett amikor oda fogok férni a konyhába anyámtól, csinálok milánóit. Főleg, miután rámkiabált egy fél pohárnyi csapvizet. Nem viccelek!!! :(

Odalent egy hajléktalan fogta magát, és adott Pankának egy banánt. Meglepetésnap a javából.

Olyan aranyos az egyik bankom! Szól, hogy hé, paraszt, vegyél igénybe kedvezményt, mert jól jársz, írd be a mittudoménmilyen kártyádnak a számát, és igyekezz, mert már csak pár napig tart az akció. No, én fogtam magamat, és írtam nekik, hogy nincs olyan kártyám, aminek a kártyaszámát kérik tőlem. Ma visszajött a válasz, hogy oké, jó, hogy szóltam, küldik, rendkívül gyorsan - egy hónap a legyártása - és nyugodjak meg, ők hibáztak, ingyenes lesz a dolog. Kösz, csak vagyok.


Mmmmm...!
2008.09.12. 17:11

 

Voltunk doktor néninél. Aztán oviban. Beszéltem Irénke nénivel, Ibolya nénivel, úgyhogy hétfőn megy a kisasszony oviba. Ahogy betébláboltunk, hirtelen csoportosulás lett körülöttünk. Veró várt, várt egy ideig, aztán se szó, se beszéd, átölelte Pankát, és boldogan mondta \"nagyon hiányoztál már!\". Én meg csak lestem nagyokat. De nem baj, inkább ilyeneket mondjanak neki, mint csúnyákat. :)

A szám szétdurrant. Csúnyán véres. Ááááhh! Tegnap este lemértem a dolgot: mosoly kizárva. Ma már azt is tudom, hogy szinte bármilyen arcmozgatás kizárt, feltéve, hogy nem akarok aúúú-zni a fájdalomtól.

Tegnap este újfent sikerült a fontosságomat lemérni miki felől. Nagyjából 11-re ért haza. A jó dolog: hozott citromlevet. Amúgy 6-ig volt ügyeletben, onnan meg kb. 10-15 perc hazáig az út. Sikerült gyorsan megtennie...

Azon morfondírozom, hogy bekapok egy bogyót - vagy kettőt, ahogy érzem magam... :( - aztán elugrok a nőszeméllyel a tecsóba virsliért meg kifliért.
Ócsó a dolog. Én meg éhes vagyok.


Ferencnek: amíg így nézek ki, inkább nem teszek fel több képet. Tessék szíves lenni megvárni, hogy meggyógyuljak!
2008.09.12. 12:15

 

Mérgelődök - már amennyire tudok. Kétóránként lázcsillapítózok, és így beálltam 38,7-re. Nagyon nem jó... :(
2008.09.11. 18:03

 

Ez nem lehet igaz! Már megint elkaptam a csajszitól ezt a rohadt betegséget! Szétmegy a torkom! De most úgy, hogy amikor fújom az orromat, akkor levegőt sem kapok, összeszorul a légcsövem, stb. Vagy csak a sok Dr House hatása...? :)
Majd meglátom, tudok-e ezzel aludni, bár nem tartom száz százalékosnak.

Megnéztem ezt a Csontdaráló című filmet. Hát... mit mondjak... befejezetlen - számomra legalábbis.
2008.09.11. 00:29

 

Torok Gyula, a nem várt vendég esete

Nem, nem fogunk most sem oviba menni, ezen a héten. Ismételten vírusos torok-, ill. arcüreggyulladása van a kisasszonynak. Legalább addig is babázok itthon. :) Oviban csak a vezető óvónő volt, neki meg ugyan hiába szólok, hogy nem megyünk a héten, fel kell hívnom az óvónéniket holnap reggel. Irénke néni imádni fog, hogy hétfőn azt mondtam, ma megyünk, holnap meg azt mondom, hogy sorry, egész héten nem megyünk. Edit nénihez sem mehetünk holnap, megtiltotta a doktor nénink. Ej-ej... Nem jó ez így...

Van még vagy 12 varázspalacsinta az asztalon, amit meg kell tölteni. Elé meg összedobok egy kis babgulyást. Fincsi lesz, asszem legalábbis. De majd elválik.
2008.09.09. 17:44

 

Elvileg létezhet... csak kell egy olyan papír hozzá, amit tuti nem kapok meg - simán legalábbis.
2008.09.09. 14:18

 

Tyűűűűhaaa! Kiszámoltam, elvileg mennyiért lehet eladni a földecskémet. Nos, egy új, kétszobás lakás ára kijön belőle... elvileg 17 160 000 Ft... Létezik??? Ha igen, azonnal eladom! :)
2008.09.09. 11:57

 

Ajjajjjj... nem tudom, hogy lesz ebből oviba menetel... Mióta hazajöttünk, hapcizás, orrfolyás, meleg buksika van folyamatosan.
Pedig vettünk egy kávébarna-tejeskávébarna csíkos pulcsit, egy rózsaszín-lila csíkos kapucnis-zsebes felsőt meg egy bemcsigatyót. Ez utóbbi eléggé csípőfazon, na de nőből van a naccsága vagy mi a szösz! :)
Este meg apa valamiért megerőltette magát, és vettünk Pankának két darab meséskönyvet, az egyik a 101 kiskutya, a másik meg valami danolászós könyvecske - made in china felirattal a hátán. Szörnyűűűű!

Ahogy elnézem, az éjszakai és a reggeli viselkedéstől teszem függővé az ovizást. :( Most pedig összebújok vele, és simizem, és puszilgatom - bár már most fáj a torkom -, és nézem, ahogy elalszik, horkincázik, stb. Olyan aranyos! :)
2008.09.09. 00:06

 

Tehát a folytatás. Sajnos kép nélkül, mert a telefonom gonosz módon pont akkor sült ki, amikor nem kéne. Murphy-törvény... :)

A békucinak, amit apa - kész csoda! - fogott nekünk, még nincs neve. Majd lesz. :) A tappancsai zabálnivalók, a pofázmánya meg totál Csicsis. Tehát a rokonság biztos. :) A neme sajna nem. Egy dolog viszont tagadhatatlan: vagy fiú vagy lány, de inkább fiú, mert nagyon bátor békuci volt. Nem ijedezett meg tőlem. Pankától sem. Bevittem a házba, megmutattam neki, és még ott sem ugrott ki a mancsomból. Letettük Panka kis uszizós medencéjébe, aminek az alján minimális víz tocsogott, valamint a napon állt - félig. Másik fele már a diófa árnyékában volt. Hasra - helyesebben négytappancsra - vetette magát, majd egy kéjes nyújtózás közepette kidugta a fejét a napra, leskelődött, és úgy látványosan jól érezte magát. Mindeközben hősiesen tűrte, hogy a hátát simogatom. Merje valaki azt mondani rá, hogy nem bátor! :)
A slagot pedig Panka megszerezte magának. De ez már délután volt elég rendesen. Jéghideg, tiszta, finom víz, viszont őrült erővel, egy majdnem 5 éves jányzó kezében...?! :) Még szerencse, hogy fürdőruha - pontosabban bikini - volt rajtam... Apának meg váltóruha volt bepakolva. :) Asszem legközelebb is kibajszintok vele, és kuss-pissz módon ráncigálom ki a vityillómhoz. De akkor nem menekül: kap rendesen a slagból. :)
A szőlőm - amiből most vagy csak bő másfél-két kilónyi pihen itthon - pedig isteni finom! Igaz, hogy miki szerint csemege, de akkor is!
A damil elfogyott a nyírómból. Újat kell venni bele. Apa meg aszondta, hogy kaszát vegyünk. Mert szerinte vagy 2000 Ft körül lehet kapni. Nos, miért nem hiszek én ebben olyan nagyon...?! :) (Közben duplatámadást él át a számítógép... hogyaza...!)
A vállam egy minimálisan megkapva, de esélye nincs, hogy barnábban nézzek ki, mint amúgy jelenleg. Sajna. Esküszöm, amíg nem a kajával foglalatoskodtam, kavartam, stb., napon voltam! Gereblyével a mancsomban, de akkor is! Pankát bezzeg megkapta! :) Emellett "természetesen" ismét beszerezte a szinte már szokásos sebet a tappancsán, miszerint úgy nem lehet kertbe menni, hogy 5 percen belül le ne horzsolja magát a betonlépcsőnél! :) De emellett most kivételesen beszerzett magának a talpa közepére is egy sebet. Ugyan mi a fészkes fenéért mondom én neki, hogy ne ugráljon a köveken szandi nélkül?! Tessék, a talpa közepén picurka seb található. De nem látta, úgyhogy nem tört ki miatta hatalmas krokodilkönnyes sopánkodás. Sőt! Amikor a betonnal történt a szerencsétlen találkozás, kivételesen nem közölte velem, hogy nézd anya, széttört a lábam! Márpedig ez nagy csoda! :)
(Újabb géptámadás...)

Hazafele jövet meg a djágámmal pont kifogtuk a drukkereket. Álltunk a megállóban, különjárat-feliratú troli, rendőrök tömkelege, (kellett nekem fagyit venni!) elment troli előttünk a lámpánál, aztán várakozás, tülkölés, dudálás, ordibálás, zászlólengetés (csajszika boldogan fedezte fel, hogy az ő óvodai jelével hadonászik a bácsi ott hátul, és nekem marhára örülnöm kellett volna neki), na mondom, ha ezek csúnyán jönnek felénk, inkább elindulunk a másik irányba. Rendőri kordon 4 oldalról végig, jöttek az ordibálósok. Fasza! (Megint duplatámadás közben...) Felszállnak a trolira, rendőrök - szerencsétlen fiatalok - utánuk, hangosbemondó megszólal: ablakon nem kidobálni semmit, üveget sem, kivételt képeznek a zsebetekben levő kövek, de azokat azonnal!, röhögés nálam. Legalábbis széles vigyor. Nem repült kifele semmit. Miki meg azért vigyorgott, hogy mi a francnak kell ekkora rendőri felvezetés a hülye szurkolóknak. Vajh' miért...?! A marhája!

Anyám itthon döbbenten állapította meg, hogy a szőlőm ehető, mi több, édes, ropogós a héja, stb. (Megint támad valaki...) Mondom mégis mit vártál?! Aztán így utólag belegondolva jobb lett volna, ha felnyalábolom a csemetémet, és elindulunk valamerre, minthogy itthon maradnánk. Időnként nem tudom, mit lehetne csinálni anyámmal. A bor, az kell neki. Menjek le érte a boltba, a mai harmadik üvegért. Kisebb - na jó, ekkora hazugságot! - veszekedések után. Történetesen a le nem zuhant, szörnyet nem halt egyénke nála a favorit újra. Hogy azonnal menjek vissza hozzá. Az nem számít nála - úgy tűnik -, hogy a képek alapján tökéletesen boldog, sőt, a barátnője ujján mintha karikagyűrű lenne... Hogyaza...!
2008.09.08. 00:06

 

Kerteltünk. Disznó módon csináltam, de kimentünk a kertbe, mind a hárman. Szóval hehe miatta! :)
Egy újabb Csicsi-család-beli kisbékával bővültünk. :)

folyt.köv., fagyinyalok :)
2008.09.07. 18:12

 

Érdekes dolog. Akkor írok, amikor mérges vagyok. Nem kicsit. Nagyon.
Történt a következő: anyámmal megbeszéltem, hogy most 5-re el kell mennem, plakátolni fogok. Semmi gond, oké, vigyáz a csajszimra. Nekszt: na ő elmegy kb. 5 körül lottót venni. Viszi a gyereket magával, ne aggódjak! Kösz, inkább itthon maradok. Ez a változás nagyjából fél óra leforgása alatt történt. Nem gond. Miki nem ment fel Bp-re, majd 27-én megy - ha jól tudom, vagyis hallottam ki a telefonálgatásából -, és mit gondoltam én magamról, hogy akkor családi banzájt tartunk, de legalább elvisz magával valahova. Ha más nem, ketten menjünk plakátolni. Meg ahogy én azt elgondoltam! Megy ő egyedül, nélkülem, úgyis mennie kell utána Ferihez. Ők meg elköltöztek jó messzire, hogy minél tovább tartson odaérni-visszajönni. Na nem Feriék hibája a dolog.

Délelőtt pedig korán kivertem őket az ágyból, elértük a buszt, közben találkoztunk uncsimmal, aki közölte, hogy kedden utazik ki Írországba, szóval egy ideig nem lesz itthon, meg satöbbi. No lényeg a lényeg, bevásárolgattam. Otthagytam 9000 Ft-ot, és mindenből(!) a legolcsóbbat vettem meg. A 9 kilós mosópor meg rohadtul nem érte meg, mint közben kiderült, mivel kb. 30 mosásra van kvalifikálva - nem én állítom, rá van írva -, erre láttam a "megszokott" folyékony mosólöttyöt, ami - most már megnéztem, és az alapján mondom - kb. 44 mosásra elegendő. A különbség köztük 300 Ft. A lötty az olcsóbb. :) Mint mindenki, én is természetesen és sajnálatos módon először rávetettem magamat a porra. Egy körbejárás után már egy gramm nem volt a porból. :)
A tojásnál aranyos dolog volt: kiírva, hogy sorry, elfogyott, valamikor ma majd érkezik, erre meg dugig volt pakolva. :)
Pankára viszont mérges vagyok. Kért magának egy b*ott nagy szelet rántott csirkemellet, két falatot evett, aztán nem kért többet. Inkább ment volna játszani. Ment is. Aztán közölte, hogy neki széttört a lába, amikor rosszul ugrott le a kis kilátóról vagy miről. Persze nem tört szét, csak beütötte.
Aztán okos fejemmel kitaláltam, hogy a nyugodt evés miatt inkább menjen gyerekmegőrzőbe. A befele menéssel nem is volt gond, csak a kifele jövetellel. Nagyjából kerek egy órán keresztül nem volt hajlandó a naccságos kisasszony kijönni. Kimentünk, cigiszünet, apát beküldtem nadrágot nézni, vissza a gyerekért. Akkor jutott eszembe, hogy hát biztos melege van már, biztos szomjas, és kéne neki inni. Kellett. Főleg, hogy kokakólás pohárral caplattam be hozzá. Üresen, bár azt ő nem látta messziről. De ezzel végre ki tudtam csalni onnan. Csupán három buszt késtünk le ekkorra... :(

Közben - ahogy írosgattam - kiderült: anyám baromira nem fog holnap reggel sem gyerekezni. Így hát most választhatok: vagy viszem a gyereket magammal, vagy nem megyek sehova. Csodás!
Emellett elindítottam a mosógépet, jó sokáig fog működni, úgyhogy legalább zaj lesz egész este. Hehe! :)

Egyetlen jó dolog a napban: most már tudom, hova kell menni, ha akkora adag gyrost akarok, amennit megenni sem bírok. :) (Na meg persze a hűtőben ólálkodó vanília-eper fagyi, ami próbál visszafagyni a megolvadástól. :))

A szövetpolcot pakolom jelenleg. Félig megpakolva van. Azon morfondírozom, hogy a csajszival visszamegyek és veszek még belőle. Ennyi ruhához...! :)
2008.09.06. 18:08

 

...azt hiszem, kezdek eljutni oda, hogy most kikapcsolom a telefonomat!
2008.09.05. 12:48

 

Ezt nem hiszem el! Még mindig nincs pénz a számlámon! Eszemmegáll! Beleszámolva, hogy ma korán ki akartam menni a nőszeméllyel a Coraba... bevásárolni... szörnyű! De totálisan szörnyű a dolog.

Kávé fő. Jelentkezőt várok az elfogyasztásához.

Tegnap beolvastam mikinek. Ráfért. Sőt, még fog is kapni fejmosást. Feltéve, hogy nem megyünk ki a kertbe ezen a hétvégén. Megmondtam neki, hogy akkor megfogom a csajszimat és kiviszem egyedül a kertbe, a telefonomat kikapcsolom, és hagyjon békén mindenki! Majd meglátom, mire megyek vele... :)
2008.09.05. 10:39

 

Bácsikérem, még itten elbízom magamat...! Nem vagyok előfizető. Csók magának is! :)
(Ez egy üzenet volt)

Ma Tomival érdekes beszélgetésbe elegyedtem. Megegyeztünk, hogy szombaton nincs zsibi. Vagyis előbb Szabival. Aztán Szabi kiment. Én meg arra jutottam, hogy felhívom a szeretőmet, hogy szombaton akkor eksön. :) Vette a lapot... :) Aztán Panka jól kiosztotta az apját, hogy hozzon csokit, nyalókát, fagyit, cukrot, és nem utolsósorban pízt. Közben befogta a számat, hogy csendbe legyek, amíg ő mondja a magáét. Egyemmeg! :)
2008.09.05. 00:40

 

Megtaláltam! :) Heuréka! Megvan az az ember, akiről pár éve azt állította anyám, hogy lezuhant és szörnyethalt. Tévedett. Szerencsére. :) Él, virul, és a kép alapján boldog párkapcsolatban él. Örülök neki! Lám-lám... ha én nem vagyok hajlandó valamit elhinni anyámnak, mert érzem, hogy nem igaz, akkor az úgy is van. Még ha hónapokig is nyomozok utána. :) Hehe! :)

Nokérem, most össze kéne valahogy raknom a nyomtatót, és munkára bírni. Még nem tudom, hogy csinálom, de elvileg 3 és fél óra múlva jelenésem lesz... Majd elválik.
Most mindenesetre iszok egy kávét. Újfent. :) Ha már egyszer hajnali 3-ig kutattam most is - de most szerencsével járva -, és reggel keltem...
2008.09.04. 10:41

 

Szentséges tyúknyak! Hát ki a fene akar ennyire támadni??? Őrület! Nem hagy dógozni! Hogy a skorpió ütközzön bele hátulról! Akadjon a torkán a domestostalanítlan gyümölcslé!
2008.09.04. 00:29

 

Felesleges részek a bőrömről eltávolítva éles eszköz segítségével, úgyhogy készülődök a holnapi napra. "Főnök" aranyos volt, hogy felhívott este. Az meg főleg, hogy pár mondat után kiszúrtam, nincs igazán biztonságos autóvezetéses állapotában. Amikor elkezdi, hogy a szépségemmel biztos elbűvölöm őket... na akkor tuti, hogy van benne alkohol, nem is kevés. Ekkora marhaságot mondani...?! :o

Az Apehet meg szeressem, de nagyon. Kiküldtek nekem valami fura papirost. Hármat ráadásul. Hogy még véletlenül se legyen minden rendben a környékemen. Hogyaza...! Holnap könyvelő által lesz megtekintvei, aztán kiderül, ő mit mond, de ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy bemegyek megkérdezni, mégis mi a fenét akarnak ezzel a rengeteg kódszámos táblázattal. Összevissza vannak rajta a számok - nekem legalábbis összevisszának tűnik.

A régebbi telefonom meg erős tévedésben van, még jó, hogy feltöltöttem az aksiját! Most, éjfélkor kezdett el nekem csörögni - helyesebben Garfieldolni -, hogy reggel 6 óra, ébredjek. Még csak lefeküdni készülök...!

Közben meg wowww! műxik az az új akármi, amit felpakolt miki a gépre. Amolyan szekurity (igen, direkt írtam így, gyengébbek kedvéért:)). Este ugyanis két támadózást hajtott végre valaki a gépen. Még leszedné a kedvenc - nem publikus - műveimet innen...! Ejnye! Nem szeressem az ilyent!

Délután nekiálltam átpakolni pár dolgot a szobámban, pölö számítógép, asztal... eléggé felment bennem a pumpa, hogy úgy össze-vissza volt már görcsölődve a sok zsinór, hogy a cinnt nem lehetett arrébhuzigálni. Az pedig elég rossz dolog, ha az ember jánya rá van szorulva, hogy azzal dolgozzon, nem csak billentyűzettel. Apa természetesen kiborult, hisztit rendezett, meg satöbbi, de ez várható volt. Én meg teszek rá magasból. :)
2008.09.04. 00:11

 

No, itt az ideje az újabb kávénak - ásítozom, de elég erőteljesen.
Panka éppen a hátamra meg a nyakamra pakolja a lakásban fellelhető összes ágyneműt, ami most már igen nehéz dolog, de úgy van vele, hogy ő most elpakolja. Csak ne rám!!!
Honlapfrissítéssel megvagyok, legalábbis az egyikkel. A többin nem tudom, mit kéne frissíteni, mivel híreket azt baromira nem kapok. Lehet felrámolok pár sk-flasht... majd eldöntöm.
Indulászás kávécsinálni.
2008.09.03. 09:57

 

Valahogyan szerezni kéne KÁVÉT. Nem szokásos, boltban kaphatót. Egyébként ahogy elnézem, a Starbucks talán forgalmaz olyat, amiben az én áhított darabkám van. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan tudok egy SC-ra szert tenni.

Oly nagyon örvendezést tartok, hogy a lábam alatt szépen, kidolgozva apró darabkákra tördelt kréta lészen! Ez a jányzó...! Ez egy olyan, hogy na! Főleg azzal a rengeteg elmart-elvakart csípéssel magán. Véresre marta magát éjszaka. :(

mikin ismételten nem csodálkozom. Nyavalyog, hogy nincs kajája, a sült pulykát meg még mindig nem vitte el magával. Meg fog romlani itt a hűtőben, aztán kapom a pofázást, hogy ki kell hajítani, mert büdös van, romlik valami, meg hasonlók.
2008.09.02. 12:37

 

Patkányt fogunk főzni, hozzávalók megvéve a tecsóban. :)
A padlizsán kivételével, mert azt inkább piacról veszem. A sajt meg rohadt drága volt, úgyhogy inkább majd itt szemben veszek a tetejére. Legalábbis ha lepényébe teszem. De nem biztos... majd még kitalálom.

Egyébként olyan gyönyörű csótányt találtunk az energiaitalok között, hogy öröm volt nézni a komótos lépegetéseit!
2008.09.01. 14:47

 

Finoman szólva mozgalmas egy hétvége volt! Kellően kifárasztó mozgalmas hétvége. Bár én még egy bulit bele tudtam volna képzelni szombat estére, csak apa nem.
Elmentünk dédimama-köszönteni. Kapott virágot, bonbont. Jóska bácsiék is ott voltak. Ismét mosolyogtam egy jót. Imádnivaló emberek, csak a feleség nem engedi szóhoz jutni a saját férjét. Szeretjük őket emellett. Pankának hoztak csokit, sajtos tallért... mindig kap valamit a kisasszony tőlük, pedig igen távoli a rokonság. Nagyjából olyan, mint Fruzsiék nekem. Hoztak dédimamának egy presszókávéfőzőt. Papa meg nem értette, minek kell kipróbálni az újat azonnal. :) Igen tetszetős példány, amolyan visszabeszélős-cappuccino-csinálós. Pannika szívesen belenyomta volna a kezét a forró gőzbe. Apa nem örült neki - bár ez egy elég enyhe kifejezés rá.
A jányzót egyébként nagyjából kerek 5 percre lehetett becsábítani a házba. Pedig gyöngyik voltak ott. Hogyisne, mikor a ház előtt ott a színes kréta, rajzolni lehet vele, a kert középső részén Rexy, hátrébb meg a kacsák, tyúkok, kakasok! Mégis hogy a fenébe gondolhattuk mi azt, hogy ő a hideg, szeles kertből bejön a házba...?! :o Arra még mindig nem tudok ésszerű magyarázatot adni, hogy miért kellett a jószágokat - a kutya kivételével, mert őt ölelgeti-simogatja állandóan kacarászások közepette - kergetni?! Ugyan mi viszi rá? Se én, se az apja nem csináltunk olyat kiskorunkban. Ajaj...

Vasárnap igen hamar arra jutottunk Mikivel - kb. másfél óra alatt -, hogy köszönjük inkább nem kockáztatjuk meg, hogy a roti ránk vesse magát, a nyitott kapun a mérges német juhász "örömmel" üdvözölve előételként falatozzon belőlünk, ill. egyéb hasonló kaliberű és kissé sem veszélytelen négylábúak bármi kárt okozzanak bennünk, így ha tetszik Szabinak, ha nem, abbahagytuk a szórólapozást. Elmentünk a zsibire inkább. Amúgy is ritkán járunk arrafele, lévén nem rendelkezem bérlettel buszra, valamint igen ritkán van olyan alkalom, hogy a kögösötö nyitva legyen, mi mindketten ottlegyünk, a kisasszony pedig itthon, felvigyázással. Megbeszéltük, hogy valószínűleg egy mosóporért kimászkálok majd, ha lesz pénzem, és magamévá fogom tenni. Mikinek vettem egy halvát. Nem úgy tűnik, mintha örült volna neki olyan veszettül. Ő tejkaramellát akart kapni. Majdnem ugyanannyiba került. Én meg nem vagyok hülye, hogy szar tejkaramelláért adjak ki annyit, mikor halvát nem gyakran kap az ember jánya. Panka még mindig azt mondja rá, hogy jajjjnagyonízlikköszönöm, tehát egy év alatt nem változott a véleménye. Bár az ukrán még mindig jobb, mint ez a román - szerintem. Bár embere/ízlése válogatja... A sorok között találkoztunk miki volt tanárával, aki nekem munkatársam volt. Jópofa volt :) ő csókolomozik, én meg sziázok. :)

Úgy döntöttünk, még nem megyünk oviba ezen a héten. Nekem ugyanis elég disznó módon Panka-ölelgethetnékem van állandósult jelleggel, Pankának meg anya-gyilkolászhatnékja. A kettő egyesülésekor pedig megszületik egy olyan gondolat, hogy talán még inkább maradunk együtt egy pár napig. Főleg, hogy apával kiszámoltuk: jelenleg nem tudunk 8000 Ft-ot kiadni egyből az ovira kezdésképpen csoportpénz gyanánt - legalábbis ha nem emelték az összeget... Anyám meg hisztizik miatta, hogy a kisasszony itthon van. Nem érti meg, hogy ha nincs miből befizetni, akkor nincs. Emellett azért érdemes lenne a ruhatárát vele együtt frissíteni a turiból, ez pedig csak úgy lehetséges, ha együtt vagyunk ott. Marad tehát még egy hétig a kelünk reggel-indulunk piacra-fáraggyonakölök.

Kósáék kivételesen egy igen értelmes döntést hoztak: a gyesen levő anyukák (vagy más, arra jogosult személyek) ócsóbban kapnak bérletet. 10 Ft-tal olcsóbb, mint az eddigi. Ezzel kiküszöbölhetik, hogy a gyes mellett kénytelen legyen valaki beíratkozni sulliba a diákbérlet miatt. Okos húzás, ha csak 10 Ft is a különbség... örülök neki.
2008.09.01. 11:37

 

Össze van csípkedve a csajszim! Lába, háta, dereka, minden csupa-csupa csípés! :( Gyajjj! Viszket szegénykémnek veszettül...
2008.08.29. 23:01

2008.08.29. 12:23

 

Nos, az estéről annyit, hogy mikivel ki akartam bontatni a boromat, ami a hűtőben csücsül, vagyis fekszik kb. két hónapja. Nem volt hajlandó. Csak a pezsgőt kibontani. Húúúú...! Én meg szeressem a bort, ill. a hasonló dolgokat, azaz borszármazékokat - itt nem tablettás borra gondolok; nem vagyok én Szabi -, ha mégoly buborékosak is, így tehát miután vagy egy egész decinyit magába borított a szépségem apja, a többi megmaradt nekem. De már üres a palack. :) Hehe! :)
(Közben Palotás Petra ezerrel nyomja itt Nyh dicsőítését... de jó kis hely amúgy az a játszótér ott Sóstófürdőn! Pankának legalábbis nagyon bejött... meg a majom is! :))
Tehát most itt ülök a gép előtt, és marhára be vagyok csípve, és nem tudom, miért, de nyomkodom itt a billentyűzetet, és ráadásul még félre sem nagyon ütögetek közben. Pedig ez az illuminált állapotban "szenvedők" számára szinte alapkövetelmény lenne...
Hja kérem, aki nyomdász(is)...! (ööö... itt magamra céloztam :))

No hát remélem, holnapra már visszaállítják a régi rendszert, nem ezt az újat.
Apropó! Olvastam itt valaki naplójában, hogy lehet szavazni a Felhasználói felületen a régi fajta dologra. Most nem tudom, miért, de nem találom. Még totálisan alkohol-mentes állapotban keresgettem, tehát nem mondható rám, hogy sokat ittam, és azért nem látom, de tényleg! HOL VAN A SZAVAZÁS????
2008.08.29. 00:03

 

Óóóóó...! Most ismét 28-an vannak, akik pontosztottak rám. Nem semmi! Ráadásul egy cseppet sem növekedett 2008.08.28. 19:54 óta a pontszámom.

Egyébként a valami német nevű, de magyar származású-palackozású pezsgőmet iszom annak az örömnek az alkalmából, hogy úgy elbajszintották ezt a weboldalt, hogy iszonyú! Még van belőle kb. egy egész pohárnyi, úgyhogy ha valaki csatlakozni akar, szóljon!
(Közben Tom Hanks-et nézek, időnként hangos felröhögéssel; ezek leginkább humoros részeknél tör elő belőlem...)
2008.08.28. 22:54

 

Haladunk...! Most már csak 4 ember pontozott engem! Kizárt!

DRÁGA HONLAPKÉSZÍTŐ KOLLÉGÁK! VISSZAÁLLÍTANÁTOK AZ EREDETI FELÜLETET??? PLEASE...!!! (Ahogy elnézem, nem én vagyok az egyedüli, aki szerint ez borzalmas - hogy finoman fogalmazzak)
2008.08.28. 19:54

 

Röhejes! Boldogan, örömmel közlik a főoldalon, hogy ihajcsuhaj, örülj te is, megújítottuk a randivonalat! Örül a francnyavalya. Tegnap még 27 embert hozott fel a Kapcsolatok/Pontoztak almenü, most meg csak 16-ot. Az, hogy történetesen most kaptam megint 10 pontot, nem számít... Ja, puszi a küldőjének! :)
Örömmel, mi, Peti?! :o Csináljátok vissza inkább olyanra, mint volt!

Humorgombócom újabb alakítása:

Mentem be a fürdőszobába, hogy
- Na Panka, gyere ki, elég volt a fürdőzésből!
- Nem megyek - ránézek szomorúan, erre ő: - Jaj, anya, ne sírj, majd később megyek, jó? Még nincs kész.
- Micsoda? - kérdeztem álhüppögve.
- Hát a gumibogyószörp! - jaaaaa....
2008.08.28. 17:45

 

Ma látogatást tettünk Pankával a piacon. Az egyik kofanéninek igencsak bejöhetett a kisasszony, mert a paprikát 5 Ft-ért adta ide nekünk. Kezdek rájönni, hogy mégsem olyan nagy baj, hogy ő nyávog bizonyos dolgokért, főleg, hogy ezek a bizonyos dolgok jelenleg nem csoki, rágó, nyalóka, kóla, hanem szilva, szőlő, szeder, őszibarack, savanyúkáposzta - a Nyers(!) húst kérek c. ódája elszavalásakor azért már csúnyán néztem rá, elvégre is nem mindennap ehet az ember fia/lánya tatárbífszteket -, meg hasonló, nem egészségkárosító dolgok. Éljen! :)
Elmentünk Edit nénihez is időpontot kérni. Az időpontkérésből kb. egy bő félórás ott-tartózkodás kerekedett ki, Panka addig megkaparintott magának egy rajzolni való lapot nagy doboz színes ceruzával, és vígan odamázolt a következőket - Edit néni szerint igen okosan, értelmesen, komolyan, sőt, mitöbb, eléggé meglepően -: különböző karika, kereszt benne, emberalak, korona, koronaszerű dolog, boltíves akármi. Azért elmeséltette vele Edit néni, hogy mi micsoda:
- Ez kastély, ez apa, ez kapu, ez zászló, ez palacsinta - de hogy lehet egy palacsinta vajh' kék színű, ha mégoly fiatal emberke rajzolja is...?! -, varázs, és kész.
Mindezt egy levegővétellel. Hú!

Jelenleg túl van a kedvenc számítgatós füzetem magához szólításán és telerajzolásán, a nagyinak elmagyarázott Macskafogón, egy bazinagy darab gyurmából sok kis darab gyurmácskát kreálgatásán, amit a Kitty cicába belepakolt, azt bele az apa dohányos diófadobozába, azt átkötni vörös szaténszalaggal, majd anya kezébe nyomni ajándék gyanánt. Anya pedig a cica kinyitása után döbbenten lesett, hogy mi ez, cicakaka? Jött a válasz rá, amely mégoly meglepő is lehetett - volna, ha nem róla van szó - : "Nem, anya, ez gyurma! Hát nem látod?"
2008.08.28. 15:47

 

A mostani rendszer hibái:

 

- felhoz négy embert, aki utoljára látott. Sorolom:

 

1.: Látott: igen utoljára:2008.07.08.

 

2.: Látott: igen utoljára:2008.08.07.

 

3.: Látott: igen utoljára:2008.06.04. (az itt szereplő belépés \\\"elkövetője\\\" azóta sajnos már meghalt)

 

4.: Látott: igen utoljára:2008.08.12.

 

Ezek a rendszer szerinti utolsó megtekintéseim. Az lényegtelen, hogy ahhoz, hogy kapjak vagy 10 pontot - ami jelen időtartamra vetítve minimum 30 -, meg kell nézni a reglapomat.

 

- nem tudom, utolsó belépésem óta hányan néztek meg

 

- átláthatatlan, és egyébként is nem akarom azonnal olvasgatni a már elolvasott leveleimet, mert esetleg olyan ül mellettem, akinek semmi köze hozzá, mi szerepel bennük.

 

És mi a fenének kell engem minden egyes belépésemkor emlékeztetni rá, hogy valaki, akit ismertem, már nem él???

 

Szerénytelen véleményem szerint marha gyorsan vissza kéne állítani az eredeti állapotot!

Szólj hozzá!

2008.08.14. 19:06 - 2008.08.28. 02:18

2010.10.24. 22:35 bopci

 

Panka-csinált kép anyáról. Amolyan addig-úgysem-kattintom-amíg-nem-úgy-fordítod-a-fejed-ahogy-én-mondom! Be is tartotta. (Nó festék, nó alsó ruhadarabok - bármely csekélyke nagyságról legyen szó, sorry minden ilyesmit kereső egyénnek, mert az nem van a fotón...)
Emellett sárga krétával volt szíves rajzolni egy Macskafogó 2-s lucifer első macskáját - a polc oldalára. Aggyadnekkíííí...! Én meg majd vakarjam le onnan. Fú!
2008.08.28. 02:18
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Panka-féle Varázspalacsinta-evés Gumimaci-nézés közben by anya :)
2008.08.27. 17:43
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Konkrétan varázsolni kell ám, hogy a palacsinta ugráljon! Erre Panka hívta fel a figyelmemet, hogy \\\"Palacsinta hoppá-hoppá, csiribí-csiribá-bumm!\\\" - ez a varázsige hozzá. Ha nem mondja, akkor nem lesz jó a palacsinta, mert nem úgy ugrik, ahogy kéne. Tehát a vacsora előreláthatóan füstölt bordaszéles bableves lesz, aztán vagy spenótos rétes - amihez még csak a töltelék van készen, mert a tészta az istennek nem akar kiolvadni -, vagy varázspalacsinta lesz. Választható módon.
A spenótos tölteléket is teljesen Panka csinálta egyedül. Na jó, a zsiradékot az aljára én öntögettem, de a fokhagymát is ő nyomta át, meg mindent. Olyan aranyos volt...! :) Főleg, amikor megbillent az edény, és puszta kézzel nyúlt utána. Nem átallott felhívni a szíves figyelmemet rá, hogy az az edény bizony meleg. Ki a fene gondolná...?! :)
2008.08.27. 16:57
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
"Az oldal jelenleg nem elérhető."
Na ez az a szöveg, amit nem szeretek látni, miközben dolgozom egy honlapon...
2008.08.27. 13:38

 
Ez így egész jópofa, hogy három különböző honlapot kell csinálnom egyszerre...
2008.08.27. 12:37

 
Utoljára 2007. okt. 27-én adták a tv-ben az erről szóló műsort... francba! Annyi van meg, hogy Etiópiában termelődik a cuccos... :(
2008.08.27. 10:25

 
Megvan a kerek szám! :) Hozzá még pontocskák is jöttek. Ennek nagyon örülök.
Kárász-nézegetéstől anyám mentett meg. Közölte, hogy ő nem tud Pankázni hétvégén, mert mennie kell. Hadd menjen, nem bánom. Neki is kell egy minimális szórakozás.

Azon gondolkodom, hogy teszek még egy kóbor keresést a neten, aztán ha nem találom, amit akarok, akkor Frei Tamás kap tőlem egy emilkét, mert talán ő tud segíteni. Kepesben annyira nem bízom, hogy el tudná érni azt, ami nekem kell...
2008.08.27. 10:15

 
(Egy félresikerálódott kép rólam alul - a felvétel tegnap készült - :)

Egy pici jó hír: ahogy elnézem, Gabi talált magának barátnőt. Mivel - keresgélés-nemtalálás után - olybá tűnik, törölte magát innen, azért írom le a nevét. Örülök neki! :) Az más kérdés, hogy innen vagy nem innen... ezt nem tudom.
A másik volt osztálytársam (akit láttam aug. 19-20-án egy lánnyal) még itt van, úgyhogy ezexerint még nem 100% a dolog neki. De nagyon remélem, sínen van lassanként ő is...

Ma "dógozódtam" egy kicsit, szórólaposztottam Tomival meg Szabival. Utóbbi felhívta rá szíves figyelmemet, hogy nem menekültem meg a kárász-nézegetéstől, mivel azt tett az 5*3 méteres kerti tavacskájába. Tomi szerint nem túl mély, a legmélyebb helyen 130 centis. Elég az kerti víznek...! Tomival húztuk ott az agyát elég rendesen :) Csak ne lett volna olyan hideg! Reggel mondtam mikinek, hogy hopp, kabátot kéne felvenni, erre ő: nem, nem kell, mert süt a nap. Hát egy fenét nem kell! Lehet, hogy hozzá besüt, de az árnyékban valahogy nincs olyan hú de kellemes, meleg idő. Remélem azért nem fogok megfázni újra.

(A félresikerálódott kép rólam:)
2008.08.25. 11:23
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Még 69-en megleskelődik az adatlapomat, és újfent aránylag kerek, de nullákra végződő számnyi ember volt "kíváncsi" rám. Pont 69! :) Érdekes... valami másféle dolog is eszembe jut erről a számról, amiért a pasik úgy odáig vannak, legalábbis akiket én ismerek... :)
2008.08.24. 20:20
 
 
 
 
 
 

 
Feltettem a képeket; az előzőhöz is.
2008.08.24. 16:53
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
IMÁDLAK TITEKET! De ezt mindenki tudja, aki ismer engem... Aranyérem. De Kásás Tomit fenéken fogom billenteni, ha találkozom vele, mert ilyet csinálni...! Na jó, talán... talán nem. Elvégre is csak ott csillog az arany... :) Zsepik fogytak erősen az eredményhirdetésnél, legalábbis itt nálam. Miki is ideült, nézte nagyjából a második negyedtől kezdve velem együtt a meccset. A drágáim azok a drágáim. Bár amikor világossá vált számára, hogy nekem Szecska az Szecska és kuss-pissz, aki bántani meri... hát... nem volt kifejezetten békés arcú. :)

Majd megvárom a képet és felteszem ide. :)

Csupáncsak annyira izgultam miattuk, hogy reggel fél 7-ig nem tudtam elaludni. Csupáncsak. Szóval alvás az elég kevés volt, de megérte! :)
2008.08.24. 11:53
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ilyet még nem pipáltam! Ahogy közelg a holnapi délelőtt és vele együtt a döntő, egyre gyomorszorítóbban vagyok.
Bár nem kizárt, hogy ennek a bűnrossz, ízetlen dinnyének (amit anyu vett) a hatása, hogy a gyomrom is forog. Sőt, kifejezetten hányingerem van tőle. Panka sem ette meg... szóval csak nem stimm valami vele... Még csak az kéne, hogy holnapra meg menjen a hasam tőle!

PEKING 2008
Vízilabda - Férfi döntő
2008. augusztus 24. 9:40

Nagyon remélem, hogy a mai kézis "meccs" után a holnapi döntőben nem lesz olyan, hogy a magyarok kussolnak, hanem ha valami gáz lesz, Dénesék azonnal lépnek.
Olvasgatom itt a reagálásokat... óvás itt nem létezik? Elvégre csak durván csinálták az oroszok...!
2008.08.23. 20:28

 
Mit mondjak, nem, nem vagyok Szabinál. Nem is leszek, asszem. Főleg, hogy anyám úgy állandósult jelleggel van rosszul, Panka meg alusz. Ha a felébredés és az újabb rosszullét egy időben történik meg, hát az nagyon gáz lenne, ha nem lennék itt akkor.

Megvan, Natiék megcsinálták! Újabb aranyat zsebeltek be Magyarországnak és maguknak. Ügyesek voltak! Csak az bánt, hogy előtte Kati olyan szarul jött ki a futam végére, hogy nem maradt ereje ráerősíteni. Holnap pedig... fú, hát az nem lesz semmi! :) Várom a én drágaságaimat, de nagyon várom! :) Ők nagyjából most fekszenek le alukálni. Kíváncsi vagyok, Déneskénk kit fog betenni kapusnak: Gerit vagy Szecskát. Nem tudom, melyik lenne a jobb.
A kézilabdás meccsnél már nem is csodálkoztam. Anyám szerint nem lefizetve vannak a játékvezetők/bírók, hanem \\\"csak\\\" parancsba kapták, hogy kiknek és mit kell fújni. Szerintem meg vagy kemény dollárkák úszkálnak egy-két kajmán-szigeteki bankszámlára, vagy szimplán meg vannak zsarolva.

A gép bekanalazott valahonnan valamikor valami egészen rosszindulatú vírust, ami nem szereti az mp3-at, sem a wmv-t. Mi meg őt nem szeretjük. Miki szerint VillámGézának annyi. Nem bánom. Majd lesz másik, ahogy ismerem.

Húúú, fel vagyok húzva anyám által. Nem is kicsit. Nagyon.
2008.08.23. 16:47
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Na ezt szeretem magamban :) borotválkozás, testradír, testápoló. Csak tudnám, kinek, minek... fogjuk rá: magamnak. Ámbátor Szabi hívott holnap estére, hogy felavassuk a kerti tavacskáját. A gond, hogy nincs buszbérletem. Jegyem sem. De kikötötte, hogy sört vigyen mindenki. Meg valami pontyot is akar belepakolni estig. Mi a fenének? Ha békát nem tesz bele, akkor miféle kerti tó az? Azt mondja, nagyon összepiszkítják a békák a tavacskát, azért nem tesz bele olyat. Hát, nem tudom... Elvégre a Békás tóban is van béka - vajon miért hívják úgy?! -, meg nálam is, tó nélkül a kertemben, és amúgy is szeretem őket. Ellentétben a halakkal. Azoktól irtózom. (Ja, megvan, belőlem jön ez a narancsvirágillat) Szegénykém azt mondta, hogy az aljára nem tett kavicsot. Most már mindegy. :) Kíváncsi vagyok rá, mekkora lett! :)
2008.08.22. 23:55

 
Tényleg a meglepetések olimpiája ez... USA-Hungary döntő a férfi vízilabdában, ráadásul úgy, hogy az amerikaiak a szerbeket ütötték ki - tegyük hozzá igen csúnyán - 5 góllal...?!
Elvileg vasárnap 9:40-től ne zavarjon senki. Gyakorlatilag franccsetuggya a mai nap után. Jobb, ha egészen korán reggel bekapcsolom a tv-t, és elételepszem...
2008.08.22. 16:26

 
És iggggennnnn!!!! DÖNTŐSÖK VAGYUNKKKK!!!!!!!!!!!
Drágáim, ügyik vagytok!!!!! :)
2008.08.22. 13:27

 
Mérgelődök egy kicsit. Megnéztem a neten - telesport.hu -, hogy 13:40-től játszanak a drágáim, erre most kezdenek. Kész szerencse, hogy nem indultunk el Pankával husiért...

Gyágaságomnak meg be van kötve a bal térde. Szegénykém...! :(
2008.08.22. 12:18

 
MEGVAN AZ ELSŐ ARANY!!! Igen, köszönjük, Koló! Na meg Vajda Attilának is. :) Boldog vagyok!!! :)
2008.08.22. 10:03
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Olyan jót röhögtem...! :)
Egy másik barátkozós oldalon egyénke ír - angolul, de lefordítottam :) -, hogy hát ő marhára nem hisz az internetes ismerkedésben, de reméli, hogy a sok levél közt az övére nem fogok fáradtan olvasás nélküli törlést nyomni, meg amúgy is ne higgyem róla, hogy csak szépséges nőket akar barátnak tartani, stb., csak jóbarátokat keres a világhálón, neki tárva van a lelke az egész föld kerekségére, stb., a kép pedig egy totálisan beállított modell-külsejű, félmeztelen pasast mutat. Plusz a neki nem privátban szóló üzenetek: félmeztelen, meztelen, de minimum erotikus képek tömkelege, édes, szexi, drága barátom, stb. szöveggel. Fazonkám biztosíték-képpen még egy kis glitteres képecskét is küldött: tucatnyi vörös rózsa, vörös szívekkel körbefonva. Nem semmi az ürge! :) :) :)
2008.08.22. 00:15

 
Fáradtunk egy kicsit. Közben összeakadtunk apával, úgyhogy onnantól kezdve csak én fáradtam, Panka az apja ölében foglalt helyet. Az meg amilyen marha - vagy csak beteg, hogy olyat csinál, amit amúgy soha?! - állandóan engedte, hogy ölbe vetesse magát a naccságos kisasszony. Hümm... mik vannak...?!

Anyám meg holnap bemegy a klinikára, és valamilyen okból kifolyólag szentül meg van győződve róla, hogy ott is marad egy jó ideig. Hiába mondom neki, hogy kizárt, mert ünnep után vannak közvetlenül, és baromi sokan most, erre a hétre veszik ki a szabadságukat - miki is azt akarta, csak nem jött össze a dolog -, rá meg tenni fognak magasból. Nem, ő amit kigondol, az tuti úgy is van. De miért fél egy 24 órás géptől ennyire...? :o

Sorra küldözgetem át a mobilról egyelőre MMS-ben a képeket a számítógépre. Lesz egy adag telefonszámla...! :(
2008.08.21. 23:38

 
Asszem elindulunk egy kicsit fáradni...
2008.08.21. 17:28

 
A fotó:
2008.08.21. 13:09
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Óóóó hogyaza...! Homorú hamutál vagyok. Így kikapni...! Hát ez nem igaz! Az orosz bíró meg tuti, hogy le volt fizetve, mert ennyire csak a magyar lányok ellen fújni - lehetetlen!
2008.08.21. 12:44

 
Vízilabda-nézek, ha vége, felteszem a tegnapi képet.

Tegnapi folyt.köv.:
Megcsináltam a milánóit, megettük Pankával együtt, aztán bementünk a városba. És jól éreztük magunkat! Csakazértis! :)
Egész konkrétan irtó nagy, több kilométeres sétálásokat tettünk. Meg kellett nézni az indiánokat, mi több, le is kellett őket fotózni a kisasszony által dirigált módon, majd őt is - profilból. Aranyos kép lett. Emellett rosszalkodott egy sort, minekután válaszút elé állítottam: vagy abbahagyja és hazamegyünk, ezzel egyetemben nem nézheti meg a tűzijátékot sem, vagy lesétálunk a jóidesapjához, hogy adjon pénzt, és majd neki hisztizik tovább, hogy mit szeretne kapni. Nos, ezt az utóbbit választotta. Tehát lementünk a Bornemisszára. Út közben felhívtam mikit, hogy van 5 perce, hogy elinduljon kifele. Nem jött. Aztán az idő letelte után mégegyszer szépen nyugodtan megkérdeztem tőle, hogy hogy áll. Azt mondta, hogy már elindult. Erre én: nem látom, hogy elindultál volna. De ő már elindult - erősködött. Én meg a kapunál állva közöltem vele, hogy nem, még nem indult el. Nézett nagyokat, amikor kiderült számára, hogy már a megállóban vagyunk, és ott várjuk őt. Akkor meg még nagyobbat, amikor - hála Zsikének, hogy ott volt! - nem adtam neki puszit (sem), bár eredetileg pofonnal akartam üdvözölni. Nagyon nem szeretem, ha valaki azt mondja 1/2 1-kor, hogy max. másfél órát lesz oda, és 3/4 4-kor még én megyek el érte, hogy jobb lenne az ígéretét betartani. Nem az, hogy nekem (amit már megszoktam pár év alatt), de a saját gyerekének nem mond igazat!
Este Pötyihez mentünk, onnan néztük a felvonulást. Vagyis nézte apa. Mert én Pankával nem tudtam. Hullafáradt, hisztis volt már a kisasszony, szaladgált össze-vissza, én meg hol a gyereket csitítgattam, hol tartottam a pofámat meg a kezemet fogtam le, nehogy behúzzak mikinek párat a baszogatásáért, hogy én(!) nem tartom kordában a gyereket. (Mert bizony nem is tudom, ki volt, aki azt mondta, ne hozzuk a gyereket este, mert már hisztis lesz, és nem lehet bírni vele, és újfent én leszek baszogatva miatta, hogy hisztike lesz a kisasszony...)
A tűzijáték kezdete előtt már ott tartottam, hogy elindulok haza egyedül a kisasszonnyal, és leszarok mindent és mindenkit. Hiába volt ott Zsike meg Feri - ééérdekes módon ők nem hozták Ferikét, mert megijedne, sírna, stb. -, akkor is.
Itthon meg azonnal fürdés-alvás volt részemről. Tettem mindenre és mindenkire magasból. Panka már út közben benyomta a szundit a kis miniruhácskájában. Egyemmeg! :)
2008.08.21. 11:04

 
Egyszerűen \"imádom\" az ilyen akadályoztatást, amit miki ma művelt. Gyakorlatilag mindent megtett annak érdekében, hogy még véletlenül se tudjak a gyerekkel felvonulást nézni.
Most pedig - szokásához híven - elment Ferihez. Anyám megmondta, ő már nem is csodálkozik rajta, hogy ünnepnapon, amikor rendezvény van, nem engedi, hogy elmenjek a gyerekkel, ő viszont megy a haverjához.
Én pedig már vagy két-három évvel ezelőtt megmondtam neki, hogy ha mégegyszer elmegy aug. 20-án és magunkra hagy, fel is út, le is út. Ezek szerint elfelejtette... No mindegy.

Megcsinálom a milánóit, megeszem Pankával együtt, aztán bemegyünk a városba. És jól fogjuk érezni magunkat! Csakazértis! :)
2008.08.20. 13:19

 
Ja, és NA VÉGRE!!! Fotócsere volt...
2008.08.20. 00:23

 
Testápoló-beszívó állásponton ülök jelenleg. Na nem én szívom konkrétan befele, csak a bőröm. Borotválkozás után az kell, nem? Álláspont, ülés - és várakozás.
2008.08.20. 00:20

 
Nem annyira örömömre, de most már egy E-250-es tulajdonosa vagyok. Tanulgatom bőszen a kezelését. Hát... nem tudom... de legalább 2 év garancia van rá...

Meglestük a virágokat. Persze Panka inkább az ugrálóvárban töltötte volna szívesen az idejét - amit én természetesen nem vagyok hajlandó finanszírozni neki. Egyszer kerülne oda, többet sem tudnám észérvekkel meggyőzni, hogy ne menjünk oda újra...! Így hát maradt a szokásos: nincs rá pénzünk-ellenkezés. Kezdi megérteni, hogy nincs pénz mindig mindenre, amit csak ő szeretne. Bár itt szemben kiverte a hisztit, hogy "Anya adjál pénzt nyalókát venni!", de hát így járt. Kiküldtem az apjához. Az meg bejött, és már ketten hatottak rám, hogy márpedig a nemlétező pénzből nyalókát azt venni kell. No lám... ha ezek itt összefognak ellenem...! Kész csőd ez a két Dózsa... :) Főleg, hogy a kisasszony szerint nem egy darab, hanem három nyalókát kell venni. Az oka nagyon aranyos tőle: egyet Panninak, egyet apának és egyet anyának. Okos... :)

Megkaptam a magamét Pankától. Azt mondta - vödörrel a fején a kádban állva -, hogy ő Törpilla, én vagyok Okoska, apa meg Törpapa. Ja, nagyi is Törpilla. Kész csoda, hogy nem Hópuszkó, vagyis Hókuszpók lettem a kisasszony szerint! Mondhatni hálás lehetek neki ezért. Hümm...

Köszi az újabb 10 pontot a feladójának! Puszi érte!
2008.08.19. 22:02

 
Úgy tűnik, Pankának ízlik ez a réteges mákos süti. Nagyjából a harmadát betermelte az egész tepsinyi adagból. Bár az is igaz, hogy őzgerinc formában készült, de kicsit túlnőtte magát sülés közben, a túlnőtt oldala is megégett egy kicsit, de ettől még - a jelekből ítélve - finom lehet.
Gondolom ezt amiatt, hogy miután tartalmas beszélgetést folytatott Panka a nagyijával, miszerint:
- Nagyi! Megfőzte anyu a sütit?
- Megsütötte, nem főzte, mert a sütit sütni kell, nem főzni.
- Nem, nagyi! Anyu megfőzte a sütit! - majd anyám inkább nem folytatta a javítgatást pár dühös gyerek-dobbantás után, én kikecmeregtem a konyhába a még egy kicsit langyos sütit felszelni és ráhalmozni a macis tányérkára, behozni, és odaadni ennek a meglepően gyors növésnek indult jányzónak. Aztán újfent kikecmergés gyógyszer-bevétel szándékával majd megtételével és visszatérésével döbbenet ült ki az arcomra megpillantván a mindössze 2 szeletkét meghagyó kisasszony felé.
- Ennyire éhes vagy, vagy ilyen finom lett? - kérdeztem tőle.
- Nem vagyok éhes, csak finom a süti! Jó ízű! - nézett rám tele szájjal a drágaságom.
2008.08.19. 16:31

 
Pókos-karmos nőszemélyek
Kreáltkarmú nőszemélyek vagyunk. Kreáltam mindkettőnk karmára csillagot, napocskát, pókocskát, virágot... szóval most érdekesen nézünk ki mindketten. De tetszünk magunknak. :)
Kisült a réteges mákos süti. Majd meglátjuk, milyen ízű - egyelőre hűsöl. Már amennyire lehet hűsölni ilyen melegben.
Lassanként indulunk kenyeret venni. De még várunk vele egy kicsit, Fazekas Robira várunk. Van még vagy 2 dobása, úgyhogy ezek után a bazinagy darab emberek után készülődünk. A karmunk is megszárad addigra rendesen. :)
16:01
2008.08.19. 15:56

 
Még nincs elfogadva a fotóm, amire cserélni akarok. Na mindegy, remélhetőleg valamikor ma sor kerül rá...

Kávézhatnékom van. Asszem megyek, csinálok magamnak - főleg, hogy nem akar \"senki sem\" jönni... :(
2008.08.19. 09:18
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Szúnyogirtanak bőszen repülőből. Sajnos nem ilyenből:
2008.08.18. 18:19
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ez jó volt egynek
miki felhívott délután, hogy "na hogy legyen ma?", majd kiderült, hogy úgy nagyjából este 10-ig haza sem ér - legjobb esetben -, és nemkívánatos vagyok mellette. De azért megkérdezte, hogy akarok-e menni... kedves...
2008.08.18. 16:30

 
Hehe, kaptam egy dícséretet, hogy a jelenleg fent levő kreált képem olyan, mint amit szépségversenyeken szoktak használni. Köszi! :)
2008.08.18. 14:21

 
Drágámék úgy néznek ki, mintha egy nagyon picikét kezdenének magukhoz térni. Nem merem elkiabálni... Ismerős volt a szakállas bíró. Mintha már fújt volna párszor - ellenünk.
Kép: http://stanubis.carnation.hu/telesport/thumbnail/100x0fit/00/05/32.jpg

Úgy tűnik, a füstöltszalonnával megspékelt töltöttkáposzta íze egész jó. Vegyes méretben készültek, főleg, hogy azt a lefagyasztott-felolvasztott fél fej káposztát használtam el most rá, ami kb. másfél hónapja csücsült a fagyasztóban. Olyan durván füstölt íze van a dolognak. :)

Anyámat újfent lekussoltattam. Egyszerűen elegem van abból, hogy állandóan csak pénz, pénz és pénz kell neki. Van egy olyan érzésem, hogy a világ összes pénze sem lenne neki elég! Az, hogy amikor nem volt pénze, gyógyszere, én váltottam ki neki a saját pénzemből, amit nem kértem vissza, nem számít semmit. Én csak adjak. Azért nagyságrendbeli különbségek vannak a bejövő pénzeink között: neki kb. 2,5-3x annyi jön be havonta, mint nekem. De én adjam oda neki a sajátomat, hát persze...!




*** *** FIGYELEM! Innen csak az olvassa el, aki nem finnyás! *** ***

Este/éjszaka meglepő fordulatot vett a trutyitartalmú fejem a trutyi megtartását értendően. Olyan tárgyalásokat folytatott magában, hogy ami nem oda való, az menjen a fenébe, így hát nagy trombitálásokkal fűszerezve bizonyos adag összeállt - betokosodott - genny-szerűség távozott orron keresztül - a homlokomból. Természetesen egy jó adag fájdalommal kísérve. Ez nem pozitív dolog. Nagyon nem. Az sem, hogy nagyjából péntek déltől naponta ugyanott, egy kb. tenyérbelsőnyi helyen fáj a fejem. Ez pedig a jobb szemöldökcsontom belső zuga felett két centivel kezdődik, és a szememen keresztül az orrmelléküregemig tart a folt. Szerénytelen meglátásom - és jópár éves tapasztalatom - alapján állítom: az ott végig genny. Igen, az a csúnya, sárgás-zöldes trutymó, ami fájdalommal szokott megjelenni a homo sapiens sapiens és egyéb, alacsonyabb rendű élőlények szervezetében.

(Én szóltam...)

http://stanubis.carnation.hu/telesport/thumbnail/100x0fit/00/05/32.jpg
2008.08.18. 12:19

 
Lefeküdjek még ennyi időre...? Drágaságomék nemsoká kezdenek - elvileg. Bár manapság mit lehet tudni...?! :(

Ma olyan jó lett volna... valami igazán jót csinálni. Testi-lelki igazán jót. Ha az a volna ott nem lett volna... - ahogy szólt régen az a Szandi-szám(?), amit úgy hívnak: munkahely.
2008.08.18. 03:35

 
Hosszú hétvégézek... elviselhető kis filmecske...
2008.08.18. 01:15

 
Panka betermelt két nagy szelet sajtos kenyeret. Van étvágya a drágámnak, csak ne kelljen főtt kaját enni...!

A csengőhangom filmjét nézzük őPankaságával: Indul a bakterház. Original. :) Olyan röhögéseket rendezek közben, hogy ihaj! :)
2008.08.17. 21:11

 
Ez jóóó! :) A haonon van egy szavazás, hogy hány emberrel bújtak az emberek eddig ágyba. :) Nem a legnagyobb százalékba esik a válaszom... ;)
Bár maga a kérdés is relatív. Mi van, ha valaki nem ágyba bújt a másikkal, hanem - tegyük fel - biliárdasztalra mászott vele, vagy autó hátsó ülését használta, illetve szállodai lakosztály hatalmas fürdőkádját veszi igénybe...?(lásd Amerikai pite 1-2-3 - a félreértések elkerülése végett)
:) :) :)

http://www.haon.hu/hirek/Erotikus-cikkek/cikk/on-hany-emberrel-bujt-mar-agyba/cn/news-20080817-09493197

http://www.haon.hu/hirek/Erotikus-cikkek/cikk/on-hany-emberrel-bujt-mar-agyba/cn/news-20080817-09493197
2008.08.17. 19:19

 
Arra vagyok kíváncsi, mi lenne, ha állandóan ingyen lehetne levelezgetni...?! Amennyi levelet kaptam most a hétvégén...! Igazán örülök neki! :)

Akármit csinálok, itt nézeget egy másik volt osztálytásam oldalt ebben a "Tipp" nevű sávban. Hehe, ő még nem vett észre engem. :)
2008.08.17. 16:37

 
Kaptam 10 pontot! Éljen!!! :) Küldök érte puszit! :) :) :)

Elugrándoztam Pankával a tecsóba, vettünk darált husit (36 dekát!), és csinálunk majd belőle töltött káposztát, amiből nem kap apa. Főleg, hogy azt mondta, megy plakátolni, errefel amikor felhívom, hogy jöjjön oda (ezt ugyebár már a tudomására sem lehetett hozni), kiderül: őfensége kocsmában csücsül, konkrétan a Vörös Uszkárban.
Úgyhogy most mérhetetlen dühünkben (Panka is mérges) úgy döntöttünk, hogy mi finomat fogunk enni, apa meg dögöljön éhen! Na! Ezt megaszontam.
Emellett természtesen megnézzük a virágokat a belvárosban, és oda sem jöhet velünk. Mert mi jók vagyunk, ő meg a rossz. Ráadásul ez a gondolat nem tőlem származik. Mármint ez a jó-rossz párhuzam. Panka szerint aki apa - konkrétan az övé - és sört iszik és kocsmában van, nem itthon, az rossz. Mi pedig mert husit vettünk, és nem vagyunk kocsmában, és nem iszunk sört, mi vagyunk a jók. Szerintem igaza van...
2008.08.17. 15:17

 
Lusta vagyok elindulni telót venni. Meg hát oly sok dolog van ebben a ketyerében, amit nem akarok elveszíteni...!

Szép, napos reggel - pardon, most már délelőtt - van, a fejem meg szét akar menni.
Arra ébredtem, hogy egy szemtelen légy hol a képemre, hol a mancsomra, hol a tappancsomra, de állandósult jelleggel rámszállt. Azóta már légy-gyilkolással tüntettem el a bosszantó jószágot. Nem tetszett neki, még zümmögött is előtte, hogy végleg feldobta a mancsát. Nem olyan kérlek-bocsáss-meg-zümmögés volt, hanem fenyegető, felháborodott, disznómód zümmögés. Feltehetően valamiféle káromkodást is vegyített bele - bár ebben nem vagyok egészen biztos. Ráadásul a kiskorú egyénre sem volt tekintettel. Ergo: halnia kellett.

Panka közölte velem, hogy ő az én szerelmem meg drágám, és slussz. Én pedig kegyesen egyetértettem vele. :)
2008.08.17. 10:50

 
Hajjajjj... hallgatózom ezerrel, és... emlékek... (link lent)

Teló totál beszart, szóval valami átmeneti kütyüt kell beszereznem holnap a semmiből. Hűségnyilatkozat újfent. Hogyafene...! :(
Amit szeretnék, azt úgy hívják, hogy Nokia 6210 Classic fekete színben. Ehelyett pénzhíján lesz valszeg egy Samsung SGH-M300 Ocean Blue árnyalatban. Még nem is az E250, mert azt nem árulják sajnos. Igazán nagy kár! :(
Édes istenem, mikor lesz vajh olyan telefonom, amilyet szeretnék...?! :( :( :(

https://www.youtube.com/watch?v=nBCb6I1Ektw&feature=related
2008.08.17. 02:48

 
Panka igen boldogan pihizett, vigyorgott a combomon-lábszáramon fekve. Jól is tette! Sütisütés-megevés után ráfér a dolgos kisasszonyra a pihenés...! Bezony! :)
Csináltunk közös erővel csokis muffint. Ő tette a tepsibe - akarom mondani formába - a krémes tésztát. Aztán be akarta pakolni a sütőbe. Majd észrevette, helyesebben: megtapasztalta, hogy nem jó dolog pucér mancsocskával hozzápiszkálni a forró sütőajtóhoz. :) Így hát az maradt rám. Én meg disznó módjára még odabiggyesztettem a muffinok tetejére egy-egy fél szilvát. Ettől olyan különleges lett... meg finom is. Meg satöbbi.

A csajszit kineveztem nagydarab nőszemélynek, amit ő boldog vigyorral nyugtázott. Akkora combja van most már, hogy csak lesek! Anyám megnyugtatott, hogy az enyém sem kicsi, és igencsak hasonlít a két comb egymásra. Mondom kössz... :( De nézzük a dolog jobbik oldalát: bizonyítottan hozzám hasonlít a lába felső fele. :)

Határozottan Neveletlen hercegnő-érzésem volt most. Mint amikor a haját próbálja a fodrász kikefélni. No, én is próbáltam a sajátomat több-kevesebb sikerrel.

Esti fürdés csajszi módra. Anyám elkiáltja magát, hogy jó éjt mindenkinek, ő megy aludni. Én jókislány módjára visszaköszönök. Panka döbbenten rámmered:
- Hova megy nagyi?
- Az ágyba, aludni.
- Jó. - majd némi töprengés után kikiabál: - Hé, nagyi, hova mégy?
- Aludni, Pannika.
- Álmos vagy?
- Igen.
- Rendben, nagyi. Akkor aludj jól! Puszi! - majd hozzám fordul: - Hé, anya, nagyi elment aludni az ágyába! - na ne mondd...! :) - Most már gyere, és együnk sólevest! - megeszem, dícsérem, milyen finom lett. Aztán kapok kávét. Azt is dícsérem. Kijövök a közőért. Nem hagy nyugton. - Anya, gyere már, kész a kávé!
Elmagyarázom neki, hogy köszönöm, nem kérek újabb kávét, mert a sok kávé egészségtelen, és amúgy is anya még beteg, és nem iszok kávét, csak miatta, mert ő csinálta nekem. Nem adja fel. :)
- Akkor tessék, tea! Neked csináltam! - a kis ravasz... :)

A beszólásaitól mostanság el szokott kapni a röhögőgörcs. Az még hagyján, hogy \"Na, menjél már kifele nagyi, veled nem kakálok!\", meg \"Apa, ne játsszál, gyere kóstold meg!\", de hogy \"Nem mehetsz pisilni, mert a baba alszik!\"... Egész napra felvillanyoz a dolog. :)


A reggelem viszont határozottan rossz volt. Egész konkrétan Szecska drágaságom és Kásás Tomi bénázása miatt. Mi a gránátos fittyfenét csináltak ezek??? A rádióban azt mondták, hogy \"finoman fogalmazva szívinfarktusos\" volt a játék. Nos, én inkább kurva-anyázás-a-köbön-nek nevezném. Egyszer-kétszer Miki megpróbált beleszólni, hogy mi folyik itt. Aztán inkább nem akarta forszírozni a dolgot. Jobban tette. Órákig nem nagyon mert senki emberfia hozzámszólni... Idegállapot elképzelhető. Remélem holnap a csajok - vagyis helyi idő szerint már ma, meg ottani idő szerint is - jobbat fognak játszani.
Szecskáék, drágáim! Szedjétek már össze magatokat, mert nem tudom, mit csinálok, ha még egy ilyen lesz, mint ma! Nem, édeseim, ez nem \"nehéz\" meccs volt, ez színvonaltalan, szar, gyenge játék volt részetekről! Ilyet, hogy Kásás vagy másfél méterrel arrébb lövi az ötméterest, mikor Gergő direkt őt hívja oda, hogy ő dobja be azt a rohadt labdát, amit olyan baromi nehezen tudott kiprovokálni...! Ilyen nincs!!!

Panka tavaly nyári nagy szerelme most már iskolatáska-tulajdonos nőfaló kis pasas. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz neki a suli. :) Előre várom, hogy közli a két öccsével, hogy neki ne mondjanak semmit, mert ő már nagy, iskolás! :)

Ma nem kaptam pontokat. El vagyok kenődve... de volt 2+1 levelem. A plusz 1 az nem kifejezetten itteni: volt osztálytársam írta. Külön kategóriába sorolandó ám! :) Kedves, aranyos srác. Remélem hamar talál magának valakit itt. (Helyes, fiatal, jó fej, úgyhogy minden társkereső csaj keresgélje ki, ki is lehet vajon az, és tessék ám ráklikkelni, de izibe! :) Amúgy élőben jobban néz ki, mint az itteni fotóján... )
2008.08.17. 00:14
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Életemben nem láttam ekkora répát! Halálkomolyan mondom! Itt a bizonyíték - amin nulla, azaz nulla a retusálás... A billentyűzet a normál, átlag fajtából való...

Hogy mennyi minden, érdekes, különös dolga van ennek a Tibinek...! :)
2008.08.16. 23:56
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Holnap nem kell korán kelni a drágáimhoz. Bár amennyire szurkolni fogok, úgyis ébren leszek már 4-kor... :)

Végre meg tudtam borotválkozni, és Pankán kívül senki nem zavart meg benne. Csodás! :) Nincs is újabb több centis, csúnya vágás rajtam sehol. :)

Délután kreáltam egy nagyon baba hátteret a gépre. Tényleg tök jól néz ki, és éles, és nagy, és satöbbi. :)

Egyik kedvenc rajzfilmrészem:

https://www.youtube.com/watch?v=A33Xh08brZs
2008.08.16. 00:24

 
Hangyát fogtam. A billentyűzetem mellett szaladgált. Hát itt ne szaladgáljon semmiféle hasonló jószág, mert gyilkolási hajlamaimat kiélem rajtuk!

Szédelgek. Még mindig. A déli fejfájás-csillapító óta még mindig. És egyfolytában. Ááááhh! Nagyon nem jó! Ahogy lehajtom a fejemet, azonnal kábulat meg minden. Ilyet még - komolyan mondom - nem pipáltam! Agyameldobom...! Megvan! A betegség szándékosan el akart kábítani. Vagy a gyógyszergyártó cég. Vagy a természetfelelős-hetes-napos, aki azt akarta, hogy most ilyen dögmelegben fájjon a fejem. Esetleg ez mind egyszerre.

Gyakorolgatok. Fotókorrigálást jelen pillanatban. Megyeget is meg nem is. Majd meglátjuk, mi lesz belőle! :) Ha jó lesz, felteszem ide dicsekvésképpen. :)
2008.08.15. 18:13

 
augusztus 15.
Hajnali ébresztő
Azért ennél kellemesebb ébresztőt is ki tudnék találni magamnak... :(
Panka hajnali 3-kor azzal ébresztett, hogy megy wc-re. Ezzel semmi baj nem lenne, ha nem 5 percenként kellene menni, és nem lenne nagyon büdös a dolog, ráadásul ilyen időpontban kell megnyugtatni egy baromira megrémült, fájós pocival rendelkező csöppséget. Viszont de van, elég konkrétan. Azon gondolkodom, hogy valahogy kakimintát kéne venni, és azzal beszáguldozni a Dósa nádor térre - hajnalok hajnalán. Közben be fogom indítani asszem a telesport.hu-t, és legalább online olimpianézek. WC-re menetel, fürdés úgyis elfelejtve egy időre - a hajmosásról már ne is ábrándozzak - saját használatra, amíg ez a fránya cucc ki nem jön a bélrendszerből. (Ami - megjegyzem - elég kemény, kézzel tapintható dolog jelen pillanatban a kisasszonynál.)


Odabújt apához a szentem, miután remélhetőleg kikakálta magát egy jó időre. Apa megpróbálta megmozdítani a lábát. Pankának nem tetszett a dolog. Miért? Jó kérdés... Fogta, és ágyékon - totálisan középen - csapott oda. Természetesen egy-két méltatlankodó kifejezés elhagyta apa száját, de a kisasszony nem hagyta magát: Hallgass már! - szólt rá az apjára ellentmondást nem tűrő hangon. Egyemmeg!
2008.08.15. 03:45

 
Vajon miért hiszik a külföldön élő nők a teljesen ártalmatlan, normál képemre azt, hogy benne vagyok automatikusan a leszbikus kalandjaikban...??? Egy szóval nincs rólam olyan írva, hogy "hé, a saját nememhez vonzódom, és heves szexualizálhatnéktól szenvedek"! Akkor meg mégis miért...?! :o
2008.08.15. 00:16

 
Ehhez nem írok semmit - aki tudja, az tudja, mit jelent, és miért van itt...

https://www.youtube.com/watch?v=dDwKPGUIVME&feature=related

2008.08.14. 19:06

Szólj hozzá!

2008.07.24. 13:34 - 2008.08.14. 17:46

2010.10.24. 22:28 bopci

Fúúúú, most állt össze bennem a kép! Egy régi beszólásról, amit nem tudtam mire vélni... megvan. A szokásos: ismerős ismerősének ismerőse. Ennyi a rövid út, de tényleg. Bár az az első ismerős nem ismerős, hanem más kategóriába tartozó személy.
No lám, mikre rá nem jön az ember lánya, ha egy kicsit körbekémlel a világban...! :)

2008.08.14. 17:46

 
Húúúúúúú mit találtam! Na ezt látnia kell minden 18 év felettinek! :)

(Köszi a 10 pontot! Puszi nem megy most, betegség miatt, ígérem ha nem fertőzök, bepótolom! :))

https://www.youtube.com/watch?v=hukXXYZ688o&feature=related
2008.08.14. 17:27

 
Hogyafeneegyemeg...! Újabb két helyen repedt szét a szám amúgy vérzősen.
Panka izélt megenni az ebédet. Előtte meg nyávogott, hogy ő éhes, és enni kér. Amikor meg ott van a kaja, akkor izél enni. GRRR!!! A képen látható, mennyit evett belőle. Vagy olyan nagyon szarul nézne ki...? :(
2008.08.14. 16:04
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Szegény srácnál nem volt minden oké. Kihagyta a helyzeteket. Az más kérdés, hogy az elején ok nélkül adtak az olasznak 1 pontot... De Zoli...! Lemondott mindenről - lehet, hogy már emiatt. Sajnálom, hogy nem jött össze az arany. :(
A bronzéremnek meg mióta van a helye a birkózószőnyeg közepén...?! :o Hát normális az a kölyök???? Így megalázni magát az olimpiát...! Remélem kizárják és elveszik az érmet tőle hivatalosan! Nem érdemel mást! Elhiszem, hogy rohadtul el van kenődve, hogy a törökkel egy dobogón kell állnia, és egy olasz a bajnok, de akkor sem lehet így viselkedni! Úgy viselkedett, mint egy hisztis kisgyerek, aki nem kapta meg szülinapjára a legújabb, legdrágább játékot.
2008.08.14. 12:05

 
Baromi mérges voltam reggel. Elvileg 5:45-től kezdődött Szecskáék küzdelme. Nézem az órát... 55 van... még mindig semmi. Aztán közlik, hogy ja, előtt visszakapcsolnak Bp-re, híradó, és azután lesz a vízlilabda. Hogyaza...! Az elején mérgelődtem eleget rajta. A vége azért elviselhető volt. Szerencsére nyertek az én drágaságaim. :)
Most viszont marhanagy szurkolást kell tartani, mert nemsoká aranyért megy a bírkózó srác. Csoda! A rádióban a tesókáját elkapták telefonon, és ő mondta, hogy hát ezzel az olasszal már gyakorolt edzőtáborban, és ez segítség. Szerintem meg marhára nem. Úgy állnék ki ellenféllel ilyen komoly esetben, ha én sokat tudok róla, de ő semmit rólam. A másik meg: vajon jó-e az ezüst, ha az aranyért harcol. Szerintem nem. Szerintük meg igen. Anyám szerint is jó az ezüst, mert akkor a második legjobb valaki. Igen, de az arany mennyivel többet jelent...?! Az első magyar arany lenne! Először szólalna a himnusz Kínában az olimpián! Mekkora dicsőség lenne...?! Az aranyos volt most a sráctól, amikor még nem tudták, ki lesz az ellenfele, nyilatkozott: tökmindegy ki lesz, mert ha ott van fejben is rendesen, akkor legyőzi. :)
Mindenesetre hajrá neki!
2008.08.14. 11:11

 
Oda az a maradék tükörbenézős bátorságom is, ami eddig volt. :( Az orrom meg a szám körbe cserepes, vérzésgyanús. :( Ráadásul még fáj is!!!
2008.08.12. 18:30
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Végre!
Hála a jó égnek, valami isteni sugallatra Szecskáék elkezdtek úgy játszani, ahogy elvárható egy kétszeres olimpiai bajnok csapattól - a többit nem említve -, azaz jól! Egy-két szemét gól volt ugyan benne, főleg a végén, hogy "kell?kell?kell?neszebameg, ezt védd ki!" a görög kapusnak. Anyunak azért annyira nem jött be a dolog, mert túl sokkal nyertek. Szerintem meg ott egye meg a fene, csak nyerjenek! :)

Az orrom már második napja nem szelel, ami baromi szar érzés, hozzá hapcizok kegyetlenül még mindig. Áááááhh! Annyira elegem van már ebből a betegeskedésből, hogy eszméletlen! Most meg kiütések jöttek ki rajtam. Más se hiányzott.
Panka pedig újfent hapcizik, orrfolyást tart. Oda-vissza megy a játék. Csodás! :(
2008.08.12. 11:08

 
Komolyan mondom, ilyenkor imádom magamat! Rátelefonálok előzékenyen apára, hogy bocsi, 6 perc múlva indul az utolsó troli, ő: nem gond, elérem, tuti!, erre még mindig sehol. Ez több, mint egy órája volt. Az út uccsó járattal kb. 6-8 perc ide. Hümmm... seggberúgás...?

Egyébiránt az egyik disznó-fajta szurkálódós kedvű jószágot kinyírtam. Gyengébbek kedvéért: szúnyog volt.
2008.08.11. 23:43

 
Szemét szúnyogok! 10 perc alatt kreáltak rám - a lábamra - 5 db, egyenként minimum 1 cm-es átmérőjű csípést. Dögöljön meg mind! GRRRR!!!
2008.08.11. 21:26

 
Fotócseréltem... majd meglátom, mi lesz belőle...
2008.08.11. 20:30

 
Jé, most találtam-fotó! :) (Ottan vagyok ni, a kondérnál profilból, meg a nyíllal jelölt egyén félig oldalról, félig háttal kabátban)
2008.08.11. 18:42
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nem tud valaki valami hatásos gyógyszert???

Gyajj, ez egyre szarabb! Bedugult mindenem: orrom, fülem, a fejem méhkassá változott, ahogy lehajtom a fejemet, folyik az orromból minden... márpedig mosogatni nem tudok feltartott fejjel, csak lefele hajolva. :(

Ebédre mindössze babéros krumplilevest csináltam eddig. Most azon tanakodom, hogy vajh palacsintát vagy valamilyen sütit eszkábáljak össze?
2008.08.11. 15:28

 
Lázas szurkolás

Ismételten fél 5-kor keltem. Magamtól - féligmeddig. Konkrétan: üvegcsörömpölés a fürdőszoba irányából hangra. Anyu összetörte a fenetuggyaminek odarakott mézesüvegét. Szerintem már ő sem tudja, miért tette oda, de ott volt, és onnan tilos kihajítani. A csörömpölésre aztán persze miki is felkelt. Alig tudtam visszacibálni, tökpucéran kikászálódik, félig csipásan - vagy teljesen?! - támolyog kifele anyu irányába... ejnye mondom. Ezt azért nem kéne!
Azért valami beállás csak lehet ebben a betegségben. Mindig hajnalban vagyok hót lázas, szóval második napja reggel 3/4 5-kor NeoCitrannal kezdem a napot. Éjszakánként pedig elhasználok jópár zsebkendőféleséget.
Egész kellemes dolog most ez az olimpia. Forró gyógylöttyöt kortyolgatva egy elég siralmas kézilabdameccs... komolyan mondom, nem tudom, mi lelte a magyarokat. Tegnap Szecskáék, ma Görbiczék... szörnyű, amit műveltek! Mit szörnyű, felháborító! Emberelőnyben nem képesek pontot szerezni??? A bírók meg tuti le vannak fizetve. Olyan durva dolgokat engedtek a braziloknak, hogy a hajam égnek állt, a magyarokat meg minden piszlicsáré dologért kiállították. Itt is a politikai színjáték megy vajon...? :(

Panka igen szép kastélyokat rajzol éppen, rózsaszínnel és lilával kiszínezve. Még ablak és függöny is van rajtuk! :)
2008.08.11. 12:48

 
A drágám éppen Csőrikenéz. Én pedig újfent lázasodom. Megszámolni sem tudom, mennyi lázcsillapító van bennem különböző összetevőkkel és néven futva. Az USA-China kosármeccs alatt féligmeddig aludtam, anyu bejött, hogy dögönyözzem meg a hátát, aztán közölte, hogy jé, hát eléggé lázas vagyok, mert baromi meleg a mancsom. Na ne mondd, tényleg...?! A változatosság kedvéért az orrom is elkezdett vérezni délután. Vajh' mivel lehetne még überelni a dolgot...?
2008.08.10. 19:20

 
Két dolgot nem szoktam gyakran csinálni: kurvára lázasnak lenni és baromi hajnalban felkelni. Nos, most mindkettő működött párhuzamosan, úgyhogy Szecskáék, jöttök egy olimpiai arannyal!

Egyébként marha szarul vagyok még mindig, de egyvalami biztos: mikire senki ember fia rá ne bízza az életét! Még délben - amikor elvileg már végeztek a melóval - szóltam, hogy jó lenne, ha hozna NeoCitrant, mert igencsak szarul vagyok, és kéne. Este 6-ra ért ide vele. A melóhelye nagyjából 10-15 percre volt innen, ott is egy gyógyszertár, hazafele jövet is egy gyógyszertár, ami nyitva, csak itt mellettünk nincs nyitva a Szigligetin szombat délelőtt. Akárhogy számolom, gondokodom rajta, 6 órát várni egy rohadt lázcsillapítós forró löttyre...!? :o Ó, de nagyon aranyos volt emellett. Boldogan lebegtette, amit még vett: torokfertőtlenítő. Megörültem hirtelen, hogy Septofort, de nem. Strepsils. Mézes-citromos. Még neki állt feljebb, hogy azt mondtam, egye meg ő! Kb. 5-6 perc kellett, mire leesett, miért mondom, hogy méz van benne, és nem ehetem, de ő sem. Fúúúú! Szóval van most itthon két doboz olyan gyógyszer, ami jó lenne, csak nem egészséges dolog megenni.

Tegnap csináltam buktát. Kifolyt belőle a lekvár egy része a tepsibe, és finoman odakozmálta magát. :(
2008.08.10. 10:57

 
Viharos idők járnak errefelé... nekem meg csúnyán torokfájós hangulatom van. Meg fejfájós. Meg lázadós. Pardon, lázasodós. Nagyon nem örülök neki! :(
Csináltam megint muffint. Málnás-sokcsokis. Nem kakóporral, hanem tej- és étcsokival. Darabkákkal. Mmmm! Isteni finom lett! :)
2008.08.08. 23:53

 
Nohát, neten keresztül nézegettem a megnyitót. Vagyis nézegettük. Női szakasz volt. :) Igaz, Panka aludt egy kicsit közben, de anyámmal néztük tovább.
Most pedig úgy döntöttünk a nőszemélyemmel, hogy mi elmegyünk és pasizunk. De ezt mindet komolyan gondolta! :) Szóval mi ketten, jányok pasizni fogunk. Hogy hol és kivel... hát az még rejtély számomra. :)
2008.08.08. 18:24

 
Senki nem hiányolt, senkinek sem hiányoztam... :( Sírni fogok! :( :( :( No mindegy.
Felpakolásztam egy pekingis képet a honlapok főoldalára - pillanatok alatt le is fog kerülni, ahogy Pötyit ismerem -, és kitaláltam, mit csinálok a megmaradt kókuszos rizzsel. Muffint készítek belőle! :) Kellett nekem olyan formát kapni, nem nagyon állok le vele azóta! :)
Két mosogatós edényszárító púpozva van a cuccal, és még nem vagyok kész. Kezem kissé kiázva - hű, milyen romantikus, pasifogó dolgokat mondok! :) -, kávézhatnékom van, és asszem hódolni fogok ezen szenvedélyemnek hamarosan. (Mijjazisten...?! Rohadt zúgó dög szálldosott be a szobámba! Takkkkaroggyon kifele, de azonnal, vagy kinyírom!)
2008.08.08. 11:53

 
Művelődök. Nézek egy filmet "The Corporation" a címe. Hozzá főtt kukoricázok. :) Lehet felszedek pár kilót vele, de teszek rá magasból! :)
2008.08.08. 00:40

 
Állítólag finomat csináltam. Konkrétan: körtés-narancsos-kókuszos csirkemellet kókuszos rizzsel. Valószínűleg tényleg finom volt, mert nem sok időt töltött a tányéron. Pedig körtéből még virágkompozíciót is kreáltam mellé. Az is gyorsan eltűnt onnan. Mivel még nem találtam meg a lakás egyik sarkába sem eldugva, úgy tűnik, megemésztésre került...
Megtaláltam a neten pár régi receptet, amit anyám kb. 10 éve kutat-fitat, eredménytelenül. No lám, ha nekem nem szól...! :)
Doki néni lebajszintott, hogy ugyan miért akarok én köptetőt vagy köhögéscsillapítót adni a gyereknek (elvégre is "csak" torokgyulladása van, két darab csodaszép, piros színben pompázó mandulával spékelve). Nem is tudom... esetleg azért, mert köhög...!? Hogymikvannak...?! :o Nem is tudom, mit képzelek magamról! Komolyan mondom!
2008.08.08. 00:09

 
Fejfájással küszködök. Na nem olyan szimpla másnaposságossal, hanem orrfolyós-taknyos-szemkifolyós übereléssel. Borzalmacska! :(

Pontokat kaptam! Így, többesszámban! :) Csabinak megy a puszi! :) A többieknek csak úgy, ha szólnak, hogy ők a feladók. :)
2008.08.07. 13:57

 
A tegnapi nap alkoholmennyiség-fogyasztásáról a lenti kép kellően nyújt elég bizonyítékot. Csak a pultnál aki ott ült fazon, az nem kellett volna. Körül voltam véve 4 hímnemű élőlénnyel, de azért pislákolt rám erőteljesen. Esküszöm, semmi kihívó nem volt bennem!
Szabi meg nem is vette észre a saját hugát, aki ott volt pár szeparéval arrébb! Gabi figyelmeztette rá, hogy hé, ez nem a te hugod? :)
A gond csak az volt, hogy hazafele jövet anyám már szólt, hogy igen, addig nem, de akkor 10 perc alatt belázasodott a csöppségem. :(
Délelőtt összefutottunk Zsikével meg a picivel. Nagyon aranyos! :) Panka közölte, hogy ő nagyon szereti azt a picibabát. Kis hurkagyurka combos, hatalmas nagy, kuksiszemmel. Úgy végigmért, hogy ihaj!
2008.08.07. 11:04
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Beszereztem egy "ócsó" mosószert. Ami azért 90 fokon rendesen kimossa a foltokat. Értem ezalatt: lekvár, kakaó, csoki, mogyorókrém, liszt és egyéb nyalánkságok egyazon helyre való beletörlését amúgy gyerek-módra.
Jelenleg éppen kifestés művelődik - rajtam. Én meg élvezem. :)
2008.08.05. 21:44

 
Panka egy picit jobban van. De csak egy picit. Nem lázas. Ennyi a jobbanlét maximalitása. Nyifinyafi nyűgice még a szentem. És két pofára zabálja egyszerre a párizsis kenyeret, a husilevest és az epres nyalókát. De tényleg egyszerre! :) Édes, aranyos a kis szentem.

Ma pörköltet fogok csinálni. Combból. Előre várom... mmm! :) Azért azt, mert a hurka elfogyott a husiboltban. Majd pénteken lesz. Pedig hurkát akartam csinálni krumplipürével. Így most marad a pörkölt nokedlivel. Vagy tésztával. De inkább nokedlivel kéne, mert a tésztától kezd herótom lenni, annyit ettünk mostanság...
Azon gondolkodom káposztaleves legyen vagy karfiolleves vagy mi? Esetleg paradicsomleves...? Vagy paradicsomos káposzta...? Ez nem is lenne olyan rossz - csak nem láttam a zöldségesnél kicsi fej káposztát, két kilónyit meg nem akarok venni. Pocsékolnivaló pénzem nincs ugyanis. Más sem nagyon, de ez van.

Nem tudom, ki pontozott, de köszi neki!
2008.08.05. 14:17

 
Valamikor 10 körül elaludt a babám, most meg megint ébren van. Lázas. Lázcsillapító kúp mellett... :( Szegénykém, köhög, mint állat! :(
2008.08.04. 23:08

 
Létrehoztam saját magamat az iwiw-en. Orig csomagként. Sőt, már a saját ismerőseimnek első adag kijelölésével is végeztem. 120 körül van az első kör - de majd még lesz... :)

Jelenleg kaja felső kijövetelének veszélyével küszködök. :(
2008.08.04. 16:46

 
Nohát Panka fotózott. Engem. Hümm... viszont egyre szarabbul vagyok. Ezexerint ez valami vírusos dolog. Fáj a torkom, a fejem, lázasodok befele. Csodajó! Hogy minden napra kijut valami...?! :o
2008.08.04. 13:56
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ez jóóóóóó!!! :) Lassan osztálytalálkozót lehetne tartani ezen az oldalon. De iskola-, ill. évfolyamtalálkozót mindenképpen. :) Ezen kívül aki felbukkant "kiskoromban" az életemben, lassan mindenki megjelenik itt. Ja, újabb volt osztálytársamat fedeztem fel. Eddig még csak én őt, ő engem még nem. Hehe! :) De legalább tényleg jó képet tett fel magáról. Remélem sikerrel jár. Ráférne...
2008.08.04. 10:51

 
Azért muris dolog is történt, mégpedig lázcsillapítós párbeszéd. Rátettem a nyakára hátul a hidegvizes ruhát. Erre:
- Ez hideg! - szemrehányó tekintet hozzá.
- Tudom, de le kell húzni valahogy a lázadat.
- De ez hideg! - ismételte, ha nem értettem volna a dolgot egész konkrétan.
- Tudom, cicám. Akkor tegyük ide a fejedre, jó?
- Nem, ne tedd, nem kérem!
- Ha nem vizesruházlak, akkor kúpot kell a fenekedbe nyomni.
- De az fáj! Nem kell kúp! Hívjad a mentőautót!

Vigyor, erőteljesen. Eggyemmmeg...!
2008.08.04. 10:23

 
Mai reggeli termés: két levél. :) Ez jó! :)

Rossz dolog: igazam volt. Ez alapjában véve nem lenne rossz, csak az adott esetben.
Tegnap, fürdéskor mondtam anyámnak, hogy a kicsimnek meleg a feje. Azt mondta rá, hogy nem baj, ha csak a feje meleg, az nem baj. Ma reggel ismét. Most is mondta, hogy semmi baja, csak megfázott, és annyi, de nem lázas. Én meg már nem hittem neki, és jól tettem. Reggel 38,3 úgy, hogy nem szorította eléggé a lázmérőt. Vajon mennyi a valódi láza...? :( Tényleg szarul van szegénykém, mert engedi a hidegvizes ruhát. Sőt, még ventilátort is bekapcsolt magának, ráadásul nem engedi kikapcsolni. Hú! :(
Hogy a fenébe merjem itthagyni anyámra így a beteg, lázas gyereket, ha azt mondja nem beteg, közben meg hót lázas...?

No, megyek kávécsinálni, mert már megint 3-ig voltam fent hajnalban.
2008.08.04. 09:55

 
Nem is olyan rossz arány... az 1-es és a 9-es meglehetősen sokat szerepel benne... :)

Adatlapod megnézték: 11 399
Pontjaid száma: 1199
2008.08.04. 01:04

 
Este újabb muffin-kísérletezésbe fogtam: csokis-szilvás volt. A második adag nem sült át először, úgyhogy vissza kellett pakolni, hogy rendesen átsüljön, emiatt kicsit összeesett, de egyébként jó lett. Csak még mindig nem tudom, hogy lehet a szilikon formát takarítani. De sebaj, majd kikísérletezem. (A képen a tegnapi, első muffinsütésem eredménye látható.)
A mosogatás kellős közepén Berni feljött, hogy lehetőleg ne használjunk vizet lefele folyással, mert a pince átment medencébe, az ő lakása pedig az ahhoz illő szökőkút-effektussal bővült - csak ő nem igazán örül neki. Pont vasárnap este! Szuper! Éppen akkorra készítettem össze meg vissza meg bele, stb. a koszos cuccot a mosógépbe, hogy kimossam. Így hát most semmi nem lett belőle. Evvan! Majd holnap.
2008.08.03. 23:27
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
No, egy tizes már beesett. Vagy több ember, de összesen tíz pont. Köszi! :)

Elmentünk az 1. Mézeskalács Fesztiválra. Egész jól összehozták. Volt jó sok dolog, Pankának eléggé tetszett. Aztán amikor apa is odakeveredett - kb. másfél órával később - neki is. Gyereket el lehetett engedni, mert csak egy kijárat volt, ott meg annyira könnyen azért nem tudott semelyik gyerkőc kiszaladgálni.
Mézeket lehetett kóstolni. Meg italokat. A legenyhébb a hársfatea mézzel. Emellett volt valami \"z\"-vel kezdődő nevű lé is, ami 12 fajta gyógynövény és méz keveréke szódával dúsítva. Nos, ezt nem mertem megkóstolni. A teát sem. Aztán a legvégén találtunk egy olyan fajta mézet, ami elvileg nem tartalmazott semmilyen - az én szervezetem szerint - veszélyes anyagot, ugyanis csipebogyó, bodza és kamilla volt az egész. Megkóstoltam. Előtte tudta a csaj, hogy allergiás vagyok a mézre. Miután megettem, akkor mondta, hogy hát igen, ezt a három cuccot vegyítik bele az erdei mézbe. Hogyazanyád...! Késhegynyi mennyiség került belém. Hazafele a trolin úgy vettem észre, véletlenül, hogy jé, be van dagadva az egyik kezemen az összes ujjam. Aztán a másik is. Itthon már a térdem is bedagadt - akkor már volt bennem Calcimusc. Mostanra nagyjából lelohadt, de kellemetlen volt. Azt azért nem értem, hogy ha elvileg nem igazán van benne olyan anyag, amire bármelyikőnk allergiás lehetne - apa a propoliszos mézre allergiás -, akkor miért dagadtunk be mindketten...?
Azért aranyos dolog is volt. Többek közt a dtv-s operatőr már messziről felismert - mtv-s kamerával a vállán. Aranyos volt... :) Panka is. Főleg, miután magáévá tett egy sípot. Be nem állt a fújókája. Elszaladt, tudtuk, merre van - csak hang után kellett menni.
2008.08.03. 17:32
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Kiderült: még jó, hogy nem mentem tegnap, mert oltári nagy veszekedést hallhattak volna a környékbeliek. Viola belelendült. Igaza volt mikinek... Hümm...

Terveim szerint tízórai-megevészet után indulászok a nőszeméllyel mézeskalács fesztiválra körbeleskelődni, hogy mi van, mi nincs, meg egyáltalán.

(Kíváncsi vagyok, erre a kreált fotóra fog-e valaki pontozni...)
2008.08.03. 10:25

 
Megkreáltam magamat. Eső esik a pofázmányom előtt - a progi szerint legalábbis.
Egyébiránt egy fekete bogár/állat szemtelenkedett ide az egeremre; ráadásul amikor megfogtam kézzel, hogy kívül tágasabb! - felkiáltással kihajítsam az ablakon, még neki állt feljebb! Szó szerint összecsinálta magát. Tehát most az egerem össze-bogár-csináltas lett. (Hogy pisi vagy kaki van rajta, hát azt nem tudom, de jelen esetben tömindegy, ugyanis egy bogár nem tud olyan büdöset rottyantani, hogy orrfacsaró bűz keletkezzen a ventillátorral turbózott szobácskámban.)

Ja, igen, iszogattam egy cseppet... Úgy kb. 3,5-4 dl-nyit a spanyol borból. Anyámnak bezzeg meg sem ártott kb. 2 decinyi mennyiség! Jópofa egy szervezete van...!
2008.08.03. 01:12
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Anyu sötételőjét kivéve minden függöny ki van mosva, fel van aggatva, ezáltal kellemes víz-szag lengi körül a lakást. Főleg, hogy a koszkiszedő szer víz-szerű illatú. Te jó illatú lakás...! :)
2008.08.02. 15:21

 
Kíváncsi vagyok két dologra:
1. mikor látom a tv-ben a reklámot
2. milyen lesz a visszhangja

A befektetősdinkről van szó. Kis kutyis a reklám. De lehet, hogy kenguru. Bár inkább a kettő keveréke a figura. Mindenestre aranyos. :)
2008.08.02. 15:13

 
Miki nagyon kedves dolgot tett: engem - és főleg a pénztárcáját - kímélve maradjak itthon. Főként azért, mert ott lesz Viola. Az pedig, hogy én egy légtérben tartózkodjak vele, no hát az elég veszélyes dolog.
2008.08.02. 10:35

 
Na így a jó! Ventillátor fújja a levegőt! Végre! :)
2008.08.01. 23:47

 
A lentebb látható kép elég erőteljesen jelzi: nem fázunk itthon - sem. De máshol sem fáznánk. Meg hasonlók. Dózsák alszanak. Jó, hogy vártam, apa kijöjjön velem dohánypusztítani. De mit vártam...? Szokásos. :( Hazaért kb. 9 fele, és nagyjából fél órája horkol. A két idő közt: köszönés, ajándékátadás, kajabezabálás - inkább éppen megette, pedig nagyon fincsi lett! :( -, egy cigi elszívása, aztán letelepedett a térképem miatt a gép elé. De most már felállt onnan, és horkol. Szóval ismét enyém a pálya. Ja, elfelejtettem: kitört az újabb nyűglődése, hogy látta: itt vagyok. Hogy itt hülye barmok vannak, és nincs rájuk szüksége. Nos, nem is neki kellenek... :)
Ja, úgyis olvassa, tehát: kaptam fehér rózsát, töveset és egy muffinsütőt. Szilikont. Hogy hogyan fogom kitalálni ezen a régifajta sütőn, hogy mennyi az a max. 230 fok, amit kibír, no az még rejtély. Ja, és egy fadobozban volt a dolog. Egy HAMLET feliratú érdekes, általam még nem is látott fadobozban.
2008.08.01. 23:27
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 


 
No, ebből kevés is elég a fejbe szálláshoz (saját tapasztalat)... amúgy rohadtul ízlik! :)
2008.08.01. 21:46
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Jelentem: Dubarry csirkemell kész! :)
2008.08.01. 18:15
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Mmmm...! Nincs is igazán finomabb, mint a jól megpirult/megsült csirkemell...! Imádom!!! (Ja, dubarry csirkemell készül saját részre. Ünnepi lakoma! :) )
2008.08.01. 16:10

 
...és őket kaptam:
2008.08.01. 14:35
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ez jelenti azt, hogy vannak ismerőseid. :)
Mancsomban van a fődemrő\' a térkép. Ahogy nézem - bár személyesen kellene megtekinteni - elég fejlődő helyen van. Tehát nem kizárt, hogy ér valamennyit. Dimbes-dombos árokparton helyezkedik el. Úgy is mondhatnók: Pankának igen idális, mert békák több mint valószínű ott vannak rajta, vagyis a környékén. Az meg nekem jóóóó! :)
Jelenleg a pénzügyi részen 11/4-en álldogálunk. De ha minden igaz, hó végére már jobb lesz. Vagyis legkésőbb a hónap végére. Tegnap kiderült, hogy elég nehéz elkapni a \"főnökünket\", mert erős időhiányban szenved. Ezt eddig is sejtettük... No de azt nem, hogy ennyire...!
Most kell valahogy összeszedni magunkat - mindenféleképpen -, hogy normálisan helyretegyük a pénzünket. Ha tudnám, hogyan kell...! De nem tudom.


ŐPankasága alkotott a félig retusált képemből (kontárkodó művészzsenipalánta :)). Ilyet:
2008.08.01. 14:17
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Suttyó-helyrepakolási vágytól fűtötten

Tegnap elég rendesen megdöbbentem magamon. Kezdem azzal, hogy valahol - ahol eddig még nem - láttam kiírva, hogy gázpisztoly, vagyis riasztópisztoly, engedély nélkülis van. Bazinagy sárga betűvel keresztbe az üvegen. Megmaradt a fejemben. Aztán a buszra felszállt három kiskölyök - maximális átlag életkor 12 -, köztük egy suttyó. Nem tudom szebben írni, az volt. Tipikus nem-ma-barnult-le külsővel, viszont fullgazdagon. Haja valami idióta nyálas zenekaréhoz hasonlított. Vagy abban a gimis sorozatban van ilyen...? Nem tudom. Tény, hogy rohadt sok mai kölykön lehet ilyet látni.
A külseje nem volt gond. Csak aztán a többi! Félpercenként hallgatta a busz utasközönsége, hogy \"takaroggyá vagy orrba rúglak...!\". A lehető legdisznóbb gyerek-szekáláson ment végig az a szerencsétlen, aki velük utazott, és valamiért kinézte magának ez a kis suttyó. Örültem, hogy odaértünk, leszállhattunk, megszabadultunk tőlük. Legnagyobb bánatomra azonban visszafele is ugyanazzal jöttek.
Tudvalevő, hogy Panka kedvenc törzshelye a korásbuszon a hátsó. Mint majdnem minden kisgyereknek. No, ez a három kölyök bevágódott oda. Panka ment boldogan, szaladt előre, látta, leültek oda, de mivel négy ülés volt, és csak három foglalt, gondolta, odaül a negyedikre. A kiskölyök újabb beszólása: ez esélytelen! - hülye picsa.
Itt inkább úgy döntöttem, elszámolok magamban tízig. Csak arra nem számoltam, hogy a fejem nem nyugszik meg teljesen. Elképzeltem, hogy a fejéhez nyomnám azt a fegyvert, letérdeltetném, és megmondanám neki, hogy \"takaroggyá vagy orrbarúglak köcsög!\" - a saját mutáló egérnyávogásával. Vegyük hozzá, hogy komolyan gondolkodom: ha tudnám, pontosan hol lakik, megvárnám ott, mikor kijön, elkapnám, levetkőztetném tök pucérra, leütném, és otthagynám a város kellős közepén, aztán amikor magához térne, lesne ezerrel, hogy mi van. Találna magánál egy cetlit, hogy \"takaroggyá vagy orrbarúglak köcsög!\" és kész.

Beteges, mi? :)

Ilyet még soha nem csináltam, az tuti. Ennyire még nem nagyon húzott fel egyik ember sem. Be merjek menni a boltba azért a fegyverért...? :)


Emellett Pankának beszerződött egy nem-teljesen-kincsesdoboz, de jó nagy, és lehet bele pakolni játékokat. Hogy teljesen őszinte legyek: már bele van pakolva rengeteg. Rám meg most a pogácsakisütés és a további pakolászás vár.
2008.07.29. 10:24

 
A hétvégéről az alul levő kép árulkodik, ami szombaton készült az egyik hiper-szuper-marketben. Nem retusált kép, hanem valódi. Nos, az én állapotom is ilyen szombat délelőtt óta, és még mindig nem jöttem helyre. :(
2008.07.27. 23:52
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Most kapok agybajt...! A gép be van döglődve, a telefonom meg eltűnt. Pluszba még: kikapcsoltam a nem a SIM kártyán levő hívók fogadását, és fingom nincs, ki van rajta a kártyán. Akit tudok, annak meg nem tudom fejből a telefonszámát, hogy felhívjam máshonnan. Áááááá! Hogy a fenébe tud ennyire eltűnni egy telefon???
2008.07.25. 10:41

 
Megtaláltam a kb. másfél-2 éve íródott verseimet. A béka imája, A gólya imája, A torkos borz. Aranyosak... még mindig. Pankának lassanként elkezdem szavalgatni, hátha művelődik tőle. :)
2008.07.25. 00:30

 
Felpakoltam az "újdonsült" honlapomra a WALL-E-t. Nem tudom, érdemes-e megnézni... gondolkodom rajta nagyon. Csajszival kéne megnézni igazság szerint, de nem tudom, kibírna-e annyi időt a moziban.

2008.07.24. 13:34

Szólj hozzá!

2008.05.23. 13:40 - 2008.07.24. 11:00

2010.10.24. 22:22 bopci

 

Nem értem... arra ébredtem, hogy csörög a telefon. Egy órával később, mint kéne. Akkor, amikorra már ott kellett volna lennem a kisasszonnyal... ajaj...
Este még csináltam ilyen süti-szerűséget, most azt eszem. Ropogós az alja és ehető. Majd legközelebb másmilyen lesz. Az ehetőséget persze megtartva...
De azért rámfér egy jó nagy csupor kávé!
Most meg vagy a bölcsességfogam jön - 27 és fél évesen! -, vagy meglett életem harmadik lyukas foga. Az első - de rég is volt!:) - még tejfog volt. Aztán ugyanott, ugyanannak a helyén a rendes fog is kilyukadt, ám azzal nagyobb szenvedés volt, mire kihúzták az ügyeleten. Na az kemény volt! Képem bedagadva, begyulladva a környéke, érzéstelenítőt nem éreztem, amikor beadták - 2 vagy 3 volt -, a fog meg kis szilánkokban akart kijönni. Doki először ráfogott, és egyből összeroppant az egész. Rángatta jó ideig, mire kijött! Aztán még 24 óra múlva is vérzett, nem is kicsit, szóval klinika, szájsebészet - még jó, hogy ismerem az ottani egyik "főnököt" - és döbbenet a fején az akkor ottlevő dokinak. Próbálgatta szerencsétlen fiatal mindennel elállítani, de csak nem ment. Végül valami kockából levágott egy darabot - de szó szerint kockából -, és azt tömte bele a lyukba. Namost akkor se beszélni, se enni, se inni, se cigizni, se mást nem lehetett csinálni.
Fú!
Na remélem, ez nem az lesz. Jelenleg a bal felső mittudoménhanyas számú fogam irtó érzékeny. Az utóbbi időben napi 4-5-ször mosom meg a fogamat, vagy mégtöbbször. Árpi bácsinktól meg valamikorra kénytelen leszek időpontot kérni. Aki itt nem ismeri Árpi bácsinkat fogorvosi körben... na az nem tudja, mit hagy ki. Árpi bácsi az olyan, hogy bezuhansz a székbe lefehéredve, és képes megkérdezi, hogy hogy érzed magadat, kényelmes-e a szék, milyen zenét rakjon be - pl. Tankcsapda :) -, mi a helyzet otthon, stb. Ráadásul ahány pasit ismerek, mivel a pasik tudvalevően be vannak sz*rva a fogorvostól, bizvást állíthatom: "valamilyen érdekes okból kifolyólag" képesek elmenni hozzá (félig-meddig) önszántukból.
A magánrendelője meg nincs is messze innen... kb. félóra séta, ha lassan megy az ember fia/lánya.
No, hagyom itt a naplócskámat, megyek kávéfőzni saját részre. Aki kér, az most szóljon! (Jé, a saját mancsom meredezik az ég, pardon, a plafon felé!)

A pontozónak küldöm a puszit! És köszi! :)
2008.07.24. 11:00

 
Hümm... elgondolkodtató...

https://www.youtube.com/watch?v=5IBHyUCw-vg&feature=related

https://www.youtube.com/watch?v=5IBHyUCw-vg&feature=related
2008.07.24. 00:54

 
Másikhonlaphelyrepofoztam, bannercsináltam, feltöltögettem, anyáztam... ennyi a mai napi mérleg - eddig. Majd lesz több is... ;)
2008.07.23. 14:55

 
"kedves" éjszakai élményem volt most. Kezdem azzal, hogy megint leszakadt az ágy - szimpla mozdulattal, szó sincs szexről! Mikike felkelt, és a következők történtek ébren, nyitott szemmel volt, ágyat igazítva:
kezdte azzal, hogy a hupikék törpikéket feljebb kell húzni, aztán közölte, hogy a tetőt meg kell igazítani (3-4 "faszomhúzzambele" közte), majd miután meg mertem kérdezni, hogy miről is beszél, elküldött a halál faszára ordítva, és közölte, hogy mekkora egy segg vagyok, hogy nem értem, mit kell csinálni az utalvánnyal.
Anyám felébredt az ordibálásra, és végighallgatta az egészet. Kösz, csak vagyok...
2008.07.23. 12:30

 
Egész jól haladunk befektetés-ügyben. Eddig legalábbis - egy hét alatt... no majd meglássuk, hogyan alakul tovább a dolog. Még jó, hogy az előbb megnéztem! Ha nem teszem, véletlenül azon vennénk észre magunkat, hogy gazdagok vagyunk, csak nem tudunk róla! :)
2008.07.22. 15:53

 
Ez nem igaz!!! Egy rohadt légy már vagy három napja itt szemtelenkedik, és az istennek nem bírjuk lecsapni, mert mindig elrepül. Hogyaza...! Igazán mérges vagyok mostmár rá! GRRR!
2008.07.22. 13:24

 
Nohát, honlapújítok. Meg használati utasítást írok hozzá. Megreformálom, ahogy tudom - igaz, elég erős ellenállásba ütköztem már eddig is. De nem adom fel! Fejlődni kell! :)
Mai adagom: kb. 6 személynek megfelelő kávémennyiség.
Panka mai adagja: kb. 1 felnőtt embernek megfelelő kávémennyiség.
Ez utóbbinak annyira azért nem örvendezek...

Új képet csináltam a fórumhoz. Pár dolgot átpakoltam. De ez sem fog megmaradni kb. estig - a tegnapi dologból kiindulva... Pötyi olyan gyönyörűen felhúzta az agyvizemet, hogy valami eszméletlen!

Jóhír: anyám újfent próbálkozik használni a saját vasalóját. Még nem tudja pontosan, hogyan is csinálja, de csak megpróbálja. Helyes! :) Csak szag alapján már megint kifogyasztotta belőle a vizet, és szárazon próbál meg vele vasalni, ami ugyebár nem a legjobb megoldás - lévén hogy gőzölős vasalóról van szó.

Várok egy telefont. De csak várok. És baromira nem kapok. SMS-t már kaptam. Ugyanazt, mint tegnap. De azt nem vártam.
2008.07.22. 11:35

 
De ez a kedvenc, saját kreálmányú háttérképem per pillanat:
2008.07.21. 15:53
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 


 
Panka fotózott. Én meg lesek rajta. Művészi képek... :)
Csinált rólam is, de inkább nem mutatom, bár szerinte "Jajjjj, nagyon gyönyörűűű...!" - csak a ruha átlátszósága a gond, hiába sötétbarna vagy milyen a színe.
2008.07.21. 15:16
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ez jó volt egynek. Anyám távozásakor megkérdezte, hogy ugyan nem véradni hívtak engem mára? Mondom de. Akkor miért nem megyek? Természetesen előtte közölte, hogy ő jó sokáig nem lesz itthon, sőt, már napokkal ezelőtt mondta, hogy ma nem tud a gyerekre vigyázni. Így tehát valószínűsítheően az vetült fel benne, hogy Pankát viszem magammal vért adni. Persze! Kb. fél-egy órán keresztül felakasztom a szögre, és minden rendben lesz, mi? Szóval nem tudok menni. Pedig rámférne egy kis vérfrissítés. Nagyon rámférne!
2008.07.21. 10:45

 
Köszi a pontokat! Megy a puszi érte! :)

Szalonnasütöttünk. Én az első 10 percben sikeresen leégettem az amúgy is sérült kezemen 3 ujjamat. A tűznél durván fel tud ám forrósodni a tányér! - saját bőrömön tapasztaltam a dolgot. Amúgy is markolni nem tudok vele. Most meg három ujjam végig van hólyagosodva - még úgy is, hogy azonnal víz alá dugtam, plusz kb. másfél órán át áztattam hideg vízben. Nagyon nem kellemes a dolog...!
A hernyót/kígyót/gilisztát - ki minek mondja - meg nem találom sehol. Legalábbis itthon. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy ottmaradt a tecsóban. Ja, ez a csúszó-mászó életben nem hagyja életben az embert, de jelen esetben csak gumicukorról van szó. Ócsó és ehető.-..
2008.07.20. 01:07

 
Viola nélküli pakolás - na az megy nagyon gyorsan. És nyugisan. És röhögésekkel telve. Emellett ismét bebizonyosodott, hogy amit három - vagy két - fiú nem tud megoldani a barkácsolás terén, azt én igen. A nap végére már egészen megszokták, hogy ha valamit nem tudnak megoldani, akkor "Bogíííí...!" - és minden rendben lesz. Csak a kezem ne fájna ennyire tőle...! :( Nagyon elhasználódott a jobb mancsom. Valszeg meghúzódozott az ízületem, de a kézfejemtől egészen a nemtudommiig. Még jó, hogy nincs semmi remény szekkszualizálásra - főleg félkézzel... :(
Az elején emlegetett egyénnel kapcsolatban tolmácsolom a véleményeit: nem, nem kell WC az újabb ph-ba, menjen mindenki kocsmába, akinek dolga van a WC-n. Emellett: nem, nem kell kávéfőző, nem kell hűtő, az én alighasznált nagyképernyős tévémet meg nyugodtan oda lehet(ne) adni a Feriéknek ("költöztetők", akik a szeméttelepre, ill. magukhoz visznek el mindent). Hát hogyne! Emellett gipszkarton helyett összehugyozott, szanaszét rohadt ajtókerettel kell megoldani a vizesblokkot. Most komolyan: normális az a nő...?! :o Előre látom, hogy nagy viták, veszekedések lesznek még itt...

Egyébként köszönöm élek - már az ilyen dolgokat leszámítva -, volt három telefonom ma - amiből kettőnél semmit nem lehetett hallani, az elsőnél sem sokat :( -, Panka-mentes napom volt, és most már sejtem, mi a tea szelleme. Persze miután rájöttem, hogy mi a fészkes fenéért kell egy kölyökelefántot - még ha szobor is - leforrázni, ráadásul duplán. De ez sem most lesz.
Csajszikám közölte, hogy ő most alusz. Aludjon csak a kis szentem! :) Egyemmeg...! :) A jóidesapja már rég horkol. Főleg, miután megkértem, hogy ugyan bontsa már ki nekem a bort. És főleg azután, hogy imái meghallgatásra kerültek, azaz nem megyünk ki a kertecskémbe, mert ő fél a darazsaktól. Pedig én már úgy mennék...! :( Hiányzik. Csend van ott és nyugalom, és kutyaugatás, macskanyávogás, kakaskukorékolás, meg jó sok gaz per pillanat... de akkor is: enyimé! :)
2008.07.18. 23:08

 
Hót por és piszok vagyok. Hogy abban a helyiségben jó ideje nem takarítottak, az tuti! Kb. másfél éve minyimum. Vagy még több - úgy egy egésszel. Szőnyegpadlók(!) kiporolása ment, valamint retkes, összerohadt-penészedett pvc-padló felsuvickolása, stb. Egyik sem bizalomgerjesztő foglalatosság. A koszos függöny itthon van, nemsoká belevágom a gépbe fertőtlenítővel egyetemben. Ráfér...! A levelesládát meg a fiúk - 3-an összesen - nem tudták leszedni, merthogy a csavar megakad egy helyen. Én, a gyenge nő, fogtam és leszedtem, csavarhúzó-tekeréssel. Nem rángattam, meg hasonlók, csak egyszerűen és szimplán leszedtem. Hogymikvannak...?! :o :)
Bevágtam egy adag Starbucks-fűszerek sk-keveréket. Elég régen ittam már kávét, úgyhogy köszönöm, jólesett! :) És ráadásul hót finom is volt! :) (Ihhbinbekébzeltmajomállat!:))
2008.07.17. 14:06

 
Noshát, várom Pötyit. Az "ótómmal" egyetemben. Azt mondta, 9-re érünk oda, ahova kell, és úgy jön értem. Köhömm, még nincs itt.
Tegnap olyan baromi szarul voltam, hogy ihaj! Kajacsinálás, Dózsaetetés, aztán le kellett feküdnöm. Megjelentek rajtam szúnyogcsípés-szerű kiütések. Azért csak szerű, mert mára eltűnt mind. Valamire allergiás lehettem a kaja alkotóelemei közül. Kérdés: mire?
Anyám újfent elkezdte a nyűglődését, hogy 80 000 Ft-os gázszámlát fizessünk be, mert nem ő használta. A villany totál kifizetve (hasonló kaliberű összeg), a víz folyamatban, meg ez. Azér' mán ne...!
2008.07.17. 09:00

 
Kiállítás-néztünk - volna, ha Panka hagyta volna. Hisztizett. Emlékezetesen megmaradt az ott jelenlévőknek, hogy részt vettem egy gyerekkel a Szocreálon és az Aba-Novákon. Csodás! Csak éppen a képeket nem tudtam megnézni, mert őPankasága nem engedte. :( Aztán amikor kimenekültem, apa ott termett kint a padon. Átadtam a gyerekvigyázás csodálatos posztját neki. Nagyjából másfél perc alatt kiborította a jányzó. Én akkor már kb. 4-5 órája szenvedtem.

A képen Panka, szobor, Pötyi. Tetszőleges sorrendben, ámbátor nagyjából helyes következtetéssel.
2008.07.16. 23:31
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nos, ennyit tudtam kiszedni belőle. Nem sok...
2008.07.16. 00:50
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Voltunk Sanyinál. Befektetés-dolog miatt. Úgy döntöttünk, belevágunk, lesz ami lesz. Majd elválik. Szerintem egy pókerjátszma az egész, Laci szerint stratégiai játék. Én pókerezni szeretek - keveset kapok ki éles játékban :) -, miki meg stratégiaizni szeret. Amúgymeg az ő pénztárcájából mennek ki a tízezresek, nem az enyémből. :)
Kaja gyors volt, és nem tudom, milyen ízű. Dózsák felzabálták. Panka csinált rólam közben fotókat - felül felső, alul egy szál tanga, és nem tudom rendesen kivágni, úgyhogy nem pakolom fel ide -, meg az apjáról is. Emellett videófelvételek is készültek a kisasszony mancsocskája által. Jó, hogy megnéztem a kártyát! :)
No, kaja itten található ni:
2008.07.16. 00:28
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Elkezdtem összeszámolni a gép értékét. Kb. félmillánál tartok. Mármint a számítógép és a rajta levő progik. De a StarCraft legalább nem tud futni rajta! :) Hálaajóistennek! :)
2008.07.15. 11:25

 
Most szívesen fent lennék északon, pl. Dániában. Fehér éjszakák, vagy még fentebb a sarki fény... hozzá Finnország... vagy Svédország... de jó is lenne...! Aztán leugranék mondjuk Olaszországba - vagy spanyolhonba. Közben énekelném, hogy Barcelona... bár nem vagyok én Monserrat, de akkor is. Kíváncsi vagyok, ott milyen idő lehet... Persze azért mindenképpen útba ejteném Hollandiát, bespájzolnék a kedvenc sajtomból. Kedvenc...?! Kb. 4 éve nem ettem! De akkor is fincsi volt! :)
Hümm... vajon Párizs is útba esne Spanyolországba menet...? Megállnék a vasmonstrum tornyocskánál egy fotó erejéig. Még soha nem voltam ott.
2008.07.15. 11:05

 
Húúú! Olyan szépet csináltam, hogy ihaj! :) Csillag, türkiz betűszín, érdekes betűtípus... teccik! :)
2008.07.15. 00:48

 
Vegyes napom volt. Jó hír: találtam szoknyát az új felsőmhöz. Rossz: nem tudtam megvenni. :( Vicces a dologban: az S-es méret volt rám jó, az XL-es pedig kicsi. Ugyanabból. Nem semmi! :)
Valahol a házban felújítanak. Minyimum ablakot cserélnek. Reggel óta hallgattuk, hogy fúrnak ezerrel. Aztán egy nagyobb erejű fúrásnál totál kiment az egész házban a villany. Csodás, hogy még nem pakolásztunk ezellen védőt a gépbe! (Nem, még mindig nincs neve a kicsikének...) Pont bejött a honlap, kurvára el van baszódva, behozom a cuccokat, végre rájövök a hibára, erre durr! - elszáll minden. Minden voltam, csak boldog, kiegyensúlyozott nem. Inkább elmentünk Pankával itthonról.
Ja, a forró gőz fogta magát, és a tenyeremet jócskán megégette - a fájdalom és a zsibbadás mértékéből ítélve legalábbis. Kb. bő félóráig nem tudtam semmit csinálni vele. Előbb bedugtam hideg vízbe, aztán hogy ilyen dögmelegben nem a leghidegebb a víz a felmelegedett csöveken keresztül, úgy gondoltam, ideje megbarátkoznia a mancsomnak a hűtő fagyasztórészével. Összehaverkodtak. És nem örültek neki, amikor szét kellett válniuk. De annyira, hogy kénytelen voltam ténylegesen ott tartani a jeges részen a mancsomat.
Panka este csinált nekem koktélt. Négy és fél évesen! Belepakolta a jégkockákat a poharamba, rázúdított egy adag Kalinkát - kb. bő féldecinyit az üvegből meg a lötty ízéből ítélve -, aztán nyakon öntötte őszibaracklével. Majd hogy teljes legyen az arzenál, tett bele még görögdinnyét is. Jött oda hozzám, hogy tessék, kóstold! :) Apja frászt kapott, és közölte, hogy ő bizony gyermek-veszélyeztetés miatt azonnal elveteti tőlem a gyereket. Hogyne, csakis...!

Hmm... folyamatos híreket kapok. Hogymikvannak...?! Dógozódni kell ám, de nagyon!
2008.07.14. 23:18

 
Narancs és gránátalmaillatú vagyok. Testradíroztam. És jólesett. Édes jó istenem, de rég is volt, hogy ilyet meg mertem tenni! De most így jó. Tényleg leszedte az elhalt hámsejteket. Érződik. Nem azért, de tényleg sima és puha lett mindenhol. Oké, benne van a dologban, hogy borotva is került a kezembe, de akkor is. Na! (Hú, de ki fogok kapni mikitől, ha ezt elolvassa, hogy én miket írok itten ni...!)
Ha már itt tartunk: megint hazaállított két dobozzal. Anyám kisebb jelenetet rendezett, hogy büdösek a dobozok, és vigye innen a p*ba. Van benne a Pankának szánt dolgok mellett más is. Hogy fogom én valaha a kisasszony mancsából kiszedni a főzőcskés játékokat?! :o Szerintem sehogy... Na mindegy. De olya édes a kis szentem, hogy ő sót főz. Nem megsóz valamit, és azt főzi a miniatűr konyhácskájában, hanem sót főz. És mikroserpenyővel kell enni a tányérból. Eszméletlen egy csajszi! :)

Ma magamévá tettem a fent említett nőnemű egyed segédletével egy kis üveg vodkát. Választhatott a kis asszisztensem: kék vagy piros címkés legyen-e a dolog. Tiszta Matrix! :) A kéket választotta. Én meg vettem hozzá itthon egy narancsos löttyöt. Soha nem ittam eddig még narancsvodkát - vagy hogy szokták nevezni -, de asszem eztán sem fogok. Hiába csináltam jégkockát, akkor is bűnrossz! Legközelebb maradok inkább a Hubis meg hasonló sk-koktéloknál. Azt legalább én kotyvasztom. És annak idején nem is voltak azok olyan rosszak! Feltéve, hogy szereti valaki, ha a kotyvalék jóízű, üdít és üt is egyszerre. Nos, én szeretem. Szóval jók voltak. Meg remélem jók is lesznek.
2008.07.14. 01:44

 
Francba, a Quarkól beállt a gép. Nem, nincs még neve ennek az új, fekete mizériának. B*ott masszív egy dögnek néz ki ám! Haladok. Ahhoz képest, hogy kb. 10 éve láttam utoljára ezt a progit, és akkor sem én használtam, sőt, még felhasználói kézikönyvem sincs hozzá, elég jól megyeget a dolog. Ön-vállveregetés. :)
Szóval lesz még egy gigánk benne pluszba memória. Ott már azért elveszítettem a fonalat, hogy a vincsi meg a proci meg a mittudoménmi melyik mekkora térfogatú, hatékonyságú, stb. Azt tudom, hogy ezt a fajta gépet kell úgy hívni, amin el lehet kezdeni dolgozni - nekem. Bár, hogy mennyi sikerrel, hát azt nem tudom.
Olyan finom kiflit vettünk Pankával, hogy ihaj! A lengyel sajt is fincsi - árához képest pláne! -, a füstölt-főtt császárszalonnám pedig a hűtőben pihikézik, rám vár. Nem sokáig fogom hagyni egyedül szomorkodni. Na nem, nem másikat veszek mellé, hanem betömöm.

Jé, most csukott szemmel írok. Megy. Meg jön. Meg hasonlók. Szóval álmos vagyok, de nagyon!!!
2008.07.13. 02:49

 
Noshát. Itt az új gép. Mucuska meg a lábamnál a földön. Jelen pillanatban a legújabb windows futkorászik, sp3-mal meg Quarkkal, meg satöbbi. Kérdés, mikor jövök rá egész konkrétan, mit hogyan kell itt használni...
Igen, apa újfent eltávozott Pötyihez, segíteni. Tegnap este még kurvaanyáztam egy sort, hogy egyik ember megkér valamire, megcsinálom, a másik meg fejemet akarja szedni miatta, mert nem érti meg, miről szól a játék. Csodás volt, mit mondjak! Főleg a drágalátos Szilvike felbukkanása után. Ha hozzávesszük, hogy ma újfent sehova nem fogunk menni úgy családiasan, de még boltba sem, akkor szerintem sejthető az idegállapotom. Szar, hogy pontosan fogalmazzak. Ráadásul annak is a köbe. Gyök nélkül.
Megy a Ki a faszagyerek? c. műalkotás, a Családi vakáción már túl vagyunk, mosok, mint a mosómedve, stb. Elvagyok. Dühöngve.
2008.07.12. 12:09

 
Újból feltűnt a méregfog - nálam. A csaló ex a jelenben. Hogyazafrancosfittyfene...! Szét akarok verni valamit. Vagy valakit. De nagyon! És minél gyorsabban.
2008.07.11. 21:50

 
Sikeresen megvágtam magamat. Kellett nekem borotválkozni most! Ihhbinhülyeállat! Honlapom szerinti jelenlegi hőmérséklet: 27 fok, úgyhogy rövidgatyás napot fogok most tartani. Remélem Panka nem kezd el megint hasmenést játszani. Reggel ugyanis ment a pocija. Én meg gaz felnőtt módjára megtömtem fekete gyógyszerrel, és nem átallottam azt mondani neki, hogy attól nem fog fájni a pocakja. Nem is fájt neki utána! :) Hipnózis, azta...! :)
2008.07.11. 15:51

 
Igen, bizonyítottam, hogy amit én megmondok, az úgy is van. Emellett természetesen kilátásba helyeztem a megszorító-intézkedéses parancsolgatás miatt felvetült dolgot. Kíváncsiskodók kedvéért: két nagy büdös pofon. Majd ezt követően minden egyes alkalommal, ha engem baszogat valaki, mert ma nem mentem be. Úgy, mindenki előtt. A szörnyű az, hogy komolyan is gondolom.

Olvastam egy kis szakirodalmat. Aszongyahogy. A pasik, ha minyimum négy napig nem ürítik ki a tárat, akkor magasabb fokú szekkkszuális élvezetet tudnak nyújtani a nőknek. Nos... ki kéne próbálni! :)
Igazság szerint az eperillatú gyertyámat felavattam. Meggyújtottam. És nagyon bejön az illata! :) Igaz, kényszerszülte megoldás, ugyanis kiment az égő a szobámban, és baromira nincs itthon egy árva darab körte sem. Mármint nem ennivaló, hanem belevaló. Így hát mivel itt ez a gyönyörű, finom illatú, vörös gyertya - igaz, másra van eredetileg véve -, használom. Isteni! :)
2008.07.11. 00:36

 
Tegnap késő este beállított. Nem, nem a cuccaiért. Csak hogy rend van-e. Aztán tapasztalta, hogy amit én megmondok, megígérek, az úgy is van, tehát elkezdett dühöngeni újfent.
2008.07.10. 14:00

 
Anyu reggel majdnem kihajította miki cuccait. Szemeteszsákokban vannak. Szóltam neki, hogy még ne tegye, mert hátha érte jön a gazdája. Hivatalos papírokat nem érdemes azért kidobni, mert visszaélések vannak vele, nemde?!
2008.07.09. 10:03

 
Helyzet a következő: mikit újfent elküldtem a p*ba, mert ahogy hazajött, elkezdett ordítani. Nos. El is ment. Úgy tűnik, egyhamar nem jön vissza... no lám, ha van pénz a zsebében...!
2008.07.08. 22:47

 
No gyerekek, hány hónapja, éve csináljuk a honlapot pontosan? Eljött, nagyjából beérett a gyümölcse. Olyan kihívást kaptunk, hogy ihaj! :)
2008.07.07. 23:56

 
Panka a vadiúj szandijában pompázik. Nem találtunk sehol a lábára másikat - a Siestát kivéve, de azt valamiért nem tudom megfizetni -, így hát maradt ez a lakkozott, totál műanyag, egyébként fehér alapon rózsaszín-kék virág-pillangó összeállítású izé. Ráadásul kapott hozzá illő pólót is, ami a vállpántja miatt még legalább jövőre is hordható lesz, ha tovább nem is. Igen olcsón találtam neki kétrészes, khaki színű , arany koronával ékesített kreálmányt, úgyhogy most igen bőkezű napja volt. A kis rózsaszín, cuki egérke a grátisz, a régóta hőn áhított Törpillás samponnal egyetemben. A pillangós pólót természetesen azon nyomban leette őszibarackkal. Gyerek... :)

Holnap temetés. A zsivány mosoly gazdája a föld alá kerül végleg. Nagyon remélem, hogy az a gyorshajtó állat a büdös életbe többet nem ülhet volánhoz! Ha már zéró tolerancia vagy mi van...
2008.07.07. 16:35

 
Ügyes vagyok! :)
Felpakolászódtam a honlapra a képeket, ráadásul úgy, ahogy miki szerint nem lehet. Hát, lehetett. Felugró ablakosan. Hehe! :) :) :) Na ki tudja jobban...? :)

Ma bevásároltunk - nagyjából. Így is egy huszas elment a tecsóban. De van bazinagy adag folyékony, jó illatú, foltkiszedő mosószerem. És örvendezek neki.

Panka még mindig ébren virgonckodik. Nem tudom, mi van vele pár napja, de megőrült. Nem lehet bírni vele gyakorlatilag.
A felső már nem volt meg. A kirakatból pedig nem vették be nekem. Brühühühűűű! :( Na mindegy, majd lehet elmegyek a másik ugyanilyen boltba, ott talán még lesz ez a fajta jószág.
2008.07.06. 22:06

 
Végre felpakolászódtam és rendbeszedegettem a táboros fotókat. Mind a hetvenvalahányat. De lehet, van nyócvan is, tuggyafranc. Panka szinte kibírhatatlanul viselkedett ma este is. Vergődött, mint a nemtudommi.
A tegnap magamévá tett rövidgatyóhoz beszereztem egy atlétát. Igaz, nem pont abban a színben, amiben szerettem volna, ugyanis ha azt venném fel, minden egyes mintája kilátszódna a melltartómnak - ahhoz meg baromira nincs köze senkinek sem, kevés ember kivételével. Ergo: türkiz színű atléta lészen hozzá felvéve. Bár eredetileg azért a zöld felsőért mentem be oda a csajszival, amivel tegnap szemeztem. Sőt, nem tartom kizártnak, hogy akármennyire szélesíti a csípőmet, csak visszamegyek érte holnap. Na nem a dekoltázst díszítő flitterek miatt. Nem is Panka erősködése miatt, hogy azt vegyük meg, mert neki az tetszik. Csupán azért, mert vonz a felső. Mintha lelke lenne. Igaz, eléggé kivágott, és nem nagyon tudom jelen pillanatban mihez felvenni, de nem baj. Ja, és le is kéne barnulni, mert hajszálra pont a melltartó hátsó pántjáig van hátul a kivágás. Elöl meg... szóval merész egy dolog lesz tőlem a magamévá tétele. Főleg a felvétele. Fú! Na mindegy, egyszer megtehetem, nemdebár? :)

A toroskáposztám elég durva lett. Elfért volna még most este pluszba bele vagy egy kilónyi savanyúkáposzta, asszem. A rizs annyira felvette a levét, hogy nem győztem utánöntözni. Panka szerint még mindig "nagyon finom! Ízlik!", tehát valszeg ehető. Miki nagyjából a tányér felét ette meg. Nem tudom, mi van vele. Ő is nyűgös, hisztis, nem eszik, nélkülem ment fel Bp-re, stb. Erősen gondolkodom rajta, hogy akkor én a gyerekkel meg fogom magamat, és nélküle megyek el mondjuk... Párizsba. Mostanság úgyis elég erős késztetést érzek világlátásra.

Váááá, délután nem tudtunk a csajszival elindulni. Történet a következő:
1. felöltözés: szandi, mezítláb, rövidgatyó - Pankánál extrém rövid, és nem lehetett lebeszélni róla, elvégre nőből van vagy mi a fene?!
2. táskamatatás után ablakon kitekintés
3. elbizonytalanodás eső miatt
4. fél óra elteltével határozott "mi a fenét csináljunk?"-gondolatok cikázása a szürkeállományomban
5. átöltözés: sportcipő+zokni kombinációja pocsolyás idő végett a szandi helyett
6. újabb félórás üldögélés, várakozás után elszánt esernyő-keresés
7. esernyő-keresés feladása, nem-találás miatt
8. totál begázulva átöltözés hosszú gatyába
9. "hogyaza...!" és hasonló szépséges, dícsérő mondatok távozása a számon keresztül az egyre erősödő, ciklikus esőzéses nekiiramodások miatt
10. nagyjából két órányi itthoni várakozás után végre elindulás a még szemerkélő esőben
11. út közben teljes programátalakítás idő hiányában

Röviden ennyi. Most pedig döntögetem a sört magamba. Még mindig csak felejtés céljából. Még mindig sikertelenül. Miért nem bír figyelni valaki az úton, ha már egyszer jogsit adtak a kezébe?????
2008.07.05. 22:43

 
Őfensége hazatámolygott valamikor 1 körül, tökrészegen. Még annyit sem volt hajlandó mondani, hogy bocsi. Én meg leteszteltem. Kiderült, hogy egy fél szál cigi alatt el tudta mondani azt az információt, amit ő elvileg megtudott. Hogy ezen mi a franc tartott minimum 4 órányit...?! :o

Éjszaka felriadtam. Egy csillagszemű, zsiványmosolyú (most már halott) sráccal álmodtam. Nem tudom elfogadni a dolgot. Nem megy! :(
2008.07.04. 09:38

 
Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nőt, és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele egy órával ezelőtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nő a földön így felel:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj felett. Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hőlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nő - Honnan tudta?
A hőlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az Öntől kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig nem tudom, hol vagyok. Őszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre. Csak feltartott az utamban.
A nő erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem szocialista politikus.
- Igen, - bólint a hőlégballonos férfi egyetértően - de ezt honnan tudta?
A nő azt feleli:
- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani, és a maga alatt lévő emberektől várja, hogy megoldják az Ön problémáit. Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk, de állítása szerint most már én tehetek róla!
2008.07.03. 22:07

 
Nohát, vogymuk. Ismételten. Csak... döbbenek. Kaptam egy hírt. Azóta nem sikerült magamhoz térni. Pedig elég rég történt a dolog.
Panka horkszik ezerrel, miki a balfenéken van valahol, én meg szúnyoggyilkolok.
2008.07.03. 21:40

 
Nohát, géphez jutottam. Konkrétan laptophoz. És kifejezetten élvezem a dolgot. Igaz, valamit baromira elbajszintottam, és egyelőre halvány segéd fogalmam nincs róla, hogyan hozom helyre, de mindegy. Majd az otthoni gépről átpakolászom a cuccost.
A vállam határozottan gyógyuló felet mutat. Kevésbé rákvörös. Kellett nekem délután dógozódni szórólapilag. Olyan gyönyörűen kirajzolódott a vállam, a kivágottság, sőt, a táskám pántja, hogy ihaj! Csak azt nem tudom egyelőre, hogyan fogom a ki nem látszó dolgot eltüntetni színarányilag magamon. Furcsa, érdekes, zebra-szerű a felsőrészem. Legalábbis valamennyire. Na mindegy. Ezt jól megaszontam. :)

Van egy kósza hatlatom, amit apával közöltem is: ha megkapja a pénzt, akkor csinálunk vadhúsból pörköltöt. Szerinte azért az ilyen dógokat csak bográcsban szabad csinálni. Nosza, akkor jöjjön ki a kertbe! De nem, oda nem hajlandó, mert sok a darázs. Ha meg továbbra sem fog jönni, akkor mégtöbb lesz, mert a darazsak már ilyenek, hogy szaporodnak. Majd meglássuk, mi lesz belőle... kíváncsian várom. :)


Ezen a gépen van egy irtózatosan durva kép rólam. Idevarázsolom. Azt nem tudom, min, de valamin baromira felhúztam magamat, és irtózatosan mérges voltam - ahogy látszik is...
Íme:
2008.06.29. 16:06
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Játszódtam a csajszival. Csak ne lettek volna a 3-6 éves gyereknek való játékszeren minimum 12 éves kölykök, akiket szép szóval nem lehetett elkergetni onnan...! Hogyafeneegyemegőket! Grrr!
2008.06.22. 15:13

Táborfotó
2008.06.08. 16:48
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Aki hisz Istenben, az imádkozzon, mert kurva nagy gáz van. Ezért nem vagyok egy ideje - ha bárki is keresett. Nem melóról van szó. Egészségről. :( :( :(
2008.06.07. 20:34

 
Mi a fészkes fene ez a rengeteg katonai autó itt előttünk??? :o Ha tudja valaki, igazán megmondhatná! Nem örültem annak, hogy kénytelen-kelletlen megnéztem, mi ez a házrengető dübörgés. Vagy egy tucat - ha nem több - katonai autó. Mit autó - bazinagy dög! Valami katasztrófa van a környéken vagy mi a fene...?!?!?!
2008.05.28. 00:25

 
Jól tippeltem, megint 9-ig ültünk ott. Viszont: már van jelentkező online módon, közben kb. egy napja megy normálisan az online jelentkezés! :) Örülök neki! :)
Ami gáz, az az, hogy hazafele jövet, mielőtt bementünk a boltba, már elkezdett görcsölni, csikarni a hasam. Ma reggelig húzta a dolgot. Azóta nem tudok elindulni itthonról - pedig lenne hova! :(
Azért két szaladgálás között dógozódok, kérem! :) Mert a munka nem állhat le holmi hasmenés miatt...
2008.05.27. 11:04

 
Még mindig "Falltölőkosssztideeee....!" :)
Végigsandítottam a női szépségversenyt, egészen addig, amíg megtaláltam magamat. Kerek vagyok. Elég kerek! :) De örvendezés is van hozzá.
Amiért nem vagyok kifejezetten boldog, az két dolog:
1. szétmegy a fejem!!!
2. Misi! Nem vagyok előfizető, nem tudok válaszolni.

Össze kell kapargatni magamat, mert taggyűlés lesz, aztán megbeszéljük a további dolgokat. Ergo: lehet, hogy megint késő estig fogunk ott ülni. Gyajjj! Robban a fejem mindjárt! :( Bár egyelőre még csak a méhkas kezdett el mocorogni benne, majd odaragadni egy-két helyre.
2008.05.26. 14:42

 
Most kapok agybajt! Megkaptam a friss kidolgozott központi tervezetet. Nem éppen úgy szerepel benne a tábor, mint mi gondoltuk. Sem megnevezésileg (mint ami az újságban legnagyobb döbbenetünkre megjelent), sem időpontilag. Húúúhogyaza...!
Éjszaka dógozódtam, de nagyon (3/4 4-ig voltam fenn). Űrlapokat csináltam. Konkrétan kettőt. Fent is vannak a honlapokon, úgyhogy most már online-ban megy a dolog. És ez jóóóó! :) (Meg büszke is vagyok magamra.) Ja, és anyáztam is. Látható nyoma maradt a fórumunkban. Hehe! :)

Egyébként meg: 'Fallltölőkosssztideeeeee...!"
2008.05.26. 13:20

 
Kellett nekem belépni a másik társalgós oldalra! Pár perc alatt jött 5 levelem! Külföldön buknak az online nőkre vagy mi a fene...?! :o Viszont: legalább nem csak annyit kaptam, hogy ilyen meg olyan szexis a képem, hanem van normális, mondanivalóval is rendelkező levélke. Csak tudnék angolul...! De nem tudok. Válaszolni legalábbis. :( De könyörgöm! I\'m not live in UK!!! És nem fogok online kommunikálni senkivel! (Részint, mert dunsztom nincs, hol kell beállítani az online dolgot, részint mert csak.)
2008.05.26. 00:01

 
Hát gyerekek, ez vérciki! Most olvastam el egy sömöst, amit kaptam - itt. 04/25-én. Fú! Meghatódtam rajta. De komolyan! Nem röhögni ám rajtam, mert csúnyán nézek...!

most pedig folytatom a maradék levél átböngészését.
2008.05.25. 23:27

 
Jó sokat dógoztam/unk ma! Nagyjából 9-ig ülünk odabent, és nem a seggünket meresztettük, hanem járt az agyunk, aztán a szánk, majd a kezünk(ben a toll). Aránylag megvan a program. Aránylag véglegesítve. És aránylag nem túl sok minden van változtatva az eredeti elképzeléshez képest. És aránylag... nem, nem aránylag! SOK BULI LESZ BENNE!!! Hogy mennyire ki fogok fáradni, mire lemegy a tábor... el tudom képzelni. Ahogy saccolom, nagyjából a második nap estére ott fogok tartani, hogy "annnyáddd...", meg hasonlók, csak aludni lehessen végre - pár órányit, ugyanis nem sok időm lesz pihenésre. Főleg, hogy azzal számoltam: legalább vasárnap délutánra már mindenki elhúz a bús p*ba, de nem. Nagyjából este 8-ig leszek még bent - ráadásul nem egyedül. Fú!
2008.05.25. 00:25

 
Újabb két jelentkező van a táboromba. Hehe! :) Örvendezek neki. De tényleg! :) Azért arra kíváncsi vagyok, ki a fészkes fene pakolta be most úgy hirdetésként az újságba - országosba -, hogy \"tábor\", mikor kifejezetten szóltunk, hogy sértődés-ne-legyen, úgyhogy átkereszteltük a \"gyereket\" rendezvénnyé. Sima, szimpla háromnapos rendezvénnyé. Ha el nem felejti Szabi, akkor jó nagy vitatkozások lesznek holnap délután. Sőt, előreláthatóan anyázás is elképzelhető. Nu! Evvan, émbörök. :)

A függönyöm meg beleakaszkodott a mancsomba!

Ja, megvannak a viharos képeim. Tessék, akit érdekel... (kb. két perc a kettő közti különbség, és ugyanonnan van fotózva, tehát tényleg ennyi a fényerő különbsége)
2008.05.24. 00:07
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Döbbenek. Miért hiszik rólam, hogy önkormányzati képviselő vagyok per pillanat??? Azaz: kérdőíveztem. Meglepődtem. Azóta is döbbenek. A nevem hallatára - aki egy kicsit ismerős a politikában - a Balla Irmás választást lőtte be, hogy ott indultam tavaly. Ez stimmel. De miért hiszik rólam, hogy én nyertem meg a választást...?! (Na jó, egy kicsit birizgálja a büszkeségemet, hogy a sok, rengeteg politikus közül az én nevem rémlik...)

2008.05.23. 13:40

Szólj hozzá!

2008.04.12. 00:29 - 2008.05.23. 01:19

2010.10.24. 22:14 bopci

 

Most már a konkrét forgatókönyvezésnél járok. Jó sok oldal. Csak azt nem döntöttem még el, hogy hogyan fogom táblázatba rakdosni az egészet. Na nem baj, holnap déltől délutánig van rá egy kis időm, hogy kitaláljam és meg is csináljam. Vagy most éjszaka. Aztán reggel kérdőívezni fogok. Szabival. Majd meglátom, Mikin mennyire tör ki a féltékenységi roham emiatt. Ha már a doboznyi ukrán cigi miatt kitört... merthogy biztos kimentem Ukrajnába (persze! kb. 10 perc alatt megjárom Ukrajnát határátlépéssel, boltban való sorbanállással együtt, úgy, hogy az útlevelem marad pecsét nélkül), vagy "kaptad az asztalostól", merthogy "ő szokott kimenni oda" (ez a feltevés kilométer-számban közelebb van, de újfent nem mentem át "az asztalos"-hoz; 10 perc alatt szintén nem lehet megjárni kb. 50-60 km-t, plusz vissza ugyanennyit, még ha közelebb is van, mint Ukrajna - Debrecenben meg nincs lakása tudtommal...; egyébként meg de jól tudja, hogy mikor ki hol szokott járni...!).
Esküszöm, olyan jól szórakoztam a feltevésein! Csak ne gondolná komolyan őket...!
2008.05.23. 01:19

 
Hoggyagránátos...! Röviden és tömören eddig csúnyán alakult a mai napom. Reggel újfent fel lettem húzva - még itthon -, aztán a következő az újabb orvosnál, majd folytatódott a dolog. Most az egész cuccost, amit eddig csináltam át kell írni teljesen. Szóval hoggyagránátos...! De nagyon!

(A földiepremből már nem sok van, hehe! Na jó, azért hagyok a csajszimnak is belőle egy kicsit... ;))
2008.05.21. 15:13

 
Orvosok, phúú!
Ma orvosnál jártunk. Na nem a szokásosnál. Főorvosasszonyhoz mentünk ám! Bezony! Panka pedig bevágta a szégyenlős kisbaba-szokást, ergo: játszani ugyan játszott, viszont nem volt hajlandó megmukkanni normálisan. Úgy gondolta, inkább visszamegy dedósba. Doktornéni pedig előzékenyen ráírta a papírra - miután baromira nem tudott a jányzóval kontaktust teremteni a Panka-féle érdektelenség miatt -, hogy sorry, a gyereket nem tudja kifaggatni, mi a baj egész konkrétan. Inkább elküldött holnap 8:30-ra egy átvilágítósdis kivizsgálódásra, ergo holnap sem igazán hiszem, hogy lesz az ovibamenetelből valami. Csodajóóó!!!
Az már szinte említésre sem méltó, hogy ugyebár fél 1-re (alvásidő!) voltunk odarendelve, de majdnem 2 volt, mire szólítottak minket.

Apa még mindig nincs itthon, pedig megígérte, hogy mivel fél 4-ig melózik, és baromi éhes, örül is a kajának, ami várja, siet. Nos, lassan 6 óra van... Az út pedig még mindig csak fél óra melóhelyről ide.
Anyám rosszul van, eszik csokit, aztán hogy teljes legyen az örömöm, inkább lemegy boltba - hogy mégjobban rosszul legyen, és elpatkoljon itt nekem, mivel még temetésre sincs pénzem.

Jelenleg nyaúúúzok kegyetlenül. Oka: a hűtőszekrény-leolvasztás mellékterméke: a nagydarab, vastag jég beleállt a kezembe. És még nincs készen a dolog.
2008.05.20. 17:58

 
Ésssss.... igggennnn...!!! Mondtam én, hogy ez lesz belőle! :) Cél elérve. Azt csinálja Tomó, amit ki akartam/tunk erőszakolni belőle. Hehe! :) :) :) Csak kezdek politikusizálódni... :) Nos, ha nem tudod, hogy vegyél rá valakit arra, hogy csinálja azt, ami a dolga, úgy, hogy ő kurvára nem akarja, fordulj hozzám! :)

Visszajelzés alapján eddig kezd hírem lenni... ami nem olyan nagyon nagy problematika - szerintem legalábbis.
2008.05.18. 22:33

 
Haladok. Határozottan. És haladunk. Viszont felmerültek különféle problematikák, amiket nem kifejezetten szeretek. És ezek olyan dolgok, amiket meg kell oldani. Noha felsőbb vezetőt igen veszélyes dolog kiosztani, de ha ez kell a sikerhez, ám legyen. Állok elébe. Feltéve, hogy hozzám érkezik a dolog, és nem mikihez. Őszintén remélem, hogy ha egyszer engem bír baszogatni, akkor nem csak felém tudja ebbéli \"tudását\" alkalmazni.
Panka délután nagyon aranyos volt. Énekeltek, táncoltak, ugráltak, de legalább tudom, mikor mit gajdarászott a szentem. Nagyjából egy órányit adták elő a műsort. Pár perc híján egy órányi volt. Csak lestem. Az a sok miniatűr emberke...! Kaptam egy papír szivecskét, ibolyával a közepén, és egy vörös rózsát. Várom a miki-féle féltékenységi jelenetet miatta... :) Íme a nőszemélyem. Ezt a zsivány pofát...! :)
(Speciel szinte én voltam az egyetlen, ahol csak az anyuka volt ott, senki más a családból. Ennyit a kifele mutatott boldog családi idillről...)
2008.05.16. 22:34
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Végre megkaptam a képeket!!! :)

Itt egy kis idióta fejes kivágás rólam. Meg egy másik - de ezen a csurim egy picit látszik legalább... :)
2008.05.16. 13:44

 
Egyébként tegnap pókereztem egy kicsit. 70 dollárból csináltam 25 000-ret. Most pedig megnézem neten, hogy ennek pontosan mik is voltak a szabályai... főleg, hogy totál kinulláztam a többi játékost. :) Kezd visszatérni a régi formám...? :)
2008.05.16. 09:30

 
Azt hiszem, jobb, ha ma SENKI nem szól hozzám. Irtózatosan fel vagyok húzva már korán reggel. Mai veszekedés oka:
a munkaadóm vagy mim felhívott reggel mobilon, sőt, smst is küldött. Ennek én vagyok az oka miki szerint. Ledobta a telefonomat - éppen csajszit öltöztettem -, és "közölte", hogy csináljak valamit a barátaimmal, mert egyenként szedi elő őket, és elmagyarázza nekik, hogy kit mikor szabad hívni.
(Ajóédes...!)
Másik: elkezdett szörnyülködni, hogy milyen rosszak a házassági, ill. gyerekszületési statisztikák az utóbbi időben. Megkérdeztem tőle, hogy speciel ő ennek a javítása érdekében ugyan mi a gránátos fenét tett? Még ő volt felháborodva. Arról nem is beszélve, amikor bevágtam neki, hogy a tisztesség azt kívánná, hogy ha már van egy "menyasszony"-a valakinek, és annak gyereket csinál, akkor elveszi feleségül. Kezdetnek. (Előző zárójeles rész ismétlése...) Persze megvan az el-nem-vétel oka: én egy "idegen faszival" elmentem Ukrajnába. Ja, emellett még el mertem menni a csajszival együtt úgy szórakozni, hogy ő nem tudta, hol vagyunk - én sem egy jó ideig, hogy ő hol van, de mindegy. (Első zárójeles felturbózva...)

Most pedig csinálok kávét magamnak. Egyébiránt kurvára nem tett jót ez a korán reggeli, üres gyomorra elfogyasztott, kenyér nélküli rántotta. Fáj a gyomrom!!! :(
2008.05.16. 09:00

 
Hú, pörgős napjaim vannak az utóbbi időben. Aki keres, és nem ér el, annak bocsi. Bekapcsolom ugyan a gépet, be is lépek ide, de aztán általában annyi az egésznek. Főleg, hogy közben programok tömkelege fut Mucuskán, én lótifutit játszom, telefon állandóan a fülemen, és még mindig nem jöttem rá, hogy hogyan kell két telefonhívást egyszerre fogadni. Ez pedig mostanság kezd eléggé zavarni.
2008.05.15. 23:57

 
Noshát. Jelen pillanatban úgy áll a dolog, hogy a lecke feladva számomra a következő dolog:
1. programátírás, egyéb programok kitalálása, elhelyezése időbeli sorredben, stb.
2. költségvetés-átírás
3. körlevél megírása
4. körlevél átküldése a másik központba
5. mindezek közben folyamatos telefonálás, e-mail-ezés, MSN-ezés
6. nem elhanyagolandó, hogy mivel ma nyílik meg az újabb honlapom, ott egyfolytában figyelni az eseményeket, újabb anyagokat kell feltöltenem.
7. ha ezzel végeztem, el kell pályáznom boltba, apának nadrágot keríteni.
8. mindezeket úgy véghezvinni, hogy elvileg délben el akartam hozni a nőszemélyt oviból, hogy további - orvoshoz - sétálásra tegyünk szert. Miért van olyan érzésem, hogy nem fogom...?

Köszönöm szépen, csak vagyok. Állandó futkorászással a kétbetűs helyre. :(
2008.05.13. 10:54

 
Mámmeg főzőversenyezzek vagy mi...? Szóval nem kizárt, hogy szerénytelen személyem ott fog ólálkodni a Pulykanapokon, mint főzőegyéniség. Majd beszámolok róla, hogy mik a fejlemények.
Nagyon gondolkodóba vagyok esve. A csajszi nyugtalanul aludt. De most már anyámnak is feltűnt. Ez pedig jelent valamit... Eddig csak én nem bírtam aludni Pankától, mert félóránként fent voltam, hogy hogy van, lélegzik-e még, meg ne fulladjon, stb. Most már anyám is fel-felébredt rá.
A hasam meg szétmegy! Szét fog durranni, úgy érzem, annyira fáj. Csak tudnám, mitől! Virslit ettem tegnap meg földimogyorót. Ennyitől...? :o
Ma délután kezdődik a kérdőívezés. Jajj.
Közben elintéződött. Indulászás lesz a versenyen. Huhhhhh...
2008.05.13. 09:40

 
Szuper! Hétvége van, ünnepnap ráadásul, elmúlt éjfél, én meg még mindig táblázatokkal dolgozom. Nem is kicsikkel ám! Ha nem lennék ennyire fáradt, esküszöm, még élvezném is!

Panka megint hasmenéssel küszködik. Anyám megengedte neki, hogy megegye az ehető házikó egyik falát. Nem kellett volna... :(
2008.05.11. 00:18

 
És ezt akartam már feltenni, fotót.
2008.05.09. 10:02
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Itt pedig az IHM koncert látható...
2008.05.09. 09:55
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
3. Asszem annyira nem kell bemutatnom, kik vannak benne - bár a sofőrből itt semmi nem látszik egész konkrétan.
4. Na ezért nem! Megrohamozás foka: előrefurakodtam. Mögöttem sokan voltak még. :)
2008.05.09. 09:47
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Ma koszorúzás lesz. Újfent kosztüm-körömcipő egyveleg. Ráadásul itt a koszorú, nekem kell kicipekedni a temetőbe. Billegve a dögnehéz koszorút. Szuper! :(

Viszont megvannak a dakaros képek. Ide fogom pakolászni őket. :)

Tehát:
1. Abszolút sztár: Hajdú Volán busz a dakar-kocsik közt
2. Egy nem-tudom-kié-kamion, de nagyon bejött, így kattintottam rá egyet
2008.05.09. 09:33
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Méregszint fokozódott. Most már átcsapott "leütlek-ha-még-egy-szót-szólsz-wazzeg!"-be. Nem túl biztató kilátások...

Egyébiránt egész jól szórakoztam mikin. Olyan szép színi-előadást tartott, hogy mi egy pár vagyunk, hogy csak lestem...! De más is. Pl. Thürmer. Meg Pötyi. A színdarab előadásának célközönsége is vette a lapot - szerintem. De ő csak egy ember volt. Miki elmehetne forgatókönyv-írónak, komolyan mondom! Azt az odaadó, kedves, törődő pasi szerepet...! Tán még Oscart is kaphatott volna, ha filmre kerül a dolog. :) Főleg, hogy több, mint 90 percig bírta. :) :) :)

Egyébiránt tévedtem, amikor azt mondtam, hogy na nem, azt nem hiszem el, hogy Thürmer Gyula fog minket hazahozni. Csúnyán, nagyon csúnyán tévedtem. Hazahozott. Engem nagyjából délelőtt elkezdett kergetni egy elég alattomos fejfájás, estére meg úgy kiteljesedett, hogy amikor hazaértünk, le kellett feküdnöm. Aztán nem bírtam elaludni. Szó szerint úgy éreztem, hogy letépem a saját fejemet inkább, mert ez irtózatos!

Anyám tegnap elesett, most ráállni alig bír a lábára. Mi lesz itt...? :(

Idióta-kép rólunk (Balmaznyúszitiben, polg.m.-i hiv. előtt készült:)):
2008.05.08. 10:00
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Na azt nem tudom, hogy holnap mi lesz és hogy lesz és satöbbi. Azt is tudom, hogy irtózatosan mérges vagyok - egyelőre nem apára. (Csoda. :))
Oka: úgy megyünk oda holnap, ahogy tanultuk. Ezt most idéztem. Megnéztem a neten: összesen nincs annyi maneszom, hogy csak egyikőnk ottlegyen. Emellett sem a busz, sem a vonat nem megy úgy oda, hogy jó legyen. Egyetlen megoldást látok a nem-menésen kívül: csak a második helyszínre megyünk.

Költöttem magamra 249 Ft luxuscikket. Apának nem tetszik - szokásos. :( Nekem meg tetszik, úgyhogy ez van. :)

A csajszimat meg meg fogom zabálni, de nagyon gyorsan! Ööö... megyek is! :)
2008.05.06. 18:53

 
Tegnap újabb babanéztünk. Roli öcsikéjét. Lelkileg nagyjából ugyanúgy van az anyukája, mint Zsike. Őt is császározták. Nagyjából ugyanakkor. De akkor is nagyon édes volt a kicsi! Panka meg ótomatice nyúlt, simogatta a pociját a picinek, és mondta, hogy "Hejte-hejte kicsibaba, úgy-úgy, aludjál, szépet álmodjál" - emellett rámripakodott azalatt a fél perc alatt, hogy "Cssssst! Kicsibaba alszik!", mialatt el tudtam huzigálni onnan. Roli pedig büszkén mutogatta az öltözőben nekünk meg Lidiéknek, hogy az az ő kistestvére, és aranyos. Panka pedig kijelentette, hogy "vegyünk kicsibabát!". No persze - kilóra mérik a boltban, vagy mi? :)
2008.05.06. 12:25

 
Tiriritamm... benne vagyunk az első 10-ben, tiriritammm! :) Hehhheeee!!! :) (Erőteljesen vigyorog, mondhatni örül)
2008.05.06. 09:28

 
Május 1. óta nem jutottam gép elé. Igazság szerint 2-án direkt nem kapcsoltam be; 1. a csajszi egyből elé ült volna, és nem könnyű olyankor elmozdítani a helyéről a naccságát, 2. nem akartam gépezni, zúgást hallgatni egész nap. Délután mivel apa hazajött, természetesen már ment a gép, de én egészen ma reggelig nem tudtam elékerülni. Reggeltől estig, estétől reggelig játszott rajta. Ha meg nem, akkor oda voltunk. Szóval aki várt, annak bocsi, rajtam kívülálló okok miatt nem tudtam ideülni.

Tegnap kimentünk a temetőbe. Vittünk a nagyimnak meg a dédimnek virágot. És nem találtam meg apám sírját! Fura... még miki mondta, hogy valami fekető kő, és keressem. Igaz, anyu mondta, hogy hol kell bemenni hozzá, de még úgy sem került elő - meg az eső is rázendített közben. De mire kiértünk, Panka legnagyobb örömére szivárvány volt a GÖCS fölött, a kéménynél. Ez pedig őt arra sarkallta, hogy a szivárványhoz oda kell menni, mert "nemmessze" van, és ott "pénz" lesz. A kémény tényleg nem volt messze, de egy négy és fél évesnek hogy a fenébe kell elmagyarázni, hogy a szivárvány egy fizikai jelenség, hogy a napfény meg az esőcseppek meg a pára... stb.
2008.05.05. 11:04

 
Danolásszunk! :)

https://www.youtube.com/watch?v=D6eUdMYzL3k&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=4gpjgPr5eGk&feature=related

http://https://www.youtube.com/watch?v=D6eUdMYzL3k&feature=related
httphttps://www.youtube.com/watch?v=ni_d4iMNtpo&feature=related://
2008.05.01. 23:01

 
Azt csináltam, ami a bemutatkozómban van. Orbán Viktor az "áldozat". Komolyan mondom, sajnálom az egész Fideszt, hogy egy ennyire agymosott, alapvető ismeretekkel nem rendelkező ember után mennek... Ekkora baromságot már rég hallottam, mint ma délután, az egyszer biztos! Ráadásul pont ennek az embernek a szájából...!
2008.05.01. 19:25

 
Ó, hát ezt nem hiszem el! Ahányszor lemegy anyám a boltba, mindig rosszul lesz, mire felér. Még jó, hogy nem mentem fel Bp-re a csajszi nélkül! Ha nem vagyok itt...! Hát igen. Egyéb felhúzó dolgokat nem akarok per pillanat. Sehonnan!!!
2008.05.01. 11:49

 
Sőt, ahogy látom, elég trehány, ganéj munkával hagyta itt a honlapot. Remélem nem akarja így feltenni, szóval jobbnak látom, ha helyrepakolom az egészet.
Meg lassan kávét is kéne inni. Hümm.
2008.05.01. 09:55

 
Felment. Veszekedés nélkül, lebaszás nélkül természetesen nem lehetett megúszni a dolgot. Kitalálta, hogy ő felvisz lepedőt és takarót magával. Tehát elég nagy az esélye, hogy fent alszik. Emellett Pötyinél késő este megemlítették, hogy lehetséges, hogy vörös ingben akar menni. Nekem elfelejtettek szólni. Így is elég mérges voltam, hogy három és fél órás alvás után kiver az ágyból azzal, hogy miért nincs kivasalva a vörös inge, hol van neki takaró, lepedő, aztán mire előkotorásztam a nyári takarót - nagy nehezen -, még neki állt feljebb, hogy az büdös. Majd hajnalban nekiállok kimosni, megszárítani neki, nem?
Nem tudom, miben ment el, mit vitt magával - talán kész túlélőfelszerelést -, de kaját nem csináltam neki - nincs miből -, úgyhogy így járt. Kíváncsi leszek, hány helyen lesz kiszívva a nyaka, mire hazaér...
2008.05.01. 09:37

 
Nos, apa itt van. Disznó dolog, de remélem nem megy fel holnap hajnalban. Egyben szeretném viszontlátni ugyanis, ennek pedig azt az egyetlen módját látom csak: nem utazik fel.

De más miatt is el vagyok kettyenve. Az egyik az, hogy Panka eltörte a kedvenc tányéromat, ami kb. 70 éves volt. Porcelán. Mióta az eszemet tudom, az az enyém volt. Az én sütis tányérom. :( Emellett ahogy pakolásztam itt a földről a játékot fel, sikeresen belenyúltam az ujjammal a darabkájába, egész konkrétan az élesebbik részébe. Mire kimentem a konyhába, szépen végigfolyt az ujjamon a vér. Csodás! :( Aztán visszajöttem a seprűvel. Nem mértem be a tarkómon levő szememmel rendesen a távolságot, így a fejem teteje - a kutacsos rész - a polc éles sarkával kötött erős, fájdalmas ismeretséget. Azt már meg sem említem, hogy a fülem kissé beforrt, és igen fájdalmas, valamint vörös testnedvvel kerített dolog volt, mire belepakolásztam a fülbevalómat.

Lehet, hogy ennek az oka egy olyan infó, amitől sokan boldogok lennének, de én annyira azért nem örülök neki...? Politikai a dolog. Sok, nagyon sok ember szajkózza a \"Monnyonle!\" kiabálást... pedig nem lesz jó. Most(!) nem. Majd később igen...
2008.04.30. 23:37

 
Kávéztam. Aztán zsíros kenyereztem. Most meg teázok. (És kurvára elegem van abból, hogy nincs egy árva fityingem sem!!!) Majd lefoglaltam magamat, és csináltam egy picike swf-et. Aranyos lett, eddig aki látta, aszonta, hogy teccik neki.

Eddig úgy áll a dolog, hogy most reggel láttam apát, aztán majd talán pénteken délben-délután legközelebb. Nem szeressem az ilyet. Felutazásra bezzeg szerez pénzt, de arra, hogy kaja legyen itthon - na arra nem!
Tegnap megkérdezte, mi bajom van. Elmondtam. Aztán felkapta rá a vizet, majd besértődött. Tegye azt, nem érdekel. Csak a saját gyerekére nem gondol. A marhája...!

Esik az eső, engem ráz a hideg, egyébként meg nyűglődök, mert kikezdte a bőrömet minden - a levegő is! -, szóval csak el kell mennem bőrgyógyászhoz. Pedig nagyon nem akarok. Eucerin, mi? Meg Vichy, igaz? Ááááá! A minden-mentes cuccost sem bírja a bőröm!!! Szó szerint annyira viszket, hogy kimarom magamat. Nagyon nem jó érzés... :(
2008.04.30. 10:52

 
Hajnalban kaptam, és olyan jókat röhögtem rajta, hogy olvassátok ti is!

"Az elmúlt héten Szíriában jártam. Nem Amerikában, nem Japánban, Szíriában, ami ugyan fontos ország, de nem a világ közepe. Magyarországról jövet az ember mégis úgy érzi magát, mint egykor a vándor, aki a római provinciából elindult Róma felé. Mivel is foglalkozik a politika nálunk és mivel Damaszkuszban? Magyarországon összeverekednek azon, hogy a XII. kerületben lehet-e Turul Szobor vagy nem lehet Turul Szobor. Szíriát olyan „apró ügyek” foglalkoztatják, mint, hogy kirobbanthat-e az USA és Izrael egy újabb közel-keleti háborút? A közel-keleti háború mifelénk piti ügy, meg úgy is eleve tudjuk, hogy az arabok rossz fiúk akkor is, ha az izraeliek támadnak. Szíriában azt mérlegelik, hogy létrejön-e a Földközi tengeri Unió, a francia elnök nagy ötlete. Ugyanis ha igen, akkor végleg bekerítenék Oroszországot. Lehet, hogy Európa megszabadulna az orosz gázfüggéstől, de közelebb kerülne a háborúhoz. Nem egy közel-keleti, hanem egy európai háborúhoz. Magyarországon ez senkit sem érdekel. Viszont nagy politikai és anyagi erőket fordítanak olyan égbekiáltóan fontos ügyekre, minthogy Kapolyi fizetett-e Orbán megfigyelésért vagy sem, visszafizeti-e Zuschlag a lenyúlt pénzt, s sikerül-e szőnyeg alá söpörni a szocik újabb szemetét. Ez a provincializmus, amelybe végzetesen elsüllyedt s magyar politikai elit."
2008.04.28. 08:58

 
Valamelyik nap este elég erősen bajban voltam. Felszállt a trolira két srác, égő füves cigivel(!). Nem oltották el. A trolin az összes ablak zárva volt, esélyem nem volt rá, hogy kinyissak egyet is, annyira messze voltam tőle. Csak az az átkozott, égő fű-szag! Ááááhhh! Ott tartottam, hogy keresztülverekszem magamat a többi emberen, és elnyomom a pofájuk kellős közepén. Természetesen azonnal reagált a szervezetem a szagra. Fú! Nem kívánom senkinek! Hirtelen volt egy kis halálfélelmem... :(

Apa kiütéses lett valamitől. Elképzelhető, hogy a méz jött ki rajta. Az meg nem lenne jó. Mert akkor ezek szerint nem csak én, hanem ő sem bírja. Sőt, elképzelhető, hogy a csajszinak sem fog túlságosan jót tenni... Nagyon nem jó!

Emellett tegnap koráztunk Pankával. Jópofa magyar játszódások vannak, úgyhogy szerintem ma délután megfogom a kiscsaj apja fülét, és elrángatom odáig. Játszódjon ő is, ráférne egyszer, hogy nem a számítógép képernyője előtt játszik idiótaságokat, hanem normálisan. Amúgy is Pankának megígértem, hogy megyünk ma oda délután apával. Akkor láttuk, hogy ott van a sok játék, amikor már jönni kellett haza a busszal. Sajna.
Azért ha megkapom a CsP-t, akkor veszek magamnak sajtot, elég olcsó ott. Ja, és főleg akkor, ha még lesz, mire megjön a maneszom.
Május 1-én apának fent kéne lennie Bp-en. Elvileg nekem is. Apa már Tomónak azt mondta legutóbb - az orrom előtt -, hogy hát persze csak ő fog menni, én nem tudok. Azért megbeszélhette volna velem...

Mosok jelen pillanatban. Ótomata is megy, a régi is megy. Szóval már a porszit nem tanácsos bekapcsolni hozzá, mert leáll a villanyáram-szolgáltatás.

No, megnézzük a Stahlt. Maj gyüvög.
2008.04.27. 11:19

 
Átmentem dedósba. :) Elkezdtem nézni egy mesét, és aranyosnak tartom. Sőt, kíváncsi vagyok a folytatására. Valami sellőmesés izé. Csak nincs JetX-em itthon. Még csak az kéne, hogy legyen, apát fel sem tudnám állítani onnan...
2008.04.24. 11:11

 
Ki lettem ugrasztva a kádból Pötyi által. Nyomtatott személyik, lakcímkártyák, stb. miatt. Bár elég haloványak voltak, de hát ez van. Most intézi, hogy lekerüljön egy négymillás hitel a nevemről. Poén: ahol felvette(m) annak idején, ott most kb. ugyanannyi a hitelrészlete a 10 millának, mint most a 4-nek. Nem semmi!

Na most rámférne egy kávé. Megint fél éjszaka fent voltam. Kérdés, hogy mitől... nem tudtam elaludni.
Ma reggel meg becsípődött a hátam. Nem mondhatnám rá, hogy kifejezetten kellemes érzés...
2008.04.24. 09:21

 
Tegnap délután megtudtam, hogy Feri hova rohant. Dakarra. Merthogy jönnek a dakarosok! Nagyjából 4 - 1/4 5 körül kiállt és várt. Mi közben beszélgettünk egy sort, átvitatkoztunk jó sok dolgot, majd hazajöttünk, útba ejtve a Főnixet. Erősködtem, hogy szálljunk le, nézzük meg, mi újság ott. S lőn: nekem lett igazam. Már csak pár darabka belépős karszalag volt, valamelyik utolsót kaptuk meg. Ez volt valamikor fél 7 körül. Akkor kiderült, hogy igenis jól láttam: 4 óra után nemsokkal megérkezett már egy nagy kamion - meg pár motoros, stb. -, de a többiek a rádió szerint 6-ra, újság szerint 8-ra várhatóak. Az újságnak volt igaza. 8 után nemsokkal elcibáltam apát magammal, hogy legyen olyan kedves, és jöjjön. De legalább egye már meg a kolbászt, ha már megsüttette velem. Úgy nagyjából egy órát nyammogott rajta, mire megette. Persze, ha közben játszik a gépen...!
Úgy indultunk, hogy már itt hallottam a tülköléseket, előtte a nínó-szirénát (Panka közölte, hogy "jaj, baj van, rendőrség!"), úgyhogy fú meg hát, meg izé.
A Baksay sarkon kisebb tömeg alakult ki, utána csak szimplán vagy 3 sornyi ember végig mindkét oldalon.
Jöttek az ótók (b*ottnagy dögök), a motorok (ezek nem annyira), meg a kamionok (ezekre egyszerűen csak annyit tudtam mondani, hogy bameg! Volt vagy... kb. 4 méter magas, és irtózatosan erősnek tűnt). Egy pillanatban elég erős baleset-helyzet alakult ki, ugyanis az utca közepére feltorlódtak az autók, kamionok, emberek meg benyomultak közéjük, erre jött két őrült motoros, gázt neki (eszméletlenül hamar felgyorsultak), és mentek. Azanyád...! - gondoltam magamban. Totál idióták, szerintem legalábbis.
A két legjobb dolog a következő volt:
1. a menetrendet tartania kell a Hajdú Volánnak, így hát a kamionok, terepjárók közé befordult a 23-as busz. Én is lefotóztam. :) Ilyet azért ritkán lát az ember! :) Dakarba bemászva egy helyi busz...?! :)
2. Majdnem 9 óra volt már, amikor a csapat nagy része már szállingózott hazafele, tétován, hogy na akkor most mi van. Aztán csak jól tettük, hogy maradtunk. Majdnem utolsóként ért oda egy ótó. (Bár ez relatív, mert este 10 után is értek még be terepjárók.) Egy halovány hang a tömegben megszólalt, majd mint az őrültek megrohamozta mindenki a járgányt. Hiába, Palik Laciék azok Palik Laciék... Lefotóztam. Már amennyire tudtam. Palikon kívül minden látszik rajta... :(
Utána baromi nehezen, de rávettem mikit, hogy menjünk be a Főnixbe, legalább nézzük meg, van-e még a koncert. Jókor érkeztünk: akkor kezdték. IHM. Kellemes volt. Ráadásul mind a 8-an ott voltak. Felhívták a színpadra Kiss-t, merthogy ő a legjobb idős magyar. Ámen.
Lent félig volt a nézőtér, fent a két emeleten meg tele. Már amennyire lentről lehetett látni... csak azt nem tudtam előre, hogy koncert lesz. Sehol nem láttam kiírva, pedig járkáltam mostanság eleget.
Feriék a koncertre már nem jöttek, nem volt karszalagjuk rá. Meg azért a két csajszinak nem igazán illendő hétköznap olyan sokáig fent lenni, koncertet nézni, stb. Amikor jöttek Palikék, elveszítettük egymást.

Panka beszerzett egy újabb sérülést. A fején. A homlokán egész konkrétan. Valószínűnek tartom, hogy a csúszdával ütközött úgy, ahogy nem akart eredetileg. Ettől függetlenül most a kedvenc mondata az, hogy "jaj, nagyon fáj!". Hol itt, hol ott, hol amott. Egyszer a feje - jogosan -, egyszer a torka, a keze, a lába, a hasa, mikor mije.
Egyébként feltűnően okos mostanság. Olyan dolgokat csinál és jegyez meg, amit álmomban nem sejtettem volna! Tegnap példul elsorolta, mi volt Pötyi nénin, amikor itt volt Tigóval. Sőt! Honnan szedett neki virágot, hol volt a lufija akkor, hol a zászlója, stb., stb., stb.
A legmeghatóbb dolog viszont az volt, amikor meglátta a túrt ruhákat, és közölte: "Jajj, nagyon szép, gyönyörű! Tetszik!" - hatalmasnagy vigyor - "Szeretlek, anya!" - és átölelt. Majd döbbenten, egyben boldogan kérdezte meg tőlem: "Honnan van a sok ruha? Vetted?" - igen, vettem. - "És ez mind az enyém?" - igen, a tiéd. "Köszönöm, köszönöm, jajj, nagyon szép, itt a pillangó, nézd! Tigjis megfogja pillangót! Nem fáj neki? Nekem nagyon fáj a fejem! Jajj, szegény pillangó, hejtehejte..." stb. A többit már nem tudom leírni.

Gózok kávéfőzni.
2008.04.23. 09:37

 
...de nem vagyok ideges...! Áááá, nem!
Az, hogy kb. két és fél órán belül le kell adnom egy egész éves tervet, az egy dolog. Hogy nincs meg az a rohadt papír, hogy kinyomtassam, az egy másik dolog. De az, hogy amennyi pénzem van, az összeset most elvette anyám, na az már baszogatja a csőrömet! Még egy doboz cigit sem tudok venni!!! Ajóistenitneki...!
Előre látom: nem fogok én részt venni elnökségin, mert anyám baszik bármit is csinálni, csak rámfogja, hogy miattam van rosszul. Kezd a tököm kilenni vele, de nagyon!

Tessék, örüljetek!
2008.04.22. 14:13
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Két dolgot tettem ma eddig, ami említésre méltó: beszereztem egy mosóport, ami vissza is pofázik, és túrtam Pankának cuccokat.

A mosóport azért mondom, hogy vissza is pofázik, mert aloe vera és kamilla kivonat van benne elrejtve. Bezonyám! Ilyen is létezik! :)

Kiscsajszira meg igen ráfért már egy jó adag ruha. Nos, mivel nem állt rendelkezésemre - még most sem áll - elegendő anyagi keret egy normális adag ruha megvásárlásához, kénytelen voltam ezeket kis mennyiségben beszerezni, szóval van neki egy suhogós bemcsije - mostanság igencsak esik az eső, úgyhogy hasznát fogjuk venni -, két rózsaszín rövidgatyója, Tigjis&pijjangó-pólója - ez Disney-s, szóval remélhetőleg nem fog két mosás után tönkremenni -, fehér hosszú pólója - hogy a DKNY fiú vagy lány márka, hát fingom nincs, de ráadom, úgyhogy így járt, sötétkék pólója, meg egy hót aranyos rózsaszín ruhája. Vagyis ez utóbbi inkább tüdőszínre hasonlít, de vannak rajta virágok, meg minden. Szóval aranyos.
2008.04.22. 12:50

 
Tegnap este újfent ízelítőt kaptam a féltékenységből. Bár oka lett volna rá! De nem volt. Egy sima, szimpla üzleti megbeszélés miatt féltékenykedés ezerrel. Hmm. Eredetileg szoknyát akartam felvenni; alá meg a fekete csipkés harisnyát - elég jó idő volt hozzá... Még jó, hogy nem tettem. Akkor milyen patália lett volna...?!
Anyám figyelmeztetett, hogy jobb lenne, ha valami takaró holmit felvennék a kissé átlátszó felső fölé, ne a farmerkabátot, mert kiabálás lesz belőle. Mit mondjak, így sem volt hajlandó fél méternél messzebb menni tőlem apa. Zavaró volt már a dolog. Emellett lehülyézett meg minden egyéb hasonló (nem) nyalánkság.

Viszont most volt Zsolti. Anyukájával meg Petrával együtt. Olyan kis zabálnivaló a picilány, hogy eszméletlen! Hatalmas nagy szemecske, tündérarc...! Imádom! :) Azért ahogy Zsolti bement, utána gyorsan beszéltem egy kicsit Pankával négyszemközt. Építeni kell az anya-a-legjobb-barátnőm-dolgot! ;) Szóval most úgy áll a dolog, hogy első helyen van a szivecskéjében Zsolti - megelőzve a lufit is -, aztán Márkó. Mondom én, hogy annyajánya...! :)
2008.04.22. 09:28

 
Most már végre családi hétvége volt. Legalábbis apás. Panka boldogan meg is jegyezte szombat reggel, hogy nézd, anya, itt van apa! Mért, eddig el volt tűnve? - kérdeztem tőle. Igen, nincs itt. - hangzott a válasza. Tehát most már talán apa is tisztában van vele, hogy ha ő nincs itt hétvégén sem, akkor Panka szerint ő el van tűnve.

A nagy együttlétre való tekintettel elhatároztam, hogy mi bizony szombaton Südi Iringót fogunk nézni. Az időjárás másképp gondolta. Egész napos zuhi után, előadáskezdés előtt fél órával állt el egy kicsit. Akkor meg már nem értünk volna oda, úgyhogy elmaradt az Iringózás. De vasárnap kicipeltem magammal a Dózsákat, hogy igenis meg kell nézni a Kikát, mert ott van lufi meg gumicukor. Ásványvíz és bögre már nem volt. Még jó, hogy ezekért csütörtökön verekedtem...
Panka sárga lufit meg kék zászlót kaparintott meg magának. A gumicukor nem tudom, milyen színű volt. Csajszi érdekes módon nem rajongott annyira a hiperrózsaszín kislányszobáért, amire pedig tippeltem. Helyette végignézegette a nappali bútorokat ott mellette, kipróbálta a kanapékat - neki egy krémszínű bőr ülőgarnitúra jött be -, és úgy általánosan élvezte a sok embert, a szaladgálást - ő szaladt előre, én szaladtam utána, apa meg kiabált nekem, hogy fogjam már meg, miért engedtem el -, azt meg főleg, hogy ki is festette őt egy néni. Pillangó-hercegnőnek. Eszméletlen mennyiségű csillámporral az arcán. Aztán nem figyeltem elég jól, mert a kedvenc adidas pólómnak odadörgölőzött. Moshatom...! Természetesen hazajöni az nem nagyon akaródzott nekünk, csajoknak, apa meg annyira ideges volt már, hogy nem kockáztattam meg inkább, még egy órát kibírjon odabent. Pedig ő sem tudta hirtelen, hova ugorjon, mit nézzen először. Végülis nagy nehezen két ágy között vacillálunk: a fekete bőr vagy a sötétkék, párnákkal díszített példány. Apának a világoskék tetszett volna. Én meg megkérdeztem, hogy bocsi, de ezt hogy fogom tiszítani? Így hát nyert a sötétkék. Majd elválik, hogy melyik lesz a végleges...

Ma neki fogok állni a kiválogatott babaholmikat kivasalni. Szombaton kimostam őket. PiciFeri nő, mint a gomba, pedig nem öntözik semmilyen vízzel. Ferivel tárgyalgat már - csak ő a béna, hogy nem érti, mit akar az ifjabbik változata az orrára kötni. Ilyenek ezek a picik...

Este úgy megijedtem! A mufi - közismertebb nevén léggömb - héliumos töltöttsége miatt fent aludt a plafonnál. Éppen betakaróztam, kényelmesen elhelyezkedtem, erre apa megszólal: jé, van egy nézőnk is! Hogyaza...! A lufi úgy gondolta, inkább lentről akar lógni felfele, nem fentről lefele, így hát nagyjából 1,2 méterrel a föld felett kényelmesen elhelyezkedett, és állt. És várt. És időnként himbálózott. Engem pedig nagyon megijesztett. De most! Itt van az ölemben, el sem engedem innen...!

No, föl, kávéfőző projektre!


Ki pontozott ennyit? :o Köszi mindenkinek! Puszi érte!
2008.04.21. 09:14

 
Valaki mondja már meg nekem, hogy a bankosok elvégezték-e a nyolc általánost...?! Oda van írva a bankban a rendszerbe, hogy ezt és ezt a számot kell hívni, bármi nyűgük van, erre állandóan engem nyaggatnak. Emiatt kishíján elkéstünk Pankával az oviból reggel. Több, mint 10 percen keresztül csak fújta a magáét, hogy ezt meg azt, és akkor is, meg de azért is, stb. Első két mondatánál közöltem vele, hogy bocsika, nem jó számot hívtál, de csak mondja a magáét tovább... Ááááhh! Nagyon felhúzott!

Tegnap amúgy gitározással egybekötött éneklést csináltunk este. Emellett apa valamiért kurvaideges volt; annyira, hogy kettétörte a kb. 4 hónapos telefonját. Pont azt, amire "elfelejtette" a garanciajegyet érvényesíteni. Jó, mi?
2008.04.18. 10:52

 
Magamévá tettem egy bögrét. Van rajta egy vörös kanapé. Túl kicsi, hogy kipróbáljam, meg hát nem is olyan síkban van, amit ki lehetne próbálni, de akkor is van egy bögrém. Meg van szagos-gyertyám is. Azt már inkább ki lehet próbálni, de sajnálom meggyújtani - inkább csak szagolgatom, úgy is nagyon fincsi. Mmmmm! :)
Az újonnan nyílt bótró\' annyit, hogy a földszinten eltévedtem. Egész konkrétan halványsegédlilafogalmam sem volt róla, pontosan hol is járok. Annyi cuccot felhalmozva még nem láttam, az tuti! Azért az ágyak közül volt pár, amire rávágtam volna, ha ott lett volna az eladó, hogy bocsi, ki lehet-e próbálni, mielőtt kiválasztom...? ;) Volt ott egy olyan, hogy szemem-szám elállt tőle. Az árától is. Na, a lényeg: vörösesbordós bársony volt az egész. Valami fejtámla-szerűség is volt, ugyanolyan színűben, kockásra behúzva - mittudomén, hogy hívják szaknyelven -, a kockavonalak találkozásánál meg kis üvegdarabkák vagy mik voltak, úgy, mintha gyémánt lenne. Hozzá ugyanolyan csiszolású volt a két asztali lámpa. Csodaszép volt. Annál tuti, hogy áll-leesést produkáltam, de azonnal. Húúúú! Nem volt semmi! Annál az ágynál eszembe jutott, hogy na ha most nem lenne ott senki más, csak én.... vagyis mi.... ;)
A lufit viszont nem találtam meg, hol osztogatják. Pedig lufival akartam hazajönni, hadd örüljön Panka... :(
2008.04.17. 14:46
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nuhh, lótifuti egy napom volt ma eddig... a fejem meg annyira fáj, hogy kishíján ordítok. Nincs mese, apát oda kell rángatnom az önkormányzathoz, mert semmilyen papírt nem fogadnak el az aláírása nélkül.
Viszont magamévá tettem kerek tíz dekányi bio-sóskát. Csigababa-rágta sóskát. Valami hasonló, mint itt, a Panka nagyobbik csigababája. :)
2008.04.16. 17:25
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Na igen, ez pont az, amit imáááádokkkk anyámban. Mondom neki, hogy most ne menjen a fürdőszobába, mert én megyek oda, és sietnivalóm van, erre nyugisan betelepszik. Ááááááhhh!
Egyébként tegnap délelőtt 10-től 2-ig bent voltam, aztán gyorsan megcsináltam a honlap javítását, elmentem a csajsziért, és vissza, 4-re be a városba. Ott kiderült, hogy 5-től ismét újabb elnökségi lesz. Nagyjából 8-9 fele értünk haza. Gyorsak voltunk! Vajon miért ájulásszerű ágybakerülés volt úgy, ruhásul...? :)
Ma meg kurvára nincs időm semmire, jobban, mint tegnap, de mégis meg kell csinálnom mindent. Zsúfoltabb napom lesz, mint tegnap volt...
Kávékutyulni megyek. Aztán amíg hül, szerintem megyek zuhizni. Ideje. Csak anyám jönne már ki onnan...!
2008.04.16. 08:38

 
Most kapott az általam alapított szervezet egy kongresszusra meghívást. A Fülöp-szigetekre. Csak le tudnám fordítani pontosan...! Áááááhhh! Elkezdtem, eljutottam az első két bekezdésig, ott minden simán ment, aztán... puff neki! Mint akit elvágtak! Semmi, de totálisan semmi tovább. Remélem Berry le tudja fordítani még ma...

No, gyerekek, mászok befele, 10-től elnökségi van. Merthogy Viola nem ér rá este, mert ő korán kel másnap reggel! És ha én meg nem érnék rá délelőtt...? Akkor mi lenne???

MOBILON ELÉRTEK!
2008.04.15. 09:21

 
Kishíján behúztam egyet a saját rokonomnak. Nekiállt anyámnak, hogy mit képzel, hogy nem tőle vett bármilyen műszaki cuccot. Konkrétan a kenyérsütőmet. A többi - a pénzéhsége - már említést sem érdemel...

Panka viszont eszméletlenül aranyos volt délután meg este eddig. Amikor értementem, meglátott, és könnyes szemecskéket meresztgetett rám. Le akart menni az udvarra a többiekkel. Amikor odaértem, pont rajtuk volt már a kabát, cipő, sapka, minden, és indultak volna lefele. Egyébként Márkóra lecserélte Zsoltit. Kérdés, mi lesz, ha visszajön Zsolti, meggyógyul - most beteg -, és hárman lesznek párban. A legmegdöbbentőbb mondata ma a következő párbeszédben volt:
- Pannikám, hogy is van ez...? Most Márkóval vagy? Mit csináltatok?
- Meccsaltam Zsoltit!
- Hogy mit csináltál...?
- Meccsaltam!
- Szereted Márkót?
- Igen, szeretem Márkót. Meg Zsoltit.

Hmm... annyajánya... :)


A mákos sütiből alig van valamennyi - halálkomolyan mondom, ketten esszük; vagyis nekem nem sok jutott eddig -, a túrósból meg elég nehezen tudom eldugni azt a maradék három darabot, amit azért meg kéne hagyni apának... éhes a gyerek, ráadásul ízlik neki a kaja. Hogy mik vannak...?! :o
2008.04.14. 20:26

 
Megjött anyámnak a herkentyűje. Megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, mekkora megkönnyebbülés. Mondtam, hogy nem hinném, hogy az, mert ugyanúgy nem fog enni, csak inni fog, mint eddig, amikor nem tudta a vércukorszintet. Grrrr!
2008.04.14. 14:55

 
Igen, az előző a mákos. Ez meg itt a túrós batyu. Direkt nincs megszórva porcukorral, mert azt nagyon utálom rajta! Nu, szóval ebből meg van vagy nyóc darab. Egész konkrétan és pontosan, és minden.

Fiúk-lányok! Ki kér??? :)
2008.04.14. 13:26
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
süti kész!
2008.04.14. 13:17
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Kaptam pontot - küldtem puszit érte! :) Igen, kivételesen megvan a küldője. Nagyjából ez a harmadik ember, ha jól emlékszem, aki szólt is, hogy ő adott pontot.
A tészta gyönyörűen megkelt. És igazi, valódi vanília van benne, nem vaníliás cukor. Mmmm! :) Csudafincsi lesz! :) Majd fotózok is, ígérem! :)
Tegnap este meg éjszaka takarítottunk. Ma hajnali fél 5-től vagyok/unk fent, talpon. Apa Bp-en, én itthon. Ő vezetőségin, én mosogatós-takarítós-fertőtlenítős napon. Annyira azért nem élvezem... főleg, hogy össze-vissza van töredezve a karmom.

Írtam a hivatalos, politikai blogomba egy irományt. Aki akarja, keresse meg, ha végigolvassa a naplómat, rájön, hogy hol is kell kutakodni utána.
2008.04.14. 11:38

 
Büszke vagyok. Könnyekkel küzdő büszke anyuka. Bizony! Panka színpadon, és jól is csinálta - már amennyire egy első-fellépő nőszemélytől elvárható a dolog. Felröppent vagy 30 db kiscsoportos ovis Hupikék Törpike a színpadra. Köztük a szemem fénye is. Zabálnivaló volt az a kis csapat! :) Kiderült, hogy milyen csigabigát magyarázott-mutogatott a kiscsaj kb. két hete egyfolytában. Nem a mondókát, hanem hogy csigabigát játszottak fent a színpadon, zenére. Valami minicsiga, vagy hasonló volt a dalban a szöveg. Forogtak, dugdosták a kis szarvukat kifele, trappoltak, meg minden. Annyira, de annyira édesek voltak...! :) Panka a dajkanéni kezébe kapaszkodott igen erősen. Vagy félt, vagy nem tudom, mi volt, de dajka néni keze és anya - na ez a két dolog tökéletesen elegendő biztonságott nyújtott számára. Mielőtt felmentek, meg odafent is végig engem keresett a kis szemecskéjével. Én meg próbáltam vigyorogni ezerrel - igaz, a könnyem potyogott közben. Ennyit az erősségemről... :)


Ott van a képen valahol... a középső kupacban, ha jól emlékszem, jobbról a harmadik
2008.04.12. 22:27
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nem olyan régen kiugrsztottak a kádból. A zuhany alól egész konkrétan. Mondtam is az illetőnek, hogy történelmi jelentőségű tény, hogy miatta kiugrottam - nem szoktam egyébként. Ilyen telefonokra csak nagyon ritkán ugrok ki, pl. ha T.Gy. keres, de akkor igenis félbehagyok mindent. Szóval igen nagy kiváltságnak örvend a személy... főleg, hogy már megint olyat mondott, hogy csak lestem: pénzt akar adni munkáért. Olyan munkáért, amiért soha senki nem fizetett egy árva fillért sem nekem. Eddig legalábbis.

Pankával lementünk ebbe a szembeni ruhaboltba - gyajjj, nagyon utálom a bolt vezetőjét!!! -, és igaz, hogy aránylag drágán, igaz, hogy nagyobb méretben, mint kéne, de van fehér pólója a csajszinak. Már csak a gatyájának kéne megszáradni. A legfőbb meg az, hogy NE menjen a hasa!!!

Éppen reggelizek. Kicsit későn, de mindegy. Reggeli. :) Majd kávézgatás is lesz nemsoká, az meg igencsak fincsi dolog! :)

Már kinéztem, hogy melyik busszal megyünk a fellépés színhelyére. Kb. két óra múlva már úton leszünk - ha semmi akadály nem lesz addig.
2008.04.12. 11:08

 
Az este igen izgalmasan telt. Panka - bármilyen óvónői állítás ellenére - szólt(!), hogy neki igenis mennie kell wc-re. Nagyjából 8-szor, egymásutánban. Sőt, még azt is elárulta, hogy fáj a pocija. Magyarul: megy a gőzös helyett megy a hasa, de elég rendesen. Valami paradicsomos akármit ehettek odabent, legalábbis az eredményből erre tudok következtetni. Nem nagyon akart vacsit sem enni - valami babgulyás-szerűséget csináltam, csak nem volt benne gyökér, a húst meg füstölt kolbásszal helyettesítettem -, csak szaladgált mindig a wc-re. A vége az lett, hogy most elég erősen kétségbe vonom a holnapi szereplését. Délelőtt kiderül. Ha akkor is megy a hasa, akkor nem viszem - és bukta a belépőjegy ára. Anyám határozottan nem örült neki, hogy este 8-kor le kellett menni a boltba. Ott viszont valami no-name mosóport találtunk, egészen barátságos áron - legalábbis a többi kisdobozoshoz viszonyítva. Narancssárga. De van belőle hiperszuper-ápolós változat is, rábiggyesztve, hogy ez bezzeg aloe verás, és irtóra jó lesz neked, ha ezt fogod használni. Majd elválik...

Pocakjárkálással lehet, hogy nem lesz túl jó dolog, ha a holnapi ebédet kivitelezem. A palacsintás részt egész pontosan.

Anyám gépe még mindig szervízben van. Még mindig nem jött meg. Hogyafeneegyemegazegészet! De nem, ő nem szúrja meg magát rendesen, nem adja be az inzulint, mert nem tudja a vércukorszintjét. Nem normális...!

Köszi az újabb pontokat! :)

2008.04.12. 00:29

Szólj hozzá!

2008.03.22. 11:06 - 2008.04.11. 15:56

2010.10.24. 22:06 bopci

 

Kaptam egy sárga tulipánt! Csodaszép, sárga tulipánt! :)
Pankától! :) :) :)
2008.04.11. 15:56

 
Esik az eső. A kisasszony elől meg el fogom dugni az összes krétát! A zoknija zöld krétás, de úgy, hogy 40 fokon nem jött ki, így most a maradék mosóporral meg fertőtlenítővel bedugtam 90 fokos mosásra. Valamikor estére csak készen lesz... Az más kérdés, hogy anyu pólója meg durván céklás lett - az se úszta most meg a 90 fokot.

Kész a spenóóóóóótttt! :) :) :) Nyammm! Sok, nem is, hanem RENGETEG fokhagymával! Imádom!!!! :) :) :)

Ám "sajnálatos módon" a saját kreálmányú fasírt - aminek készítése közben anyu majd' szívinfarktust kapott, hogy miket teszek bele, majd örömmel megevett belőle pár szeletet, hogy milyen finom - idő előtt elfogyott. Tehát a spenóthoz nem maradt mára egy falat sem. Node sebaj, mire hazaérünk este, megduzzad annyira a bab, hogy legyen belőle kolbászos bableves. Vagy chilis bab. Vagy nem tudom. De valamit lesz belőle, az tuti! Végülis a chilis babhoz csak kukoricát kell majd venni... hümm... majd meglássuk...
2008.04.11. 13:55

 
Jelenleg információ-gyűjtök. Amellett, hogy Kósát nézek (meg feltettem a legújabb honlapomra is a videóját), találtam egy új dolgot. Valami új párt-szerűség. Azt hiszem, utánuk nézek, hogy léteznek-e, mert a mi programunkat ötvözék a MIÉP-Jobbik dolgaival. Totális szélsőbal és totális szélsőjobb. Egyben a kettőt. Emellett a Torgyáni dolgok egy részét is újra felszínre hozták. 4x annyi a látogatóik száma, mint a fideszé. Azért ez már jelent valamit... csak azt nem tudom egyelőre megkeresni, hogy ők ugyan honnan vannak, honnan jöttek, és helyileg - fizikailag - hol vannak, de egész pontosan.
2008.04.11. 10:37

 
Azt álmodtam, hogy 929 pontom van itt. De csak álom volt... na mindegy.
Az óvó nénivel még mindig hadilábon állok, elég rendesen. Érdekes, a két óvó néni mást mond. Egyik szerint nem lesz Hupikék törpikék főcímdal-éneklés, másik meg azt mondta ma reggel, hogy igen, azt fogják énekelni-táncolni holnap. Most akkor találjam ki, hogy mi az igazság! A délelőtti óvó néni azt mondja, hogy Panka verekszik, a délutános meg azt, hogy őt veri meg a másik gyerek. Jó lenne már eldönteniük, hogy mi a konkrét helyzet. Ideje...

Még mindig nem tudom feltenni azt a képet, amit várok, mert Mesi még nem küldte át nekem. Pedig olyan jópofa...! :)

Anyám kifejtette éjszaka a véleményét. Azt mondta, hogy meglágyult az agyam. Apát kifestettem, amikor aludt. :) Olyan transzvesztita-feje volt, de nagyon! :) Esküszöm, hónapok óta nem nevettem olyan jót, mint most éjszaka. :) :) :)

Mosógép megy - maximumon -, ergo: hiába kéne, nem fogok tudni most kiporszívózni, mert leáll a rendszer tőle. Totálisan. Szuper...! :(

Föl, Starbucks coffee-készítésre! Ha kér valaki, most szóljon!
2008.04.11. 09:20

 
Nekiállok fasírtcsinálni. Hagymás-mustáros-boros fasírtot egész konkrétan. Fincsi lesz! :)

Nem bírok gép előtt ülni, egyszerűen nem megy... pedig annyi tennivaló lenne...! :(
2008.04.10. 12:12

 
Vállveregetést tartottam magamnak. A tegnap esti vacsi ugyanis határozottan fincsi lett. Csodák csodájára Panka is hajlandó volt megenni. Nap mint nap elcsodálkozom rajta, hogy nem eszik szinte semmit, mégis akkora nagy darab gyerek, hogy eszméletlen! Hogy csinálja....?! :o
Ma papírbeadási nap lesz elvileg. Bár apa még mindig nem írt alá semmit. Persze azért ma reggel megkaptam, hogy mi lesz, ha azt merem mondani, hogy ő nem írta alá, meg hasonlók. Újfent meg vagyok fenyegetve. Na és? Már megszokott dolog.

Tegnap nem szereztem be újabb kék-zöld foltot - csodák csodájára. Panka kibírta, hogy csak a nyakamra ugráljon, ill. a térdemen álljon. Mostanában majmocskát játszik. Mászik mindenhova, lehetőleg rajtam. Az, hogy a fal tök egyenes, nem zavarja. Kapaszkodik oda. Aranyos... :) Elneveztem póklánynak. Illik rá a név...

No el, szokásos, megérdemelt reggeli kávékészítési ceremónia-tartani.



Köszi az újabb pontozást! :) Repül a puszi érte!
2008.04.10. 08:51

 
Reggel rövid idő alatt felment bennem a pumpa. Kezdte a dokinő. Majd folytatta az óvónéni - az egyik. Hazaküldtek minket, mert
1. a vezető óvónőnél volt a saját óvónénink, amikor mondtam neki, hogy megyünk ma, és azt mondta rá, hogy rendben
2. a kaját lent megrendeltük mára (is), és hogy képzelünk mi olyat
3. olyan dolgokat vágtak a fejemhez, hogy csak lestem. Ha a fele igaz lenne, már rég nem lennénk ott.
4. a többi gyerek tőlem kérdezte, hogy miért megy haza Pannika. Mégis mit mondjak nekik...?!

Egy szó mint száz: két dolgot fogok most tenni: új dokinőt és új óvodát keresek.
2008.04.09. 09:29

 
Ennyit anyámról. 4-re bent kéne lennem ügyeletben, plusz elnökségi lesz este. Erre: ő most(!) akar elmenni postára, feladni a cuccát. Nem máskor, nem hamarabb, csak és kizárólag most! Igazán kedves tőle, nemde? Megkaptam természetesen, hogy nem mondtam neki, hogy nekem délelőtt dolgom van - kajabefizetés a csajszinak az oviban -, és el kell mennem, azért nem ment el akkor. De a rohadt borocskáját megvettem neki hazafele jövet. Hogy én mekkora egy szemét állat vagyok...!
2008.04.08. 15:08

 
Hogy én milyen anyázást levágtam ma...! Volt egy kb. fél-egy órás melóm. Kb. 10 óra óta csinálom. Szóval határozottan le kéne cserélni már Mucuskát, mert baromi lassú. Az hagyján, hogy kb. 10 perc alatt jut el oda a power gomb benyomásától, hogy na jó, talán fel kéne csatlakozni az internetre, de hogy ennyire ne bírja, ha 2-nél több dolog van egyszerre megnyitva...?!?!?! :o (az MSN és az Outlook együttes működésénél már megakad; vegyük hozzá, hogy a honlapot szerkeszteni is kell... húúúú!)

Anyám nem hitte el, hogy a gépet hiába adja fel postán, baromira nem készül el olyan gyorsan, mint ő szeretné. Szóval valahogy fel kell jutnom Bp-re még a héten. Kérdés: hogyan és miből... no mindegy. Majd elválik...
2008.04.07. 15:43

 
Lekaptam a csajszit, mint kupikészítő kisiparos-forradalmárt, ahogy éppen lakás(szoba)büdösítő hadműveletet hajt végre.
Ma húsgombóc lesz pardicsommártásban. Mmmm! :)
2008.04.07. 13:20
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Anyu szerint nincs baja a poginak, csak sótlan. Esküszöm, egy maréknyi sót tettem bele! (Nem kicsi a mancsom ráadásul... apának kisebb van, mint nekem)


Hümm.... újabb félelmetes éjszaka elé nézünk. Fenyegetőző-püfölgető kedvencünk a fenyegetett személy felé tart pár jódarab tagbaszakadt egyeddel egyetemben. Hogyajóédesannyátneki...! Mi a gránátért nem kapja már el valaki???
2008.04.05. 20:07

 
Pogi sül. Délelőtt itt volt apa. A gyomra szerintem ki van soványodva, mert nem bírta megenni az ebédet, pedig annyit kapott, mint régen.
2008.04.05. 17:36

 
Mobilon leszek elérhető! Pusszantás mindenkinek!
2008.04.03. 12:47

 
Kávé intravénásan adagolva

Egészen jól haladok a honlapommal. Szerencsére nem tetűzik Mucuska annyira, mint szokott. (Csak meg ne hallja...!)

Hülye telefonom már megint kitörölt magától egy csomó tel.számot, ami kúúúúrrrvára kéne most! GRRRRR!!!
2008.04.03. 11:17

 
Újfent a táskámban maradt a csajszi váltás nadrágja. Pedig tuti, hogy össze fogja koszolni magát. Ismerem - saját termés :)
Ma nekiállok végre takarítani. Eddig se időm, se energiám, se semmim nem volt hozzá. Még mindig nem tudni, apa mikor jön haza "rendesen". (Értsd: nem csak beugrik a városba, hanem idejön, hozzánk.) Panka is megszokta, hogy nincs apja.
Szegénykém...! :(

No, tegnap. Megvolt az interjú. Reggel azért irtózatosan nagy feszültséggel telítődtem. Olyan dobozt találtam, úgy, és ott, ami kurvára nem oda való. Ehhez jött, hogy Feri elfelejtette az egészet, előző este beivott, és annyi, hogy jöjjön. Maradtunk ketten. De van jó hír is: MARY POPPINS!!! Tegnap odabent kb. másfélszer "néztem meg" - közben a konyhát suvickoltam -, itthon meg Panka le sem volt hajlandó szállni a táviról, a képernyőről, stb. Szóval nagy nehezen megágyaztam - próbáljon valaki úgy feltenni lepedőt az ágyra, hogy egy négy és fél éves jányzó közben ott trónol -, lefeküdtem, és alvást színleltem. Aztán átment a színjátékom valóságba. Valamikor hajnalban bejött anyu, hogy "Látod, megmondtam, állandóan csak bömbölteted éjszaka a tévét, fogyasztja az áramot!". A Mary Poppins menüje ment akkor már ki tudja, hányszázadjára. Húúú, de kurvasokat fogyaszt...! Ő meg éjjel-nappal az én rádiómat használja - szó szerint.

Miki tegnap felhívott, mikor a csajszi éppen üvöltött, hogy szedjem le a blogomat az MSN-en, mert olyan dolog van ott, ami oda nem illő - konkrétan, hogy "lenin szereti a meggyet". Hát, nem szedem. Elhiszem neki, hogy nem szereti a meggyet, de akkor sem szedem le azért, mert neki nem teszik. A szabad véleménnyilvánítás megengedett az országban, úgyhogy sorry.

Most pedig kisomfordálok, csinálok egy kávét, vagyis darálok, aztán főzök, aztán magamba döntöm.

Have a nice day!
2008.04.03. 09:12

 
De lehet, hogy csak a pasihiány beszél belőlem...?! :o


Még 333 kattintás, és megvan a 10 000!!! :)
2008.04.01. 18:43

 
Kezdek beleszokni, hogy a csajszi másik ősét - nem engem - csak telefonon lehet elérni, és onnan is csak lebaszást kapok. Üdítő változatosságra vágyom. Lefeküdni a kertemben a zöld fűre - lassan vágni kéne... -, szagolgatni a virágok illatát - már ha egyáltalán virágozni fognak a fáim; a városban már láttam virágzó fákat, úgyhogy talán... -, felnézni az égre, hallgatni a madarak csiripelését, a mobilt kikapcsolni, hogy hagyjon engem békén mindenki, és csak pihenni, pihenni, feküdni a meleg napsütésben. Aztán ha ezt megunnám, odarendelni egy nagy teherautót, tele téglával, egy betonkeverőt, munkásembereket hozzá, fát, meg mittudoménmégmit, és felhúzni egy normális házat oda. Aztán bevágódni a kocsimba, és csak menni, menni, menni. (Ja, nincs jogsim, a forgalmi pedig lejárt...)
Egy biztos: azt nem akarom, ami most van, mert nagyon nem jó. Valami mást. Valami életnek nevezhető dolgot. Nem akarom, hogy háromfelől jöjjön a lebaszás, általában egyidőben. Most jelenidőben: miki, anyám, pötyi. Felváltott sorrendben, de megvan. Most besokalltam. Irtóra ám!
2008.04.01. 16:39

 
Feri hirtelen előkapott egy üveg pezsgőt \"Ünneplünk!\" felkiáltással. Ki is bontotta - igaz, mint utóbb kiderült: jobban tettem, hogy kiküldtem vele az udvarra dugó-leszedési hadművelet-végrehajtani.
Előtte úgy felhúzott előbb Pötyi, majd Viola, hogy borzalom! Hogy hagyma-szag van! Éééérdekes... miki nem érezte, pedig előtte jó sok friss levegőt szagolgatott. És akkor ablak sem volt nyitva. De szerintük a vöröshagyma héja (igen, az a száraz, narancssárgásbarnás színű dolog) büdös a szemétben. Fura! Ők tudják... de bezzeg a fertőtlenítő szagát nem érezték meg, az én kezem meg még mindig bűzlik tőle...! Valahogy mikinek kórház-szag ugrott be arról, ahogy megcsapta a PH-ajtó kinyitása után a bentről kiáradó levegő. Az meg - errefelé legalábbis - inkább a fertőtlenítővel egyenlő, nem a vöröshagyma héjának(!) szagával.

Szerdán délelőtt riportot adunk a rádiónak. Gatyafelkötés - nem nekem, nekik! ;)

No, mászok a nőszemély mellé a takaró alá, és alvás. Jóccakát mindenkinek!
2008.03.31. 23:33

 
Apamentes nap, hét, hónap... stb.
Kezdődött az egész egy telefonálással, mikor apa felhívta a saját anyját. Majd elborult a feje, igen rendesen. Attól kezdve nem lehetett hozzászólni jóformán. Még patkányt sem akart keresgélni Pankával. Az sem vidította fel, hogy a saját lánya újfent szívroham-előidézést tartott a négy darab kacsának. Nem, ez mind lényegtelen volt. Haza már nem jött velünk, ment Pötyihez. Onnan be a Peugeot-ba Nikivel, gázt neki, és futás kifele az anyjához. Onnan a következő hírek jöttek: baj van, nagyon nagy baj. Rendőrséget kihívta Miki. Ki is jöttek, kb. egy óra múlva. Ők meg kihívták a mentőket. Kb. este 11-re oda is értek a Kenézybe - vizitdíjfizetni.
Röntgen, konzultáció (két törött bordával, lábraállás kizárt, tükörbe inkább nem is néz, stb. menjen haza a kedves beteg, borogassa magát), vissza a rendőrségre.
Valahogy el kell intéznem, hogy melóhelyről elengedjék. Nagyjából minimum 2 hétre. Vagy hónapra. Vagy nem tudom. Ahogy azt sem, mikor találkozok vele megint - délutánra a pénz nála van, hogy Pankáék mehessenek fókanézni. Már ha a kiscsaj nem lesz beteg addigra - reggel elég csúnyán köhécselt. :(

Emellett anyám dokijnak majnem behúztam egyet. Méghogy nem akarja kitölteni a felülvizsgálati papírt, mert nem én mentem a gyógyszerért anyámnak. Aztán meg köszönjem meg neki, hogy nem kér hatezer-akárhányszáz forintot (plusz vizitdíjat!), hogy aláírja a cetlit. Aztán amikor megszólaltam, hogy jó lenne, ha bedugná anyámat egy kis kúrálásra a klinikára, még megkérdezte, miért. És itt jön, amiért felhúztam magamat:
- Mert a mentősök nagyon nehezen egyeztek bele, hogy nem viszik be magukkal.
- Mit kerestek ott a mentősök?
- Talán mert rosszul volt anyám, nem?
- De ki hívta ki őket?
- Esetleg én - mégis ki?
- De olyankor cukrot kell adni neki!
- Fennakadt a szeme, szája lakattal lezárva. Ugyan mégis hogy adjak neki szájon keresztül cukrot?
- Ja....
- Ha doktor úr ad nekem arról igazolást, hogy beköthetek anyámnak infúziót, nem hívom ki őket legközelebb, jó?
- Jó... akkor egyezzünk meg abban, hogy a napi ápolás legyen legalább 5 perc, rendben?
- Ha nem gond, már egy kicsit több, úgy napi 24 óra, rendben? Viszontlátásra!

Hogyajóédeskurvaanyádat...!
2008.03.31. 10:49

 
Nézegetem itt az állásajánlatokat. Érdekes... ugyanúgy alkalmas vagyok üzletvezetőnek, mint részmunkaidős raktárosnak...

Gózok, gyerekek, nemsoká jövök
2008.03.31. 09:20

 
Imádom a magyar rendőrséget! Össze-vissza vernek valakit, és egy óra alatt érnek ki?! Addigra meg is halhatott volna...! GRRRRR!!! Ja, hogy látlelet is kéne? Hát azt csak nappal csinálnak!
2008.03.30. 22:14

 
Begyúrtam pogit, most kelendezik ezerrel. Éhes vagyok! Az az adag gombapaprikás, amit ettem, már rég kiürült a gyomromból, úgyhogy igencsak éhes vagyok.
2008.03.29. 23:10

 
Az azért jólesett Szabitól, hogy amikor odaértem, levettem a pulcsit, és apa nagy dühöngésére kiderült, hogy melyik felső van rajtam, rámnézett, és döbbenten kérdezte, hogy "Bogi, hát te kurvajól nézel ki!" Namondom, kössz... mer' eddig bányarém voltam, vagy mi...?! Hogy miket nem bír tenni az alkohol...?! :o
2008.03.29. 12:58

 
Nohát, aludtam. Előző esti nem-alvás bepótlása-végett. Irtózatosan nagy buli lett belőle!!! Pötyit odahívtam, hogy kóstolja meg a kaját. Valamikor hajnalban döbbenten kérdezte meg, hogy "ez mindig így szokott menni...?!". Mondtam, hogy igen. Elismerő bólintás volt a válasz rá.
Hogy ki kicsodával és mit csinált/akart csinálni, hát azt nem tudom, azt azért tudom, hogy miután közöltem Szabiékkal, hogy "van egy élettársam, van egy férjem, és... ööö.... egy-kettő-három-négy-öt... huszonhat szeretőm, ők sajna már nem férnek be a keretbe", rólam legalább leszálltak. Mesi nem járt ilyen szerencsével.

Kaja mindenkinek ízlett, nem is kicsit. Én főztem... ;)

Majd még beszámolózok, most magamba döntök egy jó adag Starbucks Yukon-t, hogy magamhoz térjek egy kicsit.
2008.03.29. 10:55
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nemazér, de ez fincsi lett! Kérdés, hol a kártyaolvasóm, hogy fel tudjam tenni a képet... Csak tudnám, mi a fészkes fenétől rúgtak be ezek ennyire?!?!?! :o Mármint a pogik. Olyan dülöngélést rendeztek, hogy ihaj! Hozzájuk képest anyu részeges pogácsája színjózan szüzike... Fú!
2008.03.26. 02:28

 
Egy kis szösszenet - tőlem...

Téma: a betiltott demostráció

\"Márpedig az lesz, amit én akarok, vitának helye nincs!\" - gondolta magában Gyurcsány Ferenc, miközben telefonon egyeztetett az egri rendőrkapitánnyal. Vele szemben ült Kóka úr, aki heves gesztikulálások helyett csak egy-két elismerő bólintással jutalmazta a miniszterelnök mondatait.
\"A nép szava szent!\" - folytatta tovább elmélkedését a szocialista pártelnök - \"Hát nem bebizonyítottuk nekik, hogy ha ők valamivel nem értenek egyet, akkor meghajlunk előttük...?! Még engedményeket is tettünk!\" - de a telefon letétele után fejcsóválva csak ennyit mondott drága kollégájának: - \"Látod-látod, Jancsikám, ilyen ez a nép: ha a kisujjadat nyújtod, az egész karodat követeli. De előbb-utóbb csak rájönnek, hogy ha nem tetszik a rendszer, el lehet menni ebből a kurva országból. Ilyen böszmeséget...!\"


(Jelentem a süti szépen kelendezik...)
2008.03.26. 00:39
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nagyon kevés választott el attól, hogy felképeljem apát. Nagyon-nagyon-nagyon kevés. Hogy két épkézláb mondatot nem lehet vele beszélni nagyjából péntek óta, ez már mindennek a teteje!

Receptújítottam. Csinálok pogácsát, répával. Majd kiderül, milyen lesz. Remélem nem túl rossz... Ha értelmesen fog kinézni, akkor valszeg pakolászok ide fel róla képet.

Pankának olyan rettenetes étvágya volt ma, hogy csak lestem. Az apja már ordított, hogy megette előbb az én tányéromból a vacsit, aztán az apjáéból. A sajátjából nem. Ebédre betermelt három nagy tányér borsólevest csigatásztával. (Természetesen az enyémet; nekem összesen két evőkanálnyit engedélyezett.) Bár levesnek nem kifejezetten lehetne nevezni, olyan kevés volt benne a lé...
2008.03.26. 00:16

 
Ezt imádom! Nézzünk csak bele a naptárba! Milyen nap van? Kedd - délután! Most derült ki, hogy csütörtökön csak megnyílik a kiállítás. Neeeeeem vagyok mérges, áááá, neeeem!
Akkor holnap pakolás. Hú! Meg kajacsinálás, vagyis előkészítés, PH-átrendezés, stb. Kelhetek hajnalban. Fasza!
Szúúúú-szíííí... laza vagyok, nyugodt vagyok, kikapcsolom a külvilágot....
2008.03.25. 16:44

 
Megint teljes honlapkarbantartást végzek. Munkanap van, vagy mi a szösz...
Van egy kis elírás, de ne törődjek vele... peeeersze! Picit felment az agyvizem. Még mindig nem hűlt le kellő helyre... Vagy le fog, vagy nem fog... Ááááááááááá!!!
2008.03.25. 12:15

 
Ez kemény menet lesz... Ki kivel is van...? :o
2008.03.25. 11:32

 
Remélem nem hiába indítom el az Outlookot. Ha valami rossz levelet találok ott, akkor baromi mérges leszek...!
Kávét valakinek...? Kutyult; lusta vagyok most főzni.

Hümm... annyira nem vagyok mérges, de most 3 db emilke az Elnöktől, meg másik valaki MSN-en (hasonló kaliberű), szóval tessék, erről beszélek. Kell nekem bekapcsolni Mucuskát, egyből van dolgom! ;)
2008.03.25. 11:23

 
Hozzávagdostam pár emberhez egy-egy piros tojást. Komolyan mondom, jólesett. Kiéltem agresszív hajlamaimat bennük. Rajtuk. Na mindegy. Ez persze csak azokra vonatkozik, akik NEM locsoltak meg, pedig ismernek.
2008.03.25. 00:00

 
Ahogy ígértem: a fotó...
2008.03.24. 18:33
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Feltettem az én-féle rakott tésztát. Fincsi lesz! :) Mmmmm! :)
Majd teszek fel róla képet...
2008.03.24. 15:26

 
Nekiveselkedtem a dolgozásnak. Kemény...! Újabb táblázatkészítés. Elnöki látogatási táblázatkészítés... Fú! Még itt a végén büszke leszek magamra, mennyi mindent megcsinálok...! :)
2008.03.24. 13:43

 
Na, felhívott apa. Én meg kurvakeményen kiosztottam. Meg is érdemelte. Gondolom most dühöng egy sort - vagy kettőt -, aztn mindenkinek elmondja, mekkora szemét alak vagyok, hogy le merem baszni a fejét.
2008.03.24. 11:13

 
Rászálltam a lekvárra. Lekváros kenyeret eszek. Aztán kutyulok egy kávét. Nincs most kedvem a főzéssel bajlódni.

Panka szerint az a mérőeszköz valamilyen okból kifolyólag csakis és kizárólag répa lehet. Érdekes megállapítás.

Apa - miután NEM locsolt meg minket -, letett az asztalra 500 Ft-ot, hogy majd mi kimegyünk Józsára. Namost.
1. A jegy 800 Ft, nem 500, nekem meg nincs miből kipótolni.
2. Nem kérdezte meg, hogy akarunk-e menni oda.
3. Eszébe sem jutott, hogy megbeszélje velünk, hogy hogyan alakuljanak az ünnepek.

Eddig:
a) szülinapomon Bp-en volt, kurvakésőn jött haza, miközben azt mondta, hogy a 13:20-as IC-vel jön;

b) tegnap, azaz húsvét első napja: Berry laptopját abajgatta reggeltől késő estig, amikor meg hazaért, fél órán belül aludt Pankával egyetemben;

c) ma, amikor locsolkodni kell, elhúz a francba, NEM LOCSOL MEG! - úgy tűnik, hogy felőle nyugodtan meg is dögölhetek -, anyámmal üzeni,hogy majd kimegyek Pankával Józsára, miközben nem is tudok róla, hogy nekem oda kellene mennem valamikor mostanában...


Szóval finoman szólva elegem van. No, nem húzom fel mégjobban magamat - ennél jobban nehéz is lenne -, inkább megyek kutyulni.

Szép napot mindenkinek.
2008.03.24. 10:48

 
No, kisült a "süti". Ilyen lett. Kicsit kifolyt a lekvár belőle, de mindegy...
2008.03.24. 00:13
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Süti bepakolászódva hever a sütőben. Kakaós-lekváros kifli, vagy mi a szösz. Kísérleteztem.
A melóval meg a tököm kivan, ha nem kérdezek utána én mindennek, ugyan egy árva lépést nem tudok előrehaladni, hiába itt van a főmufti mellettem, akinek elvileg kutyakötelessége lenne beszámolni arról, hogy mit csinált, hogy áll a dolog, stb. Mit csinál? ALSZIK! HORKOL! Emellett minősíthetetlen hangnemben beszél velem. Tessék, mindjárt éjfél, én meg sehol nem állok. Most kezdjek el telefonálgatni???
2008.03.23. 23:49

 
Panka megvédte az apját. Hümm... most meg arra sem ébred fel, hogy a tökébe belekönyökölök!
Agyameldobom!!! Hogy lehet valaki ennyire nemtörődöm...?! :o

Ahogy látom, baromira nem érem el azt a szintet itt, amit akartam... még kéne hozzá vagy 121 pont. A szülinapomig akartam elérni. Nem jött össze. Viszont nem fogok csak ezért küldözgetni akárkinek levelet, hogy izé, adj már vagy 10 pontot nekem...!
2008.03.23. 22:18

 
Most könyörtelenül kiosztok pár pofont apának, ha hazaér...!
2008.03.23. 18:29

 
No, bezabáltam. Megettem kb. 10-15 deka sajtot, meg két darab újhagymát. Mmmm! Fincsíííí! Kér valaki puszit? :) :) :)
Azért Panka aranyos volt... levágatott velem egy "pici sajtot". Aztán nekem ideadta a "pici" darabot, a többi nagyot meg könyörtelenül magához szólította. Hümm...
2008.03.23. 17:23

 
Megvan a táblázat, már csak ki kell tölteni. :)
2008.03.23. 15:44

 
A tegnapi este érdekes volt. PH kimaradt. Emellett is sikerült érdekessé válnia. 3/4 10-kor apa kitalálta, hogy most már nem bírja tovább a vacakolást ezzel a szar, vezeték nélküli egérrel, elmegy venni egyet. Odaért, haza is ért. És kaptam ajándékba egy üveg bort a szülinapomra (Boldog Névnapot!-felirattal). Emellett kiderült, hogy most keddre be kell hívni mindenkit értekezletezni. Elég nagy horderejű dolog miatt, ami csütörtökre lesz meg. Többek közt alvási helyet kell kialakítanunk a PH-ban nekik. Mármint elvileg Petiéknek. Majd elválik, tényleg úgy lesz-e, ahogy tegnap beszélték mikiék... Lényeg a lényeg: kb. 20-25 fő vendégsereggel kell számolni csütörtök reggeltől péntek... valameddig; különböző egymást átfedő programokkal együtt. Tehát jelenleg úgy áll a dolog, hogy ha háromfelé szakítanám magamat, akkor talán sikeres az egész. Kétfelé már sikerült egy-két alkalommal... majd meglássuk... :)
Egy szó, mint száz: lassan el kéne bandukolnom befele a városba. Rámférne. Le kell járkálni ezt a rengeteg kaját, amit magamba tömtem. Ich bin kövér disznó/koca! :(

Rájöttem, hogy én szeretem a pulykából készült vadast is! Micsoda felfedezés...! :)

Köszi a pontokat, a locsolásokat, mindent. :)
2008.03.23. 14:49

 
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepet kívánok!
2008.03.23. 11:46
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
No comment...

https://youtube.com/watch?v=Ih61MJ72v1Y&feature=related
2008.03.23. 02:34
 
 

 
Köszi Cody! :)
2008.03.22. 16:41

 
Bánatomban karomfestettem magamnak. Mostantól "gyémántporos" vörös karmokkal nyomulok.
2008.03.22. 15:56

 
Gyilkolási hajlamom van mikivel szemben. Esküdözött, hogy a 13:20-assal jön haza (Bp-en van), én meg direkt nem mentem sehova Pankával emiatt. Felhívtam, hogy na, akkor jön-e biztosan, erre: nem, nem tudja, majd valamikor jön. Flegmán, azzal a szarok-rád-hanggal.
Nézem a Titkok könyvtárát (A könvtáros 2), a kép akadozik ezerrel, hangja viszont van legalább, hozzá kávézok - a csajszi a tejcsit előszeretettel folyatta ki a földre. Plusz mosok. Most örömmel. Hót finom öblítőt tettem magamévá tegnap este. Viszont mérges vagyok. Úgy tudtam, van még pénz a számlámon, erre kiderült, hogy kurvára nincs egy fillér sem. Sőt! Még jó, hogy megnéztem az előbb. El akartam menni Pankával a Coraba, de pénz nélkül nehezebb, mint gondoltam. Vagyis... elmenni lehet, de vásárolni nem tudok. Ez gáz. Határozottan gáz. Francba! :(
2008.03.22. 13:16

 
Kaptam virágot!!! :) Anyutól egy nagy bokrétát, tulipán, nárciusz, FRÉZIA, gerbera összeállítással. Pankától meg három szál fehér jácintot. "Nagyon finom, csodálatos", ahogy fogalmazott a csajszim. :)

2008.03.22. 11:06

Szólj hozzá!

2008.02.26. 18:47 - 2008.03.22. 10:21

2010.10.24. 21:41 bopci

 

Esős napra virradtunk, mintha nem is a szülinapom volna... pedig az van. Sajnálatos módon most már sokkal közelebb vagyok a harminchoz, mint tegnap ilyenkor. Bár ez sok napról elmondható, mégis a 27 év az 27 év. Ma 27 db gyertyát kéne elfújnom. Azzal nincs gond, de a tortával van. Nincs, egész konkrétan. Mondtam anyámnak tegnap, hogy majd sütök egy gyümölcstortát magamnak, és azt megesszük együtt, arra is lehet pakolászni gyertyát... Csak még nem tudom, mit teszek a tetejére. Van itthon keményen két darab alma, és ezzel kifújt. Semmi más gyümölcs! Pedig arra kell tenni banánt, epret, ananászt, meggyet, mikor mit.

Emellett most 30-an néztek meg! Halálkomolyan!!! Sőt, pontot is kaptam. És puszit is küldök az adójának! (Csak tudnám, ki az...!)

miki tegnap este hazaállított a Berry laptopjával. Ez most egy HP. Értelmesebben néz ki, mint az Acer, az biztos. Ez már inkább bejön... rá van írva, hogy HP 530. Ez a fajtája. Eddig még nem nagyon ugatott, csaholt, de már a farkát mozgatja. :) Csak hangot nem ad ki az istennek sem! Aszongya, hogy igen, ő látja, hogy van ott hangkiadó részleg, de bizisten nem fog megnyikkanni, akármennyire is akarja miki! Női laptop ;) Viszont kurvagyorsan bekapcsolja magát, az már egyszer biztos. Aranyos... kiírja itt nekem, hogy az avast! elavult, és veszélynek van kitéve a laptop. Nem baj, hogy baromira nem mentünk rá a netre vele, azért még veszélyes. Igaza van. Mondom én, hogy női laptop! VALAKI VEGYEN MÁR EGY ILYET NEKEM...!!! Én is akarok egy ilyen hasonló kaliberű aggyal megáldott barátnőt! :)

Most pedig itt csücsülök tök pucéron, de most már el kéne kezdeni öltözni. Mehetnékem van, de nem tudom, hova.

Reggel megkaptam Pankától, hogy "Bojdog szüjetésnapos!", aztán, hogy ne minden teljes legyen, hozzáfűzte: "Bojdog karasony mindenkinek!" Édes...! :)

A ritka pillanat emléke képpen kattintottam kukuccsal. Aztán inkább mégegyszer, mert elég durván látszott rajta, hogy ruha az nuku a felsőrészemen. Az alsó annyira nem látszott - derékszög miatt. Egy szó, mint száz: most így néz ki az irodasarkom itthon.
2008.03.22. 10:21
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Megjelent a cikkem. Igaz, tényleg húztak belőle, de kézbe fogható. (Most hirtelen eszembe jutott, mi mindent fognék per pillanat a kezembe... húúú!)
Eseménydús volt az este. Nem annyira nyomdafesték-tűrő, meg hát baj is lehet belőle, de akkor is határozottan az volt. Ja, igen, PH-ztunk. Tizenvalahányan egyszerre. Mondhatni bandába verődve. \"Kaja\", pia, nő(k)... stb. Fotók inkább nem készültek... Hümm... talán kezdek veszélyesen élni? ;)
2008.03.21. 01:00

 
Elalvás veszélye fenyeget... de nagyon durván! :( Most vágtam be két paprikát meg egy sárgarépát - mosva, hámozva az utóbbit, és egyben! -, és örülgetek neki, mert fincsi volt.

Megnéztem a város rendezési tervét a neten. Kutatgattam egy ideig, mire megtaláltam a kertemet! Árulja már el nekem valaki, hogy egy kb. 30 cm X 50 cm-es hely, ahol csak egy oldalon van fal, tető meg nincs, miféle szolgálatot tehet építési engedély után...??? A gránát csapkodja fejbe a tervezőjét, hogy nem bírja elárulni: az ugyan mi lenne ott...?!?!?!

No, lekullogok a bótba. Kér valaki valami csokit? ;)
2008.03.20. 10:38

 
Noshát, a seggberúgás eddig csak képletesen történt meg, de az keményen. Duplán, egész konkrétan. Nem voltam pofátlan, ááá, nem! Thürmer orra előtt közöltem vele, hogy ott van ni az épület, ahova megyünk, és NEM KOCSMA!!! Hárított a lelkem, hárított ezerrel, hogy oké, megkapta az üzenetet.
Egyébként ahogy elnéztem, lecserélték az Elnöki járgányt. Most elefántcsont színű bőrüléses ótóval jöttek, volt szerencsém kipróbálni, milyen. Határozottan kellemes a gyorsulása.
Az előadásra bejövők mennyisége meglepett. Az elején csak kb. 10 ember volt rajtunk kívül. Aztán ahogy elfoglaltam a helyemet, kb. fél órán keresztül mást sem halottam, csak ajtó nyílik-zárul. A végén, amikor már lement, óvatosan hátrasandítottam, és áll-leesést produkáltam látványosan - bár megpróbáltam visszafogni magamat. Teltház!!! Nem 20 fős volt a terem, hanem annak sokszorosa.
A közös fotók száma gyarapodott újabb példánnyal. Lent látható.
Olyan dolgokat hallottam, hogy a hajam égnek állt tőle! Politikai egyezkedések, zsarolás, stb. hangzott el az Elnök szájából. Időpont, helyszín, szereplők, minden.
Meg is mondtam neki a végén, hogy ha eddig nem imádtam volna, most már azt tenném, de az a gond, hogy eddig is szenvedhetett az imádattól részemről. ;)

Miki hozta a formáját, szokás szerint féltékenységi jelenetet rendezett - résztvevője Pisti. Egy baromi piszlicsáré ügyből kifolyólag. Eset a következő:
Elnök kapott ajándékot, üvegből volt, nehéz is egy kicsit. Pisti keze mindkettő tele, az Elnök kezébe meg csak nem nyomom, ha én cipeltem le a teremből... odamentem Pistihez, hogy hova teszi be az ajándékot: az utastérbe vagy a csomagtartóba? Csomagtartó felnyit, ajándék bepakol, elköszönés: arcra puszi. Na ennél a pontnál szakadt el Mikiben a cérna. Hogy ez sunyi módszer, hogy úgy köszön nekem Pisti, hogy ő nem látja.
Húúúú!
2008.03.20. 00:43
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
No, émbörök, elhúzom magamat melegebb éghajlatra. Egész konkrétan a belváros szívébe, hogy ott kávét készítsek, teát főzzek, a többi még kétséges. Előadás-tartás előtt azért csak nem fogom az Elnököt leitatni... nem is hagyná magát! :) Okos ember ő...
2008.03.19. 12:56

 
Ja, nem szégyen...

"Anyplace, Anywhere, Anytime" is a 2003 duet single by German singer Nena and British singer Kim Wilde.

The original German version of the song, "Irgendwie, Irgendwo, Irgendwann" was recorded by Nena for her 1984 Feuer und Flamme album and released as a single in 1985. The English version was featured on the English-language version of the album (entitled It's All in the Game), but was never released as a single. In 2002, Nena recorded a new album celebrating her twenty years in music entitled Nena feat. Nena and recorded a new version of the song with Wilde. It was partly recorded in English and partly in German.

It was a best-selling hit all over the European continent, but was not released in the UK
2008.03.19. 11:27

 
Szia Ildikó!
2008.03.19. 11:25

 
https://www.youtube.com/watch?v=pFxa8NSMmD0&feature=related
2008.03.19. 11:11

 
Ezt nézd meg! :) Durvább változat szerintem...

http://https://www.youtube.com/watch?v=pFxa8NSMmD0&NR=1
2008.03.19. 11:07

 
Köszi Ildikó! Az a gáz, hogy azt megtaláltam én is, a '84-es vagy '85-ös számot. Nem az... :( Valami másik kéne nekem. A refrén az utolsó pár hang kivételével dallamilag megegyezik. Talán valami "say you do", vagy hasonló van annak a refrénjében. Ááá! Öregszem. :(
2008.03.19. 10:57

 
Ildikó! Feltettél egy linket a YouTube-ról. Melyik dal az, amihez nagyon hasonlít?
2008.03.19. 10:38

 
Nos, eljövé a Nagy Nap. Amikoris Elnöki előadástartás lesz délután, emellett most már végképp beérett Pistinek a seggberúgás.
Tegnap kora délután forró drót volt a PH-ban, de nagyon durván. Egyik telefonon beszélek, csörög a másik. Zsinórban, nem is tudom, mennyi időn keresztül, de elég sokáig. Pisti (is) felhívott, hogy ugyan mondjam már meg, hol lesznek, hova kell jönniük. Mondtam neki: DAB Székház. Erre visszakérdez: ez egy kocsma? Húúúú!!! Aztamindenitneki! Úgy felment bennem a pumpa, hogy el nem bírjátok képzelni! Azért a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházát "kocsma"-ként emlegetni...?!?!?! MSN-en adtam neki kedvesen. Elküldtem a honlap címét, és odaírtam bazinagy betűkkel, hogy NEM KOCSMA!!! Visszaküldött egy vigyort.
Azért az még mindig nem világos számomra, miért kellett úgy felhívnia, hogy az Elnök ott volt mellette, és előzőleg Pötyivel beszélt, hogy mikor és hova kell jönniük...

Jól összeszedtem valamit, egész konkrétan valami felfázás-szerűséget. Ugyanolyan, mint amikor terhes voltam Pankával, és az elején felfáztam. Naggyon nem jó! Állandóan pisilhetnékje van az embernek... :(

Tegnap voltunk egy egészségmegőrző előadáson. Azért amikor kiderült, ki is hívott meg... szóval bennem elég erősen felvetült, hogy inkább oda sem megyünk. Nem szándékszunk találkozni az illetővel. Nagyon nem. Kiderült: ugyanaz a cég, mint aminek a kenceficéjét kenegette rám Pötyi, totálisan hasztalanul. Az a Nahrin vagy mi a francnyavalya. A pofátlanságnak itt is volt határa. Aki tartotta az egészet, valami doki, ecsetelte, hogy annak a bizonyos gyógynövénylöttynek, amit ők fürdőolajnak neveznek, vágykeltő hatása van. És nem kell aggódni, mert csak bőrön keresztül szívódik fel. Mikinek pont ki kellett mennie, mert Szabi már annyira hívta, hogy nem lehetett nem foglalkozni a dologgal. Meghívónk akkor odahajol hozzám (a kellőnél szokás szerint közelebb férkőzve a magánszférámhoz), és a következőket súgja oda halkan:
"Cseppentsd a kezedre, így!" - mutogatta, hogy hogyan - "Kipróbáljuk együtt, hogyan hat." - Húúúúúú!!! Ajóédesanyádat! - gondoltam magamban. Nem, nem kérve mondta, hanem mintha természetes lenne. Kifele jövet, miután már megkaptam azt is, hogy azt a kávé-szerűséget majd reggel együtt megisszuk, inkább odaszóltam Mikinek, hogy többet ennek az embernek a telefont se merje felvenni, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom. Fazonka totálisan pszichopata, és még mindig rám van kattanva, kb. két éve egyfolytában.


Anyám meg most újfent felhúzott. Hogy ő a szomszéddal kapcsoltatta ki az automata mosógépet, mert megakadt, és világított. Egy fenét! Panka kapcsolhatta be, mialatt odavoltunk, mert én kapcsoltam ki elmenetel előtt.


No jó... kávét elszopogattam, aki kért volna, így járt! ;) Lassacskán indulásznom kéne bentre. Hmm... olyan szépet álmodtam! (Ezt még leírom!) Pár óra leforgása alatt helyrepakolásztam a PH hátulját, de úgy, hogy még füvet is ültettem oda, ki is kelt szépen. És mindenkinek mutogattam, milyen szép is lett. Hát, ráfér már egy kiadós helyretétel, az biztos. De akkor ott pázsit volt, virágok, bokrok, szóval hót szép volt az egész...
2008.03.19. 09:41

 
Még mindig nem jött meg a parlamentből a hívás. Nem gond, kikerüljük. Szóval most állóvíz van egy picit. Mondhatni kávészünet. Egyelőre itthon vagyok, a gép előtt, és kapargatom a dologokat összefele. Bezony ám! :)
Szóval aki beszélni akar velem, az most egy ideig még megteheti, aztán megint nem leszek itt...

Ja, ma második adag, de kávét...? ;)
2008.03.18. 09:53

 
Szortíroztam. 16 db reklám, ill. küldd-tovább! levél volt közte, a többi valódi.
A mai nap mozgalmas volt. Egyelőre úgy néz ki, hogy kb. egy hónap múlva megyek Ukrajnába. Majd elválik, hogy tényleg beférek-e az ótóba. A sajátomba ráadásul.
Egyébiránt igazam volt. Pötyinél kellett volna lenni egy plusz cetlinek az ótómhoz, így csak nagyon nehezen engedték ki. De majd legközelebb máshogy lesz... ;)

Eddig kb. 6-szor néztem meg Pankával ma a Télapu 2-t, és 2-szer A kis hableányt. Elszívtam három szál cigit, megittam este egy kávét, most pedig előkapartam a Gilette-et, és nem(!) vágtam meg magamat. Ügyi vagyok, mi? ;)

Csajszikám horkincázik, úgyhogy elkezdem megkeresni a kellő információkat magamnak a neten. Aki keres, annak itt vagyok! :)
2008.03.17. 23:23

 
Szent szűzanyám! 247 db új levél!!! Hogyaza...! Kellett nekem vagy két hétig nem belenézni ebbe az emilcímembe! Nem reklámanyag az összes... hú! Na most akkor nekiállok. Kávé, sör, tea bekészítve. Puding megzabálva. Inkább nem teszem fel a képet, mert a vaníliapuding a pofámon folyva kissé elvinné a dolog értelmét... nagyon máshová. Úgy nézek ki, mintha...
2008.03.17. 01:30

 
Kardozós képek:
1.: A csata egyik mozzanata
2.: Fenyegetően tartott fegyver Panka kezében
2008.03.16. 22:31
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Nos, tévedtem. Nem támolygott haza tökrészegen. Éjszaka legalábbis nem. Ma délelőtt, kb. fél 11 magasságában, bár már nem volt ittas akkor. Kész csoda, a haverja rámküldött egy sms-t hajnali 3-kor, hogy most ők együtt fognak aludni. Mint utóbb kiderült: egy ágyban. Ecseteljem, mit mondtam/csináltam? Egyszerű rájönni. Nem, nem vagyok hisztis kis plázacica, de ami sok, az már sok.

Ezután kimentünk dédimamáékhoz. Panka úgy bezabált, hogy öröm volt nézni! Eltüntetett egy egész tányér birsalmalvest, utána krumplit - nagy tányérnyit -, hozzá egy kacsamell és egy kacsacomb. Sülve. Hogy én is enni szerettem volna, hát az nem számított neki.
Levezetésként kimentünk Rexyhez, a kakasokhoz, pipikhez, és megnéztük - volna - a kacsákat. Rexyvel jól elbeszélgettünk, a kakasokkal versenyt kukorékoltunk, időnként Panka-féle rákiabálás is volt, hogy hallgass!, én meg a végén már a két kakast elég durván megfenyegettem, hogy ha nem hallgatnak el, kakasherepörköltöt csinálok a nemesebbik felükből. A hápikat meg nagyon, de nagyon sajnálom. Elkezdte a kisasszony kergetni őket, de elég durván. Szó szerint 3x sarokba szorította őket. Irtózatos sokk érte őket.Viccen kívül. Megzavarodtak egészen. Hogy a fenébe ne...?! Jön egy kb. egy méter magas kétlábon járó emberpalánta, akit eddig csak normálisnak ismertek, erre elkezd futni utánuk, el akarja kapni a grabancukat. Még a gácsér is totálisan beszart tőle! (Fizikai bizonyítéka is volt a dolognak, mennyire megijedt.)
Majd a földön találtunk 3 db még ki nem nyílt tobozt. Ezeket magunkévá téve beviharzottunk a házba. Dédipapa legnagyobb örömére. Ugyanis őnaccságos kisasszonysága úgy gondolta: a hosszúkás toboz éppen megfelelő dolog ahhoz, hogy kardozni lehessen vele. Videót is készítettem róla! :)

A sör maradt mára. De most már iszok, asszem. Tegnap senki nem jött velem - vagyis ma.

A képeken: Rexy és az egyik megkergetett kacsa, még idegösszeomlás előtt.
2008.03.16. 22:24
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Van itthon egy üveg jéghideg pezsgő is. Melyik legyen?
2008.03.16. 00:26

 
Jé, újabb pusziosztás a pontokért cserébe...! :o Vigyázat, repüla-repüla-puszííí! :)

Egyszerűen fáradt vagyok. Álmos nem, csak fáradt. Emellett legszívesebben elmennék valahova szórakozni (inni, bulizni, stb.*), de nincs kivel. Fura egy dolog, mi?
Hümmm... vajon milyen lenne, ha kibontanám a kb. két-három hete itt hűlő sört, ami a hűtőben várja szebb napjait...? Elég lenne ahhoz, hogy becsípjek egy kicsit tőle...?

*: igen, a többit mindenki értse úgy, ahogy gondoltam!
2008.03.16. 00:17

 
Újabb féltékenységi jelenet volt ma délután. Az oka: Vereckei hágó. Egész konkrétan ő. Meg az, hogy én beütöttem keresőoldalba ezt a kifejezést. Húúúú!!! A pumpa elég rendesen felment bennem, az tuti! Aztán anyám kezdett el papolni, hogy ő mit csinált volna apával, meg mit nem, és én vagyok a hibás mindenért. Kösssz... ha miki meg most tökrészegen támolyog haza, totálisan elszakad a cérna bennem.

Ja, lejárt az előfizetésem!
2008.03.15. 22:26

 
A neten találtam egy képet, ami kifejezi a dolog abszurditását. A Magyar Gárda - Jobbik mellett álltunk, utánuk következtünk egész pontosan. Dúúúúrrrvaaaa!

(A fehér nyíl jelöl minket, miki jobban látszik, mint én. Aki nem hiszi, nagyítsa ki a képet magának!)

Szergejhez oda akartam menni - természetesen miki őrült féltékenysége gátolt meg ebben. Azért hogy egy főkonzulra legyen féltékeny...! Nem sok hiányzott hozzá, hogy a város közepén, több száz, ha nem ezer ember orra előtt képeljem fel! (Szergej a második képen van, a zöld ruhás emberke mellett áll, ősz hajú, szemüveges. Kósát meg Pajna Zolit szerintem felismeritek! ;))
2008.03.15. 15:59
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Köszi a pontot! Puszi érte! :)

Koszorúztunk. Elég kevés fotón vagyunk rajta, Feri elfelejtette, hogy bekapcsolja a gépet, és el is kattintsa, így csak olyan kép van, amit én csináltam. Kósáról. Aki egyébként elég döbbent fejet vágott, hogy csak mi voltunk ott, fiatalok, akik koszorúztak. Az "öregek pártja", mi? Hát, sorry, kisbogár, nem pont az öregekről szól a téma. Vajh' miért pont Pajna Zoli volt ott Kósával...? ;) Nagggyon meg fognak itten változni a dógok, kéremtisztelettel!

Nos, a két képen látható, hol is álltunk egész pontosan. Második sorban, azért látszik egy-két fej pluszban...
2008.03.15. 15:52
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Tegnap újfent betelepültünk a PH-ba egy nagy üveg Vilmos és pár vödör sör társaságában. Ehhez még pakolászódott reggie-zene egy csöppnyi, de az elég kellemes hangerővel. Később Gabi kitámolygott utánunk a konyhába, kezében egy pakli kártyával. Attól kezdve kártyázás vette kezdetét némi ugandázással, dadázással. Szabi megint elemében volt. Gabi meg Zoli szivatta ott össze-vissza, hogy mikor lesz az esküvő. Megnyugtattam, hogy engem több, mint 7 évvel ezelőtt jegyeztek el, de még mindig nem vagyok felesége senkinek, úgyhogy ne féljen, van még ideje...
Lassan le kéne jegyezni, hogy ki milyen dal-, ill. versszöveget talált ki. Ahogy látom, eléggé megmaradt, hogy "Lenin szereti a meggyet, ketten szexelünk mi egyet...". Meg valami hasonló kaliberű, de hosszabb szöveg is született alkoholittas állapotban.

Ahogy hazaértünk, Panka keservesen felsírt. Valószínűleg rosszat álmodhatott a szentem, mert nagyon meg kellett vigasztalni. Nem volt hajlandó elmondani a sírás pontos okát, de biztos nagy baj volt. Aztán újra fürdetés, puszilgatás, majd megpróbáltam lebeszélni róla, hogy most tésztát főzessen velem. Elég nehéz volt, de sikerrel jártam. Kapott helyette sajtos kenyérkét paprikával - ez utóbbit nekem adta. Sőt, a Halls cukorkát felpakolta a konvektorra, hogy jó meleg legyen, aztán kicsomagolta, közölte velem, hogy ÁÁÁÁ!, és bepakolta a számba. Aranyos tőle! :)
2008.03.14. 01:20

 
Kaptam egy dícséretet a fotóra. Tényleg jó lett?
2008.03.13. 16:23
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Tegnap buliztunk egyet. Ez azt jelenti, hogy rajtam kívül mindenki alkoholittas állapotban, vagyis majdnem mindenki. De az tény, hogy nekem volt a legalacsonyabb alkoholszintem. Összesen egy fél decinyi sört bírtam bevágni. Kemény, mi? :)
Szabi tökrészegen megkérte a barátnője kezét. Igent mondott. Nos, ma reggel emlékeztetni kellett eme nemes eseményre. Szóval innen már tovább nincs kibúvó... :)
Feriből meg ki nem néztük volna, hogy ennyit bír inni! :o Csak vedelte a vodkát... nem túlzok!

Előtte, délután megleskelődtük a pici Ferit. Édes egy csöppség... a klinikai ruha lóg rajta, annyira picike :)
Tegnap 3 és fél napos volt, ma meg már négy. Kb. pont ilyenkor született. Azt a keserves felháborodást, ami kitört belőle, hogy nincs kaja a szájában...! :) Majd' megzabáltam! :) :) :)
Egy csodálatos, szőkésbarna hajú kicsi jószág.

A képek szerintem egyértelműek, melyik kit ábrázol... ;)
2008.03.13. 12:37
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Most kaptam az sms-t a felmentésről. Hümm... ezek szerint mégiscsak van Alkotmány Magyarországon...?!
2008.03.11. 15:03

 
No, hát majd meglássuk. Cikket küldtem az újságba. Vagyis konkrétan a párt országos elnökének. Vagy benne lesz az újságban, vagy nem.

Tegnap nőnapoztunk délután. Csajsziról annyajánya-kép alul látható. Csomó kaját hoztunk haza. Azt se tudom, mikorra esszük meg. Viola azért már megint az első 5 percben felhúzott. Szokásos. Már fel sem veszem.

Akit érdekel, a többi kép a honlapon van. Címe kitalálható, ha olvassátok a naplómat. Ha nem megy, egy kis google-segítséget is igénybe lehet venni. Végső esetben meg kell kérdezni tőlem...! ;)

Hümm... most hallom, hogy a döglött ügyeket előveszik, és kérik a lakosságot, hogy aki 20 éven belüli gyilkosságról tud, jelentkezzen. Mert most már tudják biztosítani a tanúvédelmi program sikerét, meg vádalku is létezik ám! Hát hogyne! Majd pont így fogják tudni pl. a Fenyő-gyilkosságot az elkövetőre rábizonyítani... azt még jó pár évtizedig nem tudják megoldani, csak akkor, amikor már elmúlik az a mostani, szervezeten belüli hierarchia, akiknek közük lehet a dologhoz. Én csak külföldön elkövetett gyilkosságról tudok. De azt hiszem, azt már felderítették...
2008.03.11. 12:09
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
március 10.
Ha már mindenki... a népszavazás eredményéről beszél, akkor én is. Lényegében gyurcsány atyánk újfent hazudott egy szépet. Azt mondta, hogy ha a népszavazás eredményes lesz, és az igenek győznek, akkor bizony április 1-től újra a régi rendszert állítja vissza. Nos, hazudott. Ugyanis a "régi rendszerben" amellett hogy nem volt se vizitdíj, se kórházi napidíj, az orvosok, a kórházak kaptak valami hozzájárulást állambácsitól. Helyzet a következő: most elvesszük a vizitdíjat, de hiába ígértük, nem adjk vissza az állami támogatást nektek. Éljetek meg abból, amiből akartok! Ez az, amit ez a drága szoc-lib kormány akar. Elveszünk minden támogatást tőletek, és ha reklamálni akartok, nyugodtan forduljatok kezelőorvosotokhoz, gyógyszerészetekhez, mert mi ugyan nem segítünk, áthárítjuk rátok a problémát. Ugyan miért akartátok, hogy ne legyen vizitdíj?! Egyetemekkel, főiskolákkal ugyanez a helyzet. Nem fognak fizetni semmit az iskoláknak, akik így rákényszerülnek, hogy pénzes osztályokat hozzanak létre, ahol borsos tandíj ellenében megkapják a nebulók azt az oktatási színvonalat, amit elvileg mindenkinek meg kéne kapnia - ha már a felmenői is fizették az adót pár évtizedig.

Személy szerint most csak egy olyan megoldást tartok elképzelhetőnek, amiben a gyurcsány-kóka szerelmespárt eldugjuk a béka segge alá, vagy inkább a "fáradalmaikat" kipihenni valami jó kis helyre - Szibéria éppen megfelelő lenne, nemde? -, átvizsgálnánk a költségvetést, az államkincstárat, mindent, a nyilvánosság elé tárnánk, hogy ez van, gyerekek, ebből kell valamit kihozni, és slussz. Példul elvenném azokat a baromi drága kocsikat - kettőt meghagynék: egyet a köztársasági elnöknek, a másikat gyurcsány utódjának -, a többi mehet eladásra. Járjon mindenki a saját kocsijával! Ha meg nem akaródzik neki, akkor menjen tömegközlekedéssel, úgyis ingyen van az országgyűlési képviselőknek a dolog.

Ha mélyebben beleássuk magunkat, igen érdekes felfedezéseket tehetünk. Ki kinek a kicsodája, és hogy is került oda. Belpolitika, jeee!

Tisztelt nagyfejű urak! Nem kéne elgondolkodni, hogy ha már ennyire a nyugati mintát akarjuk utánozni, akkor ott a beleszólásba kéne egy-két vérbeli kommunista is...? Ha már a német példát akarjuk jelenleg utánozni. Vagy a briteket. Ha meg teljesen elutaítják, hogy nyugat-majmolók, akkor menjünk keletre! Ki is kapott 18%-ot? Nem, drága uraim, nem a szocialista, meg a jobboldali politikus, nem. A kommunista! Van esetleg valami minimális oka a dolognak...?
2008.03.10. 11:54

 
Most robbanok fel! Megnéztem a bankszámlámat. Nincs még átutalási napom, de már levonta az egyenlegemből az átutalandó összeget. Ajóédesannyátneki...! Hú, de felment bennem a pumpa!

Mosogatok, rámolok, büdöstelenítek. Anyám tegnap sikeresen belemászott valami régi kajába, amikor összeesett. Még mindig szaga van. Az ő szobájába meg bepakolásztam a fürdőszobából a hősugárzót. Nem sokat segít, de legalább közelít a 20 fokhoz a hőmérséklet. Nem hiányzik, hogy még ő is lebetegedjen!

Átfutottam a pályázati anyagokat. Hát, mit mondjak, a mikié magasan első helyen szerepel mindenféle szempontból. Nem csak azért, mert "valamennyi" közöm volt az elkészítéséhez. Simán veri a többiekét. Van, aki 18 (igen, ennyi!) sort írt összesen, ebben benne van az önéletrajza és a jövőbeli tervei is. Kecsegtető... Kellett nekem kussolni, hogy mennyire jó lett...! Ha tudom előre, mire készültek odafent közben...!

Ja, itt van a Panka-féle szavazás képe:
2008.03.10. 00:01
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
Megvan a baba! Megszületett! :) 2800 gramm és 48 centi. Igaz, óriásbébire számított minden orvos. Hát, ez minden, csak nem óriás... de biztos aranyos. Majd megnézem. Idővel. :)
2008.03.09. 14:11
 
 

 
Feriéknél éppen babakibújás van aktuálisban. Feri ül mikivel a szülészeten, kívül (!), és várnak. Én meg a fejleményeket várom. Most éppen fiúneveket keresgéltem nekik. Amilyen fiúnap van ma, az lesz a második neve a cseppségnek. Egyemmeg! Cseppség! :) Szokatlan lesz látni egy picikét Panka után...
2008.03.09. 12:42

 
Melegszik a teám. Remélem jót fog tenni a torkomnak. Speciel alig bírom kinyitni a számat, annyira fáj! Reggel telepakolásztam egy pár db zsepit trutyival. Örvendeztek neki. Mármint a zsepik.
És holnap nőnapi bulit kell levezényelnem...! Fúú! Ilyen torokkal. Ráadásul apa születésnapja is holnap lesz. Az meg még kérdéses, hogy ki tudom-e kúrálni magamat annyira, hogy rendben le tudjam zavarni az egészet.
(Áááá! Forró a tea!!! Égetően forró!)

Lassan kénytelen leszek belevetni magamat a tegnapi jegyzőkönyvekbe. És mikinek elkapni a grabancát, hogy jó lenne, ha fél mondatnál többet el bírna csicseregni a tegnapi napról. Most ahogy látom, elég összetett és kusza a dolog. Csak sejtésem van, ki és miért mozgatja így a fonalat. Nem tetszik a dolog, annyi szent! Nagyon nem szeretem, ha a kidolgozott terveimet egy merész lépéssel semmissé teszik, és az eddigi - kb. bő féléves munkánkat - eltörlik, és előről kell kezdeni. Durva energia-befektetés volt eddig. Most pedig... szóval ha az aktuálpolitikai helyzetre lefordítanám, valahogy úgy fogalmaznék, hogy minden marad a régiben, csak gyurcsány helyett orbán lenne az mszp vezére, és... ááá, nem tudom elmagyarázni. Most háború van/lesz, az már tuti. Ilyen ez a politika...

Anyámnál meg folyik a gáz. Büdös. Nagyon. Kérdés: honnan egész pontosan. A konvektornál igen erősen érződik. Na, ha többet nem jelenek meg, tudjatok róla, hogy megfulladtam a gázszagtól. :)
2008.03.09. 11:19

 
Boldog nőnapot magamnak (meg a többi fel nem köszöntött, és felköszöntött nőnek) utólag is! Bár nőből vagyok, de felköszöntöm magamat.

És a jó édes anyukáját egy tecsós pénztárosnak! Becsapott! Durván ráadásul. Én meg hülye voltam, hogy azonnal nem vettem észre, csak mikor hazajöttünk Pankával. A 99 Ft-os hagymát 1199 Ft-nak ütötte be. Majd' felrobbantam tőle!!!

Olyan szépen elterveztem, hogy hazajövök a gyerekkel, és csinálunk vajon párolt csirkemellfilé-csíkokat, bevágjuk, aztán fekvés, algopyrin, meleg takaró alá bújás, és kúra...! Erre belépek a lakásba, az előszoba háború-sújtotta övezet, anyám a konyhában az asztal alá esve, szemét kiborítva, stb., stb., stb. Szomszédáthívás, aztán mentők. Este 8 fele még mindig nem tudta megmondani anyám, hogy milyen nap van ma.


Köszi a pontokat! Valami jóhír legalább...
2008.03.09. 00:23

 
Ez jó volt egynek... nőnapon tartandó kongresszushoz pénteken délután csináltatták meg velem a kivetítendő dolgokat. Többek közt a logót.
Pénztárca este itthon maradt, pedig elsomfordáltunk pénzt felvenni. Agyilag friss és üde vagyok - látszik is... na de holnapra készen van a póló. Csak el ne felejtsek értemenni is... Ajjaj... baromi álmos vagyok. Feküdni kéne lefele.
2008.03.08. 00:45

 
Szétmegy a torkom! Meg a fejem is. Anyám meg baszogat. Panka legalább aránylag aranyoskodik. Feltéve, hogy aranyoskodásnak számít a kenyérről a kolbászkarika levétele, és pofázmányba való tömése.
A szemem meg majd' leragad! Elfelejtettem inni kávét reggel. Délben sem ittam. De most még el kell masírozni a tecsóba, vagyis mellette egy boltba. Csak így ültömben azonnal elaludnék legszívesebben... egész pontosan jelenleg küzdök, hogy le ne ragadjon a szemem. Ki van támasztva a szemhéjam. Viccen kívül.

Dobjon már valaki hozzám egy kávét...! Lécciléccilécci...!
2008.03.07. 15:13

 
Most másolgattam fel a gépre a képeket a fényképezőből. "Ősrégi" pornográf dolgokat is találtam...! Nem semmi! :)
2008.03.07. 02:05

 
Ihajcsuhajfahaj, de jó! Megjött a gépjárműadóm! Ezzel bezzeg igyekeznek! Ha fizetni kell, akkor azonnal és izibe!
2008.03.06. 15:23

 
Megnéztem magamat a híradókban. Volt egy fejem, az tuti! Látszott rajtam, hogy nem vagyok a topon. Ez van. Azt hiszem, nem megyek fel szombaton Bp-re. Nem vagyok hozzá elég jól.

Lent megnéztem a baleset helyszínét. Nem szándékosan. Tehetek én arról, hogy pont ott kellett nekik összecsattanni...?! Egyébként is mi a fene ez a rengeteg koccanás itt a környéken? Most, amíg lent voltam a gyerekkel, minimum 3x kocc lehetett volna, kerékcsikorgás, fékezés, stb., de dögivel. Egyszer meg majdnem elütöttek. Minket. Most. Erről ennyit. Ja, zebrán...
2008.03.06. 14:20

 
Az előbb ez lemaradt... kép
2008.03.06. 11:49
 
 
 
 
 
 

 
Legalább már ezt is tudjuk.

Villanyoszlopnak, taxinak ütköztek autók az esti balesetekben
Debrecen - Volt dolguk bőven a baleseti helyszínelőknek szerdán késő este Debrecenben, amikor közel egy időben két személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt.
Villanyoszlopnak, taxinak ütköztek autók az esti balesetekben

Az első baleset a Nagyerdei körúton történt, ahol egy autó vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba a mentők, miután járművével egy villanyoszlopnak ütközött. Eddigi információink szerint a sofőr lenyúlt valamiért az utastérben, miközben fordíthatott a kormányon is, melynek következtében az út jobb oldalán lévő oszlopnak hajtott.

A másik baleset a Kassai úton történt, ahol ketten sérültek meg könnyebben abban az autóban, amellyel egy álló taxinak ütköztek. Információink szerint a taxi az úton várakozott egy utasra, miközben a mögötte közlekedő autós, eddig ismeretlen ok miatt hátulról nekihajtott.

A balesetek pontos részleteit, és körülményeit a rendőrség vizsgálja.
2008.03.06. 09:01

 
Ez aranyos! Elkezdek tanulni, megtalálom végre, hol tartottam eddig oldalszámilag, erre csatt! Baromi nagy. Egy taxis meg egy másik autó csattant, pont előttünk. Gyerek szeme felpattan, én kilesek az ablakon. Nos, még mindig nem bírtam rájönni - kb. fél órája -, hogy hogy a fenébe tudtak ezek csattanni, mert olyan furcsán áll a két autó. A taxis a külső sávban, a fehér kb. 110 fokos szögben mögötte, félig a külső, félig a belső sávban. Valószínűleg megsérülhetett a fehér autót vezető srác, mert baromira fogta a fejét utána. Kb. két percen belül azért megjelent plusz 5-6 ember - köztük egy nagyobb darab is -, leálltak legalább az út közepére villogni. Még az hiányzott volna, hogy valaki jön itt nagy sebességgel, és pluszba beléjük rohan!

Érdekes dolgok vannak...
2008.03.05. 23:15

 
Tegnapelőtt hajnalig írtuk Pötyivel a pályázatokat. Fú! Jó lenne azért megnézni Kinga fejét, amikor megkapja! Tuti, hogy csak egy kis önéletrajzos körmölésre gondolt, mi meg kidolgoztuk. Ugyan nem 150 oldalas, de pályázat. Dúúúrvaaaa!!! Nem gondoltam, hogy olyan sokáig odaleszünk. Beértem kb. fél 5-re délután, és másnap reggel 3/4 6-kor jöttünk el. Addig: meló. Elfogyott közben kb. egy rekesznyi sör is. Kiszámoltam: 8 óra alatt sikerült legyűrnöm keményen egy egész üvegnyi sört. Bezony! Ügyi voltam! :)

Tegnap beszerzésre került 3 db virág. Lehet, hogy holnap vagy holnapután még beszerzek, mert igen jó árban van, Panka meg nagyon örült neki. Ciklámenszínűt kapott. Azóta is hálálkodik egyfolytában.\"Köszönöm szépen a virágot!\"

Én meg jól ébredtem reggel: hang elbújva a sunyiba, torok fáj, de azt nagyon, fej átment tüzifába, amit éppen felvágnak. Ej! :( Valahogy megprószálom helyrepofozgatni magamat, mert szombaton kongresszusra kell mennem Bp-re. Már van bennem egy Coldrex, majd elválik, mennyit segít. Pötyi meg most szólt, hogy a megyei nőnapot ugyan hétfőn tartjuk, de ő Bp-en lesz egész nap, oldjuk meg valahogy nélküle. Püffneki...! :(

Ma megdöbbentem. Az egy dolog, hogy a szokásosnál több médiás-sajtós jött el a sajtótájékoztatónkra. De hogy még az állványra mikrofont is erősítettek...! Szóval mtv-s mikrofonba karattyoltam/tunk az állványról. Hümm...

Hazafele jövet betámolyogtam a gyógyszertárba. Nem lettem jobban a Panka gyógyszereinek összegétől sem. Viszont kaptam gyerek-multivitamin mintát hűtőmágnessel. Hazafele pont szerencsém volt, jött a troli. Más se kellett, az első adandó helyre letettem a fenekemet. Fel sem akaródzott állni...!

Itthon meg... felesleges volt hazajönnöm. Anyám az első 10 percben úgy felhúzott, hogy majd\' szétrobbant az agyam! Szóval nem vagyok túl jó hangulatban.
2008.03.05. 14:27

 
Jé, valami változás történt... megvan! Kaptam pontot!!! :) KÖSZI!!! :) :) :)

Délelőtti anya-lánya párbeszéd:


Csajszika ellentmondást nem tűrően felöltözött, és közölte, hogy mehetnékje van.
- Elárulod, hova akarsz menni? - nézek rá döbbenten, mikor már a kabát fordítva felvételénél járt. Nem, az csak nem akar menni normálisan, mindig fejjel lefele sikerül a kiskezét beledugdosni.
- Hát gumimaciért boltba! - néz rám elkerekedett szemmel. Hogy lehet ilyet kérdezni tőle...?!
- És pénzed is van rá? - megpróbáltam legyűrni a nevetési ingeremet a komoly pofika láttán.
- Igen! - fogta meg a pénztárcámat, és pakolászta egy szatyorba. Édes tőle...! :)

Mégsem gumimacit kapott a szentem, hanem csokit. Bounty csokit. De most nem nyertünk vele... Elvégre nem nyerhetünk vele mindig... sajnos.

Arra az elhatározásra jutottam, hogy mivel étkezési utalványt a mekegő álkecske bohócruhában elfogad, ott fogunk magunkévá tenni ma délután egy fánkot. Vagy kettőt. Vagy majd meglátom, mennyit. Remélem nem fog se felül, se alul kijönni egyikőnkből sem... nagggyon remélem!
2008.03.03. 13:06

 
A kettő közül egy harmadik lett végülis... kicsit még szarul voltam tegnap. Főleg, hogy kakaós kuglófot is sütöttem hozzá. Maradt a sült csirkemell - aranysárgára, hajszálvékony szeletekkel - és a krumplipüré. Ma meg karfiolleves volt, aztán pipropogós, borsós rizzsel. Nem nagy kaja, de mindegy. Viszont vacsira... mmm! Igencsak jó lett! Tejföl-lilahagyma-sajt. Ez mind kenyérkén, rásütve. Isteni finom lett! :) Hozzá tea... Panka úgy gondolta, hogy inkább azt a lilahagymakarikát nem eszi meg. Valami baj már megint van. Ugyanis a sajtot sem akarta megenni, sőt, a kenyérből is csak egy falatot. Viszont ebédelt. Amennyit a tányérjába szedtem - nagyon keveset! -, azt megette. Kapott is utána tojást! :) Abban meg valami csillagos, repkedő, bolygóközi huszárral kiegészített répa volt. Egész konkrétan :)
Az összerakás nem volt semmi! A kisasszony legújabb szava: bigyó. Ennek annyira nem örülök... apa elszólta magát összerakás közben, hogy "ezt a bigyót meg iderakjuk..." Csajszi visszakérdezett: "bigyót....?". Onnan már nem volt visszaút. A bigyó az bizony bigyó. Mese nincs! :)

Délután csodák csodájára apát el tudtuk húzni a számítógép és a játék elől. Hogy hogyan sikerült, hát azt nem tudom. De játszottunk. HÁRMAN!!! Na ez már tényleg feljegyzendő dolog! Ahogy látom, nyusziugráson kívül valószínűleg focizni is tanulnak az oviban. A jelek nagyon arra mutatnak. Ráadásul elég hamar meg tudtam neki tanítani, hogy nem ám a lábujjával rugdosni a labdát, mert akkor eltörik a csontja, hanem a belső talpéllel. Hiába... akinek focizott az anyai nagyapja, és anyám szerint a lába onnan került hozzá...!

Pankának a hasmenés még mindig megvan. És már kikezdte a popsikáját is. Szegénykém! :( Fáj neki, szégyelli is magát, hogy becsurran a dolog, meg minden... Úgy elkámpicsorodik olyankor, hogy eszméletlen...! Most kipróbáljuk a normaflort, asszem. Eddig a rizs, az étcsoki, a banán, szóval a természetes pocakfogók mentek. Valamiért elegem van a műcuccokból, amit a gyerekbe kell tömni. Vajh' miért...?!
2008.03.02. 19:46

 
Szavazzatok, melyik legyen a menü!
Képek alul! Köszikeeeee!!!

Első neve:
Vörösborban párolt marha fehérpecsenye

Második neve:
Dubarry csirkemell
2008.02.29. 16:25

Törlés
Kellemetlen dolgok történtek. Panka ugyebár elkapta megint ezt a vírust. És újfent továbbadta nekem. Szóval a tegnapi napot az ágyban töltöttem, és legnagyobb melepetésemre este még be is lázasodtam. Az előtte levő éjszakát meg... futóverseny volt a wc-re. Nem éppen a legkellemesebb dolgok egyike-másika a dolog. Gondolhatjátok!

Elég szép számmal néztek meg ezalatt a két nap alatt. Ennyi embernek hiányoztam esetleg? Jó lenne...!

Jelenleg úgy állok, hogy nem fekszem, hanem ülök. Kb. 9 óta a gép előtt, és még csak most kezd kavarogni a gyomrom. Ez is haladás, mégpedig elég nagy az utóbbi másfél naphoz képest!

Azt hiszem, lassan megpróbálkozom az üres kamillateán kívül mást is inni. Meg enni is kéne valamit, ha már ennyire kiürült a gyomrom. Nem mondhatnám, hogy normál módon, de üres jelen pillanatban. Kár, hogy ez nem látszik meg rajtam! Azon gondolkodom, mi lenne, ha hetekig nem ennék egyáltalán, csak teát innék, üresen. Vajon lefogynék valamennyire...? Jó, tudom, hogy kb. 5 napig bírja ki a szervezet kaja nélkül, de akkor is! Azok a ronda, csontsovány modellek, akik a magazinokban vannak - borzalmasan néznek ki! -, ők sem esznek semmit egész nap, csak maximum joghurtot isznak, vagy fél almát esznek, és kész, ennyi. Persze ásványvízzel.
Ez a legszarabb dolog! Kb. 5 kilót kéne még leadnom, hogy visszatérjek a "versenysúlyomhoz", és az istennek nem megy! De egyáltalán nem! Borzalmacska! A többi tizenvalamennyi ment aránylag gyorsan, szinte magától. De most...! :(
2008.02.29. 10:52

Találtam egy gyönyörű képet. Ha valaki kedveskedni akar nekem, akkor ilyet kérek! :)

(Bár úgysincs ilyen személy...)
2008.02.27. 16:40
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Eddig határozottan érdekes volt a nap. Anyám elkezdett pofázni, hogy én miért nem viszem oviba a csajszit. Mintha nem tudná...! A dokinál bejött egy méhecske a váróba, Panka rittig le akarta üttetni velem, én meg nem voltam hajlandó a dologra. Aztán már határozottan kedvesnek találta a dolgot, amit az a szép naaagy méhecske csinált. Elég sokat vártunk, holott csak 3-an voltak előttünk. Közben azért megcsapta valami az orromat.

Az oseltamivirről... a doki nem repesett, hogy gyógyszert keresgettem a neten. Mondta, hogy azt nem fogjuk megkapni, mert nincs patikai forgalomban. Ellenben kis dobozkát ki kell váltani Pankának, mert összecsinálta magát, amíg várunk. Sárga vízzel, ami a fenekéből folyt ki. Szóval most moshatom a cuccát. Ja, kérdezte a doki, hogy nem olyat evett-e esetleg, amivel elronthatta a gyomrát. Mondtam, hogy nem tudom. Amit tudtam, hogy sem a vadast, sem a zsíros kenyeret nem ette meg az oviban, azt mondtam neki. Ő meg felháborodott rajta, hogy zsíros kenyeret kapnak uzsonnára. Ja, és kérdezte a doki, hogy most van-e rajta pelus. Mondtam, hogy természetesen nincs, mert már rég nem kell. Mi volt a válasz rá? Inkább adjak rá ilyen esetekben. Kössssz, bameg! Ja, és gumicukrot akar enni. Én meg mondtam neki, hogy nem kap, amíg beteg, doktor néni megmondta neki.

A fogamat meg meg kéne kaparásztatni fogkő-ügyileg. Elég sürgetővé vált most már a dolog. Hümmm...

DVD-borító-javítás készen van. Felküldve Bp-re. Leglább ennyivel előrébb vagyok...

Aki pontozott - láttam, hogy volt olyan! -, annak köszi! :)
2008.02.27. 12:54

Cody! Köszi szépen! :)
2008.02.26. 20:15

oseltamivir - ez egy hatóanyag neve; ilyen tartalmú gyógyszert keresek per pillanat. Elvileg ez jó az infulenza vírusára. Azt mondják a neten, hogy ez az o-betűs izé durván megtámadja az influenzavírust, és nem igazán engedi életben maradni... Valaki nem tudna esetleg segíteni, hogy milyen gyógyszerben van ilyen?

 

Szólj hozzá!

2008.02.23. 09:47 - 2008.02.26. 18:08

2010.10.24. 21:03 bopci


Valami csak nem stimmel Pankával... a dajka néni mondta, hogy nem igazán okés a kisasszony, mert úgy viselkedik, mint amikor magas láza volt. Ez annyit tesz, hogy keservesen bőg, potyognak a gyémántkönnycseppjei, és anyát hiányolja. Emellett karikás a csepp szeme. Csepp...? Óriási őzikeszemek!
Ajjaj... pedig dógom lenne holnap délelőtt... Péntek-szombat óta húzódik valami... :( :( :(

Egyébiránt átrendeztem a fél PH-t. Elég durván, mondhatni drasztikusan. Közben tönkrement a partvis is. Szétment, de totálisan. A kávé viszont elfogyott, és már megint elfelejtettem feltölteni a konyhát Segafredoval. Elképzelni nem tudom, mi van velem mostanában, de borzalmas! Hümm... tán' szerelmes vagyok? ;)
2008.02.26. 18:08

 
Nagyon imádom ezt! Indulnék, erre látom, hogy bejön egy kis meló. Felpakolászom, a biztonság kedvéért végignézem az adott oldalt a honlapon, erre mit látok? Az alján káosz a köbön szerepel! Ergo: indulás elhalasztva, HTML-kódolás újra megcsinálva. Pfú! Most meg...? Ugyan hiába indulnék el, mire odaérek, és elkezdeném csinálni a dógomat, indulhatnék vissza. Ergo: Panka elég keveset lesz most délután az oviban, megyek érte jó korán, hogy be tudjak menni 4 körülre, és megcsináljam azt, amit eddigre akartam véghezvinni.

Egyébiránt most kezdek végre barnulni! Szerda óta nem rossz, mi? :) Eddig csak vörös voltam. Szóval ezen a héten valamikor bemegyek megint, és remélhetőleg nem majd' egy hét lesz az újabb barnulási időm...
2008.02.25. 14:52

Úúúúú, most nagyon felment az agyvizem. TJ(=tídzsé, mint a filmekben) felhívott, hogy a
jólmenő vállalkozását át akarja adni a fiának, ő meg elmegy kamionozni. Hogyaza...! Finoman szólva leugattam a fejét elég rendesen. Meg is érdemli! Nem normális!!! A fia úgy el fogja tolni a háztól az egészet, hogy az csak na!

Ja, egyébként kínlódok itt a freemail-lel, az outlookom kurvára nem akar működni, nekem meg jó sok megányi anyagot kéne átküldeni. Ráadásul határidős a dolog...
2008.02.25. 13:19
 

Van egy jóhírem: tegnap nem hánytunk. Igaz, nem is sok mindent adtunk neki enni... Egy kis keksz, és ezzel be is volt fejezve a dolog. Viszont kapott kamilla-csalán teát. Ezáltal igen hamar el is aludt, mint egy nappal korábban: 5-kor elkezdett durmolni. Majd valamikor 9-10 között, ahogy hazaért apa, csipás őzikeszem felpattant, és nem akart vissza leragadni, csak hajnali fél 4-kor. Most viszont nem voltam hajlandó ébren maradni vele. Valamikor éjfél-1 óra tájban elaludtam a Dr. Bubón. Aztán felkeltem 3 körül - arra, hogy apa ordít a kisasszonnyal, az meg rúgkapál. Oda-vissza ütlegelés-rugdosás ment. Csodás ébresztőszolgálat, mit mondjak...?!
Szóval Panka nem sokat aludt most sem.

A takarót újabban vinni kell mindenhova, a wc-re, a kádba, mindenhova. Valahogy azért nem tudok neki annyira örvendezni... Egyéb furcsa szokásai: honnan a fenéből tudja, hogy kint vagyok az ajtón kívül fél percre???? Azonnal: "Anya, gyere csak...!" És ha anya nem jön, akkor jön ő kifele, mezítlábasan tappancsol, nyitja az ajtót, és boldogan közli, hogy "Jé, anya meglett! Na anya, gyere csak...!". Időnként megkérdezem tőle, hogy ugyan miért, el voltam tűnve? Ilyenkor bölcsen bólogat, és közli, hogy "oké", vagy "igen". Mikor melyikhez van kedve. Édes nagyon! :)

Kezdem a kávéfőzőcskés dolgot. Még mindig Segafredo, ha kér valaki. Jaaaa, tényleg. Puszi a pontozó(k)nak!!! Jó dolog azért ilyenre belépni! :)
2008.02.25. 09:15

Még csak ez hiányzott! Remélem nem kezdjük újra ezt a betegeskedős időszakot! Tegnap este elkezdett hányni a kisasszony. Úgy sugárirányban. De még a vizet is! Szegény kicsi manócskám, annyira, de annyira megijedt...! Amit nem csodálok. Éhes volt, szomjas volt, de bármi került a pocijába, 5 percen belül távozott is onnan. Ez az előző dolog is így kezdődött: először Panka, rá 3 napra én, aztán apa, majd nagyi. De ő még mindig benne van, szóval nem kizárt, hogy visszafertőzéses a dolog. Vagy az Alex vagy ki a bűnös. Róla annyit kell tudni, hogy ha minden igaz, ő váltotta most Zsoltit Panka kis szívében. Annya jánya.... ;)

Zsolti egyébként varázsló volt. Panka is valami hasonló. Azt tudom, hogy egész nap varázsolt a kis pillangós varázspálcájával. Édes kis csajszi lehetett! :) Éva néni mondta, hogy szerinte nagyon jól érezte magát a kisasszony. Bólintottam rá. Tényleg úgy fest a dolog...
Viszont amikor mentem ph-zni, akkor az egyik kislány is ott volt anyukájával a megállóban. Valami látszik azon a családon. Az még hagyján, hogy alig vannak a gyerekekkel - két gyerek van összesen! -, de a kicsi kétségbeesetten sírt, hogy ott van a Panni anyukája, és Panni is be volt öltözve, csak ő nem. Hirtelen felment bennem a pumpa. Azt a büdös életben nem hiszem el, hogy annyira szegények legyenek, hogy nincs egy darab papírra, madzagra, színes ceruzára pénzük! Ennyi kellett volna, és Tündike be van öltöztetve - legalábbis van rajta egy kis papírszemüveg, amit olyanra színez ki, amilyenre akar. Olyan keserves, megbántott kisgyerekarcot nagyon keveset láttam, de nem is akarok többet látni.

Köszi a pontozást! Repül érte a puszi! :)
2008.02.24. 18:24

Nos, gyerekek, alakulok. Most már van mászkáló, zöld és vörös csillagocskám is saját kézből. Aranyos a dolog. Főleg, hogy úgy tántorog, mint aki tökrészeg. Ámbátor ezeknél a csillagoknál soha ne lehessen tudni...
Hümm... zenés videjót is kéne csinálni... nem?
2008.02.23. 17:44

Most dobom el az agyamat, de nagyon! Anyámat ahogy helyrepofoztam, első dolga: lemenni a borocskáért. Hogyajó...! Hogy nekem közben dolgom lett volna, a csajszival együtt - hát az nem számít. Miért is számítana????
2008.02.23. 12:09

Este disznómód bezabáltunk. Speciel meg sem bírtam moccanni! A menüm: hagymaleves, udvaron nevelkedett pipimell baconbe csavarva, paradicsom- és mozzarellagolyókkal, krumplipürével, és gundel palacsinta. Apa: gombaleves - brrrrr! -, roston sült pulykamell krumplipürével, gyümölcskehely, sör. Igaz, hogy bor illett volna hozzá utána, de hát ő tudja...
Részemről a mozdulás teljesen kizárt volt ezután! Ph-s ejtőzést tartotunk, kóla és cigi társaságágan. Most pedig próbálok felébredni... megyek Segafredoval eltölteni egy kis időt... ki jön velem? ;)

2008.02.23. 09:47

Szólj hozzá!

2008.02.22. 15:44

2010.10.24. 21:00 bopci

 

Elindultam, mobilon elértek! Pussz mindenkinek! (Annak meg főleg, aki adott jó sok pontot nekem!)

Szólj hozzá!

2008.02.22. 14:47

2010.10.24. 20:59 bopci

 

SIKERÜLT!!!!!!!! Most madarat lehetne fogatni velem! (De szigorúan csak fogatni, nem ölök ártatlan állatot!)
Ja, hogy mi is. Jelentem tisztelettel és alássan: a flash animáció felpakolódva helyezkedik el a honlapon.

Szólj hozzá!

2008.02.22. 13:05

2010.10.24. 20:59 bopci

 

Hajnali fél 4-re készült el a szárny. Pluszba megragasztgattam. Kérdés, most mennyire van még egyben a szárny... Erős rózsaszínes alap, sötétlila, türkiz és fehér, valamint ezüst csillámpor alapú pöttyökkel van tarkítva.

Reggel ráadva az oviban kiderült egy kis bibi: borzalmasan magasra került a két felső része, és nem teljesen kényelmes, ha hátrafele fordítja a fejét. De jelmezben mondjuk ne akrobatikázzon itt nekem...! :)
Ahogy beléptem a csoportszobába, egyből lelőttek. Lesből támadt rám Sanyika. Valami katonaszerűségnek öltözött. Katona, kommandós, rambó, cowboy, meg ilyesfajta emberek keveréke volt.
Ezen kívül valami nyuszi-szerűt láttam még a többiek között, Verót nem tudom pontosan, hogy micsoda, mert csak a ruhája szélét láttam, ahogy ült. Az meg vörös-sárga csíkos volt. Ha máskor nem, délután kiderül. Zsolti is passz... Viszont kifestettem. Fehér, selyemfényű szemfestékkel az arcát, plusz szempillaspirál, csillogó zselé - az kötelező volt ám! ...legalábbis szerinte :) -, szájceruza és rúzs! Bezony ám! :) Kérdés, délután mi lesz... főleg, hogy remélem, nem kezd el menni a pocija a sűrű, rostos narancslétől, amit odabent isznak most...

Holnap elvileg megy apa Bp-re. Mi meg Pankával - megbeszéltük! - megyünk addig pasizni! Bezony ám! Mert mi olyan nagylányok vagyunk, hogy pasizni fogunk. De azért csak nem fogja megcsalni Zsoltit; remélem legalábbis...

Szólj hozzá!

2008.02.22. 01:02

2010.10.24. 20:58 bopci

 

Ajjaj, ez azért annyira nem szép pillangószárny, mint akartam... :( Hüpp-hüpp! :( :( :(

Voltunk tecsóban. Éppen átpakolásztak mindent, de totálisan. Vettünk trüffeles csokit. Meg paradicsomot, sajtot. Mmmm! Finnncsíííí! Szeressem ezt az utóbbi két példányt.
Ja, ha már az evésnél tarunk, ma ettem egy csokis kekszsütit. Kalóriabomba! :) De nem igazán érdekel, megérdemeltem, úgy döntöttem. Egyoldalúan, amekkora szemét állat vagyok. Most meg majd' leragad a szemem, olyan álmos vagyok, de még be kell fejeznem a jelmez rögzítéses részét, plusz össze kell eszkábálnom a varázspálcát. Hogy minek egy pillangó hercegnő kezébe varázspálca, hát őszintén szólva halványlila fogalmam sincs róla...

Egyem ezt a kis kövér nőszemélyt! Olyan kis tündéri! De már megint elmúlt éjjel egy óra, és még most mászott az ágyba. Reggel borzalmasan nagy munka volt kiverni az ágyból. Most sem lesz másként, ahogy elnézem... rám meg igazán rámférne egy kávé...! Nem reggel, hanem most!!!

Szólj hozzá!

2008.02.21. 15:13

2010.10.24. 20:58 bopci

 

Csajszikahiányban szenvedek. Megyek is érte. Köszi a pontokat annak, akitől kaptam!

Jelentem megvan a krepp-papír, megvan a drót, szóval este csupa mázolgatás lesz, ragasztás, varrás, stb, de ahogy tudok, itt leszek.

Megyek ügyelni!

Pusszantás mindenkinek!

Szólj hozzá!

2008.02.21. 10:18

2010.10.24. 20:58 bopci

 

Most találtam (a Best of következő része):

https://www.youtube.com/watch?v=NSnICFPMsXs

http://https://www.youtube.com/watch?v=NSnICFPMsXs

Szólj hozzá!

2008.02.21. 09:42

2010.10.24. 20:57 bopci

Kajálok. Időnként ilyet is szoktam. Meg kávét főzök. Aztán meg is iszom.
Tegnap valószínűleg a ph-ban hagytam a szemceruzámat. Igen, eljutottam odáig, hogy megvegyem. Bezony ám! :)

Aki keresett most reggel, annak sorry, takarítottam egy kicsit. De borzalmasan utálok pakolni! Most is csak azt csináltam, amihez nem kell pakolászni dolgokat, hehe! :)

No, gózok a kiccsenbe, oszt koffít kúkingolok. :)

Szólj hozzá!

2008.02.21. 00:46

2010.10.24. 20:57 bopci

 

Ja, és természetesen forrásba próbáltam bepakolászni... gondolhatod, utána mennyi nyűg volt pont a kritikus dolgokat kitörölni belőle!

Szólj hozzá!

2008.02.21. 00:44

2010.10.12. 01:47 bopci

 

Középső oszlopba :) Egyébként HTML-es kódolású a cuccos. Van ott elég sok más dolog is, ami összeakadhatott vele, szóval annyira nem csoda a dolog...

Szólj hozzá!

2008.02.21. 00:37

2010.10.12. 01:46 bopci

Mit mondjak, ez a majom speciel nem tud úszni. Legalábbis most nem tudott. Feltöltve a jobb oldalon működött, középen meg nem. Hogyazajó...! Hullafáradt vagyok. Panka szokás szerint dorbézol, apa szintén szokás szerint már rég horkol - megint kb. 10-kor jött haza. Mesélt egy jó adagnyit, hogy hol volt, mit csinált, mit csináltak körülötte - verekedős részegek, stricik, hat darab útszélén-álló-szexuális-munkájú hölgyek - szerepeltek a repertoárban. Vagy elhiszem, vagy nem. De igazán nem is érdekel...

Szemelkerekedéses tükörbe nézés volt most zuhi után. Nem is kicsit. Azért ennyire vörös bőrre nem számítottam...

Jóccakát, emberek! Gózok az ágyikómba, asszem. Ha nem, akkor meg csak át kell néznem az egész honlapot - kb. 150 megányi, ha nem több -, hogy hol a hiba, mert jól csináltam mindent. Csak a főoldalon valószínűleg van egy olyan kódsor, ami ezt a játékot nem szereti, amit én akarok játszani vele. Ő tudja... az a gond, hogy én meg nem tudom...

Szólj hozzá!

2008.02.20. 20:58

2010.10.12. 01:45 bopci

Gyajjj! Egyre jobban zebrásulok! A francba! Holnap mozdulni nem fogok tudni, nemhogy bármi is hozzámérjen! Ááááááhhhh! :(

Szólj hozzá!

2008.02.20. 17:59

2010.10.12. 01:45 bopci

Vajon miért forog a fejemben napok óta ugyanaz a dallam...? Kismilliószor meghallgattam a YouTube-on, mégis... élőben nem tudom már sajnos, az előadója meghalt. De a fejemben állandóan megy a zene. Fel nem foghatom, miért fogott meg most ennyire ez a dallam, de ez van...
Példul amíg bent voltam a pártházban, ott is azon kaptam magamat, hogy éneklem. A kiscsajnak is énekeltem.
Nem vagyok őrült, nyugi! :)

Azt hiszem, nekiállok bannerkészítés-tanulni. Bár először be kéne fejeznem itthon az irodasarkom kiépítését. Nem sok van már hátra belőle! :)

Egyébként elmehetnék zebrának is - feltéve, hogy a zebrák vörös-fehér csíkos állatok. Elöl-hátul vörös vagyok (a seggem főleg), oldalt meg hófehér.

Szólj hozzá!

2008.02.20. 12:57

2010.10.12. 01:44 bopci

 

Jajjjanyám! Help! Plííííz!!! Hova tudok swf-et feltölteni???? Homorú vagyok, kikínlódtam egy swf file-t (kitaláltam, megszerkesztettem - aki csinált már ilyet, tudja, mennyi munka van benne), erre nem tudom bepakolászni...

Szólj hozzá!

2008.02.20. 09:31

2010.10.12. 01:44 bopci

Valahogy így kezdődne az, amit jó életnek nevezek: reggel gyereket oviba, aztán szépségszalon. Igaz, csak szolárium, mert a többit egyelőre nem tudom megfizetni, de akkor is megvan az az érzés, hogy magammal foglalkozom, jólesik, és szebb leszek saját magam szemével nézve, mint eddig... azért ez így beképzelten hangzik... De akkor is! Nem is tudom, mikor voltam ott utoljára! Egy-két hónapja talán?! Kell ilyen is... Bár most elég sokat feküdtem a csövek között-alatt-felett-mellett, szóval a gépezetben. Remélem lesz valami hatása is... Ha más nem, akkor annyi, hogy egy kicsit jobb színben fogok feltűnni, és magamba szippantok némi nemű önbizalmat. Az elég rendesen rámférne már...
Vajon mikor jutok el odáig, hogy megengedhetem magamnak a "normál" női kiadásokat (=szolárium, fodrászat, kozmetika, manikűr)...? Egyáltalán eljutok-e oda valaha is...? Nagyjából egy éve az egyik tv-csatornán - kereskedelmin - volt erről egy összeállítás, hogy a nőknek havonta az ilyenekre minimum 15 ezret kell kiadniuk. Édes jó istenem, add, hogy legalább annyi pénzem maradjon a havi számlák kifizetése után...! Komolyan mondom, rengeteg gondom megszűnne... Ha másért nem, azért, mert nem lennék hót ideges emiatt, hogy szar a külsőm. Ha már itt tartunk, valaki juttassa eszembe, hogy jelenleg szempillaspirálon kívül semmim nincs, amit a képemre kenhetnék, mert minden kifogyott, úgyhogy gyorsan be kéne szereznem a nemlétező dolgokat! Arról nem is beszélve, hogy a csajszi arcára szempillaspirállal nem lehet pillangót festeni...

No, kicsaszlatok, főzök egy kávét magamnak, felhörpintem, aztán uzsgyi befele a városba!

Szólj hozzá!

2008.02.20. 00:13

2010.10.12. 01:43 bopci

Valaki mondja már meg nekem, mi az úristenért nincs a neten olyan, hogy milyen és hogyan készül a Pillangó Hercegnő ruhája, valamint a szárnyai?!?!?! Kezdek kissé ideges lenni... Kb. négy órája kutakodom, és nem találok semmit sem! Áááááááá!!!


Ja, igen, ezért is kéne... az én nevem is, a kiscsaj neve is a képen található állatkával egyezik...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása