Van Debrecenben egy környék, ami valamiért mágneses erővel vonz. Nem tudom, miért. Hideg, nyirkos, idő és az a környék kell nekem valamiért. Nem tudom, mi lesz ott, mikor, csak ÉRZEM, hogy ott kell lennem, és a szívem - szó szerint értve - érzi a melegséget, a szeretetet ott. Valamiért egy határtalan boldogságot érzek, amit egyáltalán nem tudok megmagyarázni. Ma ismét bent voltam, arrafele. Nem pont ott, de mellette egy kicsivel. Ez pedig a Mikepércsi út egy bizonyos része. Érdekes ez a megérzéses izé... Déja vu-nek nem mondhatom konkrétan. Nem, ez más. A déja vu az most volt pár napja, és tudtam, mondtam, hogy nem, a fehér Ferrariba nem ülhetünk bele, mert nagyon-nagyon nagy baj lesz. Nem ültünk bele :) És... élünk! :)) Ezt a megmagyarázhatatlan érzést nem tudom semmihez kötni, mert nem történt ott velem konkrétan semmi, de valami csak lehet ott a levegőben, vagy fene tudja, hol, mert ott KELL lennem.
Most este a fejünk felett húzott el a repülőgép :) Issszonyatjóóóó élmény volt! :) Meglepődtem igazság szerint, mert azt a pilótafülkéből induló reflektort valamiért nem képzeltem bele soha a felszállásba. (A házzal szemben van kb. a repülőtér)
