A mai nap sem volt piskóta! Délelőtt mentünk doktor nénihez. Kb. 10 óra körül. Rendelés 11-ig volt. Egy ismerős anyukával beszélgettünk, mondta, hogy ők ott voltak fél 9-re, de úgy jártak, mint mi egy héttel ezelőtt: se ülni, se állni nem lehetett a váróban. Mi kb. másfél órát vártunk, mire bejutottunk. Nem viccelek! Ja, hozzátartozik, hogy 4-en voltak előttünk - ebből egy gyerekkel már bent voltak, amikor odaértünk. Hiperszuperjó!
Közben Pankának wc-re kellett mennie, és az egyik kislány közben odaült, ahol ő előtte - nem új jövevény, csak átült oda beszélgetni a nővéréhez meg annak iskolatársához -, amikor kijöttünk, okoztunk egy kisebbfajta kabaréjelenetet:
- Hé, az az én helyem! - kiáltott fel döbbenten a csajszim.
- Jó, akkor gyere ide, visszaülök a másik székre - mondta a nagyobb kislány.
A következő kép: Panka két kezét a csípőjére téve, összevont szemöldökkel, borzalmasan mérges fejjel néz a kislányra.
Na itt már senki nem bírta ki röhögés nélkül a váróban. Én sem.
A mostani beszólásaitól azért majd' hátsóra csüccsenek... Amikor a Coraból jöttünk haza, megbeszéltem vele, hogy ő hozza fel a sütit az emeletre a kis kezében. Nézegetett egy pirosas kabátot, nagyon nézegetett. Én meg nem akartam felpróbáltatni vele. Nade térjünk vissza a lépcső aljához. Rámnézett, kezembe nyomta a zacskót, és közölte:
- Hozzad a sütit! - ellentmondást nem tűrő hangon mégpedig.
- De cicám! Megbeszéltük, hogy te hozod fel a sütit, és akkor odafent azonnal kapsz is belőle, nem? - döbbentem meg.
- Oké. Fogjad! - kérdően ránéztem, erre a kis mutatóujját rosszallóan ingatva közölte velem: - Nem vettél kabátot! Na! Hozzad!
Elkezdtem nevetni rajta, de elég durván. Természetesen azonnal magáévá akarta tenni itthon a sütit. Aztán a kis zsiványkám legújabb okosságára is fény derült. Ha valamit hisztizve akar elérni, akkor nem földhöz vágja magát, hanem azt a borzalmasan megbántott, végletekig elgyötört fejet bevágja, krokodilkönnyeket hullat, és szívet tépően sír. Azzal a hát-nem-szeretsz-hogy-képes-vagy-ilyet-tenni-velem?-nézéssel. Nehéz, borzalmasan nehéz ilyen csajszikának ellentmondani. Olyan imádnivaló...!
Közben Pankának wc-re kellett mennie, és az egyik kislány közben odaült, ahol ő előtte - nem új jövevény, csak átült oda beszélgetni a nővéréhez meg annak iskolatársához -, amikor kijöttünk, okoztunk egy kisebbfajta kabaréjelenetet:
- Hé, az az én helyem! - kiáltott fel döbbenten a csajszim.
- Jó, akkor gyere ide, visszaülök a másik székre - mondta a nagyobb kislány.
A következő kép: Panka két kezét a csípőjére téve, összevont szemöldökkel, borzalmasan mérges fejjel néz a kislányra.
Na itt már senki nem bírta ki röhögés nélkül a váróban. Én sem.
A mostani beszólásaitól azért majd' hátsóra csüccsenek... Amikor a Coraból jöttünk haza, megbeszéltem vele, hogy ő hozza fel a sütit az emeletre a kis kezében. Nézegetett egy pirosas kabátot, nagyon nézegetett. Én meg nem akartam felpróbáltatni vele. Nade térjünk vissza a lépcső aljához. Rámnézett, kezembe nyomta a zacskót, és közölte:
- Hozzad a sütit! - ellentmondást nem tűrő hangon mégpedig.
- De cicám! Megbeszéltük, hogy te hozod fel a sütit, és akkor odafent azonnal kapsz is belőle, nem? - döbbentem meg.
- Oké. Fogjad! - kérdően ránéztem, erre a kis mutatóujját rosszallóan ingatva közölte velem: - Nem vettél kabátot! Na! Hozzad!
Elkezdtem nevetni rajta, de elég durván. Természetesen azonnal magáévá akarta tenni itthon a sütit. Aztán a kis zsiványkám legújabb okosságára is fény derült. Ha valamit hisztizve akar elérni, akkor nem földhöz vágja magát, hanem azt a borzalmasan megbántott, végletekig elgyötört fejet bevágja, krokodilkönnyeket hullat, és szívet tépően sír. Azzal a hát-nem-szeretsz-hogy-képes-vagy-ilyet-tenni-velem?-nézéssel. Nehéz, borzalmasan nehéz ilyen csajszikának ellentmondani. Olyan imádnivaló...!
