HTML

dö napló és egyéb mulatságok

Van két csodacsajszim meg egy picipasim, akik mellett nem lehet megállni fél percre sem. Viszont van pár hobbim: fotózás, sütés-főzés, szájjártatás... ezekhez pedig kell egy hely ;)

Friss topikok

Linkblog

Menjünk mekibe - otthon

2014.03.28. 11:00 bopci

Az úgy volt, hoooogy... szóval Katica kitalálta, hogy együnk hamburgert. Sokalltam a bolti hamburgerek árait, úgyhogy félig-meddig saját készítésű hamburgerre "fanyalodtunk". Tehát iránysurány a dili, és zsemlevétel. Mert nem volt sok humorérzékem zsemlét sütni, pedig azzal lett volna igazán jó. De azt a kemény 14 Ft-ot hajlandó voltam feláldozni darabjáért. :) Már csak a darált húst és a zöldséget kellett megcsinálni bele, ami nem volt túl necces dolog.

Házi "hamburger"

Hozzávalók:

30 dkg darált hús
3 szelet kenyér
3 nagy csipet só
1 mk őrölt bors
késhegynyi pirospaprika
1 egész tojás
1 csipetnyi fokhagymagranulátum

10 db zsemle
fél db kígyóuborka
3 db paradicsom
fél db hagyma
fél fej jégsaláta
ketchup, mustár, majonéz ízlés szerint

Elkészítés:

A kenyeret megfosztjuk a héjától. Meleg vízzel összetrutyizzuk a kenyérszeleteket, a hússal összekeverjük és szinte krémesre nyomkodjuk. Hozzáadjuk a fűszereket, a tojást és azzal is összekeverjük. Az egésznek egy lágy, fánktésztához hasonló állagú valamivé kell válnia, addig kell nyomkodni-gyúrni-dagasztani. A zsiradékot megmelegítjük közben. Egy-egy, kb. őszibarack méretű húsgolyót csinálunk, ezt lelapogatjuk vékonyra, és zsemlemorzsában megforgatjuk, kisütjük.

2014-03-26 18.33.48.jpg

A zsemléket félbe vágjuk, először egy jégsaláta levelet teszünk rá, erre kerül a hús, majd hagyma, uborka, paradicsom és a szószok (ketchup, mustár, majonéz, kinek mi tetszik).

2014-03-26 19.47.31.jpg   2014-03-26 20.12.34.jpg   2014-03-26 20.19.22.jpg

 Természetesen volt hozzá sült krumpli és narancs ízű szénsavas lötty

2014-03-26 20.15.47.jpg

 

2014-03-26 19.51.10.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: család recept hamburger finom

Gyors vacsi: sült krumpli, fasírt és répa

2014.03.26. 13:59 bopci

Egy aránylag klasszikus, gyors vacsit dobtam össze tegnap. Eredetileg répafőzelék akart lenni, de mint mindenben, állandó változtatgatást eszközöltem itt is. Szépen megaszondva. Ungarisül. :)

Mivel nem vettünk sajtot, nem volt kedvem anélkül elkezdeni összerakni a salátát. Lehet, hogy csúnya dolog tőlem, de akkor is ez van, nekem a sajt kell bele, így hát maradt a répa - mert azt vettem egy hirtelen ötletből kifolyólag. Nameg amit tegnap kaptunk "ebéd" gyanánt, "répafőzelék" néven kikiáltva... hát az botrányos volt. Sajtreszelőn volt lereszelve a répa, megfőzve nem, csak lereszelve, azokból a pici szálakból is kevés volt, a sűrítőanyag viszont borzalmasan sok. Az eddigi fasírt méretét és laktatósságát tekintve valahova a béka hátsó fele alá lezuhant a konyha. Kb. diónyi méretű fasírtból volt 2 db - az eddigi tecsós zsemle-méret után pedig ez elég elszomorító.

Gyors vacsi

Hozzávalók:

25 dkg darált hús
25 dkg áztatott kenyér
3 nagy csipet só
fűszerek: bors, pirospaprika, fokhagyma
zsemlemorzsa - kb. 4-5 ek volt

fél kg répa
1 ek olaj
2 nagy csipet só
2 dl nyers tej (médinbocifarm)
1 ek liszt
petrezselyemzöld (nekem szárított volt, zacskós kiszerelésben)

1 kg krumpli

sütéshez olaj/zsír/kókuszolaj, stb.

Elkészítés:

Először a darált húst a kenyérrel jó alaposan (nagyon alaposan!) összemoncsoráljuk, hogy pépes massza legyen az egész. Utána fűszerezzük. Igen, tudom, nincs benne tojás - na bumm, most nem tettem bele, ettől még ehető lett, és a tojásra érzékenyeknek sem jelentett gondot. Olajhevítés, és különböző méretűekre kisütöttem a fasírtokat. Volt kicsi, 2 diónyi, és volt nagy is - felnőtt adag -, ami elvileg hamburgerbe is elfért volna egész nyugodtan és bőven. Természetesen ahogy kisült a fasírt, Katica odasettenkedett, és amikor nem figyeltem a tálat - mert pucoltam a krumplit -, egy-két darabot magához vett. A nagy gömböcöket a serpenyőben egy lapos, húshoz való lapát-szerűséggel lelapogattam, így csíkos lett. Jópofán nézett ki :)

A répát (Panni meg Katica segédletével) megpucoltam, felkarikáztam vékonyan, belepakolásztam egy olajjal kikencézett lábasba, felöntöttem vízzel, ami jól ellepte, megsóztam, petrezselyemmel jól meghintettem - nem sajnáltam! :) -, és alágyújtottam. Miután jól megfőtt, a lisztből és a tejből habarást készítettem, azzal besűrítettem, forraltam pár percig és kész.

A krumplit meghámoztam, feldaraboltam, kisütöttem. Nem kell hozzá külön edény, bőven elég a fasírt után maradt olajban sütni.

Ennyi! :)

2014-03-25 20.57.17-1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: répa olcsó krumpli sárgarépa sült krumpli gyors vacsora fasírt tojás nélkül

Lö starting vala

2014.03.26. 12:16 bopci

Miután sikeresen ismét elbőgtem magam a fejturkásznál anyu emlegetése közben, visszacaplattunk (nem kis séta volt!), és körvonalazódott bennem, hogy márpedig valahogy meg kéne hackelni a dolgokat és összekapcsolgatni az összekapcsolandókat. Mostanra, kemény bő félórás kutatgatás után sikerült, úgyhogy indul a mandula, akarommondani a fészbúkos én :)

Na de vissza tu dö start.

Kezdjük elölről-dolog van ismét: pszichológus néninek Panni-életet kell magyaráznom. Nem a készítését, azzal nagyjából tisztában van, hanem most ám itt akarják faggatgatni mindenféle dologról. Nem tudom, mennyire fognak sikerrel járni. De isten hátamögül vissza tudtam kutyagolni a drága szentséges atyaúristenemmel. Ugyan közben enyhén szólva morcos volt, hisz a szemébe sütött a nap, de sétáltunk egy jó nagyot.

A virágoskert-szerűségemben a csersznyefa árnyékában pedig láthatóan elkezdtek kibújni a retkek. Meg a beton alól is bújkálnak kifele. Ez utóbbit ugyan nem igazán értem, miért kell pont onnan kibújni - meg azt se, hogy a bánatos lópikulába kerültek oda a magok -, de majdcsak elmondják! :)

A mosogatógépbe bepakolászódás közben pedig kiderült, hogy a tegnap behozott 4 tojásból 2 be van repedezve, úgyhogy kénytelen-kelletlen muszáj lesz valami ehető fincsiséget oktojálni belőle. Majd kiderül, mi lesz :) Igaz, a torta a hűtőt foglalja még mindig, és nem is tudom, mikorra kerül ki onnan - nem kívánom az édeset, de a többiek se -, viszont egy kis sütit össze kell ütnöm délutánra/estére.

 

Szólj hozzá!

Morfond-morfond

2014.03.24. 23:30 bopci

Morfondírozást tartok elég erőteljesen. Nammakkámnak már nyomtattam egy szorzótáblát, amit kitehet a falra, de eléggé zavarja a drágámat, hogy "x" van a pötty helyett szorzásjel gyanánt. Így hát újból neki fogok állni és - azt hiszem - érdemesebb lesz megszerkesztenem neki saját fájlba a szorzótáblát, jó nagy betűvel, vagyis számmal, hogy ha felkel álmából, akkor is azt lássa. Az más kérdés, hogy a titok. amire készülök, merőben eltérő ettől: az ágya fölé-köré fotókat akarok kiaggatni. Nagyi-hiánya van nagyon. Nekem is, de ez más kérdés. Ejj, nagyon érdekes dolog ám, hogy már ennyire nagy a jányom és lassan "nő", ráadásul cuki kamaszka, és imádni lehet, meg közben olyan tulajdonságok jönnek ki rajta, amik alapján egyértelműen be lehet azonosítani a vér szerinti apját. Jó, engem is persze :) Ez is olyan érdekes... érzem, igen, érzem, hogy mit érez! Nem, nem őrültem meg, hanem valahogy egy hullámhosszon vagyok vele. Pedig hát elmúlt 10 éves a drágám, és még mindig! :)

Szólj hozzá!

Jányok óhaja: citromos-joghurtos-marcipános torta

2014.03.24. 23:05 bopci

Szombaton szülinapom volt. Keményen 33 éves vagyok immár. A tortázás a klasszikus értelemben véve elnapolva, vagy elhalasztva, de inkább azt mondanám, a kutya nem volt kíváncsi rá, hogy ennek a hülye p*-nak szülinapja van. Pedig oly szépen elterveztem, hogy du. 3-kor, pontban amikor elválasztottak erőszakkal az anyukámtól, elfújom a gyertyákat! Vagy legalább ott leszek vele. Mert tavaly nem lehettem - éppen valahol a boncterem és a ravatalozó közt volt félúton -, idén meg már lehetett volna menni a sírjához. Apa ugye elment dolgozni reggel 7-re, hogy majd jön 10-11 óra fele. Na ezért nem indultam el a babáimmal, merthogy jön apa, menjünk együtt. Mert egy család vagyunk. Hogyne! Apa pedig jött. Kb. du. 4 körül. Ismét hozta a formáját, mint a klasszikus viccben, amikor a feleség odaszól a férjének, hogy "Drágám, átszaladok a szomszédba 5 percre, félóránként keverd már meg a levest!". Nem, azt nem mondom, hogy hozzászoktam, csak éppen eszem ágában sincs innentől kezdve hinni neki.

De száz szónak is egy a vége: a jányok citromos tortát kértek, hát kaptak citromos tortát. A kokárda-tortából megmaradt a marcipán, én meg felhasználtam - és titok, de beleszerettem. Nem klasszikus piskóta torta az alapja, hanem ott van az a kis titok, ami nélkül olyan... sivár... vagy nem is tudom, de nem én-féle a süti. Ímé tehát "lö titkos recept". :)

Citromos-joghurtos-marcipános torta

Hozzávalók:

6 tojás
6 ek cukor
6 ek liszt
1 mk szódabikarbóna
1 ek sütőlikőr
1 cs vaníliás cukor
1 egész citrom héja (nagy, friss citrom)

3,5-4 dl cukrászalap (nem Hulala, nem Meggle, rózsaszín dobozos, literes kiszerelésű, olasz gyártmányt használtam, 645 Ft vagy mennyi volt a literes doboz ára, ami azért barátok közt is megéri)
1 kis doboz (175 ml) natúr joghurt
1 egész citrom (héja&leve egyaránt kell)
1 kávédarálónyi frissen őrölt porcukor (kb. 3-4 evőkanál lehet)
1 kk citrom aroma (Dr Oetker van most a polcon)

1 rúd marcipán (fehér általában mindenhol van, de mindenki olyan színt használ, amilyet szeretne), legalább 20-25 dekányi
porcukor

Elkészítés:

6 tojásos kerek piskótát készítünk, és igen, szódabikarbónával - ez a titok :) -, mert ettől lesz ruganyos, puha, könnyű, stb., sokkal jobb állagú, mint pl. a cukrászdai piskóták. Valamiért ez jobb a piskótához. Ja, igen, a "mk" nem merőkanalat jelent, hanem mokkáskanalat :D 200 fokon légkeveréssel, aztán 175 fokon szoktam sütni, ez pl. 36 perc alatt sül meg. Még nagymamámtól tanultam, hogy tojásonként 6 percet kell számolni a piskótánál sülési időnek. A 200 fok pedig úgy működik, hogy felmelegítjük a sütőt, betesszük a piskótát sülni, és amikor eléri a maximális magasságát, akkor vesszük vissza. Kis tapasztalattal sikerül megcsinálni. Gázsütőben még nem sütöttem ezt a fajta - saját kreálmányos - piskótát, de valószínűleg kb. a 7-es fokozatra kell venni kezdésként, és nem venném vissza 4-esig. (A házban villany sütőm van, otthon a lakásomban meg gáz. Ez a házban készült.) Csak hát igen, ott nehezebb a maximális magasságot meglátni, mert nem üvegesre tervezték a régi típusú sütőket. A forma alját én sütőpapírral szoktam kibélelni, nem zsírozom-lisztezem, mert akkor nem jönne fel rendesen.

A kisült piskótát fejjel lefele sütőpapírra borítjuk, megvárjuk, hogy kihűljön. Közben elkészítjük a krémet.

A habalapot a joghurttal, a reszelt citromhéjjal, citromlével, citromaromával és a porcukorral keményre verjük. Ehhez a fajta cukrászhabalaphoz kell porcukor, mert nem olyan édes, mint a többi. A Hulalát inkább hagyjuk, a Meggle is édesített, de ez nem - annyira. Nem kell félni a habalaptól, nagyon könnyen, gyorsan és egyszerűen lehet vele dolgozni, csak figyelni kell az arányokra.

Ami még hátravan, az a marcipán rápakolászása a tortára. Ehhez viszont a kihűlt(!) piskótát három fele kell vágni, megkenni a citromos krémmel, és lehetőleg egy-két órát a hűtőben pihentetni. A porcukrot a marcipán alá és fölé kell szórni, és azon nyújtani. Én nem figyeltem oda rendesen - és nem tudok szép kerek lapot nyújtogatni, apa meg is jegyezte, hogy jobban tenném, ha dobos tortát sütnék megállás nélkül, mert ott nyújtani kell a lapokat. Valójában nem ajánlatos fa alapon nyújtani a marcipánt. Nos, én gonosz voltam és szabály-áthágtam: letettem a fa deszkára a szilikon alátétet (sütőfóliát), beporcukroztam, meg a marcipán tetejét is, és úgy próbáltam nyújtani. Ja, és amennyire lüke vagyok, elfelejtettem, hogy egy pici krémet kell alá is tenni, rendesen, egyenesen eloszlatva, így hát csak rárakva volt a marcipán. De az tetszik, hogy nagyon-nagyon könny vele dolgozni! Én 15 dekás darabkát tudtam beszerezni egyelőre, de az már biztos, hogy ahogy lesz pénzem, egy jó kilós darab tuti a hűtőmben fog landolni - mindkettőben! :)

Így hát egy szó, mint száz: szép nem igazán lett, viszont az állaga és az íze szupi! :)

1911702_678339105546250_1198575092_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: torta citrom joghurt marcipán próbálkozás

Vasárnapi együnk-hami :)

2014.03.24. 13:51 bopci

Tehát igen, hó vége van még mindig. És nálam egyre vékonyabb a pénztárca. De azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. És megint ki kellett találnom gyorsan és olcsón ennivalót, ami laktató is, egészséges is, és... sikerült :)

Volt a kamrában elrakva szárazbab. Megnéztem, hát hót zsizsikes lett az egész. Örvendeztem neki ezerrel :/ Így hát a Sparba beszaladgálás során magunkhoz vettem egy csomagnyi "friss" babot. 399 Ft volt, vörösbab, de mindegy, jó lesz az is. Így tehát adva volt a lányoknak beígért chilis bab hozzávalója, valamint 3 éhes száj - én nem vagyok éhes jó ideje -, úgyhogy hűtőürítést tartottam.

Szegényes bableves

Hozzávalók:

fél csomag szárazbab vagy 1 doboz konzerv bab
2 pár virsli
fél fej vöröshagyma
1 kis doboz tejföl
1 ek. liszt
1 ek. 10%-os ecet vagy fél ek. 20%-os ecet
fűszerek: só, bors, pirospaprika, fokhagyma, esetleg babérlevél

Elkészítés:

A szárazbabot beáztatjuk. A zacskón 4 óra áztatás szerepel - na ezt minimum be kell tartani! Konzerv babnál ilyen áztatgatásról szó sincs szerencsére. Így ha konzervből csinálja valaki, akkor ezt a lépést ki kell hagyni.

A babot kb. 2-2,5 liter vízben feltesszük főni, kb. dupla annyi víz kell neki, mint amennyi a bab adott pillanatban. Hozzádobjuk a kis darabokra vágott vöröshagymát, bors, fokhagyma, babérlevél megy bele és megfőzzük. Amikor puhára főtt a bab, megsózzuk - előtte keményíti a bab héját; tapasztalat! -, beletesszük a felkarikázott virslit, felforraljuk. Közben elkészítjük a habarást: 1 ek. lisztet a kis doboz tejföllel és a pirospaprikával elkeverjük csomómentesre, hozzáadunk egy merőkanálnyi leves levét, azzal is homogén masszává keverjük - én robotgéppel szoktam, vagyis kézi mixerrel, mert egy perc alatt megvan, és az idő mint tudjuk, pénz :) -, hozzákeverjük óvatosan, folyamatosan kevergetve a leveshez. Ezután tesszük bele az ecetet. Ezzel is felforraljuk, megvárjuk, hogy 4-5 percet főjön, addigra kidagad rendesen a lisztes anyag, majd elzárjuk a gázt/villanyt alatta, és tálalhatunk.

10003275_678182528895241_543305171_n.jpg

 

Másodikként egy kicsit klasszikus étel került az asztalra, de mindenesetre nálam félig-meddig klasszikus. A mélyhűtőben ott virított még vagy 10 szeletke karaj november vége-december eleje óta, amikoris Candidás lett Katica. A szeletke tényleg szeletke, mert a 3,5 éves kicsi lányom tenyerében bőven elfért, és nem is volt vastag. De hajszálvékonyra ki lehetett klopfolni és ez volt itt a fő lényeg. Úgyhogy 10 szeletke kiklopfolásra és sózásra került. Meg a Sparban újra elcsábultam, és képes voltam kemény 199 Ft-ot kiadni a lejáró szavatosságú, 35 dekányi friss, csomagolt salátáért. Én, a gonosz, pénzherdáló. A Lidl-ben meg a kígyóuborka volt 125 Ft - szintén kihagyhatatlan -, és arra jutottam, hogy azt a 3 szem paradicsomot megengedhetjük magunknak, még ha 549 Ft kilója, akkor is. Na de inkább elő a receptírással :D

Rántott hús krumplipürével és salátával

Hozzávalók 4 személyre:

10 szelet karaj (5-6 cm-es átmérővel rendelkező szeletek, tehát arányosan lehet változtatni nyugodtan)

2 tojás
3 ek liszt
8-10 ek zsemlemorzsa
olaj vagy zsír a sütéshez

1 kg krumpli
2 dl tej
1 ek margarin

1 csomag (350 g) friss saláta
1 salátaöntet-por (Aldis, fokhagymást használtam)
kb. 10 dkg trappista sajt
3 db paradicsom
1/4 db kígyóuborka
fél fej vöröshagyma

Elkészítés:

A húst kiklopfoljuk, besózzuk, letakarjuk. Közben a krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, feltesszük főni enyhén sós vízben. A salátához a zöldségeket egy tálba szórjuk, felkockázzuk a paradicsomot és az uborkát, a hagymát hajszálnyi szeletkékre vágjuk, a sajtot kb. 1x1 cm-es darabokra kockázzuk, elkészítjük a salátaöntetet, állni hagyjuk. Két tojást felütünk és felverjük őket, de nem habosra, csak egyenletesre, megsózzuk. A zsiradékot feltesszük melegedni. A húst bepanírozzuk, kisütjük. Közben a salátára ráöntjük a szószt, összeforgatjuk vele. A krumplit leszűrjük, krumplinyomóval összetörjük, hozzáadjuk a tejet és a margarint, simára keverjük. Ahogy a hús kisült, egyszerre lesz vele kész a krumplipüré és a saláta is, a leves pedig pont akkorra hűl ki, mire lehet tálalni.

Jó étvágyat! :)

5497_678182745561886_110105260_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: saláta menü tej olcsó könnyű hagyma gyors paradicsom uborka sajt krumplipüré étkezés bableves ebéd finom rántott hús vasárnapi ebéd gyors étel

Olcsó és nem ünnepi és nem menü

2014.03.24. 11:19 bopci

Tehát adott anya - én - totálisan pipa állapotban, valamint egy elég vékonyka pénztárca, 3 éhes szájjal - ebbe én nem tartozom bele -, valamint egy szülinap - saját -, amit azzal kellett megünnepelnem, hogy a sógoromat köszöntöttük névnapja alkalmából. Nem, nem érdekelt senkit, hogy én saját ünneplést akartam csinálni, párom családjával, barátokkal és grillpartyval. És azt is anyósomtól tudtam meg, hogy ja, hát szombaton sógornak tartják a névnapját, mert ugye apa "elfelejtett" szólni róla.

Előszedtem a kerámiás serpenyőt, kinyitottam a hűtőt, a mélyhűtőt, és láss csodát: fillérekből csináltam "ebédet". Túlságosan nagy főzőcskét felesleges volt csinálni, anyósom úgyis pár mázsányi kajával készült estére (húsleves, pörkölt, krumpli, savanyúság, meg a 4-5 süti plusz a cukrászda-beli torta). És megszületett a 800 forintos ebéd :) 4 főre :)

800 forintos ebéd 4 főre

Hozzávalók:

35-40 dkg darált hús
1 csomag fagyasztott karfiol-brokkoli-sárgarépa zöldségkeverék
1 doboz konzerv kukorica1 doboz sűrített paradicsom
fűszerek: só, bors, fokhagyma, metélőhagyma, pirospaprika
4-5 evőkanál olaj

1 kg krumpli
1 ek joghurtos Vénusz margarin
1 kis doboz natúr joghurt

Elkészítés:

Egy serpenyőben az olajat megmelegítjük, rá a darált húst, megvárjuk, hogy fehéredjen körbe az egész. Megsózzuk, majd rádobjuk a fagyasztott zöldségeket, fűszerezzük, és amikor már megfőtt félig, a kukoricát hozzáadjuk. Felöntjük bő liternyi vízzel. Ezután megvárjuk, hogy a vízzel együtt forrjon-főjön a husi, majd hozzáadjuk a vízzel elkevert sűrített paradicsomot és készre főzzük.

A krumplit megpucoljuk, kis darabokra vágjuk, megfőzzük enyhén sós vízben, leszűrjük és hozzáadunk egy jó nagy evőkanál margarint és a joghurtot, ezzel összetörjük, krémes állagú lesz tőle.

Tálalhatunk! :)1891185_677762025603958_885361965_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: étel olcsó recept hús zöldség krumplipüré ebéd laktató

Mai ronda, de finom süti: Marcipános csokiszelet

2014.03.04. 01:24 bopci

Van úgy, hogy az embernek felhalmozódik sok tojás a kamrájában. Jelenleg kb. 200 tojás van ilyen állapotban nálunk. Nem csoda, hisz naponta kb. 8-10 db termelődik, és hát nem bírunk minden nap 10 tojásos rántottát enni. Bármennyire is szeretnénk. Vagyis igazából apuci szeretné, mert imádja a tojást. Én nagyjából utálom. Sőt, egész konkrétan nagyon nem szeretem. Így hát előkaptam újra pár db tojást - most közepes és kisebb darabok estek áldozatul -, és nekiálltam kreálni. Zavarta a csőrömet az a két csepp mandulaaroma, ami volt az üvegcsében, és mindig csak leesett a polcról, mert annyira könnyű volt, hogy megbillent, ha a közelében, akár egy méterre is tőle megmozdítottam valamit. Kivégzésre ítéltem szegényt. Én, a gaz gyilkos! :) Tegnapról úgyis ottmaradt még a kakaópor elővéve, Katicát úgyis le kellett valamivel foglalni - borzalmasan hisztis-nyűgös napja volt ma -, így hát befogtam. Előrevetítem: nem verte le a tésztát, pedig nagyon rezgett a léc. :)

2014-03-03 19.54.43.jpg

Hozzávalók:

5 db tojás
5 ek cukor
4 ek liszt
1,5 ek kakaópor
kiskanálnyi szódabikarbóna

1 doboz habtejszín (a felverős, cukormentes változat)
1 ek kakaópor
1 ek cukor
20 csepp mandulaaroma (lehet zöld is, mindegy, úgyis a kakaó fogja enyhén színezni a krémet)

1 tábla fehércsoki
0,5 ek liszt
1 dl tej
10 csepp átlátszó mandulaaroma

Díszítésként tejszínhab

 

Elkészítés:Az első kupac hozzávalóból piskótatésztát készítünk, beleöntjük a kizsírozott-kilisztezett tepsibe, megsütjük. Ha kész, hagyjuk kihűlni és félbevágjuk.

2014-03-03 19.28.05.jpg

A második kupac hozzávalóból krémet készítünk: a tálba tesszük a mandulaaroma kivételével a többi hozzávalót, felverjük. Amikor már aránylag szilárd, de még ki tud esni a tálból, hozzácsepegtetjük a mandulaaromát, majd kiesés-mentességig verjük. Ez azt jelenti, hogy a fejünk fölé tartjuk a tálat fejjel lefele fordítva, és nem kell rohanni hajat mosni, mert nem zuttyan ki belőle semmi.

A félbevágott piskótát megkenjük a krémmel. Nem lesz túl vastagon benne, de többet nem igazán bírna el a tészta, hanem összezuhanna a habfixálás-mentességtől az egész. Összefordítjuk a két felet és hagyjuk egy kicsit összeállni, lehetőleg hűtőben.

2014-03-03 19.32.00.jpg

A fehércsokit feltördeljük egy bögrébe, ráöntjük a tejet, berakjuk mikróba. Kb. 25 mp múlva kivesszük, felverjük robotgéppel (így teljesen feloldódik a csoki), beletesszük a lisztet és a mandulaaromát, csomómentesre keverjük, majd fél percre betesszük a mikróba ismét. Nem tovább, mert akkor egy használhatatlan trutyit és egy jó adag cukros olajat kapunk belőle, azzal meg gyakorlatilag semmire nem megyünk.

2014-03-03 19.48.11.jpg

Ha kész vagyunk, még melegen a bögréből a hideg sütire öntjük a fehér kulimászt, eloszlatjuk rajta egy széles késsel - nem kell simára, egyenletesre húzni, elvégreis ronda de finom süti lesz belőle.

2014-03-03 19.49.36.jpg

Legalább egy órára hűtőbe tesszük az egészet, és lehet vágni tetszőleges méretre, a tetejére tejszínhabot tenni, cukorkákat, csokireszeléket, stb., amit akarunk.

2014-03-03 19.54.43.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro süti ronda recept csoki marcipán piskóta sütemény kakaó finom mandulaaroma

Kusz-kusz

2014.03.03. 14:27 bopci

Nem volt jó éjszakánk. :( Nagyon nem. :( Bogyó nekiállt fulladva, ugatva köhögni, hiába mondtam neki, hogy nem kiskutyából van, hanem csodajó pasiból csinálva, csak nem értette meg a köhögési inger, hogy ő innen távozhat, de izibe! Kb. hajnali 5-ig nem aludtam. Ő sem. "Szem lehuny - baba köhög - baba felkap - baba háta vereget - baba vállra vesz - baba letesz és simogat és puszilgat" ment végig. Aztán kissé morcos lettem nagyjából hajnali 2 fele, amikor kiderült: a jányok olyannyira eltökítették a lázmérőt, hogy nem találom sehol, pedig Bogyó a kályha új értelmezését vette célba, miszerint Ő a kályha és be van tüzelve elég rendesen. Hogy még a kedvenc alvós plüss hátsó felében, illetve a hűtőben sem találtam meg a lázmérőt, hát az nem töltött el elég nagy reménnyel. Apa meg aludt és aludt és aludt, nem tudtam azt se mondani neki, hogy ébresztőőő!, futás át anyukájához lázmérőért.

Most meg... anyós-após a birtokon, apára tanulók vannak bízva a telepen, úgyhogy még egyelőre erősen gondolkodom, hogyan is csináljam, vagyis pontosan azt, hogy elinduljak a picivel orvoshoz gyalog. Nagyjából egy bő órás sétagalopp lesz a dolog.

Szólj hozzá!

Gasztroblogoljunk. Ámen!

2014.03.03. 00:38 bopci

Mivel apa kivételesen babázott, nagyjából egész nap, képes voltam egy háromfogásos ebédet összeröffenteni. Határtalanul büszke vagyok magamra! :) Csak az vet egy kicsit - na jó, nagyon - vissza, hogy hiába találtam ki nagyonokosat, hogy Danika végre egyen valamit a tápszeren és az anyatejen kívül, nem jártam sikerrel. Pedig annyira azért csak nem csináltam rosszat! :o Voltam olyan zsivány, hogy zöldségkrémlevest csináltam - semmi extra! -, és mellénk húztam babakocsistul, hogy hátha és talán és... de nem, kategorikusan kijelenthetem, hogy nem kért belőle igazából. Megnyalta ugyan, de arra az elhatározásra jutott, hogy anya egy borzalmasan ehetetlen trutyit készített a családnak, és hülye lesz enni belőle - meg amúgy is legalább 4 órát szokott mindenki várni, hogy a mérgező étel kifejti-e hatását a szervezetben.

Zöldségkrémleves:

Hozzávalók

3 db közepes krumpli2 db sárgarépa
1 db vöröshagyma
ételízesítő/só, bors, fokhagyma
2 szelet kenyér

Meghámoztam a hozzávalókat, felvágtam vékonyan, és a fűszerekkel feltettem főni annyi vízzel, ami éppenhogy nem érte el a tetejét. Ez nagyjából fél óra volt. Ekkor megvártam, hogy kihűljön egy kissé, összeturmixoltam, majd visszaraktam a tűzhelyre, és kb. bő fél liter vízzel újra felforraltam. Ekkor érte el a kellő sűrűséget, ill. folyósságot.

A kenyérszeleteket apa felvagdosta szép, egyenlő, 2x2 cm-es kockákra, tepsibe tette őket és bedugta a - süti miatt még ki nem hűlt - sütőbe, kb. 200 fokon grillezte őket nagyjából 6 percig.

Tányérra először a leves került és rá a kenyérkocka.

2014-03-02 15.40.32.jpg

 

Újhagymás krumpli pulyka nuggets-cel és salátával

Hozzávalók:

10 db közepes krumpli
2 szál újhagyma
só, bors, fokhagyma
kb. 60 dkg pulyka nuggets
olaj a sütéshez
fél fej jégsaláta
fél db kígyóuborka
kb. 1/3 db vöröshagyma
2 db szép nagy paradicsom
1 ek balzsamecet
1 kiskanálnyi instant levespor/ételízesítő
bors, fokhagyma, oregano, bazsalikom

A krumplit meghámoztam, felvágtam vékony karikákra ill. félkörökre, hozzákarikáztam az újhagymát, só, bors, fokhagyma rá, és annyi víz, hogy a krumpli feléig érjen. Feltettem főni, aztán amikor megfőtt, összetörtem krumplinyomóval.

Ezután kisütöttük a pulykanuggets-et.

A jégsalátát felvagdostam kb. 5x5 cm-es kockákra, az uborkát kisebb kockákra, majd a hagymát hajszálvékonyra vágtam és a paradicsomot is felkockáztam. Egy csészébe összekevertem az 1-2 ek. forró vizet az ételízesítővel, borssal, fokhagymával, oreganoval, bazsalikommal, hozzáadtam a balzsamecetet és hagytam pár percet állni. A tálba borítottam először a zöldségeket, majd rázúdítottam az öntetet.

2014-03-02 15.47.28.jpg

 

 

Narancsos-kakaós süti

Hozzávalók:

6 tojás
6 ek cukor
1 cs vaníliás cukor
késhegynyi szódabikarbóna
1 ek holland kakaópor
5 ek liszt
4-5 csepp narancsaroma
1 mokkakávé

25 dkg kockamargarin
1 ek liszt
5 dl kakaó
1 cs vaníliás pudingpor
3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor

Készítünk egy szokásos, 6 tojásos piskótát, csak teszünk bele szódabikarbónát, kakaóport, narancsaromát - Aldiban és Lidl-ben lehet kapni ún. levélben árult aromákat: citrom, narancs, vanília, vajrum, mandula szokott benne lenni, kis üvegcsékben, ezt ajánlatos használni hozzá, mert a dr Oetkeres is gyengébb ennél -, a mokkakávé pedig hozzáöntve van. Nekünk kávégépünk van, nem párnás, nem kapszulás, nem kotyogós (bár ez utóbbi a legjobb szerintem). Ezt a legalacsonyabb vízkibocsátással és a legerősebb kávéra állítottam, úgy lejött kb. egy bő kávéskanálnyi forró, sűrű, habos nedű. Nem, megkóstolni nem érdemes, isssszonytatóan erős, és szerintem igazából nem is élvezhető, mert csak egy sűrű massza, amibe nincs is kiázva a kávé igazi íze, zamata, stb. De sütikbe tökéletes. A masszát egy téglalap alakú tepsiben kisütjük - kb. 40 perc volt összesen, 200 fok&légkeveréssel kezdtem, majd amikor a maximumra feljött a tészta, akkor visszavettem 175 fok&légkeverésre, majd a vége felé az utolsó 10-15 percben már csak sima alsó sütéssel készült 175 fokon. Olyan illata volt, hogy még megfázva is érezni lehetett! Nyammmmiiii! :)

A kakaóból, lisztből, pudingporból (igazából kimaradt reggelről a kakaó, vagyis Katica nekiállt kotyvasztani: iszonyatos mennyiségű kakaóport rámolt a tejcsikéjébe. Nem csodáljuk, hogy nem itta meg :D) pudingot főzünk. Amikor ez kihűlt, akkor apuci a margarint kikeverte porcukorral és vaníliás cukorral, és az egészet összevegyítette. Folyósabb lett, mint akartuk, nem tudom, mit rontott el, talán még nem volt nagyon hideg a puding, amikor hozzákeverte a margarint, ezért nem krémes-habos akármi lett belőle, hanem egy ilyen folyós, szósz-szerűség.

A kész piskótát félbevágta apuci - közben megjegyezte, hogy "tökéletes lett a piskótád" -, és ráfolyattuk mindkét oldalára ezt a kakaós kutymászt.

Kb. egy jó óra múlva jutottunk el odáig, hogy na most már meg kéne kóstolni. :) Szeletekre vágtam, egymásra fordítottam a szelet-csíkokat, tejszínhab a tetejére és kiskanál hozzá. Tádááámm! :)

2014-03-02 17.07.50.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: család zöldség piskóta sütemény krémleves ebéd csokis finom narancsos kakós

Pár képem

2014.02.28. 01:36 bopci

Szólj hozzá!

Amikor süt a napocska

2014.02.28. 01:23 bopci

imgp7727-1_1393546948.jpg_3872x2592

Szólj hozzá!

Újabb gyögyszem :)

2014.02.08. 12:37 bopci

imgp7202r_1391859338.jpg_3872x2592

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fényképezés fotózás baba fénykép babafotózás

Vegyük komolyan! :)

2014.02.08. 01:19 bopci

imgp7300_1391818709.jpg_3872x2592

Újra nekiálltam fotózni. Komolyan. Természetesen a babáim a modelljeim :) Ki mások lehetnének?! :) Így, végignézve igazából nem tudom pontosan, hogy sikerült így a fotó - ráadásul nem sok korrekcióval, hisz manuálisban csinálom a fotókat, de még a vaku is külön be van állítva -, de íme pár darab remekmű. Tehát ez itt a reklám helye! ;)

Szólj hozzá!

Címkék: fotó fényképezés fotózás baba babafotózás minőségi fotók

Megint meleg

2013.07.04. 18:14 bopci

Hajjajj, kikészít ez a meleg :( Oké, hogy július van, nyárnak kell lennie, melegnek, de basszus, a fene gondolta volna, hogy most ennél a pocaklakóságnál ennyire nem fogom bírni a dögmeleget?! Áhh, minden bajom van! :(

Danika meg tuti jócskán túllépte már a számára "előírt" súlyt (1500 g), ugyanis a tüdőm kapacitása véges. Bár ezzel nagyon nincs tisztában a kis úriemberkém... Legalábbis erőteljesen feszegeti a határokat. A lengőbordám - mind a kettő - meg babapracli-focilabdaként funkcionál. A húgyhólyagom után természetesen. Vagyis ez utóbbi inkább boxzsákká avanzsált. Sportos egy pocakfoglaló, mit ne mondjak?! :D Meg (természetesen) gyönyörű :) Hisz az én pocakomban van :) Onnan pedig csak gyönyörű babák bújtak ki eddig, ami azt jelenti, hogy több, mint valószínű, hogy ezután is csak gyönyörű baba fog kibújni onnan. Meg hát nem is tervezek többet :D Ez a picifiú még kellett, és sok-sok hányattatás mellett itt van, véleményt nyilvánít, szóval Ő Danika :) A mi Danikánk :) Aki úgy döntött, hogy anya csak ne viselje el ezt a meleget, mert neki nem tetszik ez a mostani időjárás. Apja-fia... Csak az lehet, amit ő akar :D

Valami hirtelen ötlettől - sugallattól - vezérelve ma nekiálltam takarócskát nézni neki. Van ugyebár a vékony pamut, van a polár és van a szoftvell (softwell, ill. wellsoft), amiket árulnak. A 100% műszál összeállítást hagyjuk inkább, azt nagyon nem csipázom. Katica is,  Panni is, meg én is - Nagyiról nem is beszélve -, plusz nem elhanyagolandóképpen apa is a pihe-puhát részesíti előnyben. Tehát anyagilag nem túl sok a választási lehetőség :) Neten találtam újat, ami 1500-1600 Ft - lényegesen olcsóbb, mint a boltban! -, csak hát amit kinéztem, pont az nincsen. Egy szép zöld wellsoft anyagút, foltos macika mintával. A minta rá van varrva. Vagyis lenne, ha lenne, de nincs. :(

http://baba-mama.vatera.hu/agynemu_takaro_baldachin/pled_takaro/pihe_puha_babysoft_welsoft_takaro_tobb_szinben_1756170545.html

Közben netesplázáztam is, azaz éljen-a-grando-t játszottam, ott meg nem ilyen anyagút találtam, ha minden igaz, de 1200 Ft-ért. Ami azért barátok közt is jócskán elfogadható ár. Ráadásul original Disney, és hímzett Micimackóval. Gondolkodom rajta, de lehet, hogy megrendelem. Kepu nem hozza le, de hát ott egye a fene azt a 485 Ft-ot akkor. Túl messze van sajna. (Kepu Bp-en van, ott dógozódik, ott lakik, és melegen ajánljuk neki, hogy Katicának szupi melóhelyet kerít, mire odajutunk, hogy 18-20 éves legyen :P)

A harmadik esélyes egy szintén softwell vagy wellsoft (franc tudja, hogy kell írni-mondani, mert hol így, hol úgy szerepel az anyag), de az egy nagyjából fehér alapon kék és világosbarna hímzett csillagokkal tarkított darabka.

Jobb oldali oszlopban a legalsó. Nagyjából menne is a kinézett babakocsihoz, hisz az is drappos-barnás színű. Ez 1600 Ft.

Nem tudom egyelőre, melyik nyerne. Az biztos, hogy licitáltam egy 1 Ft-osra, ami ugyan használt, de szerintem tök jól néz ki :) Fehér és anyagában mintás:

http://baba-mama.vatera.hu/agynemu_takaro_baldachin/pled_takaro/edes_uniszex_magaban_mintas_polar_takaro_1774104974.html

Nem túl nagy szám, de pár száz Ft-ot megér, és legalább lehet fehéríteni. Ami pedig nem utolsó szempont egy apró-pici királyfinál. Főleg, hogyha szereti a pocakját - márpedig nagyjából 100%, hogy szereti :)

Közben belefutottam a textilpelusokba is. A textilpelus nagyjából az a dolog, amiből soha nincs elég :) Nem is tudom, talán 6 vagy 12 db-ot szoktak ajánlani kezdésként. Nos, két gyerek után azt tudom mondani, hogy inkább 20-25 db lehet megfelelő mennyiség kezdetként :) Feltéve, hogy az anyuka nem akarja pelenkafőzéssel-vasalással tarkítani azt a minimális idejét, amit hagy a pici újszülött neki naponta. Anno 160 Ft-nál kezdődött, amikor a nagylányom született. No, ez most olyan 315 Ft-ra emelkedett, ami barátok közt is kb. duplája. A kezdő anyukáknak részvétem, hisz csak maga az egy csomag eldobható pelus és a kb. 20 db textilpelus (a mosószert még nem számoltam bele!) már egy tízezrest súrol, és akkor még ruhácskáról nem is beszéltem. Nem is tudom pontosan, de olyan 10 db körüli mennyiség maradt meg a lányok után. Legalábbis használható minőségű. Tehát tetszik vagy sem, muszáj lesz venni párat még. Ennél sajnos nem látok olcsó fajtát a neten. Használtat elvből nem veszek - kevés dolog van, amit kikötök, hogy csak újat, de ez közéjük tartozik -, hisz nem tudom, milyen foltot szedtek ki esetleg maradékosan az anyagból előtte, meg támogatom ezzel is a magyar textilgyártást. Mert csak magyar textilpelust veszek. Ugyanúgy, hogy csak cseh tetrát vennék - ha kellene, de az van még elég, konkrétan 3 db, amiből az egyik még Pannié volt, szóval megérte azt a 2-3000 Ft-ot, amibe került anno.

Ruhákat turiból szereztem be, amik nagyon kellettek. Úgy döntöttem, hogy kisfiú ugyan, de hát ki a fene nézi, hogy a body, ami a felső ruházata alatt van, az világoskék vagy világos rózsaszín?! A kutya nem látja, szóval tökmindegy, milyen színű lesz: fiús vagy lányos. De azért egy darabka új bodyja van a picinek, egy horgászos - hadd örüljön apa meg papa. Az is 500 Ft körül volt, és magyar gyártmány szintén. Igazából 3. gyereknél az embernek igen sok - háromajtós duplaszekrényre való mennyiségnyi - ruha marad meg a két előző gyerektől, tehát sok mindenre nem kell költeni. Kivéve, ha a 3. más nemű, mint az előző kettő. :) Mondjuk Katicára egy rahedli fiúruhát kaptunk - mai napig nem tudom, miért kellett fiú(!) ruhát adni egy lánygyereknek ajándékba, meg hogy most bántódjak-e meg rajta, hogy ennyire semmibe vették a lányságát -, úgyhogy lesznek a picire fiús ruhák is.

Már csak vagy 60 ezer Ft-ot kellene valahonnan eszközölnöm, hogy azt a sarokszekrényt meg tudjam kaparintani, amire vágyom a picinek. Szintén 3. gyereknél levő rájövetel van, hogy márpedig nincs mese, egy aránylag kevés hellyel rendelkező szobába muszáj egy sarokszekrény egy gyereknek, pláne egy újszülöttnek! Mert helykihasználós a javából! De ahogy állunk, maximum egy polcom lesz Danikára - újfent. :( Annak is a felét a Katica holmija foglalja el. Ajjjjj... :(

De másik lehetőség: visszaköltözés 100%-ig a - sajnos saját - lakásba, kb. fele annyi területre, mint ami itt van, és ott lakni. Bár ott nincs Panninak ilyen magas szintű néptáncoktatás... Ennyi a dilemmám összesen. Na meg a macskuszokkal nem tudom, mi lesz akkor, mert oda aztán nem vinném őket. Hajjjajjj :(

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás olcsó baba vatera babavárás fiú takaró textilpelenka grando

Bogyók és babócák

2013.07.02. 17:06 bopci

Na igen, apa kitalálta, hogy inkább rendeljek tortát. Oké. A Bogyó és babóca tortára - akiket felhívtam cukrászdák - mind azzal kezdte, hogy igen, ostyából csinálják, és a piros katicakislány meg akatica3eves.jpg csiga... csakhogy ilyenkor félbeszakítás volt ám, de ezerrel, merthogy nem piros, hanem sárga(!) katicakislány kell a töpörtyűnknek, valamint szivárványcsúszda, ráadásul 3D-ben, nem ostyára nyomtatva! Van itt ám kérem határozott elképzelés! :) Na itt aztán minden cukrász megakad, hogy dehát, meg nade, éshasonlók. Hogy nincs sárga, csak piros. És nem is készítenek, csak pirosat. Mert a katica piros, hét pettyel a hátán. Ergo: fingjuk nincs a meséről. Mert csak a Verdák meg a Micimackó meg a Tigris, lányoknak meg a Barbie, a Hello Kitty és társai, ezek a menők. Marhára nem tud érdekelni :) Az én kicsi szöszkém kitalálta, hogy neki "sájga katica" és "cigafijú" kell, "szivájványcsúszdával". Apa kezdi sejteni, hogy ez egy tizes alatt nem nagyon fog működni. Ezerben. Marha nehezen találtam egy szem cukrászdát, ahol ugyan nem tudják, milyen a mese - a tulaj tudja, de nem ő csinálja a tortát -, de megígérték, hogy elkészítik 3D-ben. Zöld pázsittal, kis virágokkal, marcipánból... aztán apa ledöbbent, és elkezdte számolgatni a hozzávalókat. Azt mondta, hogy inkább kivesz egy szabadnapot, és ő megformázgatja annyiért. Igen, végülis pont egy napi fizujába kerül nagyjából a torta. :) És hát kíváncsi leszek én arra, hogy most, amikor 6 fele kéne ugrania - de szó szerint! - egyszerre, akkor mégis hogy a fenébe engednék el 1(!) nap szabira. Főleg, hogy múlt héten elengedték, aztán meg 3. nap reggel telefon, hogy de azonnal(!) jöjjön be dolgozni, mert micsoda dolog, hogy ő szabadságon van, és a másik főnök meg nem hajlandó valami sz*r munkát megcsinálni, nehogy bepiszkolódjon a keze.

Íme, itt vagyon az a torta, amihez hasonlót szeretne (akar!) kapni az én kis szöszkém :) Igen, csak hasonlót, hisz ezen is piros katica van, sárga helyett. Sárga-mániás ex-pocaklakó :)

Szólj hozzá!

Címkék: torta bogyó és babóca szivárványcsúszda

Joghurtos-ribizlis süti

2013.07.01. 19:13 bopci

Mivel tegnap kimentünk az egyik birtokra szüretelni, két ládányi meggyel és egy kis vödörnyi ribizlivel tértünk haza. Gyakorlatilag lehetetlenség két gyerek mellett egyedül feldolgozni ennyit - legalábbis a tapasztalataim alapján, amit ma is alátámasztott Katica: amíg Panni nekiállt segíteni meggyet magozni, addig a kisasszony volt olyan szíves a nagyszobába besurranni, felmászni az egyik szekrényre, és fentről lepakolni a ruhákat, a varrósdobozt, persze totálisan kipakolva, valamint a direkt magasra, gyerekkéz által el nem érhető helyre pakolt porcelánokat ívesen lehajítva -, inkább a sütisütésre adtam a fejemet. Jött tehát a "bogyótorta", azaz a ribizlivel megrakott süti ötlete. Saját kútfőből természetesen. :)

Hozzávalók:

4 tojás
6 ek kristálycukor
1 cs sütőpor
3 ek natúr joghurt
6 ek liszt
3 ek olaj
3-4 ek vaníliás cukor
1 dl narancsos szénsavas üdítő (nem édesítőszeres, attól megkeseredik!)
30 dkg ribizli

IMGP5676sm.jpg

A tojást a cukorral felverjük, mintha piskótát csinálnánk, de már akkor hozzákeverjük a sütőport, a piskóta tésztájával ellentétben. Ezután a lisztet, a joghurtot és utoljára az olajat hozzákeverjük. Egy pitesütő tepsibe - én szilikont használok - öntjük a tésztát, beledobáljuk a ribizlit, és légkeveréssel először 180 fokon, majd amikor már feljött a tészta, 160 fokon alsó-felső sütéssel sütjük meg tűpróbáig. Ha nincs légkeverés, akkor 200 fokkal kell kezdeni, a 160 fok marad. Ha már nem ragad rá a tészta a tűre, akkor kihúzzuk, meghintjük a narancsos löttyel és a vaníliás cukorral (a narancsos lötty azért kell, hogy ráragadjon és karamellizálódjon a vaníliás cukor), és rágrillezzük a cukrot. Kivesszük, hűlni hagyjuk egy kicsit, majd cukorral megszórt tálcára tesszük át. Így az alja is ropogni fog :)

A lányaim lopkodják :)


IMGP5689sm.jpg

A valódi bogyótortára még várni kell egy kicsit, hisz a színes marcipán beszerzése még hátra van :) Holnap lesz 3 éves ez a kis ördögfióka, hétvégére pedig el kell készítenem a tortát. Valahogy. Egyelőre még nem tudom, hogyan lesz megformázva a kötelezően rajta levő szivárványcsúszda, valamint a sárga katica és a csigafiú, de majd megoldom valahogy ;)

2 komment

Címkék: nyár süti könnyű recept joghurt sütemény ribizli finom

Fejadás

2013.06.12. 10:47 bopci

Mosószergyártásra adtam a fejemet :) Igaz, vettünk egy 120 mosásos Persilt, de megkattantam és arra jutottam, hogy márpedig én most kotyvasztok :) Igazából abból indultam ki, hogy a mosószódát és a trisót nagyjából állandóan fel lehetett lelni a nagyikám beépített, (apám által rózsaszínre festett) szekrényében, márpedig ennek oda van. Amellett, hogy a mosószappant és az Ultrát is nagyobb mennyiségben halmozta fel. Meg a Bio68-at. De ez utóbbit nem tudom, honnan lehet kapni... Tehát vettem egy kiló mosószódát, egy zacskó trisót (fél kilós kiszerelésű), tettem bele egy nagy zacskó szódabikarbónát (teszkóst), kb. 200 ml Weiser Riesent, és bő másfél liter forró(!) vízzel felhígítottam. Igaz, ez tegnapelőtt volt, és tegnap meg ma újra kell töltögetni vízzel, mert felszívta magába a vizet, de egye fene! :) A nagy, 4,5 literes Tomis löttyösbe öntögettem bele - belefért. Tudom, kellene beletenni reszelt mosószappant is, de hát most nem vanik a szekrényben, és nem vettem a boltban sem. Jó, hát illata nem sok van, de kimossa a foltokat. Főleg, hogy a mosószóda is meg a trisó is a zsíroldó, áztató, vízlágyító hatásáról ismert. Persze azért van egy alsó limit (40 fok), ahonnan felfele működik a dolog, de ott egye a fene. Én meg amúgy is 60 fokon, áztatással szoktam mosni. Másfél óra alatt megvan, ha begyorsítom a progit (Siemensünk van), és azért ez nem túl nagy gond. De ha nincs egész adag, akkor (szerencsére) magától is átáll a mosógép rövidített programra. Ilyet a Fagornál meg az Indesitnél nem tapasztaltam, úgyhogy szerintem ha újabb mosógépet kell venni, akkor is felső kategóriás Siemens fogunk venni. Kb. 1,5-2 éve használjuk, és nagyon kevésszer kellett eddig javítani, az is csak olyan volt, hogy a szűrő eltömődött, melltartódrót beleakadt, stb. Röviden: köszönöm, nekem nagyon bejött a mosógép. Alacsony a vízfogyasztása is, és olyan tök jó dolog a gyerekeknek is, a macskának is, amikor látja a színes ruhákat forogni benne :D

Szólj hozzá!

Címkék: spórolás olcsó mosószóda szódabikarbóna mosószer mosás mosószer házilag házilag mosószer trisó

Felvállalom

2013.06.05. 13:41 bopci

Olvastam egy cikket (http://www.femcafe.hu/cikkek/bed-love/szereto-statusz-a-veszelyekkel-teli-elvezet), hogy a szerető mint olyan, mit is jelent és mi a jó meg a rossz oldala. Egy nagyon tétova mondat szerepel benne, ami kifejezi a valóságot. Mert ugye a szerető mint olyan, egy hülye beidegződés szerint el van látva pénzzel, és "csak" a nap 24 órájában bármikor, azonnal szexelni kell érte. Na nem, valójában ez nem a szerető kifejezést takarja, hanem a kitartott nő definíciója. Saját példámból legalábbis ezt látom. Igen, én voltam szeretői kapcsolatban. Hogy ki kinek volt a szeretője, az már más kérdés, konkrétan a mai napig nem tudom biztosan, hogy én voltam az illető szeretője, vagy ő volt az enyém :D Lényeg, hogy amit máshonnan nem kaptam meg, azt megszereztem így, nem pedig máshogy, mindenki orra előtt nevetség tárgyává téve a "megcsalt" egyént. Mert ez nem volt megcsalás. Szerintem. Hogy férfi vagy nő volt az illető, az titok ;) Persze vigyázni kellett, hogy az adott állandó kapcsolatban levő partner még véletlenül se tudja meg, ki az a "harmadik", aki van is, meg nincs is. És igazából fel szokott húzni az olyan, amikor valaki magából kikelve szidja, mindenféle kurvának/stricinek lehordja azt, aki szerető. Mert a szerető nem ugyanaz azzal, mint ha valaki el akarja venni a másikat a tartós kapcsolatából. A szerető mindössze annyit jelent, hogy ha nem kapunk meg a tartós kapcsolatban valamit, akkor keressük máshol, igaz, nem akarjuk feladni a tartóst emiatt. (Eredetileg a vibrátort is erre tervezték ;)) A szexet sok helyről meg lehet kapni, ha nincs. Ugyanúgy, ahogy az ölelést, a beszélgetést is. Hogy kinek hogy sikerül, az már részben szerencse kérdése. Én tartom magam ahhoz, hogy jobb volt így, mint máshogy. Szerencsére már nincs szeretőm, nincs rá szükségem. Évek óta :) Amúgy meg a férfiak nagy többségét vonzza a hármas party - aki meg ezt elutasítja, az önmagának hazudik. A nőket is vonzza a dolog. Csak ők meg - szintén egy hülye beidegződés/elvárás miatt - nem merik kimondani. Hülyeség. Mondjuk nem mindegy a felállás. (Személy szerint az egyik exem jól elb*ta a dolgot, túl féltékeny volt mindenkire, akármilyen nemű is volt az illető. Főleg, hogy szentül meg volt róla győződve, hogy egy én csak egy ellenkező nemű homo sapiens sapienssel vagyok képes "félrelépni". Nem tudja szerintem a mai napig, mit hagyott ki.)

Szólj hozzá!

Címkék: szex tévedés szerető kitartott

Danika :)

2013.05.17. 18:00 bopci

Azért így belegondolva nem kicsit durva, hogy a mostani babómat se tudom nyugodtan és boldogan várni. Pedig ő kisfiú - nekem Danika, apának Ferike :) -, nem lány. No mindegy. Jajj, anyu...! :"(

Voltunk ezen a 4D-s UH-n Hajninál. Belezúgtunk a pocakfoglalóba nagyon. Azért pocakfoglaló, nem pocaklakó, mert fiú, és a trónt fogja elfoglalni, úgyhogy foglaló és punktum :) Hót cukkendáré és szép és helyes - és megmutatta Hajni, hol van a fiúságára utaló dolog is 4D-ben. Érdekes volt látni, hogy ott a pocakomban benne ni, és kukija van, nem lány alsófele :) Bár a feneke aprópici, egy falatnyi az egész, de nagyon cuki. Szerintem tudta, hogy Őt lessük, mert magyarázott valamit és integetett is :) Mosolygott is hozzá, tehát Nekünk, a Szüleinek járt a csepp kicsi szája. :) Imádjuk! :) (Na jó, Panni meg majd' megőrül érte, annyira várja már, hogy megszülessen, már elkezdett tervezgetni, hogy hogyan fogja ölbe venni, mesélni fog neki, énekelni esténként, hogyan tanítja meg táncolni, stb. :))

(Kis ingyenreklám: Debrecen, SZTK, 2. emelet, 5000 Ft-ba kerül, és kb. 20-25 perces filmecske, kazalnyi fotó, ha nem úgy fekszik a baba, hogy jó legyen, másik időpontba is visszahívnak és akkor csinálják meg a fotókat ingyen)

DanikaPofi.jpg

Ferike mosolyog.jpg

Kilestem Neki egy igen muzikális babakocsit is :) Ugyan Emily a márkája, de kit érdekel, ha egyszer hót szép és cuki babatoszigáló herkentyű?! :) Jó tolni, benne van a hordozón kívül minden, és azért ennyi minden, tágas babakocsit 40 000 Ft-ért ritkán lehet találni. A képen ugyan világos, de ennél sötétebb színű eredetileg.

2013-05-06 10.16.22.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ultrahang baba babakocsi 3D 4D

Húsvét után - ami megmaradt a hűtőben

2013.04.04. 14:37 bopci

Noskérem, eltelt a húsvét. Kicsit több "vízzel", mint szokott, de eltelt. A hűtő pedig szinte roskadásig a megmaradt étellel: sonka, sült hús, zöldségek, majonéz hozzávalók... tehát szerénytelenségem nekiállt agyalni, és a következőt találtam ki: sütök! Na nem, ez nem olyan nagy dolog, mert szokásom sütni, de azért mégiscsak új "recept" született, muszáj lejegyeznem az utókor számára - ez az utókor többnyire a "hogy is csináltam a múltkor...?" kezdetű mondat és az ezt követő agyjártatásra vonatkozó enyhe kifejezés.

Szóval elővettem a kreatív hajlamomat, és a következőre jutottam: Sonkás-újhagymás-sajtos-tejfölös-hagymás csiga. Röviden:

Sonkás-hagymás csigusz

 

2013-04-04 14.49.18.jpg

Hozzávalók:

Tészta:

2,5 dl aludt tej
1 púpozott kiskanál só
3 evőkanál olaj
40 dkg liszt
fél csomag friss élesztő
1 kiskanál cukor

Kencefice:

fél nagy doboz (450 g) 20%-os tejföl
fokhagymagranulátum

Töltelék:

kb. 5-6 szelet sonka (mi rendes, klasszikus, füstölt-kötözöttt sonkát vettünk, amit itthon főztünk meg, nem az agyonáztatott, felvizezett fajtát - nem sokkal került többe, és legalább nem a vízért fizettünk, ráadásul az íze is sokkal jobb, a krumplileves meg isteni volt a levéből)
1 csomag újhagyma apró karikára vágva
negyed fej vöröshagyma
15 dkg reszelt trappista sajt


Elkészítés:

A kenyérsütőbe a felírt sorrendben beteszem a hozzávalókat - kenyérsütő híján össze is lehet gyúrni, de dagasztani is kell, aztán megkeleszteni min. duplájára -, 8-as programra állítom, ez másfél óra, de én még egy kicsit tovább bent hagytam, hadd kelendezzen :)

Lisztes deszkán kb. 3-4 mm vastagra, téglalap alakúra nyújtottam.

Jöhetett rá a kencefice: tejföllel jó vastagon bekentem, kb. egy evőkanálnyi tejföl kivételével, de a szélétől két-két ujjnyi kence elmaradt, ennek később lesz jelentősége, megszórtam fokhagymagranulátummal.

Rászórtam a pici kockákra aprított sonkát, újhagymát, fokhagymát, a reszelt sajtot, és most jön a lényeg! Ami kihagytam a széléről, azt visszahajtottam a bal oldali csíkon és alul-felül. Elkezdtem felhengergetni, minden hengergetésnél az evőkanál tejfölből egy kicsit rákenve, hogy ragadjon össze rendesen.

Kb. másfél-két ujjnyi szeletekre vágtam, bepakolásztam a tepsibe - szilikonnal bélelt van nekem -, megszórtam reszelt sajttal, és 200 fokon alsó-felső sütéssel mehetett a sütőbe.

Addig kell sütni, míg kész nem lesz :)

Szólj hozzá!

Címkék: süti hagyma sonka sajt tejföl finom maradék

Eljegyzés és koktél és hideg

2012.12.19. 00:45 bopci

Ciki vagy sem, csúnya dolog, vagy elviselhető, én bizony a 12 évvel ezelőtti éjszakán gondolkodom jelen pillanatban. Nem, semmi olyan pikáns dolgot nem tproduct_150x150.jpgettem, ami szégyellnivaló lenne, csak hát annak idején, 2000. december 18-án került az ujjamra egy gyűrű - a Pince Söröző különtermében. Arany volt és karika. :) Nem, nem pont ezért gondolkodom, hogy jól tettem-e (jól tettem ;)), hanem azon morfondírozom, hogy hogyan is hívták a Bloody Maryn kívül azt a másik koktélt, amit ittunk. Ananászos volt, meg tejszínhab a tetején, ami ugye marhára nem illett össze, de összekutymászták és kész, igyad, paraszt! :D Meg azon is gondolkodom, hogy milyen furcsa is, hogy akkor olyan hideg volt, hogy egy büdös petákunk nem volt semmire, és nem volt hova mennünk este, így hát meg kellett várni a belvárosban az első buszt/trolit, ami bizony csak hajnalban jött. Hideg volt anno, nagyon hideg! És az egész fizetésünk ráment a gyűrűre. Pedig olyan szépen volt "megkérve" a kezem... Nagytemplom mellett, féltérdre ereszkedve... Áááhh, fiatalság, bolondság... vagy boldogság? ;)

Ennek örömére most - nosztalgia helyett :D - szinte "vedelem" a sört, értsd: vettünk vérnarancsos sört a Metroban - akciós volt -, és kibontottam egyet, majd elválik, meg tudom-e inni az egészet egyedül, ill. lefekvésig, de egyelőre finomnak érzem. A nosztalgia helyett pedig a Bloody Mary - vérnarancs párosítás miatt vagyon. :)

Szólj hozzá!

Címkék: gyűrű koktél eljegyzés bloody mary

Szekrény

2012.11.07. 04:01 bopci

Meghalt az egyik pipink. Legalábbis azt hiszem, meghalt. Vagy két-három napja "szomorkodott", de reméltem, helyrejön. A másik kb. egy hét után helyrejött, úgy-ahogy. Ez a másik meg igencsak feldobta a karmát. Én meg nagyon sok mindent elviselek, de hogy döglött állathoz nyúljak?! Na neeeeem, azt már nem! A drága párom meg kitalálta, hogy hát ő megy vissza az irodába dolgozni, és nem hajlandó bemenni a döglött pipiért és kihozni, én fogjam meg kézbe és úgy hozzam ki. Felejtse el! Azóta is ott hever a folyosón, hátul. Speciel az se érdekel, hogy akkor holnap reggelre vagy elhordja a patkány, vagy nem azt a kb. 10-12 tojást, ami a ládában van. Mert lennie kell. Most volt a termékenyebbik napjuk. Amúgy is olyan halmokban áll a tojás, hogy szörnyű! Elhasználni nem tudom, annyira sok van már idebent. Ha pénzzé tudnám tenni, gazdag lennék - és meg tudnám venni még a Nammakkámnak azt a sellős babát, amit szeretne kapni. Úgyis most van a szülinapja. Konkrétan ma. És várom, hogy pontosan 9 éves legyen, percre pontosan, és le fogom fotózni, miközben alszik :) Igen, éjszaka, vagyis hajnalban született az én csokiszeműm <3

Délután bementünk megvenni a szekrényt. Mert kell a szekrény, nincs mit tenni. Hogy pontosan hogyan is fogjuk innentől kezdve használni a szobát, hát azt még nem tudom :) Igazság szerint kellene venni még egy TV-tartó állványt, vagy fali konzolt (más kérdés, hogy a fal bírná-e, merthogy itt nem beton-, ill. téglafal van, hanem csak egy szar vályogviskó az egész), de helyet kell csinálni, mert olyan halmokban áll a tiszta ruha (is), hogy borzalom. Meg a játékok is összepakolászva. Viszont hogy megnéztem, most már szinte biztos, hogy a könyvesszekrényt nem fogom megvenni.Nem férnek bele ugyanis a játéktartó dobozok, vagy ládák, vagy mik. Volt ott kitéve egy aránylag nem túl magas - kb. 150 cm - fenyő polcrendszer, amire ráférnének ezek a dobozkák. Nem tudom egyelőre, mi lenne a jobb: megvenni a bútort vagy hogy összetákoljam eská. Merthogy anya ám tud alkotni is. Szóval szekrény megvéve. És holnap ha minden jól megy, apa elmegy érte Db-be. Nadehogy! Nem ám a hazaszállítósdival, hanem kölcsönkocsi, munkatárs... Hát, nem tudom, szerintem így is - tankolás miatt - benne lesz vagy 5000 Ft-ban, mire ideér az a szerencsétlen szekrény. Én meg a 2 emeletes torta csinálása helyett állhatok neki annak a hülye helynek a kitakarításához, amit nagyon nem szívesen csinálok meg. Mert ott a patkánylyuk. És nem tudom, merre menekültek, amikor nekiálltunk patkányfészek-mentesíteni a másik házban. (Beleköltöztek a rohadékok a párnákba. Nem tudom pontosan, hány párnát, de tönkretettek, meg egy ágytakarót is.) Igazság szerint oda is lehetne venni - és jó áron! - ilyen szekrényeket, vagy hármat, és akkor semmi nyűgünk nem lenne. A kanapét úgyis oda akarom majd áttenni, az ablak alá. A mostani, "semmi haszna"-szekrényeket meg kipenderíteni onnan. Összesen, az ottani szekrényeknek a kb. egyhetedét használjuk, a többihez hozzá se nyúl(hat)unk. Most nézem, tök jó TV-állvány van akcióban :) 16500 Ft-ért van. Csak annyi a "gond", hogy most lassanként minden fenyőből lesz a mi szobánkban. Panninak is fenyő az ágy. Szóval nem tudom... Bár ez a nagy szekrény meg a TV-állvány egyazon termékcsaládba tartozik, mégis... fene tudja, illik-e majd így összekutymászolni a stílusokat. Mondjuk az is érdekes lesz, ha anyósomék átjönnek és meglátják a fenenagy újításokat. :D Mondjuk előre rettegek, mit fognak szólni. Na de már mindegy, akkor is meg lesz csinálva. Fő, hogy soha nem adom fel a vágyaimat, álmaimat :) És ha kell, pokoli szenvedések árán, de véghez viszem, amit akarok :)))

Szólj hozzá!

Címkék: bútor átalakítás lakberendezés szekrény ruhásszekrény TV

Füst

2012.10.29. 11:48 bopci

Méghozzá kék. És terjengve a házban. Meg a kertben.Történet a következő: anya nekiállt begyújtani, és jó nagy darab - egyedül nem tudom felvágni a fát a fűrésszel, nincs min - fadarab félig kilógva a kályha ajtaján lángolt. Örvendezés volt a köbön. :( Konkrétan részemről ijedelem, de nagyon. Egy ideig kínlódtam vele, aztán totálisan kikészülve telefon apának, hogy jöjjön, de azonnal, mert baj van. Jött nemsokára, de ekkorra már az egész utcán látszódott a kék füst, azt mondta. Szuper :( Bepakolászta a helyére a kilógó fát - köszönet és hála! -,addigra már be lehetett pakolászni,előtte még nem, mert körülötte és rajta minden lángolt - bent a tűztérben -, szóval hála érte. Azóta meg egyre jobban fáj a fejem. Pedig kiszellőztettünk... Ájjjájjj :((((

Szólj hozzá!

Nézelődés, kutakodás, tervezgetés

2012.10.24. 14:17 bopci

A kedvenc elfoglaltságom mostanában :) Nem tehetek róla, ez van. Most kaptuk meg a tecsós játékkatalógust. Annyi a gond vele, hogy baromira el kell dugnom Panni elől, mert benne van, amit szeretnék venni Neki a szülinapjára :) Tavaly karácsonyra már elfogyott, sehol nem találtuk se mi, se Anyu, úgyhogy megkapja most :$ Ezt a háromszintes pónis családot kérte - volna -, de az istennek nem leltünk már sehol, amikorra apa áldását adta rá. Bár most a repülőtérnél kilelte, hogy olyan óriás babát kér. Tartja a dolgot folyamatosan :) Mondjuk már tavaly-tavalyelőtt akartam Neki venni egy olyat, de akkor még annyira nem "rajongott" érte. Mondhatni benőtt a feje lágya? :D Egy tuti: idén nem fogok engedni semmiféle Beyblade-et venni! A hajamat tépem, amikor nekiállnak játszani vele! Főleg, hogy dugiban csinálják, amíg én mosogatok, takarítok - a konyhában -, és elő lehet gyorsan kapni a szekrény legfelső(!) polcáról. (A hajtépés nemcsak azért van, hogy úristen, mindjárt leesnek!) Akkor aztán megy a "hájomkettőeeeed, asíccsbeeee...!", illetve ennek a normális, emberi nyelven történő változata Pannitól. Időnként nem lehet eldönteni, melyikőjük a hangosabb. :) Még jó, hogy csak a föld alatti várakban tanyázó rágcsálók, vakondok, stb. az alsó szomszédaink! :) A hajtépés a fél-egy órán keresztül folyamatosan zengő indítós orkánon kívül az időnként nem pontosan beazonosítható csattanásoktól szokott lenni. Az a pörgettyű ugyanis előszeretettel koppan neki az ajtónak - is -, nem csak a kiságynak, a szekrénynek, a vasalódeszka állványának. Ezen utóbbinak pedig elég fülsértő hangja van, ha egy másik, fémes tárgy súródva randizik vele... Wááhhh! :/

A másik tervezgetős dolog, amit most igenis élvezek, hogy jön ugye a Halloween. Ami itthon nem annyira ünnep, vagyis nem olyan formán, mint tőlünk nyugatra. Pedig nem amerikai eredetű, hanem angolszász. Nekem egyébként nagyon tetszik, hogy vicces-mókás jelmezeket aggatnak magukra, kis előadásokat magolnak be a gyerekek, táncolnak, énekelnek, ijesztgetnek, stb. Meg a világító tök is tök jó dolog! :) Szerintem legalábbis. Mire eljön a Halottak Napja, az ember hullafáradt ugyan, de azért az előkertbe ki lehet tenni a mécsessel "bélelt" tököt, az ajtóra a narancssárga kartonból kivágott tökfejformát, vagy ha valaki nagyon kreatív, csinálhat éppen modellgipszből sírt is - amit aztán be lehet festegetni gyerekekkel ezüstszürkére, feketére, ki hogy szeretné. Igazából nem értem, miért is vagyunk annyira ez ellen az ünnep ellen, hisz nem undorító, nem amerikai hagyomány, hanem félig-meddig mienk is. Hisz a magyaroknak is volt ún. "pogány" ünnepe. Ez a Halloween is valamennyire annak számít. Mert arról szól, hogy a nem nyugalomban alvó elhunytak kikelnek a sírból, és az éjfélkor bimm-bammoló harangszókor (az első és utolsó gong között) azt csinálnak, amit akarnak. Előtte-utána is ijesztgetnek manapság, de legjobb tudomásom szerint az eredeti angolszász hagyomány erről szól, erről a pár másodpercről. (A Mary Poppinsban is volt olyan, hogy az első és utolsó gong között volt a naaaagy-naaaagy szabadság, bár már nem emlékszem sajnos pontosan, hogy a tenger alatti világnak, vagy a csillagoknak volt ilyenkor kimenőjük. Mary Poppinson és a Banks gyerekeken kívül természetesen. :))

Annyira jó dolog most nézelődni, és azt látni neten, hogy talán lassan-lassan hozzánk is eljut ennek az ünnepnek a vidámabb része is, nem csak a szomorúan, temetőben ballagás lesz a sorunk. Nincs semmi bajom ugyan vele, de a gyerekekkel nem lehet valamit megszerettetni úgy, ha a hideg, ködös, havas - havat és fagyot mondanak ugyanis akkorra - időben kell tucatnyi kilométert mászkálniuk, hogy egy-egy szál virágot, mécsest letegyenek egy - esetleg - ismeretlen rokonuk sírjára, hisz ők még talán nem is éltek akkor, amikor a szülőknek, nagyszülőknek az a rokon még mindennapi beszélgetőtársuk volt. A gyerekeknek igenis hadd maradjon meg, ill. legyen vidámabb, tréfálkozósabb is ez az ünnep! Arról nem is beszélve, hogy kreatívságot fejlesztünk azzal, ha meséket, történeteket adnak elő, amik ijesztgetősek, viccesek, a finommotorikájukat is lehet fejleszteni - ami sose árt! :) - a kis tökfejek kivágásával, felfűzésével, meg ha közben pl. sül a sütőben/kályhában/kemencében a tök, akkor még egy pár igazán felejthetetlen délutánt/estét is lehet vele eszközölni.

Na de vissza, hadd mutassam, miket leltem, amit - azt hiszem - rendelni is fogok, mert elég nagy területre elegendő kreatívkodó anyag, ill. ha véletlenül tudnék csinálni egy Halloween bulit, arra tök jó díszítés lenne :)

Halloween partira hátborzongató dekoráció.

Súlya: 60 gramm.

Anyaga: műszálas vattaháló.

A 10 négyzetméteres pókháló 4 db kb. 5 cm-es pókot tartalmaz.

Őt találtam. Tök jó dolog! :) Vicces, ijesztő, és a 10 nm lefedéséhez igazán nem sok ez a 640 Ft, amibe kerül :) Hozzá még pár darab 150 Ft-os kis denevér, egy-két narancssárga kartonból kivágott tökfej, mondjuk damillal lelógatva a plafonról, aminek a vége gombostűre van kötve (egy gombostűt mindenki be tud verni a plafonba, még a leggyengébb háziasszony is), félhomály, egy max. 15 Wattos energiatakarékos izzó, pár mécses, és kész a Halloween-bulis díszlet. :) Mondjuk nem árt hozzá pár koktél, na nem csak véres agy-kinézetűre kell gondolni, hanem elég pl. a vérnarancsos tea (from Aldi :)), vagy a Bloody Mary (házi pálinkából is el lehet készíteni, nem fontos méregdrága vodka hozzá!), fel lehet húzni virslit spagettire és úgy megfőzni együtt, akkor egészen pók-kinézete lesz a dolognak (főleg sötétben :)), nameg az elmaradhatatlan muffin, amiből azért 6 db-ot mindenki tud csinálni. Vagy 12-t. De olcsó és gyors és könnyű süti :)

Muffin recept á la én :)
12 dkg liszt
csipet só
8 dkg cukor
6 dkg vaj/margarin/zsír&házi tejszín keveréke
fél csomag sütőpor
1 tojás
1 dl tej/(gyümölcsös)joghurt
vaníliaaroma, rumaroma, kinek mi tetszik
A hozzávalókat összekeverjük, először a vaj+tojás+cukor meg a tálba, aztán a többi hozzávaló, és 200 fokos alsó-felső-légkeveréses sütéssel, de jó sima gázzal is, ott 6-os fokozattal kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Tűpróba kell feltétlenül!

Na EZT nincs, aki el tudná rontani! Díszíteni meg úgy díszítjük, ahogy akarjuk! Lehet éppen kakaóport, vizet, pár csepp olajat összefőzni - mikróban is! -, azt ráönteni, ha kész van, abba pl. díszítőcukrokat szórunk rá, vagy pókot rakunk ki belőle, vagy kartonpapírból kivágunk pók formát, akár pozitívval, akár negatívval, és rászórjuk - vagy körbeszórjuk - a porcukrot; lehet éppen ételszínezékkel vagy vérnarancs aromával vaníliapudingot főzni és azt ráfolyatni (már meg is van a naranccsárga szín), vagy konkrétan bármit. :) Ilyenkor az anyukák fantáziája szárnyalhat nyugodtan, még az se baj, ha csúnya a süti, mert rémisztgetés van ám felsőfokon amúgy is :))

Itt a link, ahol azért bővebben lehet találni hasonló dolgokat:

http://civisnoegylet.gportal.hu/gindex.php?pg=28971669&nid=5759453

Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek buli tesco halloween szellem lakás fejlesztés hideg hagyomány otthon tök díszítés mary poppins

süti beállítások módosítása