Azon kívül, hogy tegnap(előtt) sikeresen-szerencsésen felfedeztem, hogy az én nagylányom bizony igenis tud táncolni, mi több, határozottan állíthatom, hogy a tőlem örökölt muzikalitása a táncban fejeződött ki, és még csodaszép is a ruhácskájában, egyéb dolgok is napvilágra kerültek a mai nap folyamán. Na jó, tegnapi, lévén, hogy fél 2 magasságában vagyunk.
Történetesen legnagyobb örömömre/örömünkre reggelre minimum 20, de inkább 30 liternyi melegvíz tűnt el a csatornában. Értsd: kilyukadt az a....... (k betűs szóval behelyettesíthető) cső, ami a csapot köti össze a melegvízszolgáltató csővel. Apa azt hitte, meg tudja javítani, vagyis a két rossz csapból - mert kettő is van nálunk már itthon, naná, nehogy már csak egy legyen, ami rossz! :) - tud fabrikálni-eszkábálni egy működőt. Tévedett. Ezért hát délután nekilódultunk a Baumaxxnak, hogy na majd ott biztosan lesz, hisz az előző - nem most tönkrement, az Aldis volt - rossz csapot onnan vettük. Kb. másfél éve. De lehet, még annyi sincs... fene tudja már! A Baumaxx tegye szépen magát oda, ahova akarja, csak mosdószerelvényeket áruló bolt címkét ne nagyon aggasson magára! Helyzet a következő: vagy megvesszük egyben ugyanazt a sz*r csapot, mint amit először vettünk onnan - és először ment tönkre; akkor kellett zárás előtt nem sokkal beesnünk az Aldiba csapot venni -, vagy veszel egy másikat, ami történetesen a neten 12 000 Ft, ott viszont 17 000. Javítási lehetőség nincs. Alkatrész nincs. Eladó a környéken sehol! Ja, és zárás előtt vagyunk egy bő fél órával - szintén. Akkor pedig iránysurány volt a tecsó, merthogy úgy emlékeztem, árulnak ott csaptelepet. Hát az jó régen volt már. :s Most egy fia darabot nem sikerült felkutatnunk. A Metroban sem volt. (Szolgálati közlemény: akinek olcsó üzemanyag kell, a Metronál 408,9 Ft volt ma a 95-ös, a magánnál meg ha jól láttam, 403,9 Ft/l) Szóval bejöttünk a nagy büdös semmiért. Mire hazaértünk lehetett nekiállni ruhát mosni. Egyetlen jó hír volt: meleg volt a szobában, és nem égett le a szén teljesen! Csoda! :)
Miután apa megbuherálta a csőmaradványt két szál másik csővel (kb. 30 cm-esek/darab), kreáltam pancsivizet a Nammakkámnak. A picit inkább most nem pancsiztattam le, így is fáradt volt elég rendesen. Meg hát Panni is :) Nem sokat kellett könyörögni neki, hogy aludjon :))) Én pedig nem is tudom, mikor ültem utoljára benne a kádban, de most igen! :) Kádban fürdést tartottam. Lehet, hogy csak fogok én még bankautomatát rabolni egy sarokkád megvétele végett ;)
Reggel meg suli. Vááárom :s Muszáj lesz kérni megint egyénit, úgy vannak összeállítva az óráim. 5-ig a franc fog ott ülni reggel 8-tól - főleg, hogy pontban 4-kor kell menni Panniért. Na meg már így is hót bőgésroham jön rám, ha belegondolok, mennyit leszek távol a babámtól :'( Vegyük hozzá, hogy ez a legnehezebb félév állítólag, ja, és hogy az ösztöndíj nélkül nem tudnám befizetni a számlákat. Nem, gyerektartást egy fillért nem kapok, ha valaki ilyen téveszmébe ringatná magát. De lemondani se hajlandó a gyerekről hivatalosan. Mert az úgy olyan kényelmes dolog, hogy egy gyereket ugyebár "kínkeservvel" megcsinálunk, de egy fillért nem fizetünk utána, és nem adjuk meg azt a lehetőséget, hogy nyugodtan élhessen az anyukájával.