HTML

dö napló és egyéb mulatságok

Van két csodacsajszim meg egy picipasim, akik mellett nem lehet megállni fél percre sem. Viszont van pár hobbim: fotózás, sütés-főzés, szájjártatás... ezekhez pedig kell egy hely ;)

Friss topikok

Linkblog

Isteni csoda. Vagy mégsem?

2012.01.11. 00:14 bopci

Nem tudom, apával miféle isteni csoda történt, de képes volt végre arra, hogy a fülén keresztül az agyáig eljusson az, amit hetek óta mondok neki: tanulnom kell, mert vizsgák hegye áll még előttem! Ez pedig tegnap(előtt) történt meg, akkor volt jan. 9., és nekem jan. 11., 14. és 20. vizsga. Tényleg nem tudom, mi ez a fenenagy "változás", ami történt vele, ugyanis valamilyen téves elképzelés miatt azt gondolta, hogy én majd ma (10-én) kidolgozás után meg tudok tanulni egy egész féléves anyagot, ha ő a picit elviszi reggel bölcsibe. Érdekes gondolat... főleg, hogy még pluszba azt is megjegyezte, hogy majd később bánni fogom, hogy suliba járok, a gyereket meg időnként beadom bölcsibe, és akkor majd leshetek, hogy a gyerek nem kér belőlem. Kedves tőle... :s főleg, hogy nem saját jókedvemből járok a suliba, hanem mert muszáj. Több okból is, amik közül még ha nagyon akarok, sem találok olyat, ami velem kapcsolatos, csakis vele, ill. a családjával, rokonságával, főként az ex-menyasszonyával. De mondtam neki, hogy hagyja, maradjon nyugodtan itthon a baba - úgyse tudnék tanulni napközben, egyszerűen nem áll rá az agyam -, tökmindegy a tanulnivaló szempontjából. Ha "gonosz" akarok lenni, akkor azt mondom, hogy direkt nem hagyott eddig tanulni, vagyis direkt akadályozott, hogy ne sikerüljön vizsgáznom... időnként - vagyis egyre gyakrabban - jut eszembe ez az idézőjeles szó kicserélése arra, hogy őszinte. És nem csak nekem. Nagyjából akivel beszélhetek, mindenkinek.

Most hát itt állok/ülök egy jó nagy rakás kakával a fejemen, hogy mégis hogy a p*ba fogok én reggel fél 9-re menni írásbelit írni, főleg, hogy a csop.társakkal nem minden fogalmat találtunk meg, amiből lesz a vizsga. A gugli általában jóbarát, de most valahogy neki sem sikerült olyan találatot megjeleníteni, ami azt tartalmazná, mint amire szükségünk lenne.

Ráadásul igaz, hogy be van tömködve az összes fellelhető egérlyuk, de mégis döglött egérszag van, egérhugyszaggal és egérszarszaggal kombinálva.

Bő 4 dl-nyi dögerős kávét magamba töltöttem, és erősen próbálok koncentrálni a tanulnivalóra. Nem megy. :( Iszonyat kevés az, ami megragad a fejemben. Mostanra ott tartok, hogy csak görbüljön...! De jó, hogy infóból is megküzdöttem az 5-ösért, közben meg egy ... úgy gondolta, csak 3-ast hajlandó adni egy olyan tárgyból, amit mondjuk a nap 24 órájában végzek - itthon. Szóval amiatt a rohadt (...) 3-as miatt lemondhatok a kitűnőségről :(((

Szólj hozzá!

Címkék: kávé tanulás egyetem vizsga baba

Ki... út

2011.12.22. 18:14 bopci

Hajnalban Nammakka megmutatta, merre kell menni a fürdőszobába. Félig emésztett kajadarabokkal :( Nem azért, de erős tévedésben van a lelkem: tudom én magamtól is, merre van az arra, nem kell kiplakátolnia sűrű öklendezésekkel kísérve :s

A nap további része sem folytatódott kellemesen, nagyjából rámondhatom, hogy el van b*va, de totálisan. Mostanában azért már ki sem akadok ilyen "semmiségeken", hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, mint én szeretném. Hogy reggel ki se tudom nyitni a szememet, annyira be van dagadva - kit érdekel? :s

Katica el nem akart engedni, amikor felkelt(ünk). Olyan édes volt! :$ Keserves sírásra fakadt, potyogtak a könnycseppjei, hogy én őt le merészelem rakni - még ha csak azért is, hogy a csupakakából kiszabadítsam a fenséges pici picáját :D Édes kis pöttöm :)

Pedig igazán jöhetne már egy kis karácsonyi hangulat... de nincs. Nem tudom, miért, nincs. Na jó, sejtésem az van. Be kellene mennem Debrecenbe. Hazai kivilágításos-vásáros akármit lesegetni. Hátha... de konkrétan esélytelen a dolog. :( Ettől pedig mégjobban semmi kedvem nincs semmihez. Ha belegondolok, hogy bejutnánk együtt, és apa másodpercenként húzná a száját, meg pucolna minél hamarabb vissza ide... nem is tudom, az valahogy nem túl nagy jókedvet adna egyikőnknek sem. Márpedig az utóbbi bő egy év tapasztalata ez.

Szólj hozzá!

Anya-sors

2011.12.20. 13:02 bopci

Este kitakarítottam a gyerekszobát. Ma reggel leraktam a kitisztított szőnyegre őket játszani. Mostanra a szőnyeg tartalma: beletaposott pogácsa, keksz, megöntözve teával, jó alaposan belenyomkodva a szálak közé - hogy még véletlenül se legyen nyugtom. Az "elpakolás" szó értelme számukra ismeretlen fogalom :s De Katica végre a direkt neki vett készségfejlesztő játékkal foglalatoskodik - a kaja szőnyegbe való nyomkodása valószínűleg mostanra unalmassá vált :D

Szóval most kaphatom magamat újra, és nekiállhatok sikálni gyerekszoba-szőnyeget is. Pedig ma a mi szobánkat akartam kitakarítani, mielőtt indulunk :s Anya-sors...

A legjobb az egészben, hogy szépen leterveztem: ma bemegyünk Db-be, végigjárjuk a boltokat, amit kell venni ajándékba (merthogy nem, természetesen szó se lehet arról, hogy kézzel készítsük az ajándokokat, mint ahogy én szerettem volna, mert én(!) találtam ki, és az biztos, hogy úgy nem jó :s), és megnézzük az ottani esti fényeket. Terv :s No comment :(

De hogy Panninak mi a jó.......ért megy a hasa még mindig megállás nélkül?! :s Nagyon ki vagyok bukva - ezen is. :(

Az egereket meg egyszerűen letiltanám az élőlények listájáról! Most a fogason lógó táskámba másztak bele és hugyozták össze az egészet! (Tegnap pl. a DVD-tartóhoz voltam szerencsés hozzányúlni - aztán rohanás a mosdóba, mert vastagon egérhugyos az is :s) "Poén" az egészben: benne vannak a gyerekek - meg az én - összes orvosi papírja :s Jó, hogy most tartunk ott, hogy bármelyik pillanatban kapom magamat - meg a jányokat - és jól összebüdösítve a buszt - merthogy apa nem jöhet el melóhelyről, lényegtelen, hogy esetleg azonnal kéne klinikára vinni a gyereket, autóval, az nem számít! :@ :@ :@ - beviharzunk a Gyerekklinikára.

Összegezve: kezdem totálisan elveszíteni a maradék ünnepi hangulatomat is. Hiába, hogy esett egy kis hó reggel (mondjuk a szántón kikelt búza vagy nem tudom, mi, amit ültettek, de zöldellt eddig elég rendesen, az biztos, hogy nem vette jó néven a hideg csapadékot), meg ha ránézek a naptárra, van még vagy négy egész nap karácsonyig, totálisan hidegen hagy az egész.

Karácsonyi menüt ugyan megterveztem, de hát ilyen hasmenéses izével nem fog menni a dolog. Pedig nem nehéz ételekből álló az egész :s

Füstölt lazacos szendvics

Rozmaringos csirke friss salátával és petrezselymes krumplival

Tejszínes vaníliafagylalt rumos csokoládés öntettel

Erdei gyümölcs bólé

Azt nem tudom, most mi lesz majd karácsonykor :(((

 

Szólj hozzá!

Örömöm határtalan

2011.12.08. 16:51 bopci

No, tegnapi zh pipa. Nem tudom, hány pontot veszítettem összesen, én 10 körülre számolok. Az este finoman szólva kaka volt, Nyuszifül megállás nélkül ordított. Frontérzékeny. :( Ma meg kötőhártya-gyulladásos lett :( Örömöm határtalan :s Ráadásul most még kiderült az is, hogy agyagot kell kerítenem, de izibe, különben nem lesz kész hétfőig a gipsz. Nadejó! :s Dorinának hála, azt is megtudtam, nagyjából a Nazca-fennsíkot kéri a tanár 3D-ben kiöntve :D Majd megpróbálom, hátha sikerül :D Hogy a többi rajzolgatós-festős melót hogyan oldom meg... hát az kérdés. :s A ragasztanivalót szerintem átpasszolom Panninak :D

Most meg újabb méreg: ki akartam cserélni az égőt a nagyszobában a csillárban. A rohadékja inkább beleég a foglalatba, majd beletörik maga a villanykörte, mintsem engedné magát kicsavarozni! Ááááhhh!!! Várhatom, mire apa hazaér! :s

Szólj hozzá!

Mikulásos-ajándékolós

2011.12.05. 15:09 bopci

Csomagcsomagolás pipa. Asszem. Egy nagy megpackos pelenkatartó doboz teli van velük, az biztos. (Meg az is, hogy nem csak egy egér jött be a múltkor :s) Gyártottam hozzájuk külön piros kártyát, névre szólót :) Lehet csak neki kell állnom Panninak külön csomagot gyártani... Az a nagy kacsás müzliszelet meg a Pez utántöltő csak külön fért oda, de ráoktojáltam :D Hmm... pedig azt hittem, az a (rohadt) Beyblade bele fog férni a zacskóba, mert lemértem... :s

De most így őszintén: biztos, hogy Panni lányból van, miközben mindenhol fiú játéknak definiált szerkentyűt akart kapni???? :o (Mondjuk mindkét oldalról van benne katonai/rendőri/stb. :) vérvonal...)

Biztos nekem vannak hülye és téves elképzeléseim, hogy nem tudom, miért olyan szuperjó poén a Hello Kittyt halálfejes-fekete fajtaként legyártani és divatos hóbortnak megjelentetni, meg egy lány, aki már elmúlt 8 éves, és bizonyos szempontból sokkal érettebben gondolkodik, mint a kortársai (más szempontból meg elmebetegnek nyilvánítja a Ped. Szakszolgálat egyik nagyonokos tagja Debrecenben, csak mert nem pontosan azt a kétszavas választ adja, amit ő kigondolt, hanem kiselőadást kezd el tartani a gyerek a témáról), mi a fenéért rajong a Beyblade-ért :s Apa szerint viszont jó dolog, hogy ilyeneket szeretne a gyerek kapni. Naná! Itt jön elő, hogy az apák a gyereküknek vett ajándékot tulajdonképpen saját részre vásárolják :D

Szólj hozzá!

Várakozás

2011.11.17. 19:28 bopci

Érdekesen várom a holnapi napot. Egyelőre még halvány segédlila foggggalmam sincs arról, milyen szinten kell és hány gyereket elemezni holnapra. Az egy dolog, hogy Márti azt mondta, egy egyoldalas elemzést kér, akár kézzel írottat holnapra a megfigyelt gyerekünkről, de hogy pontyosan milyen kritériumok szerint - hát arról nem szól a fáma. Van itt szóban TONEP meg hasonlók, érdekes módon mégis arra kaptam már-már dicséretet (és erre bükke is vok :)), amikor egy sima, szimpla, neten talált elemzéssor alapján írtam a gyerekekről pár oldalt. Hmmm...

Reggel talált Panni egy döglött egeret - a kabátjában. Jó helyet választott a rohadék a meghalásra! :@ Hogy az ugyanaz a példány volt, vagy sem, ami tegnap megijesztett engem, ráadásul kétszer is, vagy az két, ill. három különböző példány volt-e, hát az jó kérdés - és egyelőre megválaszolatlan.

Kedvenc pici kuttyom igencsak összecserélte az ujjamat és a kaját reggel, így hát most a középső ujjamon van egy jóóóóhosszú vágásnak látszódó valami, ami egyébként a kis tűhegyes, éles fogacskájának hála, fáj is veszettül. Nem, nem vagyok megveszve, és Angyalka sincs, csak rosszul tartottam neki oda a rántotta-darabot, ami leesett, és az ujjamat is harapta. Biztos kajaszagú volt :D

Szólj hozzá!

A béka segge, és ami alatta van

2011.09.17. 19:42 bopci

A boldogságszintem jelenleg és egész konkrétan. Vagyis a kösz, jól vagyok-szintem. Mosógép megint - és még mindig - bekrepált, most már a talpamban van a nem vagyok hajlandó megmoccanni, még bazinagy fájdalmak árán sem-fíling, pluszba akit ismerek, és félig-meddig meg volt beszélve, hogy buli ma(!), hát egyikkel sincs buli. :( Pedig annyira elterveztem, hogy ma igenis bulizni fogok! Párom is eltervezte. Megsatöbbi. Erre: párom osztálybulin (ahova barátok-barátnők-férjek-feleségek nem mehettek el - állítólag azért, mert az egyik, aki szervezte, jelenleg facér, és nehogymán a többieknek jó legyen), többieknél családi-, ill. más elfoglaltság van. Csúcsszuper! :( Ha nem lennének megfázva a jányok, komolyan mondom, felkapnám őket - igen, most, a töksötétben -, és elindulnék velük a városba. Mármint Debrecen belvárosába. Ott van élet ilyenkor... Itt meg...?! :s

Jelenleg ott tartok, hogy ha beraknám a Gorilla bácsit, és odatekerném, ahol énekli Vin Diesel, hogy "Ha le vagy törve, mint a bili füle", még akkor sem lennék jobb hangulatban.

No mindegy, nézzétek, miről van szó ;)

 

Szólj hozzá!

Panasz

2011.09.15. 13:00 bopci

Nem tudom, miféle csillagállások vannak körülöttem, de a lehető legrosszabb napjaim egyike van most ismételten. Egyszerűen nem lehet semmit elintézni, megoldani, normálisan helyére rakni. Képletesen és szó szerint értve a dolgot.

A kezem még mindig szarul van, vagyis egyre szarabbul. Mostanára eljutottam odáig, hogy nagyon nehezen fogok meg egyetlen bögrét is - és akkor a mosogatógépbe sót kell tennem, mert hiába mondtam apának, nem szedte le a tartály tetejét. Vésés, húhaanyázás, stb., mire a nem mozgó és nagyon fájó kezemmel leszedtem. A mosógép természetesen nem működik, apa pedig nem fogja fel, hogy hiába forrasztgatja kétnaponta, nem működik akkor sem. Kétnaponta?! Miket beszélek?! Kéthetente inkább! Addig meg úgy mosok, ahogy tanultam: kézzel. Nem, nem keverőtárcsással, mert az ahhoz tartozó vízfogyasztást nem lehet bírni pénz nélkül - a bojlert pedig nem szabad(!) felvenni 90 fokra, hogy estére még maradjon meleg víz, mert sok lesz az eonszámla. Új mosógépet is tilos venni. Hogy egy mosógépszerelő felkutatásáról és kihívásáról már ne is beszéljek.

Kezdem úgy érezni, hogy minden és mindenki utál. Ja, bocs, nem kezdem, már érzem. :s Legalábbis a hozzám való állásokból ítélve.

Szólj hozzá!

Magánvélemény - Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen

2011.09.14. 09:54 bopci

Egyet értek velük. Orbánékat miért nem lehetett beperelni, mentelmi jogukat felfüggeszteni, amikor elveszítették a választást?

Nem, nem vagyok MSZP/Gyurcsány-imádó, sem rasszista, csak egy olyan ember, aki tiszteletben tartja a másik ember alapvető emberi jogait.

Vagy vegyék el az összes képviselőtől a mentelmi jogot, és kezdjék el azt az értelmetlen persorozatot, de az összes képviselő ellen, amit most Gyurcsány ellen csinálnak, vagy fogadják el, hogy minden képviselő ugyanolyan jogokkal bír!

A pernek egyébiránt nem lenne értelme, mert olyan magas körökbe húznak a szálak, az érdekeltségek, amit átlag emberi ésszel kizárt, hogy megértsen, egyáltalán felfogjon bárki is. Ezáltal évekig elhúzódna, és mivel nem lehet igazságot tenni, hisz minden miniszterelnök csak egy báb, amit/akit mozgatnak a nagy pénzzel rendelkező üzletemberek; felesleges pénzkidobás lenne az egész. Arról nem is beszélve, hogy más, ennél sokkalta fontosabb dolgot nincsenek a bíróság előtt.

Jobban tennék orbánék (igen, így, kis o-val írva), ha a saját "csálággyuk" környékén, a "dezsvííírem"-éknél néznének körbe, azoknak a dolgait rendeznék, legalább úgy, hogy a "kisebbségiek" ne kaphassanak azért 40-50 ezer Ft-ot, mert "kisebbség, akiket védeni kell", hanem azt a pénzt a munkaerő-teremtésbe forgatnák vissza! Ja, és egyáltalán nem kell védeni őket. Bazinagy BMW luxusterepjáróval, Audikkal, stb. járkálnak mindenfele, vagy legalábbis a legújabb típusú biciklivel kerekeznek - pár napja voltam bicajos boltban, 60 000 Ft alatt nem lehet olyat kapni, amire a "csegillykén" élők pattannak. Én azon aggódom, hogy hó közepén mit eszünk, azok meg egész hónapban Pepsit meg Coca-colát vedelnek, Pick téliszalámival kardoznak a porban, Chio chipset tömnek magukba - és nem utolsósorban az éjjelnappali bolt előtt lehet látni, hogy a babakocsiban ülő-fekvő pici babának sört(!) töltenek a cumisüvegébe. Hadd szokja!

 

Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen

 

Budapest, 2011. szeptember 13., kedd (MTI) - Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Az MTI-nek kedden este elküldött közlemény szerint ugyanis "koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen".

 

A közleményben, amelyet eddig 74-en írtak alá, az olvasható, hogy a “demokrácia kiüresített díszletei között ma új önkényuralom épül, a magyar társadalom megint a félelemmel ismerkedik. Úgy tűnik, a hatalom birtokosai bármit megtehetnek. Kényük-kedvük szerint hozhatják a törvényeket; maguk alá gyűrhetik a sajtót, csorbíthatják a jogainkat, elkobozhatják a tulajdonunkat, elvehetik még a szabadságunkat is. Börtönbe csukhatnak bárkit – mindenekelőtt politikai ellenfeleiket”.

 

Mint hangsúlyozták: szerintük Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós eljárás folyik. “A vád koholt, a büntetőeljárás nem az igazságot, hanem a hatalmat szolgálja. Ilyen eljárásra a Rákosi-korszak és az ötvenhatos forradalmat követő megtorlás óta nem került sor. Az utolsó perbe fogott magyar kormányfő Nagy Imre volt” – tették hozzá.

 

“Orbán Viktor és társai – s a velük cinkosságot vállalók – ma olyan határon léptek át, ahonnan nincs visszaút. Talán abban reménykednek, hogy mindannyiunk emlékezetéből kitörölhetik az elmúlt két évtized demokratikus Magyarországát, s hogy megfélemlíthetnek bennünket is” – áll a közleményben.

 

A közlemény aláírói között ott van Békesi László közgazdász, Demszky Gábor volt főpolgármester, Heller Ágnes filozófus, Kuncze Gábor volt országgyűlési képviselő, Mécs Imre mérnök, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vágó István televíziós műsorvezető és Vekerdy Tamás pszichológus.

 

MTI

 

Szólj hozzá!

Címkék: közélet orbán gyurcsány per bmw audi autó bíróság roma pénz ferenc cigány viktor bicikli szegénység segély kisebbség

Utolsó pár napi para

2011.08.29. 00:25 bopci

Ha jól sejtem, holnap - pardon, ma - reggel iránysurány a Cora. Szerdán évnyitó. Büdös petákom nincs - hála Kósának és az exemnek; a kettő nem egy és azonos élőlény! -, és bevásárlok a jányzómnak. Bazinagy bevásárlás lesz: fekete szoknya, fehér blúz. Szinte fillérekbe kerül! :s Főleg, hogy most mondták: eső várható. Ergo lehet nem lesz elég a szandál évnyitókor. Überhiperboldogság a köbön! :s Meg asszem ideje venni egy fehér nylonharisnyát is a nagyjányomnak. Nem nylon, hanem pamut és színes - meg főleg: jó meleg! - van, bár azt is növi kifele. Egyre nagyobb és egyre szuperebb csajszi! De komolyan! Nem azért, mert saját gyártmány, hanem mert tényleg az. Főleg, hogy a szőke göndör hajtincseihez szépen le van barnulva, és világít a haja meg a csokiszeme.... imádom! :$

Picurkám meg egyre többet beszél "érthető" nyelven. És ezzel párhuzamosan egyre többet vágja ki a hisztit. :D Móóóóónár! :D :D :D

Ahhh, juteszembe, apa megcsinálta a fürdőszobában a pilácsot -> mostantól ismételten lehet fényben menni wc-re, ill. a fürdés is sokkalta emberibb lesz ;) Ha még a mosógépet is megjavítja, meg az ajtót is visszateszi a helyére, hát komolyan mondom, boldog leszek! :D

Azt nem tudom eldönteni jelen pillanatban, hogy megfáztam-é avagy az állérgijjjjá talált el, de telibe ám. Tény, hogy piszok szarul vagyok egy ideje.

Azért a kormány sem gyenge! (=poltikai értelemben vett kormány) Beharangozzák nagyban az ingyen takönyvet, erre mentünk az ingyen tankönyvért - 5200 Ft lesz. Mondtuk, hogy bocsi, de ingyenes nekünk. Ők meg mondták, hogy bocsi, csak a tankönyv ingyenes, a munkafüzetekért fizetni kell - nem is keveset! Kössssz... :s A tanító néniék pedig nem jöttek családlátogatni, pedig megcsinálta PanniCicám a házi feladatot is nekik. Szuper :( Jól indul a suli is... :(

Hogy a saját sulim hogy lesz megoldva - hát, fingom nincs egész konkrétan.

Szólj hozzá!

Ha eddig kétségeim lettek volna

2011.08.15. 10:29 bopci

Ha eddig szemernyi kétségem is lett volna, hogy a lányaim ténylegesen testvérek-e, hát az ma reggelre megszűnt: Katica ugyanis hajszál pontosan ugyanazt a műremeket kreálta, mint annak idején Panni. Konkrétabban: a picúr úgy döntött, ő bizony leszedi magáról a kakás pelust. Nem kell az oda - főleg, hogy kishíján túlcsordulás veszélye forog fenn. Ezután alaposan megszemlélte az oda termelt műremeket, és kóstolgatások, valamint kicsi kezecske által végzett tapintások után megállapítást nyert számára: "Jééé, hát ilyennel anya is szokott dolgozni! Nosza, rajta, utánozzuk le anyát! Előszöris kenjük be magunkat ezzel a krémmel, de amúgy nyakig és jó vastagon, hogy mindenütt beérjen!" Aztán - feltehetően - az is eszébe jutott, hogy pár nappal ezelőtt anya valamilyen krémmel kenegette-ápolta végig a kiságyat, az összes rácsot, kívül-belül. "Ha anya csinálja, az biztos jó úgy, és én is meg tudom csinálni ugyanazt ezzel a krémmel, biztos örülni fog neki, és kikönyörgöm érte tőle a csokimat :)" - emígyen gondolhatta a jányzóm, majd végigkente a kiságy rácsait. Ez pedig még mindig nem volt elég! Sokszor hallotta, hogy mivel lekaparta a festéket a kiságy fölött jó nagy darabon, újra kellene festeni. "Majd én kifestem, segítek ennyit anyáéknak!" - jutott elhatározásra Kicsi Én, majd egy határozott mozdulattal a kezecskéjén levő kulimászt a falra biggyesztette. Így hát anyának reggeli elfoglaltsága bőven akadt: a babáról és a kiságyról, valamint a környékéről teljes mértékben le kell vakarni a kakát.

A Formil White úgyis nagyon fogyófélben volt... És ugyan találtam Debrecenben - jó messzi boltban - ócsóért mosóport, de Feri szerint nem tudjuk, milyen a minősége, mennyire mos jól, és mennyi benne a zeolit, így hát marad a közelebbi bolt, jelen esetben az Aldi. Szóval asszem elsétafikálunk egy Aliomatért. A többi segítő szándék helyrehozatalához - merthogy Kicsi Én biztosan talál majd újabb dolgot, amivel szerinte segít anyának, ez tuti! :D

Szólj hozzá!

Pipa

2011.08.11. 12:53 bopci

Iskolatáska-tolltartó-tornazsák-színes ceruza pipa. Nagyjányzómnak. Szép, narancssárga-szürke-fekete iskolatáskája van virágokkal. Vagyis inkább hátizsákja. De lényeg, hogy praktikus: ha lerakja a legnagyobb koszba - ami lássuk be, egy ilyen korú jányzónál igengyakran előfordul, főleg, ha iskolába megy :) -, akkor sem lesz túlontúl gyakran mosásra szorulva. Remélhetőleg. Annyira pedig nem lányos - értsd: menőshercegnős -, hogy ellopják tőle. Szintén remélhetőleg :)

Nekem...? :s Isten tudja, mikor lesz pipa :s Főleg, hogy semerre nem tudok menni, annyira szarul vok. :( Legszívesebben a legközelebbi orvoshoz menetelnél felírnám kicsi kártyákra az antibiotikumok nevét, és odanyújtanám a dokinak, hogy tessék, húzzon egyet, én kiváltom, beszedem, de meggyógyulni úgysem fogok tőle :s Neki viszont benne lesz a gépében, hogy a beteg el van látva, oszt annyi, fizethet a TB. Mi a fészkes francnyavalya lesz itt szeptembertől??? :o Az Egyetem - meg úgy általában a (felső)oktatási intézmények - nem a korai fűtés elkezdéséről híres(ek).

Ráadásul a gróféknál hétvégén buli. Eddig egy kivételével mindegyik buli kint volt a szabadban. Kerti-party. Újabb felfázás... :s De reménykedem... Legfeljebb visszük a melegítőt, oszt pofátlanul bedugom egy konnektorba :D

Az árak azért eléggé el vannak rugaszkodva :s Néztem magamnak füzetet. Nem mezei spirált, tegyük hozzá. De 799 Ft volt akciós áron! :o Annyit ki a fene tud kiadni egyetlen árva füzetért??? :o Sokszor gondolkodtam már az ilyen elrugaszkodott áraknál, hogy ha milliomos lennék, valószínűleg akkor sem adnék ki ennyire nagyon sok pénzt egy-egy füzetért, tollért, stb. Még mindig fenntartom ezt az elgondolást.

  

Picurkám egyre jobban hasonlít hozzám :) Szeme-haja titta én :) Meg arcra is inkább én, mint apa :) Olyan kék szeme van, hogy meg kell őrülni! :) Belenézek, és... kicsit furcsa, mert olyan, mintha kicsi koromban néztem volna tükörbe, és így most saját magamat látnám. Időutazó lettem :D Csak abban reménykedem, hogy mivel én híresen szép voltam kisgyerekként, az apai nagymamája is híresen szép volt fiatalként, csak örököl valamit a két kombinációból! ;)

Panni meg... nem is tudom... :) Valamiért mostanra totálisan meg vagyok róla győződve, hogy a világon a két legszebb kislány az enyém :$ Vagy három napja is leültek a Nagyi ágyára, hogy ők most tv-t néznek. Konkrétabban: reklámot. :D Amikor reklám ment, mindkettőnek bambulafej, amikor a film folytatódott, egymás csikizése volt a legfőbb foglalatosság. :) Édesek voltak nagyon :)

A képek linkelhetők! :)

Szólj hozzá!

Szivem szevet

2011.08.04. 00:31 bopci

Jó, tudom, késő van már, de muszáj megosztanom azt a dalt, ami itt csilingel a fülemben már napok óta :) Alul a dalszöveg netről való felkutatás után jelen helyen szerepeltetve. Olvasás-énekelgetés végett :) Örvendezés gyanánt :D Ja, nem, nem kerültem illuminált állapotba, csak az előadó uriember egyszerűen annyira fantörpikus számomra, hogy... na, szóval nagyon :)

Íme egy újabb kedvencem, természetesen a Müssska, ahogy Honthy Hanna mondaná, azaz Feleki Kamillka drága előadásában. Imádom! :)

 

 

 

Dalszöveg

Szívem szevet, valóság ez nem álom,
Szívem szevet, örömmel konstatálom,
Szívem szevet, mint hogyha vón húszéves,
Szívem szevet s kábít a nő, az édes,
Szívem szevet, úszom ifjonti tűzbe,
S csak verseket olvasnék kötve, fűzve.
Szívem szevet,
Szívem szevet.
Nem is tudom, ez az érzés, hogy talált nálam tevet.
Szívem szevet,
Szívem szevet.
Nem is tudom, ez az érzés, hogy talált nálam tevet.
Mély, forró szenvedély
Szunnyadt benn a szívemben, míg tartott az éj,
De kél, de kél, de kél!
Az alvó szenvedély,
S számodra, vén legény, nincs más segély!
De kél, de kél, de kél!
Az alvó szenvedély!
S számodra, vén legény, nincs más segély...
Szívem szevet,
Szívem szevet.
Nem is tudom, ez az érzés, hogy talált nálam tevet.
Szívem szevet,
Szívem szevet.
Nem is tudom, ez az érzés, hogy talált nálam tevet.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: nosztalgia operett luxemburg szivem kamill grófja feleki kamillka szevet

Kis éjszakai muzsika

2011.08.03. 01:55 bopci

Csak arra gondoltam, van más is, aki nem tud elaludni még. Nekem speciel szertendő szanaszéjjel akar esni a fejem, annyira fáj. De órák óta, és nem segít semmilyen pirula. :(

Sorstársak, íme, mulassatok! ;)
 

Szólj hozzá!

A teljes kétseggbeesés határmezsgyéje

2011.07.25. 22:35 bopci

Felvettek, hip-hip-hurrá! :s Örvendezek ezerrel. Meg mégtöbbel. :s Naná! Főleg, hogy most megcsináltam az önértelmezési tesztet - tudjátok, azt, ami arról szól, mekkora hülye barom valaki, ill. melyik az az irány, ahova tuti-nagyon-nem-kéne elindulnia a felsőoktatás hímes mezején. Íme az eredmények:

"Érdeklődési térképeden pirossal jelöltük azt a területet, amely válaszaid alapján jellemző lehet rád. Ez a terület nagyon sok szakmát, munkakört takarhat, ráadásul különböző képzési útvonalakon is haladhatsz a cél irányába. Ezért javasoljuk, hogy eredményed ismeretében igyekezz a terület minél több képviselőjével kapcsolatba kerülni, hogy eldönthesd – melyik foglalkozás, szakma és milyen képzési szint és forma lenne számodra a leginkább testhez álló. Az önismereti kérdéssor eredményei csak tájékoztató jellegűek, de nem kötelező érvényűek.

Ajánlott érdeklődési köröd: adminisztráció, értékesítés

Az érdeklődési irányok térképének beosztása:

Adminisztráció, értékesítési terület

    1. szektor: marketing és kereskedelmi feladatok, munkaerő-gazdálkodással kapcsolatos feladatok (pl. munkavállalási tanácsadás),
    2. szektor:
    vezetői tevékenységek (különféle területek menedzseri munkája), ellenőrző, felügyelő típusú munkák (rendőrségi, nyomozói munkák, biztonsági szolgálat)

Üzleti adminisztráció, ügyviteli terület

    3. szektor: kommunikációs és üzleti adminisztrációs feladatok (pl. asszisztens, ügyfélszolgálat)
    4. szektor: pénzügyi terület (pl. könyvelés, hitel és kockázatelemzés, adótanácsadás)
    5. szektor: áruk és szolgáltatások koordinálása (pl. utazások értékesítése, forgalomirányítás, rendszerszervezés)

Mérnöki-technikusi területek

    6. szektor: szállítmányozás (pl. logisztika, flottakezelés), erdő- és mezőgazdaság és kapcsolódó területek (pl. erdészet, állatgondozás, növénytermesztés), számítástechnika és informatika (rendszergazda, számítógéptervező, programozó)
    7. szektor: építés, karbantartás munkaterülete (pl. építőipari alapszakmák), kézműipari szakmák (pl. szabó, szakács, ékszerész, nyomdai tervező), technikusi szakmák (pl. elektrotechnikus, járműelektronikai technikus stb.)

Kutatói és mérnöki területek

    8. szektor: mérnöki feladatkörök (pl. építész, gépészmérnök stb.), természettudományi-mérnöki területek (pl. környezetvédelmi mérnök, biológus, vegyiparikutató-mérnök)
    9. szektor: egészségügyi-technológiai irányok (pl. képalkotó diagnosztika, optometrista stb.)
    10. szektor: orvosi, egészségügyi feladatkörök (pl. orvos, pszichiáter, állatorvos), társadalom- és bölcsészettudományi kutatások (pl. szociológus, pszichológus,

Művészi típusú területek

    11. szektor: alkalmazott vizuális művészeti irányok (pl. formatervezés, lakberendezés, web-design stb.), előadó-művészet és képzőművészet (pl. színész, szobrász stb.), sajtó, média, kommunikáció területe (pl. újságírás, reklámkészítés stb.)

Szolgáltatás típusú területek

    12. szektor: szabadidő eltöltését és egészséges életmód kialakítását támogató foglalkozások (pl. rendezvényszervezés, egészségügyi tanácsadás, életmód tanácsadás), oktatás, nevelés (pl. tanár, óvónő stb.), közösségi és személyi szolgáltatás (pl. szociális munka, fodrászat, kozmetika stb.)"

 

Röviden és célratörően lefordítva: oda pont nem vagyok való, ahova felvettek. Ahova meg való lennék, oda baromira nem fogok egy jó ideig bejutni. Miért? Íme (csak az) egy(ik) picurka, apróbetűs kikötés:

"A szakra jelentkezők köre korlátozott, csak azok a titkos információgyűjtésre törvényben felhatalmazott szervezetek állományába tartozók jelentkezhetnek, akiket a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró(vezető) az előmeneteli tervek alapján támogat."

Ilyen politikai háttérrel, mint én, hát nem tudom... :s szerintem nem kifejezetten kapnám meg azt a bizonyos ajánlást. :(

Ja, hogy dunsztja nincs róla senkinek, mi lehet a hőn áhított 2. számú álomszak? :) Segítek :) Nemzetbiztonság. Ennyi. Mesterképzésben indítják csak és kizárólag. Francnyavalyát érdekelné a nyüves 160ezres féléves tandíj. Francnyavalyát érdekelné a budapesti tartózkodás. Csak ez a francos apróbetűs rész ne lenne ott! :'( Olyan szinten esélytelen a dolog, hogy ihaj! :'(

 

NEMZETBIZTONSÁGI ALAPSZAK

A nemzetbiztonsági alapszak a nemzetvédelmi és katonai képzési terület védelmi képzési ágához tartozik. Az alapszakon szerezhető szakképzettség megnevezése nemzetbiztonsági szakértő. A nemzetbiztonsági alapszak képzési célja egyrészt, hogy a hallgatók megfelelő elméleti és gyakorlati ismereteik alapján alkalmasak legyenek a következő szint elvégzésére, másrészt olyan szakértők képzése, akik rendelkeznek korszerű általános és szaktudományi, nemzetbiztonsági szakmai, szaktechnikai, jogi kriminológiai, kriminalisztikai, pszichológiai, informatikai, biztonságpolitikai ismerettel. A képzés alatt a hallgatók megtanulják, hogyan lássák el előírásszerűen tevékenységi körüket, hogyan végezzék a munkavégzés során adódó helyzetek gyors és körültekintő értékelését, hogyan készítsenek elő és hozzanak meg döntéseket. Megismerik a biztonsági helyzetet, veszélyforrásokat, kockázati tényezőket, a titkosszolgálati eszközöket és módszereket. Alkalmassá válnak a hatáskörükbe tartozó bűncselekmények elkövetési magatartásának felismerésére, felderítésére, személyi és iparbiztonsági ellenőrzések végrehajtására. A hallgatóktól elvárható alapvető kompetenciák közösek a képzési ágon belül a többi alapszakkal, azaz a védelmi szervezetek sajátosságainak megfelelő korszerű, a modern demokráciát és jogállamiságot tükröző társadalom- és természettudományi ismeretek alkalmazásának képessége; a vezetés- és szervezéselmélet, az informatikai ismeretek és a menedzsment alkalmazási képessége. A képzés része az intézményen kívül teljesítendő szakmai gyakorlat, amely egyben kritérium is. A szakmai gyakorlat időtartama az alapképzésben legalább 10 hét.

A diploma megszerzéséhez felállított követelményrendszer nem vár el különleges nyelvtudást: szükséges feltételként legalább egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú C típusú nyelvvizsgát jelöl meg. Az alapszak befejezése után a hallgatók folytathatják tanulmányaikat a képzés második szakaszában, vagy elhelyezkedhetnek nemzetbiztonsági szakértőként a speciális rendeltetésű nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Munkájuk jelentős részét képezi a külső (nyílt és nem nyílt) információs forrásokhoz, adatbázisokhoz, nyilvántartásokhoz való hozzáférés, a nyílt és titkos forrásból beszerzett információk elemzése, feldolgozása, hasznosítása.

Szólj hozzá!

Hogyislegyen

2011.07.07. 12:30 bopci

Nem tudom, mit csináljak a MÁK-kal. :( Úgy nézem, este 6-ig kényetelen leszek ma ott ülni, ugyanis se levélre, se telefonra nem reagálnak :s Holott ezer meg egy más dolgom lenne. Szombaton buli a birtokon :) Úgy látom, tényleg meglesz a meleg. Gyorsba átöltöztem: most már rövid(ebb) nadrág van rajtam, meg atléta, vagy minek híjják. Sőt, hajkivasaltam is :) Egészen úgy nézek ki (hajilag), mint a BK-ban a Bori. Viselkedésileg hasonlít az egyik exemre. Éveket tud várni egy bosszúra. :D

Legszívesebben felvenném a MÁK telefonos elérését és beküldeném az RTL-nek vagy a TV2-nek. Elvileg van elérhetősége, gyakorlatilag nincs.

Bevertem pár szeget a falba inkább. Feszültséglevezetés gyanánt. :)

Lehet jobb lett volna - az órára rápillantva -, ha nekiindulunk a csajokkal kora reggel? :s Nem tudom, egy kb. 5 perces út miért telik ilyen sokba apának :s No mindegy. De legalább haza tudja hozni a melóját, most olyat kell terveznie. Konkrétan lépcsőt. :) Majd megaszondom neki, mit és hogyan és merre kő csinálni ;) Ahány ház, ill. lakás tervezése a hátam mögött van már, csak fog sikerülni :D

Szólj hozzá!

Sok kicsi...

2011.06.17. 11:04 bopci

Autó megjavítva, egy nagyobb vagyonba került. :( MaxFactor és egyéb luxuscikkek megvétele lefújva. Meg a havi fagyi is. :'( Ráadásul - mikor máskor?! - a kávéfőző is beadta a kulcsot. (Fűtőszál úgy döntött, ő izél tovább működni.) Nem is tudom, a tegnapi nap után mi kéne még a boldogságomhoz... :s Tudvalevő, hogy Katica ha álmos és nem alszik el, akkor nyűgös. majdnem 8 órán keresztül megállás nélkül visított, vonyított, stb., merthogy ő és az alvás, mikor PanniCica már itt van, nem oviban?! Ugyan hova gondol ez a lökött anya??? Szóval de. 10-től egészen majdnem este 6-ig ment az anya idegeit őrlés. Sikerrel. :( Akkor viszont egy fél(!) órás alvást engedélyezett magának a picurka, egy perccel sem többet, és természetesen nem fél órával, hanem jóval tovább volt fent emiatt este. Legnagyobb örömömre. Eddig egy nagyon nagy rakás kaka a nyári szünet. Számomra legalábbis. Hogy azzal kezdjük a szünetet, hogy anya hajnalig ébren van, sikál, fertőtlenít, merthogy Katica mindent végig akar tapicskolni, aztán kb. 4 órát tud aludni, majd egész nap vinnyogást, visítást hallgasson...?! :s Ááááhhh, nagyon nem jó! :( Apa hazaesett gyakorlatilag este 9-kor - azt a kétszer fél órát leszámítva nap közben -, majd nagyjából bezuhant az ágyba... :( És még el akartam kezdeni ajándokot lesni a picurnak! Én marha! :( Azt se tudom, hogy lesz szülinapja! :s Pedig kéne tartani valamit.... nagyon kéne... de hát fele nincs megcsinálva annak, amit terveztünk anno. Idő és energia nuku. Jelenleg azzal húztam fel magamat, hogy az ablakot nem tudom kinyitni. Télen ugyebár totálisan be volt zárva, hogy ne süvítsen a hideg befele kintről. Most meg kinyitni képtelenség. :( Véső nélkül meg nehéz lenne a fürdőszobaajtót visszapakolászni a helyére, merthogy bezárni nem lehet, így hát lekerült a helyéről. De minek? :s Az Oktatási Hivatallal is kivan a tököm, de rendesen, mert elküldtem nekik levelet, oszt annyi neki meg egy bambi, nem dolgozták fel. :( Én igazolgassam feszt a tanulmányaimat. Nem tudom, fénymásolva, ill. a felvi.hu-n miért nem elég, ha fel van töltve, ill. mi a fészkes francnyavalyáért nem bírják a dolgukat normálisan végezni!

Szólj hozzá!

Konvertálok :)

2011.06.09. 12:40 bopci

Azt hiszem, nem kellően gondoltam át a mai dolgokat, amikor megígértem óvó néninek, hogy viszek be mesefilmet a gyerekeknek. Merthogy a Shreket már unják valószínűleg. Nincs más ugyanis. Főleg azért nem gondoltam át, mert eddig nem nagyon csináltam olyat, hogy aviból dvd-be konvertáljak át. Most viszont azért - a jócskán lekorlátozott, merthogy tilos tölteni bármit is bárhonnan - a netről leszedtem az AVI to DVD progit. Keményen 10-14 Kb/sec sebességgel jött. Volt, hogy ez lement 3-ra :D De lejött. Nagyon-nagyon-nagyon csigatempóban. Tehát most konvertálódik az Aladdin. Ha kell valakinek, itt van: http://www.ingyencenter.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=1013

Szupergyorsnak írja... hát nem tudom... :s Ahogy számolom, kb. két óra, mire kész van a filmmel.

De kész szerencse, hogy felhívtam az óvó nénit, hogy nézze már meg, avit lejátszik-e a benti lejátszó! :)

Mondjuk arra nem számoltam eredetileg, hogy jócskán takarítani kell a gépet, hogy tudjak egyáltalán konvertálni. Merthogy minden szir-szart össze-vissza mentegetett le a gép. Meg hát Katica is igen nagy kedvvel hoz létre könyvtárakat, ment le oldalakat, ha kell, ha nem. És fél pillanat alatt hozzájut a billentyűzethez, ha anya nem figyel mosogatás közben, és babóca kiszökik a szobából. Iszonyat gyorsan tud ám két lábon szaladni, ha olyanja van, és miért is ne lenne olyanja...?! :D

Szóval most konvertálok, file-rendezek, dvd-írok, törlök, átnevezek, ellenőrzök, és mindezek különféle kombinációját hajtom végre. Időnként egy pár anyázással tarkítva. :)

Csak a ház szalad közben :( No de valamit valamiért ;) Legfeljebb egész éjszaka mosogatok meg konyhasúrolok ;)

Szólj hozzá!

Ara, hehe! :)

2011.06.08. 23:03 bopci

Húú, de jó filmecske volt ez! :) Ara csak egy van - ez a címe. De lehet, hogy csak a saját mixelésű vodka-vilmoskörtelé rengetegsok jéggel felrázva, nem keverve teszi? ;) No mindegy, akkor is tetszett. Kis aranyos, kedves filmecske. :) És New York Central Parkjában is forgattak pár jelenetet. Jó lenne oda egyszer még eljutni... egy Starbucksot fogdosva a mancsomban. :) Álom, álom, édes álom... :) Óóó, ha én úgy néznék ki, mint az a csaj, aki a főszereplője...! :$ De nagyon nem lenne bajom semmivel! :$

Hülye egy idő volt ma. :( Amikor mentem befele Katicával, vissza kellett jönnöm, hogy kabátot meg Neki takarót tegyek el. Pár utcával arrébb már nuku eső, és dögmeleg. :s Rajtam meg hosszú farmer. És rohanvást voltam. :( Azért hazaérve az első dolgom a zuhany alá állás volt :) Rámfért! :)

Ha ma 100 legyet nem nyírtunk ki, akkor egyet sem! (De még Katica is ügyeskedett :)) Mindenesetre amit találtam Chemotoxot, mindet kihasználtam. Úgyhogy venni kellett még a Rossmannban légykinyíró pissz-pisszt. :) Lehet holnap elugrok és megveszem azt a Maxfactoros akciósos cuccot... ma meglestem: ami akciósan, együtt 2999 Ft, az ha nem akciósan lenne, kb. 5000 Ft-ba kerülne. Minyimum. A Smokey eye 3199 Ft. Csupáncsak. És még ehhez hozzájön a szempillaspirál. Szóval... gondolkodom ezerrel. :)

Szólj hozzá!

Lidl-dili, avagy teszteltük a Lidl-t

2011.06.07. 23:45 bopci

Nyitás: 2011. június 2. 7:00

 

Teszt dátuma: 2011. június 7.

 

Hely: Hajdúböszörmény, Bánság tér 10.

 

Az áruház külsőre: röhejes. Röviden és tömören. Van két vége az egész épületnek, mindkét végén bejáratnak látszó felirattal, ajtóval. A valódi bejárat a túlsóbbik részen van, a Shell kút felől. Ez összesen annyiból látszik, hogy ott vannak a bevásárlókocsik. További - számunkra nevetséges, de - már sajnos megszokott dolog Hbösziben: a kerékpár, ill. járda kiépítése. Megy, megy a szerencsétlen bicajos, és mit lát hirtelen? Tábla kint: kerékpár és gyalogos út vége. Mit tehet? Vagy belehajt a szántóba, vagy rá az úttestre. (Megjegyzem, a szántóföldben ér véget az út, tehát mindenképpen muszáj a jóöreg anyaföldön kerekezni, ha betartja a közlekedési szabályokat.) Egy fotót megér mindenképpen; legközelebb arra járok, lefotolom és beteszem ide pótlólag.

 

Az áruház belsőre: nagy hodálynak tűnik elsőre. Olyan ripsz-ropsz, összecsapott bolt érzetét kelti. Végülis... bő fél évvel hamarabb "kellett volna" megnyitniuk. Állítólag tavaly októberben. Egyébként - még - tiszta, úgymond "friss" szaga van az egész épületnek, de tényleg! Friss, műanyag szag terjeng az egészben. Talán nem szellőztették át, vagy nem tudom...

 

Osztályok: első ránézésre eléggé hasonlít az Aldira. Elrendezésileg főleg. Aztán ha már azt látja az ember, hogy jajjj, de jó, ismerős az elrendezés, talán jó hely ez, sikerül mindent megtalálni - derült égből a villámcsapás: tévedtél, gyermekem. Aldi és Penny keveréke a bolt elrendezésileg. De számomra nem jó keveréke. Nem hiszem, hogy nagyon válogatós lennék... :)

 

Nézzétek el nekem, de az Istvankovacsvagyok-hoz tudom hasonlítani, mivel az Aldihoz áll legközelebb mind árukészletileg, mind elrendezésileg, meg hát valójában szerintem nincs túl messze a két cég egymástól. Tudtommal mindkettő német, ill. osztrák tulajdonban van. Mintha Korfu és Szicília nemes szigetén levő üzletek lennének. :) Tehát a nem pontokba szedett, de végülis összehasonlítás-szerűség következik a továbbiakban.

 

Mit mondjak, eddig  nagyságrendekkel jobb az Aldi...

 

A kávé itt drága (pár méterrel odébb olcsóbban kapom meg a kávét, és nagyobb is a választék).

 

A pékárus osztályon találtunk egy nagyon nagy halom zsemlét, kiflit, pár darab perecet, valami sajtkrémes kiírást, de lényegében egy üres pultnak tűnt az egész. Mit pultnak?! A Cora utánzása látszódott rajta egy enyhén. Vajon fertőtleníteni mivel szokták azokat a fonott kosarakat, ha már csak egy-egy papírral vannak kibélelve, de ferdén van az összes kosár, és az aljára lecsúszva a sok pékáru? Kenyérrel nem találkoztunk.

 

A zöldség-gyümölcs nem túl olcsó, és a frissességgel is gondjaim vannak. Mondjuk úgy, hogy nem volt túl bizalomgerjesztő a zöldségek külseje. :s Árilag meg... most őszintén! Ki a fene fizet akciósan(!) 349 Ft-ot egy darab(!) karfiolért???

 

A tejtermékes osztályon nem kifejezetten ismertem ki magamat - számomra nagyon "furcsa" az elrendezése -, sütiket nem találtam sehol - tiramisut konkrétan. Sajtmániás vagyok, de valahogy a sajtra sem sikerült rábukkannom. Egy nagyon hosszú hűtőpult volt az egész, viszont pozitívum, hogy az akciózott termékből volt pár darab. Felvágott 150 grammos kiszerelésben, szeletelve 115 Ft volt. Mellette nem sokkal pedig szendvicssonkák "sorakoztak", ha jól emlékszem, úgy 4-5 darab lehetett még, 799 Ft-os kilós áron.

 

A húsos hűtő szinte totálisan üres (nem akció első napján járunk pedig), a ferdén beállított raklapon heverő rizst pedig kerülgetni kellett. Ami nem élelmiszer, hanem szezonális, az rohadt drága, emellett az áruház előtt 3500 Ft-nak van kiírva az, ami odabent majdnem 4000 Ft (3995 vagy hogy volt kiírva), és nem is működő szerintünk. Konkrétan 2 felnőtt is kipróbálta, sikertelenül.

 

A középen levő sorokról még annyit, hogy találtam pozitívumot is. Megpróbáltak egy gyerek-standot kialakítani; kisebb sikerrel ugyan, de van olyan. :) Durranós vagy milyen cukorkával együtt. Elvileg legalábbis. Gyakorlatilag egy szem olyan cukorka sem volt sajnos. :( Viszont PEZ, HelloKitty, tejbe rakható ízesítő bogyók meg társaik igen. Olyan... semmis volt a választékuk. Nem nagyon lehetett válogatni igazán, hogy úgy mondjam.

 

A mosószer-tisztítószer részleg még nem átlátható nekem. Nagyon külön van minden. Sokat kell toszigálni a kocsit ahhoz, hogy lássam, milyen szerek is vannak. (Fogjuk rá, hogy hodály-szindróma.) Szivacsot akartunk venni, de elég gyengének minősítettük fogásilag, így letettünk róla. (Aki ki akarja próbálni, 6 db-os szivacs 199 Ft.) Érdekes egyébként, hogy egyetlen konyhai felszereléses részleget sem láttunk az egész boltban. Ha már itt tartunk, megemlítem. :) Tehát se egy hámozót, se egy jégkocka-készítő formát, se egy serpenyőt, vagy neadjisten tepsit... semmi ilyesmit.

 

Tovább, a fagyasztós részlegre. :) Végre az első dolog, ami tele volt! Lazacfilé (999 Ft a kb. 20 dekás adag, ha jól emlékszem), zöldségek, félig készre mékingelt és lefagyasztott húsok, stb. És ami akciósnak volt hirdetve, az is volt. :) Nálunk landolt egy pulykamellből készült nuggets csomag és egy kilós hasábburgonya. Itthon ugyan már megbántuk, ugyanis a nuggets olyan ízű volt, mint valami olcsó, szivacsos párizsi (pedig 999 Ft volt, ha jól emlékszem, és kilós kiszerelés), a krumpli pedig színileg nem úgy tűnt, mint ami át van sülve, pirulni nem volt hajlandó, úgyhogy elneveztem mekis krumplinak. :) No de mindegy, ne is foglalkozzunk ezzel, megtanultuk, hogy olyat nem veszünk mégegyszer. :)

 

A jégkrém drágább, mint az Aldiban, és nincs is annyira sok fajta-féle, bár ízre nem volt különösebb gond vele. Csak olvadásilag. Mire a kasszához értünk és kifizettük - 2 vásárló volt előttünk -, megolvadt, de folyósra. Csak óvatosan szólok, a légkondi üzemelt rendesen.

 

A jégkrémmel szemben - minő humor! :) - a wc-papírok és az autós cuccok, állateledelek sorakoztak. Volt az akciós wc-papír, amit venni szándékoztam! :) Két csomag került a bevásárlókocsinkba. 3 rétegű, 8 tekercses találmány. És kemény! Fogásilag - azaz tömörségileg, merthogy úgy lehet a jót megtalálni, ha elég tömör a gurigán a papír - keményebb, mint a Zewa. Árilag meg nagyon odaver a Zewanak. Gratula, Lidl, az első igazán tetszetős dolog! :)

 

A másik, szintén tetszetős dolog előrébb volt, azt pedig úgy hívják, hogy pelenka. :) Kiderült, hogy ez a fajta pelenka, amit mi nagy csomagokban veszünk, és 39-43 Ft/darabáron, ez ugyanaz, mint ami a Lidl saját márkája. Mivel elég sok pelust végigpróbálgattam már, higgyetek nekem: kenterbe veri a Liberot, a Pamperst, a Huggies, a babylove és babydream pelenkákat! Nem ázik át, nem folyik mellé a "cucc", a szagokat is nagyjából bent tartja. Mindenesetre jobb, mint a drága pelenkák. Újabb jó pont a dilinek. :)

 

A női "intim"-márkák nevén jót mosolyogtam. :) Siempre. Csak azt kellett volna hozzá/elébiggeszteni, hogy "Hasta la Victoria" :D A szappanjuk viszont, legalábbis az egyik bűnrossz szaggal rendelkezik. :( Az olívás még csak-csak, de a másik...?! :S Brrrrr! :(

 

Másik mosolygásom akkor következett be nagyjából egy jó 5 méteres körben, amikor az egyik, saját italmárkájukat megláttam: SITI. :) Egy ismerősöm vezetékneve is ez. Eszembe jutott, hogy majd szólok neki, nem is tudtam, hogy ilyen löttyöket gyárt. :D

 

No de vettünk ám löttyöt mi is. Vilmoskörtelé - apa kedvence -, meg anyának, hogy tudjon "fogyózni" :D, 100%-os multivitaminlötty. :)

 

A sorbanállásnál mit láttam?! Ott már ténylegesen örültem, de nagyon. :) Nem kell a Rossmannig elmenni olcsó óvszerért. :) Van vagy 4 féle anti-baby-ruházat, és a 12 db-os kiszerelés 799 Ft-ért nagyon baráti árnak minősül szerintem. Tehát nyáron nyugodtan lehet hívni a haverokat, ittalvós bulit is lehet rendezni, mert este 8-ig nyitva van a közelben egy olyan bolt, ahol van baba-mentesítő védőruha. :)

 

Néhány - nagyon néhány! - kivételtől eltekintve sajnos meg kell állapítanom, hogy a Lidl nem váltotta be nálam a hozzá fűzött reményeket. De ez az én - meg a párom - véleménye.

Szólj hozzá!

Vezetés

2011.06.01. 00:48 bopci

PanniCicám elég rendesen meglepett most. Kikötötte, hogy a nyaralás csak és kizárólag tengerhez lehetséges, és mégkizárólagosabb, hogy én vezessek, de végig ám! :D Merthogy ő emlékszik rá, hogy mentünk úton, én "vezettem, és mentünk folyóhoz", és ő "ruha nélkül úszott" ott. :D Emellett tudomásomra hozta, hogy én úgyis jobban vezetek, mint apa. :) Na jah! :D Apának egy kissé több gyakorlata van, ráadásul években mérve a tapasztalatot, mint nekem! :D No de sebaj! A csajszimnak mindent! :) Már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan szerezzek annyi pénzt, hogy egy Peugeot 206-ost beszerezzek... de ahogy ismerem a jányzómat, erre is fog tudni egy pár nagyon jó ötletet adni :D

Tehát íme azon gépjármű, amivel menni fogunk a "tengerhez úszni":

Alapár: 2.785.000 Ft
Szín: Piros Aden
Kárpit: Fekete Mistral Szövet
Klímaberendezés
Rádió-CD, kormányoszlopról vezérelhető
Teljes ár: 2.785.000 Ft

 

Hogy kardhalra fogunk-e vadászni karácsonykor, hát az még más kérdés. Apa ugyanis ezt tervezte be. Mármint trópusi kardhal-vadászatot karácsonyi ajándék gyanánt. Félek a halaktól, de nagyon!

Szólj hozzá!

Csak egy kis érdekesség :)

2011.05.26. 23:40 bopci


Mivel kegyetlen szarul vagyok, és anyunak fényképeket válogatok-feladok onlájnba megrendelni, kénytelen voltam egy-két fotónál fotosoppolni. Rábukkantam egy nemrég készült képre. Kíváncsi vagyok, rájön-e valaki, hogy mikor készült a fotó. :) Na nem napra pontosan kérdés a dolog, hanem napszakra. :) Nézzük, mit tud a Pentax meg az én fotosoppolós tudományom hirtelen-lázasban összehozni (a lázast saját magamra értettem, és hőfok alapján). Íme tehát a két fotó:

Ez a fotosoppolás utáni változat (szerintem elég szép így is :)); ja, és be van linkelve, úgyhogy katt nyugodtan a fotóra, hogy nagyobb méretben is látható legyen :)

 

És ímé, a fotosoppolás előtti állapot:

 

A kegyelemdöféshez természetesen elengedhetetlen a valódi képadat. :)
Készítés dátuma: 2011. 05. 17. 21:24 További adatok: F/11 - 30s - ISO-100

Szólj hozzá!

Címkék: érdekes fotó kép éjszaka érdekesség fénykép sötét hold világos misztikus futurisztikus

Levegő - csak volt? :S

2011.05.25. 13:38 bopci

Gyerekszobában az ablak nyitva! Végre, friss levegő is van a csajoknál! :) Hipp-hipp hurráááá!!! :)

A friss levegővel együtt ugyan bejött a szintén friss, de kaszált fű illata, a rengeteg pollenjével együtt :( Ráadásul az oviban is most vágták a füvet. :( Csodás! :( Az orrom már megérezte. Vagyis nagyjából az egész fejem. :S Ergo hiába jön be friss levegő, szarabbul vok, mint eddig. :( Mondhatni: levegő volt - nincs. :( Számomra legalábbis. Meg az összes többi, fűpollen-allergiás számára.

Jelenlegi helyzet: lásd az alábbi fotókon. Csak kiálltam a kapuba és katt :( Hajrá, fűpollenek, tegyétek csak tönkre a napomat! :( Ez a lekaszált csomó amúgy nagyjából... nem is tudom... kb. 150 méteren keresztül van. Akárhonnan is fúj a szél - márpedig fúj rendesen -, mindig befújja. A szúnyogháló meg nem pollenháló, akárhogy is nézem. :(

(Nagyobb képekért katt a fotókra! Belinkeltem!)

 

Szólj hozzá!

Szellemek

2011.05.25. 11:25 bopci

Éjszaka is, hajnalban is rosszat álmodott Panni. Éjszaka - mivel még fent voltam, elvégreis anyából és gondoskodóból vagyok, vagymi - rohanás, felkeltettem, keservesen sírt. Csak akkor nyugodott meg, amikor ölbe vettem és elringattam. Valamiért arra, hogy "itt vagyok, megvédelek mindentől, ne félj, nem engedem, hogy bajod legyen" megnyugszik. Talán tudja alvás közben is, hogy igazat mondok. :) De azért elgondolkodtató... először megy a betegsége után az oviba, kicsiAmanda lehúzza a szoknyáját, erre éjszaka kétszer is rémálma van?! :( Nem hiszem, hogy valami szörnyűséget látott. Ha csak nem szellemeket megint. :$ (Óvatosan, mielőtt hülyének gondolna bárki is, közlöm, hogy én is találkoztam - mondjuk úgy - nem teljesen egyértelmű, mi az dologgal, mióta idejöttünk először. Köznapibb nyelven szólva: szellemmel.)

Reggel meg a jányokat egyszerűen nem lehetett felébreszteni! :o Úgy aludtak, mint a bunda! :o Katica is, Panni is. Panni ráadásul mellettem, rajtam, stb. Merthogy ugyan fel volt ébresztve időben, de ő félt, és átjött, és odabújt meg rámfeküdt, totálisan légynek éreztem magamat a Panni-pók hálójában :D Nem is engedett el egy pillanatra sem :) Én édes, gönöjű nagyjányzóm! :$ Úgyhogy most arra a 10 percre, míg Pannit 9 után átvittem, Katica itthon maradt. De természetesen azonnal ébren lehetett, ahogy kitettem a lábamat, legalábbis amikor visszaértem, már nagyban ment a magyarázás, azt pedig frissen ébredt babóca nem nagyon szokott csinálni. :)

Kezdek nyűgös lenni most már az ablak miatt. Egyszerűen nem jut hónapok óta a két szobába levegő. A konyhában ugyan nyitva van az ajtó, de hát onnan semmi nem megy be a két szobába. :( És úgy bezárta apa ősszel/télen, hogy sehogy nem tudom kinyitni! :( Na de csak érjen haza ebédidőzni, úgy kinyittatom vele, hogy ihaj! :) (És végre lesz levegő a szobákban is, nem csak az az állott, mindenféle szaggal keveredett dögmeleg :$)

Ruhák kiteregetve, remélem nem fogja a szél leszedni őket. Akkora, de akkora szél van nálunk! :o Meglestem neten, nem mondtak/ígértek erre a környékre szelet. Ennyit a meteurulógusokról. (<-direkt írtam így!:))

Ha köcsögbéla végre kifizetné, amivel lóg, talán el tudnék jutni az LAMakeUp-ba... vagyis úgy, hogy vásárolni. Most semmit nem tudnék venni, így is vennem kell még Panninak jópár rövidgatyót a nyárra. Tegnap vettünk neki egyet - kemény 600 Ft volt, és rózsaszín-fehér csíkos, elöl meg van rajta egy kis pillangó, tök aranyos :) -, de hát egy darab egyáltalán nem lesz elég a nyárra. :( Nekem is néztünk, apa szerint találtunk is, de... hát nem akartam megbántani. Inkább nem vettük meg. Nem állt rajtam úgy, ahogy szeretném, és ráadásul nem is rövid volt egyik sem. Nekem short kéne, nem lábszárközépig érő, (fogalmazzunk finoman) cicamicás nadrág, ráadásul fehérben. Meg a másik is oké, hogy kényelmes szoknya volt, pamutból, de nem short az sem. Meg hát annyira azért nem állt jól. :( Nekikezdtem tegnap nagyban a fogyókúrázásnak. :D Amit apa meghagyott a saját ebédjéből - tehát kb. fél adag -, azt ettem meg, meg este salátát. :) Csak aztán nem bírtam magammal, muháj volt bevágnom este 11 fele egy banánt is. :( Valami iszonyat szar érzés, hogy rám régen jók voltak az L-es méretű ruhák, nadrágok, szoknyák, most meg fel se jönnek a combom közepéig sem! :( Hogy a fenébe fogok én visszaállni a hőn áhított 68 kg-os súlyomra? :o Addig még legalább 25 kilót le kéne adnom. :( Pedig mozgok én eleget... na jó, hát nem azt mondom, hogy napi 50 km futás, de azért felmenni innen a belvárosba - igaz, a rövidebbik úton, ráadásul jó gyors tempóban való gyaloglással - 20-25 perc. Meg itt a kertben is mozgok. Áááhhh! Franncse gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz lefogyni! Pedig muszáj lenne már, ősszel uis kezdődik az egyetem. Már ha felvesznek. :$ Merthogy papírt még mindig nem küldtek, hogy mikor kell menni. (Neten meglestem, de hát az nem sokat jelent, ha nincs hozzá cetlim, hogy nosza, ekkor-akkor kell mennem személy szerint.)

No, nekiveselkedek a szobáknak. :) Két darab, igen gyorsan és ügyesen kupicsináló csajjal rendelkező anyukának muháj. ;) Meg utána - brrrr! :S - a kukát is ki kellene sikálni. :( BRRRRRR!!!! :S:S:S

Szólj hozzá!

Sajtos kenyér :)

2011.05.23. 14:29 bopci

Katica egy felháborító nőszemély! :) Ezt persze eddig is tudtam, de most már tényleg! :) Kikövetelte magának a sajtos kenyeret. Az lényegtelen, hogy előtte egy nagy üveg hammát termelt be - tápszer -, de ha anya is meg Panni is reggelizik, neki is kell adni belőle. Lenyúlta a fél kenyeremet. Aztán úgy döntött, hogy inkább kipakolja a tányérból. Vagyis inkább kiborítja. Merthogy nem kell az oda! Kössssz... Kártékony egy emberke! :) Apja jánya :D

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása