HTML

dö napló és egyéb mulatságok

Van két csodacsajszim meg egy picipasim, akik mellett nem lehet megállni fél percre sem. Viszont van pár hobbim: fotózás, sütés-főzés, szájjártatás... ezekhez pedig kell egy hely ;)

Friss topikok

Linkblog

Elmaradt iromány - a legújabb Persil tesztelése

2011.05.23. 14:20 bopci

Végre mehetünk ismét oviba. Már csak sms-t kell írnom az óvó néninek, hogy számítsanak Pannira. :)

De amit akartam már egy ideje, most meglépem :) Tehát. Amit annyira reklámoznak, a Persil Gold Eukaliptus változatot kipróbáltam. Egyelőre más változást nem észleltem rajta, csak annyit, hogy kevesebb illata van a ruháknak, mint a sima Gold, ill. a Silan friss illatával nevű változattal mosott ruháknak. De lehet, hogy az én orrommal van gond. :) Kibontás - és használat - után ilyen a zacskó belseje:


(Ja, az a kék adagoló nincs benne gyárilag, az saját)

Gondolom, azok a zöld izék, darabkák vagy mik lennének az eukaliptusz-kivonatok, vagy valami hasonlók. A Silanos változat alapján legalábbis. Merthogy abban meg kék darabkák voltak. A tisztára mosás nagyjából ugyanaz maradt, mint eddig. Nem tudom, miért volt ez jobbnak beharangozva, mint az eddigiek. De legalább az erdőket védjük vele :D

Az allergiám meg újra előjött :S az a sok éves kihagyással működő rohammal megspékelve. :( Nemtom, mi lesz a csajokkal, ha ledőlök én is a lábamról. Merthogy apa ledőlés határán van, az egy dolog. :S De nekem ki kéne tartanom. :)

Szólj hozzá!

Csongvay elvtárs és a többiek, avagy örüljek is meg ne is?!

2011.05.14. 02:31 bopci

Érdekes... most lestem meg az általános sulim jubileumos kiadványát (http://www.kistk.hu/documents/zenekonyv.pdf). Kihagytak egy csomó olyan dolgot, aminél ott volt a mi osztályunk, de amikorra felépítettük a hírnevét a kórusnak (Vox Iuventutis), és elballagtunk, onnantól kezdve minden ott van. Betettek olyan volt osztálytársakat mint ballagókat, akik 7.-ben elmentek (és azóta is öregbítik a suli nevét, ha jól tudom, még doktorijuk is van), de kihagyták pl. a karmester-zeneszerző volt osztálytársunkat (Meskó Ica, facebookon is fent van ismerősömként, ha érdekel valakit). Pedig ő is velünk kezdte a sulit. Főleg, hogy már akkor a színházban szerepelt jópár estén, a suli diákjai pedig előttünk-utánunk különböző darabokban játszottak, amit nagy hévvel hangoztat is ez a kiadvány.

Nem tudom, milyen megfontolásból jutottak arra, hogy csak azok voltak zene-tagozaton, akik 5-8. osztályban ott voltak... Könyörgöm, ott volt Simon Dóri is, meg Farkas Laci, Kiss Judit...

Nyomdász szemmel a kiadvány egyébként szörnyű. Meg lehetett volna szerkeszteni sokkal jobban, sokkal jobbra, és csak nekem(!) több fotóm van - és jobb minőségű - otthon, mint ami szerepel benne.

De érdekes dolgokat leltem benne :) Az egyik volt osztályfőnököm még 1977-ben, a suli nyitásakor már ott volt. :) Örvendetes dolog. :) (Igaz, nem szerettük, de hozzá kötődik a '89-es köztársaság kikiáltása Szűrös Mátyással. Akkor volt ofőnk.) (Az a tanár, pardon, tanító pedig, aki megutáltatta velem a nyelvtanulást, konkrétan a német nyelv tanulását szintén kezdettől fogva, de a mai napig ott van.)

Na mindegy. Azért érdekes volt végiglesni az utánunk jövők névsorát. :) A nagy Bölcskei család Erzsikéje is ott szerepel. :) (Guszti velünk volt egy évfolyamon - az ifjabb Bölcskei Gusztáv, volt 8. b osztályos tanuló)

Furcsa, hogy annak a Kobezda Tamásnak a nevét, aki mostanra Mindentudás Egyeteme kitüntetést/díjat/franccsetuggyaminekhíjják-ot kapott, nem találom sehol. Pedig Lengyelországban ott volt velünk. Nagyjából - ezek mellett - említésre sem méltó szinte, hogy a volt Adaggio-tag, Balczó Peti viszont szerepel a listán.

Az is érdekes, hogy nálunk ugyebár nagyon sok embernek volt két keresztneve (pl. Bernadette Éva, vagy Norbert Marcell), de szinte csak a Vad család idősebbik sarjánál (Lilla) van feltüntetve, rajta kívül nem nagyon, hogy kinek mi a teljes neve. Naná! A család kötelez! :D (jó, jó, Elek Judit nevénél is ott van, de hát ő sem olyan "lényegtelen" családból származik...)

Nem vagyok én gonosz, csak tényleg furcsállok dolgokat. Vagyis... annyira nem furcsállom. Inkább elborzaszt a dolog, hogy ennyire a hatalom, a befolyás, stb. irányítja még mindig - és egyre jobban - a "világot". Merthogy nagyon, de nagyon sok embernek onnan indult a karrierje. Nem csak annak az egy-két embernek, aki fel van tüntetve.

Egyetlen dologért vagyok hálás, de nagyon

nekik: a volt zeneovis tanítónénim, Rimóczy Éva néni meséje - és aránylag sok írás Róla - ott van, benne. Tá bácsi és Ti-Ti anyó. :) (Nekem meg, hehe, megvan az eredeti, lassan a 3. ikszet tölti öregségben a könyvecske:D)

 

Szólj hozzá!

Címkék: zeneszerző orvos iskola általános híres doktor vad adaggio tagozat zeneovi karmester bölcskei ének zene vox iuventutis meskó ilona rimóczy éva néni tá bácsi és ti ti néni

Megint rámjött

2011.05.10. 10:06 bopci

Megint rámjött a konyhabútorleshetnék. :) Vagyis mondjuk úgy, inkább tervezgethetnékem van. Merthogy most a Szatmárinál (sajna nem rokon tudtommal, csak névileg :S) most 879 Ft-tól is vannak konyhacsempék nm áron. Ami pedig manapság nem túl barátságtalan ár. Ja, igen, és azért, mert bedobták az újságot, és a kuttyok nem tépkedték szét. Eddig még. És sikeresen be is tudtam hozni. :) Vagyis Panni találta/látta meg, és közös erővel kiszedtük a postaládából, de végülis konkrétan én hoztam be a saját két mancsomban. :) Találtam ott a zúúújságban járólapot is. 1. osztályút. Ócsót. :) Szóval asszem apa idegbajt fog kapni, ha az orra elé tolom, hogy na tessen csak gyünni ótóval, oszt vegyük megfele! :D

Ímé az link, ha a kedves olvasó nem kapott újságot: http://www.szatmari.hu/dynamic/akc/szatmari_majus/Default.html

Mondtam tegnap pont apának, hogy ez a névnélküli rész tök sötét, és én személyesen üvegtéglát képzeltem el ide, hogy igaz, a szomszéd kertre néz az a pici ablak, ami van, de akkor is, legalább valamennyi fény legyen. 369 Ft-ért meg nem sok darabja. Kéne vagy 12 db belőle. Itt nem messze is üvegtéglával oldották meg a szomszéd kertre néző falat. Fény az megy be rajta legalább. :) Mondjuk... nem tudom, mennyi fény jönne be, mert pont sehogy nem esne oda a nap, max. délben, de talán egy minyimálisan világosabb lenne. Akárhogy is nézem, egy sima kifestés fehérrel, meg ha gazdagok lennénk, egy padlócsere is hozzá elég kevés lenne ide. Emellé még vagy 4-5-6 spotlámpát alsó hangon el tudok képzelni. :S Azt meg állandóan égetni kéne, hogy valamennyi fény legyen. :(

Tegnap vettünk kerítést. Drótból, horganyzottat. 125 cm magas lesz. Plusz persze még a fa hozzá. Merthogy szerintem fából kell(ene) csinálni keretet meg egy átlót is hozzá. Feri nem kifejezetten érti a dolgot, hogy miért is akarom én úgy. Vagy csak nem akarja megérteni, merthogy nőből vagyok, és használom is az agyamat?! :S Az oszlopokkal van mindenáron megáldva, hogy miből legyenek, pedig olyan egyszerű, hogy az csak na! :o Pár db gerenda megvétele miért olyan baromi nehézkes dolog vajon? :o Meg pár db léc megvétele. Na mindegy, én vagyok biztos a hülye. De egyébként gondoltam arra is, hogy sima vascsöveket keríteni a méh-telepről, és azt lepakolászni a földbe. Azzal az U alakú szeg-szerűséggel meg simán oda lehet fogatni - oktojálni :D - a kerítést a léchez. De annyit azért sikeresen elértem, hogy nem lécből csináljuk az egész kerítést, hanem horganyzott acélból. :) Nem tudom, mennyi ideje mondom, de csak a léccel volt eddig megáldva, hogy de léc, léc, léc, és léc! :D Megint igazam van. Nem igazán értem meg, mi a fenéért nem tudják megérteni a pasik, hogy nem üres fejű liba vagyok, hanem időnként jót mondok. :s Bár észrevettem már, hogy anyósom is ugyanígy járt apósommal: anyósom nem egy hülye nő. Én személy szerint még mindig elküldeném egyetemre; és tuti vagy két diplomát párhuzamosan megszerezne. Csak apósom nézi hülyének időnként. Mondjuk úgy, hogy lehurrogja, bármit is csinál. Feri meg érdekes keverék lett. :) Esze az van - általában :P -, de ha rájön a hülyeség, nem lehet vele bírni. Nem tudom, meddig fog ez így még menni, mert hát azért én sem bírom sokáig, főleg nem cérnával. Tegnap sem volt kifejezetten... mondjuk úgy, hogy teljességgel a csúcson idegrendszerileg. :( Fúúú, hogy Katica milyen lesz?! :D Két makacs, okos ember keveréke :D

 

Íme két vicc, csak úgy levezetésként:

Hárman pecáznak a csónakban, nagy a forróság, egyikük feláll, hogy sört hozzon magának a csónak végéből, megbillen, beleesik a vízbe.
- Mit tegyünk, nem jön fel! - kiált az egyik társa.
- Jobb, ha utánaugrunk, s kihúzzuk!
Egyikük beugrik, pár másodperc múlva felmerül:
- Megtaláltam!
Behúzzák a csónakba.
- Te, ez nem lélegzik! Adjunk mesterséges lélegeztetést!
Épp csak elkezdik...
- Pfúúúú, nem emlékszem, hogy Hugónak ilyen büdös szájszaga lenne...
- Én sem emlékszem, hogy korcsolya lett volna a lábán...

Cseng a telefon a tűzoltóságon.
- Jöjjenek azonnal, kigyulladt a házam!
- Próbálta már vízzel lelocsolni?
- Igen.
- És sikerült eloltani?
- Nem.
- Akkor fölösleges kimennünk, mi is csak ezt tudnánk csinálni.

Szólj hozzá!

Pasi vok! :D

2011.05.02. 21:40 bopci

Legalábbis zacskó-ügyileg. :) Fogorvos doktor néni által csíkozva vagyon a szám belseje, meg jócskán megkínozva. Ja, és kiderült, hogy hiperszuperextra bölcs is leszek. Merthogy még ráadásul a bölcsességfogam is jön. Na meg zacseszt növesztettem odabentre. Hogy hogyan csináltam, hát azt még nem tudom, de marha ügyes lehetek. :) Most gondolkodom... ha már csíkos is vagyok meg zacsesz-növesztő is, akkor az új nevem ezentúl: Marty. :D

Szólj hozzá!

Most már kezdek kicsit éhes lenni...

2011.04.30. 20:04 bopci

Most már kezdek kicsit éhes lenni... a 3. nap végén :S Kicsit olyan eddig a dolog, hogy bemegyünk a klinikára talpgörccsel, majd vagy két hét múlva hazaengednek, hogy szívritmus-zavarunk van, de hogy a még mindig fennálló talpgörcsünk mitől, hát fogalmuk sincs :S :S :S
De azért megkaptam most is, mint Katicánál, hogy "Fú, gyere gyorsan, nézd meg, ilyet még nem láttál, szerinted mi ez?" Imádom a magyar egészségügyet! :S :S :S Megbiztatott a Vladimir doki bácsi - egyébként le a kalappal előtte, alapos volt, rendes, stb. -, hogy milyen fájdalomcsillapítóm van otthon? Merthogy az algopyrinből vagy kettőt kapjak be vacsorára. Mindenesetre már inni is nehézkesen tudok. Legalábbis pokoli fájdalommal, hogy megpiszkálták a bibimet jó alaposan. Most már tényleg csak azt várom, hogy egy sebész fogjon egy altatóorvost a hóna alá, pakoljanak be egy székbe, gázt nekem, oszt szike-tű-fonal, stb., csak szabadítsanak már meg ettől az izétőőőől! De nagyon gyorsan ám!
Nincs kedvem a majálist elbaszni a kedves ügyeletes orvosoknak, az anyák napját meg különösen nem, hogy velem nyűglődjenek. Apropó, anyák napja! PanniCicától kaptam egy "szilvafa"t ajándékba. :) Ezt a drót-gyöngy fűzéses fát. Olan otosz, ügyes nagyjányom van nekem...! :$
Ami zsíros tej volt itthon, hát abból aludt tej lett. A hűtőben. :( Úgyhogy max. pogiba lesz jó. (A múltkor állítólag nagyon finom lett a pogim úgy, úgyhogy talán majd most sem lesz naon szar) Ergo a kávéhoz használt másfeles tejcsiből csináltam buktát. Majd elválik, ízileg milyen lesz. Remélem nem lesz nagyon száraz tőle... Csak kevesebb a zsírtartalom benne, vagy 2 %-kal, mint a sima tejből készült süti.

Szólj hozzá!

Húsvétolás

2011.04.26. 01:25 bopci

Te jó ég, hát hol is kezdjem?!

Anyu jött. És elment. Én meg pont akkor, amikor jött, pár órával az érkezése előtt ágynak estem. Illetve dőltem. Nem önszántamból. Csak jobban tettem, ha bebújtam a takaró, a paplan alá, minthogy ébren legyek szarul. Jelzem nem is bírtam talpon maradni. :S Tegnap este még úgy volt, vagyis vasárnap este, hogy hétfőn reggel a csajok átvándorolnak a mamához, és ott húsvétolnak, én meg a saját anyukámmal itthon maradok. De reggelre "csodák", vagyis annak a rengetegsok lázcsillapítónak a hatására, ill. csodájára lement a lázam. Viszont előtte kb. fél órát meg ilyeneket bírtam talpon lenni, aztán (jó)pár óra fekvés. Hol alvással, hol nem alvással. De most pár nap alatt bevételre került nemtom, hány, de sok-sok ezer mg-nyi fájdalom- és lázcsillapító cucc. Meg C-vitamin. Meg Kalmopyrin. És egyik sem gyenge cucc volt. :S No mindegy. Katica még mindig beteg egy kicsit, viszont a nyuszi hozott neki fogacskát!!! :) Igen, kibújt az első fogunk! Anya örül! Apa... igen, ő is örül. :) Panni is, Nagyi is, a többiekről egyelőre nem tudok nyilatkozni. :)

Rebinek pedig a picsáját szertendő szanaszéjjel fogom rugdosni! Lenyúlta, ill. megette celofánostul a PanniCica csokinyusziját meg az egyik csokitojását - ráadásul még azelőtt, hogy PanniCica megtalálhatta volna! Mondtam apának, hogy csúnya dolog, de remélem keresztbe fordul a torkában a falat! Apa szerint igen erős bélfájdalmakkal fog küzdeni az adott kutty. Meg is érdemli!!! Csak úgy lenyúlja?! Mi a f*t képzel magáról??? GRRRRR!!! Szegény drága PanniCicám azokat a kutty-által megevett csokikat már nem tudta begyűjteni, de azért így is örült nagyon, miket lelt szét... mondjuk szórva a kerben. :) Olyan, de olyan örömmel gyűjtögette össze, hogy öröm volt nézni! :) Én drága kis királylányom! :$

Anyu ismét jót alkotott: dédim féle legényfogót. :) Tegnap este, amikor már fel tudtam kelni az ágyból, mondtam is anyunak, hogy nem vagyok én olyan nagyon biztos abban, hogy az a süti kitart reggelig. Aztán - hála apa... mondjuk úgy: csúnya nézésének - megmaradt a süti. Nagyobbik része. :) Finom volt, na! :) Igen nagyon erőteljesen uralkodnom kell(ett) magamon, hogy ne zabáljam fel az egész tálnyit. :) Amúgy nem szeretem a süteményeket, sőt!

Az azért jópofa volt, hogy szombaton fogtam magamat, és lázasan, amíg apa aludt, nekiálltam kertet rendberakni. :S Ez abból állt, hogy elkezdtem öntözőrendszert fabrikálni a két hátsó, nagyobbacska szamócaültetvényhez. A gond csak ott van, hogy a talaj a kapu fele lejt, nem pedig hátrafele, a hátsó kerítéshez. Erre pedig csak az öntözőrendszer félig-meddig kialakítása után jöttem rá. PanniCicával egyetemben. :S De olyan nagyon ügyes volt a nagyjányom, hogy ihaj! :) Segített, még az ereszt vagy mit, amiből csináltam a cuccost, még azt is segíteni akart vinni. :) Én édes, okos, jószívű, gönöjűszép nagyjányom... :$ Igen, végülis lehet akkor tettem be a kaput magamnak, de nagyon... Lefőttem ugyanis a napon, de nem kicsit. A házban meg ugyebár jóval hűvösebb volt, mint odakint. Bár nem sokat rohangáltam én befele. :) Volt elég dolog odakint is. :) No, hát miután végeztünk az öntözőrendszer-mékingeléssel, az elöl levő ágyást vagy mit kezdtem/tük el rendbetenni. Most már úgy néz ki nagyjából, mint aminek gazdája is van. :) Hatalmas nagyra megnőtt szamócatövek, felásott földben, kétnaponta locsolással - nem kell gyakrabban, úgy vettem észre -, meg felástam a tavalyi retek helyét. Meg persze gazoltam egy sort. Na itt már totálisan ki is készültem szombat délután. De ma - pardon, tegnap, szóval hétfőn - délután végre valahára sikerült azt is csinálni, amit én akartam, meg PanniCica is vágyott rá: ültettünk retket!!! A felásott, jócskán beöntözött földbe. :) Bódoccságos PanniCicám volt utána. :) Asszem legalábbis. :$ Szóval most már lesz - remélhetőleg - egy hónap múlva retkünk. :) Vagy ha hamarabbra sikerül csinálni megfelelő tápokkal, akkor hamarabb. :) Én - szerénytelen véleményem szerint - bazinagy retkekre meg szamócákra számítok idén. Ugyanis most már ténylegesen figyelgetve van a növényekre. :) Az állatokra is. :) A csigákra főleg. Márminthogy ne ólálkodjanak a szamóca környékén. Akik pedig ott ólálkodnak, azok a csigucik átmennek repülő csigákba. :D Viccet félretéve: a kerítés, ill. a kert túlsó felére dobáljuk őket, együttes erővel PanniCica és én, egy csomóba, hogy együtt legyen az a fenemód kiterjedt családfaágakkal rendelkező, szamócazabáló csigacsalád. Nem eltapossuk őket, csak esélyt adunk nekik átköltöztetéssel, de a szamócásból való kitelepítéssel a jobb, boldogabb élet reményében. :D Szépen megaszondtam, mi? :D

Anyunak mutattam, milyen is a szabad levegőn száradt ruha szaga. Vagyis illata. :) Fincsiiiii!!! :) Finom, száraz. :) Nem tudom más szóval leírni, de az tuti, hogy a Silan, a Persil, a Lenor, az Ariel, meg a többi cég egyike sem tudja előállítani az itteni illatot. :) Merthogy itt a szélnek és a napfénynek igenis illata van. :) Meleg illata. :) Azért érdekes... amik a szabadban száradtak ruhák, azokat nem kifejezetten kell vasalni. Hogy miért is, hát az számomra talány. Tippem az van: talán azért, mert szinte beleégeti a nap a saját sugarait. Vagy hogy teljes mértékben megszáradnak a szálak a ruhákban, nem csak úgy tessék-lássék módjára. Hümm... Franccsetuggya. :)

Az anyukám volt egyébiránt most a megmentő. Ő kreálta a sütit, meg a salátát is. (Majdnem)minden meg volt véve a salihoz meg a rengeteg, betervezett sütihez, csak az nem volt sehol számításba véve, hogy én bizony leesek a lábamról, de nem is kicsit. De hát csak 8 ember locsolgatott meg minket. Feri nem tudom pontyosan, miért, de még 6-ot várt, hogy majd jönnek. Na jó, én is számítottam még 3-ra. De nem is baj, hogy nem jöttek, legalább ott, oda, rájuk nem ragasztottam semmiféle megfázást. Ferinek - mondjuk úgy, finoman, nőiesen - más a véleménye a dologról. És nem kicsit lepődött meg, hogy nem jöttek már mások, miután elindult locsolgatni. Szegénykém... iszonyat nagyon nagyokat fog még lepődni az életben! :S Csak nem tudom, hogy fogom rá felkészíteni. :(

Anyu más miatt is megmentő volt. Katica számára legalábbis. Meg az én idegszálaim számára. :) A kisasszony ugyanis az elmúlt másfél napban szinte végig ölben volt. :) Merthát a nagyi arra való, hogy őt szórakoztassa. Mindkettő! De ha csak egy van itt, akkor meg duplán szórakoztatásra teremtett lénnyel van dolga a babának, és ez bizony azt jelenti, hogy a baba fenséges pici picája egy árva pillanatig sem lehet lerakva. :D Még aludni is csakis és kizárólag a nagyi ölében volt hajlandó. Az pedig egyenesen vérlázító felségsértésként vonult be a köztudatba, ha őfenségét le merték pakolni egy percre is. :) Hiába... a nagyi az NAGYI! És punktum! És vita nincs! :D

Vikinek viszont most lestem meg iwiw-en a babáját. :) Ex-sógornőm, itt laknak pár utcával arrébb, és csak neten keresztül láthattam a picijét. Jó, mi? Az is, hogy Panni nagyjából egyszer találkozott eddig összesen a középső uncsitesójával a vérszerinti apai oldalról. Azt is véletlenül, az orvosnál. A legnagyobbal szerintem még soha nem futott össze. A legkisebbel sem, de hát a pici Kata baba még tényleg pici. Legalábbis időben pici. Méretben nem. :) Hatalmas csöppség lett! :) (Jó nagy fába vágjuk a fejszénket Ferivel, ha mi egy ténylegesen létező, működő családot akarunk felépíteni! :$ De ha más nem, legalább mi megtesszük. Tudok két kislányról, akik nagyon szeretetéhesek, és rájuk fér, hogy igazi családjuk legyen, legalábbis anyukával, apukával, testvérkével. :) Ha mások elbaszták, az ő bajuk, mi nem fogjuk!)

Szólj hozzá!

A gyuszi. A mandulagyuszi. :(

2011.04.22. 16:22 bopci

Babucikám tegnapelőtt - miközben ótóbrümmbrümm-mékingelés folyt nagyban - úgy döntött, ő biz belázasodik, de nem adja alább 39,2-nél. Veszettül örvendeztem neki. Annak meg méginkább, hogy másnap mindenki, aki elérhető lett volna délelőtt, melózott. Így hát két csajjal felkerekedtem, és irány a doki néni. Sétáltunk egy jó nagyot. :S Doki néninél meg kiderült, hogy nem csak Katica van igen erős mandulagyulladással, hanem a "tünetmentes" Panni torkában is ott figyelget a vírus. Kacsingatott a doktor nénire. Szuppppperrrr!! :( Aztán na jó, méricskézzünk is, ha már ott vagyunk. Méricskéztünk. Helyettesítő védőnéni volt. Ő pedig azt mondta, hogy le vagyunk fogyva, nem eszik eleget a baba. Hmmm... végülis kb. egy hete nem eszik rendesen... de az azért már határozottan éééérdekes megnyilvánulás volt, hogy vegyem meg a tápszerhez tartozó tejpépet, és azt adjam neki, ne a tejbegrízt tápszerből, hogy hátha azzal telítődne a pocakja. Peeersze, azonnal! Majd csakis megveszem, mikor annak örülök, ha hó végéig kitart a pénzünk, nemhogy egy doboznyi ilyen drága kaját a babámnak, főleg úgy, hogy egészséges korában sem volt hajlandó megenni! Csak 779 Ft-tól kezdődik egy 250 grammos doboz. Csak! Főleg úgy, hogy az nem pontyosan, csak megközelítően olyan, mint a mienk. Ott egye meg a fene, tán csak kilábalunk ebből a rohadt gyusziból gyorsan! Egyébként meg mi a biztosíték rá, hogy a Manó meg fogja enni most a tejpépet? Semmi!

Hazafelé azért útba ejtettünk egy-két játszóteret PanniCica legeslegeslegnagyobb boldogságozására. Amíg Katica alukált a félárnyékban, Panni ugrándozott, csúszdázott, falmászott, homokozott, stb. :) Meg a Pennyt. Meg a Rossmannt. Ennek örömére sikeresen benne is maradt az autóban a Rossmannos zacsi, Pannivitaminostul-babafürdetőstül együtt. Ja, igen, vettünk egy babafürdetőt, 500 ml volt 559 Ft, ráadásul Johnson&Johnson. A saját márkása a Rossmannak meg 599 volt az ugyanakkora méret. Akkor már csak az eredetileg drágábbat veszem meg, nem? :)

Tündérbogyó - még mindig Katica - pedig újfent és ugyanúgy eljátszotta az egész éjszakai fentlétet, mint előző este. Nem tudom, honnan, de iszonyat tehetsége van a "nehezítsük meg a lehető legjobban a saját gyógyulásunkat!" projekt végrehajtásához. Eddig úgy állunk, hogy lázcsillapító kúp, szirup, hűtőfürdő és hidegvizes ruha - csakis anya ölében viseljük el fél percig a kínzást! - együttes használata esetén tudott annyira alacsonyabb - 38,3 - hővel rendelkezni, hogy el tudjon aludni. Emellé természetesen a totális kétségbeesés - és amin elbőgtem magam kishíján a meghatottságtól - és az anyahívás volt a terítéken. Olyan édesen hívott, hogy ihaj! Hát lehetett ennek a lázas, beteg, édes kis manónak ellenállni??? NEM!! :) Egyből ölbekapás, ringatás... na meg anya részéről fél 2 környékén kétségbeesés, hogy úristen, kit riasszak, hogy most már orvoshoz kéne vinni, mert nem megy le a láza semmivel. Félek a mostani éjszakától. Nem a sötéttől, hanem az újabb átvirrasztott-átszenvedett éjszakától. Mi a fenét vétett egy kisbaba bárkinek is, hogy ilyen szenvedéssel járjon minden egyes megfázás, ill. mandula-torok-mikor mi gyulladás? Nem értem meg a jóistent. Vagy a sorsot. Vagy tudja a tököm, mit, de azt, ami irányítja az életünket. Jelen esetben Katicáét. :(

Panni viszonylag jól viseli a dolgot, remélhetőleg a folyamatos levegőn, napon lét eltünteti az összes vírust, bacit, isten tudja, mit, ami a szervezetében van. Be nem lehet huzigálni az udvarról! :) Az biztos, hogy szolibérletet egyik csajszinak sem kell már venni :D Katicának hogy a kicsi kacsója kint van, meg az arcocskája, hát a kezén tuti látszik, hogy barnul, de nem gyengén :) Panninak meg arca-karja le van barnulva :) Helyes! :) Én gönöjűűűséges csajszikáim :)

Azt hiszem, iszom inkább még egy kávét. Rám fog férni. Csak a Bioparoxot el ne felejtsem fújkálni a torkomba, különben húsvétra hangom sem lesz egy szál se. :S

Szende rávilágított a dologra, amiért eddig nagyon mérges voltam. Most már kevésbé vagyok mérges. :) Nu. Tehát.  Kiderült, a kuttyok mi a fészkes fenéért mászkálnak bele az ágyásba, és mi a fészkes fenéért van kikaparva egy jópár rakatnyi virágföld. Hát úgy döntöttek, hogy átmennek Timon&Pumbába. Mert nincs is jobb a frissen kikelt cserebogárnál! :) Kiszagolják, kikaparják, bekapják, és hammmmm! Volt - nincs cserebogár. Helyes-helyes. :) Okos kutttttyok! :)

Szólj hozzá!

Fész meg penderítés

2011.04.20. 00:03 bopci

Ma este megtekintésre került a fészbúkról szóló filmecske. Tényleg muszáj volt végiglesni, igaza volt Ferinek. Saját vélemény alapján bíró legyen a talpán, aki igazságot tesz, hogy kié is az adott weboldal, ki találta ki! Szerintem nem egyedül a cukkkerbergmárké. Szerintem. Tény, hogy sok ember közreműködött benne, de totálisan, mert ha nem érik bizonyos élmények a srácot, nem hozza létre az adott oldalt. De valamit nem értek. Ha nem reklámozott senki a honlapon, mégis hogy a fészkes fenébe volt bármire is pénze a srácnak, hogy fent tudják tartani az oldalt??? :o Talány... :S

Anyunál előreléptem. Bizonyos nem kívánatos cég munkatársait - mondjuk így: - kipenderítettem. Fizikailag nem, ugyan, mentek ők maguktól is, hehe. Meg haha. És akkor fogok igazán röhögni, ha a földszinti gyilkos magdi néni - nem, nem érdemli meg, hogy nagy betűvel írjam a nevét - is hasonló módon fog repülni, de minimum lejáratódni. Valószínűleg mostanra a környék tele van anyunál a művelgetésemmel, hogy most vagy megvesztem, vagy nem tudni, mi van velem, de inkább nem akarnak ujjat húzni velem. A földszinti gyilkos legalábbis jó nagy ívben került. :) De olyan látványosan, hogy azt fel kellett volna venni videjjjóra! :D Csak röhögtem magamban egy-két sort. :) (Feri nem hitte el, hogy miket műveltem, aztán meg mégis. Na jah, kérem, ha szerénytelenségem fel van húzva... :))

Délutáni levezetésképpen elugrottunk Ágiékhoz. Szééééép házat vettek! :o Csak lestem! :$ Valami iszonyat jó elosztással van az egész megcsinálva, és kívülről nem látszik, mekkora. Mármint belülről. Ha egy zongora - nem pianino, zongora! - nyugisan elfér a nappaliban, meg mellette még más is, akkor sejthető, mekkora a házikójuk! :$ A kuttyuk pedig hót... olyan, mint egy hatalmas, nagyon nagyra megnőtt MACI! Macika - bár inkább lehetne mammutként emlegetni, akkora böhöm nagy állat, és tényleg Manfred a neve, meg hát a mesehősről kapta az elnevezését :) Édes nagyon. :) Na jó, a feje jóval nagyobb, mint az enyém... találó a neve. :) Panni meg mint Sid volt jelen - mostanában úgyis a lehető leglehetetlenebb pozíciókban képes elaludni -, Tigrisbigris meg Katica lehetett volna, a kis picibaba meg monnyuk Zalánka - az a pici fiúcska annyit, de annyit tud kacarászni, hogy ihaj! 5 hónapos, és udvarol, kérem, uddddvarol! Naon édes! :) És kész is az egész Jégkorszak első rész. :) További statiszták: Zalánka bátyuskája - ő is egy csudaszép, vagány srác, de tényleg nagyon-nagyon-nagyon szép kisfiú! -, Ági&Jani - anyuka 1.&apuka 1. -, mi Ferivel - anyuka 2. és apuka 2. :D

További érdekességként azért megemlíteném, hogy aki vendéglátóhelyet akar működtetni, ráadásul haszonnal, az lesz szíves úgy számolni, hogy minyimum 40-50 000 Ft csak a kávé elkészítése/hó. További részletekért forduljatok hozzám! ;)

Szólj hozzá!

A Csárdáskirálynő

2011.04.17. 22:02 bopci

Megtekintettük. Mármint a Csárdáskirálynőt. Rátonyi Róberttel. Akarommondani Honti Hannával a címszerepben. De egyébként nem tudom eldönteni, igazából ki is a főszereplője. Az első felvonásban ugyanis nagyrészt Bóniról szól az egész. A grófról. :) Mint az köztudott. :) :) :) Panni meg nemtom, honnan vette ezt a Honti Hannás-Csárdáskirálynős stílust, de időnként totál úgy beszél, mint a Csárdáskirálynő. Főleg, ha elszólja magát. És olyankor meg kell zabálniiii, annyira édes! :)

A csajsziknak tetszett. Katica lesett nagyokat, főleg, amikor táncra perdültem vele - igaz, a kánkánozás vagy mi a fene nem kifejezetten könnyű dolog, ha az ember jányának a mancsában egy ilyen sószsák van :D -, Panni meg egyenesen kacagott rajta. Érdekes, hogy volt olyan poén, amit értett. :o Anyja jánya, na! :)

Igaz, elkezdtem nézni kb. 4 körül, és lett 9 óra minyimum, mire végig tudtam lesni. Persze közben uzsiztatás, vacsiztatás, fürdetés, lefektetés, stb., elvégreis anyából vagyok, vagymi?! :) Na meg begyújtás két helyre egyszerre. Érdekes... ahogy lemegy a nap, azonnal, kb. 10-15 perc alatt totálisan lehűl a ház. Előtte meg dögmeleg van. Úgyhogy elég gyorsan és hatékonyan kell akkor begyújtani. De hát sikerült. :) Igaz, hogy baromi nehezen, de siker. :) És Panni szavaival élve "olyan szag van, mint amikor füstöltsajt". Ezt pedig a kinti melegebb idő, mint a benti eredményezte. Mint az köztudott. :D

Délben sétáztunk egy kicsit, el, egészen az Aldiig. Nagy séta volt. :) Katica úgy döntött, hogy amíg az ő fenséges pici picáját rázzák - legalábbis a babakocsi által -, ő biz alukálni fog! A gondolatot pedig tett követte. Pár házzal arrébb elaludt, majd a fagyiknál felébredt - ugyanis megálltunk nézelődni :) -, és morcos pofát vágott, hogy hát ő nem igazán aludta ki magát, micsoda dolog, hogy megállt a babapicarázás. :D Jelzem, Panni szerint kirándulni voltunk. :)

Stella meg feszt ugrál mostanában az ablakra. De most már tudom, miért. Kikeltek azok a rohadt kurvakibaszott cserebogarak. Hogyafeneennémegazösszeset...!!! :@ Gyűűűűlölöm őket! De a kutty(ok) legalább el akarja(ák) kapni és megenni. Hála a jó égnek, legalább ennyi jó van bennük! :) Sőt, sem Pamacsot, sem a galambokat nem akarták még eddig megenni. :)

Szólj hozzá!

Videók

2011.04.16. 20:24 bopci

 

Ahhh, na igen, sikerült eljutni Écihez. És mivel még előtte a Rossmannba történt egy beugrás (apa rámszólt, hogy márpedig sipircelés be és vegyek hajfestéket), így a végső döntést Écire hagytam: vörös legyek-é avagy fekete. Hát, vörös lettem. Aszonta, hogy ő a vöröset kenné fel rám. Hagytam magam. :) Most tehát vörös hajjal h(l)ódítok. :D

Délután fene nagy jókedvemben jútúbozásra adtam a fejemet. Előkerült ott egy rakat régi dal, ami még boldogságos fiatalkoromból való. Mondhatni gyermekkorom slágerei. :) Konkrétan kb. 12-13 éves koromtól felfele. Konkretizálva: TCS - A legjobb méreg, Kerozin: Hugacsaka, stb. Most meg ahogy tovább leskelődtem a neten, újra - és még mindig - az egyik kedvenc darabom, a Csárdáskirálynő került elő. Franncsetuggya, mit és hogyan kreált ez a Kálmán Imre anno, de rám iszonyat erővel hat a Jajj, cica kezdetű nóta, a Lyányok, a lyányok cíművel kiegészítve. (Ja, nem, nem írtam el, sőt, a helyesírás-tanáraimat sem kell előkutatni, hogy megbuktassanak, eredetileg LY-nal van írva.) Mondanom sem kell, gondolatban buli volt a köbön. :)

De más is volt ám délután. :) Sütöttünk kuglófot. A jányaimmal. Panni a tojást segített törni, Katica pedig a gyerekszobában levő összes cuccot szertendő szanaszét dobálni. Ezt a két dolgot pedig a két jányzó egyszerre művelte. :) Az én két imádnivaló csajszikám. :)

Ímé hát a Rátonyi Róbert nevével fémjelzett egyik videó, ami számomra azzzzissssten! :)

Ez pedig egy másik, szintén emlékezetes dal:

 

Szólj hozzá!

Siker(?) és egyéb nyalánkságok

2011.04.12. 10:30 bopci

Eljutottunk Marcsihoz. Nagyjából egy egész félnapot ott ültem. És akkor még úgy tűnt, jó lesz, amin dolgozgatott. :) Szegénykém, jól megszenvedett velem. De mondta is utána, hogy ő még ilyen karommal nem találkozott, ami ennyire ellenálló lenne. :)  Na jah, kérem, én ugyebár különleges adottságokkal rendelkezem. :) Nincs csúnya nő, csak még nem ittál eleget :D Meg az is idevág, hogy "Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc." :D Mondtam már, hogy imádom W.A. beszólásait? :) Noszóval. Azóta alálevegősödött jó sok karmomon a porcelán. Ami amúgy szép lett, meg naon teccik, de csütörtök óta én személy szerint számolom a napokat, vajon mennyit bír még ki a karmomon a porcelán. :S De amúgy nem mindegyik karmom szándékszik megszabadulni a porcelántól. Csak a mutatóujjaimon levő. Egészen fel van válva a fehér részig. Merthogy fehér és rózsaszín(es) porcelánból van mékingelve. Még jó, hogy nem tip-es lett a karommékingelés! Akkor már sztem az egész levált volna! :S

Diszizmájkarom :)

 

Ma pedig... ha jól emléxem, 2-re van megbeszélve Écivel a fodrászolgatás. Hmmm... de még nemtom, milyen színű legyen a hajam. Feri feketét szeretne. Én sötétvöröset. Vagy hidrogénszőkét :D Jó, azért azt annyira neeeem :D De még télleg halvány segédlila fingom nincs róla, hogy milyen színű legyek. Elvégre is jön a nyár, és a hajamat így is - úgy is ki fogja szívni a nap. Amit egyébként szeretek. Mármint a hajszín-kiszívást. Ezért tehát nem sok értelme van sötétre festeni. Meg hát mivel amúgy is szőőőőke vok eredetileg, ahogy egy fél centit is lenő a fekete haj, az már elég csúnyán és durván látszik.

El kéne majd indulni lassanként a városba befele innen messzekünhonbó'. A kerítést szerencsére itt nem sokkal arrébb megcsinálták, úgyhogy remélhetőleg a többi helyen nem fog kiugrálni a két kutya a kertes házból. Merthogy eddig kiszökdöstek előszeretettel. Főleg, amikor az emberek arra járkáltak. De hát most egyébként tökmindegy, hol megyünk, mindenhol beleragadunk a sárba. Merthogy csatornáznak! Na jah! :S Most már ki tudunk jutni a házból, de minek?! Jön egy pár csepp eső, és az addig poros járda/úttest átváltozik csúszós-ragacsos sárlavinával beborított akadálypályává. Level 3 (nehezített pálya): juss el a kockaköveken keresztül az oviba! Merthogy az úttesten lehetetlen közlekedni, akkora a ragacs :S Nem tudom, hogy a francba engedhette meg ezt Kiss Attila, hogy ilyen legyen ez a "munka". De hát ő tudja... mi meg szenvedünk tőle.

Ahhh, juteszembe. Csináltam pogit. Aludt tejből ám! :) A jányoknak ízlik, Ferinek ízlik, anyunak ízlik... csak én érzem rajta az aludt tej szagát, de nagyon, és én nem nagyon bírom enni. :S Fene a válogatós ízlésemet!

No, el... pacolászni kéne. Amíg le nem dőlök én is a lábamról ezzel a fránya megfázással. Amúgy meg franc a rohadt esőcsepergésbe! Meg az egész nedves időjárásba! Fát kéne vágni, amit nem takargattunk le. Most meg el van ázva. :S Annyira nem, hogy csepegjen a víz belőle, de eléggé, hogy nehéz legyen vágni. A három fatörzset hátravittük tegnapelőtt Ferivel. Merthogy nagy okosan kitaláltam, hogy biztos eléggé kiszáradtak már ahhoz, hogy meg tudjuk emelni. Na jah!  Én és a hülye ötleteim! Hát egyhamar nem fogom cipelgetni a fatörzseket, az tuti! Nem tudom, hány kilósak voltak, de hogy a 100-at verték, és nem is kicsit, az tuti!

Meg most láttam nemrég, hogy volt osztálytársam miféle fotókkal (=ismeretséggel) rendelkezik. Petrovics Emil. Fúúúúú, aztaaaa...! :$ Irigylem. :$ De hát biztos sokat dolgozott érte. Merthogy nemzetközileg elismert karmesternek és zeneszerzőnek lenni, ráadásul nő létére?! Nem semmi! Gratula! :)

Megint kaptam tegnap levelet, kivételesen a MOKK-tól. A franc megegye azt a kurvakibaszott kocsit most már! Nagyon elegem van belőle, hogy hozzám jönnek miatta a tilosban parkolás, szabálysértés, stb. levelek! Még jogsim sincs, bameg!!! Nem, egyszerűen nem értem meg, mi a fészkes francnyavalyáért olyan kurvakibaszott nehéz átírni egy autót a tényleges használójának a nevére, ha egyszer már én is aláírtam a papírt! Hogy évek óta hiába van üzembentartói szerződés, nem képes Pötyi bevinni az önkormányzathoz azt a rohadt cetlit...?! És NEKEM van belőle hátrányom, nem is kicsi?! BAMEG!!!!!!!

Szólj hozzá!

Ha még olvassa valaki...

2011.04.04. 23:13 bopci

Ilyen késői órán, amikor a kedvenc filmsorozataim mennek a tv-ben, én biz itt ücsörgök a gép előtt. Mert... csak! :) És ha van, aki olvas, akkor tessék, olvasson, hallgassa, amit szeretek :)

 

Szólj hozzá!

Na véééégre!

2011.04.04. 22:52 bopci

Végre valahára volt olyan kedves a bankom, és hozzáférhettem a GYES-hez meg a csp-hoz. Meg is lett az eredménye: Katicabogárkám kapott kiscipőt meg egy babakocsit. Mindkettő félre volt rakva. Asszem a Katica nénihez elég gyakran fogok innentől kezdve belesni, már dumcsizni is jó vele. Amolyan titta kereskedő-fajta. Amellett, hogy őt is ugyanúgy hívják, mint a MiniManómat, és közelebb is van, mint a másik bababolt. A többiről nem is beszélve :D

Katica persze egyből ki is próbálta a mamánál levő babymobilt a tiszta cipőcskéjével, és legnagyobb örömünkre a földet, ill. a füvet sikerrel beleoktojálta a tiszta, vadonatúj kis kocsicipő textil talpába. Nem baj, anya PanniCicával már átment mosó masába, ennyivel több vagy kevesebb már édesmindegy neki :) De olyan nagyfokú érzelemkitöréseket produkált a "járművezetési gyakorlat" közben, hogy öröm volt nézni! Főleg, hogy azon a zöld kicsi kocsin még piros duda is volt!!! :) Van egy sejtésem, mi lesz mostantól a fő sláger, amin össze tud veszni a tesóval, ill. az uncsitesókkal. :D

Vissza Katica nénihez. :) Olyan, de olyan szupi babakocsit láttam most ott nála, hogy ihaj! :$ El is határoztam, hogy ha még egy baba lesz, és Ő is kislány lesz, pont olyan, rózsaszín babakocsit fogok venni Neki. Ez tuti! :) Nem fogom hagyni, mint most, hogy csak úgy vegyen egyet apa, és - fogalmazzunk finoman - nem jót vett.

Az "új" babymobil pedig egy háromkerekű, szürke játékszer, amin a zipzár a rossz, ezért hozzájutottunk cirka 5000 Ft-ért. De ennek megvan a csomagtartója, jipppijééééé! :) Lehet bele pakolni mindenféle jót: almát, banánt, sőt, még a kuki is belefér! :) Ja, meg hát a kereke eléggé le van eresztve, strapálva, és a pókok igencsak a porra építkeztek pók-kastélyt... de hát minek is van a mosószer meg a fertőtlenítő, ha nem erre?! Meg az én mancsom. :) Az anyukák, főleg a kisgyermekes anyukák mancsát ugyanis arról lehet megismerni, hogy bűűűzlik a fertőtlenítőtől, jobb esetben sterilizálótól. A fejük pedig a kialvatlanságtól fehérebb a falnál, ill. a kozmetikai szem-alatti-fekete-karika-eltüntető-korrektor-gyártó cégek első számú alanyai. Kipróbálás és állandósult használat szempontjából legalábbis. :) Emellett messziről látszik rajtuk, hogy fél perc alatt képesek lennének összeesni, ha hagynák magukat, valamint a nap legkülönbözőbb szakában képesek idétlen mondókákat, dalocskákat gagyarászni az üvöltő hiszimasinájuknak, valamint a jóisten adott nekik elég agynélküliséget, hogy bármikor (értsd: bármikor!) elő tudjanak varázsolni idiótábbnál idiótább grimaszt, hogy a baba, aki amúgy ordít megállás nélkül, elhallgasson. És nem tudnak haragudni a picikre. :)

No de vissza az eredeti témához. :)

Valamikor mostanság már csak muszáj lesz időt szakítani arra, hogy a karmomat megcsináltassam Marcsival. Csak még nem tudom, apát hova fogom addig lerakni, ill. a babával mi lesz a helyzet. Merthogy 4,5 órát tuti nem fognak kibírni, amíg Marcsi dógozódik rajtam. :D De terveim szerint max. a hét végére lesz szép karmom. 10 db ráadásul. Majd beszámolok róla, hogy milyen lett a franciám. A többit inkább nem írom le, már francia-téren. :D

Ma Julika néni rámnézett döbbenten, hogy jó sokat fogytam! Óvatosan közöltem vele, hogy még mindig keményen 92 kg vagyok. :) Jó nagyot koppant az álla a földön. Majd felhomályosítom legközelebb, hogy a favágástól is lehet izmosodni. :D

Noshát, akkor elhúzok, mint a vadlibák. Kávéfőzni. Félre-nem-értés tisztázása végett. :) Terveim szerint ma még - jó anyukákhoz híven - kitakarítom a babymobilt, kiteregetek, kimosok egy újabb adag ruhát, el/felmosogatok, elpakolok (húúúú, de utálok pakolni!!!), sepregetek, felmosok, meg hát még hajat is kéne mosni. Így ennyi röviden. Merthogy anya fáradt. :)

"Anya és Apa Tv-t néztek, mikor Anya ezt mondta:

- Későre jár, fáradt vagyok, megyek, lefekszem.

Bement a konyhába, megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a popcornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tányért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.

Néhány nedves ruhát betett a szárítóba, egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy pólót. Felvarrta a lelógó gombot. Felvett néhány ottfelejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a töltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest és felakasztotta a törölközőt száradni.

Ásítozva és nyújtózva egyenesen bement a hálóba. Megállt az asztalnál, írt néhány sort a tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára, előhúzta a szék alá rejtett munkafüzetet.

Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot és írt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette. Aztán Anya megmosta az arcát 3:1 lemosóval majd éjszakai krémet tett rá, megmosta a fogát, lereszelte a körmeit.

Apa kikiáltott: – Azt hittem, hogy lefekszel!

- Már megyek - feleli.

Vizet öntött a kutya táljába, kiengedte a macskát, majd meggyőződött róla, hogy az ajtók zárva vannak és az udvari lámpa ég.

Mindegyik gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát és a Tv-t, felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyes-tartóba majd volt egy rövid beszélgetése a még fönt lévővel, aki még mindig a háziját csinálta. A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe. Még 3 dolgot adott a 6 legfontosabb megteendő dolog listájához. Elmondta az imáját és elképzelte a befejezését a jövőbéli terveinek.

Ezalatt az idő alatt Apa kikapcsolta a Tv-t, kihirdette, hogy nincs semmi különös tennivaló. Megyek aludni.

És ment... minden egyéb gondolat nélkül. 

Van itt bármi különleges?

Tudod már, hogy a nők miért élnek tovább..? 

MERT MI HOSSZABB HASZNÁLATRA LETTÜNK CSINÁLVA….. és az egyetlen ok, amiért nem halunk meg hamarabb az az, hogy túl sok tennivalónk van!!!"

Szólj hozzá!

Címkék: anya babakocsi babacipő babymobil

Én szóóóltam :)

2011.03.29. 01:04 bopci

Jelentemalássan végrevalahára sikeresen átpakolászódott a randis helyről ide az egész dö napló. Bódoccságos vagyok.

Azért milyen érdekes az élet... mire betöltöm a 30-at, csak altatóval tudok elaludni, és csak kávéval felkelni. Na jó, időnként még azzal sem :)

Csajszikáim egyre nagyobbak, édesebbek, gyönyörűbbek, és - mondjuk ki - őrült módjára szeretem őket. Még ha ez hiperszuperbaromságként is hangzik a számból. Vagyis tollamból. Akarommondani billentyűzetemből. Vagy valami. :)

Hogy Marcsihoz mikor jutunk el végre karommékingeltetni, halvány segédlila fingom se nem van. :S A múltból jövő csúnya dolgok miatt egy árva büdös fityingem nincs ugyanis. Mindenki csak elvenni tudott tőlem mindent. Nagyjából mindet törvénytelenül. Illetve törvény ellenesen. Mondhatni legálisan. És én még mindig vagyok olyan nagyon nagy marha, hogy itt ülök a seggemen, és nem vagyok hajlandó bíróságra szaladgálni miatta. Pedig Icus is megmondta anno, hogy én vagyok a legnagyobb barom, hogy nem perlek mindenkit sorra. Megtehetném. Meg hát! Hogyne! Csak eddig finoman fogalmazva nincs túl jó véleményem a bíróságokról. És így is van miért járkálnom oda. Holott semmi humorérzékem nincs hozzá. Még jó, hogy létezik a Jogi Fórum, ha nem találok semmit, oda beírok, és iszonytatóan nagy baromságokat kapok válasznak. :D Elgondolkodtató... ha én sorra, mindent és mindenkit végigperelgetnék, amennyi gondot, bajt okoztak nekem mások, már milliomos lennék szinte! :D De nem... Itt az utcában is van egy... ház. Na annak a tulaját szarrá perelném, az tuti!

Mi a fészkes francnyavalyáért vagyok én ilyen hót rendes???

Szólj hozzá!

2010.05.12. 20:23 - 2010.10.04. 03:43

2011.03.28. 23:54 bopci

Mindenkinek, aki olvas :)
2010.10.04. 03:43

 

 
Tegnap nekiálltam buktasütni. Az előző - sikertelen - buktám után örömmel jelentem: hiba kijavítva, de még hogy! :) Olyan fincsi lett, hogy fúúú :) Rájöttem, hogy a receptkönyv nem teljesen jó, ugyanis ha a megkelt tésztát 1 cm vastagra nyújtjuk, akkor mindent lehet csinálni, csak 8x10 cm-es téglalapokból nem lehet megtölteni egy tepsit vele, méghozzá úgy, hogy szorosan van rakva. Így hát hajszálvékonyra van nyújtva a megkelt tészta - az ún. ööö... szóval a kézfejben található, szekkkszujális örömszerzés a pasiknak nevű izom jócskán konditermezett közben, mondanom sem kell :D -, és úgy lehet nagyjából akkora téglalapokra vágni a cuccost, ergo a teli tepsis változatnál kis picike buktákat lehet csinálni, de legalább benne maradt az a szar, Aldis lekvár, nem folyt ki. Ez pedig igencsak dícséretre méltó dolog. :)
Picikutyik pedig inkább a porhalomra mászkáltak reggel, amikor mentünk etetni őket. Vagyis őket ott találtuk. Liza meg egy önző dög, mert kikapta a kajásvödörből a kacsa far-hátat magának, elvonult és megzabálta, de addig legalább a piciknek tudtunk kaját adni. Azok meg ahelyett, hogy kajáltak volna, mászkáltak oda hozzánk. Panka legnagyobb örömére. :) Az egyik, barna fiúkutyi tényleg engem lesett ki lejendő gazdijának, ahogy látom. Ő jön oda folyamatosan hozzám, megállás nélkül, számára én vagyok a falkavezér. Csak asszem neki van már gazdija... :S Kis aranyosak. :) Olyan vegyesbazár-állatkák. :) fele göndör szőrű, fele egyenes, vagyis enyhén hullámos. Hiába... apuka puli 100%-ig. Jó magyar keverék mind. :) Labrador+puli. Házőrző. :)
Tegnap vicces dolog volt azért. Morzsi ugatott ezerrel, kapu nyitva, két familiárisan hiperpigmentált egyed pedig jócskán megijedve át a másik oldalra. Csak nem tudták, hogy ott meg mégnagyobb kutya van (asszem kaukázusi meg bernáthegyi keverékek, és vagy 3). Szegények...! :) De tényleg igaz, hogy a kaukázusitól félnek, nem is kicsit. Jelzem én is félnék... Minden este elvisznek itt a ház előtt egy bazinagy dögöt, ami színtiszta kaukázusi. Hááát... Feri nem egy apró darab ember, de asszem neki is vagy a derekáig érne - négylábon. Tibi szólt tegnap, hogy van-e már kutya, merthogy nem ért rá eddig hozni. Azért már az ő német juhász-kaukázusi keverékét nem tuti, hogy befogadnánk... van itt eddig 8 kutya, egyelőre elég ennyi. Liza meg annyira mérges már a lovaskocsikra is, hogy majd' szétzúzza a kerítést, amikor jön a szekér.
Panni meg Katica pedig jól elvannak egymással. Katica talán olyan lesz, mint Panni, már pózolós szempontból. :) Odaólálkodtam a telefonnal, hogy márpedig akkor most fotózom őket, mert annyira édesek. Erre az én kis MiniManóm nekiállt nagyban vigyorogni. :) Megzabálom!!! :)
Azért reggel elég hüsi volt, mit mondjak... Rálestem az időjárásállomásra, és aszonta reggel 7-kor, hogy itt keményen 10,3 fok van odakünn. Akkor mennyi lehetett, amikor apa kelt és ment melózni. Merthogy most ott van legjobb tudomásom szerint. És ül a számítógépe előtt, meg fogadja a sok hülye... nahogynemondjakcsúnyát-azt. Monnyuk a főnöke cseszegetéseit. Mindkettőét ráadásul.
2010.09.01. 11:43

 

 
Pici kutyik egyre hangosabbak. Megvan mindnek már most a saját egyénisége, stílusa. Van 2 közülük, akik már ugatnak jó hangosan, értsd: a kapuban is lehet hallani a hangjukat, pedig elég hátul vannak ahhoz képest. Ma 3x kaptak enni az ebek. Mármint az ebfamília. Lizára meg jó hangosan rá kellett rivallnom, ment neki az öreg - 14 éves! - kutyának. Hát azt már nem! Amúgy a két kutya totál ellentéte egymásnak: az öreget körbezümmögik a legyek, a fiatalabbik meg egyetlen legyet nem tűr meg a fészekben. Ma azon kaptam Lizát, hogy valamit veszettül figyel a tetőn. Mérgesen. És el akarja kapni. De nem lett meg, mi az. Lehet ő sem tudja pontosan, csak hallja, érzi, hogy ott van...
Fotózgattunk este. Meg reggel. De az nem idevaló kép, ami reggel készült, nagyon morcos a fejem rajta... sajna viszont a fonatosok nincsenek lefotolva. Nekiálltunk páran. A kisebbik csajszim is segített: hisztizett, nehogy véletlenül érdemben is tudjak vmit csinálni. :S Na nem baj, azért finom lett.
A neten meg rábukkantam egy érdekes receptre. Vagyis... olyan igazi anyukáknak való receptre. 3 perc alatt elkészülő süti. Na jó... a kutymászással eltölt az ember jánya vagy 4-5 percet is, de maga a sütés tényleg csak 3 perc. És finom a süti! :o

Hozzávalók:
Egy legalább 3 decis bögre, 4 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor (aki szereti az édeset, 3 evőkanállal is tehet bele), 1 csomag (vagy egy evőkanál) vaníliás cukor, 1-2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor (a kakaópor töménységétől függően), 1 tojás, 4 evőkanál tej, 2 evőkanál étolaj vagy olvasztott vaj, 1 csapott kis mokkáskanál sütőpor.

Tehetsz bele 1-2 evőkanálnyi csokidarabkát vagy 1 evőkanálnyi mazsolát vagy 1 evőkanálnyi darabos diót vagy egy csipet fahéjat vagy kis reszelt citromhéjat is. A liszt negyedét-felét helyettesítheted őrölt mandulával, szárított búzacsírával, apróbb zabpehellyel. A variációk száma végtelen.

Elkészítés:

A lisztet, a kakaóport, a sütőport, a cukrot és vaníliás cukrot keverjük össze. Adjuk hozzá a tojást, a tejet és az olajat (vajat) és nagyon alaposan keverjük meg (nem jó, ha lisztcsomók maradnak benne!). Adjuk hozzá a csokidarabokat, a mazsolát vagy egyéb ízesítőt, és ismét keverjük meg. A keveréket öntsük a bögrébe. Tegyük a bögrét a mikrohullámú sütőbe legmagasabb fokozatra 3 percre. Sülés közben a sütemény felemelkedik a bögre szélén túl, nem kell megijedni! Tálalás előtt 1-2 percig hagyjuk hűlni, aztán csak egy kanál kell a sütiélvezethez!

(A sütési idő lehet fél-egy perccel több vagy kevesebb a mikrohullámú sütő teljesítményétől függően. Ezt az első sütés alapján ki lehet tapasztalni.)

Tipp:

A süteményt tálalhatod a bögréből kivéve, szeletekre vágva, gyümölcsöntettel, fagylalttal, lekvárral is.
2010.08.31. 00:45

 

 
A kutyával kezd kilenni a tököm. Kerítés-szétszed, kiszökdös állandóan... hát van nekünk pont arra nemlétező pénzünk, hogy az általa széttört kerítéslécek helyett újat pakolásszunk oda?? A picik azért nagyon aranyosak. :) A kis fekete nagyon, de nagyon eleven. Konkrétan tényleg egy dupla-tripla töltöttkáposzta már. :) Fiú, és kövér difnó! :) De - elvileg - van gazdája... A kis barnánk meg extrafuri. Állandóan be akar mászni az ajtó alá. Hogy beszorul, hát kit érdekel?! Ma odáig merészkedtem, hogy megsimiztem a barnánkat. :) (Neve nincs, kislány, és mienk marad. Szavazatokat várok! :D)
Katicát pedig fővagányítottam, de nagyon. :) Fehér, cipzáros-kapucnis kabátkáztunk, amin rózsaszín nyuszi van. Eszméletlenül anyaros volt benne! :) Egészen addig, míg haza nem értünk az Aldiból, és a tiszta pólómat meg a saját all in 1 felszerelését le nem büfizte totálisan. Csak hogy holnap is mosómacit kelljen játszanom. :) (amúgy elég fáradt lehetek tényleg... nem csak a fejem kinézete alapján, hanem hogy nem vettem észre a soha nem mosott pléden, hogy megy a színe, és odadobtam hozzá a textilpelusokból is. Hát most már van pár darab rózsaszín textilpelusunk is, a Domestos által sem kihozhatónak ítélt árnyalatban :()
2010.08.30. 01:14

 

 
Mai humorbonbon:

Az Ismeretlen Nokiás Doboz szobra

A Kétfarkú Kutya Párt (KKP) leleplezte az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát a Szabadság téren. Mint elhangzott, a "műalkotás" a megszokott dobozméretnél nagyobb, így nem ötmillió, hanem ötmilliárd forint fér bele, amit választási győzelmük esetén azonnal szétosztanak.
A "szoboravatón" - amely a párt kivétel nélkül parodisztikus elemekre épülő kampányának része volt - Victora Zsolt, a párt főpolgármester-jelöltje emlékeztetett: budapesti programjuk egyik legfontosabb eleme, hogy bevezetik a Dunát a Nagykörútra, megszüntetve ezzel a dugókat és javítva a város levegőjét. Ha hatalomra kerülnek, a gellérthegyi "VI. vagy VII. Béla Energianyelő" beindítása után a KKP ingyenessé teszi az áramot, és bemondásos alapon tíz évre visszamenően megtéríti a már befizetett díjakat - folytatta a viccpárt főpolgármester-jelöltje kampányelemeik bemutatását.
A főpolgármester-jelölt a közlekedési nehézségeket - mint mondta - "teleportálással" számolná fel: a liftekkel az emeleteken kívül a Blaha Lujza tér, a Moszkva tér és más csomópontok elérését is lehetővé tenné, nyaranta pedig tervei szerint a Balaton feliratú gombok is megjelennének a liftekben. A kiöregedett turistabuszokat a várost átszelő hullámvasúttal váltanák fel.
Elmondta: laboratóriumukban "már kifejlesztették azt a kutyát, amely ahogy ürít, már szívja is vissza a kutyapiszkot".
A KKP elképzelései között szerepel az esőnap bevezetése is, hogy a közalkalmazottaknak rossz időben ne kelljen munkába menniük.
Az Ismeretlen Nokiás Doboz szobrát Fuchs Péter, a KKP szimpatizánsa, esztéta és "hivatásos szoboravató" leplezte le. Magyarországon ötmillió forint a megszokott korrupciós díj; a Nokia-doboz az ilyen pénzek átadásának legjobb eszköze, hiszen jól zárható és minden háztartásban van belőle - mondta.
A Nokia-dobozt eleve a korrupciós pénzek átadására teremtették, Finnországban azonban olyan csekély a korrupció mértéke, hogy végül kénytelenek voltak telefonokat csomagolni beléjük - fejtette ki a viccpárt teóriáját a szobor fő alkotóeleméről.
Hasonló komolysággal hívta fel választóik figyelmét arra is, hogy a Szabadság téren ideiglenesen felállított műalkotás a megszokottnál nagyobb, így nem ötmillió, hanem ötmilliárd forint fér bele, amit választási győzelmük esetén azonnal szétosztanak.
A Nokia-dobozt formáló alkotást "a láthatatlan szobrairól ismert" Bjorn Molnár készítette; a művész alkotásaiból sok nem látható országszerte, és "ő a pécsi kulturális főváros beruházás egyik sztárja is" - ismertette Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt "főtitkára és egyben főtitkárhelyettese", aki ezzel a címhalmozással is hű kíván lenni a pártja lényegét jelentő szellemiséghez.
A szerdai szoboravatásra több szimpatizáns a KKP jelöltjei részére kitöltött ajánlószelvénnyel érkezett, amit Victora Zsolt főpolgármester-jelölt azzal vett át, hogy "köszönjük, a pénzosztáskor találkozunk".
A jelölt azt mondta, hogy a programjában a többi között örök életet, ingyensört és teljes adócsökkentést ígérő KKP vasárnapra nagygyűlést tervez a Kossuth térre.
2010.08.25. 14:33

 

 
Huhh, aludtam vagy két órát reggelig. Határozottan sok! :S De Panka legalább kevésbé lázas.
Kutyaneveket keresek. Meg hogy végre lássuk a pici kutyikat. :) Van belőlük vagy 6 :) Állítólag labrador és puli keverékek lesznek.
Mosó masa vagyok megint. Lassan mosodát kéne nyitnom. :) Amúgy... hogy minden übefasza legyen, a bojler hőfokszabályzója is elromlott - hurrrááááá!!! :(
2010.08.24. 14:05

 

 
Doki bácsi (bácsi helyettesíti a nénit!) aszonta, torokgyulladásunk van. A lázunk jó magas mindenesetre :( Panni sajnálatos módon elfoglalta a dupla ágyat, nehogy elkapja a hugi a betegséget. Apuci így járt - bár még nem is aludtunk együtt a dupla ágyon... de most sem fogunk. :( A tököm kezd kilenni ezzel a millió meg egy fajta lázcsillapító cuccal, hogy mindent csinál a középső szerelmemnél, csak lázat nem csillapít :'( Folyamatosan a 39 körül forgunk hőmérsékletileg :(
Ma amikor elaludt a két szépségem, beállított az egyik tulaj az eonos számlával(épp a szemetes tartalmát ürítettem a kinti kukába, amikor csengetett), hogy nem stimm a dolog - tényleg nem stimm. Részvétem előre is az eonos csajnak/srácnak, aki pont soros lesz, amikor elé kerül a papír, amin az SAP vmit nagyon összekutymászott... de ért egy meglepetés is... amit tőlem elloptak jeggyűrű, egy ugyanolyan volt az illető ujján. Asszem legalábbis.
Panni kért csigát. Kapott, csináltam. Fahéjas-mazsolás-vaníliást. Vagy mazsolás-fahéjast vaníliával? Vagysatöbbi. Lényegében mindegy, minek nevezem, a lényeg, hogy szerintem jól néz ki, puha, illatos, finom... és akkora bazinagy mind, hogy nem fér el a kezemben egy darab. Na jah... tipikus anyuka lettem: beteg gyereknek a mindennél is többet adok. (Persze én is fájós torokkal vagyok, hőemelkedéssel, de kit érdekel, csak a lányaim ne legyenek betegek!)
2010.08.24. 00:27

 

 
Hát ilyen lett a kiflim (fokhagymás-kapros, kolbásszal és sajttal töltött puha finomság):
2010.08.22. 23:16

 

 
Egy tanács: vigyázz magadra!
Egy kérés: ne változz meg!
Egy kívánság: ne felejts el!
Egy hazugság: nem szeretlek!
És egy igazság: borzasztóan hiányzol!!!
2010.08.21. 14:04

 

 
Jééé, újabb ismerősöm a randin! :o K. L. a monogramja :) Bocccsíííí... :) (Megsúgom: felnőtt korára eléggé helyes lett, hogy úgy mondjam, tehát egy szó, mint száz: ajánlom minden párt kereső csajnak)
Minimanóm meg ordít, mint a nemtom, mi. Emellett... tegnap volt az R-GO koncert, én meg azt hittem, ma lesz. :( hogy a bánatba nézhettem el ennyire?! :o El akartam menni a szerelmemmel - vagy szerelmeimmel? Franccsetuggy, hányan mentünk volna :) -, de hát már így jártam. Tegyük hozzá: nagyon nem jól. :(
Mindenhol ilyen rohadt hüsi az idő vagy csak itt ilyen? Még most értem oda, hogy elkezdjem újra átmosni a vihar által összekoszolt-vizezett ruhákat. Automata mosógép híján kissé lassú a dolog. Meg hát volt egy kis vitám, vagyis nézetkülönbségem, hogy én szeretnék ide, de nagyon, kérdés, hogy a francba lehet beszerelni (fürdőszobában nincs konnektor egy darab se, tehát a bejárati ajtótól kell elhúzni odáig a kábelt, asszem). De ha bedühödök, fogom magam és nekiállok egyedül: idecipeltetem egy taxival - a gatyám rámenne, de mindegy -, és s.k. beszerelem. Csak kezd egy pöppet (értsd: sík ideg vagyok miatta) idegesíteni, hogy nem tudok mosni normál gyorsasággal, csak mint a csiga. Főleg, hogy elég keveset alszik mostanság Katica.
No, friss fotó az én két gyönyörűséges szerelmemről. Nem, apuci nincs itt. :(:(:(
2010.08.19. 13:31

 

 
Jót sétáztunk a belvárosban. Panni igencsak élvezte a Tündérkertet is. Klinika után ugyanis ott kötöttünk ki. A rohadt végrehajtóval meg nemtom, mit csináljak, 3 éve kifizettem az összes tartozást, ő meg baszott átutalni a követelő cégnek, az meg most rajtam akarja leverni újra az egészet (ami mostanra 3x annyira dagadt összegileg, mint volt eredetileg). Hát nem fogja, ha tetszik, ha nem, akkor sem engedek!
Pindurka egyébként jó nagy csajszi már, 4600 gramm és 56 cm, és tömény ész és izom - titta annnnnya!!! :):):) Azt mondták, hogy nem kell oda visszamenni, jól fejlődik, köszöni szépen. Mérnemán?
De... áááá, nem, nem kéne illegális eszközökhöz folyamodni, hogy leszállítsam magamról ezt a köcsög bz-t.
2010.08.19. 00:30

 

 
EZ a tojás valódi, nem mű-tojás, nem hiperszupermarket-beli gané, éppen csak halványsárga közepű, és ahogy érzem, megvan benne minden tápanyag, amire szüksége van a fehérjedús kaján élő ember jányának. Határozottan pozitív a dolog! :)
Az idő meg végre hüsibb. Konkrétan olyannyira, hogy a picikém cseppnyi kis párnás tappancsa jéghideg. Finoman szólva. A pókok mindannyian inkább a házban próbálnak men(l)edékre lelni - ami annyira azért nem fűlik a fogamhoz. Mondjuk... határozottan nem örülök neki. Bár semmi bajom a pókokkal - volt egy PókIcám is pár hónapja -, de azért a kis pókocska meg a baszott nagy, ronda, soklábú dög közt azért van némi különbség. Mondhatni: ááááárnyalatnyi. Főleg, hogy ezek fogják magukat, oszt itt az orrom előtt elkezdenek mászkálni a falon. Hát ne csináljanak ilyet! Koromsötétben is látszik, hogy itt vannak. Brrrr! Arról nem is beszélve, hogy ezek szerint ha hiszek a babonában, marha sokáig nem lesz szerencsém, tegnap meg ma már annyi dögöt csaptam agyon. :S
Kávé lefőve. :) Nyami :)
Kell is... megyünk arra a neonatológiára (merthogy majd megmondják ott nekünk a tutit, hogy ez a csodaszép pici jányzó hogy viselkedjen, legalábbis ezt hallottam eddig, hogy erről szól az egész), de szerintem tök egészséges, főleg, amekkora hízást produkált. :) Csodaszép egy babuci! (Nem azért, hogy saját, de télleg...)
2010.08.18. 08:17

 

 
Olyan jó volt a fehérneműs boltban kicsit - pár percre - körülszaladni! Főleg, hogy tényleg csak pár perc volt rá, és mégis találtam cuccokat! De nem, nem a postásnak vettem, hanem apucinak. :) Van egy fehér csipke-selyem tanga, egy piros, báránykás, meg egy szürke, amin rózsaszínes-lilás pillangók vannak. Annyira örültem neki! :)
A Pannon - pardon, telenor - meg jópofa, mit mondjak... "ingyenes" kipróbálási lehetőség. Hogyne! Fizessen az ember jánya 990 Ft-ot, és az 5. napig visszaviheti, hogy ha nem tetszik neki a dolog. Ja, de a pénzt nem kapja vissza, ha nem kell neki a net. Hát kööööössssszépen...!!! :S:S:S
Mindenhol ekkora vihar van az egész országban?:o Itt tegnap akkora volt, hogy fúúú, meg na, meg háthogy! De előtte... dinnyéztünk!!! Megettünk egy... köbö... nemtom, de vagy negyed dinnyét... fincsi volt. A csajszikáim meg csak lestek és falták, és... ihajcsuhajfahaj! :) Kis drágáim. :)
Panni meg kapott két pár zoknit. Örült neki. Hálából "kitakarította" a fürdőszobát. Értsd: telefújkált mindent AJAX-szal (még itt, a szobában is érződött, de nem gyengén), és a folyékony szappanon meg a saját fogmosó cuccán kívül mindent elpakolt jó messzire a csaptól, ami ott volt (=az én fogkefém, fogkrémem, löttyöm, stb.). Aztán előszedte a fagyit, hogy ő azt most úgy jutalmul magába szeretné tömni anyai segítséggel. :) Ja, és még mesét is kellett olvasni neki. :) Háááát... naaaagyon hasonló két gén van a két jányzómban, mert kis zsivány mindkettő! :D:D:D
2010.08.16. 16:20

 

 
A sütő még mindig fekete bárány - nem mumus, az egy külön élőlény -, ami nem akarja megadni magát. Nemtom, mi a baj vele, de a piskótát meg a muffint nem akarja, hogy sikeráljon. :(
Tegnap volt 7 tojásunk. :) Ma csak 2. :( De hatnékos pipi is van, és majd elválik, az öreg kakas megnyalja-e még... ;) Remélem igen, bár a zasszony igencsak meg szokta regulázni, ha bemegy a csitrik közé kanosan. :D
A két csajom meg... imádnivaló kis hisztizsákok. :) Órákig tudnék írni róluk... :) Meg apuciról... (L) Wáááááá... megint rámjött, mennyire imádom őket! :$ Főleg, amikor egymást vigasztaljuk. Mikor kinek mi baja van. Katicának cici-hiánya meg diszkódiszkózhatnékja, Panninak ugrabugrálhatnékja, apuci meg fáradt&nyűgös&... (Ugye, kicsim? Úgyis tudom, hogy elolvasod, hehe! :P) Én meg csak úgy általánosan szoktam kiborulni, amikor max. 2 órát hagy a picike aludni éjszaka, a többi időben meg picarázást kell tartani kötelező jelleggel, különben fel van háborodva a naccságos cárnő, és bevágja a bigyiszt meg a hisztikét (titta apja...! :P)

Egyébiránt... voltunk tecsózni. :) Volt ott ilyen kis rózsaszín ruhás picike babuci. Hát vettünk 2-t. Egyikre majd a Panni, másikra meg a Katica nevet fogom hímezni. Asszem. Vagy talán. De még az is lehet, hogy esetleg. :D
Ez a gabonapelyhes Boci csoki meg fincsi (apának meg megvettem a kedvencét, a fehéret, hátha kapok érte egy puszit:)). Határozottan bejött az íze mindannyiónknak. Na jó, Katica még nem foglalt állást az ügyben, de szerintem a tejcsin keresztül be fog neki jönni ez is. :)
Mancsom nem annyira Domestos-szagú már - szerencsére -, és a hűtő is ki van fertőtlenítve. Hipphipphurrá! :) Csak az a husi... :S Kár volt, hogy megromlott. :( Fincsi leves lett volna belőle, abban egyetértettünk. :(
Lassan be kék hozni a cuccokat a kötélről. Meg is száradtak már - reggel ismét átmentem ugyanis mosómedvévé -, meg hát lehet, megint vihar lesz. Érdekes... itt, a külső, kertvárosi vagy hogy hívják, milyen részen elég erős vihar volt, anyunál meg szinte semmi nem érződött belőle. Pedig nincs olyan messze a két hely egymástól... érdekes az időjárás mint olyan.
2010.08.14. 18:01

 

 
Noshát, nagyjából be vagyunk rendezkedve. Mondom: nagyjából. De csajok zsivalyától hemzseg a házikó :) Tegnap sütöttem direkt vendégváró kaját, errefel beleragadt a tepsibe, ahogy kinőtt és jó nagy lett a muffin. Vagyis lett belőle inkább gomba, mint muffin, de finom lett mindenesetre. Csak kiszedni alig lehetett. Szóval inkább megettük. Főleg, hogy mégse volt vendégség :(
Kőcsön-netezek jelen pillanatban. Fúúúúú, de rég léptem be a saját részemre, azta! Hogy bírtam eddig?! :):):) Csak most, hogy ilyen stick vagy mi van a gépre dugva, és nincs feltéve a babafotó előtte, fingom nincs, hogy kéne képfeltölteni az iwiw-re.
Megtalált az egyik csaj a kórteremből. Meglepődtem rajta, de örülök neki. Na jó, csaj... :$ a legidősebb ő volt. De ők kerültek utánunk az inkubátorba. :S Hannus is szépen fejlődik (barátnőm babucikája), hót csini ő is. Az én drága pincur szerelmem pedig... egyem azt a hatalmas nagy anya-szemét! :) Titta olyan szemecskéje van, mint nekem! Tappancskájával ő is úgy járt, mint Panni: apja-lábú, a szájacskája meg a nagyié, de ezt leszámítva iker a két csajszi. És Panni még mindig ott tart, hogy anya el van felejtve, le van tojva, de jó magasról, folyékonnyal, hogy mindenütt beérje, mert pindurPannának Minimanó az első és legfontosabb a világon, puszit is csak neki ad, lesi minden gondolatát, nyomja a szájába az édesköményteát, a cumit, simizi, stb., hogy mindene jó legyen a hugicának.
2010.07.29. 08:36

 

 
2sajtos pogi jelentemalássan kisült. :) Szerintem szép lett. Megért egy fotózást. :)
2010.06.29. 20:07

 

 
Most nagyon örülök - vagyis egészen reggel óta. :) Barátnőmnek megvan a picije. :) Olyan édes kis cseppség, hogy ihaj! :) Látszik rajta, hogy éhes és az anyukáját akarja megenni! :) Apukája is úgy tűnik, meg van vele elégedve, szóval... ennél több nem is kell egy picike lányzónak. :)
Csak utána az önkormányzatnál nem volt túl vidám hangulatom. :( De mindegy, majd megoldom azt is... :(
Cicával nekiálltunk Hannusnak ajándékot keresgélni, vagyis venni. Sikerrel jártunk. :) De inkább majd holnap ugrunk be hozzá(juk), addig hadd pihizzen barátnőm... úgy kb. egész éjszaka nem alhatott... szóval ráfér a pihizés.
2010.06.29. 16:33

 

 
Ez elég érdekes meccs lett. Én azért jópár ember helyében meggyepálnám a játékvezetőt, de nem kicsit! (Főleg, hogy döntetlenre fogadtam:)) Nem tudom... el kéne nevezni ezt a VB-t a Meglepetések VB-jének. :)
Cicával versenyt vagyunk szarul. :( Taknyolás, általános rossz közérzet, szétmegy a fejünk, be van durranva, hapci ezerrel, torokfájás... nem jó! Naon nem jó! :(
2010.06.27. 18:00

 

 
Ilyen lettem...
2010.06.24. 00:43

 

 
Sörény lenyírva. :) Most már csak a hajfestő ecsetnek kéne meglennie... Katicát csak nem várhatom hatalmas nagy, lenőtt, ronda hajjal...?! Hadd lássa aránylag értelmesnek a jóidesannyát! :) (Majd ideje lesz rájönni, mekkora egy hülye vagyok! :))
2010.06.23. 14:56

 

 
Érdekes személyiség Katica... mocorog, mint a nikkelbolha, a pulzusán meg semmi nem vehető észre. Jó, jó, hát a felmenői közt legalább két hímnemű emberről tudok, aki sportoló (volt), de hogy pont egy jányban öröklődjön ez...?! Jó, jó, tudom, a lányok apától öröklik... de én nem örököltem, akkor pont Katicán jön ki a sportolói véna? :)
De mi a fenének akarja Jenei siettetni ezt a kibújást?! :o Nem értem... jó, jó, hát elég fejlett hozzá, meg itt az ideje pont - Pannihoz viszonyítva -, de akkoris... :( Semmi humorom hozzá, hogy megszülesszenek! :(
2010.06.22. 15:06

 

 
Panni szerint finom a pogim. Anyám szerint is - bár a szokásos, szerinte sótlan megnyilvánulás megvolt -, és én is megeszem. Már csak a szerelmem véleménye a kérdéses. :$
Elkutyagoltunk a Coraba. Vagyis főleg hazafele kutyagoltunk. Dögnehéz táskával. :( Panni meg... beszarás! :) Az én táskám vagy 10 kilós volt, a nála levő cucc meg kb. 1,2 kg. Hozzam én az övét is! :) Na mondom, emeld meg a táskámat! Nagy nehezen megemeli - egészen vagy egy egész centinyit -, kérdezem tőle: na melyik a nehezebb? Háááát... egyforma nehéz mindkettő! :D:D:D
2010.06.18. 20:18

 

 
Ilyen ríííííszeg difnó pogikat...?! :o Hát ezek még fekni se bírnak, annyira tökríííííííszegek! :o Szemtelen pogik! :)
2010.06.18. 13:12

 

 
Rájöttem egy jó nagy igazságra. Konkrétan arra, mi haszna van, ha valakinek be van dagadva a lábfeje, de nem gyengén. Ha ráesik egy üvegpohár, akkor a pohár ugyan ripityára törik, de a lábamnak szinte kutya baja se nem van. Azt a fájdalmat leszámítva, amit érzek legalábbis. :) Még jó, hogy ahol lakni fogunk, jóval nagyobb a konyha, mint itt... legalább nem fog leesni minden, csak mert megfordul valaki a konyhában. Főleg nem ekkora pocakkal, mint az enyimé itten ni. :)
Úgyis fel akartam sikálni a padlót a konyhában... most már lesz is rá okom. :$
Gyúrtam be pogit. Boros pogit. Meg sajtost. Vagyis bor meg sajt van benne. De a receptje titkos!!! :) Nem árulom el senkinek! Majd lefotózom és felpakolom, ha kisütöttem. :)
Lesem itt a ziviven a VB-játékot. Hmmm... kérdés, mennyi meglepetést fog még ez a focivöbö tartogatni... nemtom. Még jó, hogy előre nem fogadtam minden csapatra! Figyelgetni kő ám itten meg mostan a csapatok kedélyállapotát, de nagyon! :)
2010.06.18. 11:31

 

 
Csak tudnám, mivel rontottam el a hasamat! :( Vagy nem tudom, mit kaptam el - és főleg hol?! -, de borzalmasan vagyok. Egyre melegebb a fejem - minimum hőemelkedés -, hidegrázás, gyomorforgás hányingerrel és hascsikarással überelve. Áááááhhh! :(
Vettünk vmi gyros-fűszerkeveréket. Az illata frenetikus! :$ ízre nemtom egyelőre, de nemsoká kiderül. :)
Katica meg egy anyaros nőszemély, és titta apja! :) Fotó alapján legalábbis. Vagy nem tudom... de ahogy ránéztem a képre, az ugrott be, hogy én ezt a fejet már láttam valahol... vagy esetleg ennyire hasonlít hozzám? Vagy Cicára? Hmmm... majd ha kibújt, kiderül. :) De teccik a jányzó. :) (Csak azt nem tudom, miért vágott olyan... finoman szólva fancsali pofát anyám, amikor megmutattam neki a fotót...) Az orra, pofija, szája... egyszerűen titta apja! :)
2010.06.17. 21:02

 

 
Nem nyertem az első meccsnél, pedig fogadtam rá. Node sebaj, lesz még este 8 után is egy meccs! :) Amúgy nem szeressem a focit. De ha az iwiw-en ingyér és bérmentve lehet fogadni, miért ne?! :)
Kicsit csúnyán romlanak a cuccok itthon. Anyám csirkéje a hűtőben megbüdösödött. Van egy tippem, miért... azért hiába hűtőben van, nem a legalsó polcon kéne tartani vagy 5 napig. :S Egy szó, mint száz: bűzlik a lakás rendesen. De neeee vigyem le a szemétbe, minek azt?! Majd Ő! Hogyne! Még vagy fél óra és elhányom magamat, olyan nagy a bűz idefent. :( Vagy inkább leviszem én magam, hiába a fenenagy önfejűsködés, hogy majd ő leviszi!
Bespájzoltam. :) Dőzsöltem. :) Szemben a 2x2l-es Canada Dry&Körte-Lime 399 Ft. Vettem. :) Legjobb tudomásom szerint kb. 300 Ft körül lehet 1 db 2l-es löttyöt megkapni, szóval most már a hűtőben pihegnek a löttyök. :) Meg most már van itthon tarhonya meg penne is. Rákaptam a főtt tésztára különböző zöldségekkel... Tudom, hízlal, de akkor is. Pocaklakós vagyok, legfeljebb ráfogom Katicára. :) Ő kérte. :):):)
Csak azt tudnám, hol a fenébe van a jégkocka-csináló-tartó! Nekiálltam délelőtt felkutatni, mosogatni, erre rájöttem, milyen, ha a kézfejemmel közvetlen közelről (belülről) találkozott a kenyérvágó kés éle. Hát, mit mondjak, repdestem örömömben. :S Nézzük a jobbik oldalát: egész érdekes nyomda-mintát lehetett volna kirajzolgatni a kézfejemmel, vérfestékkel. :) Morbid, mi? :):):) Kézlenyomat. :)
Kíváncsi vagyok, Icusékat hazaengedték-e végre a picikével. Remélem igen. Több, mint 100 baba van egy-két napon belül! Méghogy kevés a gyerek...!
Cicától kaptam "feladatot". :) Csinált nekem kifestőt. Egyemmeg! :$
2010.06.11. 18:39

 

 
Nem csináltam spagettit. Anyám erősködött, hogy az általa kreált kaját egyem meg. Húsgombóc meg paradicsomszósz. Én nem tudom, miféle húsból csinálta, de olyan... furcsa íze volt. Mintha avas szalonnából készült volna. :S
Juteszembe... a hűtő már megint tele van romlott kajával :( Pocséklás a köbön! :( El kéne zarándokolni az Aldiba. Nem vanik kávé több itthon. A mostanit meg jól elkúrtam. :( Tejport tettem bele. Borzalmasan szar íze van! :( Ráadásul a lekváros kenyér meg a kávé együtt több, mint nagyon édes. Konkrétan kezdek szarul lenni tőle, olyan nagyon édes. :( Szóval vedelem a vizet rendesen. A mélyhűtőben meg csinálni kéne helyet jégnek. És lesz akkor jeges tea. Juteszembe... tea. Cica olyan édesen csinált tegnap egy írószertartót, hogy ihaj! :$ Addig gondolkodott, keresgél, vagdosott, míg nem sikerült neki. Édes nagyjány! :$ Szejessem űtet! :)
2010.06.10. 10:07

 

 
Úgy megkívántam most a tejfölös spagettit! :$ Nem tudom, miért, de nagyon afelé tendálok, hogy kimegyek a konyhába és csinálok magamnak... Majd elválik, csinálok-e ténylegesen. :)
Érdekes felfedezést tettem. Konkrétan: a Békás-tóban teknős van!!! Károly-teknős! :) És ha nálam lett volna a Feri gépe, akkor tuti lefotózom... meg a sok-sok tündérrózsát, amik kinyíltak. Csak olyan iszonyatos bűz volt a tónál, hogy... fúúúúúú! :( Meg brrrr! De nem baj, Rozi nénitől legalább gyalogoltunk hazáig. Jó nagy séta volt! :) Cica ki is fáradt rendesen. :)
Appának meg konkrétan a képébe másznék legszívesebben. Mi az, hogy Katica legyen az én nevemen?! Tán nincs apja ennek a hukkoló picurkának vagy mi?! Ekkora pofátlanságot...!!!
2010.06.09. 19:00

 

 
Még mindig nem tudta megszerettetni magát velem Jenei... még húzta a száját, hogy nem azt csinálja valaki, amit ő mond, holott fingja nincs a megoldásról! 20 perc helyett bent voltam vagy másfél óráig, szegény pindurkám annyira menekült, hogy az csak na, valamint finoman szólva mérgelődve rugdosta le a tappancsokat - az asszisztensnő meg lesett vagy kettőt, milyen erő van ebben a csepp kis jószágban :$ -, szóval majd' megzabáltam. Főleg, amikor belemászkált a bordáim alá/közé. :)
2010.06.08. 15:10

 

 
Jenei ismét hozta a formáját... szokásos. Fingja nincs, mit kéne csinálni, hát csinál teljesen mást, annak a másnak meg a felét írja elő, amit kéne. Amit a nőgyógyász mond, az nem jó, szerinte pont az ellenkezőjét kéne csinálni. Hmmm... ő tudja... Saját kútfőből merítve legalább sikerült eljutni az ortopédiára. Ott meg baromi szerencsénk volt, mert egy normális nőhöz kerültünk, aki kb. egyidős lehet velem, és tudja, min megyek most keresztül. Megúsztam vmi betéttel - NEM lúdtalp! - az egész hercehurcát.
Cica meg nagyon nem van jól. :( Olyan reket, hogy ihaj! De azt mondja, nem nagyon fáj a torkincája, csak kicsit. Szegény kicsi szentem! Alig van hangja. :'(
2010.06.04. 14:38

 

 
A pici babák jópofa teremtmények. Akkor alszanak, amikor ébren kéne lenni, és akkor vannak ébren, amikor aludni kellene. És ezt a sajátos hozzáállásukat a szüleiken kívül nagyon nem szokta helybenhagyni szinte semelyik orvos. NST-n legalábbis. Ha alszanak a babák, felkeltik őket. Na nem simogatva, hanem pocakrázogatva. :(
De most szaladgálhatunk orvoshoz. Begörcsölt a talpam, és nem tudok ráállni. Egy diónyi görcs van benne, láthatóan is, és valamiért úgy döntött, hogy ő ugyan nem akarja, hogy ráálljak a lábamra. :( Cica meg közben egyre betegebb. Kellett neki elázni - meg nekem is -, amikor apát vártuk feleslegesen! :( :( :(
2010.06.04. 10:14

 

 
No comment... ide vele, de izibe!
2010.06.03. 07:57

 

 
FIGYELEM! MINDAZOKNAK, AKIK ÍRTAK!

Előszöris köszönöm a hozzám intézett leveleket. Nagyon kedves azoktól, akik emberi hangot próbáltak megütni velem szemben. Csak pár dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmet: ne nevettesse ki senki magát az olyan szöveggel, hogy vagy 100x olvasta el az adatlapomat, holott a leírt szövege alapján maximum az első sor végéig jutott el, vagy még addig sem. Az adatlap nem arról szól, hogy megnézzük az illető célszemély nevét, esetleg életkorát, és hú, na már mindent láttunk, írjunk gyorsan neki, hogy mennyire bele vagyunk zúgva! Na neeee! Akármelyik változat, amit kapok az esetek 90 százalékában, arról szól, hogy sokszor nézték meg az adatlapomat, olvasták, mit írok magamról, talán a naplómba is belenéztek, és úgy gondolják, ők életük végéig velem akarnak élni, vagy esetleg próbálnak ilyen-olyan szöveggel rávenni, hogy a jelenlegi ágyneműjüket próbáljam ki, lehetőleg ruha nélkül (mint az sms-ben, hogy "Ne legyen köztünk semmi: se ruha, se levegő... Ráérsz most?"). TISZTELET A KIVÉTELNEK! Akik elég kevesen vannak. De ők azok a kivételek, akik erősítik a szabályt, és talán eljutnak a leírt szöveg végéig is. És szintén ők azok, akikről feltételezem, hogy az általános iskolába ténylegesen művelődés gyanánt jártak, nem pedig idő-elütés céljából.
Könyörgöm, ha valaki leír valamit, akkor ténylegesen gondolja is komolyan, és ne bemásoljon valami kamuszöveget, vagy általánosítson, hogy "szia! olvastam az adatlapodat, bejössz nagyon" és társai. A társaiba az tartozik, hogy pl. a Bogi helyett Szilvit ír, vagy megkérdezi, milyen az idő Kiskunbüdössündörösön, merthogy én ott lakom - szerinte.
Emellett... ha valaki ténylegesen figyel(ni próbál) rám, akkor azt is láthatja-olvashatja - én megengedem! :) -, hogy a hasamban van egy újabb kis jövevény. Ennek pedig egyenes következménye, hogy valószínűleg - ha máskor nem is, de - a készülésekor ott volt egy pasi, akit talán szerelmemként tartok számon. Hacsak nem szűznemzéssel készülnek mostanság a gyerekek, bár ezt jelen esetben eléggé kétlem... Visszatérve tehát. Ennek a babának is van apukája, akit - franc tudja, miért, de - nagyon szeretek. És valamilyen hülye okból kifolyólag hűséges kutyaként kitartok mellette. (Még ha időnként úgy felhúz, hogy a képébe tudnék mászni, de hát melyik pasi nem ilyen?) Emellett a válogatós ízlésemnek megfelelő a szexuális teljesítménye, köszönöm, nem kérek másikat.
2010.06.01. 15:23

 

 
Gyereknap. Nosztalgia villamos. Szomorúság. Apa nem velünk akar lenni, csak a laminálóját akarja. (Azt mondta nem, de úgy viselkedik, nem ránk kíváncsi! :'() :( És azóta megint csúnyát csinált. A rendőr bácsik pedig ijesztőek, ha alvásidőben jön ide apa ajtó-rugdosni. :( Egyébként megcsodáltuk volna a pisztolyukat meg a bilincsüket. De ismerhetik apát. Szegény kicsikéim! :( :( :( Egyik jobban félt, mint a másik! :(:(:(
2010.06.01. 00:16

 

 
Kivételesen egész jó gyereknapot kanyarítottak össze az oviban. Nem volt részvételi díj - először a 3 év során! -, volt Carpigani fagyi - szintén először -, tereprally autó - ez is -, kötélhúzás, és nem kellett fizetni, hogy a gyerekre rápingáljanak vmi rajzot. Az én drága kicsi szentemnek se kellett amúgy több, miután elmagyaráztam neki a kötélhúzás lényegét, és Sanyi megjelent a kötél másik oldalról húzásával! A "gyere XY, segíts!" kiáltásoktól volt hangos egy jó 15-20 percig az udvar - a mellettünk levő magánoviban éppen ballagás volt :) -, és vagy 30-40 gyerek tépte-csavarta össze-vissza azt a jobb sorsra érdemes kötelet. :)
2010.05.29. 11:42

 

 
A pogik bevándoroltak a sütőbe. Igen, ilyen későn. Hamarabb nem értem rá, dógom vót! Pannival játszóterezni. Amolyan hirtelen felindulásból elkövetett játszóterezés volt. Meg szintén hirtelen felindulásból elszenvedett balesetezés: leesett a hintáról. Mert neeeeem kell megvárni, hogy segítsek felmászni a hintára, minek is azt?! Volt egy adag nyaúúú hozzá pár krokodil-gyémánt-könnycseppel megspékelve, de más baj nem látszik rajta, hogy lenne. Szerencsére.
A süti - az előző, a másik - meg olyan... furcsa lett. Azt hittem, elég bele a cukor, ami volt, de csak nem. :( Pedig olyan jónak képzeltem el! :( Olyan, hogy vaníliás-kakaós tésztából van a csiga, közte őszibarack meg kakaópor van. A teteje meg fényes, ragadós - tényleg! Cukormázas a teteje! -, de ezek szerint elég kevés volt az édes dolog benne. Nemtom, pontosan mennyi volt az aránya a cukornak, de cukros tejben futtattam az élesztőt, a tésztába is tettem jó sok cukrot, mégis "sós" lett az édes kelttészta. :S El vagyok kámpicsorodva tőle, de nagyon. :(:(:( Főleg, hogy az alja még oda is kapta! :(:(:( Kicsi szerelmem szerint finom. Nagyobbik... majd kiderül... remélem nem haragszik érte, hogy így elbasztam a sütijét. :(
A pogik viszont ténylegesen részeg disznók. Nem kis Gombóc Artúrok, mint a múltkor, hanem részegek és disznók.

Wáááááááá... nem tudom, mikor lesz itt vége már ennek a hajcihőnek, hogy éjfélkor még ajtódübörögtetés megy ezerrel! :(

Katica pocak-átrendez éppen (vagy csak gyakorlaton van ez a mini-lakberendező?:)), szerintem azon agyal, hogy hogyan köszönje meg ilyen - anya szerint - kései órán a tejcsit, amit kapott. :) A "kis" drága. :) Oda-vissza táncolgat a hasamban. :) Vagy forgolódik. De a simogatást követeli magának. Nőbő' van, vagy mi a szösz?! :) :) :)
2010.05.25. 00:06

 

 
Végre valahára megszabadultunk attól a gonosz fogacska-maradéktól, ami mindent akart, csak kiugrani az ínyünkból nem! Pedig ott látszott már alatta a következő. Sőt, most, hogy sikeresen kioperáltuk - tisztára mint a fogorvosnál :) -, az is látszik, hogy nem egy, hanem két fogacska jön kifele ott alul. Mit fogacska?! FOG! :) Most aztán jön az ígéret-behajtás, hogy a rózsaszín esernyő kell, de azonnal és tüstént éssatöbbi. :) Kész szerencse, hogy holnap megyünk Rozi nénihez, és ott nem messze lesz kínai bolt, kettő is. :)
2010.05.24. 14:00

 

 
Ismét kiderült, hogy Cica az még Cica és kislány és imádnivalóan anyaros. Főleg, ha előkerül a slag. Na akkor aztán elszabadul a pokol! :) Cica úgy nagyjából a feje búbjától a talpáig csurom víz lett tegnap. :) Egyemmeg! :) :) :) De beígérte, hogy visszakapom, méghozzá kamatostul. Hmmmm... készüljek fel a támadásra! :) De az a fenyegetőző fej hozzá, miközben csöpög a hajából a víz, és kacarász...?! Kár, hogy nem tudtam lefotózni. :(
Ja, igen, kertpakoltunk-takarítottunk. De még kelleni fog. Főleg valami fűnyirbáló jószágot előkeríteni. De sürgős jelleggel ám! :S Kérdés: honnan és hogyan és miből?! :( Kézzel, nagy pocakkal nem fogok hajolgatni és fű-tépkedni!
2010.05.24. 11:09

 

 
Hát én ilyen koszmanót már nagyon régen nem láttam, mint ahogy Cica előkerült az oviból! :o Elöl-hátul vastagon homokos, koszos, sáros, de úgy, hogy a nyaka is, az arcát meg ő maga ment lesikálni, mert annyira sáros volt! Tehát hazaérés után első dolog: kádba pakolni a kisasszonyt úgy, ahogy van, a mosógépet pedig munkára bírni. Az a híres-nevezetes Vanish meg bizonyíthat most, de nagyon! Még a füléből is ki kellett kaparni a sarat! Fúúúúúúúúú! Egyemmeg...! :)
2010.05.21. 17:54

 

 
Fúúú, mit találtam?! :) :) :)
A Hello, Dollyt, az eredetit. Torrentben is, de most a YouTube-on nézem az eredetit, az 1969-est. :) Ha valakit érdekel, itt az első rész linkje:

Közben megyek, rálesek a következő adag pogira :)

https://www.youtube.com/watch?v=1XxhhlWMrxk&feature=related
2010.05.21. 14:12

 

 
Sikeresen alkottam újfent :S pogit. Sajtos pogit. Csak keveslem a sajt-ízt belőle :(

Anyám meg megint beivott, úgy tűnik. Nem is tudom, a sütéshez mi a fenének kapcsolom be a sütőt, hogy bemelegedjen...?! Valaki el tudja nekem magyarázni, ugyan minek kell bekapcsolni a sütőt, mielőtt betesszük a tepsit? GRRRRRRRRRRRRRRRR!!! Anyám lazán levette minimum fokozatra, hogy én fogyasztom a gázt, és sokba kerül. Hogy az összes pénz az ő zsebébe vándorolt, hogy tudjon rezsit fizetni, nem lényeges... erre mondta Feri, hogy neki még a millió sem elég a havi rezsi-költségre, csak meglegyen a rohadt kurvakibaszott bora! GGGGGGRRRRRRRRR!!! NAGYON MÉRGES VAGYOK!!!
2010.05.21. 13:52

 

 
Anyámmal összefutottam, amikor jöttem hazafele most reggel. Kiderült, hogy ő valami tanfolyamra megy. Az áll-leesés egy elég enyhe kifejezés rá, mit csináltam ennek hallatán. Tűbefűző tanfolyamra ment! :o Merthogy a Fehér Bot Alapítvány ilyet csinál a vakoknak. Hmmmm... érdekes.
Egy szó mint száz: édesem, van kedved hazaugrani? ;)
Csak a fejem ne fájna ennyire...! :(
Emellett azzal ébresztett anyám, hogy összetörte a kedvenc vázámat. Csak nem tudom, az előasztal belső sarkáról hogy tudta leverni a földre... igen tehetséges a tönkretételben. :( :( :(
2010.05.21. 08:58

 

 
Az indiánlányság sikerült. :) Bár a fotón annyira nem észrevehető... Panni mindenesetre megkérdezte, hogy miért is vagyok megint indiánlány. :) Mondtam, hogy miatta. :)
Eléggé kifáradtam délután. A káposzta maradéka meg - ahelyett, ahogy várná az ember jánya, hogy sósabb legyen melegítéskor - csípősebb lett, mint volt. De meg kellett csinálni még a bodzát is. A citromsav viszont szőrén-szálán eltűnt a szekrényből. No de sebaj, van egy nagy üvegem, ami tele van bodzával. Igazság szerint dupla-olyan erős lesz, mint kéne. Legalábbis a virág duplaannyi van benne, mint az előírt mennyiség. Remélem nem lesz rosszabb vagy valami...
A szúnyogok meg dögöljenek meg ott, ahol vannak! Még most jöttek elő, de már elegem van belőlük! Csípkednek, de nagyon, a fene a pofájukat! :(
2010.05.20. 23:52

 

 
Indijánjány vagyok, jelentemalássan. :) Bár nem lett olyan jó - mit vártam frissen mosott hajjal?! -, de azért indijánjány. :) Hátha örül a Cicám neki. :)

(Ezt pedig a Nagy Ő-mnek üzenem :$)
2010.05.20. 13:55

 

 
A tegnapi sétázásból hazatértünk egy nagy csokor, Panni által szedett rózsaszín virággal meg egy kis dm-es szatyornyi egészséges(!) bodzavirággal. Ez utóbbi igencsak ritka dolog mifelénk, szóval örültem, mint majom a farkának. :) (És nem, tövestől nem tudom elhozni:)) Annak meg mégjobban, hogy anyám előszedte a receptet is hozzá, nem kell kutatnom sem a pontos arányok utána a neten. Viszont le kell mászkálnom a pincébe a bazinagy üvegért, hogy bele tudjam rakni a bodzát. De nem baj... elég borsos ára van a bodzaszörp-utánzatoknak, az ehte-originál változatnak pedig majdhogynem megfizethetetlen (egy kis üvegnyiért mi a francnak fizessek 800 Ft-ot meg még többet?! :S). Bár még a boltba is le kéne ugrani, mert nincs itthon annyi citromsav meg citrom, mint amennyi kéne. Fúúúú, azt a cukorszirupot...! Tényleg, leírom ide :)
80 dkg cukorból és 3 liter vízből főzött szirup, 6-7 tenyérnyi ép virág, 2 felkarikázott héjas citrom, 2 csomag citromsav, zutty bele az 5 literes edénybe, lefedni, állni hagyni pár napig, aztán leszűrni és ivászat szódavízzel. :)
Igaz, most éppen heves vita van anyámmal, merthogy ő állítja, hogy nem, én nem csináltam ilyet soha, és nem is úgy kell, mint mondom, én meg nem ittam még el az agyamat, és tudom, amit tudok. :S GRRRRR!!!

Most pedig, ha lenyugodtam anyám felhúzós hülyeségeitől, veszem a fáradtságot és bátorságot, és megint - Panni szavaival élve - "indiánlány" leszek. :) Ungarisére lefordítva: tegnap befontam kettőbe a hajamat, amit a kisasszony úgy értékelt, hogy anya átment indiánlányba. :) Egyem a csepp kis szívét! :) (amúgy tényleg olyan lett, mint az indiánlányoké:))
2010.05.20. 09:16

 

 
Kár volt kitenni a lábamat ma itthonról. Már a reggelem el volt b*va, de elég rendesen: a szemem kb. 1 centire nyílt ki, a fejem majd' szétrobbant, és úgy általánosan irtó szarul voltam. Átaludtam az egész délelőttöt, délután elejét, Cicát viszont sétázni kellett, hát iránysurány a Fórum. Azt már tudom, hogy a MediaMarkt még nincs ott megnyitva, a Saturn pedig már nincs, szóval az álmomban szereplő hűtőt nem tudtam meglesni. De sebaj, tudom, hogy valahol ott vár ránk - a szerelmemre és rám! :$ -, és a mienk lesz! :) Olyan jót álmodtam vele, hogy ihaj! Hogy az a szép hűtő a mienk és a drágámat össze-vissza puszilgatom miatta, hogy bekerült a konyhánkba. A MI konyhánkba. A mi saját(!) konyhánkba. De jó is lesz, ha valóra tudom váltani! :$
Onnan elmentünk - szétrobbanó fejjel! - a Baby Centerbe, és Katica kapott 6 db textilpelust. Magyart. Támogatjuk a magyar ipart. :) Na jó, azért még ne szülessen meg, pár hetet még várjon, de lassanként minden készen áll rá, hogy legyen miben hazahozni a kórházból. Csak még nem tudom pontosan, hova... :S Jó, jó, címileg tudom, csak a szoba nem áll készen rá, hogy le is lehessen tenni ágyacskába. De van még egy kevés idő rá. :) Bizakodom, hogy minden sikerül. Tényleg... Cica kitalálta, vagyis felvezette, hogy ő hogyan szeretné a kistesóját fogadni: Füles és Malacka legyen a Katica feje körül a falon. :) A Baby Centerben meg is mutatta, mire gondolt konkrétan. Egyemmeg...! :$ Annyira édes, ahogy várja a hugicát! :$ Hugica meg szintén imádja - legalábbis úgy tűnik. Ahogy odabújok Cicához aludni, Katica dübörög, hogy hékás, ő játszani akar a tesójával! :) Nagyon aranyosak, imádom őket! :) (Emlegetett farkas... :) Hukkol a pindurkám! :) Titta Panni! :))
A Gustában vettünk darált husit, szóval végre valahára meg lehetett csinálni a töltött káposztát. Határozottan érdekes íze lett, dacára az első adagnyi megromlott húsnak, a következő bosszúságnak - ami mai -, hogy a kukac-rizs arány a zacskóból kiborítva nagyjából 1/3 - 2/3 volt, szóval minden összeesküdött ellene, de nem érdekelt, meg van csinálva a töltött káposzta. És pulyka-disznóhús keveréke van benne. :) Hehe! :)
Barátnőmékkel jót röhögtünk este MSN-en. :) Legalább vigyorogtam is vagy kettőt a mai nap folyamán. Csak ez a a rohadt fejfájás ne lenne! Nem tudom, mi a franc virágzik most, vagy mire lehetek allergiás, de borzalmasan szar érzés. :( Gyógyszert ugyebár pocaklakósok nem igazán vehetnek be...
Ja, és vettem a szerelmemnek valami fincsit. :) Meglepi-fincsit. :) Barátnőm pasija egyből tudta, hogy mi az, pedig csak annyit mondtam, miből van csinálva... Ők se tudnak melltartót hordani... ezek a mostani babák, hogy milyenek?! Hát nem felháborítóak? :)
No megyek lassanként, megpróbálok aludni. Remélem sikerül. Bár még nem tudom, hogy teszem le fejemet úgy, hogy nem igazán fordítom lefele, de hát evvan. Majd valahogy csak megoldom! :)
2010.05.19. 00:12

 

 
Has-belső-miskulancia-átrendezés folytatódott ma (pardon, tegnap) is, némi (számomra sokallt mennyiségű, időnként görcsös) fájdalommal kísérve. Úgy nagyjából az egész napot vízszintben töltöttem. Amikor meg nem, akkor bótban vótunk. Mindhárman. És egyszerre. :) Jelentemalássan, rá van találva egy igen finomfajta kenyérre, úgyhíjják: szakajtós kenyér. Állítólag adalékanyag-mentes. Nem tudom... ízileg nagyon jófajtának tűnik. Amolyan "régi idők"-ízű. Fincsi! :)
Azt a Laci-féle pálóclevest kéne megfőzni... A pulyka medál vagy mi (apróhúsnak volt kiírva) meg van véve hozzá. Már csak zöldbabot, zőccséget kell hozzá beszerezni. Nem is... répa az van. Gyökér nincs. Hmm... a környékbeli zöldségesek - elsősorban Tibi - igencsak meg fognak mostanában gazdagodni rajtam/rajtunk. Most is... nem tudom, mi ütött belém (tán ménnnykű' :D), de zacsileszedtem és újkrumpli-belepakolásztam majdnem egy egész kilónyit! Petrezselymesnek. Csak Panni volt szíves a petrezselymet benne hagyni még anno megvételkor a Feri kocsijában - szóval annak már annyi. :S
Ha már itt tartunk... a méltóságos naccságos kisasszony ma olyan, de olyan hisztizsák volt, hogy én ilyet már rég nem láttam nála! :o Úgy nagyjából az egész környék az ő hisztizésétől volt hangos. Na de sebaj, holnap végére járunk, pontosan mi is van azzal a rakat papírhajóval, amit felmarkolt és elhozott az oviból. Tényleg Gréti adta-e oda neki, vagy más, vagy hogy s mint történt ez...
Lassanként öltözni nem fogok tudni Katicától! :o Akkora nagy már ez a baba, hogy ihaj! :o Rég volt Pannis pocakom ekkora... Úgy kb. majdnem 7 éve. :) Már el is felejtettem, akkor mit hogyan oldottam meg. A lábam dagad ezerrel most is. Mint már vagy 2-3 napja egyfolytában. Nem örülök neki! :( Barátnőm - szintén velem egyidős pocaklakós - most mondta, hogy neki le kellett venni az ujjáról a gyűrűt, annyira bedagadt most. :( Anyám szerint az izlandi vulkáni hamu a felelős a mostani reumákért, dagadásokért, úgy kb. mindenért. Még jó, hogy a nyuszi gyanta-nemhasználatáért nem az izlandi porfelhőt teszi hibássá! :D
Kész "szerencse", hogy egy "családtagom" lenyúlta annak idején az én jeggyűrűmet, és nem kellett annak idején sem levenni a kezemről...! :S
Nagyon kíváncsi vagyok, mekkora lesz ez a baba. Most már elvileg 42 centis és 2200 g-os. A csütörtöki UH alapján kb. stimmel ez a mai adat. Vagyis ez a hivatalos adat.
Na tessék... kb. két órája már majd' elaludtam, most meg nem bírok aludni. Ki volt kapcsolva a gép. Visszakapcsoltam. Olvasni nincs hangulatom, azt se tudom, hol van a Cica által darabokra szedegetett Rokonom, Rosy vagy a Bafuti kopók. Bár... azokon sem tudnék elaludni, de legalább mosolyognék egy jót. Vagy kettőt. Vagy többet. Mint ahogy délután álmodtam egy vicceset, és olyat röhögtem rajta, hogy még én is megriadtam a saját hangomtól. :) Mik vannak...?! :)

(De lehet, csak az a bajom, hogy nincs itt a párom. :( Meddig várjak még, szerelmem, hogy hozzád tudjak bújni? :(:(:()
2010.05.18. 01:47

 

 
Húúúú, hogy mi milyen csodafinomat ettünk tegnap! :) A médinnéderland-sajtot, a narancssárgát, amit annak idején az egyik megcsalása után hozott apa. Panni úgy bezabálta, hogy na! :) De jutott itthonra is belőle. :) Bár kétlem, hogy sok időt kibírna a hűtőben... :):):)
Vettünk ma epret. Éppen fogyasztjuk. Hát... érhetett volna még :S a Pennys finomabb volt. :(
2010.05.15. 14:39

 

 
Az UH-s néni szavaival élve: "anya, apa, köszönöm, jól érzem magamat idebent", ezt mondta a jányzóm. A pindurkább jányzóm. De ha jól érzi magát, miért kell átrendezni a hasamat kívül-belül, és állandósult jelleggel? Hát mi ez a pindurka? Lakberendező, aki állandóan újrakreálja a terveit? :) Amúgy még mindig okos buksija van. :) Titta annya! :D:D:D
Panni okosságán is elég rendesen meg vagyok döbbenve. Vagyis in

Szólj hozzá! · 1 trackback

2010.04.04. 14:01 - 2010.05.12. 16:48

2011.03.28. 23:47 bopci

Kilestem - újságból - a csempét. :) Ócsóért van! :) Panni természetesen a rózsaszínre voksolt - bézs a hivatalos megnevezése -, de hát majd élőben kiderül, melyik a jobb: a bézs vagy a szürke. Szerencsére - vagy nem szerencsére, mert nincs túl nagy hely neki - nem kell sok belőle, így elég gyorsan meg lehet venni, és főként ócsóba fog kerülni. :) Kicsikocsiótóbrümmbrümm lesz, és a házikóba kerül a csempe. Meg a hozzá való ragasztó-fugázóanyag is. Majd csinálok fotót róla, és felrakom ide - ha minden igaz -, hogy milyen is lesz a tuti. De hogy tuti lesz, az tuti! :) :) :)
2010.05.12. 16:48

 

 
Érdekes a bíróság... legalább lesz másodfokú. Csoda! Ja, és kb. éppen akkortájt fog ez a picike szerelemgyümölcs kibújni a hasamból, úgyhogy nagyjából kizártnak tartom a részvételt... sőt, mi több, hajszál pontosan arra az időpontra van kitűzve, amikor a klinikán leszek, a 2 darabra válás kellős közepén. A kiírt időponttól visszaszámolva a babagyártás "pontos" idejét és a Panni (szintén pontos gyártásos) pocakban-tartózkodását összevetve. Na de szépen megfogalmaztam! :D:D:D
Közben kiderült, hogy építész-ismerősökkel vagyok körülvéve. :) Magyarul: barátnőm anyukájának egész rokonsága építészekből áll. :) Ez pedig jó dolog - főleg, hogy egy jó kis házikó-átalakítást kell eszközölni. Nem tudom szebben mondani...
Kiderült, mi volt az a jó nagy üveg/plexi kalitka a Fórumnál. Rádiós reggeli műsor-készítés. :) Ők tudják... én nem biztos, hogy bírtam volna... :S Jó, hát nekem amúgy is pocaklakóm van, megváltozott állapottal kísérve, de kétlem, hogy pocaklakó-mentesen is hosszabb ideig kibírnám. Még a légkondis helyeket se bírom igazán - brrrrrr!!! -, nemhogy az olyan kalitkát, mint amiben ezek voltak! :S
2010.05.11. 22:40

 

 
Kicsit félve fekszek le. Reggel ugyanis finoman szólva be volt durranva mindkét vádlim. De olyan szinten begörcsölt, hogy ordítani tudtam volna a fájdalomtól - nem tettem, csak elsoroltam vagy két kedves, aranyos mondatot, amit azért kiskorúak azért ne halljanak! :S Vita az megy a kiváltó okok miatt: kálium-hiány vagy kálium-túltengés? Nagy dilemma... :)
Most meg... várom, hogy életem szerelméhez - a nagyobbikhoz, a kisebbik ugyanis alszik már :) - oda lehessen bújni...
Cica kapott egy "felajánlást" a vezető óvó nénitől, miszerint menjen suli-előkészítőbe. Háááát... nem tudom... Majd eldöntjük. :)

Juteszembe... ki tudott róla, hogy léteznek szerelmes csigák??? Panni szerint vannak. Íme:
2010.05.10. 23:57

 

 
Reggeli kávéadag letudva. Pindurkám örülhet. :) Már amikor mentünk oviba - pardon, amikor meghallotta Panni hangját -, egyből kapálózott, hogy ő oda-oda-oda akar bújni Pannihoz (igen, anya le van tojva :S), meg hol a fenébe marad a kávéja??? Ilyen hisztimasinát...?! :o Most meg hukkol. Emlegetik... :) :) :)
Az éjszakai tej-berámolás után most nincs étvágyam. Nem vagyok éhes egész egyszerűen. Érdekes...
Szóval venni kellett hazafele jövet tejcsit. Muszáj volt, elvégre ha kávézni kő, akkó' tej is kő belepakolászás gyanánt. Meg vettem bip öblítőt is. Azt az arany színűt. És Aldis öblítőt nem fogok mégegyszer használni, az hétszentség! Gyenge! Nem kicsit - nagyon!
Kezd elfogyni a lencseápolóm. Vagyis... kérdésese, hogy a hétvégét kibírja-e még. Az is, hogy miből fogok megélni. A tegnapi, RTL-es munkaügyi központos filmecske alapján nekem jó esetben vagy 12000 Ft-ot ha adnak havonta megélhetésre.
Csak tudnám, a kenyér miért nem lett jó! :( El vagyok kámpicsorodva miatta, de nagyon! :( Nem jött fel, nyers maradt - és a széle körbe meg van égve. :S Szörnyű! :(

Szolgálati közlemény: ha valaki nagyon keresne... azt hiszem, pár napig nem leszek itt. Számítógép és internet híján. Boldoguljatok nélkülem addig - tudom, hogy nehéz meg minden, de... ki kell próbálni! :)
2010.05.07. 09:49

 

 
Pindurka egy hisztis, lufta difnó!!! :) Közölte, hogy ő bizony még az arcocskáját sem mutogatja (eldugta a tappancskája mögé, ami meg nagy, szóval annyajánya:$, bár formailag meg a jóidesapájáé:), de nem baj, így jó, ahogy van :)), és lóf* a kukucskálónak a hátsó felébe! Pedig jó lett volna az a 3D-s fotó... :( Örültem volna neki. :( De az tuti, hogy a kobakja szép. :) És az is egyértelműen látszik, hogy okos!!! :) Naná, hisz én vagyok az anyukája. :) :) :) És így csak okos gyerek lehet! :) :) :)
2010.05.06. 15:36

 

 
Ha valaki vadidegen mesélné, talán el sem hinném, mit csinált az én gyönyörű nagylányom ma. Elkezdett festeni. Na nem holmi pillangót, virágot, szivárványt, vagy hasonló gyerekes dolgot! Nem! Ő lefestette a kistesóját - aki mosolygott! -, rózsaszínes-pirosas árnyalattal, köré pedig egy enyhén narancsosabb színű területet, és bele egy "kötelet". A magyarázat pedig a következő: "itt van kistesóm, itt mosolyog és úszik, és itt van a hasából a kötél, és ott eszik, és a hasadban van, és itt fentebb sötét van, nincs fény, de itt lent igen, és ide fentre az van írva, hogy katicabogár". No comment...

A játékok és egyéb, apró-cseprő használati tárgyak pedig összepakolva sorakoznak. Majd azokkal fogunk játszani a kertben! :o Merthogy mi most oda indulunk, de azonnal és izibe! És ott nincsenek szellemek, de itt vannak. Miheztartás-végett közlöm a tudatlanokkal... :s
2010.05.05. 16:17

 

 
Ez a kis katicabogárka meg titta annya (én)! :) Nekiállt táncolgatni, de nagyon! :) Egyemmeg...! :):):)

https://www.youtube.com/watch?v=6A4DLAGW3a0&feature=related
2010.05.05. 00:58

 

 
Hümmmm... most értettem meg, miről is szól a bikicsunáj. Mármint az eredeti. Ahogy Syl mondaná: tudtam, tudtam, csak nem sejtettem. :) Tény: még mindig tetszik. És igen, még így is dugós-szám. Sőt, mégugyabbul az. Egyelőre még nem jöttem rá, pontosan mi az az ok, ami szerint rangsorolom, ill. halmoz-rendezgetem az ilyesmi dalokat, de ez abba a kupacba tartozik. Úgyis tudom, hogy van olyan, aki tudja, mit jelent, amit írok - igen, kicsim, TE! -, szóval lehet érdeklődni Nála. A Nagy Ő-nél. :)
2010.05.05. 00:47

 

 
Én ugyan fent nem maradok, csak azért, mert anyám bepiált és most rosszul van! Ne igyon annyit! :@
Viszont kaptam bókokat a Cicámtól. Mit bókokat?! Bókok garmadát! :) Hogy ő soha-soha ilyen finomat nem evett...! Meg hogy a kedvence! Kérdeztem, hogy mégis micsoda? A kolbászos bableves vagy a krumplis pogácsa? Hát mindkettő! :) Egyemmeg...! :) Katica meg titta apja: ízlik neki ez a Gösser vagy milyen sör. Nem is... Amstel. Keményen bevágtam belőle egy jó decinyit! :D Rögtön megmoccant őnaccsága, hogy "anyaaaa! Kéjek még-még-még!" :) :) :) Nagyon édes. :) Hogy lehet nekem két ilyen aranyos jányzóm? :)
2010.05.03. 23:58

 

 
Ezen jót röhögtem :D:D:D
2010.05.03. 13:45

 

 
Jelentem szétázva a mancsom. A konyhán meg semmi nem látszik. :S Pedig suvickoltam egy jó adagnyit.

No, drága kollégám, akkor hasonló cipőben jár(t)unk... csak nálunk az életveszély sem visszatartó erő... :S
2010.05.03. 12:00

 

 
Mit mondjak, eddig csodálatosan indult a mai napom/hetem. :( Anyám korán már tökrészeg, hisztizik, pofázik, ellenem fordítja-rángatja Cicát (szegénykém meg mit tud tenni, szótfogad a nagyanyjának, ha kell, ha nem), a számlám is tök üres, melegem van, de nagyon, a pocim is fáj, pihenni meg nem tudok, ráadásul dolgoznivaló is van itthon. :( Mennyire áll vajon messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy kivan a tököm mindennel...???? (Szerintem semennyire!)

(Azt hogy lehet értékelni, ha valakinek a kezében van valami ruhadarab, és hisztizve ordít, hogy hol van az adott darab??? - na ez volt kora reggel anyám, még mielőtt megkövezne bárki is; ráadásul ez az egyik leggyengébb húzása volt eddig a mai nap folyamán.)
2010.05.03. 10:10

 

 
Jelentem: a kenyér, bármennyire is megégette a mancsomat, finom lett. A muffinvariációm meg... mondjuk úgy, hogy "érdekes". Alul világos tészta (epres-joghurtos-rumos-vaníliás), rajta rumos-vaníliás-kakaós tészta, és kókuszreszelék-fészekbe pakolva az eper. De ez a vége nem lett túl sikeres. :S
2010.05.02. 19:11

 

 
Mai könyvelés: mosogatás, takarítás órákig, mégse látszik belőle semmi. Ezen kívül ujj-megégetés (pici, de elég fájó :S), kisült kenyér, Panni-féle hatalmas nagy kupicsinálás, és általános rossz hangulat. :(
2010.05.02. 15:30

 

 
Megint lekapott Feri - úgy, hogy merengtem-gondolkodtam. Tudom, miről, de nem árulom el, akire tartozik, az úgyis tudja. :) Panni meg visszagyepálta Ferit. Vagyis gyepálási versenyt tartottak. Nem tudom, melyikőjük győzött, de hogy mindketten kaptak rendesen, az tuti!
2010.05.01. 23:36

 

 
Ugyan mikor máskor fogyna el az ember jányának a borotvazseléje, mint hétvégén, konkrétan május 1-én (amikor a Müller zárva van)? Murphy törvénye. :)
Panni "kertelni" akar, konkrétan a kertbe megvett virágokat kiültetni az erkélyre. :) Egyemmeg...! :) Tegnap meg ismét jó nagyot lestem. Konkrétan azon, milyen nagylány már. :$ Csini, okos, nagyszájú és kifejezetten nagy! :) Kis fotós tanonc a szentem. :) Lefotózta a kistesóját. Ráadásul még le is szidta, mert megmoccant a kistesó - tényleg! Csak azt nem tudom, hogy láthatta... ennyire hullámzik a hasam, ha a minimanó mocorog?:o -, és akkor nem lesz jó a kép. Aranyos volt. :)
2010.05.01. 11:27

 

 
Újabb UH eredmény született. :) Nos, az az egy tuti, hogy egy vigyori, aranyos kicsi jányzó van növekvőben, és azt is tudni lehet, hogy nagyon elbújt, amikor készült, utána egy ideig. Merthogy cisztának nem lehetett - volna - nézni egy ilyen babát, az hótziher! Szegényke már alig fér el a helyén, megmutatta a nő, hogy mije hol van... hát... nem irigylem szegénykét. Elég kevés a hely neki. De még nem tartok akkora pocakméretnél, mint Pannival. :)
Közben kiderült, Panni honnan örökölte a kedvességét, elevenségét: apámtól! Erre pedig drágalátos nagynéném hívta fel szíves figyelmemet. Az is jól összement, mióta nem láttam! :o (na jó, hát 9 év nagy idő...) Kb. 5 centivel alacsonyabb, mint volt apám halálakor. Vagy még többel. De kiderült, hogy van még egy unokatestvérem, akiről én nem tudtam, de anyám állítólag igen. Hogymikvannak...?!
Az önkormányzatnál meg jól felhúztak. Hogy finom legyek és nőies. Mi a francért dolgozik valaki a szociális osztályon, ha nem bírja?! És mi a gránát köze van hozzá, hogy hogyan is került a hasamba egy második baba, ha én egyszer egyedülálló vagyok hivatalosan...? Hát szűznemzéssel, nem? A marha! :S Az meg végképp dühítő, hogy az egyik ember azt mondja, május 1. előtt be se tehetem a lábamat a munkaügyi központba, ha meg utána teszem be, tök fölösleges, mert úgyse kapok semmit a pocaklakóm miatt, a mai nő meg lebaszott, hogy miért nem mentem még el oda! Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb - tipikus esete.

Lehet, hogy a pici katicabogárkánkat átnevezem tátika-madárnak. Vagy halacskának. Vagy éneklő minimanónak. Még nem tudom. De hogy azt a gyönyörű csepp kis száját tudja mozgatni, az tuti! :) Szerintem énekelt. Az UH-s nő szerint kajált. De végülis tátogott. Csak nem kopoltyús...! :D És látszott rajta már a zsírpárnája is. :) Meg az az okos fejecskéje! (Nem, nem apja-feje van, hanem olyan otosz kis buksikája, mint a jóidesannyának! :p)
Azért azt eldönthetné, végülis mekkora mellbőséget szán nekem! Most néztem (ugyanis kicsik rám a melltartóim, amik pár hónapja voltak véve), hogy a tipikus modellméretre szabott (nem, nem a 75-ösre gondolok), jó nagy kosarú vagy mijű finoman szólva szorít. Egész konkrétan ki akar esni belőle minden. És úgy érződik, hogy ő bizony nőni akar, hogy... fúúúú! :S
2010.04.30. 02:12

 

 
Kevésbé sós és vöröshúsos diétára váltottam. A máj mennyire számít fehérnek? :) Jó, jó, csirkemáj. A többi része a píííípnek sokér van. Tecsóék meg ócsóbbér' aggyák... Kicsit - nagyon! - véres, főleg kiolvadva, de hát evvan. Keserű íz viszont nem volt benne szerencsére. :) Bár jól átlestem, meg a kiolvasztással is egy jó nagy adag piros lötty jött le alóla. Meg egy nagyon kazalnyi fehér, zselé-szerű anyag is volt benne, ami több, mint valószínű, hogy zsír volt. A magyar májakon rohadtul nem lehet találni szinte egy grammot sem... :S
A konyhának kb. a fele kész. Mosogatás-ügyileg. Összefogtunk. :)
2010.04.27. 22:01

 

 
Noshát, akkor kezdjünk neki a diétás, só-mentes étrendnek! Mai ebéd: 1 db csirkemáj, 2 ek. konzerv kukoricával - és minden szigorúan só nélkül!!! Brrrr! Egyetlen porcikám sem kívánja a klinikát! :(
2010.04.26. 14:37

 

 
Édes istenem! Az első háborús vagy milyen film, ami nagyjából tetszik! :o Vadászat a Vörös Októberre... Na EZT látnia kell mindenkinek! :)
2010.04.26. 11:51

 

 
Tegnap este egy kissé nagyon megijedeztem. Rálestem a lábamra, vagyis konkrétan a bokámra. Mindkettő átment elefántba. Na nem kis aranyos kölyökbe, hanem nagyranőtt afrikai elefántba. :( Dugig vízzel, a hajszálerek meg csak úgy világítottak rajta (már el is felejtettem, milyen, szóval ismételten rácsodálkoztam, mennyi ér van egy emberi szervezetben! Baromi sok!!!), fénylett az egész, és... tipikusan úgy néztem ki lábilag, mint egy túlfújt szülinapi lufi. :( Hát én befeküdni nem fogok senki kedvéért a klinikára a hátralevő kb. két hónapra, az tuti!!! Felrakni itthon is tudom a lábamat! Ááááááááááhhhh! Csak ne lenne ennyire kilométerhiányom! :(
2010.04.26. 11:26

 

 
Az én drágám nagyon ügyes. :) Betegen is ügyes. :) Csinált kókuszgolyót. Vagyis kekszgolyót jó sok kakaóval - nem nyuszissal, hanem keserűvel! :) -, és meghempergette kókuszreszelékben. Eszméletlenül ügyes! :) Annyajánya! :) Finomat és szépet csinált! :)
Ha már itt tartunk, Katica is annyajánya. Szeresse a csokit. Na jó, a keserű kakaóval készült kókusszal bevont golyszlikat. :) És akkora már, hogy fúúúú! Egy kézzel nem lehet megfogni a hátsóját, olyan óriásbébi! :) (Ismét csak annyajánya: nagyseggű jányzó)
2010.04.23. 19:05

 

 
Cica szarul van. :( Viszont ha valaki akar egy igazán jót röhögni, íme:

Megfejtették a titokzatos birkadisznó rejtélyét
* Index
2010. április 23., péntek 14:41

Az amerikai LiveScience tudományos portál leleplező cikkben járt a rejtély végére: a neten terjedő fotók és videók, amelyek egy misztikus birkadisznót ábrázolnak, nem Photoshoppal készültek, hanem valódiak. És nem egy mutáns hibridet ábrázolnak, hanem a magyar mangalicát.

„Különös kinézetű, birka-disznó-lényről készült fotók terjedtek el a weben – írta a LiveScience tudományos portál csütörtöki cikkében [1]. – Az állatok nagyon hasonlítanak a birkára, és tipikusan gyapjúszerű bundájuk van, de aki alaposan megfigyeli a fejüket és a pofájukat, kifejezetten sertésszerű jellemzőket fedezhet fel.”

A különös lényről készült fotók és videók szélsebesen terjedtek el a neten, és a misztikumra fogékony közönség hosszú ideig értetlenül állt a jelenség előtt.
manga450

A találgatás, amelyben szerepet kapott a DNS-keveredés és a mutáció réme is, nagyjából egy hete kezdődött, amikor az angliai Essex Tropical Wings [2] (trópusi szárnyak) nevű állatkertjébe három új jövevény érkezett, név szerint Buddy, Margot és Porsche.

Az állatkert oktatási koordinátora, Denise Cox szerint a látogatók első látásra birkának nézték az új állatokat, és ezt a BBC helyszíni hangfelvétellel is bizonyította. Az alábbi állatkerti beszélgetés [3] egy nő és egy férfi között zajlik, nagyjából egy Ionesco-dráma dialógusának megfelelően:

Nő: Soha életemben nem láttam ilyet. Először azt hittük, birka. Aztán azt hittük, disznó, és most már nem is tudjuk, ugye?

Férfi: Lehetne belőle készíteni egy jó kis gyapjúpulóvert?

Nő: Ez a legkülönösebb dolog, amit valaha láttam. Tényleg az.

Férfi: Én meg soha nem láttam még göndört, gyapjas fülű disznót. (...)

Vajon azt mondja, hogy röf-röf?

Nő: És szőrös kolbász lesz belőle?

Az eseményről beszámoló amerikai Fox Newsnak még az essexi utca emberét is sikerült alulmúlnia: a csodalényről szóló riportjában a csatorna reggeli műsorának két műsorvezetője egyszerre álmélkodik a jelenségen. A misztikumot csak fokozza, hogy a műsorvezetők úgy mutatják be az élőlényt, mintha tényleg mutáns szörny lenne. „Az állat nem más, mint az úgynevezett birkadisznó” – árulják el a titkot, miután hosszasan csodálják a furcsa állatot.

Nem segített sokat az igazság kiderítésében a HotShootNews.com „A Sheep-Pig?!” című videója sem:

Csütörtökön aztán a LiveScience lerántotta a leplet a mutáns szörnyről: „Ez egy valódi állat, bár nem új jövevény, és nem is birka-disznó-hibrid. Egyszerűen csak szőrös disznó, amit mangalicának hívnak. A mangalicában nincs birka-DNS, az állat valójában közelebbi rokonságban áll a vaddisznóval – írta a LiveScience. – Míg az amerikaiaknak az elterjedtebb, jórészt szőrtelen, rózsaszín bőrű Észak-Amerikai disznók az ismerősek, a mangalica Ausztria és Magyarország hegyvidéki területeiről származik, ahol birkaszerű szőre megvédi a kemény európai telektől.”
Majdnem kipusztult

A mangalica fajta más, alaposabb források [4] szerint az 1800-as évek közepére alakult ki, és a göndörszőrű sertések a Balkántól az akkori Magyarország hegyvidéki területeiig mindenhol, így az Alföldön is elterjedtek voltak. 1943-ban 30 000 törzskönyvezett mangalicát jegyeztek fel az országban, de az elsősorban zsírjáért tenyésztett fajtát 1965-re szinte teljesen kiszorították a hússertések.

A mangalicát 1973-ban védetté nyilvánították, miközben az egyedek száma folyamatosan csökkent. Az ezredfordulón mindössze 1430 törzskönyvezett szőke, fecskehasú és vörös mangalicakocát tartották nyilván Magyarországon (a negyedik, a fekete fajta mára teljesen kiveszett). A mangalica reneszánszának kezdete a kilencvenes években kezdődött, és mostanra már a híres spanyol serrano sonka alapanyagául is felhasználják [5] az állat húsát.

http://index.hu/tudomany/2010/04/23/megfejtettek_a_titokzatos_birkadiszno_rejtelyet/
2010.04.23. 15:13

 

 
Kezd az agyamra menni ez az állandó taknyolás... :(

Hűtőkiürítés folyamata forog fenn... legalábbis mélyhűtő-kiürítés; a sima részben már nem túl sok a kaja. Zöld zöldbabot párolok össze kukoricával. :) Meg most találtam egy jó adag húsos csontot. Van egy fél csomag savanyúkáposzta még, rizs is, tejföl is egy kicsi, úgyhogy asszem lesz belőle székely-toros akármi - sose tudom, melyiket hogy híjják :$ -, de lényeg, hogy régen ettem, és finom lesz. :) Feltéve, hogy olvadozás után is elviselhető szagú lesz a csontos hús...
Cica folyamatosan szarul van. Pontosan 3 és fél órája ül a mese előtt. Na ez nála mindent jelent, csak egéssséges létet nem. :S Katica meg hukkol. :) A gyümölcslevesre. :) Még van egy kicsi belőle. Csak azt nem tudom, Panka miért nem szereti mostanában a gyümölcslevest. Pedig finom! :$ Nem azért, mert én csináltam, hanem mert télleg az. :)
2010.04.23. 13:17

 

 
Azt hiszem, tényleg hajnalban kell kenyeret sütni... Most úgy állítottam be a kenyérsütőt, hogy kb. 5-re kisüljön, és kisült, és a teteje sem esett be :) Szép, sötét színű lett! :) Örvendezek neki! :) Mint régen... :) (Csak azt nem tudom, miért olyan, mintha kalács lenne... :S)
2010.04.23. 10:53

 

 
Újabb csesztetés - de a köbön. A kisasszony ugyebár egy aprócskát beteg. (Meg most már én is, de ez lényegtelen az ügy szempontjából.) Anyám fogja magát, és a frissen fürdött gyereket kipakolja az erkélyajtóba, mondván, hogy ő ott lát valami fényest - a másik lakás ablakából kiszűrődő lámpa fénye -, és az biztos ufó, és nézzem meg - én is frissen voltam fürödve természetesen -, meg hogy úristen, micsoda csodát lehet ott látni, meg hogy a gyerek értse meg, hogy az ufó és kész. Aztán én vagyok a bunkó, hogy még mindig itt vagyunk, pedig mondtam, hogy költözünk. Hogy őrült, azt eddig is tudtam, na de ennyire...?! :o És még nekem kell elszégyellnem magamat, hogy még itt esz a fene. Hirtelen eszembe jutott, hogy na akkor most két-három ruha gyors összepakolása, és góóóóó - aztán eszembe jutott, hogy nem jó, mert akkor többet be nem tehetem ide a lábamat a cuccaimért, azok meg azért érnek annyit, hogy ne hagyjam itt őket csak úgy. Fene egye meg ezt a rohadt szar kényszerhelyzetet! :( :( :(
2010.04.22. 23:50

 

 
Érdekes a mai napom eddig. Arra keltem fel véglegesen, hogy Cica odavándlizott mellém és kifestett. :) Köröm: halványrózsaszín, csillogós (gyöngyházas), szemem... nemtom, milyen színű, de szépre tudja festegetni. Egyébként meg csak elkaptam valamit, mert szarul vagyok, de nem kicsit. C-vitamin, Coldrex már bennem, de nem érezem a hatását. :( És rájöttem a legújabb Murphy-törvényre (én-törvényre): ha szarul vagy, beteg vagy, tuti, hogy vagy szabin vagy, vagy nyaralsz, vagy pedig egész egyszerűen nincs melletted a szerelmed, hogy ápolhasson. És természetesen ekkor szokott mindenféle-fajta katasztrófa bekövetkezni, amit az ember csak el tud képzelni - várom a bekövetkezést... :( :( :(

Egyébiránt Panka nekiállt nagyban pogácsa-gyártani. Eszméletlenül édesen csinálja! :)
2010.04.22. 10:22

 

 
Nem értem anyámat - egyszerűen nem értem. Direkt ellenem uszítja Cicát, nincs rá finomabb kifejezés. Meg... most olyan nagyon nyilvánvalóan direkt ellenem cselekszik, de mindenben. Mondom neki, hogy van itthon, amit venni akar - persze ez is úgy zajlik, hogy "Pannikám, lemegyek, mert anya nem hozott zsepkendőt, pedig kérdeztem tőle, és nem válaszolt" - vagy 2-3 csomaggal, de ő csak hozni akar. Aztán a következő, rá vagy 5 percre: ő lemegy, mert nincs itthon hagyma. (Csak vagy 2 kiló, de nem számít.) Ő venni akar almát magának. (Abból is van vagy 2 kiló szintén, de nem eszi direkt, mert én hoztam! :S) Felhozza, a gyereknek mondom, hogy na gyere Cica, kész a hami, együnk! - válasz gyanánt a gyerek kezébe nyom egy almát, amit most hozott fel, merthogy úgyis van itthon, de ő direkt vesz. De a slusszpoén este volt. Megmelegítve a rizs vacsira. Szólok a gyereknek, hogy egyen, itt a finom hami. Nem evett. Anyám meg nekemállt, hogy mégis mit vártam a gyerektől, hogy miért kéne ennie, mikor kapott két kiflit?! Mondom ki adott neki két kiflit? Hát ő! - merthogy állítólag egész nap azt várta Cica. Én meg hülye vagyok! :S És hogy én ne büntessem(!) a gyereket azzal, hogy ha nem eszik, hogy fél 8-kor elküldöm fürdeni.
Feri lerendezte annyival, hogy bepiált anyám és ne foglalkozzak vele... Csak azért szar, hogy másnak ennyire feltűnik, anyám meg félpillanat alatt felhúz a köcsög hülyeségével. :(
2010.04.19. 22:35

 

 
El vagyok kámpicsorodva. Mint a bili füle. Beesett a kenyérkém teteje. :( Ehhez jön még, hogy Cica egyre szarabbul van - hála az elfogyasztott antibiotikumnak -, úgyhogy holnap muszáj dokinál kezdeni a napot. :(
De annak örülök, hogy három csaj van egy ágyban. :) De annak nem, hogy a legnagyobb szerelmem nincs velünk. :( Annak nagyon nem!!! :(:(:( Hiányzik! :( És messze van, messze tőlünk alussza az igazak álmát. :( De a pindurkám próbál nyugtatni, vigasztalni - simogat konkrétan -, a középső szerelmem meg szuszizik. Olyan édesek ezek a jányok, hogy na! :) Imádnivalóak! :)
2010.04.19. 00:18

 

 
Nohát, még ilyet se nagyon láttam! Szifon szétszedve. Ezen tényleg nem segített volna semmilyen vegyszar. Tömör zsír, kosz, stb., de olyan szinten, hogy... fúúúúú! Randa egy darab vót! :S Brrrrr! Hogy ez a Feri miket nem tud mutogatni...?! :o Magamtól eszembe nem jutott volna, hogy hogyan kő szétkapdosni a szifont - sőt, az se, hogy szét kéne szedni, csak nyomtam volna bele a lefolyótisztítót...
A spájzban meg még jó, hogy felnéztem a polcra. Különben lettem volna olyan hülye, hogy elzarándoklok venni újabb molyirtót, pedig ott volt még egy - a legnagyobb szerencsémre. Igencsak elszaporodtak ezek a rohadt dögök a lakásban. De hogy mi a francra jönnek?! :o Direkt úgy vannak elpakolva a cuccok, amiket elvileg szeretnek azok a hülye dögök, hogy még véletlenül se vegyék észre - üveg, lezárt doboz, stb., és csakazértis jönnek, dugnak, kefélnek, kamatyolnak megállás nélkül, mint a nyulak. Jó, jó, megértem, hogy nekik is fel kell nevelni az ivadékaikat, és a spájz egy határozottan jó hely molylepke-ivadékok kajáztatása szempontjából, de elég gonosz dolog tőlük.
Tátogatott szájjal meglestük a nőcemélyemmel együtt az Oszkárt. Pár helyen elkezdett kacarászni. :) Meg bohóckodni. Egyemmeg! :) Olyan kis édes volt! :$
2010.04.18. 14:34

 

 
Újabb baby-mobil a láthatáron. Elzarándokoltunk Dóriékhoz meglesni élőben a hőn áhított modellt. Elvitték, mire odaértünk. :( De sebaj, az üzletvezetővel meg lehetett állapodni, hogy hoznak majd(!) egy másikat, és havonta fizetgetés lesz bele. Nem a legjobb hír - hála annak a rohadt nőnek meg a drágalátos barátnőjének, hogy dögölnének meg egyszerre, de lehetőleg jó hamar és jó nagy kínok közt...! -, de nem tudok jobbal szolgálni.
2010.04.18. 00:17

 

 
Szerepeltünk. Bion ám! :) Kicsi katonák voltak Panniék. (Bár hogy a katonák mióta vannak farmer+fehér póló összeállításban... hát számomra elég nagy kérdőjeles a dolog, de biztos én vagyok a hülye.) Haladok a közönség soraiban való elhelyezkedéssel. Vagyis konkrétan azzal, hogy most csak vagy háromszor bőgtem el magamat kishíjján, hogy mennyire megható ez a gyönyörűséges nagylány. :) (Enyém, és nagy, és ügyes, és pontosan csinálja, amit kell, és, és, és... jóvanna, saját jányzó! :$)
2010.04.17. 23:59

 

 
Eszembe jutott a múltkori boltos nő. Konkrétan az, hogy honnan nem kéne vásárolni - de lehetőleg senkinek. Történet a következő: mosogató eldugulva, venni akartunk lefolyótisztítót, erre az eladó nő mindent elkövetett, csak nehogy vegyünk: konkrétan hülyének nézett, azt hitte, annyira szőke vagyok, hogy nem próbáltam fizikálisan, mindenféle kémiai segédletek nélkül kidugítani. Nem fogta fel, hogy sehogy nem lehetett kidugítani a lefolyót. A marhája...! Hát eladó az ilyen?! :o
2010.04.16. 21:04

 

 
Újfent sikerált jót kreálnom. Gyümölcslevest. Almából meg eperből. Fincsi! :)
Pankán akkorát néztem, hogy ihaj! Nagylány. :) Barátnőzésen kaptam most az oviban. :) Jó, jó, ezt eddig is tudtam, hogy nagylány, meg télleg nőből van, de akkor is! :$ Ha Lili nincs már, akkor van Evelyn. :) Ha Zsolti beteg, akkor megy Ákoshoz (érdekes, ahogy látom, Ákosékat is mostanában hagyta ott az apukája, legalábbis szétmentek... járvány most a csoportban, hogy rövid időn belül a gyerekek anyját otthagyja az apuka?! :o) Nőbő' van! :D:D:D
2010.04.16. 17:21

 

 
Nem akarom fényezni-dícsérni magamat, de nagyon finomat csináltam! :$ Sütöttem hét felsőcombot és anyu csinált hozzá borsó-répa-kukorica keveréket. Isteni finom lett! :$ A husi csípős. Pont jó. :)
Panka meg torokgyulladásos. Doki felírt jó drága gyógyszert neki. Így is sokat kellett fizetni, hogy a beszedendő gyógyszerek fele volt itthon... nem értem meg, miért kerülnek ennyire sokba a gyógyszerek - ráadásul az "életmentő kúp" a legdrágább belőle, de ha azt nem váltja ki a szülő, aztán baj van...?! Rossz belegondolni! :(
2010.04.14. 16:00

 

 
Panka szerint gyönyörű vagyok. Vagyis mindketten azok vagyunk: ő is és én is. Az ő része stimmel. Az enyém meg... asszem ez a csillogós, sárga alapon fekete masnis melltartó elég sokat nyomott a latba - főleg, hogy szerinte ez "királynős" melltartó. Merthogy ilyen-olyan fodor is van rajta. De belül nem annyira pamut, mint kéne :( Viszketek tőle, mint az állat! :(
Katica pedig egy elég fejlett nőszemély, hogy úgy mondjam. Éjszaka szó szerint játszani lehetett vele. Vagyis kikövetelte magának - a kis hittis pica. :) Titta nővérkéje...! :) Egyemmeg! :) Ha ugyanolyan okos lesz, mint Panka, köszönöm, meg fogok elégedni a sorssal. :)

Rossz hír: iránysurány a doki. A fél éjszaka végig volt köhögve. Nagyon nem örülök neki. Remélem mostanra lement a kora reggeli orvosos roham... Edit nénihez nem megyünk, de Rozi nénit nem lehet kihagyni - egyszerűen nem lehet, mondhatni tilos! :)
2010.04.14. 08:58

 

 
Ajóidesannyát a mosógépnek, hogy már megint el van baszódva! :( Megint nem centrizi ki a ruhákat. Kezd a tököm kilenni vele, hogy állandóan azzal kell foglalkozni, hogy akkor most jó vagy nem jó.

Következés-nemképpen most csokit fogok enni! :$ Picike csokikát. :)

Drága Kollégám! Még mindig nem van előfizetésem, úgyhogy nem tudok válaszolni. De miért is ez a sok vigyor...? :)
2010.04.13. 17:53

 

 
Babamobil kilesve :) Olyan... harcos katicabogárkás a színe :) Jópofa. :) A szerelmem szerint is. Ő fogja toszigálni, úgyhogy naggggyon helyeslem a pozitív hozzáállását a dologhoz. :) Csak az árát nemtom egyelőre, hogyan fogom előteremteni. De majdcsak sikerül, mire kell! :) (34 990 Ft) (Számítok a nagylelkű felajánlásokra! Meg bank-kirablásokra :P:P:P)

Első kép: s.k. fotózás, második kép: brendon.hu oldalról van, de ugyanaz a két járgány :)
2010.04.13. 17:12

 

 
Kész diéta az ebédem! :) Csirkemell-szelet, kapros-joghurttal leöntött - na jó, meg fokhagyma, bors is van benne :$ - saláta. Fogyózom! :) :) :) (rám is fér.. amekkora seggem van...! :( :( :()
2010.04.13. 12:07

 

 
Rossz hír: a fél éjszakát átbőgtem, úgy kb. az össz-alvásomból, ami kb. 5 óra volt, a felét, szóval határozottan fitt és üde és boldog a fejem.
Jó hír: tegnap sikeresen találtunk egy melltartót, ami jó a nagy... arra, Cicának is tetszik, nekem is, kényelmes is.
Rossz hír: 1600 Ft-ba kerül! (=sok!) :( :( :( Na jó, kicsit feszül a... azom benne, de hát evvan! (Ki a fene gondolta, hogy a második gyereknél ennyire megnő a "tüdőm"...?! :o)
Jó hír: viszont van egy sárga alapon fekete masnis együttesem, meg pár másik franciaalsóm, és nagyon örülök neki! :) Meg hát szükség is volt rá... nem olyan kényelmesek mostanában a műszál-selyem tangáim. :$ Szóval most kénytelen-kelletlen át kell állnom a teljesen pamut cuccokra, a bőröm nem kifejezetten bírja a vegyes összetételű, ill. műszál dolgokat.
Rossz hír: még mindig nem tudok mosni, mert nincs víz, el van zárva reggel óta. :( Pedig már nagyon mennem kéne a wc-re is... :( :( :(
Jó hír: ittam kávét és finom volt - Katicának is ízlett, elégedetten pöffeszkedett egy jót. :)
2010.04.13. 10:30

 

 
Kezdek egy kicsit tisztábban látni Panka ovis dolgaival kapcsolatban. Kis segítség óvó néniéktől, és értem, amit a gyerek énekel-játszik-versel itthon. Gyakorol a kis szentem! :) Olyan édes...! Imádom! :) :) :)
Odett odajött reggel, hogy "szia legjobb barátom!" :) Nem nekem - Panninak. :) És az is kiderült, hogy ő az "Edi". Egymást elnevezték ilyen becenevekkel. Gyereknyelvezet... :) De rég voltam én olyan kicsi, hogy ilyeneket csináljak! :)

Remélem ma nem folytatódik a tegnap esti 40 fokos, levihetetlen láz. :( Nagyon nem jó! Katica is meg van ijedve. :(
2010.04.09. 10:16

 

 
A jó ügy érdekében az ördöggel cimborálni?! Nagyon nem szeretem. Kénytelen vagyok mégis. Asszem. De az elveimet feladni...? :(
2010.04.08. 11:10

 

 
Sejtettem... akkora bazinagy katonai helikopter csak úgy, merő véletlenségből nem sétál a debreceni légtérben! Most látom, hogy amerikai katonák voltak ma gyakorlatozni nálunk. Mert tán más hely nem volt nekik, csak a mi városunk?!
Másik... ej-ej, Kuli... hát ezért volt nekem annyira ismerős a név! Most már tudom, hogy ki az, aki ismerősöm, és Jobbikos, és... na mindegy. Most már egy kicsit érthetőbb pár dolog. :)

http://www.haon.hu/hirek/Hajdu-Bihar/cikk/amerikai-katonak-hajdu-biharban/cn/news-20100407-07501976
2010.04.07. 23:50

 

 
Imádom...! :$

2010.04.07. 23:31

 

 
Érdekesek az emberek... a család pedig egy teljesen külön kategória. Soha nem lehet tudni, ki melyik oldalon áll. Akiről nem gondolnám, az áll mellém... nagyon furcsa...
Ja, ezt híjják Stefánia-szeletnek vagy minek, de még egyben van... a másik képet pedig "helikopter"-nek. :) A történet pedig a következő: Panka beviharzott Rozi nénihez, az épületből kilépve pedig az ember a saját hangját nem hallotta, nemhogy a másikét, akkora volt a géphang. Mint utána kiderült: bazinagy katonai helikopter volt a hang kiváltó oka. Ott körözött, de jó alacsonyan. És bejött a dolog. :$ Szép vót az a jószág! Panka is hallotta, és most eljátssza, milyen volt a helikopter. Vagyis most ő a helikopter. Egyemmeg! :)
2010.04.07. 17:38

 

 
:)
2010.04.06. 17:01

 

 
Most már "gyémántos" a tojta. :) Feldíszítve vagyon az "gyémántok"-kal. By csajok. :) :) :)
A kedvem még mindig ugyanolyan, konkrétan a béka segge alatt van kilométerekkel. Most viszont csinálok magamnak egy OpenYourEyesOpenYourMind-ot, hátha segít... bár... franccsetuggya... majd elválik.
2010.04.04. 17:38

 

 
Panka-féle díszítés-befejezés a húsvéti tojtán :)
2010.04.04. 15:16

 

 
Na MOST van ki a tököm mindennel a mai napra...!!! :(:(:(
Legszívesebben kiszaladnék a világból! :( A világon összes létező dolog összeesküdött ellenem. Kurvajó! :(:(:(
2010.04.04. 14:01

Szólj hozzá!

2010.01.20. 16:30 - 2010.04.04. 10:29

2011.03.28. 23:42 bopci

A nyuszikkal. Apától persze kocsmahangon kívül semmit nem kapott. Pedig szegénykém vagy 5x mondta az apjának telefonba, hogy halkítsa le a háttérhangokat - nem kifejezetten normál női hangok voltak -, mert nem hallja, amit mond neki az apja, de hát természetesen süket fülekre lelt. Nem értem meg az ilyet... Én legalább kimennék a rohadt kocsmából, ha a gyerekem könyörög, hogy hadd hallja legalább a hangomat, merthogy hiányzom neki, nemhogy leráznám szerencsétlen gyereket, ha már nem szégyellem el magamat tőle, hogy a lányom velem akar beszélni, én meg tökrészegen qzok valami büdös, füstös helyen... :( De hát ez én vagyok. Valószínűleg egyedül a véleményemmel. És még én(!) szégyellem magamat miatta, hogy az apja így viselkedik Vele! Szegény, szerencsétlen nagylányom pedig még tojást is csinált az apjának! Nem érdemelte meg... :( :( :( (Az már szinte említésre sem méltó, hogy hazudik folyamatosan. Állítólag kimegy a nagyanyjához Józsára. Nos... eddig a kisasszony is hivatalos volt oda. Most nem! Vegyük hozzá, hogy amikor már rég úton kell(ene) lennie, akkor még ide-oda belépked a számítógépéről. EZ "apa"?????)
2010.04.04. 10:29

 

 
Ebédvacsi: rántott pulykamell, krumplipüré meg zőccségsaláta sk-kapros öntettel
2010.04.03. 19:50

 

 
Pillanatképek

...és a tojás márpedig igenis olyan, hogy az pisil! :D :D :D
2010.04.03. 16:58

 

 
Elkezdtünk babakocsi-lesegetni. Nem tudom, mi lesz és hogy lesz, de borzalom, ami van most. Ami jó árban, az nem bolygó kerekű, ami bolygó kerekű, azzal más gond van. Könyörgöm, én egy sima, szimpla, elöl forgós kerekű, olcsó babakocsit szeretnék...! Miért olyan nehéz ezt megérteni??? De azért Panka aranyos. Magának rögtön talál ruhát/játékot. :) (Kistesónak meg kiválasztja a lehető legdrágább bútordarabokat, amit csak lehet kapni a Brendonban, Baby Centerben, stb. - nőőőőőőbő' vanik, vagy mi a szösz?! :))
Másik dolog, aminek nagyon örültem: a piacon lehet kapni azt a régi-fajta mézeskalács nyuszit, aminek pici, rózsaszín cukortojás a szeme! :) Sőt! A kerek, felfűzős perec-szerűségemet is árulják. Nem tudom, ki emlékszik rá, ki nem, de az olyan volt, hogy a tésztát először meg kellett főzni sós vízben, aztán be a sütőbe/kemencébe vele, majd adjadneki...! :) A világ egyik legfinomabb dolga - volt. Még anno a rendszerváltás előtt és azóta egy kis időnként fellelhetően még mindig az. :) Most úgy árulják, hogy "vajas sós perec". Csak nagyon kevés van a zacskóban(!). Régen fehér cérnára volt felfűzve, és nyaklánc volt... most vagy 4-5 csomag kéne egy nyaklánchoz belőle. :( Mindegy... az biztos, hogy Panka kap egy rózsaszín cukorszemű mézeskalács-nyuszit húsvétra. :)
Azt még nem tudom, pontyosan hogyan fogunk tojás-festeni Pankával, de hogy fogunk, az tuti! :) És elég rendesen fel van spanolva a kisasszony miatta. Sőt, kitaláltam, hogy aki meglocsol minket - már ha akad ilyen elvetemült ember a Földön -, az gomblyukba-megemlegetősen fogja az útját folytatni. :) Konkrétan kap egy csokrétát-bokrétát, és majd azt viszi magával tovább. :) A kivitelezésen még mindig töröm a fejemet, de már nem sokáig. :)
2010.04.02. 10:02

 

 
...mert anyát kényeztetni kő! :) Vagyis konkrétan masszírozni. :)
2010.03.29. 23:26

 

 
...aki egy kis bulira vágyik:

(mi megyünk, vérző sebbel, de megyünk a mumusok és a nyikátusok közé, és énekelni fogunk jó hangosan, és nem fognak minket bántani emiatt, és fotózni fogunk és szépek vagyunk/leszünk éssatöbbi :):) :))

https://www.youtube.com/watch?v=RnrXiaPVeHY&NR=1
https://www.youtube.com/watch?v=4ADh8Fs3YdU&feature=related
2010.03.29. 17:18

 

 
Idijótafej :)
2010.03.26. 18:37

 

 
Nem igazán értem, miért van ez a dolog, hogy a nagytestű kutyákat csak úgy szabadon engedik a tónál, ahol rengeteg kisgyerek is van. Határozottan nem repesek az örömtől. :( Az én jányzóm meg kis szeleburdi, és mit neki, hogy kutyák szaladgálnak a tó körül körbe-körbe, ha neki futkározhatnékja van...?! Az meg, hogy az elszaladgálás után lehordom a sárga földig, hát... felségsértés!

Pindurka meg a doki szerint nő(ből van). Az biztos, hogy egy kis hittis pica! :) Kis sértődős - mint a nővére :) (Pedig tuti nem tőlem örökölték a hisztisséget :P) Úgy megsértődött a pici, hogy valamit nem kap meg, hogy ihaj! Hogy utána szívhangot kéne lesni, hát őt nem igazán érdekelte... egyemmeg, befordult a "fal" felé és őt hagyják békén! :) :) :)
2010.03.26. 12:38

 

 
Lesifotó :)
2010.03.24. 16:14

 

 
Valaki árulja már el nekem: ugyan mi a fészkes franckarikáért menjek el szavazni?! Bárhova nézek, bárhova fülelek, mindenhol az 5 befutó pártot reklámozzák, méghozzá a nyertes sorrendben:
1. Fidesz, 2. Jobbik, 3. MSZP, 4. LMP, 5. MDF
Akkor hol marad a demokrácia intézménye? Vagy az csak addig él, míg állami kézben van a média/sajtó? És mit csináljon az, aki valamelyik másik pártra akar szavazni? (Főleg, hogy úgy tűnik, az egész választás le van zsírozva előre, de 100%-ig, tökmindegy, mit akar a Nép) :S :S :S
2010.03.20. 18:05

 

 
Általában nincs bajom a hajléktalanokkal. Mondom: általában! Nem mindegyik tehet róla, hova süllyedt - és ne feledjük, sajnos bármelyikőnkkel előfordulhat, hogy hasonló sorsra jutunk.
DE! Ha én a saját gyerekemet nem tudom miattuk biztonságosan az óvodába eljuttatni, ott már gond van. Na nem pont miattuk, hanem a viselkedésük miatt. Történetesen a mi óvodánkkal szemben van egy kis park-szerűség, ami valaha jobb napokat látott, ám mára erősen meglátszik rajta az idő- és a nemtörődömség hiánya. Mondhatni a kis pár négyzetméternyi "zöld" terület olyan státusba került, mint "használói": hajléktalan. De nekem feltűnően elhanyagolt. Szétszedett sakkasztal - az a régifajta, betonból készült izé -, homokozó, járóbetonlapokból - vagy mi annak a neve, tudjuk, az a régifajta 50x50-es betonkocka - kialakított kis labdázó terület, fák... hát, szép lehetett újonnan. Úgy 30-40 évvel ezelőtt. Azóta a kutya nem nézett rá! :( Helyesbítek: a kutya igenis ránézett. És itt a gond. Hogy egy kutya - ami nem éppen a pincsi és a tacskó keveréke - tart az oda betelepedett kb. 6-8 hajléktalannal együtt környezet-felderítést, amint eljön a jobb idő. Sajnálom szerencsétlen jószágot, persze, de könyörgöm, ha már úgy teszik le magukat a hajléktalanok oda, hogy 100 méterről érződnek, és pont az ovi bejáratával szemben a járda mellé, akkor egy rohadt kötelet vagy pórázt legalább tegyenek a kutya nyakába, ha nem hajlandóak rászólni, hogy ne menjen a gyerekek közelébe!
Mi elég holt-időben járunk oviba, tehát nem 20-30 ember van egyszerre a bejáratnál, a kapunál, hanem csak 2-3 család, akiknél nem csak egy poronty van. De mindegyikhez odament a kutya. Hozzánk is próbált jönni. Szerencsére a saját gyerkőcömet időben elhúztam onnan. Az utánunk jövők viszont nem voltak ilyen szerencsések. Direkt figyeltem: a hajléktalanok egy árva kukkal hozzá nem szóltak volna a kutyához, hogy gyere ide!, vagy takarodj!, csak a szerencsétlen szülő les nagyokat, hogy honnan a fenéből kerül elő hirtelen egy németjuhász nagyságú négylábú eb a semmiből, és ugyan mi a francért mászik rájuk.
A körzet országgyűlési- és önkormányzati képviselője pedig ívesen szarik az egészre. Mindkettő narancssárga. Jellemző...
2010.03.19. 09:33

 

 
Ez egy különösen, borzalmasan nagyon beteges hír:


Különös kísérlet zajlott Franciaországban: egy kvízműsorban úgy tettek, mintha áramütéssel büntetnék a rossz válaszokat, sokszor a halálos dózisig is elmentek.
A francia televízió szerda este adja le a The Game of Death című dokumentumfilmet, amely egy tévés kísérletről szól. A szervezők Zone Xtreme címmel életre hívtak egy televíziós vetélkedőt - beépített játékosokkal (színészekkel) és műsorvezetővel (egy Franciaországban ismert időjóssal), viszont gyanútlan közönséggel.

A játék során a színészek sokszor direkt rossz választ adtak, amiért büntetésül áramütés járt - persze csak elvileg, a gyakorlatban csak eljátszották, hogy megrázza őket az áram. Az áramot minden esetben nézők adagolták, akik a műsorvezető utasítására akár halálos szintig, 460 voltig is elmentek - a játékos pedig kvázi meghalt a stúdióban. Nyolcvan néző közül csupán tizenhat volt, aki nem volt hajlandó tovább növelni az áramot, amikor látta, hogy a versenyző mennyire szenved - írja a Washington Post.
A kísérlet egy amerikai pszichológus, Stanley Milgram munkáján alapul, aki a hatvanas években végzett hasonló teszteket a Yale Egyetemen - arra volt kíváncsi, hogy mennyire engedelmesek az emberek, ha lelkiismeretükkel ellenkező dolgot kell megtenniük. Akkor a vizsgált csoport 65 százaléka hajlandó volt kiadni a legmagasabb, 450 voltos áramütést, és egyetlen ember sem akadt, aki megállt volna 300 volt alatt.

http://www.origo.hu/teve/20100318-the-game-of-death-francia-dokumentumfilm-egy-ujfajta-milgramkiserletrol-amely.html
2010.03.18. 23:37

 

 
Nem értem meg... egyszerűen fel nem foghatom, miért kell minden jónak mondott dologba szőlőcukrot vagy mézet tenni! Mi a francért rekesztik ki az emberek egy részét ezek élvezéséből! :( Konkrétan most a müzlire és a kenyérlisztre célzok. Úgy voltam vele: kivételesen éljünk egészségesen - hát, nem fog menni a dolog... :(
Cica megint kifestett. A szám félig lila, félig rikító rózsaszín lett, az egyik szemem kék, a másik rózsaszínben pompázik. Szivárvány tündér vagyok - szerinte.

Ez a Stigmata meg... hát, nem tudom, mit gondoljak róla. Még van kb. fél óra belőle. Majd meglássuk...
2010.03.16. 22:47

 

 
Általában nincs túl sok bajom az oltári nagy dolgokkal. Pl. oltári nagy zsugor ásványvíz, dobozos tejcsi, eper-csoki fagyi, stb. A gond csak akkor van, ha a semmiből előkerülő oltári nagy fekete pók a mondat szereplője, ami az orrom előtt egy fél méterrel engedi le magát a plafonról. De hogy hogyan került oda...?! :o Hát az rejtély! :o Elkapdosott a frász tőle, amúgy rendesen. Pedig szeretem a pókokat. Csak ez csúnya is volt, nagy is, és meg is ijesztett. :(
Tegnap csajszi-estet tartottunk Pankával. Ez abból állt, hogy megfésült, csatot tett a hajamba, majd kifestett. Aranyos tőle. És nem tudom eldönteni, most akkor fodrásznak akar menni, kozmetikusnak vagy sminkesnek... Tény, hogy egy jó adag hidratáló arckrémet belemasszírozott a képembe - merthogy száraz ám a bőröm! :) -, és aztán kenegetett szájfénnyel meg szemhéjfestékkel. Egyemmeg! :)
2010.03.16. 11:49

 

 
Kezdek kétségbe esni. Totálisan szétment a jányzóm mindegyik lábbelije, kb. napra pontosan egyszerre. Nem tudom, hogy a fenébe lehet ilyen gyerekcipőket gyártani, hogy az alsó és felső rész közt kb. 4 mm a távolság, és inkább csak úgy összenyomják, majd összeragasztják őket, hadd nézzen ki úgy, mintha jó lenne, közben meg szar az egész úgy, ahogy van! :(
2010.03.07. 23:04

 

 
Tegnap egy egész jó fejet sikerült elkapnom a kisasszonynál. Hupapipit lesett ezerrel. Amolyan nagylányos-módon. :)
Most meg sikeresen belecsapódott a hasamba a pulcsi alján az a gumis-gyöngyös izé, amivel össze lehet húzni. Veszettül fáj! :(
Most azon morfondírozom, hogy főtt tésztát vagy krumplipürét csináljak ehhez a pácolt sültcsirkecombhoz?! Konkrétan: copfocska tésztát találtam ki tejfölös mártással... de lehet, hogy csak krumplipüré lesz. Ízre állítólag finom a husi. Nem tudom... abszolúte semmi ízt nem érzek már megint. A húsgombócos paradicsomlevest sem éreztem semmilyennek, csak annyit, hogy fűszeres, ezzel slussz. Tartok tőle, hogy valami nyűglődéses cuccot szedtem össze valahol. Azért remélem, nem...
2010.03.06. 11:35

 

 
Kicsit csípősre sikeredett a kaja. Vagyis kicsit nagyon. Panka nem bírta megenni - nem csodálom. Szegénykémnek nagyon csípte a csepp kis száját! :( Mexikói csirkemellet csináltam. Én is alig bírtam megenni. (Kép mellékelve)
Emellett lehet, hogy elvonulok valahova, jó messze a környezetemben levő mindenkitől - Panka a kivétel, őt viszem -, annyira ki vagyok bukva. De mindegy, én tehetek mindenről... állítólag. :(
Reggel meg koránkelés van betervezve és pakolás, de nagyon gyorsan és hatékonyan. Majd meglátom, hogy sikerül, de a kimerültségtől lassan már létezni nem bírok - és szokás szerint akkor kapok egy-egy újabb pofont a sorstól, amikor minden erő kiment belőlem...
2010.03.05. 01:28

 

 
Olyan eszméletlenül anyaros volt a kisasszony most éjszaka, hogy csak lestem! :) Felkelt, kinyitotta a kis csipáját, odabújt a kistesóhoz és magyarázott neki, simogatta, stb., majd megkérdezte, hogy "kicsibaba, jó, hogy simogattalak? finom?" Hát nem zabálnivaló? :) Reggel meg olyan bambula volt, hogy ihaj! Olyan... semmiről nem tudok semmit, azt se tudom, hol vagyok meg hasonló fejeket vágott. Alig tudtam megfésülni, állandóan másfele fordította a kis fejét, mint kellett volna... Oviban meg a lovagunk játékával kezdett el játszani öltözés helyett. Az a játék pedig nem holmi "sima traktor, ez transzformerszes traktor" volt ám! Nokéremtisztelettel... csak hogy a Panka anyukája is fel legyen világosítva... :) Jelentem, fel vagyok. :)
2010.03.04. 11:26

 

 
Egyre ügyesebb a jányzóm. :) Gombát is "tud" panírozni! :) Egyemmeg, olyan édesen tudja csinálni, hogy zabálnivaló! :) (Főleg a két csurijával - eszméletlen!:))
2010.03.03. 00:36

 

 
Ebéd/vacsi: tárkonyos raguleves húsgombóccal&spenótos penne sajttal és tükörtojással (jelzem úúúúúúútálom a tükörtojást)
2010.02.28. 18:23

 

 
...
2010.02.28. 15:39

 

 
...
2010.02.28. 15:35

 

 
a második:
2010.02.27. 14:46

 

 
Kajakészítés folyik - meg már lassan az elfogyasztása is...
A "menü": gyümölcsleves (meggy, alma, barack, eper, és NEM rántva!!!), rántott csirkemáj krumplipürével és én-féle salátával. Fotók:
2010.02.27. 14:45

 

 
Azt árulja már el nekem valaki, miért iszik az ember, ha egyszer nem bírja?!
Előzmény: Pankát vittem oviba. Lent a földszinten az ajtónál vastag vértócsa a földön, a falon, a lábtörlőre is ment egy pici. Úgy konkrétan annyi, hogy átlépni lehetetlen. Finoman szólva a frász jött rám. Panka ügyesen, gyorsan, okosan, és főleg meglepően(!) elintézte azzal, hogy vagy apa, vagy néni vagy bácsi elesett, beverte a fejét, jöttek a mentős bácsik és elvitték magukkal. Nekem bő egy óráig utána még elég erős gyomorforgásom volt. Kiderült, hogy kié a vér. Az is, hogy tegnap este óta van ott a tócsa, meg hogy az illetőnek a feje sem látszódott, annyira vérzett. A fal mindkét oldalon véres még mindig. Háááát... nem szívesen lennék a takarítók helyében! :( Brrrr!!!
2010.02.26. 10:02

 

 
Na jóóóó... ez totál kéééééész!!! :) :) :)

Vevőtájékoztatók

Az emberi nem butaságát bizonyítandó (nem mintha ezt különösebben bizonyítani kellene) egyes árucikkeken vevőtájékoztató található. Íme, néhány gyöngyszem:

Sears hajszárítón:
Alvás közben ne használja!
(Pedig ilyenkor kéne, hogy jól nézzen ki a hajam!)

Chips zacskón:
Ön is nyerhet! Még vásárolnia sem kell! Részletek a zacskóban!
(Csak áruházi tolvajok részére)

Mélyhűtött (Mirelite) árun:
Felhasználási javaslat: Kiolvasztani.
(Persze ez csak javaslat. Ehetjük jégbe fagyva is?)

Tesco tiramisu dobozán (a doboz alján!):
Ne fordítsa fel!
(Marha! Most már késő!)

Pudingos dobozon:
A termék melegítés után forró lesz!
(Mint ahogy az éjszaka után nappal jön.)

Vasaló dobozán:
Ne vasalja a ruhát saját testén!
(Pedig ezzel mennyi időt spórolhatnánk!)

Altató tabletta dobozán:
Álmosságot okozhat.
(Még szerencse...)

Karácsonyfa izzókon:
Csak kültéri, illetve beltéri használatra!
(Esetleg hol máshol használhatnám még?)

Japán konyhagépen:
A másik célra ne használja!
(Nem mondom, állati kíváncsivá tett!)

Gyermek Superman jelmez dobozán:
Az ember alapvetően nem tud repülni. Ezt a tényt a jelmez viselete sem befolyásolja!
(No comment.....)

Svéd láncfűrészen:
Ne próbálja kézzel, vagy külső nemi szerveivel megállítani a fűrészt!
(Úristen! Volt már erre példa....?)
2010.02.26. 00:52

 

 
Egyszer amikor a Pápa Budapesten járt, megkérdezte a sofőrtől:
- Fiam megengednéd, hogy vezessek?Mert otthon soha nem engednek.
A sofőr gondolkodik: elveszíthetem az állásomat, börtönbe kerülhetek, de a Pápa elég nagy ember csak nem lesz semmi baj.
- Igen szentatyám, de cak lassan. -mondja a sofőr
Beszállnak az autóba a sofőr hátra, a Pápa előre.
A sofőr tölt magának egy italt, amikor azt veszi észre, hogy 160-al repesztenek az Andrássyn.
Azt mondja a sofőr:
- Lassaban szentatyám baj lesz!
De nem lassít. Megállítja őket a rendőr, benéz a kocsiba és visszaszalad a járőrkocsihoz és azt mondja a rádióba:
- 311-es járőr jelenti: Megállítottam az Andrássyn egy kocsit ami 120-al repesztett!
- Fogja meg 311-es!
- Nem lehet. Nagy ember. Baj lesz.
- A polgármester?
- Nem, még nagyobb!
- A köztársasági elnök?
- Nem, szerintem az Isten!
- Mi van 311-es beszívott?
- Nem a hapsi hátul iszik és a Pápa a sofőrje...
2010.02.25. 23:44

 

 
A démonokat dobokkal elűző bennszülötteket nem értik meg a civilizált népek, akik dudálással próbálják szétoszlatni a dugót.
2010.02.25. 17:29

 

 
Örök igazság: A Titanicot szakértők építették. Noé bárkáját egy laikus. :) :) :)

Ismét elcsíptem egy aranyos pillanatot. Vigyorogjon mindenki! :)
2010.02.25. 01:36

 

 
Ez olyan jópofa kiírás. Csak kár, hogy nem sikerült igazán jól a fotó. :( Segítek :)
Alma több ízben 99 Ft
Ezexerint lassanként lehet majd pl. TV-t venni, málnás illatban? :)
Cica pedig még mindig szereti a kistesóját. :) Olyanokat játszik vele, hogy ihaj! Imádnivalóak együtt! :) :) :)
2010.02.23. 22:40

 

 
Íme az én kis focista-unoka-jányzóm :) Hát igen, aki tud, az tud :) Rúúúúúúúgni a bőőőr... pardon, műanyag és gumi keverékét...!!! :):):)

Amúgy meg baromira elegem van a harcból. Fáradt vagyok. Nagyon!!! Nem lehetne egycsapásra véget vetni a háborúzásnak? :(:(:(
2010.02.23. 01:19

 

 
Nem vagyok jól, szarul vagyok, és nincs itt a nagyobbik szerelmem, csak a két kicsi. Fekni kell, nincs mese. És ijedt nyuszi vagyok. :( (Mi a francnak vagyok én ilyen emberekkel körülvéve, akik ki tudnak ennyire készíteni?! :()
2010.02.20. 23:03

 

 
Kezdek totálisan kikészülni... na mindegy, nem első - és asszem, sajnos - nem utolsó alkalom...
Tegnapi kép, két anyaros csajszi: ****************** Panka-fotolta kép:
2010.02.20. 14:50

 

 
Bezabáltunk... jelentemalássan. Gondoltam a salátakeverékhez hozzádobok még kukoricát, mozzarellát és füstölt mozzarellát, valamint megspékelem tejfölös-majonézes-fokhagymás öntettel. Amúgy saját kezűleg. :)
2010.02.19. 17:55

 

 
...és egy hülye barom vagyok. Vagy hülye picsa. Sikeresen megbántottam egy olyan embert, akit a világon majdnem mindenkinél jobban szeretek. A csajok után legalábbis. El vagyok kámpicsorodva miatta, de nagyon. És tudom, hogy el fogja olvasni, amit itt írok, és tudom, hogy félre fogja érteni, de akkor is Neki szól. :(:(:(
2010.02.17. 22:18

 

 
Nem jött össze... :( Francba! Mire beüzemeltem a másik masinériát, kimentem vele a konyhába, Cica nem bezabált vagy 3 db-ot a pogiból?! Felháborító ez a kisasszony, hogy milyen...! Főtt kaja az nem kell neki, a meleg pogit viszont zabálja! :o
No, a meggyes-barackos-csokis muffin pedig most sül. Kimaradt a pogi-kenegetésből majdnem egy egész tojás, gondoltam ne menjen kárba, összedobtam egy muffin-adagot belőle. :)
2010.02.17. 17:57

 

 
Kisült a krumplis pogi. Bazinagy lett - bár a fotón most annyira nem látszik. Sebaj, megpróbálok másik szögből kattintani... :)
2010.02.17. 17:09

 

 
Asszem irányt fogok venni a kisasszonnyal a Gusta fele. Vettünk valamelyik nap egy Bonux-ot meg öblítőt hozzá (akcijós vót mind), most pedig mosok. Olyan jó illata van a kettőnek együtt, hogy csak lesek! :) Asszem venni kéne még... de télleg! :) (Még jó, hogy kocsival mentünk, az engedélyezett emelési súlyt jócskán túlhaladta volna a cucc... köszi Feri!)
Várom, hogy anyám elinduljon, és neki tudjak esni a lakás kipucolásának - már amennyire fogok tudni haladni, ami szerintem nem túl sok. De legalább a porszívózást meg a felmosást meg fogom tudni csinálni. A portörlést is talán. Vagyis a polcok-szekrények suvickolását. Az ablakra is ráférne már egy adag vakarászás - de ezt szigorúan és határozottan megtiltotta a doki néni. Hmmm... a szerelmem meg nem van itt, hogy megcsinálja, húzza a rabigát :( - akkormeg...? No majd meglátom.
2010.02.17. 10:50

 

 
Azt nem értem meg, mi a francnak kell ennyit inni vagy nem tudom, mit csinálni, de lényegében hülyének lenni! mondom anyámnak, hogy ne mosogasson, mert nem látja. De, ő mosogat. Következésképp nekem újfent át kell nézni az összes edényt a szekrényekben, tányért, evőeszközt, stb., hogy mi milyen állapotban van, és újra el kell mosogatnom az egészet, közben végighallgatni, hogy persze, mert sok vizet használok, és már ő elmosogatott, stb., de hogy az általa elmosogatott edények ragadnak a zsírtól, foltosak, kajamaradékosak, az lényegtelen. GRRRRR!!! Miért ilyen érhetetlenek az emberek?????


(tegnapi fotók:)
2010.02.16. 11:53

 

 
Noshát csináltam fotót magunkról. Kaptam puszit is. :) De jó nekem! :) :) :)
Taticabodájnak pedig megvan az első ruhácskája. Panka "felpróbálta" rá, és állítólag azt a választ kapta, hogy jó lesz, köszöni. A gyerekek nagyon megértik egymást... ők tudják...
Cica hót beteg megint/még mindig. Marhára nem tudok neki örülni. És most sincs felírva neki antibiotikum. És azt sem értem, miért olyan nehéz felfogni, hogy ha már egyszer vérvételre küldi a doki Pankát, akkor nézzünk már mélyebben bele a szervezetébe, hogy mi lehet a gond, hogy ennyit betegeskedik?! Lehet, én vagyok a hülye... azért remélem nem :)
2010.02.15. 22:46

 

 
Márpedig a dolgok így működnek! :) Aki nem eszi meg a kolbászkát a krumpli mellé, az nem kapja meg a nyalókáját - viszont ez elég felháborító dolog Panka szerint... és még ezek után sem akaródzik neki egy ujjnyi kolbászkát sem enni... ő tudja... legfeljebb leszek olyan gonosz és megeszem a nyalókáját! :) Azért annyira nem... :)
A paradicsomleves még ilyen káposztás-rizses módon is elfogadott dolog nála... ezzel legalább folyadék kerül a kis beteg szervezetébe, és nem holmi kóla vagy hasonló cucc...

Létezik olyan, hogy aranygaluska, csak kókuszreszelékkel csinálva? Majd most meglátjuk, kipróbálom. A tésztája már kel - anyám kijött a konyhába, hogy minek van ilyen finom illata? -, és rajtam kívül mindegyik szerelmem bírja a diót, úgyhogy kapnak olyat. Én meg csinálok magamnak külön kókuszreszelékest. Remélem finom lesz. :)
2010.02.08. 16:59

 

 
Lassanként ott tartok, hogy szétverem a dokinő fejét. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy létezik még olyan orvos az országban 2010-ben, aki makkegészségesnek titulál egy gyereket, az meg másfél hét múlva még mindig uyanolyan szarul van (jelentem most éppen hőemelkedése van), köhög, taknyos, stb., de azért menjen nyugodtan oviba. Hát nem! Nyugodtan beperelhet az, aki akar, leszarom, de az én gyerekeim egészségevel nem kéne játszadoznia senki fia-borjának!
2010.02.08. 11:56

 

 
Tegnap csak kénytelen-kelletlen kikeveredtem az ügyeletre este. Nem örültem neki. Annak meg főleg, hogy rámnézett a dokinő, se szó, se beszéd, vetkőzzek, lázmérőt benyomja a hónom alá, aztán meg az asszisztensnő kérdezte a dokinőt, hogy na akkor mi legyen, melyik tömböt vegye elő, az osztályost vagy a simát... fúúúú! :( Na mondom nagyon nem kéne az az osztályos! :( De tény, hogy nagyon randa a torkom. És fáj is. Bár most a fejem jobban, mint a torkom. Tegnap este pl. majd' megvesztem, annyira kapart/fájt a torkom, de se a Septofort, se a bioparox nem segített. A gyógyszertárban pedig - mondhatni a gyógyszerészünk, mert már ki van sajátítva saját használatra :) - azt mondta a nő, hogy ő inkább már nem ad semmit, mert azonnal iránysurány az orvos, hogy az adható legerősebb cuccok nem használtak.
Szóval most valami kűűűfőődi 5 szemes gyógyszert kapdosok befele. TB-támogatás után is majd' anyázni kezdtem az ára után, ahogy megláttam. Határozottan "ócsóság" most ez a megfázás-szerűség, amit a "makkegészséges" jányzómtól kaptam el. :(
2010.02.06. 12:43

 

 
Már csak ez a rámragasztódott megfázás-szerűség hiányzott! :( Taknyolás, láz, köhögés, mellkasfájdalom... mindezt a "makkegészséges" csajszimtól elkapva. Kezdem úgy érezni, hogy meg tudnám fojtani egy kanál vízben ezt a nagyon okos dokinőt! :( Pénteken makkegészséges a gyerek, de utána 3 felnőttet elfertőz. Csodás! És ilyennek adnak orvosi diplomát?! :( Pardon... a három felnőttből egy be van oltva az összes influenza és társai ellen, nem csak a H1N1 ellen...
2010.02.02. 23:12

 

 
Beszerződött két gatyó. Az egyik az enyimé narancssárga, és van rajta csillogós virág. Bemelegítő-alsó, de legalább meleg. Igaz, olyan baromi nagy méret, hogy én csodálkozom rajta, de legalább van. Belül szöszös vagy polár vagy hogy is szokták mondani. Muszáj volt... szorított már a farmer elég rendesen. És nem híztam meg - állítólag - annyira, mint gondolom, "csak" a normál mennyiséget szedtem magamra és anyám szerint tágul a csípőm. Hmmm... A másik gatyó - időrendiségben is második - a naccságos kisasszonyé. Saját bevallása szerint: Gombóchúsé. Ahhoz képest fillérekért jutottunk hozzá, és elég jó a külseje-belseje. Annyira nem vastag belül, mint az enyém - ergo annyira nem látszik a csajszim dagadt tehénnek benne, mint én ebben -, kívül viszont nylon vagy orkán vagy hogy szokták mondani. Vízhatlan. Az pedig - tudvalevő - egy ilyen ugri-bugri kisnyuszi számára határozottan pozitív dolog, újabb meg/felfázás megelőzése gyanánt. Ja, és a legfontosabb: ő fizette anya nadrágját, Feri fizette az övét. :) Ezt nem halasztotta el közölni anyámmal. Az meg nevetett egy jót rajta. :) Viszont most egymás kedvére köhécselnek-taknyolnak-lázasodnak mindketten. Én is megyek oda nemsoká hozzájuk, egy kis friss bacit szívni. :) Csak azt nem értem, egy taknyos-köhögő-melegebb-mint-a-normál-testhő-gyerekre hogy a gránátos lópikulába lehet azt mondani, hogy makkegészséges...?!?!? :o Agyam eldobom az orvosok "okosságától". :( Neeem baj, anyuka, hadd fertőzzön csak tovább az a gyerek, ha nem lázas, akkor nem is lehet beteg! Húhaanyád... :(
2010.01.30. 22:09

 

 
Nos... asszem ideje pogi-begyúrni... csinálni akarok sajtos pogit. Aztán kisütni. Legalább melegedne egy kicsit tőle ez a lakásnak mondható jégverem.
2010.01.29. 19:31

 

 
Végre sikerült! Le kellett szedni ugyan egy másik progit, de sikerült a videóból kifotózni a picurka kisasszony képét. :) Szóval az én drága kicsi taticabodajam le van fotózva. Teccett neki a dolog. :)
Csodák csodájára sikerült kijutnom délben a konyhába, hogy csináljak magamnak reggelit. Köszönet anyámnak érte. Addig ő mosogatott. Fel vagyok húzva egy kicsit.
És van egy baromi rossz megérzésem... csak nem tudom, honnan, miért és pontosan mit kéne várni, amit meg kéne akadályozni, de érzem, hogy valami gond lesz. :(
2010.01.29. 12:54

 

 
Valaki árulja már el: milyen nyelven szoktam kommunikálni?! Ha meg mások szerint is magyarul, vajon miért van, hogy létezik olyan ember, aki nem érti meg, mit mondok...?! Nem, NEM fogok bíróságra járkálni senki kedvéért. Mondjuk úgy: nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt megtegyem. Áááááááhh! Meg GRRRRRR! Meg hasonló egyéb nyalánkságok.

Panka anyaros egy nőcemély... ő jó kislány, csak kapjon chipset. Na neeeem! Cseréljük ki palacsintára! :) (Mondá az nagy, öreg és bölcs szülő.) Válasz: ő nem szereti igazán a palacsintát... Nekiszegezett kérdés: és a kakaós palacsintát...? Gyerek elgondolkodik... háááát, azt bizony szeresse... :) Nem zabálnivaló? :):):)

No gó kávéfőzni. Meg porszívózni. Meg mosogatni. Meg mosni. Meg port törölgetni. És ezek után konkrétan el fog helyeződni az őt megillető helyre az az egy-két vijág, ami tavaszi is, illatos is, és szeressem is őket, de nagyon ám! Konkrétan: jácint (nem mindegy ám, milyen az a jácint!:) rózsaszínnek kellett lennie - by Panka -, illatosnak és bimbósnak - anya legalábbis az utóbbi kettőt igen nagy előnyben részesítette), nőszirom, nárciusz. Kis reklám a bauMaxnak: ócsó vót darabja, de nagyon ám! :)
A Diegoban pedig olyan finom tapintású díszpárnát találtunk, hogy öröm volt fogdosni! :) Asszem bevásárlok onnan padlószőnyeget meg függönyt (a függöny 295/m áron igencsak csábító, legalábbis szerintem)... a BauMaxból meg járólapot kék venni, az is jóval a szokásos árak alatt leledzik...
2010.01.26. 09:56

 

 
Én ilyet még nem pipáltam, az tuti! Valaki, aki nagyon ért a kávéfőzőkhöz, magyarázza már el nekem, hogy hogy a francos fittyfenébe tud beleköltözni a kávéőrleményen keresztülnyomódó BAR-os nyomással rendelkező kávéfőző alkatrészbe egy pók egy éjszaka alatt?! PókIca-féle-fajta pók volt. Ráadásul hiába pakoltam bele a lefolyóba, miután az ablakon nem volt hajlandó kikecmeregni, ő úgy döntött, hogy az üvegmosó kefe számára a legideálisabb hely lakás/ház gyanánt. (Isten látja lelkemet, finoman és nőiesen és diplomatikusan próbáltam rávenni a szerencsételen jószágot a távozásra...!) Szóval fel van adva a lecke. Másképp fogalmazva: lesz egy "segítőtársam" mosogatáskor. :) :) :)
2010.01.21. 15:07

 

 
Most már a szédüléstől is szenvedek reggel óta. Nem nagyon tudok sehova mozdulni, le-fel nézni, annyira szédelgek. Mi a franc van velem?!?! :(:(:( Annyi mindent akartam még ma csinálni, és nem tudok...! :(

Anyám meg finoman szólva csesztet. Kérdezem tőle, mi a baja, azt mondja, minden. Kérdezem: mi az a minden, válasz: minden. Aztán én vagyok a bunkó szemétláda, hogy nem érdeklem, mi van vele... Próbálja már ki, hogy nem tud semmit csinálni, annyira szarul van, közben meg mennie kéne, és még amikor valami miatt érdeklődik, lehurrogják, hogy ő a főbunkó...! :(
2010.01.20. 16:30

Szólj hozzá!

2009.10.01. 15:57 - 2010.01.19. 00:47

2011.03.28. 23:35 bopci

Kezd mindenem kilenni. A hülye antibiotikum "ritka" mellékhatása elég rendesen kijött rajtam. Olyan hányingerem és gyomorforgásom van, hogy csoda! :( Pár órája egyfolytában. Borzalmacska! :(:(:(
De viseljem el, mert mással nem lehet helyettesíteni és olyan gyulladásban van a szervezetem, hogy a dokinő csak rálesett az eredmény-papírra, és jó nagyra kerekedett ki a szeme, mind a kettő. Már 4. napja szenvedek tőle. Csúcsszuper! :(
2010.01.19. 00:47

 

 
Lehet, hogy a végén még nyitok egy kávézót? Azt a régifajta, mindenféle kávéval ellátott kávézót? Amolyan minimum 50 féle kávékülönlegesség elkészítésének a birtokában levő ember magabiztosságával mondhatom: ha nyerek a lottón - vagy hasonló egyéb, elit kávézó megnyitásához szükséges pénz megnyerésének lehetőségével kecsegtető - akármin, esetlegesen véletlenül hozzámkerülő, kirabolt bankból származó, sorszámozatlan bankjegyek sokasága, ami lehetőleg pl. 5000 Ft-os címletekkel kezdődik... naszóval akkor nyitok. És lesz egy-két ember innen, aki ingyér és bérmentve iszogathatik nálam... tuggyák az illetők, hogy kik azok a szerencsétlenek! ;)
(Hogy ezek a németek mit ki nem dobálnak...?! Nem normálisak! :o)

A Pest környéki madarastecsós-építkezős-nemlápos videjó meg egyszerűjen szenzácijós! :) A Fábryban volt csütörtökön, ma meg a rádióban délelőtt. De nem van ottan láp egy csepp se nem! :) (Ez olyan Macskafogó 2-s egérkés beszólás vót! :))

htthttps://www.youtube.com/watch?v=wRWj6IA_4VE
2010.01.18. 12:41

 

 
Nohátkéremnatytictelettel... ismét itt vagyok. Annyi mindent kihagytam - és annyi minden van, amit oly szívesen leírtam volna, de nem biztos, hogy mindenkire "tartozik", hogy így mondjam...!
Ma volt a tárgyalás a főőőődecském miatt. És az ügyvédem szerint kész szerencse, hogy én itten blogolok vagy mi a szöszt csinálok, mert van itt egy ún. szolgáltató, ahol egy-két dolognak utána lehet nézni. Mintha nem lenne enélkül a pereskedés nélkül is elég bajom...?! :(
Tegnap pl. kivágtam a taccsot, miután bekapdostam a reggeli adag gyógyszert. (Jelzem: most is forog a gyomrom a két db Magne B6-tól... :() Na de nem is annyi az összadagom. Komolyan mondom, lassanként átváltom magamat idős nénikére, aki kaja helyett csak gyógyszert zabál. Pont tegnap számolgattam össze, mielőtt taccsoltam, hogy reggelire 7 szem gyógyszert eszek - ja, és napi 3x kell bekapdosnom az adagokat. Nem semmi, igaz? ;)

T. Kollégámnak meg üzenem, hogy keressen meg iwiw-en, mert nem tudok itt válaszolni nékije és igenis kíváncsi vagyok a történetre!
2010.01.11. 09:48

 

 
2009.12.23. 14:13

 

 
Tegnap pizza-sütés volt. Nem tom, pontyosan mit bajszintottunk el benne, de nem sült át rendesen az első adag tészta. :( No de sebaj, a második már csak átsült! :) Amolyan BVM (= Benne Van Mindenféle) lett: paprika, paradicsom, hagyma, füstölt-főtt császárszalonna, kolbász, kukorica, felvágott, stb., szóval finom lett a javából. :)
A rátét"pakolás"ban azért Panka verhetetlen! :) :) :)
Most pedig nekiállok rákeresni, hogy kell pontyosan a karácsonyi sütiket megcsinálni... uccsó napokra van halasztva, igen, hülye vagyok, aláírom. De mindegy. Nőből vagyok, ráadásul szőke. :)
2009.12.22. 10:55

 

 
Az hagyján, hogy kutyit akarok kapni/venni/saját- és Panka-féle használatba birtokba venni. De hogy milyen árak vannak a hőn áhított jószághoz! :o Konkrétan: tricolor beagle a nagy álmom. Már évek óta, csak jó ideig azt hittem - valamiért, talán mert egy hülye szőke picsa vagyok -, hogy vadászkopónak hívják. De most már tudom, hogy nem.
Viszont ahogy lesegettem a kutyis hirdetéseket, még aránylag az egyik legolcsóbb kutyit válaszottam ki magamnak... csak félhavi fizum a legolcsóbbik jószág ára... Borzalom! :( Bár... újfent előállt a hülyeségi effektusom, hogy mielőtt tudnám az árakat, a legolcsóbbat kiválasztom. A pasik nagyrésze jól járna velem... :P Vagyis... jól járt volna velem... csak nem tudnak róla, de már mindegy. :)

http:http://videa.hu/videok/allatok/5-hetes-bigik-aranyos-kolyok-kutya-9jJHrn7Yzxgsawv3//
2009.12.14. 09:24

 

 
:)
Friss sajtos kifli & pingált Panka
2009.12.13. 15:02

 

 
Nahh, ilyen a mi formánk! :( Tegnap volt az oviban a mikulás. Persze a csomag átadásáért is fizetni kellett volna - 400 Ft-ot -, de nem a csomag ára ennyi, csak az átadásé. Mi pedig iskolai alkalmassági vagy milyen felmérésen voltunk. De legalább kaptunk egy tippet, melyik suliba vigyem a kisasszonyt. Majd utánalesek. :)
Most pedig helyrepofoztam egy kicsit a honlapomat, ráfért már. Nagyon el volt hanyagolva. De hát sorry, semmire nem tudtam ráérni mostanság...

Pankás kép (vagyis "szépszarvas" és "télanyó"):
2009.12.04. 12:06

 

 
Érdekes lett a pogi. Hagymás-sajtos-tejfölös. :) Mint a lángos. :) Anyám szerint hót édes. Viszont képes volt enni a babéros krumplilevesemből, sőt, meg is dícsérte, hogy finom! :) Na EZ a csoda! :) A borsós májam meg állítólag szintén finom, de nem bírom enni, attól is forog a gyomrom. Pedig szeretem. Pennével van - ja, és mivel kissé sós lett, pakolódott hozzá egy kis savanyító gyanánt joghurt. Tényleg bejött. Közönségsegítséggel. :)
Nem tudom, mikor lesz már vége ennek a gyomorforgatós kórságnak, de a nemlétezőm is kivan vele. Finoman szólva nem kellemes dolog. Amúgy meg... ki a fészkes fene sütött a házban avas olajjal????? Olyan büdös volt tőle minden, hogy még ha nem lenne semmiféle gyomorbaja az embernek, akkor is felkavarodott volna! Borzalmacska! :(

Volt még a Coraban szépekafogaidlaci-alma, szóval most van itthon megint pár szem. :) Sós mogyoróval elég érdekes, de határozottan jópofa ízösszeállítás lett belőle. Feri meg túrókrémet csinál a konyhában, citrommal. Naon csúnyán nézett rám, hogy még meg se vagyok hajlandó kóstolni. Pedig nem undokságból csináltam! :(
2009.11.24. 20:11

 

 
Hogy miért is lenne valami is a helyén?! Megfáztam, de nem kicsit. Taknyolok, fáj a fejem, mindenem be van durranva... brrr! Szörnyű!
Most azon gondolkodom, mit is főzzek ebédre. Lehet, hogy valami rakott tésztás dolog lesz. De még elválik. Egy kávé viszont elég erőteljesen rámférne...
Cica éjszaka kidobta a taccsot. Ha megint összeszedi azt a campylobactert vagy mit, esküszöm kiküldöm az ÁNTSZ-t a Plazaba, hogy ellenőrizzen végig mindent! Grrr!

Reggel óta Egyszer volt az embert lesünk. Kezdem unni. Panka nem. Most éppen szurkol.

A csajokat meg még mindig bent tartják a klinikán. Szegények! :(
2009.11.18. 12:09

 

 
Kezd a tököm kilenni a magyar egészségüggyel, de totálisan! Legalább 15x vizsgáltak az utóbbi 10 napban (tegnap 2x pl.), de ahány orvos eddig látott, mind mást mondott. Mostanra elértünk oda, hogy egy apró, nagyon pici dologra fognak mindent, ami a felét nem magyarázza a tüneteimnek, de nem baj, fogjunk rá mindent arra, nehogy még véletlenül kiderüljön, hogy teljesen más a probléma! Ááááááhhhh!!! Kitalálják, hogy meg kell műteni, aztán a következő két-három doki is, majd egy másik - osztályvezető vagy ki - kitalálja, hogy nem, mégsem műtjük, merthogy "sok a papír", meg hogy "12 óra alatt úgysem változik semmi". Na kösssz... :( Az átlag magyar állampolgár meg dögöljön meg ott, ahun van. A kedvenc - télleg kedvenc! - dokimnak azért feltűnt, hogy valami nagyon nem stimm, mert sápadt vagyok, stb., de neki egy a szakterülete, nem tud mást mondani, csak azt, amit a kb. 6 különböző vélemény közül az egyik doki mondott. Meg hogy a klinikán erősebb az UH készülék, mint amivel ő dologzik - meg nem mellesleg nagyon sokszor annyiba is kerül.
2009.11.17. 15:23

 

 
6 éves lett a csajszim. :) A többi dolog, ami történt tegnap... hát nem kifejezetten ad boldogságot, szóval... no comment.
De a barackos-túrós torta fincsi lett! :) (Tud ez a Feri sütni télleg! :))
2009.11.08. 11:26

 

 
Pardon, nem csak Astor, Loreal termékeim is vannak az ajándékcsomagban. :) Le vagyok kenyerezve Kata által, de nagggyon!
2009.11.03. 13:48

 

 
Én mondtam, hogy jól áll nekem az Astor! :) Tudtam!!! :) A képen azzal van kikenve a szemem. Hehe! :) Ingyen-reklám... majd a számlámra kérem a pénzt érte, kedves Astorosok... ;) (friss kép :))

Viszont... rosszabb hírem is van. Mennem kell dokihoz, a hasam nagyon rosszalkodik. Görcsöl meg forog, hozzá ráz a hideg... Panka szerint beteg vagyok. Válogatott itt az előbb nekem a gyógyszerek között, hogy melyiket is vegyem be. Érdekes módon az enyémet szedte elő, nem a sajátját. Okos kicsi lány... annyajánya... ;)
2009.11.01. 19:34

 

 
Meg vagyok lepődve! Elég erőteljes ez a tecsós mogyorós cappuccino, mármint a mogyoró íz benne. Na nem a tecsó gazdaságos, hanem ez az "új márkás" tecsós. Fini. 6ározottan.

Túl vagyok egy második körös állásinterjús valamin. És most reménykedek. Nagyon, de nagyon reménykedek. Aki... hát, azt nem mondom, hogy kedvel, de egyáltalán olvasta valaha is a naplómat, az legyen szíves tegyen meg annyit, hogy vagy szurkoljon nekem, vagy szidjon, mint a bokrot, de nagyon! Lécciléccilécci...!!!
2009.10.29. 14:57

 

 
Ki fogom b*ni a p*ba ezt a rohadt hűtőt! Kiszedtem a csepptálcát - rendben. Beraktam a teát hűlni - rendben. Tűzforró a teás pitlik - rendben. Ráadásul alumínium - rendben. Erre leszakad a mélyhűtő doboz - nincs rendben. A mélyhűtő ajtaját kinyitogatom fél kézzel - rendben. A mélyhűtő ajtaján nem fér ki a tea - nincs rendben. Rohadt forró az edény, hozzá sem lehet nyúlni - nincs rendben. Anyám közben leszarja a fejemet - nincs rendben, de már megszokott dolog. A mélyhűtő ajtaját megpróbálom kiszedni, hogy a teát ki tudjam szedni - rendben. Fél kézzel - nincs rendben. Most nem akar kijönni - nincs rendben. A kezem majd' leszakad - nagyon nincs rendben.

Most pedig húúhaanyád-ozok, ahogy MrGenya mondaná az Óóóósztinpóversz2-ben.
2009.10.28. 15:00

 

 
Asszem most ez a legpontosabb, legkifejezőbb fotó rólunk:

Tárkonyos raguleves megevve, kérdés, a kisasszonynak fog-e menni a pocija tőle. Remélem nem.
2009.10.28. 13:48

 

 
Nos, egy kis adagnyi idézet.


"Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről."
Woody Allen

"A szellemes visszavágás olyasvalami, ami huszonnégy órával később jut az ember eszébe."
Mark Twain

"Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

"Nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt."
Junkies
2009.10.28. 00:41

 

 
Sikeresen fenn tudtam maradni... Asszem nem is nagyon fogok aludni éjszaka, amilyen szarul vagyok. :(
2009.10.27. 22:44

 

 
Panka úgy döntött, hogy a sajtot leszedi a pogiról - pedig esküszöm, normál sajt! -, a többi részét meg bezabálja.

A fejem meg... hát nem a legszebb, még retusálva sem. Egyre szarabbul vagyok, szerintem lázasodom is, köhögök, taknyolok, fulladok - bár azt már előző éjszaka is... -, ergo határozottan fitt vagyok és üde és pirospozsgás. No mindegy.
De ma este megint lesz Grace Klinika. Valahogy meg kéne várni ébren... még nem tudom, hogyan, de majd megoldom. Merthogy én mindent meg tudok oldani. Még azt is, amit nem. De hát ez csak így van rendjén. Legalábbis Panka szerint.
2009.10.27. 19:59

 

 
Pogi első adaga kisült. Ja, juteszembe, ha érdekel valakit... ramatyul vagyok. De azért amekkora barom vagyok, pogit sütök. Ennyit rólam. Na mindegy. Fotó mellékelve. Feri aszondta, lehet, fel is teszi háttérképnek, szerinte annyira jól sikerült. Ja, nincs(!) retusálva. Semennyire!
Panka pedig újfent átváltoztatta magát Kalán nénivé. A kanál legalábbis a nyakában lóg, és tilos (mondom TILOS!) leszedni onnan.

Ööö... ha valaki véletlenül kedvet kapott pogievészethez, az szóljon! De gyorsan, míg el nem fogy!
2009.10.27. 13:49

 

 
Panka meg - akárki akármit is mond - titta annya jánya!!! :) :) :) Tök ugyanúgy néz ki - a szemszínét leszámítva -, mint én kb. ugyanennyi idős koromban.
2009.10.25. 10:46

 

 
Megfáztunk! :( Ez pedig igencsak siralmas dolog. De vannak fotók a tegnapi megfázós napról! :) A mai fejemet inkább nem mutogatnám, ha nem gond... :(

Első kép: ökörkör valami régi, felnőtt(!) sapkával a Panka fején
Második kép: Cirmi. Meg én. Cirmi egy macska. Én pedig... hülye p*csa. Állatfaji hovatartozás végett közöltem a dógot. Ja, és én fotografáltam. Még az hiányzik, hogy leszedjem a fejemről a festéket, és eredeti (szőke) hajszínnel belezuttyanjak egy randa mercibe...! :p
2009.10.25. 10:43

 

 
A mai nap elég... mondhatni érdekesen kezdődött. Úgy nagyjából éjfél fele elindult a jányzóm pocakja. Az uticél sem számára, sem az én számomra nem kristályosodott ki. De mindegy. Az útirány nagyjából a fürdőszobán át vezetett. Ennek következményeképpen három dolog teljesen nyilvánvalóvá válhat egy olyan ember számára, aki közel kerül a mancsomhoz - tegyük hozzá úgy, hogy nem mozdulok ki a lakásból -:
1. Van egy gyerekem
2. Valószínűleg hasmenéssel küzd
3. Jópár órája mást nem csinálok, csak fertőtlenítek mindent: gyerekruhát, wc-t, padlót, csempét, kilincseket, ajtókat, stb.

Emellett kezdi nemtetszését kifejezni a bélrendszerem és a gyomrom a lakásban levő illatár-koktél miatt. Egész konkrétan forog a gyomrom, meg mocorog a bélrendszerem amolyan csikarás-formán. Nem van jól...!!! :(
De fincsi reggelit csináltam. :) Asszem rendszeresíteni fogom, hogy reggel 5-1/2 6-kor érdekes illat szálldosson kifele az ajtón az összes, környéken lakó legnagyobb örömére. Mégpedig: szalonna, hagyma, sajt, tojás, füstölt-főtt tarja, friss kenyér, forró rooibos tea... Mmmmm! Mennyei kotyvalék. :)

A porszívóval meg kezd kilenni a tököm. Egy-két szippantás és nem szív. Hány órába fog még kerülni, mire kitakarítok mindent...??? :( :( :(

Érdekes... mekkora boldogsággal tudja az ember jányát eltölteni egy olyan pici, rövid, háromszótagos szó, hogy "szeretlek"...?! Ennél csak az a jobb, ha a másiknak is a szemébe tudjuk mondani ugyanezt... :) :) :)
2009.10.22. 12:37

 

 
Csak nem vagyok akkora hülye, mint hitték mások! :) A Csillag születikes Játszd nekem a halál dalát éneklő srác tényleg az, akire én gondoltam. Csak 9 évvel ezelőtt egy kicsit másabbul nézett ki - mint mindenki más is. :) Hadd reklámozzam! :) Egy hót aranyos, jólelkű a srác... Ennyit róla. :)

A legújabb fejléc-krejálmányom felkerült a netre. Nem tudom, kinek hogy tetszik pontosan - eddig kaptam két mondhatni jó véleményt -, de majd elválik.

Panka viszont... hát, valami nagyon nem stimm nála. A dokinőnél sem. Miféle olyan betegség létezik, aminél a gyereknek majd\' 40 fokos láza van, de a dokinak sejtelme sincs, hogy mi lehet a baj...???? Na nem egy-két óráig, hanem most már... na elég jó sok ideje. Tegnap este már szarul volt szegénykém, ma reggel pedig fél 7-kor 39,6-os testhővel ébredt - valamint engem is úgy ébresztett, hogy \"Anya! Lázas vagyok!\" - nabasszus! :(
Most tehát mindannyian várunk. Csak olyan, de olyan borzalmas a várakozás, miközben nem lehet tudni, mi a baja a kicsimnek! :(
2009.10.21. 23:31

 

 
Kezdem sajnálni a védőnőket. Amennyi hülye papírt kell írosgatniuk meg aláíratniuk...! Szerencsétlenek! :(

A netesek meg marha aranyosak. Kiküldtek egy olyan számlát, hogy decemberig fizessem ki a netet. Kösssz... ráadásul nem akkortól, amikortól van netem, hanem amikortól elvileg van, csak gyakorlatilag nincs. Marhák! Most mászkáljak be hozzájuk is... Semmi kedvem hozzá! :(

Nézettségi arányomból ítélve pedig... asszem túl sokan láttak a híradóban... francba, most buktam le! :)
2009.10.19. 10:57

 

 
Hogggyaza...!!! Ezt kib*ottul imádom! A gyerek ordít, mint a sakál. Anyám én-féle kakaóscsigát adott neki, ergo: mostanra kilyukadt a foga - a másik oldalon, de megint felül. Mikor?! Szombat reggel! Miért csinálja velem ezt a sors??? A földre meg kilöttyent ez a trutyi, ami fájdalomcsillapító, ragad, mint a nem tudom, mi, és nem csak a combom, a föld is olyan ragadós, mintha legalábbis méz lenne ott. :( Csak lenne valami normális fogorvos, aki gyereket is ellát - hétvégén...!!! :(
2009.10.17. 09:36

 

 
...és pakolok és takarítok és takarítok és pakolok és ezek egyéb, különböző kombinációját hajtom végre. Ja, és anyázok, de veszettül, hogy már megint fáj a gyerek foga - a változatosság kedvéért a másik oldalon, de ugyanúgy fent. :( Na szép kis hétvégének nézünk elébe...! (Hova fogom tenni az arcszoláriumot...?! Nagy, de még milyen nagy dilemma!)
2009.10.16. 19:07

 

 
Hehe, olyan, de olyan csini lettem estére, hogy ihaj! Voltunk a... Intersportban, ott volt egy 4000-res cipellő, amit - hála a Mikitől tanultaknak - inkább otthagytam, főleg, hogy még méret sem volt a lábamra, ugyanis már el volt válva a talprésztől a felső. Aztán volt egy tizenezres cipő, ami konkrétan bakancs és sárga és Feri szerint b*ottul jó márka, de nyomta a lábamujját oldalt, volt egy tizenötezres, ami sport/túra cipő volt, és kb. bokáig vízhatlan, de arra sajnáltam volna annyit kiadni engedni - na és voltak a 30-40-50 ezres csodák. Amik természtesen részemről számításba sem jöhettek. Közben a kisasszony sem volt rest. Hangilag egyértelműen be lehetett azonosítani, merre jár, mit csinál - hála a biciklicsengők olyan tulajdonságának, hogy ők bizony zengnek-bongnak. Mondtam is annak az eladó csajnak, aki segített, hogy tuti az én kis drágám az, aki ilyen lármát csinál. Kb. fél óra múlva derült ki: igazam volt. Lesett vagy kettőt. :)
Aztán átmentünk a nemtudommilyen nevű másik boltba. Merthogy kirakaton keresztül láttunk egy anyaros bakit. Igaz, 13-ért. De inkább oda se megyek többet, az tuti, finoman szólva leszart minket az eladó csaj. Vagyis "eladó" csaj. A következő az ottani Deichmann volt. Sikerrel. :) Előre elmondom, akkor mi a poén, mi?! :) Panka már tudta a helyzetet, ránknéz, na ő megy hátra, mesét nézni, mi meg vigyük a cipőt oda. Majd pár perc múlva egy határozott kiabálás előre, hogy ne cipőt, hanem csizmát vegyünk. Hercegnőst. Hogyne...! No, lényeg a lényeg: ott is kedves, normális, mondhatni eladó eladóval találkoztunk. Tényleg segített. Bár lehet az sem volt hátrány, hogy humorosan - már amennyire humoros az én beszólásom - mondtam el neki, mit szeretnék. Nagyon véletlenül és egészen hátul találtunk egy bőr bakit. Csillagos a boka-résznél. Teccik. :) A lábamon is. És meleg. És bőr. És khaki színű. És nem méregdrága - csak az én pénztárcámmal mérve. Feri aszondta, hogy még nem is olyan vészes az ára... Háááát... neki legyen mondva!

Jussaeszembe... főttem kávét. Csak hun a tejcsi bele???? Konkrétan: hova a gránátos lópikulába van pakolva?!?!?! :o Nem van meg! :(

Naszóval a Corába is mentünk. Anyámnak kellett mindenáron wc-papír. Pistinek meg leszedem a fejit ni! Azt mondta, hogy sokáig vannak nyitva. Hát... baromira nem voltak sokáig nyitva. :( Mi meg azzal számoltunk, hogy nyugisan körbeleskelődünk, válogatunk, stb., erre "Kedves vásárlóink! Áruházunk 25 perc múlva bezár!" - anyád! :(
De vettünk Boci csokikat. 3-at is. Én meg odapakoltam most már a chipset. Meg ócsón túrót. És lesz túrós palacsinta és punktum! :p :) És nem nyertünk azon a szerencsekereken most! Pedig az én drága egyetlen szépséges gyönyörű kisbabám (mit kisbaba?! Egy csini, vagány nagyjány!!!) dobálta befele a piros kerek izéket.

Végre ez a sz*r kezd varosodni a szemem alatt. Konkrétan: "ez a b*ottnagy pukli". Fájt, de nagyon! :( Most már csak rohadtul nem kéne hozzányúlnia senkinek, mer' ütök érte! :p Feri aszondta, ragasszam le. Akkor meg úgy nézek ki, mint egy... nem is tudom, mi. Na mindegy.
2009.10.16. 10:05

 

 
2009.10.13. 09:39

 

 
Éjszaka a klinikán - nem, nem múzeumban, KLINIKÁN! Összefutottam egy-két régi ismerőssel. Konkrétan azzal a kettővel, aki adatokat vett fel és aki vizsgált. Egy kicsit eldumálgattam az előbbivel. Feljöttek a régi... emlékek, hogy úgy mondjam. Érdekes volt...
Szerencsétlenek odabent, a sok magasvérnyomásossal kínlódtak amúgy is, én meg ilyen apró-cseprő dologgal odaállítok, de nem baj, azt mondták, inkább jobb, hogy mentem, legyen biztos a dolog, mint bizonytalan és jó nagy legyen a baj!

Te jószagú málnabokor...! Mi ez a hatalmas szélvihar??? Csak legalább hó is lenne hozzá! De nem van... :(
2009.10.13. 05:43

 

 
Olyan szarul vagyok, hogy ihaj! :( Nem tudom, a klinikán a ... megfelelő ügyeleten mit fognak hozzám szólni, de hát ez van, netes fórumok szerint az ilyen bajjal nem lehet várni, azonnal menni kell. "Azonnal". Vagy két órája azonnalazok. Hát igen, össze kéne szedni a bátorságomat hozzá, de nem nagyon megy... :( Imádom, hogy az ilyen gyógyszerekhez kurvára nem kérdezett semmit az ügyeleten a doki pénteken, pedig kellett volna... :( Köszönöm a kedvességét... most vagy két ember szív miatta - minimum. :(
2009.10.12. 20:17

 

 
Hümmm, mit találtam?! :o http://www.haon.hu/hirek/Nemzetkozi/cikk/a-vilag-tiz-leghiresebb-penisze/cn/news-20091012-12010165

A mai napról... Röntgen helyett szuri lett - doktor bácsi szerint csepegtetés -, de a fecskendő megmaradt nekünk. Panka finoman szólva nem volt tőle túl boldog. Most tehát meg van nyitva a maradandó(!), lyukas-szuvas fogacskája, kikapva belőle az ideg azzal a sárga izével, és csak úgy áll az egész, egyben, lyukasan és kész. Szóval pilóta már nem lehet belőle :(:(:( Pedig akart az lenni, de télleg! :( Szóval majd szerdán még megyünk vissza megint ugyanoda. Kérdés: vajon hogyan fogom rávenni, hogy mégegyszer beleüljön a fogorvosi székbe???
2009.10.12. 14:55

 

 
...
2009.10.11. 23:36

 

 
Ma folytatódott a körút. Úgy, hogy nem csináltak a kisasszonnyal semmit, holnap fogászati röntgennel kezdjük a napot, aztán vagy kihúzzák vagy gyökérkezelés lesz. Egyiknek sem fog kifejezetten örülni. Konkrétan: ooooordítani fog, mint a sakál. Majd meglátjuk, mi lesz... Védőnő meg holnap jött volna családlátogatni. Hát, sorry, de rendesen. Egyelőre azt se tudom, mit hogyan csináljak a holnapi napon... úgy keresztbe-kasul fordult minden elintéznivalóm, ahogy az elő nincs írva, de teljesen ám! :(

Van viszont "csajos" kabátom. :) Azért "csajos", mert rövid, derekat nem védi, mint a legtöbb, amolyan "bulis" csajnak. Majd letesztelem az átlag, utcai embereken, hogy mégis hogyan nézhetek ki benne a valóságban - nekem teccik. :)
Meg van zümis felsőm (oltári anyaros! :)), meleg sapim, Martinim(!), stb. Meg hát Feri azt mondta rá, hogy jól áll rajtam - már amennyire ez elmondható egy kövér, dagadt tehénről/disznóról. Ergo: rólam. Szóval megvettem. Hagyta, hogy legalább azt én fizessem! :) :) :) A zümis pólóm meg olyan anyaros, hogy Panka is magáévá akarta tenni, de nem hagytam neki. Mert én olyan gonosz vagyok. :)

No, most pedig előkeresem az "olvassunk mesét!" c. fotókat, aztán retusálás után felpakolászom ide. (Hümmm... vajon kb. 3 dl Martini elfogyasztása után hogyan fogok tudni retusálni...?!?! :)) De mindegy, megoldászolom. Főleg, hogy még fejléc-csinálnom is kéne, de elég sürgősen.
2009.10.11. 21:31

 

 
Igen, itt volt egy bejegyzés, amit az a rohadék randivonal törölt csak úgy, saját hülyeségük alapján, úgyhogy kapják be!!!
2009.10.10. 22:17

 

 
EZT EL KELL OLVASNOTOK:

Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így nem ittam semmit. Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu és a többiek gúnyolódtak is. Tudtam, hogy igazad volt Anyu,és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért és mindenki hazaindult. Ahogy az autóhoz léptem, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy a másik sofőr ivott.És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell! Itt fekszem, haldoklom! ANYU KÉRLEK SIESS! Hogy történhet ez velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér Anyu, legtöbb az én vérem. Hallom, az orvos azt mondja, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam. A többiek voltak, akik ittak. A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én. Egyetlen különbség: Ő volt az, aki részeg volt, én vagyok az, aki most meghal! MIÉRT isznak az emberek Anyu? Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem...és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a BÁTYÁMnak hogy ne sírjon Anyu. És mondd meg APUnak, hogy legyen most bátor. Ha már a mennyországban leszek Anyu, írasd a sírkövemre: \"Apja lánya\". Valaki mondhatta volna neki, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt Anyu, nagyon félek. KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy kérdésem: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?\"

(Részlet, egy lány utolsó telefonbeszélgetéséből az édesanyjával.)

Kérlek küldd tovább!Próbáljuk megismertetni mindenkivel,hogy felfogják,mit is jelent mindez! Kemény és egyben szomorú!!!! \"

(A kép csak illusztráció!)
2009.10.10. 10:37

 

 
"When you cried I'd wipe away all of your tears
When you'd scream I'd fight away all of your fears
And I held your hand through all of these years
But you still have
All of me"

https://www.youtube.com/watch?v=idd_92ajjwY&feature=related
2009.10.09. 10:41

 

 
Hmmm...
2009.10.09. 01:45

 

 
Vacsi: fehérborban párolt csirkemáj borsóval és hagymakarikákkal, hozzá frissen sült tejszínes-sajtos pogácsa. Mmmm!!! :)
2009.10.08. 20:52

 

 
...és ő lesz a ótóm! :) (Feltéve, hogy nyerek a lottón, vagy valahonnan előkerül egy soha nem látott amerikai nagybácsi, és rámhagy annyit, hogy meg tudjam venni ezt a cseppet sem ócsómulaccságot) De jó is lesz, amikor már a saját házamba beállok ezzel a csodajárgánnyal, azzal a méregdrága kencével kikencézve, jóillatúan, lebarnulva, a gyerekeimet boldogan magamhoz tudom ölelni, puszilgatni, a konyhámban neki tudok állni egy jó kis kaja összeállításához, amit bedobok a légkeveréses sütőmbe, a párom meg átölel a TV előtt, miután a kicsiket lefektettük, megnézzük együtt a... mittudomén... Austin Powerst vagy valamit, aztán... ööö... jólérezzük egymást...! Álmaim netovábbja :)
2009.10.08. 11:23

 

 
Kezdem érteni, milyen az, ha valakire rászáll az APEH. Nagggyon, de nagggyon nem jó! :(

Ennyit a rossz hírekről. Na meg az E-On SAP-jával is kivan a hócipőm. Mászkálhatok befele hozzájuk.

Tehát jó (jobb) hírek:
1. 4 tejszínnel, 3 cukorral, minyimum 2 adag kávéval és egy kanállal van telítve a bögrém. Ja, a 0... hát az a pasi hozzá. Nem van itten egy darab se!
2. Ha minden jól megy - és a postás bácsi is hozza már végre a píííízemet -, hétvégére olyan jó illatom lesz, hogy ihaj! Sőt, próbálok bizniszelni egy olyat, hogy fú! Magyarul :) kencefice, gyönyörű, illik hozzám, és rohadt drága. Meg elég rendesen márkás. Asszem 1 g az egész, és akcijósan(!) 2000 Ft. De olyan, annyira gyönyörű, hogy én még olyat nem láttam eddig! Ha alapozót is tudok hozzá keríteni - bár erre elég csekély az esély, főleg, hogy nincs rá majdnem 5 számjegyű összegem, hogy olyat vegyek -, akkor én leszek a... nem tudom, ki, mi, de szép leszek tőle! :)
3. Tegnap méricskélésen esett át a "konyha". Vagyis... tényleg konyha. Meg étkező. Meg előszoba egyben. Négyzetméterben elég nagy... szóval most már tudom, hogy 3,4 méter hosszan lesz a konyhabútorunk. Csak ki kell választani hozzá a pontosat. Csak olyan... furcsa, hogy kétoldalra ablak van beépítve, ami 160 cm hosszú... mármint egyenként. Tehát fincsi lesz a fűtésszámla... de mindegy. Majd megoldom. Csak olyan, de olyan komplikáltak ezek a mai konyhabútorok, hogy eszméletlen! Ilyen-olyan csiricsáré díszítések benne, ami meg tök egyszerű lenne, még tetszene is, az rohadt drága, mert "modern"! És ronda! Szerintem.
2009.10.08. 09:54

 

 
Komolyan mondom, nem tudom, mit csinálok, ha anyám mégegyszer hozzámszól, ill. belémköt! De nagyon komolyan!!! Annyira, de annyira elegem van a cseszegetéséből, hogy az csak na! Még jó, hogy meglestük ma a Praktikerben meg egy másik helyen az új bútort! Vagyis... konkrétan sütőt választottunk, amolyan kombi fajtát. Panka bökött rá, hogy na akkor ez legyen. Annyira csak nem hülye ez a gyerek, mint egyesek (pl. anyám) próbálják beállítani! Főleg, hogy úgy automatice ment a normálisabb fajtákhoz. Fagor Innovace vagy hogyhíjják azt az inoxos akármit. A hűtők valahogy most nem nyerték el a tetszésemet, nagyon nem. De hát létezik MediaMarkt is a világon, nem csak Elektroakármi... :) Majd holnap oda is elugrunk a drágámmal. :) Kíváncsi vagyok, ott milyen hűtőre fog rábökni. Most egy palacktartóst akart, de nekem nagyon nem jött be az ára. Vagyis az ár-érték aránya. De majd kiderül, milyen lesz... végül is csak nagyon fontos lenne már...! :( De a karácsonyi pulyka bele fog férni a sütőbe, abban megegyeztünk a drágámmal. Megbeszéltük, hogy egyben fogjuk sütni, és milyen finom lesz is az...! :) (a főzőlapot nem találtam meg a neten, valami krix-krax-összevisszaságos izé, de annyi pénzért jó lesz az!, szóval csak a digggitális sütő van itt. De az Panka szerint egy felettébb szenzációs dolog.)

Csak ne kellett volna megint idejönni anyámhoz...!!! :(

A gyógyszertárban meg egyik helyen nem volt bogyó, a másik helyen meg ahhoz képest, hogy 3 db az egész, jó sokat kellett fizetnem érte, szóval egy büdös petákom nem maradt már megint... :(

Állítólag szépen van kifestve a szemem. Aszondta a szerelmem. Higgyek neki, vagy fogjam rá, hogy elfogult? ;)

Most meg fő a... milánói. Vagy bolognai. Sose tudom, melyiket hogy hívják, de sok-sok hagyma, fokhagyma, oregano és paradicsompüré van benne. Na de nem akárhogyan! :) (Ahogy Schubert Éva mondta A kis hableányban) A nagyon, de nagyon magas refiszázalékos (28-30%) változat. És nagyon, de nagyon finom lesz! Főleg, mire megesszük azt a... nem is tudom, kb. 2 kg lesz belőle összesen, ha nem több. De nem baj, vagy 3 napig megint nem főzök. Vagy ki tudja...?! :)
2009.10.06. 17:58

 

 
Noshátakkor... kávészünetezzünk!

Reggel vicces volt, Pisti anyukájával majdnem összeütköztünk, de tényleg! :)
Illatra jó ez a dojcskáffíííí, majd meglátom, ízre milyen...
Kíváncsi vagyok, az igazolásért mennyit kell majd várnom. Ez az APEH... egyetlen porcikám nem kívánja, hogy most oda el kelljen másznom!!!

Találtam egy(-két) jópofa idézetet, íme az egyik szösszenet (asszem, graffiti, bár stílusa alapján inkább valami keleti bölcsességnek tűnik):

"A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban,
mint ha lemondunk a bosszúról, és megbocsátjuk a sértést."
(Ismeretlen szerző)
2009.10.06. 09:03

 

 
"Szép jó reggelt Neked és szép jó reggelit nekem!" Aki tudja, honnan van az idézet, jöhet reggelire! ;)
A kávé kész, forró, illatos, és annyira nem erős, hogy ihatatlan legyen, de ébresztgető mindenesetre. Szerintem sok emberre ráfér, hogy most felébredjen. Pl. rám!!! :) :) :)

Részemről a második képen levő kávé kéne, de nagyon-nagyon-nagyon gyorsan!
2009.10.05. 05:56

 

 
Drágám pasizik... :) A poén, hogy tényleg helyes kissrácot fogott ki magának - és még irányítgatni is próbálja a szentem a fijúcskát, több, mint kevesebb sikerrel... :) Eszméletlen, mit le nem rendezett ma vele! :) Hogy elvette a mittudoménmilyen játékot, és akkor jött árulkodni, hogy "Anyaaa! Ez elvette a .... játékomat!", na mondom ki az az "Ez"? Hogy hívják? A srác meg adta alá a lovat, hogy őt "Ez"-nek hívják, röhögött nagyban Pankán, aztán azért az arcára fagyott a mosoly, amikor az én drága szentem okosan, amolyan nőcisen-asszonyosan rá nem förmedt, hogy "Mi olyan vicces?!", na a kissrác köpni-nyelni nem tudott hirtelen! Egyemmeg...! Nekem meg dagadt a mellem a büszkeségtől... és persze alig tudtam visszafogni magamat, hogy hangosan el ne kezdjek röhögni! :)

Az őszre tekintettel pedig:
2009.10.04. 01:52

 

 
Egy jópofa kép :)

...azóta már pirosssssszka vagyok, a drágám legnagyobb örömére :)
2009.10.03. 09:57

 

 
Olyan érdekes volt a délutánunk/esténk! Láttunk rengeteg, de rengeteg lufit, le is fotóztuk/videjóztuk őket, természetesen Panka állandó sikítgatásával aláfestőzenének. Határozottan egyedi felvételek lettek... :)
Aztán Coráztunk. Vettünk egy-két dolgot, felét visszapakoltam, hogy kéne, kéne, de inkább ha a másik pénz megjön, mert már a bérletre valóm sincs meg, szóval... na mindegy. Pedig jó lett volna az a 800 Ft-os sajt, a Flóraszept - ha már a Domestos vagy 50 Ft-tal többe kerül, és nem engedhetem meg magamnak, hála apának -, megsatöbbi.
Most meg vacsorakreálok. Hogy minek, azt nem tudom, de csinálom. Felvagdostam a baguette-et, ráhalmozom a főtt tojást, tetejére torma+csípős ketchup, merthát már felvágottra sem igazán telik, pedig milyen jó lenne hozzá a kolbász, de ez van... Azért csak finom lesz! Főleg a 69 Ft-os "meggylé"-vel, s hogy a fogyókúrát is folytassa kénytelen-kelletlen az ember jánya, hát light változatban. De nem baj, valamit enni kell. Ha majd ismét nem telik semmire, marad a tészta tésztával. Millió köszönet és hála érte a csajszim apjának!
2009.10.02. 21:30

 

 
Kezd a nemlétezőm kilenni saját magammal, de nagyon! Fél pillanat alatt úgy el tudom "szórni" a pénzt, ahogy az elő van írva! :(
De az ebéd finomra sikeredett: ha mi összefogunk, akkor "nagyon ízletes" ám a dolog! :) Kelbimbóleves - amolyan kanál-megállós módon -, rippropp, rizibizi, aztán csokival leöntött kakaós nápolyi, hozzá 100%-os narancslé... Mmmm!!! :) Isteni finom lett! :) :) :)
2009.10.02. 16:40

 

 
De basszus, ekkora szelet?! :o És én betegen induljak a kisasszonnyal dokihoz ilyen szélben... fú! Na mindegy, kénytelen vagyok...
2009.10.01. 15:57
 
 

 

Szólj hozzá!

2009.07.17. 12:58 - 2009.10.01. 15:56

2011.03.28. 23:22 bopci

Miket nem találok...?! :o

Mit tehetnék érted
( 1989, Halász Judit: Ismeretlen ismerős )

Én nem születtem varázslónak
csodát tenni nem tudok
És azt hiszem, már észrevetted
a jótündér sem én vagyok
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság
Úgy érezném, vannak még csodák

Mit tehetnék érted
hogy elűzzem a bánatod
Hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot
Hát mit tehetnék érted
hogy a szívedben öröm legyen
Mit tehetnék, áruld el nekem

Nincsen varázspálcám
mellyel bármit eltüntethetek
És annyi minden van jelen
mit megszüntetni nem lehet
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság
Úgy érezném, vannak még csodák

Mit tehetnék érted
hogy elűzzem a bánatod
Hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot
Hát mit tehetnék érted
hogy a szívedben öröm legyen
Mit tehetnék, áruld el nekem

Nincsen hétmérföldes csizmám
nincsen varázsköpenyem
Hogy holnapra már máshol leszünk
sajnos nem ígérhetem
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság
Úgy érezném, vannak még csodák

Mit tehetnék érted
hogy elűzzem a bánatod
Hogy lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot
Hát mit tehetnék érted
hogy a szívedben öröm legyen
Mit tehetnék, áruld el nekem


A második dalt annak küldöm, aki tudja, hogy neki szól - remélem legalábbis... :)

https://www.youtube.com/watch?v=npfgZtW1Bwg
https://www.youtube.com/watch?v=ahma7wz5P1o&feature=related
2009.10.01. 15:56

 

 
Mai mérleg eddig: 2 db Coldrex, 500 mg C-vitamin, egész napos fekvés. Eremény: SEMMI! :(:(:(
2009.10.01. 14:42

 

 
No meg a kisasszonnyal az ágyban is szoktunk bohóckodni :)

Viszont most már bebújok a finom meleg husikámhoz, hogy talán felmelegszem tőle/vele/általa, mert igencsak hidegrázásom van...
2009.09.30. 22:36

 

 
Bekaptam valami vírust már megint. Egyre jobban szarul vagyok: be van durranva az egész fejem, fáj - pardon, szétmegy - a torkom, taknyolok, de ezerrel. Mint ahogy Rudolf Péter barátunk mondta: ez nekünk így nem jó. Bevedeltem vagy három liternyi gyümölcsteát (multivitaminost ám!), de semmi eredmény. Emellett isten tudja, hány mg fájdalomcsillapító-szerűség van bennem... de SOK!

Fotózások és az ő eredményeik:
2009.09.30. 22:29

 

 
Gazdagodtam így délelőtt közepén egy hólyaggal. Nem örvendezik nékije pici lelkem. :( Kellett nekem hozzáérni a forró serpenyőhöz! :(
2009.09.28. 11:34

 

 
Nadeügyesvagyok! :( Felmásztam - másnaposan - a plafonig, égőkicserélni, ugyanis tegnap nagyberuházást tartottunk, égőt vettünk. Nem, nem estem le, akárhányan is kívánták a halálomat, kénytelen vagyok letörni a jókedvüket, élek. :p Tehát kiderült, hogy nem is 15-ös, hanem 11-es, ami most van bent, és finoman szólva egyáltalán nem csodálom, hogy anyám nem lát mellette. De nem jó a foglalat, ami van az új égőben. Ergo lesz egy újabb utunk doktor néni után - meg a lakáseintézés után - a tecsóba. Gyajjj... bár... asszem doktor nénihez nem is kéne most menni, ugyanis a cucc még csak most vizsgálódik, és kell neki vagy 3 nap, míg elküldik a dokinak. Hümmm...

Hogggyafenemegesziamocskospofáját...!!! :P :P :P

No gózás cappuccinozni. Ha valaki kér, még most szóljon! :)
2009.09.28. 09:37

 

 
Elég jó dolog a kb. 53 fokos hp 100%-os narancslével, főleg, ha az ember jánya előtte berámolt már vagy két üveg jófajta sört. Hozzávéve, hogy nem szokása inni, könnyen kitalálható, hogy kitörő jókedvvel rendelkezik...
Egyéb információk: az ÁNTSZ-től hazaérve - egy sürgős WC-látogatással kibővítve a repertoárt - nem kifejezetten találkoztam már ehető mennyiségű kajámmal - ezek szerint tényleg ízlett anyámnak. Hogymikvannak...?! :o
Asszem télleg Kispál rajongó leszek. Főleg, hogy érzem a melegedő-sülő gombás pizzám illatát. Hogy ez most hogy jön ide konkrétan, hát azt nem tudom, de így van. Mikor is lesz koncert...? Hümmm... No minnyá meglesem...
Ja, igen, tudom, nem kéne a sört keverni hp-vel, de hát evvan. Akire hallgatnék, az... hogy is mondjam, hogy ne legyen újfent sértődés belőle... nem látja, mit csinálok.
2009.09.27. 23:08

 

 
...majd a felvágás után:
2009.09.27. 17:13

 

 
És a végső krejálmány:
2009.09.27. 16:30

 

 
Sorrendben a képek:
2009.09.27. 16:29

 

 
Mindjárt kész a rakott zöldbabom. Csak egyetlen apró, iciri-piciri probléma van vele: alig fért bele a tepsibe!!! Egész konkrétan fogta magát, és kifutott, szóval füstös íze is lesz a kajának, de mindegy. Csak azt nem tudom, mikorra fog elfogyni, lévén, hogy a kisasszonynak ismét pocakmenése volt, és megint nem érte utol magát. Fő, hogy elindultunk a játszótérre - apához. De lefotóztam ám a dolgot! Legalábbis mielőtt betettem a sütőbe.
Valahol a környéken jó nagy baj lehetett vagy nem tudom, mi, ugyanis négy(!) tűzoltó autó jött szirénázva, de befele a város fele és a külső sávban. A haonon nem találtam semmit róla. Majd később talán lesz valami.
2009.09.27. 16:14

 

 
Szépjóreggelt mindenkinek, aki olvas!
Tegnap este egy olyan, de olyan csodásan megrendezett színi előadás végét tekintettem meg, hogy eszméletlen! Főszereplők: P., A., T., Miki.
Mellékszereplő: G.
Rendező: trónbitorló őfensége

Komolyan mondom, egy többestés filmet lehetne lassan csinálni az egészből!!!

A tegnapi napom amúgy leginkább SZAR volt. A kutyink meghalt. Valószínűleg bélcsavarodásban. Egy szegény, tündéri kis jószág! :(

De a drágámnak előkerítettem valamit, és remélhetőleg érti, miért van itt és most ez a link:

http://www.youhttps://www.youtube.com/watch?v=phYWLOotC7Mtube.com/watch?v=phYWLOotC7M
https://www.youtube.com/watch?v=phYWLOotC7M
2009.09.26. 09:27

 

 
Szóval apa csinált tűzijátékot. Ez onnan jött, hogy a Télapu 3 elején van a tűzijáték, és ez Panka szerint jó dolog. Az viszont nagyon nem, hogy itthon kell lennie a kisasszonynak - újfent rájött a hasmenés. Anyámat meg imádom, de nagyon! Mondtuk, hogy megy a hasa, erre mit ad neki? Kakaós csigát, almát, ilyen-olyan valamivel megkent kenyeret...! Kezdek csodálkozni, hogy fel tudtam nőni mellette!

Most meg nemsoká indulászunk vért adni. Kajálás már volt - ha valaki kért volna a rakott krumplimból (ha jól számolom, vagy 6 réteg volt összesen, anyám szerint finoman szólva pocséklóan csinálva a dolgot, ugyanis mi az, hogy tele van pakolva tojással meg kolbásszal, nemcsak egy pár karika van az egészben, plusz dupla doboz nagy tejföl...?! Felháborító vagyok, komolyan mondom!!!), sorry, szólt volna hamarabb és kap, de most már így járt... viszont többet nem hallgatok Ferire, az tuti! Mi a francnak kell elrontani piros porpaprikával?!?!?! :(

Cappuccinozom... Classic. Forró. Habos. És.... nyammmmmmm...!!! Csak máskor nem fogom ilyen habosra hagyni, mert úgy nézek ki, mint akinek... ööö... nem éppen cappuccino-hab ment a szája szélére...
2009.09.25. 12:26

 

 
Megtaláltam a gulyásos képeket. Vagyis a gulyás"leves" képeit. Nem volt kifejezetten folyékony. Amolyan megáll-benne-a-kanál-féle lett. És megkaptam, hogy mekkora hülye miki, hogy ilyen kaját hagyott itt. Vagyis... olyan nőt, aki ilyen kaját főz. :)
2009.09.24. 13:27

 

 
Mi a fenéért kényszerítenek engem rá, hogy full köcsög legyek???

No, más. Tegnap sétálgatást végeztem. Úgy nagyjából több, mint másfél órányit. Éjszaka. Visszafele már igencsak ittas állapotban. Jó volt! :) Azért az mókás volt, hogy beszóltam anyámnak: minnyá gyüvök, 10 perc, és órák múlva jöttem csak vissza... :) Na igen, azzal voltam, hogy sétálok egyet itt lent, erre hát nem egy kocsmában kötöttem ki, söröskorsók társaságában...?! Igazán kár, hogy nem volt ott a fényképezőgép. Lehetett volna vagy két ééééérdekes fotót csinálni - rólam. Biztos volt egy fejem! :)
2009.09.24. 08:24

 

 
Húúúúúha, mennyi agyalás van még előttem az éjszaka folyamán! Ahogy elnézem, ittlevő pasi híján nuku szex... na majd a segédeszköz...! ;)
2009.09.23. 21:54

 

 
Francba, elég drágák ezek a színházjegyek! Pedig ha törik, ha szakad, el fogok menni színházba. Ha mást nem, az Aidát megnézni. Érdekel. Mondjuk az igazi álmom Az Operaház Fantomja élőben, de hát... valljuk be... Debrecen egyik színházterme sem kifejezetten alkalmas ennek a bemutatására... Pedig baromi nagy élmény lenne!!! :) Az árak meg kizárt, hogy olyan nagyon többe kerüljenek, mint itt. Konkrétan 3000 Ft egy normális jegy. Perszepersze... van kevesebbért is - nagyságrendileg -, én viszont nem az előttem ülők fejét szeretném látni tucatszámra, hanem az előadást. Van egy fura elképzelésem, mi? Komolyan mondom, felháborító vagyok!!!
2009.09.23. 19:35

 

 
Valamiért kezdem érteni, miért akartam mindig is megnézni élőben A padlást. És valahogy sejtem, hogy ez miért nem fog soha megvalósulni. Tegnap megtaláltam a DVD-k közt a Kaszás Attila-féle felvételt... meg Hegedűs D. Géza... meg Balázs Péter... meg Rudolf Péter... megsatöbbi...

A trónbitorló kezd úgy támadni, ahogy vártam tőle. Nem baj... tudom, mit akar, tudom, hogy lehet leállítani, tudom, hogy kell kicsinálni. Eszméletlen jó érzés, hogy valamit "tudok", és ha engednek, akkor meg is teszem! :) Bár... lehet, engedélyt sem fogok kérni rá, csak cselekszem.
Ezek után már csak egy dolog marad neki, ahogy tud támadni, de azt nem ajánlom.
2009.09.23. 14:41

 

 
Sikeresen fel van b*va az agyvizem. Mit képzelek én magamról, hogy "mosok"?! Emellett a fő köcsögségem, hogy ki tudom számolni, melyik villanyáram-zabáló berendezés mennyit eszik, és amit én fél órára "bekapcsolok", az kevesebbet eszik, mint az a rádió, ami gyakorlatilag az enyém, de anyám lenyúlta, és éjjel-nappal bömbölteti. Ja, és hogy én mekkora egy főszemét vagyok, hogy nem tojással volt tegnap lekenve a pogácsa, és én erről nem tájékoztattam őnacccságát! Ja, juteszembe, bennem nincs annyi becsület, hogy ezt eláruljam anyámnak, főleg, ha itthon sem vagyok, hanem dolgozom! Fúúúúúúúúú!!!!!
Kezdek eljutni oda, hogy ütök ám, de hirtelen! Most kéne egy szál színnivaló, de nagyon gyorsan!

Valamiért van egy olyan érzésem, hogy Panka igencsak szereti a csúszdát/hintát/egyéb más, szülők szeme láttára végrehajtott dologként igencsak veszélyes mutatványt.
2009.09.22. 09:45

 

 
Hümm... asszem ezt a mosógépszerelőt megtartom... úgy néz ki, meg van javulva a mosómasinéria! :o Ez főleg azért érdekes, mert tudtommal az elektronikájával volt valami gáz, most meg majdnem semmi baja! :o

Panka meg hajnalban elkezdett hányni. Csodás hétvégi reggeli ébresztő, mit mondjak...?! :(

Na most vagyok cseberből vederben. Három ember három különböző dolgot akar. És mind rajtam akarja kiélni magát. Fasza! :(
2009.09.19. 08:59

 

 
Öregen, fáradtan, vén csoroszlya-képpel, smink nélkül, át... ööö... bulizott éjszaka után, megsatöbbi. (Igen, ivottat jelent, ahogy látszik is a fejemen.) Amúgy meg baromira elegem van a környezetemben élőkből, de totálisan! Család-munkatárs-főnök... na ennyi elég kezdetnek. Mondhatni: inkább fel se keltem volna ma...!

De a mosómasina legalább készen van. Ha minden igaz, műxik. Elég nagy meglepetést okoztam vele, hogy nem, nem 800-as, csak 600-as a fordulatszáma. Ilyen-olyan ketyere kiégve, alkatrészek tönkremenve, zárlatosan, stb. És nem élt volna tovább egészségesen, ha Calgonozok, akkor sem...

Most pedig nekiállok kenyérsütni. Mert nincs is annál jobb, mint amikor a friss kenyér illatára ébred az ember jánya reggel... :) Hála a kenyérsütőgép feltalálójának és annak, aki lehetővé tette, hogy itthon érezhessem ezt a fenomenális illatot! :)

De miért vagyok még mindig ilyen hót beteg??????? Ennyi alkuhukk benyakalása után már ideje lenne helyrejönnöm, nemdebár?!
2009.09.18. 21:21

 

 
Kuty. Idefix. Töpszlix. Fickó. Vaú. Négylábú Bűzmasina. Szajos död. :) Ő:
2009.09.16. 17:01

 

 
Annyira, de annyira "aranyos" momentumot kaptam amúgy reggeli áldás-gyanánt! Bekapcsoltam a mosógépet. Valamiért nem tudja szívni a vizet. Ugyanazért, amiért a csapból sem folyik. Anyám lement, körbeérdeklődni: hát a jó nagy környéken sehol nincs víz. Se a boltban, se a zöldségesnél... Kössz, csak vagyok. Állítólag reggel körbeszaladt egy autó, hogy nem lesz víz 13 óráig. Ezzel csak annyi a probléma, hogy fent voltam, és speciel én nem hallottam. Hátul a zöldséges előtt elszaladtak, oké, de azért könyörgöm, van egy háznak átmérője is, főleg, ha a másik oldala főútra néz (nem is kis forgalmúra), és ott is laknak, de halvány segédlila fingjuk nincs a lakóknak róla, hogy bármi probléma is lenne ezzel a dologgal!

Baromi guszta reggelit csináltam, hehe! :) Füstölt-főtt tarja, sajt, uborka, paradicsom, majonézes torma... isteni finom lett! Csak az a kár, hogy nem tudok most kávét inni hozzá, se teát (víz híján).
2009.09.15. 10:14

 

 
Retusoztam. Eredménnyel. És köhögök egyfolytában, mint a nemtudommi. Ehhez egyéb, felettébb gusztustalan dolgokat művelek - vagyis ez a vírus vagy mi a fene csinálja a késztetést bennem, de elég rendesen -, szóval csúnya vagyok. Így néztem ki tegnap:
Az ótók pedig az iwiwre is felkerültek, mondván, sok ótó kis helyen is elfér... :)
2009.09.14. 15:15

 

 
Ja, most már tudom, 45 fontos csúzlival lődöztem. Csoda, hogy nehéz volt elsőre? :) De kaptam ám dícséretet is, hogy a női méretek azért kb. 25-30 fontosak, és én erős jányka vagyok ezek szerint! :)
A digisek meg tehetnek egy szívességet, de azt egészen komolyan és nagyon... nyajjjákkiaseggemet!!! Irtózatosan zabos vagyok rájuk! Debrecenben izélnek felvenni a telefont, Bp-re kell szólni, hogy gyerekek, hiba van a mátrixban, tessen megjavítani, de izibe\', és csak nem csinálják meg. Mondhatni hiperszuperübereltnagyonjó! :(
Anyaros doki bácsinál voltam most. Valamilyen József a neve. De tényleg anyaros volt. Főleg, hogy antibiotikum helyett fájdalomcsillapítót írt ki nekem. Tán olvasta valahol, hogy most az kéne nekem, de vodkával mixelve vagy mi...?! :)
Ez is jópofa dolog... hétvégén vagy Vekerin vagy nálam lesz bográcsozás. Jó, hogy szóltak nekem. De nem baj, én csak örvendezek neki. :) Bea-féle szervezés, aggyadneki! :) Hideg... persze! na most idézek :)
\"éjszakánként kint hűvös van, de egy jó tűz mellett, sápadtrészegen szerintem ugyanmindegy...\" :) :) :)

Tényleg... ki kéne vinni a légpuskát és patkányokra lődözni! :) Jóvanna, élő állatra (sőt, döglöttre sem) tudok rálőni, egyszerűen nem megy!
2009.09.11. 18:36

 

 
Asszem újfent elkezdek lődözni. Csak ember ne kerüljön a csúzli csövének lövésirányába... Ja, és senki ne húzzon fel kb. ma délután (se), mert esetleg képes lennék a céltáblára kirakni a fotóját, és szíííííítlőni a fejit nékije! :)
2009.09.10. 12:26

 

 
Anyámtól este megkaptam, hogy ő tudja, hogy én fel vagyok darabolva miki által, bepakolva egy zsákba, és istentuggya, hun, de elásva is. Na kössz... ezért körbetelefonálta a fél világot. Szerintem finoman szólva ittas állapotú bódultság következménye a fantáziálgatása...
Főleg, hogy a hűtőben a nem az ő számára megvett bor az ő gyomrában landolt, közben neki egyáltalán nem jó (cukorbeteg ember és a nem száraz bor esete... fú!:(), és utólag közölte velem, hogy megitta.
2009.09.08. 05:52

 

 
friss retus - kissé nagyon gagyi lett, de mindegy, evvan...

No, lépek innen, dógom van még, jó sok (vodkamegvétel és hasonló egyéb nyalánkságok)...
2009.09.03. 21:34

 

 
Miért érzem úgy, hogy egy fabatkát sem ér most már az életem? Miért érzek arra késztetést, hogy betömjek egy teljes doboz altatót/nyugtatót, aztán lehúzzak egy üveg vodkát (amit köztudottan utálok)? Miért van, hogy nem akarok holnap reggel már felkelni???

Talán mert elment a józan eszem... vagy soha nem is volt?
2009.09.03. 19:04

 

 
Komolyan mondom, most kapok agybajt, de nagyon!!! Honnan a jó fenéből szedjek én most össze cirka 230 000 Ft-ot??? Hoggggyagránátcsapkoggggyonbele....!!!!!!!
2009.09.03. 16:41

 

 
Újabb előrelépéseztem. Ha nem írják alá velem holnap a szerződést, akkor vagy öngyilkos leszek, vagy egy jó nagy hülyeséget csinálok és hétfőn beíratkozom. Hogy hogyan fizetem ki, arról még halvány segédlila fogalmam se nem van. Hátha lesz annyi szerencsém, hogy az ügyvédeméktől becsinál egy csúnyán viselkedő egyén, és fizet, mint a köles. Bár úgy lenne...!
2009.09.03. 15:57

 

 
"Ha valaki a jóságnak és szeretetnek csak egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába: életének megvolt az értelme."

Akkor most már ki is nyírhatom magamat... ide azzal a nyugtatóval és nagyüveg vodkával!!!
2009.09.02. 19:07

 

 
"Szerelemre nem kényszeríthetsz senkit, de az esélyeidet megnövelheted."
/Fegyvernepper c. film /

Nos, ennek a mondatnak az elejét elég erőteljesen tudnám anyám figyelmébe ajánlani. Nem szeretem a zsarolást, fenyegetést, főleg, ha az én életemről szól a dolog és a lányom a célpont.
2009.09.02. 17:54

 

 
Kezdem unni, de nagyon, hogy mindenki akadályoz mindenben. Sőt, mondhatni a nemlétezőm kivan mindenkivel! Most összeszámoltam: kb. a munkám felét nem tudtam megcsinálni egy drága aranyos emberke miatt (igen, Miki az), mert ő megsértődik és szarik mindenre maga körül. Hát kössz!
Anyám meg tegnap felhív fél 7-kor, hogy 10 percen belül legyek ott nála. Naná! Kissé arrébb vótam. Könyörgöm, nem 10 perc hozzá az út, nagyon jól tudja!
A munkaügyisek meg ha minden igaz, átvágták a fejemet, de nem gyengén. Ha tényleg így van, leordítom az egész bandát!
Tegnap tankolásnál miki előkerült csak úgy a semmiből. Na jó, ez nem igaz, hogy a semmiből, mert éreztem, hogy valahol ott van a környéken. Ma meg megkérdezte tőlem - telefonon!!!-, hogy ugyan mit keresek én tankolni. Nem is tudom... talán ha valaki jogsit akar szerezni, akkor a tankolást is meg kell tanulnia, nem?!
Amúgy köszönöm, jól megy a vezetés. Feri beszólt, hogy na pont olyan idegállapotban nem kéne vezetnem, mint amilyenben vagyok egy ideje. Hát, mit mondjak... megyek vagy 3-4 km-t, és annyi idő alatt le is nyugszom... hülyén hangzik, tudom, de ez van.
Vasárnap azért volt egy érdekes megnyilvánulás. Délelőtt oda-vissza furikáztunk a tanulós kocsival Db és Józsa között, aztán vissza kellett másznom Józsára a gyerekkel. Fasza, mondhatni! :(
Most meg azon morfondírozom, hogy Vajdáékat megtiszteljem-e azzal, hogy szoknyában vándlizok oda. Lehet megcsinálom...
Ja, Zsóti bácsi szerint jó a hajam. :), szóval franctuggya... anyám természetesen leugatta a sörényemet, hogy milyen ronda, hogy Karádi Katalin vagyok rossz korszakában. Mégis mit várhattam volna tőle...?!

No most gó anyámho\', átvedleni, mert nem érek vissza időre...
2009.09.01. 12:49

 

 
Fruzsiék :)
A második képen az a fehér ruhás, valami "csomagot" cipelő egyénke én lennék... (az a "csomag" az egyszem jánykám:))
2009.08.26. 15:42

 

 
Anyámnak ismét osztálytalálkozója van/volt ma. Ezek a 60-on felüliek...?! Hogy mennyit nem osztálytalálkoznak...?! Felháborító!!! :) :) :)

Mi meg a csajszimmal rohangálást rendeztünk, de eléggé überelve. Fotócsináltunk. A címlapgyanús fotóból. Vagyis... kinyomtatva a műremek. :)
2009.08.07. 20:13

 

 
Emmeg erősen címlapfotó-gyanús :) ismételten :) :) :)
2009.08.06. 21:33

 

 
Áldozom magamat felfele a jövő manikűrösének oltárán. Feri személyében. Határozottan biztató a működése! :) Főleg, hogy tövig vagdostam a karmomat, és úgy kapott most vagy 3 réteg baromi szar lakkot. De nem veszek többet ilyen akcijós francnyavalyát, akármennyibe is kerül a többi, ún. normális.
Ja, Panka most vérvétel-maradéktól szenved. Majd meglássuk, mi lesz belőle. Lehet, megvan a baj, ami miatt évek óta szenved. Érdekes... mindenki másfele indul kifele, de az utóbbi időben eddig szinte csak a klinikán levő fiatal (!) dokinénik mondanak olyat, amin lesek vagy kettőt-hármat, és a végén nekik lesz igazuk, eddig meg félrekezelte a nőszemélyt mindenki.
Ja, vannak mai képek. A levendulabokrok esete a zümivel - és velünk. :)
2009.08.06. 21:32

 

 
Képek feltéve. Tessék ijedezni mindenkinek! :) :) :)
2009.08.05. 12:51

 

 
Voltunk klinikán. Meg megyünk holnap is. Kedves voltam, nőies, anyaros, és főleg anyuka. Így hát sikerült a dolog. De asszem inkább... ja, nem, nem jó. Holnap délután lesz doki, mi meg 8-ra megyünk újra. Másik időpontot meg csak szeptemberre kaptunk, szóval egy napot tuti hiányozni fogunk az oviból. Főleg, ha kitalálom (mi több, meg is valósítom!) az elképzelésemet, hogy még allergológiára is bemegyek időpontot kérni a csajszinak. A talpán ugyanolyan kiütések vannak, mint nekem van, amikor egy allergén anyaggal találom szembe magamat. Vagyis a szervezetem. Gyajjj, hogy nekem mennyi nyűgöm és problémám van! Ráadásul miki se akar az istennek se eltakarodni onnan! :( A TV-met kölcsönadta egy jó ideje 3 napra, még mindig nem kaptam vissza. Lehet, hogy tényleg az lesz, hogy odaállítok vagy két nagydarab háromajtós duplaszekrénnyel, és közlöm, hogy sorry, gyüttem a kőcsönadott tévémért, ami egy pindurkát több ideje van ott, mint ahogy én kőcsönbeadogattam. Bunkóság, de evvan...
Tegnap este meg majdnem belemásztam amúgy ököllel a képébe. Közli, hogy a lefoglalt csp-t (családi pótlék) adjam oda neki (holott nagyon jól tudja, hogy egy inkasszó mellett neccesen lehet hozzájutni a számlán levő összeghez, gyakorlatilag szinte sehogy), mert elfogyott a dohánya, és azt akar venni belőle. Nem, nem kaját, vagy hasonló, hanem DOHÁNYT!!! Miazannyakínnyanemkéneneki...?!?!?! Amikor meg rákérdeztem egy-két dologra, a válasz az volt, hogy hát ő fizeti a hitelemet. Persze! Azért van rajta vagy 4-5 hónapnyi elmaradás kamatostul, mert ő fizeti! ELEGEM VAN, DE TOTÁLISAN!!!!!!! Esküszöm, életem egyetlen jó dolga az, amikor bejöhetünk Ferihez. Legalább pár perc-óra nyugim van. Állítólag \"ragyogok\". Tényleg? :)
Jussa eszembe, minnyá előkerítem a fürdőrucis képeinket a kisasszonnyal, és felpakolom ide. Hadd szörnyülködjön mindenki, aki asziszi, értelmesen nézek ki! :):):)
2009.08.05. 12:29

 

 
Asszem mégegyszer nem próbálok meg bevenni egy dupla-tripla S-kanyart. Csúnya jószág. Főleg kb. 80-nal. Kömöperhö. Veszélyes a dolog. Főleg, hogy eredetileg szőke vagyok és állítólag nőből. Bár... franctuggya...
2009.08.04. 11:44

 

 
Vörös tea, fehér kristálycukorral, zöld mentalevelekkel. Ja, és rengeteg, de rengeteg jégkockával. Vagy inkább jégkásával. Meg amolyan jófajta málna sorbet. :) Ez kéne, de nagyon gyorsan!

Hékás! Nem lesegetni kéne ám, hanem hanyatthomlok repdesni, de ezerrel, hogy megtudd, a fekete mennyire fekete! Koffejinbomba...? ;) (Tudod Te, hogy neked szól! :))
2009.07.29. 21:25

 

 
Van mai képem, hehe:) Elvileg menyasszonyi ruha from Firenze. :) Oszt rajtam van. Hehe! :) Nem sok látszik belőlem, de élőben azért jobb, mint képen. :) Igaz, itt egy számmal nagyobb rajtam, mint kéne, de majd meg lesz ódászolva. Legalábbis az Éva néni (aranyos egy nő! :)) aszondotta. És ha ő aszongya, akkor úgy is van ám!
2009.07.29. 17:16

 

 
Ööö... nókomment :)
2009.07.28. 15:24

 

 
Ifjú "szerelmespár" :)
2009.07.28. 15:20

 

 
nyelvnyújtogatós - tök sirály! :) Meg a nőszemély lenni egy kis disznó, de totálisan sárosan, koszosan, piszkosan, ergo: ő lenni egy gyerek :)
2009.07.28. 15:13

 

 
lovaggal :)
2009.07.28. 15:11

 

 
még mindig :)
2009.07.28. 15:10

 

 
Sokholdas micsodás-játékos képek :)
2009.07.28. 15:08

 

 
És itt vagyunk, mint idijóták a néddddzeten, ill. köbön. :)

Ha pedig valaki csúnya szándékkal óhajt közeledni felém, ilyen fejet tudok vágni, szóval asszem elég ijesztő dolog. Tessen rettegni ám tőlem! Főleg, ha ilyen fejet lát tőlem élőben, mert az jelent ám valamit, ráadásul nem a legjobb dógot! :P
2009.07.17. 12:58

Szólj hozzá!

2009.05.14. 09:37 - 2009.07.17. 12:56

2011.03.28. 22:56 bopci

Olyan jót vigyorgásztam tegnap, hogy ihaj! Tudniillik történt az úgy, hogy a trónbitorló belesétált a csapdácskámba. Tegyük hozzá, előtte igen csúnyán felhúzták, kishíján kiabált, de olyan grimaszokat vágott, hogy csuda! De sikerült! Belesétált! Pötyi szerint jobban bele kellett volna utána még másznom a témába, de már mindegy. Egy halovány dolog azzal a... azzal kapcsolatban, amikor nem a falról kaparásztam le a festéket dühömben! :)
Ja, itten van ni pár fotó, amiket fel fogok tenni. Az első a SÜNSÜNSÜN!!!, ami viszont nagyon gyorsan és ügyesen és überjól elbújt a levelek alá valahova. De OTT VAN! :) Mi tuggyuk. :)
A másik képnek meg legyen az a címe, hogy kölcsönpuszi visszajár :)
2009.07.17. 12:56

 

 
Imádom a csűrés-csavarás-kavarást! Főleg, ha mindez a köbön történik... :(
Tegnap este - pardon, ma hajnalban - rájöttem, hogy a citromos Gössert nem nekem találták ki. Főleg, hogy az elfogyasztása után kiütésekkel lettem teli. :( No mán mindeggy. Evvan. :(
Mesi meg olyan finom illatozó pörköltöt főz - legalábbis asszem, az lesz -, hogy eszméletlen! A folyosón érződik. :) :) :) (Természetesen azok a vadbarmok a trónbitorlóval az élen nem jönnek. Ők tudják. De én járok jobban, hehe! :):):))
2009.07.11. 11:48

 

 
Ééééééééhes vagyok!!! Rájöttem, hogy valami nagyon nem stimm nálam. Korog a gyomrom, a hasam meg akkora, mint egy minyimum félidős terhesnek. Borzalmas a tehénségem! :( El vagyok tőle kámpicsorodva. :( Vagyis magamtól. :(
2009.07.09. 18:38

 

 
Rájöttem valamire. Konkrétan arra, hogy rühellem a vadkendert. Meg a fűpollent. Meg ezek szabad arányú keverékét. Főleg, ha úgy vágják a füvet, hogy tuti nem lehet kikerülni. Brrr!!! :( Szétdurran a fejem! :( Szemöldöktől hátra, egészen a nyakamig. Borzalmas! Nem macska, meg hasonló egyéb nyalánkságok, "csak" szétdurran. Szóval most be vagyok gyógyszerezve, de nem igazán akaródzik neki használni. Szegény én!!! :(:(:(
Az előbb vigyorogtam egy jópofát. :) Eddig aszittem, ez a TV2 társkeresője bizonyos értelemben. Hát... asszem tévettem. Benkő Dani leseget itten a VIP dobozkában szépen komótosan. Márpedig az őféle műsor az RTL-en lesz. Feltéve, hogy lesz rá jelentkező. Tényleg érdekelne, mennyien jelentkeztek egy ilyen ember mellé társnak. Bár... nem tudom... végülis aszem Soma Mamagésának igaza volt abban, hogy egy rendkívül összetett személyiségről van szó. A borzalmasan művelt és a trehány, nemtörődöm ember különös keveréke. No mindegggy...
Vótunk Feriéknél. Ferike egy hatalmas nagydarab gyerek. De télleg. A combja nagyobb, mint a Pankáé, pedig van köztük vagy... ööö... pill., számolok... 4,5 év. Saccperkábé. És eszméletlen anyaros kis (nagy!!!) kölyök. Úgy tud nézni, hogy... fú! Az öccse szintén. A maga két hetével. De arra a kis... minipasira tuti bukni fognak a csajok! Feltéve, hogy hízik egy pirit, mert szerintem 10 dekát nem szedett fel születése óta. Én is kéjek picibabát...!!! (Célszemély, úgyis tudom, hogy olvasod, szóval mi a gránátos fenére vársz?!?! Ilyen tempóval elég soká fog összejönni az a kistesó... :):):))
2009.07.08. 19:32

 

 
Rájöttem egy nagy igazságra - újfent. A kert az egy olyan dolog, amit szeressek. Főleg, ha ott vagyok és kuss-pissz mindenkinek a környezetemben. A barackjaim meg akármilyen éretlenek is, akkor is szeressem űketet.
Másik igazság: a repülő azért kanyarodik balra (ergo kondenzcsík-balrafordulás), mer' a géppppjárművezető beivott és elalutt a volánnál. Ehh. :)
Harmadik igazság: a Lujza nevű katicabogár-féleségnek van egy olyan furcsa szokása, miszerint vagy pasiból van, és én láttam félre, vagy nőből van és minyimum biszexxxxulális, de tény, hogy az én ruhám alá akart bemászni inkább, minthogy a földön szaladgáljon ezerrel.
Negyedik megfigyelésem: a napfény egy olyan dolog, ami erősen tud sugározni, méghozzá olyan mértékben, amikor már az ember jánya - én - szédeleg közben, és furcsákat tud mondani/írni/gépelni.
2009.06.30. 14:37

 

 
Na igen... én csináltam. Ergo: éles lett a kép! :)
2009.06.28. 15:05

 

 
Bal láb-fel volt eredetileg a jelszó. Namostkéremtictelettel... ettetet végrehajtatni minden olyan személlyel, akinek az alkuhukkszintje magasan a vezetéshez szükséges határon túl van...?! Csúnya dolog volt tőlem, na!
2009.06.28. 15:04

 

 
Emmeg mán a második kocsma utáni, uccsó busz-elmenetel utáni furcsafejjel készült csajok-kép - mikiék belepofátlankottak...
2009.06.28. 15:02

 

 
Pénteki nem várt kocsmaközi túra fényképei. Ez még az elsőben készült, a Jerikón. Keményen földrajzi sör-reklámozok ám, de izibe! :) Tiszai meg Soproni. :) De nem attak Szőke Ciklont ám a dögök, nem ám! A gonoszak!!! :)
2009.06.28. 15:00

 

 
Kajafőzőskertimulaccságvagymi...
2009.06.19. 18:58

 

 
...akárhanyadik :)
2009.06.19. 18:54

 

 
3-an párban és egy egész jól elkapdosott kép - köszi, Feri! :)
2009.06.19. 18:52

 

 
...ehh... vajh' kinek van valamilyen múúúúútttya...? :)
2009.06.19. 18:51

 

 
...2 :)
2009.06.19. 18:50

 

 
...
2009.06.19. 18:49

 

 
újabb fotók - főleg azoknak, akik már unják :p
2009.06.19. 18:49

 

 
színpad
2009.06.19. 13:33

 

 
Aranyos(i) :)
2009.06.19. 13:32

 

 
Tegnap Aranyoskodtam. Konkrétan elmondhatom: Aranyosi Péter bácsink \"karjaiban\" voltam. Legalábbis a jobb kezével amúgy derékilag találkoztam. Amilyen hatalmas nagy barom vagyok, az ott készült fotókat tartalmazó memóriakártya+kártyaolvasó ott maradt az ágyamon. Az üres lakásban - igezn, ez felhívás keringőre! :) \"He!!!\" :)
No de ami késik, nem múlik! Szóval lesz itten egy-két ééééérdekes fotó nemsokára - legalábbis remélem! :)
2009.06.19. 12:42

 

 
Ezen meg egészen úgy nézek ki, mintha csinos lennék... Jó ez nekem vajon???
2009.06.12. 20:17

 

 
Futkorásztunk :)

Jelentemalássan, aki hozzámvágna vagy 15 000 Ft-ot, arra nagyon, de nagyon tudnék bazsalyogni! :) Jó, ez vicc, de a lényeg, hogy nike NŐI futócipőt találtam a lábamra! Ez kurvára nagy csoda ekkora... tapmanccsal, mint amivel én rendelkezem! Szóval tessen szurkolni, hogy nyerjek a lotyón (5-ös lottó, a gyengébbek kedvéért). Ja, nem, nem otthonról netezek, tán ma iccaka lesz újra net otthon, de ez még kérdéses... Majd meglássuk...
2009.06.12. 20:16

 

 
Azoknak, akik keresnek: bekrepált a netem, és ki se látszom az intéznivalókból, megpróbálok visszatérni minél hamarabb.:(
2009.06.10. 12:16

 

 
Megvan a kedvenc dugós számom!!! :) Végre!!! :)

Félreértés ne essék, szó szerint dugós számnak kell érteni. Nem uborkát a konzervgyárban az üvegbe a forró gőzzel együtt ám!
Pénteken lazán benyögtem a rádiós csajnak, hogy akkor lesszíves a 6. sorozat 2. számának a címét. :) Vette a lapot. :) Ez volt az. :) IMÁDOM!!! (Mámmint a számot :))

https://www.youtube.com/watch?v=mXPUkrz7Uow&feature=PlayList&p=4104B39637F089C9&playnext=1&playnext_from=PL&index=35
2009.06.03. 09:53

 

 
Jelentem szarul kezdődött a napom eddig. Reggel elaludtam, 10 percem volt, hogy felöltözzek, a csajszi is, és beérjünk az oviba. Csoda, hogy nem sikerált a dolog??? :( Aztán amikor leértünk, hirtelen lefőttem. Kulcs nuku. Mámmint nálam. Most meg, hogy kivételesen csináltam 3 tojásból rántottát magamnak, leejtem a villát, lehajolok, felemelkedek, és durr, bebasztam a fejemet az asztal sarkába.
Ezek meg itt megint rákezdte, hogy Lajooooos...!!! Meg itt megy a pletyó az ablakomban. :) Szuper! :) Lám, mi érdekli a tetőjavító munkásembereket....! :) \"Teherautó! Lajos! Teherautó!\" - Nem mondod! :)
\"Zuhanós?! Te hülye vagy?\" "Kössél fel gyorsan egy karfixet, mert leváglak a kötélről!" :):):)
2009.06.03. 09:12

 

 
Tegnapi kép. Otthon, édes otthon... :) Igazság szerint a valódi otthonom van a háttérben...
2009.05.31. 19:31

 

 
Ez is szép fotó... :)

No, jóccakát mindenkinek!
2009.05.30. 00:47

 

 
Húúúúúú, de nagyon kipróbálnám...! :)
2009.05.29. 23:18

 

 
Kissé cikin jártam most nemrég. Tudniillik dógoznak itt a tető alatti részen. Én meg flangálok nagyban egy szál semmiben (bár Feri szerint ez nem semmi) a lakásban. Fazonka meg pont az ablakban ugrándozott amúgy kötélen. Frászt hozta rám! Azt se tudtam, hogy rohanjak ki a szobából hirtelen! :( Szegénynek szar pillanatai lehettek, hogy meglátott engem! :(
2009.05.29. 10:50

 

 
Ez már azért túl szép, hogy igaz legyen, nem? :)

Ja, igen, odavoltam. Komolyan mondom, nem értem az embereket. Rikító színű (nagyon rikító!) felső volt rajtam, kilógott a kabát alól, erre elémállnak, nem vesznek észre, megállnak előttem, belassulnak amolyan 0km/h-s sebességre, és slussz. Semerre nem lehetett ma senkit kikerülni. Úgy fel bírom húzni magamat rajta, hogy ihaj! Most is azt csinálom. Vagyis... már nem kell huzigálni, fel vagyok húzva rendesen.

Hogy én mekkora egy marha vagyok! Ha tudom, hogy az esőhöz az kell, hogy elkezdjek abalakot pucolni, komolyan mondom, megcsinálom egy héttel hamarabb! Tegnap is csak húzta a fejünket az időjárás, hogy persze, eső, vihar, stb., oszt lófasz a seggünkbe, semmi nem volt belőle. :( Ma meg...?! Na mindegy. Remélem ezek a háztető-festők leálltak mára már a festegetéssel. Így is anyámnál az oldalsó nagyablak csupa maszat lett. Pardon... valami glettes kulimász inkább.

Vajh' a spenótos pennémet mikor tudom megmelengetni (=mikor lesz annyira szabad a konyha, hogy odaférjek a tűzhelyhez)???
2009.05.28. 14:55

 

 
Legújabb krejálmányom :)
2009.05.28. 12:18

 

 
Kávét ide, de gyorsan! És lehetőleg vagy egy liternyit!!! Irtózatosan álmos és fáradt vagyok. 3 és fél órai alvás után nem is csoda, asszem...
A sütim amúgy eszméletlen finom lett - szerintem. Jó, a túró lehetett volna kicsit több benne, de mán mindegggy. A fele elfogyott - eddig. Majd Ferinek még menteni kéne belőle valahogy... :) Megérdemli! :)
2009.05.27. 12:13

 

 
Most vagy elbajszintottam vagy nem. De van rajta már zselé meg kókuszreszelék is... Íme:
2009.05.26. 18:59

 

 
Sikerélményem van!!!! :):):) Eddig nagyjából sikerált a túrós-epres sütim! :) Olyan finom puha, könnyű lett a tészátja, hogy csak lesek! Ráadásul szép magas! :) Örvendezek ezerrel!!! :) (Csak még nem tudom, ki fogja megenni...) Emígyen néz ki jelen pillanatban (bár még nem véglegesen. Asszem teszek rá még kókuszreszeléket. :)):
2009.05.26. 18:27

 

 
Na ne má\\\', hogy ekkora bunkóságot vigyen végbe egy internetes újságíró! Beteszi a mi cikkünkhöz az egyik legnagyobb ellenség régi (!) fotóját, mintha azok mi lennénk. Ajóidesannyukat...!!!
Ma megint voltam piacon. Felismertek, mondhatni. Na mindegy. Remélem, ma már lesz annyi lelkierőm, hogy nekiálljak megcsinálni a túrós-epres sütit...

Tegnap olyan helyen voltam, amiről álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen. Na ezt jól megaszondtam! :) Vajon hogy tud egy ilyen hely ennyi szépséget tartalmazni??? Egy modern gépekkel, ketyerékkel, csövekkel, drótokkal teli hely, mégis... mégis olyan... hülyén hangzik, hogy romantikus, pedig az. Az ember jánya felnéz az égre, a csillagokra, és minden rendben van. Legalábbis én úgy éreztem. Mintha a külvilág megszűnt volna létezni számomra. Amolyan megállt-az-idő-effektus volt. És mégsem. Nem értem, hogy lehet az, hogy Feri ilyen helyet tud mutatni nekem! Pontosabban: egy jóbarát által mutatott hely ilyen \"földöntúli\", különleges érzést váltson ki belőlem. Azt meg különösképpen nem, miért nem akar senki összejönni vele!!!!!!! Édes jó istenem! Én repdesnék örömömben, ha a pasim feleannyit tenne értem, mint ő (aki "csak" a barátom)! Komolyan mondom, nincs egyetlen értelmes női egyed a világon?! :o
2009.05.26. 13:37

 

 
Mai képek :)

Az első az új virágpiacnál van, a második meg - igen, jól látja, aki felismeri :) - a Barabásban, sajtótájékoztatás közben. Ja, jussa eszembe... a dötövön is rajta vagyok... ha valakit (nem) érdekel... :) Tuti! Most láttam! :)

2009.05.25. 18:52

 

 
A csajszim szerint így kell kinéznem egy portréfotónál - az egész alakost is mindjárt levagdosom ide, hogy jó legyen... ja, ő csinálta rólam! :)
2009.05.24. 17:37

 

 
Újfent rájöttem egy bölcsesség igazára. Azoké vagy, akiknek semmi vagy, akiké pedig nem vagy, azok számára több vagy a mindennél... Érdekes, hogy erre pont az érettségi találkozómon kellett rájönnöm - köszönet érte Csabinak. Komolyan mondom, nem tudom, hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy van pár ember - nagyon nem sok!!! - a környékemen, akinek egy-két mondatától fény gyúl a fejemben. A legszörnyűbb az, hogy általában a tőlem legmesszebb levő emberek azok, akik a legtöbbet segítenek nekem... Na mindegy. Egyszóval nincs túl jó kedvem... :(
2009.05.24. 13:52

 

 
Asszem holnap viszek be pogit az oviba. Feltéve, hogy ehetőre fog most sikerálni. Dagasztgatás meg keményen! :) Pók Ilona pedig védi a tojását/tojásait. Vagy mittudoménhogymonnyák... francba! Ilyenkor ciki, hogy gyenge voltam bioszból... :(
2009.05.21. 19:19

 

 
Kéremtictelettel... a pókicámat immár elnevezhetem Pók Icának, ugyanis az a nagy potroh rengeteg tojáskát vagy mit tartogatott, azért volt olyan nagy. És azért épített magának házikót vagy falat vagy mit, hogy biztonságban tudhassa az utódokat. Most hogy a fenébe fogom onnan kivarázsolni őket vajon??? Meg vagyok lűűűűűűve!!!
Indulászok. Majd meglássuk, mire megyek odabent... remélem sokra. És meg vagyok sülve-főve, de totálisan, nem csak lődözve!


(ezekhez meg no comment... aki érti, annak minek magyarázzam, aki meg nem érti, annak meg úgyse tudom elmagyarázni :))
2009.05.21. 14:58

 

 
...na most kapok agybajt, az tuti!!!
2009.05.19. 18:42

 

 
Nagyon durva fotót csináltam a fotómból! :) Na jó, én találok rajta hibákat, de mindegy. Már nem akarok nekiállni javítgatni.

Érdekes dolog... az országos plakát már megint az én tervem alapján készült. Ugyan nem van kikérve a véleményem, de az én sk-plakátomnak az országos változatát csinálták meg. Úgy kaptam meg Bp-ről, hogy na nézzem, az enyém alapján van készítve az országos plakát... hümmm... észrevettem... :) Sőt! Kellett nekem annak idején kikeverni egy megfelelő színárnyalatot, ami se nem piros, se nem narancs, se nem bordó, se nem kék, se nem lila, stb., azóta mindenki azt használja! :) Aszonta anyám, kérjek érte jogdíjat! :) Jó vicc! :):):)

Reggel csúnya dolgom volt. Elhúztam a függönyömet, és aszittem, egy bogár van rajta, le akartam lökni - hát, nem igazán örült neki. Aztán rájöttem, hogy milyen állat. Nem félek tőle/tőlük, csak nem láttam még ilyen fajta jószágot. És azt se tudom, neten hun lehetne megkeresni ezt a fajta pókincát. Mit pókincát?! Dögöt!!! :) Nagyon nagy. Befogtam egy üvegbe. Úgyis bijológus-kémikus van itt alattunk, igazán megnézhetné, mi is ez... Nagyobb, mint a telóm középső billentyűje oldal-navigáló gombokkal együtt. A tort nem találtam meg rajta, csak a fejét meg a potrohát. A csápja vagy mije meg hosszabb az egész teljes testénél...
Egyébként aranyos. És most vagy nagyon meg van ijedve, vagy nagyon harcias. De tény, hogy az üvegben eltöltött első 10 percben nekiállt hálót fonni. Keresztül-kasul. Most már az üveg aljára kuckót csinál magának, azaz féloldalasan egy tetőt vagy mit. Szerencse, hogy az üveget nem tudja áttörni... na akkor egy kicsit megijednék, az tuti. Azért vágtam egy fejet, ahogy megláttam, mi is van a függönyömön! :)
2009.05.19. 10:33

 

 
Vigyázat, olyat csinálok, amit még soha: forgatókönyvet írok! :) A "soha" konkrétan a megírására vonatkozik. Olyat nem csináltam, eddig csak spontán születtek a dógaim. Na de ehhez azért kevés a spontanaitás...
2009.05.18. 12:16

 

 
Noskéremszépen... Esküszöm, köszönő levelet fogok írni egy Damien Rice nevű fickónak! Fingom nincs, honnan van ennyire belémvágó gondolata, stb., de eszméletlen jó dolgokat tud írosgatni... Ja, leírosgattam Hakinak englisül,hogy mit és hogyan éssatöbbi tennék egy bizonyos emberkével - ez NEM éppen a legkedvesebb dolgot jelenti :) -, majd meglátjuk, mekkora ejnye-bejnyét kapok vissza. :) Elkűttem neki ezt a dalt, ezt a 9 crimest.

Ja, juteszembe... ha valós az interneten szereplő adat, akkó' mondhatni lassanként gazdag leszek/vagyok... de majd meglássuk csütörtökön...

(...és ha lesz annyi pénzem, hogy meg tudjam csinálni, amit akarok... na akkor lesz jó világ a magyarokra! :))
2009.05.18. 11:27

 

 
Noskéremszépen... Esküszöm, köszönő levelet fogok írni egy Damien Rice nevű fickónak! Fingom nincs, honnan van ennyire belémvágó gondolata, stb., de eszméletlen jó dolgokat tud írosgatni... Ja, leírosgattam Hakinak englisül,hogy mit és hogyan éssatöbbi tennék egy bizonyos emberkével - ez NEM éppen a legkedvesebb dolgot jelenti :) -, majd meglátjuk, mekkora ejnye-bejnyét kapok vissza. :) Elkűttem neki ezt a dalt, ezt a 9 crimest.

Ja, juteszembe... ha valós az interneten szereplő adat, akkó' mondhatni lassanként gazdag leszek/vagyok... de majd meglássuk csütörtökön...

(...és ha lesz annyi pénzem, hogy meg tudjam csinálni, amit akarok... na akkor lesz jó világ a magyarokra! :))
2009.05.18. 11:02

 

 
Mámmegin csináltam valamit. Hogy pontosan mit, azt nem tudom, van benne egy csomó dolog, olyan pogi-kinézete van, viszont olyan sima a tészta, mint "Salamon töke"... Ja, sajt is van rajta. Majd ha kihűlt fogyasztható állapotra, megkóstizom. :)
2009.05.16. 18:04

 

 
:)
2009.05.16. 02:08

 

 
Abból a rózsaszín cipellőből végülis fehér lett (nem, nem pakoltam domestosba!:)). Jobb így. A hímzés úgyis rózsaszín mindegyik változaton, feketét meg azért ne hordjon, ha egyszer kislány, a fehér meg olyan kis... aranyos. :) Csak szét ne verje pár nap alatt, mert nagyon mérges leszek miatta...!!!

Felpróbáltam egy - szerintem karton - ruhát. Nem tudom... olyan... szóval melltartót nem kéne felvenni alá... de kényelmes volt! :)
2009.05.14. 14:33

 

 
Anyámtól kértem píííízt kőcsönbe', hogy a jányzónak legyen valami a tappancsán ma délután. Közben mivel egyfolytában tejterméket kapnak ma, izgulhatok ezerrel, hogy mennyire... mindegy. Fogadni mernék rá, hogy mivel nem "tej" vagy "kakaó" vagy "karamell" vagy "joghurt" van kiírva, hanem "sajtkrém", "krumplifőzelék" meg valami szintén tejtermékes kaja délutánra, egy szál gyógyszer nem lesz a kisasszonyban... :( tegnap például 7(!) db széntablettát kellett beletukmálnom, hogy ne menjen a hasa. :( Ma is lesz Hópuszkó-gyógyszer (hivatalos nevén: Carbo activavus), asszem...

Többet nem csinálok ilyet, hogy egy szál pólóban meg tangában alszok, nyári takaróval magamon és nyitott kisablaknál! C-vitamin-bombázom magamat. Csak délutánig/estig bírjam ki...!
2009.05.14. 12:14

 

 
Komolyan mondom, agyameldobom anyámtól! Nekemállt itt, hogy én mi a fenének akarok elmenni a Peti temetésére, mert semmi közöm hozzá... (jelzem, anyám szerint csak annak a temetésére lehet elmenni, aki vagy nagyon szoros rokoni kapcsolatban van velünk, pl. szülő, nagyszülő, dédszülő, testvér, max. unokatesó, vagy házasság révén hivatalosan is megkeféltük) Megsértődött, hogy közöltem vele: nem ismerte a srácot, nem dolgozott a Tigáznál, nem volt ott a bulikon, stb., tehát kurvára semmi köze hozzá, hogy milyen viszonyban voltunk vele.
Egyébként gyűlnek a gyertyái (http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/7958.gyertyai) Petinek szépen... Meg is érdemli... na mindegy.

Még nem tudom, délután milyen cipőben lesz a kisasszony. Várhatom én állambácsitól a píííízt, várhatom... semmi remény rá, hogy pont ma kapnám meg... :(
2009.05.14. 09:37
 
 

 

Szólj hozzá!

2009.04.07. 18:30 - 2009.05.12. 00:33

2011.03.28. 22:08 bopci

Egéritatás közben... jár az agyam. Micsoda rideg egy cím, hogy \\\\\\\"Szörnyethalt a motoros\\\\\\\"! Lekezelő. Ő nem egyszerűen \\\\\\\"a motoros\\\\\\\" volt... Először, amikor kaptam MSN-ben a hírt, hogy meghalt, visszaszóltam, hogy ez rossz tréfa. Majd kiderült, hogy nem, nem tréfa. Először az ugrott be, amikor jött kifele cigizni. Majd az első buli, amikor öntögették a piát. És az, hogy állandóan mosolygott. Soha nem láttam mosoly nélkül az arcát. Egész egyszerűen nem bírom felfogni! Ő, aki a legkisebb olajszint-csökkenésnél már ment, töltögette újra a motorba a cuccost; Ő, aki soha fel nem szállt volna sisak nélkül a járműre; Ő, aki maximálisan figyelt mindig mindenre; Ő, aki régi bútordarab volt már a SAP-osok közt... Ő??? Kizárt, hogy bármi hibát ejtett volna! Miki szerint talán kölcsönadta a mocit valakinek, és akkor baszódott el valami benne, amiatt nem tudott fékezni. Én azt látom a képek alapján, hogy próbált nagy jármű-kerülni. És azt, hogy valami műszaki hibának kellett lennie, mert olyan marha nincs, aki egy kamionba beleszáll hátulról fék nélkül! Mit marha?! Peti totál nem olyan volt. Peti az Peti - volt. Nem lettem volna bent a központban, amikor megtudták, hogy meghalt. És az elkövetkező időkben sem szívesen mennék be oda. Így is bőgök, mint egy szamár, hát még ha látnám a \\\\\\\"nyomait\\\\\\\"! Valamiért van egy olyan érzésem, hogy a büdös életben nem veszek Suzuki motort magamnak, se a szeretteimnek, barátaimnak! Semmit nem ért, hogy 1,2 milla volt a motor. Mégis kellett valami hibájának lenni. Felfoghatatlan!!!

A képen a \"hivatalos\" helyszíni állapot van - a másik az első buli képe, ahol találkoztam vele. Felül nincs rajta semmi. És éppen Feri tőtöget valami piát bele tölcséren keresztül. Hát... ennyire volt bulis a srác... :(
2009.05.12. 00:33

 

 
Most NEM akarok több rossz hírt hallani egy ideig...

Árulja el valaki, miért olyan kegyetlen a sors, hogy egy életvidám sráctól veszi el az életet??? Egy 24 éves, jó fej, örökké vidám, viccelődős, vagány sráctól!

Nem szeretem az ilyen híreket... nagyon nem! :(

http://www.haon.hu/hirek/Hajdu-Bihar/cikk/halalos-motorosbaleset-debrecenben/cn/news-20090511-09201598
2009.05.11. 13:55

 

 
Ma is elég mozgalmas egy napunk volt. Tegnap este úgy fájt a fejem, hogy majd\' megőrültem már tőle! Ergo: ma délelőtt 10-ig nyomtam az ágyat - a csajszikámmal együtt. Vagyis... állítólag ő kb. fél órával hamarabb kelt fel. Na de lényeg a lényeg: képesek voltunk mindhárman elérni azt a trolit, amit akartam, aztán az Egyetemtől felsétafikáltunk a Doberdóhoz, a vásár túlfelére. Mondanom sem kell, a kisasszony már a sportpályánál nyűglődött, hogy ő teljesen kifáradt, apa vegye fel ölbe. Nem vette. Én sem. Neeeem jáccadozunk itten, hogy ő pár száz méter után már \"teljesen kifáradt\"...! Erre: hisztériát rendezett a köbön. Főleg, hogy felmérte: apától kaphat egy-két dolgot. Ez az egy-két dolog konkrétan a következőket jelentette:
- ugrálós béka (retro, és én mondtam apának, hogy ha akarja, ezt támogatom, hogy megvegye)
- kakasnyalóka
- gumicukorbéka
- baseball sapka
- hajcsat sárga virágos kalappal überelve
- hamburger+Hello Kitty-s szarság (from Happy Meal menu - McDonald\'s)
- törpilla a Sparból

Ööö... asszem ennyi. De ez is bővel több volt, mint amennyit én vettem volna neki. Természetesen őnaccsága még akart kapni egy csomó mindent, játékokat - a géppisztoly igen erős előnyt szenvedett; mi meg a hisztitől szenvedtünk, ami a géppisztoly-nemkapás miatt kitört rajta -, vattacukrot, Ice\'n\'Go fagyi-szerűséget, meg isten tudja még, mit.
Bezzeg amit akartam venni neki, azt nem találtam egy darabot sem. Konkrétan: rövidnadrágot. Na az nem volt. Még a román cigányoknál sem, pedig azokban bíztam nagyon. :( Szoknyát meg minek vegyek, van egy rahedli.
A hazafele levő út sem telt el természetesen baj nélkül. Ugrál, mászik a betonágyásszegélyekre, erre megcsúszott a lába, és a bal térde látta kárát. Bőr nuku egy kis darabon. Azt a szívettépő bőgést pedig meghallotta egy ottlakó néni, és hozott körömvirág-kenőcsöt, hogy kenjük be vele a kis lábát. Viszont a könnyáztatta, hót kosz kis pofázmányt nem felejtem el egyhamar. Biztos nagyon fájhatott neki, mert kb. egy órán belül nem igazán akart ráállni rendesen a bal lábára... No mindegy. Megyek a forró teát bögrézni éssatöbbi... Én lenni szomjas, de irtózatosan!!!
2009.05.10. 20:47

 

 
...ha valaki nagyon szenvedett volna az új képeim hiányától, akkor lessen ide. Aki meg nem, az ne lesegessen semmit! :)
Koszorúztunk. Aztán szájtátva fogadtam egy meghívást az orosz főkonzultól a mostani coctail-party-ra. Elmentünk rá. Voltunk olyan pofátlanok. :) És ettem orosz kaviárt - többet nem fogok, nemhiába irtózok a víziszörnyektől -, füstölt lazacot - jöhet még! :) -, meg anyám szerint valami orosz sajtot, de tény, hogy szőlővel volt összepakolva. Emellett lehúztam vagy 6 deci 100%-os narancslevet, az orosz vodkát inkább nem vállaltam be, mivel előtte egy falatot nem ettem... Miki itta. Vagy három felest. Felest...?! Hááát... nem felespohárnyi nagyságú volt az a kristály...

Jó nagy cupp a fotózásért Nembácsi-Ferinek!!!
2009.05.09. 14:33

 

 
...
2009.05.08. 15:49

 

 
Ja, télleg, adós vagyok pár fotóval. Tegnapi kaja - mai kaja. (Ez utóbbi odakapta az alját, emiatt speciel bőghetnékem van, de elég rendesen!!! Természetesen a kapható legnagyobb méretű edényben készült. Mérete: átmérő a könyökömtől a csuklómig, magassága: könyöktől az ujjam végéig)
2009.05.05. 16:30

 

 
Megpróbálok lángost összeeszkábálni. Víz van, élesztő van, most már, hogy anyám hozott fel, liszt is van. Tetejére meg majd kerül foshagymás tejföl. Feltéve, hogy szemben van még abból a lejárt minőségű tejfölből... az ócsó... kerek 30 Ft-ba kerül. Baját nem érzem, élek is még tőle, pedig kb. 20 óra eltelt a belenyalása óta... annyira, de annyira elegem van most mindenből!!!
2009.05.04. 19:06

 

 
Ooooóóóóóhhhh, hogyaza...! A szemem bevérezve, a pogim sótlan (csak tudnám, hogy nem lett sós, ha a harmadannyi só ehetetlenné sózza a felemennyiségű főtt tésztát?! :(), a buzi bankom meg tuti visszatartja a pénzemet. :( Pedig nagybevásárlást akartam csinálni... a kávéfőző forró lett a sütő melletti asztalkán, miközben sült a pogim, megégette a mancsomat egy kicsit, de csakazértis főzöm a kávémat!
A velem készült \"interjú\"-ban fele se úgy van leírva, mint én most mondtam, ezek szerint lassan három éve nem jutott el az agyukig, hogy nem, nem lakótelepi panel albérletben lakunk most már, emellett kösszépen, a titulusom se jól van leírva, és egyáltalán, ha valamit mondok/írok, akkor miért nem azt vetik papírra????
Minnyá' átmegyek Garfieldba!

MÉR\\\' VER A... MINDEN ENGEM ENNYIRE??????

...azért a TV-met behozattam ótóval (pardon, tehergépjárművel konkrétan) a ph-ból, nehogymár az a minősíthetetlen állítólag emberi hímnemű egyed tönkretegye!
2009.05.04. 10:29

 

 
Tegnap béka-lestünk. Meg baromkodtam. Vagyis... önmagamat adtam - a saját csajszikámnak. :) Íme a bizonyíték az első képen. A második amolyan fenyegetős... :) amolyan "ne nézzé' csúnyán, mer' nekem ekkora botom van oszt lenyomom a torkodon...!" :)
2009.05.02. 17:07

 

 
Íme, a csigáim. Kicsit nagyok, kicsit finomak, de sajátok! :) Viszonyításképpen: a tepsi az a klasszikus, egész sütőt elfoglaló jószág lenne... Tessen számolgatni mindenkinek, mekkora egy darab és milyen kalóriaértékű! :)
2009.04.29. 23:52

 

 
Na most pukkadok ki! A palacsintatortához hozzá se bírok nyúlni. Óóó, nem ettem én sokat, csak laktatót sikerált főznöm. Konkrétan: rengeteg zőccségből (káposzta, gomba, répa, stb.), orsótésztából főzött leves (amolyan megáll-benne-a-kanál állagú) tejszínnel a tetején, aztán sima, szimpla paprikás krumpli kovászos uborkával. Fú! A kakaós csigát viszont meg kell sütögetnem, mert megkelt a tészta. Már nekivetkőztem a dógoknak - póló nuku -, hát még ha bekapcsolom a sütőt!
2009.04.29. 20:12

 

 
Este kreáltam újfent. Aztán elaludtam a csajszim mesélésén. Majd felébredtem arra (3/4 3-kor), hogy anyám erősen életbe-visszahozásra szorul. Fekvés kb. 4-fél 5 fele... Ma délelőtt ismét rosszul volt, de nem itthon, hanem a városban. Jó, hogy hamar haza akartam ma érni...! :( Délre sikerült... :(
2009.04.29. 13:50

 

 
Nos, kész van. "Természetesen" 13 db-ból áll a torony. A tetején meg körte van... Csak kissé vastagon csokis az egész. Kissé nagyon, hogy őszinte legyek...
2009.04.28. 19:34

 

 
Nem tudom, mennyi, de egy rakatnyi palacsinta kisütve. Most majd folyékonnyá varázsolom a csokit, hogy rá tudjam öntögetni. :) Persze felturbóztam mandulával. Mmmm...!!! Isteni illata van annak a csokis-kakaóporos(szigorúan keserű!)-mandulás valaminek! :)
2009.04.28. 18:02

 

 
Kitaláltam, hogy a naccságos kisasszonyomnak, vagyis vele együtt - bár a fenetuggya, most el tudom-é rángatni a Soma-mama-halászlevetfőz műsor elől - csinálok olyan palacsintát, hogy nem holmi lekvár vagy hasonló lesz közibépakolászva - nem van ugyanis itthon -, hanem az elvileg 170 g-os, gyakorlatilag fej nélkül is 180 g-os törött csokinyuszit megolvasztva. De neeeeem lesz csupa csoki, áááá, neeeeem!!! :) Lehet amolyan mittudoménmilyennevű torta-szerűség lesz belőle, mint amit a Batthyányin lehet kapni abban a pici cukrászdában. Azt a fííííínom étcsokis-ződes tortát. Nem tudom, hogy hívják, de ő lenni finom. Éssatöbbi. :)
2009.04.28. 16:32

 

 
...azt hiszem, elég durva krimit tudnék írni, ha papírra kerülne a mostani pár gondolat, ami megfordult a fejemben. A főszereplőt nem kell(ene) bemutatnom, asszem...

https://www.youtube.com/watch?v=uOmdmO0v1oo&feature=related
2009.04.28. 09:58

 

 
Mikor lesz már vége ennek a kötekedéses nyavalyának??? Mi a fenének kell már megint belémkötni? Komolyan mondom, azon is gondolkodom, hogy egyáltalán válaszra méltassam-e a kötekedő levelet. Valaki takarítsa el az utamból ezt a köcsögöt, de nagyon gyorsan!!!!!
2009.04.28. 09:46

 

 
Napfényes szombatot mindenkinek! Ja, és kellemes hétvégét. :)
Nálam kávéfőzés van jelen pillanatban, a csajom a tv előtt művelődik, én meg azon morfondírozom, előbb mosogassak vagy a porzsákot telítsem meg?! Ja, de ahhoz előbb le kéne szedni a tiszta ruhákat. Azt meg kivasalni. Az élet körforgása... örök dilemma... mint hogy az antilop füvet eszik, az oroszlán antilopot, az ember levadássza az oroszlánt, kitűzi a trófeáját a falra, miközben füvet szív... ej-ej...

No, mindenesetre pont elkaptam a kijövő kávét. Aztán ő kapott el engem. De ez két másodperccel az elkapásom előtt készült. Szóval ez az a dolog, amely megtámadott...

(A másiknál vigyázat, kiábrándító fejem van...!!!)
2009.04.25. 09:45

 

 
...ha unod magadat, íme pár szösszenet:

Ha az úszás olyan jót tesz az alaknak, mi a helyzet a bálnákkal?

Kerüld a másnaposságot – maradj részeg!

Kérem ne dobja a csikket a piszoárba!
Átázik és nagyon nehéz meggyújtani.

- Kérem, ne írjon a falra!
- Talán gépeljünk?

Magányos így a nyeregben, amióta meghalt a ló.

- Mi a különbség a tudatlanság és az apátia között?
- Nem tudom, és nem is érdekel.

Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam.

Nincs erős kávé, csak gyenge ember.

Szeretem a munkát; lenyűgöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni.

Szívesen elmennék veled, de a kedvenc reklámom megy a tévében.

Az élet nagyon drága, de az árban benne van évente egy Nap körüli utazás.
2009.04.25. 09:20

Törlés
 
Friss kreálmányom van :)

Magyarázok hozzá: a kép fürdés, hajmosás után készült, fent a mancsomban van a gép, a tükör előtt állok és lesek veszettül, hogy ugyan mégis milyen fejet vágok a kijelző szerint. Ehhez képest elviselhető, nem? :)
2009.04.24. 22:09

Törlés
 
Jegeskávés-napsütéses, munkával teli, szerencsében gazdag napot kívánok minden kedves barátomnak! :)


"Tanulj meg csendben maradni! A lehetőség néha igen halkan kopogtat."

/H. Jackson Brown/
2009.04.24. 10:20

 

 
Jó éjt minden olvasómnak! :)
2009.04.24. 02:47

 

 
Az első kép tevékenységét el tudnám viselni a másodikon levő helyen. Na jó, máshol is, de azért álmodozni lehet... :)
2009.04.24. 02:39

 

 
Itt egy nagyon minimálisan kreált - mindössze a háttér van egy kicsit elmosva - fotóm. Szerintem nem lett túl rossz...
2009.04.23. 18:00

 

 
Hakinak feltöltöttem egy észveszejtően borzalmas képet magamról, hogy nesze öcsém, ha már annyira nem hagyod abba az ömlengést. Erre: nem hagyta abba!!! Felháborítóak ezek a kűűűűfőőőődijek! :)
Feri megjegyezte az egyik, általam nem annyira igazán lefordítható englise mondatra, hogy milyen szépen tuggya mondani/írni a delikvens! :) Na ja, szerintem is. :)
A pogiról meg nem tudom, mit higgyek. Reggel be akartam kajálni belőle. 3 db volt összesen. Akkor csak nem volt annyira ehetetlen...?! :)
A fejem pedig önálló életre kelt. Szét akar menni!!! :( Hiába vettem be gyógyszert, semmi haszna nincs. :(
2009.04.23. 12:53

 

 
Na most bőgöm el magam, de nagyon és azonnal és jó sokáig fogom itatni az egereket :( Hiába csináltam meg ezeket, mán megint tök részegek lettek!!! :( :( :(
2009.04.22. 17:10

 

 
Mai nap eddigi tartalma:
Anikó+Panka... nos... nagyon aranyosak együtt, és olyan, de olyan... ööö... szaladgálós kis csajok, hogy valami eszméletlen! :)
Magunkévá van téve 2 db törpeparadicsom-palánta. Egyet akartam venni, erre a néni adott kettőt - ingyér. :)
Ezek előtt rámjött a belváros kellős közepén egy jófajta szédülés, amolyan nemlátoksemmit-forma - megijedtem hirtelen, nem is kicsit. :(
Hazafele jövet rájöttem, hogy valószínűleg ismét nem fogok eljutni a csajszival a Disney-showra (a legolcsóbb jegy 2900 Ft), de legalább kapott a jegyárus nénitől egy plakátot. :) Azóta az ágy fölött díszeleg a falon - anyám legnagyobb \"örömére\". El is kezdett kiabálni, hogy miért oda tettem ki a plakátot. Könyörgöm, nem tökmindegy már annak a tapétának...???
2009.04.22. 14:26

 

 
...gózok aludni - már amennyire fogok tudni ennyire fulladozva :( kezd nagyon elegem lenni ebből az állandó megfázásos nyavalyából!!!
2009.04.22. 00:30

 

 
Zsepi-fogyasztás nélküli, hanggal teli jó reggelt/jó napot mindenkinek!

Igen, ez azt jelenti, hogy részemről tegnap este óta második adag 100-as zsepi fogy, hangom nem igazán van újfent, és nagyon csúnya dolgok vannak a torkomban (nem, nem "az", Ferikém! :)), szóval köszönöm, szarul vagyok. :(
Anyám is. És újfent keresztbe-kasul van szervezve az egész napom. Asszem nem megyek elnökségire délután/este, pedig kéne. Kedvem sincs hozzá, erőm sincs hozzá - fizikailag -, hogy odamászkáljak - gyalog kéne ugyanis, és jó hosszú az út -, meg amúgyis azzal a rohadék, köcsög, zsaroló, stb. sajnálatos módon még itt élő élőlénnyel nem akarok egy légtérbe kerülni. Nem fogom elmondani az ő orra előtt az ötleteimet, mert lenyúlja. Majd az újságból - ha Zsuzsi lehozza az aktuális mondatokat - megtudja, hogy mi van. Még jól is fog jönni, ha azt is beleírják a cikkbe, amire gondolok, mert jó nagy pofára esés lesz utána nekik. :) Hehe! :)
2009.04.20. 10:01

 

 
Ide velük...! Nyaminyaminyamiiiii...!!! :)
2009.04.18. 19:59

 

 
Hangjanukusz (alias én) újból kreált. Mámmeg rám van fogva, hogy \\\"cicás\\\" vagyok rajta... hümmm... ja, emellett még dilis is! :) Kérdés, hogy miért... :) (Nem elég, hogy majd\' szétmegy a torkom, annyira fáj, kinyitni meg tiszta luxus a számat, még nyafogjak is, hogy miért vagyok dilis?!?!?! :( Nyaf-nyaf!!!)
2009.04.18. 16:57

 

 
Két dolog: egy lecsapdosott, ex-zúgolódó légy fotója (nem, ez nem olyan szép, mint amit azzal a csodagéppel lehet művelni...:(), a másik meg egy szenvedő fej. Úgy nagyjából egy órával ezelőtti. Azóta vót egy telefonhívásom, nem sokat tartott, de már elköszönni alig bírtam, szóval újfent Hangjanukusz lettem. :(
De basszus, van bennem majdnem 1000 mg C-vitamin, egy nagy adag köhögéscsillapító, rengeteg forró tea, két Calcimusc injekció - vízben feloldva! -, és semmi változás. :( A doki agybajt fog kapni, ha újra megjelenek nála... Elküld a jóédesanyámba, az hétszentség!!! Szóval nem megyek, asszem. Főleg, hogy remélhetőleg hétfőre rendbejövök. Vagyis remélem, rendbejövök addigra.

Pogit gyúrjak be vagy kakaós csigát? Aki pogit kér, az... kűggyön rám egy Kulcs a szívhez!-t, aki csigát, az semmit! :) :) :) (akkor így rá tudom fogni, hogy sokan kértek csigát! :))
2009.04.18. 14:46

 

 
A franc egye meg az összes, seggemnél elszakadó farmert! Tegnap kénytelen voltam egy szál felsőben flangálni, pont úgy szakadt a gatyám, hogy takarnom kellett a kabáttal; erre már este fájt a torkom, mostanra meg átmentem Hangjanukuszba. :(
2009.04.18. 09:56

 

 
Friss kép... állítólag olyan "a sötétség hercegnője"-fejem van rajta...

ADJATOK E-MAIL CÍMET, MERT NINCS ELŐFIZETÉSEM!!! (Ez mindazokra vonatkozik, akik írtak nekem)
2009.04.17. 18:41

 

 
Nohát, megvan a nembácsi-féle kép... retusálva... :)

Esküszöm, kezdek belezúgni a masinériájába, de totálisan! Eszméletlen, miket lehet csinálni vele!!!
2009.04.16. 19:08

 

 
Nem értek én már semmit... a doki aszongya, hogy a sokcsillagomból úgy nagyjából egy az, ami számít, holott van olyan, ami a normál érték alatt van rendesen (valami kimondhatatlan nevű), de azt konkrétan le kell szarni magasból. Akkor meg minek??? Bezzeg arra kiír egy bogyót, ami két tizeddel tér el a normál értéktől... szedjek sót. Nem vagyok így is elég vizes, nagydarab víziló??? :(

...és várom, hogy \"nembácsi\" átkűggye az én-csinálta fagyi-evős fotót. Úgy meglesném mán, hogy milyen lett! :)
2009.04.16. 12:34

 

 
Ma rohangáltunk. Fel, s alá. És körbe-körbe-karikába. És láttunk békákat (az egyiken olyan jót röhögtünk, ahogy megpróbálta becserkészni a lánybékát, hogy ihaj!:)), vadkacsát, halacskákat, megsatöbbi.
Ja, igen. Meg szedtünk virágot is. :)

A második a csakazértis-fotó :) HEHEHEEE!!! :)
2009.04.16. 00:07

 

 
Egy újabb kreálmányom...
2009.04.14. 15:59

 

 
Aki olvassa a naplómat:
2009.04.14. 14:05

 

 
Hozzávagdostam pár emberkéhez pár tojást. Igaz, itt pirosat lehet adni, Panka pedig kéket csinál(tat) velem, de hát mindegy. Találtam egy annyira jó bemutatkozót, hogy csak lesek! "Az akarok lenni aki akkor voltam, amikor az akartam lenni aki mo" gondolom az a vége, hogy most vagyok... szenzációs! Gratula a tulajának! Bevallom őszintén emiatt a szöveg miatt kapott tojást tőlem...
2009.04.12. 17:48

 

 
Van most már kiszedett, "rózsaszín"-nel tálalt (a "rózsaszín" egyébként s.k.-málnaszószt jelent) változat is - ahogy Panka mondta -, tehát íme:
2009.04.12. 15:30

 

 
Közben csaltam :) Belevakuztam a sütőbe :)

Tehát a kiborogatott kalácskám és a sülő kreálmány fotója:
2009.04.12. 14:38

 

 
Noshát... a pici kalácskám így néz ki:
(majd mellékerül a kiborogatás utáni fotó is:))
Voilá, kiborogatás utáni kép... (nem akar valaki elvenni feleségül érte? ;) no jó, szóval szerintem egész jól néz ki... :))


(fúúúúú, ennek a másik, kreált sütinek meg isteni illata van, ahogy sül! Francba, mikor lesz már kész??? :))
2009.04.12. 13:49

 

 
Húsvét-vasárnapi helyzetjelentés:
hála a gazdasági válságnak, a 60deka lisztből begyúrt kalácstésztát kettészedtem. Az egyikből a sütőben sül a sós kalács a sonkához, a másik feléből meg olyan nem tudom, micsodát, de csinálok. :) Nos... előkapartam a szív alakú tepsimet, belekanalaztam kiskanállal (amolyan aranygaluska-szerűen) a tésztát, csak dió helyett (elvégreis nincs kedvem húsvétkor kinyiffanni) kakaópor-vaníliáscukor keverékével szórogattam meg. Ja, és az alaptésztát megspékeltem citromhéjjal. Friss citromhéjjal. Az illata - már így, kelegetve is - isteni! :) Majd meglátom, milyen lesz az íze.

Apa természetesen most sincs itt. Délben elhúzott Pötyihez, onnan Szegedihez, és nem tudja, mikor, de majd jön. Én meg vááááááárom egy jó adag fejmosással. Nem tudom, miért fontosabb neki bárki is a saját gyerekénél... no nem baj. Hiába tartottam neki kiselőadást arról, hogy gondoljon már bele, mit érezhet a saját gyereke ilyenkor, szarik rá. Meglesz ennek a böjtje... az tuti!!!

Kulcsos kérdeződések kitőtögetve - bocs, hogy ilyen sokáig hanyagoltam!!! -, mindenki lesse meg! :)

És akik olvassák a naplómat, azoknak:
2009.04.12. 13:00

 

 
...annak a nagyon kevés embernek, aki vette a fáradtságot és megnézte a reglapomat:
2009.04.10. 02:56

 

 
No gózok dokihoz. Bár kizárt, hogy meg tudja mondani, ugyan mitől... hát... mondjuk ájultam el, de mindenki aszongya, menjek. Ja, közben rájöttem, hogy nem jó dollárokat írtam ki. Merthogy annyival vannak növelve a tétek. Ez a valódi "áram":) $182,924 :)
2009.04.09. 10:13

 

 
Találtam egy nagyon szép képet - ne tessen elrettenni, tényleg két nő szerintem a képen található személyek nemi hovatartozása, de akkor is nagyon szép!!!
2009.04.08. 10:00

 

 
Jelenlegi állásom: $6,247... nem rossz... asszem...
Szóval és tettel: jó reggelt mindenkinek!

Bementem a boltba, hogy a tasakocskámat magamévá tuggyam tenni, de átpakolászta valaki - ez már a pénztárnál derült ki -, és nem találtam meg, így most tejszínnel kellett inni a kávémat. Így jártam...

Tegnap meg olyan rosszul lettem este, hogy aszittem vége mindennek. Anyám egyből kitalálta, hogy biztos cukorbeteg vagyok. Hogyne!
2009.04.08. 09:45

 

 
Jelenlegi vacsi: darált marhahús zöldbabbal, olajbogyóval, gombával, tészával... meg egy kazalnyi fűszerrel... már nem tudom pontosan, miket tettem bele, de a illata fenséges - ja, és a belezúdított fincsi kedvenc fehérborom is emelt a dolgok illatán :)

(Egyik vakuval, másik vaku nélkül van fotózva... ööö... a valódi szín valahol a kettő közt van)
2009.04.07. 20:12

 

 
Nahh, kis rásegítéssel, de mennek itt a dógok... :)
$4,267
2009.04.07. 18:30

Szólj hozzá!

2009.03.19. 19:11 - 2009.04.07. 18:00

2011.03.28. 21:56 bopci

Pardon, közben megnéztem: $2,914-nál járunk... :)
2009.04.07. 18:00

 

 
Hogy a Taggeden többet nem pókerezek, az tuti! Nem szeret engem az a rendszer... akkor áll be a gép, amikor éppen nyernék... akkor nem ad semmit, amikor kéne... satöbbi. Viszont határozottan élvezem, hogy mennyit licitálnak rám a pasik. :) Disznó vagyok, mi? :) Igaz, csak kb. 2500 dollárnál járunk, de mindegy. Eddig nem is figyeltem. Havernak meg szóltam, hogy ha nem akar lúúúúúúzer lenni, akkor jobban tenné, ha kattintgatna oda rendesen, mert még elveszíti a vezető pozícióját. :) Vette a lapot. :)
2009.04.07. 17:59

 

 
Óóóóóóóhogyazaretkesbüdös...!!! Komolyan mondom, kezd elegem lenni, de nagyon a hülye számítógépes szerkesztőkből! Hogy mi a fenéért nem azt jeleníti meg a neten, amit elvileg ő lát a Preview-ban...?!?!?!
2009.04.07. 15:07

 

 
Anyaros, mi? :)
2009.04.07. 10:16

 

 
Arra jutottam, hogy én most pedig cikket fogok írni. Könnyed, szurkálódós cikket. Aztán fel fogom tenni - képekkel illusztrálva - a saját, maszek különbejáratú honlapomra. Bezony ám! :)
De most megyek a szépséges nőszemélyemért. Egyemmeg! :)

Hümmm... juteszembe... nekünk porszízni kell még... no nem baj. Akkor porszízunk is. :)
2009.04.06. 16:04

 

 
Ismét jót tudtam volna röhögni - feltéve, ha a helyszínen vagyok. Tudvalevő, hogy a társalelnököm finoman szólva csőlátású. De annyira, hogy szerinte a kemény politikán kívül semmi más nem lehet a honlapokon. Erre... Tamás bátyja kitalálta, hogy legyen populáris az a honlap. Ámen. Csőlátású kolléga feje elborul-elvörösödik-felfújódik (Miki elmondása alapján), és a pulyka-szindróma jelei elég erősen előtörtek belőle. Pötyi pedig: húúú, nagyon jó lesz! :) Na ezt a rész megnéztem volna személyesen! :)

Ez a fügekaktuszos vagy kaktuszfügés ződteja érdekes jószág... kicsit mangós íze van, nem fügekaktuszfügés... én meg majd' elalszom! De nagyon komolyan ám!!!

Ferikém, drága, kávét, ha kérhetnék...! :)
2009.04.06. 10:34

 

 
Egyemmeg, olyan \"aranyos\" a trónbitorló...! Amíg nem tudja, hogy valami az én mancsom által van készítve, addig jó. Aztán ahogy kiderül, hogy én csináltam... hát... nem tud mit tenni, szavát nem másíthatja, de tompítja. Azért megnéztem volna a fejét személyesen... :)

Ma összefutottam egy olyan emberkével, akinek a látványa... meglepett. Hogy pont itt csücsült a Szabó Magda Kávézó teraszán, pont vasárnap délután... ja, Varnus Xaver az illető. Amennyire láttam, most köszönte, éppen jól érezte magát, és arról az 5-6 méter távolságról nyoma sem volt a szeme alatt karikáknak... tegyük hozzá, nem volt egyedül. :)
2009.04.05. 23:29

 

 
Valamit csak tudhat ez a Nightwish vagy milyen banda, ha a Főnix ennyire tele van velük! Du. 2 körül már alig lehetett mozdulni a környékünkön, aztán kb. 6-fél 7 körül már rendőr irányítgatott mindent és mindenkit... majd meglássuk... :)
2009.04.04. 20:02

 

 
Szélfútta nőszemély - egyemmeg...! :)

Tegnap eszembe jutott valami... mondják, hogy a magyar nők a legszebbek a világon. Én meg azt mondom, hogy a magyar férfiak. Az utóbbi jópár napban fordult elő velem, hogy kishíján tátva maradt a szám az utcán járva, a trolin ülve, a villamoson körbelesve, stb. Láttam én mostanában olyan nagyon szép középkorú és idősebb férfiakat is, nem csak fiatal kis srácokat, hogy szerintem egy életre elég lenne!
2009.04.04. 16:00

 

 
Fú de jól éreztem magamat tegnap! :) Elmentünk Ferivel fagyizni. És meg lettem dícsérve, hogy jó helyre hoztam, merthogy ízlett neki a fagyi. 4 db 5 dekás gömb. Egy kicsi tölcsérre ültetve. Ennyit fagyitenni sem láttam még sok embert - azt se mostanság...
Aztán kitalálta, hogy meg van csinálva az ágyikó a következő adagnak, tehát menjünk át gyrosozni. Jó nagy adag gyrostál. Hely meg nuku. Főleg két marhára. Tehát az alacsonyabbik - én! - kitalálta, hogy hát van énnekem kertecském is, úgyis rég járkáltam ott künn a messziségbe', ugorjunk ki oda. Kiugrottunk. Csak azt nem tudom, minek kell annyi kutya a környékre... Egyre-másra eladók a kertek az én vityillókám környékén. És egyre több a kutya - kerítésen belül. Csak azt nem tudom pontosan, hogy amíg lapátoltuk a kaját befele, kutya vagy macska vonyított az ajtóm előtt. Remélem, csak macska... Feri szerint kölyökkutya... De aszonta, hogy lehet ott bulit csinálni, stb., szóval megkapjuk Mikit is, esetleg Pankát is, és megyünk főzőcskézni. :) Majd szaván lesz fogdosva! :) :) :)
2009.04.04. 11:31

 

 
A puszítóan gonosz teknősfejű teknős (from Blutusz, a naaaagy Blutusz, a gonosz Blutusz, akinek kici az esze ész kici a dákesze; ja, ész Alajin Delonka az apukája a fimmben, aki egy Cézáj nevű kicit buzis beütésű fickót jáccik, aki szejejmetesz a szaját tükölképébe:), de akinek az Elvis-fejű tükörkóstolója belehal Blutusz ajándékába) helyett álljon most itt egy puszítóan gonosz pingvin, aki nagyon, de nagyon csúnya dologra készül:
2009.04.03. 11:46

 

 
Nohátkéremtisztelettel. Megcsináltam tegnap a megcsinálnivalót. De természetesen anyázás lesz miatta, mert a cetli... na mindegy, hosszú elmesélni; röviden és tömören: ha valaki kitalál valamit, tegyük fel házat akar építeni, könyörgöm, először mérje le a területet, ahova fel akarja azt húzni...!!! Most már tudom, hogy nem csak rohadék, de abszolúte hülye is!

Szoliztam, hehe! :) De lehet többet kellett volna ottan lenni ni a gépbe', merthogy már nem az a fehér bőrű nőszemély vagyok - annyira -, mint voltam.

Ferivel mösönöztünk. És hülye voltam. Na mindegy. Egyébként tényleg nem tudom, mi a gránátos faszért nyűglődöm azzal, hogy a borotva ne porosodjon a polcon, hanem használva legyen, minek mosok hajat - hát nem jobb, ha a lajcsikák ott ugrándoznak az ember hajában...?! -, minek kenem be magamat, stb., ha az az egy ember, akinek "illene"... észrevenni magát, szarik magasból az egészre, és csak ordibálni képes velem, mást nem csinál...
2009.04.03. 09:37

 

 
Kávézom. Aztán indulászolok. És kolbászolok. És annak a rohadék disznónak megcsinálok valamit, ami - valószínűleg titokban marad, hogy én csinálom - úgy sürgős jelleggel kell. Nagyon nem szívesen csinálom neki... De hát ha egy másik emberen segítek ezzel... egye fene! Csak nem tudom pontosan a dolog mikéntjét és hogyanját.
2009.04.02. 09:34

 

 
Meglestem, jelentem alássan. (Most este vagy éjszaka van? Esetleg már hajnal...? :)) És annyi a gáz vele, hogy ha nem tölti rendesen a net a... saját magát, akkor elcsúszik, aztán újrajátszásnál helyreáll. Na jó, van még egy pici hibája, de hát istenem, ilyen hosszú flash-t még soha nem csináltam, ráadásul nem zenével!

(Akit érdekel, az tudja, milyen irányban van a politikai kötődésem, és melyik megyében vagyok, úgyhogy tessék rákeresni! :))
2009.04.01. 00:25

 

 
Jelentem úgy-ahogy készen van a flash - hanggal együtt -, fel is van pakolódva a honlapra, és mielőtt elindultunk a tecsóba, működött. Valamiért kicsit el van csúszva, de majd meglesem este/éjszaka :)
2009.03.31. 18:34

 

 
A videjó leszedve... és hogy fogom most különválasztani a képet a hangtól...??? :(
2009.03.31. 10:44

 

 
Édes jó istenem, hogy egy rohadt nótával ennyit kelljen kínlódni...?! Álmomban nem gondoltam volna! Reggel óta ezt nyomom, és még mindig nincs kész...
Hajnalban már Pötyi zavart el aludni - konkrétan valamikor fél 5 körül feküdtem le. De asszem csinálok még egy kávét magamnak, különben gyorsan be fogom nyomni a szunyát, azt meg rohadtul nem kéne most...
2009.03.31. 10:30

 

 
Megvan az éjszakai melóm... fúúúú... hogy a gránátba fogom én ezt a nótát lekolbászoltatni a netről...?!?!?! Úgy lehetőleg a saját gépemre...
2009.03.31. 02:27

 

 
Illúziórombolgató leszek, de komolyzenét hallgatózom... ilyet is kell néha... :) Jó, jó... nem ok nélküli. Megkaptam a hónapok óta hőn áhított mondatot, hogy igazam volt és bocsi, hogy hülyének voltam nézve... :) Megbocsátottam. :)

https://www.youtube.com/watch?v=gdL2pQiDdvY&feature=related
https://www.youtube.com/watch?v=06u2nyshszc
2009.03.31. 00:25

 

 
Na fasza!
4-re kell bent lennem, és most tudtam meg. :(
2009.03.30. 15:18

 

 
Jó illat van. Tavaszi zöldségleves tésztával.
Hehe, most köcsögöltem. Feltettem egy "Titkosított anyag" nevű dolgot a honlapomra. Ha valaki nagyon akar, rá tud keresni pár kulcsszóval... :)
2009.03.30. 13:03

 

 
Asszem most van elegem a mai napból!!! A konyhába ismét nem tudok kijutni - úgy nagyjából 6 órája várok rá, hogy ebédet tudjak főzni, meg sütit tudjunk csinálni -, de most már nem azért, mert eszik anyám, nem is azért, mert lögyböli a koszos tányérokat, neeeem... most már \"csak\" vedeli a rohadt borát. Az meg, hogy amikor kijutottam egy egész percre a konyhába - addig WC-n volt -, begyújtottam a sütihez a sütőt, egetverő disznóság tőlem. Persze, igaza van. Főleg, hogy nem tudok odamenni, kaját csinálni, hogy ne csak potyára menjen a sütő.

Valaki mondja már el nekem, hogy a fenébe képzelek én olyat, hogy kaját akarok készíteni a konyhában?!?!?!
2009.03.28. 16:54

 

 
Megittam a kávémat. Azért nem most keltem... :)
Asszem meggyes-rumosmazsolás sütit fogok csinálni a káposztaleves utánra. A kolbászos káposztaleves utánra... Vagyis inkább csinálni fogunk, így, többes számban.
2009.03.28. 13:13

 

 
Hogy én mekkora egy barom vagyok! Mi a fenéért nem fogadtam el azt a rohadt drága csizmát, hogy a tökébe gyalogolhassak annak a... minősíthetetlen egyednek...?!?!?!

Még jó, hogy finom vagyok és nőies, és nem képeltem fel azt a... azt! Ez a legkevesebb, amit megérdemelne! Mi az, hogy egy félmondatot kiforgat és vádaskodik és zsarol és... na mindegy. Majd megnyugszom... főleg, hogy itt találtam a polcon még egy fél kortynyi Kalinkát... és nem ettem ma a 3 db pogin kívül semmit...
2009.03.27. 20:48

 

 
Te jószagú málnabokor! Kivételesen 100%-os teszteredményt értem el! Nagy csoda!
2009.03.27. 13:58

 

 
Szóval tegnap lovacskáztunk. :) Azóta is mást sem hallok a naccságától, hogy "lovat akajok!", "menjünk lovacskához!", és "indujjunk máj Mennydöjgéhez!"... a lovacska egyébként fehér színű, van rajta barnás folt, a szeme pedig világoskék, fekete folttal. Ja, és csődör a kis drága.
De Panka mindenáron játszani akar vele. Fú! Na majd meglátjuk...

Ma pedig úgy fel lettem húzva, hogy eszméletlen! Történet iz dö nekkkszt: szerdán besomfordáltunk az oviba direkt azért, hogy szóljunk: jön a kiasszony hétfőn, ne húzzák ki a kajáját, mert itt lesz. Erre most viszem be a papírt az óvó néninek: hát mért most megyünk, már nem tudja beírni a kajáját hétfőre! Mondom speciel direkt azért jöttünk be szerdán, hogy hétfőn jönni fogunk, tudjon róla. Hát... lehetséges, hogy ő elfelejtette... Még hogy lehetséges...?!?!?! Hogyaza..................!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.03.27. 12:42

 

 
Haladok... és még NEM FAGYOTT LE A GÉP!!! :)
2009.03.26. 01:47

 

 
Csoda történt! Este 8-kor neki tudtam állni megcsinálni a rántott csirkemellet! Vacsora... hogyne! Inkább éjszakai falatozásnak nevezhető...
Egyébiránt "ezt" "imádom"!!! Félinformációkból, elejtett mondatokból rakjak össze mindent és készítsek teljes körű, mindenre kiterjedő anyagot. Nem kötelező, de jobb felkészülni minden eshetőségre... Lehet megint sokáig leszek fent... Majd meglátom... Tehát word indul...
2009.03.26. 00:52

 

 
Tévedtem, nem megyek. Még mindig nem férek oda a konyhába. Anyám újfent bevackolta magát. Mosogat. Ezzel csak az a baj, hogy nem látja a ráragadt koszt az edényeken, ergo amit ő elmos, azt nekem újra elő kell szedni és levakarni a rászáradt kajamaradékot. :(
Hogy mikor lesz ebből kaja...?! :o

He-he-he-hi-hi-hi :) Jaaa... meg ha-ha-ha! :)
2009.03.25. 17:48

 

 
Olyan szép üzit kaptam englisül... :) Vissza is írtam, a szokásosnál többet (nem egy, hanem négy mondattal válaszoltam! :)). Bezony, ilyen ügyes voltam.
Gombaleves kész. Vagyis... gombaKRÉMleves.
Kicsit erős lett ez a kávé, mert szédelgek tőle... francba! :(
No megyek a pipicicifiléből csinálni valamit. Lehet, hogy most éppen ki fogom rántani... Az fincsi dolog ugyanis... :)
2009.03.25. 17:43

 

 
Sólyom László: Előrehozott választásokra van szükség

Csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány állhasson fel – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott interjújában szerdán. Tovább…
2009.03.25. 17:15

 

 
Drága kollégám, mégiscsak igazam lesz a végén...? :)
2009.03.25. 17:14

 

 
Kész van, gyere! :)
2009.03.25. 16:34

 

 
Kolléga, én most akkor elkezdem a hozzávalók bekészítését, oké? Mondjuk a mostani kedvencem: a violinkulcsos, szegfűborssal, szerecsendióval, fahéjjal és egy csepp gyömbérrel. Ennek majd a tetejére öntögetem a tejszínt, amolyan csigaformára... Jössz? :)
2009.03.25. 15:49

 

 
Lehet, hogy még mindig rossz a rendszer...? Ma eddig 36 ember leskelődött.

Voltunk Edit néninél. Most már a naccságos szőkeségem bemutatkozott hisztigépként is. Én meg olyan, de olyan álmos vagyok, hogy eszméletlen! :(
Tudom, sokszor mondtam, de még mindig él a dolog, egyre jobban, szóval KÁVÉÉÉÉÉÉÉÉT...!!!!!! De gyorsan ám! (Véletlenül nem akar valaki meghívni egy jó vödörnyire...?:))


Drága kollégám, ahhoz még hozzá kell adni 15-öt, és ha így számoljuk, szinte elenyésző a bevallott számod... De hát ki tudja, mennyit titkolsz el... ;)
2009.03.25. 11:54

 

 
Elvileg ma 61-en néztek meg. Furcsa... mégis... semmi olyan jelzés, hogy na valami tán tetszik az adatlapodon. :( Legyek homorú hamutál?
Ja, hogy miért is. Nos... ha egyszer egy nap 61 ember nézi meg az adatlapomat, akkor minimum vagy 6-8 levélnek lennie kéne bejövőben. De nem volt... :( Tehát inkább azt feltételezem, hogy meghülyült a randivonal belső rendszere, és csak úgy azt írta ki, amit akart a leskelődők számát illetően. Fú, de gonosz vagyok, mi? :)
2009.03.24. 23:18

 

 
Most lettem kész egy... hümm... szerintem egész jópofára sikerült képpel... Mondjuk eredetiben kb. 2 megás a kép, szóval csúnyán kicsinyítve van :)

Képcsere volt. A friss képem van kitéve. :) Majd meglássuk... ismételten :)
2009.03.24. 18:45

 

 
Jó, hogy felkeltem! Még nem láttam át, rendszerezni sem tudtam, mennyi a sürgős melóm. Országos honlapra tőtögessek... kösssz... úúúúúútálom az FTP-t!!!! Vagy már mondtam - régebben? :)

Káááááááááávét ide, de egy vödörrel!
2009.03.24. 12:07

 

 
most ezt kreáltam... unaloműzőnek jó...
2009.03.24. 02:31

 

 
Hümmm... folytattam a munkát. Most már új bannerem is van. :)
2009.03.23. 18:24

 

 
Az erkélyről behoztam a tavaly elfekvőbe került hagymákat. Konkrét eset: porszívózok, zsákkirázok nagyban, lenézek magam elé, hát ott zöldellik a tavalyi 3-4 hagymácska. Kiesve a cserépből. Ügyesen átvészelte a telet, mit mondjak... Szóval most behoztam, odabiggyesztettem a dohányzóasztalra, alápakoltam egy alátétet, adtam neki vizet, és várakozó állásponton vagyok tűnődéssel tarkítva, hogy ugyan szedjem-e szét a hagymákat külön-külön, vagy hagyjam úgy, ahogy van. Egyébiránt minimum eggyel több a hagyma, ill. a virágkezdemény, mint volt tavaly. Vadhajtás (ott, jobb oldalt kandikál kifele a cserépből). :) Vajon tényleg jön a tavasz...? :)
2009.03.23. 16:41

 

 
Olyan jópofa színösszeállítást csináltam a honlapra, hogy az csak na! Tiszta tavaszi! :) Főleg, ha be is fejezem rendesen... :)
No gózás lefele, süt a nap megsatöbbi... :)
2009.03.23. 15:28

 

 
Nos... úgy döntöttem, hogy veszek magamnak ajándékképpen egy kólát. És nem érdekel senki véleménye, tudom, hogy egészségtelen meg káros meg minden, de hát ha anyun meg Pankán kívül az, akinek illene, nem lep meg semmivel, sőt, még itthon sincs, akkor nincs mitől tartanom.
Amúgy meg fáradt vagyok. És álmos. És... NYŰGÖS!!!
2009.03.22. 16:49

 

 
A pogi sül. Anyutól kaptam vijágot!!! :) Meg földiepret. Meg Panka rajzolt nekem egy 5 emelet magas tojtát, 4 db gyertyával. :) Mondtam neki, hogy egy jópár db-bal több gyertyát kéne odabiggyeszteni... szerinte nem. :) Egyemmeg! :)
2009.03.22. 12:24

 

 
"Fogadtunk" Ferivel, hogy mi lesz az eredmény, miután ezt a képet kiteszem ide. Szerintem mínuszba megy át a látogatottságom... szerinte nem. Majd elválik. (A kép már annyira nem friss, kb. két és fél órája készült... rólam)
2009.03.21. 14:33

 

 
Fúbasszus, mit találtam...!!! Na ezt hogyan mentsem le a gépre?!
2009.03.20. 20:04

 

 
Készülget a retus... lehet felteszem majd ide...

Fel vagyok háborodva; ezen kívül megállapítottam, hogy a mai nap nem pont az én napom... csak az nem vót, amit venni akartam: pulykamell, paradicsom, szőlő, narancs, sajt, pogi. Ezen kívül minden, amit nem akartam venni. Na mindegy. Így magamévá van téve egy bő félkilós dagadó. Darálva. A kis kedvencemtől. Még nem tudom pontosan, mit fogok csinálni belőle, de azt tuti! :) Fasírt vagy milánói vagy bolognai vagy sajtszószos... de asszem penne lesz. Most már csak az a kérdés, hogy van-e itthon. :)
2009.03.20. 19:16

 

 
Ja... elmúlt dél, és ébren vagyok! HALLELUJA!!! :)

http://www.myvideo.de/watch/2870144/Evanescence_My_Immortal_Text
2009.03.20. 12:21

 

 
Van egy kis gondom:
- nem tudok latinul
- nem vagyok orvos, vegyész, stb.
- nem tudok magyaron kívül más, számomra elég ismeretlen nyelven beszélni
- nem ismerem a világ összes állatfaját
- hajnali fél 4-kor már azt se tudom, hogy fiú vagyok vagy lány, főleg a kontinenseken átívelő, kihangosításból felvett beszélgetés legépelését nem tudom megcsinálni.

Tehát a mai átlagom: kurvaanyázás veszettül, ásítozás kb. percenként, kialvatlan, karikás szem, sokadik adag kávé - legalább délig ki kéne bírni ébren -, és kurvára takarítanom kéne... Fúúúú!!!

Viszont itt egy garantáltan retusálatlan fotó rólam... ijedezzen, aki látja! :)
2009.03.20. 11:01

 

 
Én-féle mézes-mustáros karajszelet :) ócsóbb, mint a maggis vagy knorros vagy milyen szósz. Jóval ócsóbb :) (még készül, azért így néz ki)

Esetleg kér még valaki...? (már van egy plusz jelentkező... élőben közvetítem, ha még van, aki kér :) kűggyön rám jelet! :))
2009.03.19. 19:11
 

Szólj hozzá!

2009.02.18. 11:32 - 2009.03.18. 16:59

2011.03.28. 21:49 bopci

Megint kreálgattam...
2009.03.18. 16:59

 

 
Idiótáskodtunk a jányzómmal :)
2009.03.18. 14:28

 

 
Mai vacsi... igaz, ehhez is kaptam egy jó nagy adag lebaszást, hogy miért van fűszerezve a köret. Nem is tudom... talán hogy különlegesebb legyen, nem?! :(
2009.03.18. 01:08

 

 
Íme, így néz ki a nem ilyen módon kisütésre szánt dolog:

A másik meg a tegnapi vacsi...
2009.03.16. 15:45

 

 
Nos... letudva a válaszlást (célszemély lessen lentebb!), jön a következő: kicsit mérges vagyok. Csinálni akartam kalácsot. Úgy, ahogy kell, bepakolásztam a hozzávalókat a kenyérsütőbe. Csak az a problematika, hogy nem van mán meg a használati utasítás hozzá, neten pedig nem találom. Aszittem, hogy a 6-os progi csak összegyúrja. Erre: neeeem... fogta és megsütötte. Tehát most citromos illat lengi be a lakást. Fasza! :(



Drága 333-as kollégám!
Kérdés, hogy a dilemmádba beletartozik-e az ingázás vagy sem. Esetleg van-e kedved a Bűnös városba felmenni bentlakásosként. Házvezetőnőt mindenesetre nem kellene tovább keresgélned. :) :) :)
Ergo: ha a melóhelyedet át tudod pakolászni annyi km-rel, akkor gond egy szál sem. 160-200 nm-es házak meg csak vannak Bp-en is, amit ki/meg tudsz venni... :)

Puszi neked!
2009.03.16. 15:20

 

 
Megint képet váltottam. Ha meg olyanom lesz, visszateszem a feketést. :)
2009.03.15. 16:00

 

 
...azoknak, akik olvassák a naplómat:
2009.03.14. 00:47

 

 
Újabb két szösszenet az esti életemből. Az egyik egy igen érdekes fotó. A Corás csomagocskát voltam szíves lefotózni. Mivel csak telefonnal csináltam, elég... életlen lett a kép, segítek: "Baromfi párizsi" a felirat.
A másik a vacsi: rakott zöldbabos tésztás húskavalkád.
2009.03.13. 23:37

 

 
Kolléga! Ment emilke. Láttam lestél. Lebuktáááál...! :) :) :)
2009.03.13. 13:35

 

 
Nos... jobb későn, mint soha! - tanulok. Újfent és ismételten, és előröl hátra és hátulról előre. Csak a szemem bírná...! Megint be van vérezve, a fene egye meg! Tegnap és tegnapelőtt is bevérzett. Mindkettő. Gyajjj... :(
De legalább a hóesés abbamaradt. :)
2009.03.13. 13:04

 

 
Szebb jó reggelt/napot mindenkinek, mint ez a zuhogó eső! Ismét barnultam. Vagyis befeküdtem a gépbe. Az meg világított rám. Képes volt. Hogymikvannak...? Hát nem felháborító? :)
Kő kávé valakinek? Speciel - Csaba tudja, mennyire - dögerős... És tévedés ne essék, nem dugig van tejszínhabbal, csak a tetején van egy kevés. Ja, és bő háromdecis a bögre. (A második képen leszedtem a habot róla :))

Most tényleg a szabójojanddal balesetezett a csajszim. Koccantak egy jó nagyot. Azon morfondírozom, hogy lehet elviszem holnap reggel a szemészdokinénimhez, mert fájlalja a buksiját azóta is. Ja, igen... a bal szeme úgy néz ki, mint akinek behúztak egy isteneset. Főleg, ha lehunyja a szemét. Enyhén szólva színeltérés állapítható meg a kisasszony két szemkörnyéke között. És ma reggel első mondata az "anyu, nem megyünk oviba! kindejtojás veszek!"-után az volt, hogy "jaj, fáj a fejem!". Konkrétan a szemére mutatott körbe, hogy neki ott fáj. Francba! :(

Hopppppp... azóta már nem eső esik, hanem HÓÓÓÓ!!!!
Basszus! Március közepe van! (És tudtommal nem 1848-at írunk...)
2009.03.13. 09:29

 

 
Kocsi biztosítása letudva. Egy volt sulitársammal csináltuk. Duplán volt sulitársammal ráadásul. Szegény... ő is két diplomával biztosítózik. Ez ám a haladás! Fiatalok munkája... szuper! :(

Másik hír: Tigo nincs többet. Tegnap este távozott az élők sorából. A múltkor volt egy olyan érzésem, hogy lelkiismeret-furdalás, hogy nem köszöntem el tőle. Csak nem számítottam rá, hogy komolyan kéne vennem a női megérzéseimet, pont vele kapcsolatban. :( Hogy fogom elmondani a csajszimnak...? :(
2009.03.12. 14:41

 

 
Nekiestem válaszolgatni. Aki nem adott e-mail címet, az adjon, mert nincs előfizetésem! Jelzésként sorra rájuk küldök egy Kulcs a szívhez!-t. Értsétek! :)

Egy privát üzi annak, aki tudja, hogy neki szól: nem vagyok szép, csak megmutattam, mit lehet kezdeni egy ronda nővel.
2009.03.12. 10:26

 

 
lefőtt a kávém
2009.03.12. 09:38

 

 
Nos... eddig nem sok eredményem van a kreálta képből kifolyólag... hüpp-hüpp... :(
Fő a kávém. Ez viszont határozottan jó hír. :)
Találtam egy durva kisvideót. Itt van:
2009.03.12. 09:05

 

 
Felmérés indul! :) (Cikk megírva - szar lett -, feltéve - döglassan tőtöget a gép -, kezem szétázva a mosogatástól, pedig még nem fejeztem be, és úúúúúúútálom a halat!!!!!!!!!!!)
2009.03.11. 23:22

 

 
No, kész van az egyik kreálmányom. Feri szerint \"dögös\". Majd meglássuk. Már csak az kell, hogy elfogadják az itteni moderátorok, és be tudjam tenni. Felmérem, vajon mire buknak a pasik. :)

(Igen, ez a fegyverviselési engedélyes fotó csak bemelegítés...)
2009.03.11. 17:40

 

 
Ez jó volt egynek... jó sokan mászkáltunk át az úttesten, jött a rendőrautó, megfordult, oszt úgy gondolta, hogy na ő most büntetgetni fog. Büntetgessék a jó édes anyjukat, ne engem! Kifogták az egyik hajléktalant. Azt aztán lehet büntetni...!
2009.03.10. 09:32

 

 
Fenébe! Már így is eggyel több ember tudja a tel.számomat, mint akinek kéne! :( Kaphatom a dövödölejáccót a mancsom alá, oszt uzsgyi befele. Csodás! :(
2009.03.09. 09:28

 

 
A rendszergazda 24 kérése a felhasználókhoz

1. Ha a számítógépedet át kell rámolni másik asztalra/szobába, akkor ellenőrizd, hogy az asztal tele legyen plüssállatokkal, feljegyzésekkel és a gyermekeid fotóival, képeslapokkal, hiszen nekünk nincsen magánéletünk, ezért számunkra különösen kedves látni, hogy neked van.
2. Soha ne hagyjál a hibáról feljegyzést a géped mellett, hiszen nekünk természetfeletti képességeink vannak ezt leolvasni a sötét képernyőről.
3. Ha szerelő jön a gépedhez, azonnal menj el még a környékről is, hisz úgyis emlékszünk a cég mind a 300 gépének a jelszavaira kívülről.
4. Ha telefonálsz nekünk, akkor csak azt ismételgesd a telefonba, hogy mi az a munka, amit meg akarsz csinálni, azt viszont sose említsd, hogy mi az, ami megakadályoz a szándékodban.
5. Ha a rendszergazda sürgős mailt küld neked, akkor azt azonnal töröld anélkül, hogy elolvasnád, hiszen mi úgyis csak tesztüzeneteket szoktunk küldeni.
6. Ha az ebédlőben meglátod az asztalnál a rendszergazdát, azonnal menj az asztalához, és halmozd el a panaszaiddal a gépedről, hiszen ők csak a te kiszolgálásodra vannak, s ha jó étvágyuk lenne, az csak hátráltatná a munkádat.
7. A sürgős mail-eket mindig írjad nagybetűkkel, a postmaster így észreveszi, és expressz tovabbítja a rendszergazdának.
8. Ha este az otthoni gépeden a hibaüzenet azt mondja, hogy nincsen vonal, telefonálj a rendszergazdának, értünk mi a telefonvonalakhoz is, sőt távolról is meg tudjuk javítani.
9. Ha a rendszergazda azt állitja, hogy a monitorban nincsen festékpatron, te csak bizonygasd, hogy márpedig van, és azonnal cserélje ki, mi imádjuk az ilyen szócsatákat.
10. Ha a rendszergazda azt ígéri, hogy azonnal jön megnézni a gépedet, akkor sóhajtozva kérdezd meg, hogy "nála hány hétig tart az azonnal", hiszen imádja, ha így motiválják munkavégzésre.
11. Ha a nyomtatód nem nyomtatja ki a dokumentumodat, akkor ismételd meg a printelést legalább hússzor, hiszen van, hogy a fekete lyukak csak úgy elnyelik a printer elől a biteket.
12. Ha a printer a húszszori ismétlés ellenére sem nyomtatja ki a dokumentumot, akkor küldd el a cég mind a negyven printerére, egyik majd csak kinyomtatja!
13. Még véletlenül se tanuld meg a berendezések helyes nevét, mi pontosan tudjuk, hogy mit értesz az alatt, hogy ez a herveli nem működik.
14. Sose használd a program beépített helpjet, az úgyis csak az agyatlanoknak meg a hülyéknek lett írva.
15. Ha az egér madzagja zavarja a billentyűdet, akkor tedd bátran a monitor talpa alá, az egér vezetéke minden további nélkül ki kell bírja a monitor 20 kilós súlyát!
16. Ha a szóköz billentyűd nem működik, nyugodt szívvel hibáztasd a tegnapi explorer verziófrissítést.
17. A billentyűzet egyenesen imádja a süteménymorzsákat, és a Coca-Colát!
18. A rendszergazda magyarázataira nyugodtan mondjad, hogy "nem értek egy szót sem ebből az egész számitástechnikai hülyeségbol", mi imádjuk, ha a szakértelmünket hülyeségnek nevezik!
19. Ha a printerben kifogy a festékpatron, akkor hívjad a rendszergazdát, ugyanis a cseréje olyan nehézkes és szakmai felkészültséget kívánó munka, hogy a Hewlett Packard is csak azoknak a mérnököknek ajánlja hozzákezdeni, akiknek megvan a doktorátusuk kvantumfizikából.
20. Ha a számítógéped elromlik, akkor a titkárnőddel telefonáltass nekünk, szerintünk a Te géped hibájáról élvezet egy olyan személlyel csevegni, akinek fogalma sincsen róla, hogy mi nem működik.
21. Ha e-mailen keresztül kapsz egy 30 Mb méretű (hatalmas) videofilmet, akkor feltétlenül küldd el a cég összes mail címére, csatolt fájlként. Nekunk bizony hatalmas tárolókapacitásunk van, s az sem zavar senkit, hogy a hálózat ettől lelassul!
22. Ha valami technikai kérdésed van, akkor semmi esetre se jegyezd meg a választ, hanem kérdezd meg újra minden alkalommal, legalább 10-szer egy héten belül.
23. Mivel a rendszergazda úgyis annyira elfoglalt, így inkább állj neki magad megjavítani a gépedet, nekünk külön öröm a Te baklövéseidet javítgatni, s közben azon tűnődni, hogy mi okozhatott ilyen jelenséget.
24. Soha ne ismerj be semmit, a legjobb védekezés azt mondani, hogy "egyszer csak elsötétült a képernyő."
2009.03.07. 01:46

 

 
Régi idézet, de igaz.
2009.03.07. 00:24

 

 
Mondtam már, mennyire imádom, ha egy napi munkám után a photoshop beszarik, nem csinál semmit (=lefagy), és amit párhuzamosan csináltam vele, az tönkremegy, emiatt az egész HTML-t kézzel kell átírnom??? Nem, semmi segédlet nincs hozzá, mert asztat a nyelvezetet ő nem akarja ismerni. Legalábbis erre kövekeztetek, miután megadom neki, hogy legyen zőőőőőd a keret - szerkesztőben -, aztán mondom legyen pijos, erre csak sárgát hajlandó összedobni... de hogy a ződbő' meg a pijosbó' hogy csinál sárgát... na az rejtély számomra. Jelenleg arra jutottam, hogy kézzel átírosgatva a HTML-t, a zőőőőődet mostan zőőőődnek mutatja. A pijosra még nem gyütt rá sehogy, hogy az meg pijos. Nem "sárga", hanem RED. Így, nagybetűvel sem érti.
Eszement programok tömkelege... GYAJJJ!!!!!
2009.03.06. 15:40

 

 
Érdekes módon most nem pirulok. Csak barnulok. Lehet mindig így kéne csinálnom, és akkor beállok egy egésséges barnás árnyalatra...?
Kaptam egy levélkét. Ezek szerint nem egyedi esetek vannak nálunk az oviban. Esküszöm, most már én nem tudok eligazodni azon, hogy a csajszikám mikor kivel van együtt szívesen - konkrétan mikor kibe szerelmes, bár ezt így nem szokása kimondani; az apja se mondta nekem tán soha, szóval megvan, kitől örökölte.
Pötyi hétvégén kőtöz. Közelebb hozzánk, de annyira nem örvendezek neki... Így jóval többet lesz az, hogy fel kell szaladni hozzá, megsatöbbi.

Azoknak, akiknek röhögés-hiányuk van (mintha valami nagy jótevő lennék:):
2009.03.06. 11:12

 

 
Most kaptam:
2009.03.06. 11:00

 

 
Te jó ég, hogy én mennyit bírok kínlódni egy vacak szarsággal...?!?!?! :o

Egyébként létezik, hogy valaki kétszer kapja el az infulenzát? :(
2009.03.05. 14:38

 

 
Kommunikáltunk Pankával. Megkérdezte, hogy "mi ilyen vicces?". Nos, asszem ezt nem fogom vele megtanítani, hogy az oviban elmondja az óvó néniknek... :)

(...ha valaki humorbonbon-hiányban szenvedett volna... :))
2009.03.04. 16:00

 

 
Újfent képet cseréltem...
Nőszemélyem volt szíves szájjártatni ma Edit néninek - lesett is vagy kettőt, hogy jééé, hát ez a gyerek képes szövegelni ennyit...?!
Magamévá van téve majdnem egy kilónyi sült zsír. Nyami! Jó lesz a kummipogácsába. :) Olyan jót mosolyogtam, hogy egy helyen 399 kilója, a többin meg minimum 600, és mindenki a 600-ashoz áll oda, mert ott a többi ember is. :)
A tejcsi mellé most kapott a nőszemélyem joghurtot.
Még most fogok reggeli-kávé-inni... jobb későn, mint soha :) Viszont rosszhír: baromira ráz a hideg most is. Tegnap is aludnom kellett. Ma is, ahogy elnézem... :(
Azért holnap csak elugrok barnítani a védőrétegemet ;)
2009.03.04. 13:04

 

 
Mancsom szét akar menni, de rendesen! Voltam olyan marha, hogy kézben hoztam haza egy zsugor - kétlityós - ásványvizet. Ekkora barom is csak én tudok lenni...! Tecsóból hazáig cipelni. Fú! :(
De jól bevásároltam, az fix. Van itthon sajtika, bár csak fél kiló. És kénytelen vótam venni kenyeret, mert anyám szerint sokba kerül az áram, amivel a kenyérsütő műxik. Nem semmi! Az, hogy az általam sütött kenyérben garantáltan nincs E-betű, és ízlik neki... hát az tökmindegy.
Most pedig, amíg a munkáskáposzta párolódik - vagy fő...? -, eszek gyorsan egy szendvicset. Nyammm!
2009.03.03. 17:13

 

 
333 végű sorszámos kollégának üzi: igen, ismerem, és ő kérte a mikrofonos hablatyolást... satöbbi. Tessen hátrébbolvasni a naplómban, és megvan mindenre a válasz! :)
(na jó, pici segíccségképp itten van ni az original fotográfija:))
Most pedig elhúzok a... bóóótba', oszt veszek sajtot, mert nagyon sajtéhségem van - oké, anyámnak kő vaj, azér kell szaladgálnom, amúgy kibírnám, amíg a nőszemélyemmel együtt megyek...
2009.03.03. 13:09

 

 
most pedig fel, tanulni, tanulni, tanulni, ahogy atyánk mondotta volt... részemről a tegnapi mondatokat folytatva, amit eme kedves, aranyos, szófogadatlan géphez intéztem: kurvaanyázásokkal tarkítva
2009.03.03. 10:22

 

 
Gyajjdenagyonelegemvanahülyékből...! Így, röviden és tömören.
No, kitalálgattam, megvan, heuréka, sikerült és egyéb nyalánkságok.
A kenyérkém meg határozottan fincsi lett. Anyám szerint is! :)
2009.03.03. 10:15

 

 
Árulja már el nekem valaki, melyik a jobb: ha rendőrségre megyek feljelenteni, vagy ha szólok a kellő helyen, hogy mi folyik itt?! Megkaptam a magamét, mert a másodikat választottam - fél 6-kor, kiabálás, csapkodás formájában.
2009.03.01. 11:52

 

 
kreált \\\"szerelmetes\\\" fotó
az alapot (kb. 5 megás naaaaagy kép) Feri csinálta :) köszi neki! :)

Asszem az utóbbi pár fotóval sikeresen elhessegettem egy csomó embert, aki aszitte, hogy elviselhetően nézek ki... már mindegy. Leszedni úgysem fogom őket. :)
2009.02.28. 01:09

 

 
...és fogdosódva
2009.02.27. 16:52

 

 
Véreres szemmel, hullafáradtan...
2009.02.27. 11:24

 

 
Lehet neki kell mennem a főnökömnek... kezd pofátlanul viselkedni.
Meg úgy általánosan kivan a tököm mindennel és mindenkivel.
2009.02.25. 15:58

 

 
Fotócseréltem... Ideje vót...
Meg a holnapi programot is megkapni - főleg, hogy megkaptam olyan feladatot - kész csoda! - hozzá, hogy csak lesek, mert az én dógom...
2009.02.25. 11:36

 

 
Ott egye meg a fene! Felpakoltam a saját cikke(i)met a saját honlapomra. Vár a franc, míg kitalálják, hogy meg tudják-e jelentetni!
2009.02.24. 12:13

 

 
Nagyplakát feltőtődve, jeee. Helyzet az oviban: a mi csoportunkban infulenza terjeng. Kettővel arrébb bárányhimlő. A fődszinten vagy hol meg állítólag hasmenéses-hányásos vírus. Vajon létezik még olyan betegség, amit nem soroltam fel...? :(
Panka elég nőiesen viselkedett reggel: szemezett(!) Zsoltival. Mert azért Zsolti az csak Zsolti...! :)
2009.02.24. 09:19

 

 
Végeztem a kisplakáttal, a nagyplakáttal, a közepesplakáttal meg a sok szórólappal. Ja... szóval 20:53-kor kaptam meg a cetlit. Ha 19:00-kor kész vagyok vele, már az is valószínűleg késő lett volna... de megcsináltam... mert én ilyen hülye marha vagyok, hogy megcsinálom. Anyám szerint legalábbis.

http://www.nemokap.hu/ir/hofeher.htm
2009.02.24. 02:04

 

 
Fuhh, cikk megírva. Nem az, amit akartam, hanem másik. Majd kiderül, beférek-e még a mostaniba. Elvileg ma 5-kor van lapzárta.
Jó, hogy fellestem ide. :) No mit találtam: egy eldugott naplóbeírásomat. Dátum: 1997. október 20. :) Nem tegnapi... :)
2009.02.23. 14:46

 

 
Hehe, nyalásból szerintem eddig jeles vagyok. :) Csak a cikkemmel nem haladok. Eddig már totál más dógokat megcsináltam a honlapokon - a sajátomra sajna csak nagyon minimális időt tudtam fordítani, pedig azt kéne csinálnom elsősorban... de a nyílt levél igenis ott van rajta. Sőt, a központi honlapra nem feltette Pitti bácsi az enyimé plakátot, amin hétvégén dógozódtam...?! :) Ööö... ha nem venném figyelembe a 3 kisfiát és egy nagylányát, még beígérném neki a puszit érte! :) (Nem félreérteni ám! Nem akarom űket elfertőzni!)
Éppen ebédelek. Kenyér és csípős paprika. Muszáj lenne már kijönnie a szervezetemből ennek a rohadt megfázásnak, elvégreis csak nem fertőzhetem el Thürmert! :(
Az is aranyos, hogy kűggyem át emilkébe', amik eszembe jutottak. Kössz... és a scan hozzá...? Ugyanis rajzolgatva van a cuccos.
No mindegggy...

Szíennenn! Tessen szíves akkor tudósítani ám! :) És még mindig nem vertél meg zsepihasználatban, bibííí! :)
2009.02.23. 14:08

 

 
...épp cikket írok... egyébirtánt... aki hiányolna...
2009.02.23. 10:41

 

 
A legszebb nőkhöz nem tudok hozzászólni, de a vízilabda császárai tényleg mi vagyunk, én is szeretem a sárga/kék villamost, büszke vagyok az összes sportolónkra, művészünkre (igen, volt osztálytársamra is, aki karmester és zeneszerző; volt sulitársamra is, aki az Adaggio egyik énekese, stb.), a Nagytemplom harangjaira, a debreceni országgyűlésre, a tudásra, ami a magyarokban genetikailag benne van, a szívre, ami minden magyarban dobog... és tényleg a soproni a legjobb sör!

https://www.youtube.com/watch?v=SmGkwOqmU78

https://www.youtube.com/watch?v=SmGkwOqmU78
2009.02.23. 10:29

 

 
Van a francnak kedve elmenni bárhova is, főleg annak a... trónbitorlónak a kedvéért! Amúgyis az összes, ebben a lakásban tartózkodó állampóógá' lenni beteg. Aki nem hiszi, járkáljon utána!
El kő kezdenem újfent kiganézni a polcokról is. Miki ugyanis volt olyan kedves, és a szennyesét bedobálta a polcra, majd a tiszta, vasalt(!) ruhákat rádobálta. Azannyakiskésitneki...!
Anyám meg újfent lázasodik. Szuper időknek nézek elébe... :(
2009.02.22. 10:45

 

 
Hazahoztam az én kis Kalán nénimet. Ezt konkrétan tegnap este találta ki, hogy ő mégsem Wendy lesz, hanem Kalán néni. Egyemmeg! :) Anya meg összefabrikált neki villámgyorsan valamennyire Kalán nénis ruhát. Igaz, hogy egyik kötény sem volt elég kicsi neki, mindből kilógott elég rendesen, de volt nyakba akasztott kanala. :)
2009.02.20. 13:44

 

 
No, infulenzériám van. Egy strigula lettem a dokinál. Csak ne lenne ennyire bedugulva az orrom...!
Valamiért van egy olyan kósza érzetem, hogy nem igazán tett jót a szervezetemnek ez a hosszantartó, hideg szélben való sétafikálás a kisasszonnyal. Vajon miért...?!

Mai humorbonbon:

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a garázsban.
Kinézek és látom ám, hogy négy markos, nem idén barnult legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán ácsorgó teherautóra ezerrel.
Kapom a telefont, hívom az óberhét, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek és már le is tette.
Nekem meg a fejem tetejébe akadt az Adrenalin azonnal, úgyhogy ismét felhívtam a szervet.
Mondom neki, az előbb telefonáltam, hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük, ugyanis fogtam a vadászpuskámat, lepuffantottam mind a négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is.
No, le sem tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El is kapták a betörőket íziben.
Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni megjegyezte:
- Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet.
Mire én:
- Maguk meg valami olyasmit, hogy nem tudnak küldeni senkit...
2009.02.19. 13:35

 

 
Pár humorbonbon - hogy ne csak nekem fájjon a szám, ha röhögök :), ergo: sorstársak, olvasgassatok! :)



Humorbonbon ájn:

Gyurcsány bélyeget készíttet a képmásáról... természetesen több milliárdba kerül.
Amikor érdeklődik, hogy milyen lett, azt a választ kapja, hogy az emberek panaszkodnak, hogy nem ragad a bélyeg.
Gyurcsány ezt sérelmezi és a közeli postára megy, hogy vegyen egy bélyeget...
Így is történik, megkapja a bélyeget amin a képmása van, majd amikor a oldalára köp és felragasztja, csodálkozva látja, hogy
felragadt a bélyeg.
Ekkor egy mellette álló öreg emberke csak ennyit kérdez:
- Jajj, azt az oldalát kell leköpni???


Humorbonbon cváj:

1996 március 23-án az orvosi szakértő megtekintette Roland Opus tetemét, és megállapította, hogy a halál oka puskából származó fejlövés. Az áldozat egy 10 emelet magas épület tetejérol ugrott le ÖNGYILKOSSÁGI szándékkal (hagyott ugyanis egy erre utaló búcsúlevelet).
Esés közben a 9. emelet magasságában életét egy az ablakon kilott puskagolyó azonnal kioltotta. Se a lövést leadó sem pedig az öngyilkosságot elköveto nem tudott a 8. emelet szintjében elhelyezett biztonsági hálóról, amelyet az ablakmosók védelmére helyeztek el. Opus nem tudta volna kivitelezni az öngyilkosságát emiatt a háló miatt.

Általában aki öngyilkosságot akar elkövetni, sikerrel jár, még ha nem is olyan módon hal meg, ahogy eltervezte. Attól, hogy Opust lelotték a 9. emeletnél miközben a biztos halál felé esett még nem változik halálának oka öngyilkosságról gyilkossággá...

De a tény, hogy az öngyilkossági kísérlet nem járt volna sikerrel az orvosi szakértőt GYILKOSSÁG kivizsgálására késztette. A 9. emeleti szobában, ahonnan a lövés jött, egy idős ember és a felesége lakott. Éppen veszekedtek, és a férfi a puskával fenyegette feleségét. Elkeseredésében amikor meghúzta a ravaszt, teljesen mellé talált, és a lövedék az ablakon keresztül Opust találta el.

Ha valaki "A"-t próbálja meggyilkolni, de véletlenül "B"-t gyilkolja meg, akkor az "B" ellen elkövetett emberölésért büntethető. Amikor szembesítették ezzel a váddal, az öreg ember és a felesége mindketten hangoztatták, hogy egyikük sem tudta, hogy a puska töltve volt. Az ember azt állította, hogy hosszú ideje szokása, hogy feleségét a töltetlen puskával fenyegesse. Nem állt szándékában, hogy megölje.

Opus meggyilkolása VÉLETLEN BALESETNEK tűnik, ugyanis a fegyver véletlenül
volt megtöltve. A kivizsgálás folytatódott, és előkerült egy szemtanú, aki azt állította, hogy látta, amint az idős házaspár fia megtöltötte apja fegyverét, körülbelül hat héttel a halálos balesetet megelőzően.
Mint kiderült az idős hölgy megszakította fia pénzügyi támogatását. Ezért fia, ismerve apja fegyveres fenyegetőzési szokását, megtöltötte a puskát, arra számítva, hogy így apja majd megöli anyját. Így az ügy
ismét GYILKOSSÁGI üggyé alakult, ahol a fiú tűnt ki, mint Roland Opus gyilkosa.

Volt még azonban egy különlegesen szép csavarás az esetben: További kivizsgálás kimutatta, hogy a sértődött fiú (név szerint Roland Opus!) egyre jobban elkeseredett, hogy nem sikerült az anyja elleni gyilkosság.
Ez az elkeseredés arra vitte, hogy március 23-án leugorjon egy 10 emeletes épület tetejéről, hogy végül egy puskalövés végezzen vele, melyet egy 9. emeleti ablakon lőnek ki.

Az orvosi szakértő ÖNGYILKOSSÁG címen zárta le az ügyet.



Humorbonbon dráj:

Hallottam egy történetet, miszerint másod és harmadrangú romániai utakon érdékes pénzszerzési eszközöket alkalmaznak. Keresztbeállnak az úton egy (persze lopott) nagy autóval. Megállásra kényszerítik az autóst, kiszállítják járművéből, majd elhajtanak vele, az illető meg ottmarad. Egyszer egy kamiont akartak így elfogni (kinövi magát az üzlet:)), csakhogy nem számoltak azzal, mi van ha egy pillanatra elbóbiskol a török kamion sofőrje...
Gondolom nem nehéz kitalálni: az egész banda ottpusztult.
2009.02.18. 16:11

 

 
Most meséltem Ferinek, hogy mi történt a másik Feri barátnőjével a babavizsgálódáson. Ő is csodálkozott a babalétrejövetel körülményein... még mindig nem tértem napirendre fölötte...
2009.02.18. 15:20

 

 
Lázmentes vagyok - eddig -, viszont rekordmennyiségű zsepit fogyasztok el. Jó reklámja lehetnék a zsepigyártóknak. :)
2009.02.18. 11:32

 

 

Szólj hozzá!

2008.12.13. 18:58 - 2009.02.17. 11:29

2011.03.28. 21:41 bopci

A tegnapi napot nem igazán kívánom senkinek. Jó, jó, láttam hatalmas pocaklakó miniembert UH-n, de a délutánt, estét...! na azt nem. Kitört egy jó kis veszekedés, merthogy Pötyi szerint ki kell jönnie mindennek. Hát nem jött ki. Csak veszekedés, vitázás, hozzá majd' szétment a fejem, reggel óta... nem egy leányálom. :( Ma meg most bújtam ki az ágyból, de nagyon rosszul esik a dolog. Taknyolok, orrbedugulok ezerrel. A homlokom jéghideg, a testem többi része meg forró, ergo: anyám szerint nem vagyok lázas. Vajon ezt a lázmérővel is megbeszélte...?
2009.02.17. 11:29

 

 
A találkozást nem sikerült megakadályozni. Nem tudom, mi lesz itt még, de nagyon nem teccik a dolog... :(
Venni akartam egy nagybödönnyi margarint. A pénztárosnál meg még nem szerepelt a vonalkód a rendszerben, tehát nem tudtam venni. Marad margarin nélkül a süti. Evvan... de mindenesetre a kisasszony kap tojást. Nem felejtettem el. Ellenben - mivel nem tudtak visszaadni; éééérdekes, a mútkor visszaadtak, még 5 Ft-ot is! - kénytelen voltam venni egy doboz dohánytöltelékes papírhüvelyt, köznapi nevén mondva: cigit.
Kitaláltam, hogy este valamilyen csirkemell lesz párolt zöldbabbal meg rizzsel. Fincsi...! :)

(valami új mösönt szedegettem le... majd elválik, milyen)
2009.02.12. 15:57

 

 
Ma betermeltem reggelire egy bögrényi kávét meg három érett kivit. Lesz tőle olyan hasfájásom, hogy ihaj! :)
Huzat lehuzigálva, gépbe bepakolászva, csak el kéne indítanom.
Jelentemalássan Hakan egy udvarias ember. Ahogy fellépek, azonnal ír egy jó reggelt, hogy vagy-ot. Sőt, ha elgagyogom neki, hogy mivel van bajom, még vígasztal is. Szeressem az ilyen barátokat! :)

Gyilokhajlamom van ismételten. Már Mikire is ráment az ideg... Sajna kicsit sokba kerülne véglegesen eltenni az okozót az útból, azt az árat pedig nem éri meg, szóval másféle eszközökhöz kell folyamodnom. Még nem tudom, mihez, de azt nagyon gyorsan és keményen és hatásosan kell csinálni, különben Miki hamarosan egy szanatóriumban fog kikötni. Úgy egy hónapon belül. Most megpróbálom azt megoldani, hogy illetőkével ne találkozzon. Nehézkes lesz, de mindegy... megéri.
Juteszembe: megvan a részleges megoldás: csináltatunk neki egy pólót, hatalmas felirattal: BOSSY. Ez úgy lényegében mindent elárul egyben. Az az Y a végén szerintem meg lehet kicsinyítő képző is, amolyan kedveskedő... ;)

No megyek porszízni, ahogy a kisasszony kérte.

Aztán ki kell választanom, EP-n melyik fejemmel induljak... mármint fotóilag... Lesz egy menete nékije...
2009.02.12. 10:13

 

 
Most nyestem le egy régi képemről egy darabot. Feri megdícsérte, hogy jó lett. Nekem is tetszik. :)
2009.02.11. 18:14

 

 
Jelentem csiga kész... a tepsi NAGY, nem kicsi, és ennyi van benne, szóval nem kifejezetten aprócska csigucik lettek. :) Igazság szerint hazafias fahajasnak indult, de rumba áztatott meg anélküli mazsola híján... szóval úgy nem igazán műxik a dolog...
Íme a \"remekmű\"\':
2009.02.11. 16:28

 

 
A ruhának a szín-hozzávalója itt lapul most már a polcon.
Kaja kész, bár a kisasszony kitalálta, hogy ő most leveskét is kér hozzá, úgyhogy borsóleves-kreálás van nagyban a gombás-csirkemelles-sajtos-szószos spagetti előtt. Vagyis jelenleg kivizabászat. Jó az étvágygerjesztőnek... :)
2009.02.10. 19:34

 

 
Hogy a gránátba fogok én ilyet csinálni a nőszemélyemnek...?!?!?! :o

(Nem, nem a képet, hanem a ruhát!)
2009.02.10. 13:40

 

 
Hú de sokat melóztam ma már eddig! Megcsináltam egy elég hosszú cikket, képekkel, sablonokkal - s.k. sablonokkal!!! -, oszt mán fel is van tőtögetve ám! :) Ügyi vagyok vagy ügyi vagyok?! :)
2009.02.10. 13:04

 

 
Egyre jobban tetszik ez a film... True lies... még a végén kikiáltom az egyik kedvencemnek. A gond csak az, hogy a szereplők közül van olyan, akinek a szerepe egy az egyben az, mint az én mostani tevékenységem... csak nem kapok érte akkora gázsit, nincs ekkora világsztár a közelemben, megsatöbbi...

Lassan nekiállok csigacsinálni. Mihelyst kijutottam a konyhába...
2009.02.09. 16:49

 

 
Ez jó volt egynek: svájcinéger kinyír egy csúnya tenorista bácsit, következő kép egy teherótó ponyvája, rajta a felirat - magyarul -: EZ VAN :) :) :)
2009.02.06. 10:43

 

 
Úúúúúúútálom a sapot!!! NAGYON ÚÚÚÚÚTÁLOMMMMM!!!!

(Megy közben a Két tűz között c. vígjáték - én élvezem legalábbis. Olyan gyönyörű dógok vannak benne, mnt a tangó, a repcsi... soroljam még? :))
2009.02.06. 10:31

 

 
Hogy miért kell nekem másra hallgatnom, és azt csinálni, amit mondanak nekem...?!?!?! Most volt kemény másfél órám, amit végiganyázhattam... ÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHH!!!!!!
2009.02.05. 12:51

 

 
Eddig megcsinálva, amit mára terveztem: befizetve a zeneovi, szoli letudva, kávénak is a végét szürcsölgetem.
Hümm... az előbb itt egy jó kis fékcsikorgás-tompa csattanás volt hallható, de semmi sziréna még mindig. Pedig azért kb. 5 perc alatt csak kiérne a szirénázó ótó...
Aki tudja a számomat, annak üzi: kénytelen vagyok venni egy másik kártyát... körzetszám marad! :)
2009.02.05. 09:44

 

 
Kár, hogy feliratos... de megvan! :) Nagyon vadon 2. Lássuk! :)

Aszongya anyám, hogy nádcukor lesz pár hónapon belül Mo.-on kizárólagos jelleggel az EU miatt. Remélem nem. Ha meg igen, akkor addigra pár száz kiló cukrot el akarok raktározni... lássuk csak... na még nem tudom pontosan, hogy hol, de pont ott. :)

És hülyevagyokhülyevagyokhülyevagyok, mert elfelejtettem kávét venni magamnak. Gyajjjjj!!!! Ihhbinhülye!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Most másszak le megint. :( No jó, lemászok.

Komolyan nem tudom, ez miféle szar betegség, de hogy elegem van belőle, hát az hót tuti. Ha beveszem a gyógyszert, akkor szarul vagyok, de nem fáj a torkom-fejem. Ha nem veszem be a gyógyszert, akkor jól vagyok (valamennyire), és fáj a torkom-fejem. Azt nem akarom kipróbálni, hogy beveszem aztán kihányom... pedig ez lenne a köztes állapot. :) Mondhatni arany középút. :)
2009.02.03. 13:30

 

 
Logók haladnak, van már vagy két darab.
Van egy olyan érzésem, hogy ebből most kemény orvoshoz visszamenetel lesz... Borzalmacska! :(
2009.02.03. 08:49

 

 
Hú de nagyon szenvedek ezekkel a logókkal... az istennek nem megy! És még kell 5 db! Jesszusom!
2009.01.30. 16:41

 

 
Nyomom az ágyat... és csak nem megy arrébb! Felháborítóóó...!!!
2009.01.30. 14:00

 

 
Jóhír 1.: nem vagyok infulenzás. :)
Rossz hír 1.: vírusos torokgyuszim van. És fertőzök. :(
Jóhír 2.: kezembe került egy papír, amivel párosítva egy olyan hírt kaptam, amit már évek óta vártam, és verihepi vagyok miatta.
Rossz hír 2.: még várnom kell eme dolog megvalósítását illetően. De oly nehéz a várakozás...!
2009.01.29. 10:30

 

 
Fuhhh... na ezért mérges vagyok. Ha Bp-en laknék, lenne melóm. Jól fizető melóm. (Finom leszek és nőies:) hogyamacskarúgjameg...! :(

No miket találtam?! Szép képeket. :)
2009.01.28. 14:30

 

 
Szarul vagyok... nagyon nem repesek érte... inkább délután elkóválygok a dokihoz, minél hamarabb szedje ki ezt a valamit belőlem, ami itt kezd kialakulni... gyajjjj! :(
Anyámmal meg kivan a nemlétezőm! Mondom neki, hogy hozzon egy nagy citromlevet a zőccségestől. Erre hoz a Helikerből kb. ugyanannyiért egy fél literest. Emellett vesz egy doboz leveskocát. Kérdeztem tőle, hogy ugyan minek, hát mert elfogyott! Megmutattam neki, hány db van itthon. 14!!! Relatíve elfogyott, persze... csak lesett rám...
2009.01.28. 12:38

 

 
nókomment... :) csak röhögés, de ezerrel! :) :) :)
2009.01.27. 18:26

 

 
Kezd felmenni bennem a pumpa, de nagyon. Hogy én meg vagyok zsarolva azért, mert menni akarok dolgozni, és az a hely - ismeretlenül - nem tetszik mikinek...?! De azért dolgozzak, keressek pénzt, stb. Jól mondta haverom: biztos az zavarná, ha többet keresnék, mint ő, és nem lennék ráutalva, plusz akárkivel szóba tudnék állni. Az mellékes, hogy Ferire olyan féltékenységi jelenetet lerendezett tegnap, hogy öröm volt nézni! :(
Anyám meg biztos, hogy lelki alapon van rosszul. Pontosabban: ő AKAR rosszul lenni. Ezt a tegnapi meg a mai viselkedéséből szűröm le. Ha én el akarok indulni valahova, ő rosszul lesz. Ha korán (!) megfürdök, ágyazok, hogy na akkor én most lefekszem időben (11 körül) és aludni akarok, rittig rosszul lesz, és nem tudok semmit csinálni, csak vele foglalkozni. Most mondtam, hogy hozok fel kenyeret. Nem, ő rosszul lesz addig. Könyörgöm, hamarabb akart elkezdeni enni, mint szokott!!! Én meg rohanok, mint az őrült, és mégis rosszul lesz. Persze csak miután hazaértem a kenyérrel. Hogyne! Méghogy nem szándékos...!
Délután meg olyan csodás megalázó helyzetbe fog hozni Miki, hogy eszméletlen! Ugyanis RÁM számítanak az oviban, hogy megyek a bálba. Én is azt hittem tegnap estig, hogy megyek. Erre püff! nem, nem mehetsz, nem megyünk, mert nincs rá pénz. Ha azt mondta volna, hogy nem tudunk elmenni, bocsi, mert nincs rá keret, és most derült ki...! De nem, \\\"nem mehetsz!!!\\\". Így, kategorikusan kijelentve! \\\"mert neked van kedved bájvigyorogni ott harminc idegen előtt?!\\\". Illetve a hazaérés utáni pofázása: \\\"úgy bazsalyogtál Ferire, mint a vadalma!\\\". Mondom mért? tán összevont szemöldökkel üljek végig órákon keresztül?!

ELEGEM VAN!!!! MINDENBŐL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.01.27. 09:15

 

 
Megjöttek a jegyrendelős-aláírós papírok a bálra. Kicsit több a beugró, mint vártam. Fú! Viszont pont annyi a különbség, mint amennyivel kevesebb lesz - elvileg - az osztálytalálkozó. No mindegy, majd meglássam...
2009.01.23. 09:18

 

 
Egy hülye kölköt most kűttem el melegebb éghajlatra... ráfért. Igencsak pofátlan szövege van... no mindeggy...
Hajnalig dógozódtunk Mikivel. Ráadásul rájöttem, hogy ha gúnyos pofával mondok neki valamit, akkor nem cseszeget miatta, hogy én parancsolgatok neki. Majd kihasználom a dolgokat. :)
Kávéhörpintésen túl vagyok. Kb. nyóc teljes adag vándorolt a pocimba. :) Rámfért...
Főleg, hogy fél 7-kor valami nő felhívott, hogy szia tangácskám... nehezen esett le szegénykének, hogy nemhogy nem vagyok az a -né, akit ő keres, de hogy más -né sem vagyok, az hót ziher!
2009.01.22. 09:29

 

 
De jót nevettem! :) Pasas - beceneve: imádnivaló édes pasi - ír egy levélkét - nem itt! -, beleírja az igen "tartalmas", 3 mondatos kreálmányába, hogy bocs, mi is a neved?, aztán még odabiggyeszti, hogy jókat halljak rólad! :)
2009.01.21. 14:59

 

 
Ezek a csajok imádozzák egymást, asszem. Sőt, majdhogynem biztos vagyok benne. Anikó eldobta a kedvenc kutyusát, merthogy ő Pannikával akar játszani. És végre itt van Pannika. Mert Pannika neki az atyaúristen. :)
Vettünk finom kenyeret. Meg zöld zöldbabot. Legalább az már volt, ha borsó nem is... így hát a borsóért újfent el kell majd zarándokolnunk, de mindegy.
Azon morfondírozom, hogy chilis babot kéne összedobni... igaz, csak nem tettem a kocsiba azt a szemezgetős kukoricát, ami olyan nagyon kellette ott magát a mélyhűtő pultban, de mindegy... vagy lencse legyen? Hümm... dilemma...
2009.01.21. 14:28

 

 
Hehe, kreáltam egy mocorgós fejlécet Pötyinek, sőt, fel is töltögettem neki a fejléc részébe, szóval most remélem örül. Hehe! :)
2009.01.20. 14:54

 

 
Egy ismerősöm Grippenként azonosította a gyönyörű hangú repdeső csodát. :)
2009.01.20. 11:58

 

 
Vadászrepülő gyakorlatozott felettünk. Imádom őket! :) Fingom nincs, miért, de tényleg nagyon bejönnek. :)

(a képhez: most találtam, és megkreáltam fogyasztható minőségűvé)
2009.01.20. 11:39

 

 
Azt mondja meg nekem valaki, az emberek miért nem látnak a szemüktől?! Mi a francért kell megdöbbenni azon, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy én megmondtam előre? És miért engem kell csesztetni, ha már egyszer idestova kb. 5 hónappal ezelőtt megmondtam, mi lesz, az lett, közben én figyelmeztettem mindenkit, mielőtt beüt a baj?!?!?! Miért vagyok én ekkora idiótákkal körülvéve?
Hajnali 2-kor még azt pofáztam, hogy mi a gránátért nem bír senki rám hallgatni, mikor igazam van, be is bizonyosodik...?! Emellett hogy nem tűröm a lekussoltatást, az az én bajom, de ha segíteni próbálok, és olyankor lekussoltatnak, tovább nem érdekel a dolog, ezt miért nem bírja senki felfogni? Azt hiszem, elő fogom keríteni Iván barátunkat... inkább ő, mint ezek a barmok...
2009.01.20. 09:36

 

 
"Gondolom sokan emlékeztek még az mtv által közvetített JSF-re, azaz a Játék Határok Nélkül című nemzetközi játékra. Ez a fantasztikus rendezvény 1965-ben indult, utolsó alkalommal pedig 1999-ben került megrendezésre. Jómagam nagyon szerettem nézni gyerekként, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Emlékezhettek, hogy a magyarok is rendszeresen részt vettek ezen a játékon, és nem egyszer nyertünk is! 2007-ben került fel a netre egy online petíció, annak érdekében, hogy a televíziós társaságokat meggyőzze arról, hogy érdemes lenne újra pénzt fektetni a JSF megrendezésébe és közvetítésébe! Ha belegondoltok az ilyen társaságok évente többmilliót költenek színvonal szempontjából jóval gagyibb műsorokra."

Én most írtam alá a petíciót. Semmivel nem jár, csak a neved adod meg, és hogy hol élsz. Az én aláírásommal együtt eddig 5776-an írták alá... ez még valóban nem sok, de öröm látni, hogy sok magyar is aláírta! Sok kicsi idővel sokra mehet!"

Szóval ha szerettétek a Játék Határok Nélkül-t, katt ide:
http://www.gopetition.com/petitions/bring-back-jeux-sans-fronti eres/sign.html
2009.01.14. 11:23

 

 
Éssss... mondtam már, hogy imádom a bab illatát, miközben fő? :) Gondolkodtam egy sort, hogy lencsét vagy babot csináljak, aztán a babra szavaztam. Tehát a kaja bab lesz füstölt kolbásszal. Nyami! :)
Azon morfondírozom, hogy csak megint ki kéne mászni az esti buszval a Coraba. Tegnap határozottan kellemes élményem volt az ott-tartózkodást illetően, ugyanis fűtött busszal mentünk, gyorsan odaértünk, visszafele meg jó sokat vártunk, mire jött a busz. De felszálltunk melegedni. Sőt, arra jutottam, hogy délután pakolásszák ki a friss árut. Amikor a reggeli busszal mentem mostanság, nagyrésze a cuccosnak igen bizalomgerjesztés-mentes volt, most meg pipát kapott a dolog. Nálam legalábbis.
Konkrétan egy csomagocska husiért mennék ki a nőszeméllyel. Tegnap nagyon szemeztem vele. Nagyon, de nagyon. Olyan kirántanivaló husika... úgyis rég csináltam-ettem már rántott húst.
Most pedig a gépen levő, eddig kihasználás-mentes progi tanulmányozásába kezdek - és imádkozom, hogy nehogy újra kelljen indítani a dobozkát, mert kissé nehézkes életet lehelni bele.
2009.01.13. 15:09

 

 
Huhogó izé ha jól sejtem eldugva. A gond csak az, hogy most meg 66 kódolás meg franccsetuggya mi után lehet bemászni a gépbe. Az meg, hogy el is induljon az XP...! Fú!
Ma egész finom kínai-szerűséget fabrikáltam össze. Pulykamellből. :) Csípős-édes-savanyú... fincsi lett szerintem. :)
2009.01.13. 03:10

 

 
Jajj de nagyon kezdek én mérgelődni...! Az még hagyján, hogy ez a huhogó mizéria megy a gépen, vagyis ezzel megy a gép, konkrétan egy kerek dövödö van benne, oszt ebből búúúúútol be, de hogy se mösön, se ótlúúúúk, se a kedvenc játékom nem műxik, haggggyán, de hogy még a zuhany gégecsöve is bemondja az unalmast...?! Komolyan mondom, kezd a tököm kilenni a mai nappal! Mire bejutottunk a dokihoz - egy faszi természetesen elénkmászott ismételten, a doki leugatta a fejemet, aztán elnézést kértem tőle, mert be mertem menni, ha az előttem beódalgó hímnemű élőlény aszongya, hogy mehetek, és kiderül, hogy aszitte, a pasi következett, holott mi, és elnézést kért tőlem a gyerekorvos(!) -, olyan átható gyomorforgó hányingerem támadt, hogy öröm volt nem rágondolni! Lehet ismerősöm nagylányának valami vírusos akármije van, és azt ragasztotta szegényke rám tudtán kívül, mert a nagylány hányt, és azért jöttek oda. Megvitattuk, hogy egész jó, hogy a gyerekkel infulenzéria elleni védőszurkapiszkáért jöttünk, erre nemhogy kinyitnák a tanácsadós helyet, nem, a sok beteg, fertőzős gyerek közt kell várni az egészségessel, hadd kapjon el mindent szerencsétlen! Ez még kisebb gond. Roli anyukájával dumáltam tán tegnapelőtt vagy mikor - pont amikor apuka drága aszonta, hogy beszól az oviba, hogy megyünk, erre bementünk reggel, és átöltözés után közölte az óvó néni, hogy nem szólt neki senki, hogy megyünk, és ő nem veszi át a gyereket; (azanyád....!) ezt magyarázd el egy ötévesnek, aki krokodilkönnyeket hullat miatta, hogy haza kell menni az oviból -, hogy vitte a két gyereket a dokihoz, mert a kicsi úgy köhögött, hogy befulladt, erre a doki szerint a kicsi makkegészséges, Rolit meg kurvagyorsan vigye ki a klinikára, mert baj van a szívével, de tényleg sürgősen; apuka fogta a gyereket, futásban vitte, gázt neki, satöbbi, ott meg kiderült, hogy a gyerek szívének semmi baja, makkegészséges. Ez ugyanolyan, minthogy kedden akartam megszúratni Pankát, de doki szerint mandulagyulladása volt. Kössssz...
Egyszóval a mai napom is csodásan alakult... hogyafeneennémeg!
Két jó hír viszont létezik szerénytelen házam tájékán: sikeresen kifőztem a konyharuhákat a mosógépben - bár azt a szagot, miközben mosott, hááát... nem kívánom senkinek! -, és a konvektor FŰT!!! Nem amolyan langyos-vagyok-nem-buzi módon, hanem 4-esen van és forró a teteje! Nem úgy, mint mostanság, mióta ez a gázvitás akármi van, hogy 7-esen is éppenhogycsak langyos a lemeze, hanem ténylegesen meleg és forró és van rá esély, hogy valóban meleg legyen hajnalra is a szoba!
Miki meg sikeresen elvitte ma a bérletemet. Majd anyám elkérte a maradék pénzemet. Ezután kiderült, hogy amit odaadtam, az egyik helyen nem fogadják el, mivel a sarka le van szakadva. Csak nem tudom, pontosan honnan kaptam vissza. Majd mászkálhatok a MNB-be, hogy ugyan cserélgessék már ki nekem, mert nem fogadja el a boltos!
2009.01.10. 02:34

 

 
Izraeli agresszió. No comment... :( (Amit hozzát tudnék írni, az finoman szólva nyomdafestéket nem tűrő.)
2009.01.07. 14:42

 

 
Magamévá van téve egy deo meg egy tusfürdő. Valami francia izé. Gyümölcsös. Barackos-meggyes-epres. Egész jó... illatom van tőle. :)
Úgy volt, hogy beadatok egy infulenza elleni óvóvédést ennek a nőstény miniembernek. Aztán kiderült, hogy nem, mégsem, mert a doki szerint be van gyulladva a mandulája a nőszemélynek. Semmi panasz, semmi jelzés azzal kapcsolatban, hogy neki baja van. Se köhögés, se fáj-a-tojkom, se láz... se semmi. Érdekes... na mindegy, pénteken délután megyünk vissza a dokihoz, és ott majd kiderül, hogy akkor megkockáztatjuk-e a beadogatást. Kivételesen szeretném, ha be lenne oltva. Legalább ő ne kapja el! Nyugat-Európában állítólag már fertőz rendesen a kórság.
2009.01.06. 20:20

 

 
A két régi klasszikus poén:
2009.01.05. 19:46

 

 
Húúúúú...! Ferinek hála, rengeteget röhögtem ma délután/este. :) (Ezt a szöveget anyám nem értette, hogy akkor hány lámpája van a mozdonynak... Nagyon fáradt lehet...)

A képhez mivel nem látszik rendesen, itt a szöveg:
- Elnézést, állásinterjúra jöttem
- OK, fel van véve
2009.01.05. 19:30

 

 
Imádom az ÁNTSZ-t! Kb. három hét nem elég nekik egy elemzéshez! Addig meg nem engedik a gyereket oviba, míg nem adok be vele együtt egy negatív leletet. Aztat meg nem kapok.
De a hó esik! :) Éjszaka is esett, most is esik, reggel nem esett, Panka meg dobálózós kedvében van. Meg megsértődősben. Marhára belegyalogoltak a lelkivilágába az oviban, hogy nem engedték ottmaradni... el van kámpicsorodva elég rendesen.
Megyek csinálok kávét magamnak. Cigim nem van. Anyám meg elhúzott a francba, nem bírt még vagy fél órát várni, hogy menjünk vele, inkább elindult a számomra is csúszós úton ügyet intézni. Ja, igen, tegnap vette észre, hogy nem tudja, milyen papírt adott be gázártámogatáshoz, de azt keményen beadta, a gázártámogatós meg itt csücsült az asztalán. Kösssz...
2009.01.05. 11:44

 

 
Ha minden igaz, pontosan az új év első percében veszem ki a sajtos pogit a sütőből, ergo újévi pogi lesz belőle. A tortám meg... a Quasimodo és a rakás szar kifejezés keveréke lett külsőre. Majd meglátom, milyen az íze. Az tuti, hogy legközelebb nem olvasztok csokit gőz felett; maradok a hagyományos melegítésemnél!
Csajszikámat most zuhiztam le, hogy el ne aludjon a tűzijátékainkig. Lesz 40 db római lövedékünk meg 12 sikolyunk. Kis szórakozás a környéknek. :) Csak az alkoholszint egyenlő a nullával. De ez talán nem is baj... :)
2008.12.31. 23:48

 

 
Mindenkinek:
2008.12.31. 22:43

 

 
Forrócsokizok. Ha már a kaja, amit csináltam - meg a sütik - egyedül rám maradtak megevés szintjén (zőccséges csirkecomb, pogi, csokis-kókuszos-mazsolás-banános muffin), gondoltam ennyit mán csak megérdemlek... ottan van ni a képen
Csajszikám meg külön nyújtott-vagdosott-szaggatott-kent-sajtozott egy kicsi tepsinyi pogit. Egyem a csepp szívét! Olyan aranyos volt! :)
2008.12.23. 22:06

 

 
Tegnap is finomat főztem-sütöttem. :) Jól bepácoltam a disznócomb szeleteket egy rakat fűszerrel, és megpároltam-főztem vagy mit csináltam vele, de anyámnak is ízlett.
Az előző, valamikor hétvégén készült kaja képe most ide kerül...
Egyébiránt borzasztóan forog a gyomrom, lehet, nem kellett volna egy ekkora adag kávét meginni éhgyomorra, és csak utána pirítósozni meg sajtos melegszendvicsezni... Gyajjj! :(
2008.12.22. 09:39

 

 
Tegnap végre megkóstoltam a köföcöt. KFC magyarul. :) És igazam volt: tényleg nagyon fincsi! :) Nagyjából és mindenestül kenterbe veri a mekit. McDonald's-ot a gyengébbek kedvéért. :)
Főnökösködő barátunkkal részemről végeztem, lazán leszarom, tovább mit csinál és hogyan. Főleg, hogy bebizonyosodott: teljesen igazam volt a zsarolással kapcsolatban. De mindenben. Akkor bezzeg le voltam ugatva, hogy csak kitalálom, semmi ilyen nincs... kíváncsi vagyok, hogy ha már akkora lesz a baj, amiből nehéz kimászni, jönnek-e hozzám segítséget kérni.
2008.12.19. 14:30

 

 
Azt hiszem, elég volt mostanság a köhögésből. Meg a betegségből. Meg az orvosokból. Folyamatosan köhögök. Addig hagyom abba, amíg tokmányfújok. :(
Na, csak szokásos, ÁNTSZ-es ellenőrzést, mondhatni karantént kaptunk, hogyafeneegyemeg...! De csak mondhatni. :) Konkrétan 4-ből 1 személy (volt) beteg, de a biztonság kedvéért inkább bevállaltam az sk fertőtlenítést. Következésképpen a mancsom - mind a kettő - elmehet most már Domestos-reklámnak. Csak azt nem tudom, hogyan fogom az ágyat kifertőtleníteni. Igaz, semmi olyan nincs benne, ami folt és ki kéne szedni és satöbbi, de fertőtleníteni kell és punktum.
Csodás karácsonynak nézek elébe...! :(

De van egy darab jó hírem is: vettem egy olyan, de olyan gyönyörűt magamnak, hogy az csak na! Bár ilyen kikopott bőrön, mint ami nekem van jelenleg, nem tudom, mennyire áll(na) jól. Na, lényeg a lényeg: fehér, átlátszó, fehérrel és ezüsttel van hímezgetve rá virág meg csillag. Olyan kis habkönnyűs, ténylegesen angyal jut róla az eszembe. Egyébként meg ruha alá viselhető kétrészes cucc. Mit tagadjam: belezúgtam, és most már az enyém! :)
Pankának is tetszik. :) És ez a lényeg!!! :) :) :)
2008.12.18. 01:34

 

 
Süti tésztájának állaga köszöni szépen szép, és erős sajtszagot áraszt magából. Még jó, hogy nincs a közelben egér! :) Az a 4 fajta 30 deka darált sajt megtette a magáét... :)
2008.12.14. 22:03

 

 
Eddigi elhasználás: 100-as pzs. És még nincs vége a napnak. Gyajjj... :( Az orrom kész elefántláb-minőségben leledzik. Hogy a fenébe fogok én holnapra normálisan kinézni??? Ja, vagy olyat nem is tudok...? (Ahogy a pontjaim állását nézem, jók a sejtéseim)
A tecsónál találkoztunk uncsitesómmal. Le is nyúltam egy fenyőággal, hogy a kisasszony meg tudjon nyugodni. :) Nem is tudtam, hogy ott dolgozik! :o
A honlappal meg gond van. Pötyi véletlenül visszaállította októberi állapotra. Most szedegetjük össze a "valahol gépen" megmaradt infókat. :( Nehéz menet...! :(
A holnapi pogiba közben összeaprítottam - nem, NEM reszeltem - a sajtokat:
- Frankendammer
- Mimolett
- Pizza Mozzarella
- Trappista
Remélem sikerem lesz vele. :)

Panka meg itt nyúz, hogy aszontam neki, ha hazagyüvünk, karácsonyi fényt csinálunk. Igaza is van...
2008.12.14. 18:25

 

 
Mai mérlegem: hót lázasság, lázcsillapító mellett 38,4 Celsius fokú szervezetműködés, Panka is takonypóc... egyik hír jobb, mint a másik, mi? :(
De a kisasszony szert tett egy csizmára! :) Végre! :) Fekete, és van a lábszár-résznél rajta virág. Most vette le délután óta. :) Asszem, szeresse a cipellőt... :) Helyes! :) :) :)

 


2008.12.13. 18:58
 
 

 

Szólj hozzá!

2008.11.06. 12:52 - 2008.12.12. 21:50

2011.03.28. 21:30 bopci

Most ne kiabáltasson senki! Helyesbítek: ne akarja hallani a hangomat, ugyanis nem van olyanom! Viszont fájó torkom az igen. Bezony ám!
Annyi kiderült apáról, hogy valami baktérium úgy döntött, a delikvens szervezetében felesleges a bél - az egész! -, így hát elkezdte puszítani az egészet, amúgy bele-a-közepibe!-módon.
2008.12.12. 21:50

 

 
Reggel arra ébredtem, hogy... ááhh, gusztustalan, nem akarom, hogy okádjon tőle, aki olvassa. Lényeg a lényeg: Miki jelenleg mentő által fertőző osztályra szállítva. Nekem meg egyre jobban fáj a torkom, köhögök egyfolytában - nem egyezik a két kór! -, szóval vagyunk. Köszönjük, szarul...
Hétfőn meg buli lesz, amire tetszik-nem tetszik, meg kell csinálnom a dógokat. Gyajjj...
2008.12.12. 11:06

 

 
Engedély, beállítás - kész! :)
Ellenben Mikinek elég baja van, pedig esküszöm nem akartam
"mérget" adni neki! :( Majd meglátjuk, holnap megy-e melózni...
2008.12.10. 00:45

 

 
Kedvenc csatolva. :)
Egyébiránt feltettem egy új profilképet, ha engedélyezik, akkor az lesz most fent próbaüzemmódként...

http://videa.hu/videok/vicces/kiss-adam-showder-klub-080428-klub2008.04.28.-l71Z6Sv9S53pDMSk
2008.12.09. 15:13

 

 
Honlap kész. Anyám oda - rendőrségen. Kíváncsi leszek, hogy akkor ismeretlen elkövetőt ad-e meg, aki lenyúlta a cuccait vagy engem... nem vicc! Főleg, hogy buszos nagybátyám is ott van/lesz vele. Németországba már az a hír ment, hogy én lenyúltam anyám igazolványait, miközben odavolt a postára útban, én meg itthon. Majd meglássuk... Nagyon ajánlom neki, hogy felhagyjon a baszogatásommal, különben olyat mondok neki, amit magam is megbánok!
2008.12.09. 11:13

 

 
Honlap jócskán frissítve... nem csak főoldal, hanem mellékrészek is... ez a macskarácsony meg...! Ahogy mondaná Kiss Ádám: besza-behu! :) Ekkora bődületes marhaságot, hogy macskáknak rendeznek szaloncukorszaggató meg karácsonyfadíszpofozó (vagy fordítva...?) versenyt...?! Jó, hogy nem kutyáknak csont-csócsáló, csontelásó, fültővakaró, stb.-t! Vagy patkányoknak mondjuk zsákrágó versenyt...
2008.12.08. 12:08

 

 
Tegnap Barátok közt voltunk. Aranyos volt Miki, totálisan áthuzigálta a terveimet. Én úgy terveztem, hogy a city (nem, nem szitinek kell ejteni, hanem ahogy le van írva!) után jön haza, rakott karfiol-zabálni, és utána megyünk tecsózni, és akkor lehet látni bácsit meg nénit. Na nem... nem jött haza, hanem felhívott, hogy na most ő a tecsóban leledzik, kő-e valami. Mondom hogyne kéne, főleg, ha nem huzigálna át minden tervezetemet! Panka éppen a fürdőkádban csücsült és "főzött". Mert szokása. Gyerek-kikapás a vízből, kaja alatt gáz elzárása, minden talonba, öltözés, takarítás félbehagyása, stb., és indulás a hideg szélben a tecsóba. Üvegvisszaváltásnál közölte miki telefonon, hogy hun vagyunk, mer itt van Géza meg Kinga. Mondom mi van??? Hát a Barátok köztösök. Mondom akkor nem Géza meg Kinga, hanem Németh Kristóf és Balogh Edina, egyébként meg olyan aranyos tőled, hogy felhívod rá a figyelmemet, miközben szombat hajnalban (2008.12.06. 00:51-kor) tettem fel a saját honlapomra, hogy jönnek. Na mindegy. Elég sokan voltak - ahhoz képest, hogy milyen időpontban voltak. Konkrétan vasárnapi ebéd közben. Szegények...! Kristófnak a kicsi gyerekét kellett emiatt otthon hagynia... De olyan nagyon vékonyak mindketten, hogy eszméletlen! Nem, nem is vékonyak: soványak! Hogy is hívják a cigány énekesnőt... a Bódi valakit. Na az ő szavaival élve: nem ettek ezek rendes pörköltet...! De tény és való: mindketten tényleg nagyon szépek és helyesek és kedves, mosolygósak. Csodálkoztam is rajta. Balogh Edinán nem láttam igazán sminkelés nyomát, amit meg igen, az nagyon minimális. Vékony, finom keze van, nagyon vékony, de akkor is aranyosan tud mosolyogni. Panka meg olyan marha egyértelműnek vette, hogy ő a bácsi ölébe ül, hogy eszméletlen! :) Nem tudom, ténylegesen felismerte-e, hogy ki a bácsi, de bizalommal volt iránta. A bácsi meg megjegyezte, hogy hú de nehéz! :) Majdnem mondtam neki, hogy gyakorolhatsz előre a saját gyerekedhez... :)

(Bizonyíték csatolva)
2008.12.08. 10:12

 

 
Degeszre vagyok zabálva.
Panka megpüfölte az apját.
Kedvenc felsőm fotózva-csatolva.
Röviden ennyi. Holnap - vagy amikor kedvem lesz - részletezem.
2008.12.07. 02:01

 

 
Új cuccok felpakolászva a honlapomra meg a másik, közös használatú-üzemeltetésűre. Pankának nem akaródzik cipőtisztogatni... vajon hogy fog kapni másik mikuláscsomagot is? Vagy végleg nem tudom lebeszélni róla, hogy az oviban levő mikuláson kívül van másik is? Dilemma...
2008.12.05. 23:26

 

 
Na ja, mondtam én, hogy léteznek értelmes emberek is... csak rájuk kell bukkanni... ez az englises szpíkelésre meg vrájtolásra vonatkozik. No jó, azért itt is találtam már értelmes embereket magamnak, többet is, szóval örülök nekik. :) Csak ne lennének az ilyenek ennyire ritkák...! :(
2008.12.05. 10:55

 

 
Dógozódtam ezerrel meg többel. Nem eggyel többel. Sokkal többel. Most pedig fázódom, de elég rendesen. diktátor barátunk legújabb húzása miatt újfent a plafonon vagyok. Elegem van a hülyeségeiből, de nagyon! Megcsinálom azt, amit kell, átküldöm, neki meg nem tetszik, ezért én késsek el a gyerekkel az oviból reggel...?! Na nem, azt már nem! Hogyafeneegyemeg...! Mi a gránátért nem fogja fel, hogy amit csinál, amit művel az minden, csak nem jó??? Ahogy Gyurcsánynak mondták annak idején, most én is ugyanazt tudom mondani: monnyonleeee...! De sürgős jelleggel!

Ja, aki(k)nek gyereke(i) van(nak), azoknak szól az alábbi két link(egyébként meg bódog mikulást mindenkinek!):

http://www.civisnoegylet.gportal.hu/
http://www.santaclauslive.com/webcam_ulko_eng.php
2008.12.05. 10:25

 

 
Újabb csatát vívtunk. Olyan kedves a drága kollégától, pardon, vezetőtől, hogy ha az én munkámban talál kivetnivalót, azonnal büntet, holott nem én tehettem róla, hanem egy másik illető. A másik illetővel kapcsolatban pedig egyre jobban megalapozódik a zsarolás áldozata fogalom. Ha betartom a szabályt, azért kapok büntetést, ha nem, akkor azért. De igaza van: én vagyok a hülye, mert nem köpök spicli módjára, hanem elnézek többszöri hibát. Mekkora disznóság, nem? :) A (valószínűleg) zsarolt illető pedig köp, holott ő okozta a bajt. Érdekes dolog ez a politika... Főleg, hogy mivel \"odafent\", Bp-en is kezd a tökük kilenni ezzel az egésszel, fel kell mennie minden érdekeltnek. Ez a büntetgetős \"barátunk\"-nak nem tetszik, mert az neki plusz 3000 Ft kiadás. (Nekem meg plusz 7000, de lényegtelen.) Ezt lehet úgy is venni, hogy nem mer kiállni az igazáért - vajon miért nem...? :) Én ki merek állni, és nem fogok elnézést kérni olyan dologért, amiért nem én vagyok a hibás. (Bizonyítékokkal van alátámasztva az ártatlanságom.)
A mai húzásával nem csak nálam feszült pattanásig a cérna. Miki rávilágított egy érdekes problémára - amit inkább nem kontráztam, csak neki, Mikinek négyszemközt -, miszerint nagyon sok hibát követett el az illetőke. Naná, hogy nem tetszik neki a dolog! (Nem Mikinek, hanem a büntetgetősnek!) Emellett azt sem hajlandó tudomásul venni, hogy ha egyszer ő felvállalt valamit és nem csinálta meg, akkor őt is felelősségre lehet vonni. Eddig azt hittem, hogy demokráciában élünk. Vagyis... már rég rájöttem, hogy nem, ennél az emberkénél nem lehet demokráciáról beszélni, hanem ő van, és vagy elfogadom azt, amit ő akar - ha bődületes marhaság, akkor is -, vagy nekem kívül tágasabb. Voltam olyan hülye, hogy ezt le is írtam neki, hogy nem így működik a dolog. Ezért el lehet ítélni engem nyugodtan. Sőt, ha ezért büntetést érdemlek, ám legyen. Viszont ha kell, elmegyek a legfelsőbb körökig is, hogy kiderüljön az igazam.
A húrhuzigálásról pedig: amihez nincs semmi köze a \"drágánknak\", sem joga, sem semmi mása, abba ne üsse bele az orrát. Konkrétan kijelentette, hogy ő felelősöket akar keresni, hogy - a nem rá tartozó dologban - ki hibázott, ugyanis nem akkorra készült el valami, mint ő akarta. Hangsúlyozom: egy olyan dologgal kapcsolatban, amiben semmi joga nincs semmibe belekontárkodni. Pontosabban: a felülvizsgáló és koordináló részlegben szerinte valaki hibázott - speciel nem mondta ki a nevemet, csak sejtette mindenkivel, hogy engem hibáztat -, és ő szankciót akar alkalmazni az ott - szerinte - elcseszett dologgal vádolható valakin/valakiken.

Ennyit a háború jelen állásáról.

A buktámból meg kifolyt a lekvár és lesült a tepsi aljára. Ezért homorú hamutállá változtam. :( De a narancsos kalács legalább fincsi lett! :)

Elképzelhető, hogy messze innen barátra lelhet az ember lánya interneten keresztül? :o Úgy, hogy marhára nem szpíkelek englisül ráadásul, de csak megértette a delikvens, mit írtam, én is megértettem, ő mit írt, és most már oda-vissza megy a levélváltás egy ideje... Egész jó hír... :) Még itt a nagy háborúskodásban felvillanyozódom! :) :) :)
2008.12.05. 01:42

 

 
A mai napra egy jelzőm van: inkább meg se történt volna!
Hagyján, hogy faszfej köcsög barátunk újfent parasztkodik, erre mikor anyám a legidegesítőbb hangnembe kerül, pofázik egyfolytában, amúgy ordítva, felhív valaki - megjegyzem, elég idióta módon közölve, mit is akar -, 66-szor visszakérdez, hogy én adtam-e be pályázatot, mondom igen, és nem tudom, mit és miért, de beleköt, hogy hát akkor irodai asszisztencia akkor már kihúzva, mire visszakérdezek, hogy mi a probléma, közli, hogy na akkor ő felhívott engem, hogy melót adjon, és neki ez nem megfelelő hangnem. Akkor nekem sem. Könyörgöm, kezdjük már úgy, hogy megmondja, honnan van és mit akar, stb.! Hívnak engem annyian, hogy eszméletlen! Meg mi a gránát baja van azzal, hogy sok mindenhez értek? És ezen miért húzza fel magát?????
Egy idióta barommal több a földön. Csodás!
2008.12.02. 17:20

 

 
Azt hiszem, legközelebbi alkalommal a szemébe vágom annak a fa(sz)fejnek, hogy legközelebb alapja is legyen már a gyanúsítgatásnak, mert ez így nevetséges, amit művel! Amellett hogy engem kikészít teljesen idegileg...
Megint megvádolt. Megint engem. És megint alaptalanul. Újfent a saját szabályait áthágva. És természetesen megint csak rajtam akarja elverni a port. Én pedig ha bemegyek, akkor rosszul jár, mert nagyon felkaptam most már a vizet.
2008.12.02. 15:56

 

 
Szarvaskodtunk...
2008.12.01. 18:38

 

 
Elmúlt hajnali 6 óra - vagy reggeli? -, amikor végre el bírtam aludni. Majd nagyon rövid időn belül arra ébredtem, hogy a kisasszony ordít fájdalmasan. Anyám mosta a kezét... na azóta talpon vagyok. Alig látok, annyira álmos vagyok, a kávé sem segített, csak a gyomrom forog tőle, de... ha jól értelmezem, történt egy minimális előrelépés "az ügy"-ben.
A hajam vége elkezdett töredezni.
Kaptam egy sms-t, hogy van 5 napom rendezni a számlámat, különben rámvernek még pluszköltséget.
A bankom - a régebbi fajta - küldött egy levelet, hogy leszek szíves azonnal kifizetni a számlámon levő hátralékot - amit ők basztak el, lévén, hogy feleslegesen, tiltás, átutalási megbízás törlése után utaltak át 9000 Ft-ot -, különben behajtják rajtam. A kedvesek... :)
Valakit elküldtem finoman a jó édes anyukájába. Megérdemelte.
Elolvastam az általam kreált irományt, ami országos szolidaritást tartalmaz, valamint reagáltam az amiatt jött támadásra.
A honlapomra feltettem pár dolgot.
Elkezdtem kidolgozni az ünnepség megtartását amúgy totálisan. Ez most nehéz menet lesz...
Pankának kb. két órája könyörgök, hogy öltözzön már. A vége az lesz, hogy itthagyom, és megyek egyedül sétálni. :) Na jó, nem hagyom, jön velem, úgyis. :)
2008.12.01. 15:51

 

 
Most már kezdek kikészülni idegileg, de nem is kicsit. Nem bírok aludni!
2008.12.01. 03:03

 

 
Hát gyerekek, a háború folytatódik. A csatát látszólag az ellenfél nyerte, de a háborúnak nincs vége. Tehát beleásom magamat a jogba. Hosszú lesz... vajon mennyi idő alatt fogok tudni olyan jogszabályokat találni, amik tudom, hogy vannak, csak a számukat nem tudom...? :)

A következő mérkőzés végeredményéről borítékot készítek. Előre. És oda fogom helyezni az asztalra.
2008.11.29. 19:06

 

 
Művelőggyünk... Ímé hát itten lészen a marha nagy izgalmi állapotot okozó dolog története. Ja, meg egy recept is hozzá, ha érdekel valakit. Képpel együtt! :)

Hálaadás napja

A hálaadás vagy angolul thanksgiving észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökén, Kanadában pedig, ahol az aratás általában korábban befejeződik, október hónap második hétfőjén ünneplik.


Pulykasült zöldségkörettel

Hozzávalók: 1 kisebb pulyka (kb. 3,5-4 kg), 100 g vaj , 1/2 l húsleves, 100 g tejszín, só, bors, étkezési keményítő

A körethez: 12 közepes sárgarépa, 600 g kelbimbó, 600 g zöldbab, 1/2 l zöldségleves, 50 g vaj, 2-3 evőkanál apróra vágott petrezselyem, só, bors, csipet cukor

A pulykát kívül-belül bedörzsöljük sóval, borssal, majd a combját és szárnyait cérnával összekötözzük. A pulykát egy sütőlapra helyezzük, rálocsoljuk az olvasztott vajat, és előmelegített sütőben 190 fokon megsütjük. Hozzáöntünk egy kevés forró vizet, és 1,5 óra alatt folyamatos locsolgatás mellet puhára sütjük. Ekkor megfordítjuk a pulykát, és még 1,5 órán át sütjük. Ha megsült, kivesszük a sütőből a pulykát, és melegen tartjuk.
A pecsenyelét felfőzzük, leszűrjük, felöntjük a húslevessel, és magas hőmérsékleten beforraljuk. Hozzáöntjük a tejszínt, majd a hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel csomómentesen elkeverjük, fűszerezzük.
A sárgarépát megtisztítjuk, a babot megmossuk, a kelbimbók külső leveleit leszedjük, a szárát bevágjuk. A zöldségeket forró sós vízben egymás után félpuhára pároljuk. Tálalás előtt egy nagy serpenyőben felmelegítjük az olajat, beledobjuk a zöldségeket, és készre pároljuk. Sóval, borssal fűszerezzük - a sárgarépát egy csipet cukorral is, majd rászórjuk a petrezselymet, és a hússal együtt elrendezzük a zöldségeket az előmelegített tálon.
2008.11.28. 14:33

 

 
Kis partizánkám főzött nekem kávét. Meg lenyúlta a száraz kukoricacsövemet és abból is csinált nekem vacsorát(!).
Miki már felhúzott.
1. Nála van az este kapott papír, amit ma be kellene vinnem a dokihoz.
2. Nem akarja, hogy oviba menjen a gyerek, holott jövő héten vagy mikor már mikulásünnep lesz, aztán készülnek a karácsonyra, stb.
3. Ne menjek be az oviba megbeszélni az óvó nénikkel a helyzetet, hogy most mi van meg hogy van meg satöbbi.

Áááááááhhh!!! GRRRR!!!


No, kááávéééé plííííz, de gyorsan ám! Kissé kimerültem idegileg este. :(
2008.11.28. 12:05

 

 
AZOKNAK, AKIK ÍRTAK ÉS VÁRJÁK A VÁLASZT: NEM VAGYOK ELŐFIZETŐ JELENLEG, EZÉRT CSAK E-MAIL CÍM MEGADÁSÁNÁL TUDOK VÁLASZOLNI! Vagy megvárják, míg megint előfizetek... :)

Egyébiránt elég szar estém volt. A kisasszonynak is. Eljátszotta a Stich mesét: ugrált az ágy tetején. Remélhetőleg rájött, hogy nem túl jó business a dolog, ha azt csinálja, amit nem kéne, hiába szólok rá, ugyanis össze van varrva a tarkója hátul. Marha ronda nyílás lett rajta. :( Idegileg nagyon lefáradtam annyi idő alatt, míg kijöttek a mentősök - bár gyorsak voltak -, bementünk - minden egyes zöttyenésnél fájdalmas jajdulás a kisasszony torkából -, a jód meglátásánál már rájött, hogy valami nagyon nem stimm, aztán a röntgennél sem vette túl jó néven, hogy a nyílt buksiját fotózgatják, de ott utána még köszönt a doktor bácsinak, amikor kijöttünk. Miután összevarrták a fejét, már nem. Kevesebb öltést tudtak végezni a koponyájánál, mint kéne. Az tuti, hogy megmarad bennük, micsoda erős gyerekkel volt dolguk! Én fogtam a kezét, lábát, fenekét, derekát, az asszisztens néni a hátát-vállát-fejét, a doki bácsi meg örült, ha pár másodpercre nyugton maradt a gyerek. A kis eleven mindenit neki! Beígértem neki a pónit, amíg varrták. Szóval most valahonnan nagyon gyorsan pénzt kell szereznem holnapig. Az oviban imádni fognak minket! Lassan egy hónapja nem volt a nőszemély odabent. Holnap sem mehet. Leghamarabb hétfőn, feltéve, hogy nem éri sem víz, sem szennyeződés a fejét odabent. Majd meglátom, hogyan oldjuk meg... Egyelőre dunsztom nincs, mit csinálok vele az elkövetkező pár napban, hogy ne ugráljon az ágyon... Szerencsére hazafele jövet már énekelt meg magyarázott a biztonság kedvéért, hogy megértsük: neki meggyógyult a feje, hazajövünk, számítógépen nézi a mesét, és "nempiszkájameséhez...!" Nem feküdt a hátára, az összevarrt részre. Mégiscsak fájhat még neki. A szeme környéke meg erősen úgy néz ki, mint akit össze-vissza vertek. Miki szerint erőlködött annyira, hogy véraláfutásos lett. Megnyugtató... :(
2008.11.28. 02:56

 

 
Vissza a jövőbe 3-at nézek. Pár hete kutatom a neten, sehun nincs rajta, szóval most módfelett örülök neki, hogy a TV-ben benne van.
Feltettem egy nyereményjátékot a honlapomra. Az utóbbi 3 napban nőtt a látogatottságom. Na nem nagyon, csak vagy duplaannyira...
Meg ilyeneket tettem fel rá:
2008.11.27. 13:32

 

 
Noshátszóvalkéremtisztelettel... eddigi eredmény: kicsit többen néznek meg, de ennyi és semmi több.

Nyűgös vagyok, hót idegbeteg, írni sincs kedvem ide semmit, pedig volna mit... :( És jelenleg a maradék borocskámat iszogatom nagyban. Miki szerint rosszul teszem. Akkor nem kellett volna felhúznia mégjobban, mint voltam előtte. Ő baja.
2008.11.27. 00:57

 

 
Most továbbítok. Aki hallja/olvassa, adja/továbbítsa az irományt!

November 25. A Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Nemzetközi Napja

Az ENSZ-közgyűlés 1999. december 17-én foglalta határozatba e nemzetközi napot, amelyet a nők ügyeivel foglalkozó aktivisták 1981 óta tartanak számon. Akkor a latin-amerikai és karibi nők első találkozóján hirdették meg annak emlékére, hogy 1961-ben a Dominikai Köztársaságban a Trujillo-diktatúra brutálisan meggyilkolt három aktivistát,a Mirabal nővéreket. Mind a nyugati, mind a magyar adatok azt mutatják, hogy minden ötödik nő él vagy élt valaha olyan kapcsolatban , ahol a partnere rendszeresen testileg bántalmazta őt. November 25-én, a világnapon indul és december 10-ig tart a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen elnevezésű kampány.

Honlapunkon megtalálják a program linkjét a menüben. http://www.civisnoegylet.gportal.hu

Megkérünk mindenkit, akinek van olyan ismerőse, aki már elszenvedője volt egy - vagy több - ilyen erőszakos tettnek, vagy csak együttérez velünk, esetleg tenni szeretne némán valamit, amivel kimutatja ellenérzését az elkövetőkkel szemben, ma este gyújtson egy mécsest vagy gyertyát, és tegye ki az ablakába. Világítson minden ablakban a fény a sokszor névtelen áldozatoknak!

Köszönjük szíves figyelmüket!

http://www.nane.hu/images/16dayslogo.jpg
2008.11.25. 14:32

 

 
Oké, mostantól indul a leskelődés megtekintés-ügyileg. Aktiváltam az új - tegnapi, nem érettségizős, Feri! - képemet.
2008.11.25. 12:39

 

 
Méghogy...! Na nem, azt már nem! Büszkeségem nekem is van! Nem fogok segget csinálni a számból! Majd ha megőrültem! Viselje a következményeket az, aki hibázott! Mindegy. Akire tartozik, az úgyis tudja, miről van szó.

Asszem ezt a képet beteszem most profilba. Majd meglátom, mi változik a látogatottságomban. Remélem több lesz. :) Ha meg nem (:(), akkor visszaállítom.
2008.11.25. 01:50

 

 
Komolyan mondom olyan jól szórakozom egy-két emberkén! Túlnyomó részük arab és afrikai származású. De van köztük pár európai is... Ezek tényleg azt hiszik, hogy minden magyar nő kurva??? Kár, hogy nem tudok annyira angolul, hogy meg tudjam szégyeníteni őket saját maguk előtt! :(

Panka kattintott. Íme a retusált eredmény - háttérben nem akaródzott gáspárcsaládfőt látnom. :)
2008.11.24. 21:21

 

 
Ja, ezt meg a kisaszony csinálta rólam. Történet a következő: főzök, sütök, kajálok, közben melózgatok, a jányzóm meg képes és lefotóz. Hogymikvannak...?!
2008.11.22. 16:41

 

 
Azt hiszem, legközelebb nem csinálok rántott májat. Azt a pukkanást, amit rendezett...! Borzalmacska! Párom erőteljesen a kivonulásra szavazott, mikor kilibbenve a konyhába, az olaj éppen ott tartott, hogy a környező falfelületet kidekorálja. Tehát újra konyhafestést kell tartani. Rá is fér már, kb. 5-6 éve volt utoljára festve. De meg akartam várni vele, hogy megvegyem a konyhabútort oda, és úgy festés-csempézés-járólapozás egyben.
Közben azért a pogi sült a sütőben, és határozottan finom lett
2008.11.22. 15:16

 

 
Jelentem köremilke kűddve. Aki megkapta, az örüljön. :)
2008.11.21. 15:28

 

 
Azért este kattintottam... Íme az eredménye (lásd lent)

Nemrég értünk haza a dokitól. Marhára tudom sajnálni, hogy ha egyszer őt valaki felhúzza, emellett elkapja a betegséget, maszkot nem visel, félóráig senkit nem enged be, addig felgyűlnek a váróban, és 11-ig volt rendelés... nem tud érdekelni! Még lebaszott, hogy miért ma mentünk vissza. Esetleg mert mára rendelt vissza, nem? Ja, hogy hát a gyógyszerszedés miatt hétfőn kellett volna menni, nem ma... kisujjamból szopjam ki? Mérgelődtem egy sort. Na mindegy.
Interjú, 19. kérdés, átküldve megkaptam, és mivel én vagyok a kompetens a kérdésben, megválaszoltam, átküldtem, majd elválik, mi lesz belőle.

Roli öcsikéje is beteg. Rá is aszonta a dokinéni, hogy nincs baja, másnap az ügyeleten kötöttek ki a gyerekkel. Na kösssz...
2008.11.21. 12:10

 

 
Az esti működésem egy fotót megért volna. Csaj/nő (én) blézerben a szék és asztal tetején állva betonfalba csavarozva... valószínűsítem, hogy ritka látvány lehettem... :)
2008.11.20. 23:28

 

 
komolyan mondom, most már agyvérzést fogok kapni! Hol a francban van a gyerek sapija??? (költői kérdés volt, de tény, hogy nem találom, anélkül meg le nem viszem levegőre...!)
2008.11.20. 14:11

 

 
Hümm... csináltam egy blogspotot magamnak. Aki akar, keressen meg, adatok a valóságnak megfelelnek, kép alapján ugyanolyan könnyű megtalálni...
Az almás süti meg fincsi lett. :)
2008.11.19. 17:02

 

 
Tegnap este egy nagyon borzalmas elnökségi ülés volt. Olyan értelemben borzalmas, hogy kénytelen leszek pár embert elküldeni melegebb éghajlatra. Nagyon nem szeretem az ilyet. De ha muszáj... :( Sőt, kifejezetten utálom magát az ilyen "mindenkin-keresztülgázolok-csak-én-legyek-a-lalikirály" típust. Végre miki is kezdi belátni azt, amit én kb. 4 hónapja pofázok neki. De lehet, hogy csak 3, nem tudom pontosan.
Tehát ki kell dolgoznom jó sok mindent.

Jeleneleg 3in1-es kávét szopogatok - nem félreérteni ám!!! -, sorra adom be a pályázatokat, és időnként veszettül anyázok. A honlapomhoz még hozzá sem tudtam fogni... Ahogy elnézem az időt, egyhamar nem is fogok tudni...

Takonypóc pocakmanó most hozott nekem egy sebtapaszt. Még nagyim cuccaiból valót, azaz minimum 4,5 évest, de szerintem megvan az 10 is... Az oka: tegnap este melegszendvics-csinálás közben valahogy valamivel sikeresen csúnyán elvágtam a kisujjamat. Pont a hajlatban. Tehát tegnap egész este - főleg, miután észrevettem, hogy hopp, vöröslik a mancsom, de durván - zsebkendőszorítottam. Mosogatás nuku volt. Maradt mára. De azt is gumikesztyűben fogom elkövetni.

A csajszim kinézett magának valamit: egy pónit, amiben cukorkák vannak. Lehet, hogy meg fogja kapni - tudniillik pár hónapja erőteljes póni-lázban ég a szentem. Hogy mi tetszik benne neki, hát azt pontosan nem tudom, csak annyit, hogy kiskoromban én is szerettem őket, főleg amíg meg nem láttam a hozzá tartozó mesét. De Panka - nem! Ő nem pont ilyen! Neki a mese is tetszik. Legalábbis a Menta karácsonya meg valami másik, hasonló kaliberű idiótaság van az egyik Hupikék törpikés dvd-n rajta. Az idiótasága egyébként a számomra olyannyira tenyérviszkető dolog: 100-szor elmondom ugyanazt egymás utánban, hozzá aránylag elviselhető zene, a lehető legbugyutább, rím nélküli szöveggel. Brrrr!!!
2008.11.18. 11:36

 

 
Íme a főőőődecském két, oldalsó képe (hátra az erdőig az enyimé) (és ez nem az egész, tovább is van, mondjam még?:)). Tessék megnézni: ezért küzdöttem. És teccik. Igaz, hogy kocsi nélkül a közelébe nem megyek, nem akarom megharaptatni magamat különféle szabadon kóborló kutyákkal, amik az odavezető út egy részén úgy nagyjából 1/3m2-enként vannak (kb. 20-at számoltam össze), de akkor is aránylag jó elhelyezése van a cuccosomnak. És szép az \"árokpart\". Ami köbméternyire annyi, mint a Tócó patak, de ez meredeken van, a Tócó meg öblösen szétterülve. És nekem kis betonhíd is lészen ottan ni! :)
2008.11.17. 14:43

 

 
Semmihez nincs kedvem. Csináltunk egy \"nagybevásárlást\" a metróban. Na az tuti, hogy egyhamar nem megyek oda újra. Annyira szar elhelyezései vannak a cuccoknak, hogy megtalálni őket kész rémálom! Arról nem is beszélve, hogy szombat délelőtt nincs nekik pl. WC-papír ( a legáltalánosabb: a 8 tekercses!), levestészta (se csiga, se eperlevél... semmi!)...?!?!?! Az ásványvíz olcsóbb máshol, mint ott. Ami valamennyire megérte az a cappuccino. 78 Ft-ért meg lehet venni. Szemben ugyanez 99 Ft, ha van. Ha meg nincs, akkor sokkal többért kell másikat venni.
Összefutottunk volt barátommal - miki nem ismerte meg; megvártam, míg kellő idő állt rendelkezésre, hogy messze kerüljünk tőlük - és akkor közöltem vele, kire köszöntem rá. A párja kb. félidős babavárós. :) Örülök neki! :)

A pogácsám meg eléggé ehetőre, mitöbb finomra(!) sikeredett. :)



folyt. köv.
2008.11.15. 17:22

 

 
Filmkiírok, mosok, teregetek, banánt majszolgatok, most pedig nekiállok citromhéjat reszelni a muffinba. Merthogy kitaláltam: muffincsinálok. A szilvásgombóc utánra. :) Panka szereti... :) A többi meg nem érdekes! :)
2008.11.14. 17:09

 

 
Csodás ébresztőm volt ismét: féltékenységi jelenet/roham/vagy akárminek is hívjuk. A fő kérdés: \"miért hívott fel tegnap 4-szer?\". Nem is tudom... talán mert van olyan értelmes, hogy ha egyszer beteg vagyok, képes megkérdezni, hogy hogyan érzem magamat, Panka hogy van, stb., főleg, ha Magyarországon tartózkodik - ami egy igen ritka alkalom. Méghogy ő érdekes módon Péterre nem féltékeny! Hogyne! Józsira meg igen. Csodás! Csakis! Nagyon elegem van már! Valaki vágjon hozzám egy nyertes ötöslottó-szelvényt, lécciléccilécci...! Hogy lehet olyan hülyeséget kérdezni a gyerektől, hogy találkozott-e tegnap a bácsival? Pár százzal, ha nem ezerrel igen, ugyanúgy, ahogy nénivel is! Marha nagy bizonyíték, hogy a kisasszony rámondja: igen!
2008.11.14. 09:04

 

 
Van rózsánk! :) Megküzdöttem érte! :) :) :) De megérte. Manapság az ilyen rózsának vagy 400 Ft darabja, én meg baromira nem kapok senkitől, úgyhogy ha virágot akarok magamnak, akkor meg kell vennem. Most meg ingyé' osztogatták. Ja, és van egy kazalnyi lufi is - az egyik az égben végezte, miután hazaértünk. Panka a nyitott ablakon kiengedte. Kösssz... :(
Most meg kutyát játszik: a maradék két darab héliumos lufi két vége a szájában van. Nesze neked, hogy nem lesz beteg...! Na ja!
Mondtam már, hogy két dolgot szeretek nagyon: a lufit és a rózsát? Természetesen ha meg van támogatva fréziával meg egy minimális tűzijátékkal, hát ott már az nekem kánaán...! :) Lufi kipipálva, rózsa is - bár nem fehér és illatos, csak vörös, illat nélkül, de akkoris -, a többi meg... na majd ha lesz pénzem.
2008.11.13. 16:11

 

 
Ma reggel arra ébredtem, hogy ha hangot akarok kipréselni magamból, hát az elvetélt ötlet. Nem megy a dolog. Nagyon nem megy. Max suttogás-szinten megy a dolog. Egyáltalán nem örvendezek neki. Főleg, hogy délután-este-iccakába nyúlva elnökségi lesz. Tegnap szóltam, hogy én nem fogok bemenni. Mégis hogy a fenébe szóljak bele a vitába, ha egyszer még hangom sincs?!?!?! :o
A gond az, hogy miki is beteg mostmár. Pedig reméltem, hogy kihagyja most ennek az elkapását. Mi lesz, ha bejön még az influenza is...?! :(
Asszem, most csinálok egy kávét magamnak. A teától már hányingerem van. Iszonyatos mennyiséget tömtem eddig magamba. :(
2008.11.12. 10:07

 

 
Nagyon meglendült a honlapom látogatottsága. Csak nem tudom, mitől. Jelenleg 10x annyi, mint az átlag. Az meg nem semmi. Asszem. Na nem 1 a napi átlag... :)
Kezem-lábam-hátam-mellkasom nagyon fáj. Borzalmacskányira. :( Lassan le kell vánszorognom a boltba zsepiért. Bár nagyon nem fűlik hozzá a fogam...
2008.11.11. 15:00

 

 
Doktor nénis eredmény: kiterjedt torokgyulladás, jó sok, ráadásul csúnya, és a doktor nénim szerint Pankával oda-vissza fertőzzük most egymást. Csodás! :( Egyébként hozzátette, hogy valószínűleg máshova is mászkált már bennem az a gyulladás. Arcüreg tuti, tüdő csak gyanú. De nem hallgatta meg a hátamat.
Miki befejezte a falcsinálást. Van még rajta szépíteni-erősítenivaló, de asszem megvárjuk, hogy rendbejöjjek.
Szabi hülyeségit meg szarom le magasból. Kiskirálynak érzi magát, pedig nem az. Kezdek ott tartani, hogy kiosztom, de nagyon istenesen. Azt észre nem venni - miután mondom neki -, hogy hót beteg vagyok, a gyerek is...?! És még nem tetszik neki, hogy semmi kedvem bemenni kedden vagy szerdán este megbeszélésre! Nekem sem tetszik sokminden, amit csinál. Na most nem sok hiányzott hozzá, hogy beolvassak neki. De ami késik, nem múlik...
2008.11.11. 01:12

 

 
Rohadjon meg a bankom! Átutalt olyan pénzt, aminek az átutalása már rég ki van törölve! Most sem szerepel rajta, hogy át kéne utalnia, de ő átutalta.
2008.11.10. 16:04

 

 
Kisasszony beteg. Mandula-hangszál-arcüreg begyulladva de totálisan, és még le vagyok baszva, hogy miért nem vittem 5 éves státuszra. Vajon...?! :( Nem is tudom... talán mert nincs jól. Kisebbségi életformás kölyök be akart vágódni elénk. Főleg, hogy még tőlem kérdezte meg az utcán, hogy hanyadika van, meg hanyadik hó. Ennyit a műveltségükről. Még ezt se tudják. Nem semmi!

Tegnap fal-ajtócsináltunk bentre. Még nincs kész 100 %-osan, de majd meglesz. Dekorpanel fából, megszívva magát vízzel... dugd össze! Kalapácsos ütögetés volt. És elbasztam az egyik furatot a falban! Ferde lett! Mentségemre szolgál, hogy sehogy nem fértem oda hozzá... Az meg olyan aranyos volt, hogy nénike lejön, hogy hát nem tudjuk, hogy tilos vasárnap fúrni? Merthát benne van a házirendben. Még jó, hogy Pötyi nyitott ajtót. Megkérdeztem volna, hogy lejön ő személyesen egyedül megcsinálni hétköznap a munkahelyre való beérkezés helyett vagy befogja a pofáját?!
Pici Feri is beteg. :( Szegénykém! :(

Vajon mit igyak most? NeoCitrant vagy kávét???

2008.11.10. 10:24

 

 
Főttkukorica-eszek jelenleg. Panka is berámolt már belőle egy fél csövet, most a másik felet tömi magába. Egyemmeg...! :)
2008.11.08. 17:40

 

 
Kirúgtam a hámból: vettem magamnak egy RIMMEL szempillaspirált. Bezony ám! :)
Panka ún. \"krémes\" tortát kapott, ami gyakorlatilag háromba szedett piskóta, ebből két vékonyka réteg alul, közte lekvár egy leheletnyi, aztán kb. 4-5 centis szerintem tejszínhab anyám szerint tojáshab van, a tetején megint a piskóta, aztán valami karamell-szerű szósz csokivirággal. Az íze bejön. :) Ja, és végül vettünk együtt egy pofázmány-kikészítő sminkkészletet, amit a kisasszony által anya-arca-kidekorálás-de-totálisan észrevételezése után igencsak megbántam. Az arcom szemtől lefele élénkvörös téglapor volt. Valami olyasmi legalábbis. Amúgy csúnyán. :(

Tegnap este ajándékképpen miki leszedte a Madagaszkár 2-t. Most is az megy. Hát... tényleg nem egy nagy szám. Szerintem elég erős Oroszlánkirály-beütése van, legalábbis történetileg. A gonosz nagybácsi meg hasonlók... na majd aki megnézi, úgyis látja, szóval mindegy.
2008.11.08. 16:30

 

 
Eszegetem itt a pogit. Krumplis-sajtos. Kis falatkák :) Nemsoká megyek a babámért. A nagyjányzómért. Asszem elviszem magammal, és amelyik tortára rábök, azt kapja meg, rajta lesz 5 szál gyertya - ha már nem fújogathatja el őket a pontos születési idejében, mivel alszik... Na majd meglátom, mi lesz-hogy lesz...
2008.11.07. 15:09

 

 
Ha valaki a kialvatlan, nyűgös, álmos fejemre kíváncsi, akkor lessen ide (a kék ruhás vagyok én, irtó pocsékan - valóságshow):
2008.11.07. 12:59

 

 
...azt hiszem, most fogok kiakadni, de totálisan!

2008.11.06. 12:52
 
 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása