Ma ablakpucolást tartottam anyámnál. Jó sok időbe került, mire levakartam a millió mocskot az ablakáról, vagyis főleg a keretről. Panka kreálmányát azért nem sikerült száz százalékig eltávolítani.
De legalább az ablakok tiszták nála. Köszönet érte persze nem járt. Szokásos :(
Ma bevackoltuk magunkat itthon. Ilyen hidegben a francnak volt kedve elmasírozni bárhova is!
A hurka jól sikerült - aránylag. Bár kissé borsos volt az íze. Meg az ára is. Ennek azért nem örültem.
Bezabáltunk Pankával egy csomó Made in Ukraine feliratú karamellát, amin boci volt. Legalábbis a csomagolásán. Apa nem örült neki. De a csajszi boldog volt tőle legalább.
Mióta leszedtük a Vistat, és újra XP van a gépen, egy fokkal gyorsabb a dolog. Most már a Nero is lekerült róla. Viszont kb. 3 napja X3-assal dolgozom. Na ez már nem olyan rossz dolog...
Mostantól kénytelen leszek a saját anyám után nyomozni. Elég érdekes dokumentumokat találtam róla. Apa azonnal titkos dokumentumot talált hasonló névvel a neten. A nagyfőnökkel beszélnem kell emiatt, asszem. Hátha tud majd segíteni, bár elég sok irat megsemmisült a '80-as években, de majd megoldjuk. Ha van még egyáltalán valami róla.
Panka elaludt még fél 7 körül. Aztán kb. 10-kor kidobta magából az ágy. Vagy inkább ő kelt fel...? Na mindegy, a lényeg, hogy ébren van, és biológia órát néz éppen, most A bőr c. részt egész konkrétan. Mese, egy kis tanulnivalóval. Vajon doktor Panka lesz nagykorában? :) A furcsa az, hogy a haemoglobint próbálgatja mondani. A "sztalilokókku" már megy. Olyan aranyos közben! :)